Meet with the Temple Of the Mighty.

Szóval van ez a pasi a maga kis mufurc fizimiskájával, aki felkeresett és közölte, hogy nem csak, hogy ismeri a nővéremet, de azt is sejti, hogy hol lehet. Az előbbiben egy pillanatig sem kételkedtem, hiszen elég ránézni a pasasra, hogy tudjam, Anna zsánere, az utóbbi állítása viszont, már kevésbé volt hihető. A mézes madzag azonban el lett húzva előttem. Még, ha a kis hang a fejemben azt is súgta, hogy ez akár csapda is lehet, kénytelen voltam vállalni a rizikót, mert bármire hajlandó vagyok azért, hogy a nővéremet visszakapjam. Ettől függetlenül azonban nyitva tartom a szemem és cseppet sem bízom Markban és senki másban sem. A bizalom túl drága dolog ahhoz, hogy az ember csak úgy odaadogassa mindenféle jött-ment fazonoknak.
A hely, ahova Mark vezet cseppet sem az a hely, ahová az ember lánya vágyik: gyönyörű de egyben rémisztő is. Miért is ne olyan helyen tartanának fogva pár boszorkányt, ami simán beleillene bármelyik béna horrorfilmbe? Na és persze belülről sem volt sokkal kellemesebb látvány. Mindent megrágott már az idő, a bútorok és a régi tapéta az enyészeté lett, viszont az undor és a vonakodás érzése mellett valami más is felütötte a fejét. Nem tudom, hogy létezik-e mások közt is ez a kapcsolat, vagy annak köszönhető, hogy ikrek vagyunk Annával meg még boszik is, de érzem a zsigereimben, hogy jó helyen járunk. Érzem, hogy a közelben van és ez máris megnyugvással tölt el, pedig még meg is kell találnunk.
-Remélem, van valami aranyfonalad elrejtve vagy egy térképed, mert így az életben nem találjuk meg Annát.- sandítok Markra, de pillanatokkal később a nővéremet egyre közelebbről érzékelem. Mintha, csak pár méter választana el tőle, ami lássuk be, elég nagy mázli lenne ezen a hatalmas helyen a mázliban pedig nem igazán hiszek. Legalábbis a miénkben nem.
-Azt hiszem... - kezdek bele, de mivel ebben a pillanatban meglátom a folyosón Annát, el is felejtem, hogy mit akartam mondani. Automatikusan elindulok felé, mikor pedig félúton találkozunk, szorosan magamhoz ölelem. Kiélvezem a pillanatot és az érzést, hogy a másik felem újra előkerült, de aztán amikor felteszi a világ egyik legfeleslegesebb kérdését, elnevetem magam.
-Téged. Mi másért kószálhatnék itt ezzel a pasival?- biccentek Mark felé, miközben még mindig Annára vigyorgok, rögtön utána viszont alaposan szemügyre veszem bármi jelét keresve annak, hogy megsérült volna.-Nincs semmi bajod?- kérdezem aggodalmas arccal, de aztán tudatosul bennem, hogy Anna nincs egyedül. -Vagyis... nincs bajotok?- intézem feléjük a kérdést, de aztán halkabbra fogom magam, hogy csak Anna hallhasson. -Őket is elrabolták? Mi a fene folyik itt, Anna?- suttogom, de lehet, hogy épp most dobtam fel az egymillió dolláros kérdést.

you dug your own grave now lie in it, revenge is a dish best served cold. I see red, a gun to your head, executioner style

– Tudom, hogy itt van. – A szavaim szent meggyőződést sejtetnek maguk mögött, pedig még csak azt sem tudom, figyelnek-e rám. Vagy érdekli-e őket, amit mondok. – Érzem – futtatom végig a tekintetem a málló vakolaton, mintha csak kiolvashatnám belőle a választ. Lehet, hogy annyi mágia sem maradt bennem, hogy szikrákat varázsoljak elő az ujjbegyeimből, de kötve hiszem, hogy valaki ennyire jól tudná utánozni, milyen az, amikor a közelemben érzem a húgomat. A köztünk lévő kapocs túlságosan megbízható ahhoz, hogy valaki csak úgy imitálja.
Izzy itt van valahol és csak remélni merem, hogy ennek kizárólag olyan szempontból van köze a kiszabadulásunkhoz, hogy valakiknek így alkalma nyílt beszabadulni is.
– Mi ez a hely egyáltalán? – teszem fel a millió dolláros kérdést, a cellatársunk nyomában maradva, akit ha jól emlékszem, Lou-nak hívnak. Igazából biztosan jól emlékszem, sajnos bőven volt időnk egymást nevét kívülről megtanulni.
Furcsamód nem érzek félelmet, inkább a bosszúvágy és a megkönnyebbülés furcsa kombinációja fűti a vérem; a kiszabadulás öröme mellé becsatlakozik az ígéret, hogy akárki is áll az elrablásunk és a fogvatartásunk mögött, egyszer még megfizethet a vakmerőségéért. Lehetőleg minél hamarabb. Van egy olyan érzésem, hogy Oya is hasonló gondolatokat dédelget, mert bár erről még nem beszéltünk, azt biztosan tudom, hogy ő sem szereti, ha valaki beleköp a levesébe.
Ki gondolta volna a legutóbbi találkozásunkkor, hogy ez lesz belőle.
Az egyetlen kifejezett kellemetlenség a mágiánk elvesztése. Rettenetesen bosszant ez a fajta gyengeség, és ha őszinte akarok lenni, az az egészen kicsi félsz, amit mégis dédelgetek magamban, pont arról szól, hogy vajon mikor kapjuk vissza az erőnket. Ha visszakapjuk egyáltalán.
Felvonom a szemöldököm aztán bosszúsan felsóhajtok, mikor a folyosó végén láthatóan zsákutcába ütközünk. Kibaszott labirintus. Romlabirintus.
– Kezd elvarázsolt kastély érzésem lenni – fűzöm össze magam előtt a kezeimet, majd egyik vállammal nekidőlök a falnak. Csak arra nem számítok, hogy az a bizonyos fal úgy nyílik meg mellettem, mint valami titkos ajtó; éppenhogy sikerül megőriznem a méltóságomat és nem orra esnem. Elvarázsolt kastély, mi? – Mi a franc. – A megnyíló falnál már csak az a furcsább, hogy hirtelen mintha mindennél erősebben érezném a húgom közelségét.
Valószínűleg ez az oka annak is, hogy gondolkodás vagy különösebb megfontolás nélkül átlépek az átjárón vagy min, a tekintetem pedig jobbra fordul, mintha csak egy belső erő irányítana. És ott van.
– Izzy! – Egyszerre érzek megkönnyebbülést, mert itt van és mert jól van, és egyszerre vagyok rá dühös is, mert itt van. Sokkal könnyebb lenne, ha csak én ragadtam volna benn ebben a mágikus labirintusban, de mégis három lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és szorosan magamhoz ölelem. Az erőm még mindig a béka segge alatt leledzik, de máris érzem, hogy a mágiám maradéka reagál a húgom közelségére.  – Mit keresel itt? – nézek rá, mikor elengedem, és csak ekkor engedélyezem magamnak, hogy felnézzek a mellette álló alakra.
Esetében nem hagyom, hogy különösebben kimutassam a viszontlátás örömét, pedig lehet, hogy egy egészen kicsit felgyorsul a szívverésem, amiért ő is itt van. Neki viszont ölelés helyett egy sanda pillantás jár.
– Ha ki mered mondani, hogy te előre szóltál...