2020. március 16. Hétfő

Kedves Naplóm!

Szavamra mondom, Washington remekül néz ki! Ahhoz képest, hogy egy elfoglalt város, nyolc esztendeje a terror bezárt fellegvára, szerintem nem panaszkodhatnak az itt lakók. A létbizonytalanság, a bezártság, ugyan már. A középkori városok főleg ostrom vagy fertő idején mind ilyenek voltak a történelmi leírások szerint és azok a kora újkoriak sem voltak különbek, amikhez nekem is volt szerencsém. A nép a szemünk láttára puhul és züllik el, és mi, akik megállítottuk magunkban a kor kerekét ezt kell, hogy elviseljük.
Bár a hatalmunkkal élhetnénk is azért, hogy ez másként legyen. Élünk is, úgy vélem, nem csak én, de mások is megteszik a szerintük helyes lépéseket, mégis, ez a korai Washingtonba érkezés elgondolkodtatott. Hol voltunk mi az elmúlt évszázadban, amikor az emberi faj boszorkányos segítséggel létrehozta a vámpírokat és vérfarkasokat, és ez utóbbiból az eredetieket, a sajátjainkat kiirtották? Mikor toroljuk meg ezt a tettet, vesszük át a hálátlan fajoktól a kormánykereket és kezdünk valami konkrétat a világgal? Vagy már későn lenne? Annyira túlszaporodott az emberi faj, hogy különösebben nem is lehetünk rá hatással mi páran, akik végignéztük és éltük velük a történelmet, együtt sírtunk és nevettünk olyan helyeken, ahol ma már emléktábla áll, de valójában rajtunk kívül senki sem emlékezhet?
De mert ez egy naplóbejegyzés nem pedig nekrológ tudatom veled kedves Naplóm, hogy sikeresen bejutottam a városba, hamarosan elfoglalom a szállásomat és felfedezem ezt a helyet. Ha kipihentem magam holnap többet is írok. Vagy nem. XoXo!

2020. március 17. Kedd

Kedves Naplóm!

Újra Washingtonban! A szokásos éves gyűlésünk helyett ezen a hűvös tavaszi napon ülök itt a teraszon, és készülök egy találkozóra az Első Boszorkányokkal. Mint évről évre meghallgathatod a panaszaim erről, ám ezúttal korábban jött a csapás, Cleva nyugtalanságát látomásokkal tetézte az édes Anyatermészet. Valami készülődik ebben a városban, aminek olyan nagy jelentősége lesz, hogy nem akarok valahol máshol lenni amikor megtörténik, így legyőzve ódzkodásom úgy döntöttem, hogy a városban maradok. Reggelire pezsgőt iszom, hogy megpecsételjem magammal ezt az alkut, hiszen tudhatod, legyenek bármilyen hozzám közelállók is a hasonlóan hosszú életben osztozók, olyanok vagyunk, mint egy család: amikor összegyűlünk az ünnepekre szeretettől és veszekedéstől hangos a ház, ez pedig gyakran hoz olyan hangulatba, amire nem vagyok büszke. Igyunk hát arra, hogy együtt leszünk, sikeresek leszünk és valami új csodát látunk ebben a világban újra együtt! Igyunk arra, hogy amióta a szövetségünk megalakult még egyikünket sem ölték meg és főleg, hogy nem én öltem meg valamelyiküket. A túl békések és túl radikálisak is számíthatnának a hirtelen haragomra, de Cleva, ó az a gyönyörű, csodálatos, egyetlen Cleva... már alig várom, hogy találkozzunk.
Az utazásom egyébként roppant kényelmes volt. Cleva üzen, én repülőre szállok és egy-két napon belül meg is érkezem rossz esetben. Hol vannak már azok az idők, amikor lovaskocsin hetekkel korábban felkerekedtem? Egy jó elbájolt seprű ami repül, az kellene nekünk, mint a mesében. Most zárom soraim, csengetnek. Rendeltem magamnak társaságot az itt tartózkodás idejére, mit mondhatnék, izgatott vagyok! Szeretem a modern korban, hogy ételt, italt, kocsit, mindenféle szolgáltatásokat, de még fiút is házhoz rendelhetsz.

(...)

2020. március 21. Szombat

Kedves Naplóm!

Ez az Elsők gyűlése katasztrofálisan sikeredett. Én mondom, rég volt ilyen rossz napunk, egyikünk sem volt egészen önmaga, alulmúltuk önmagunk és egymás elvárásait. Cleva ijedtnek tűnik, de az elégtétel amit emiatt érzek semmi ahhoz képest a haraghoz képest, ami egy megosztott látomás nyomán ébredt bennem. Méghogy mindannyian elvérzünk majd ebben a harcban és az utolsó gyilkos az első vámpír! Az álom hamis, meggyőződésem, vagy az Üresség elszabadult és megfertőzte a többieket, de mindenesetre felkészülök az elkövetkező időkben. Washington egy csatatér, csak még nem tudja.

(...)

2020. június 22. Hétfő

Kedves Naplóm!

Mint tudod, eseménydús hetek és hónapok állnak mögöttünk, amiknek egy jó részét sajnos nem jegyezhettem fel, csak célozgattam rá titokzatos lapjaidon, hogyha esetleg illetéktelen kezek közé keverednél, azok ne tárhassák fel belőled a teljes képet, hogy mit intézett Marla St. James ebben a városban. Annyit azonban elmondhatok, hogy őszintén bánom, hogy kihagytam az álarcos bált, még ha egy sugallat is intett erre és én hallgattam rá, tudván tudva, hogy ott történt valami fontos és én nem voltam a része... nos esz a méreg! De nem töltöm haszontalanul a napjaim, ismerkedem az erőviszonyokkal, az emberekkel, az itt lakókkal, a természetfelettiekkel. A bezártság sajátságos mikrovilágot teremtetett, de azért mégsincsenek teljesen elvágva a világtól, így csak egzotikus, de nem elmaradott minden. A bizalmatlanságuk őrjítő, ám mégsem vagyok szemrehányó, én is ilyen voltam és vagyok néha, amikor legyűr a lelkemre csavarodó fájdalom. Néha, de nem most, amikor minden nap egy új felfedezéssel kecsegtet. Cleva egy bonyolult sakktáblára hívott minket, ahol a kockákat a hagyományok fekete-fehér színek helyett inkább a vér és harag vörösével és az irigység sárgaságával festették meg. A szörnyek az emberektől irigylik a hatalmat és szabadságot, az emberek a szörnyektől az erőt és a puszta létezést, amit ők hívtak életre, a boszorkányok sajnálják a felborult egyensúlyt, úgyhogy egyesek löknek még egy nagyot az asztalon és lapot kérnek 19-re. Kétlem, hogy sok jó kisülhetne abból, ha életet adunk egy új varázshasználó fajnak, de annak idején a vérfarkasok átkára is sokan ezt mondták, pedig a farkasemberek egyszerűen imádnivalóak! A vámpíroknak is megvan a maguk bája az agyaraikkal, de végső soron legyen ahogy lennie kell. Különös látni, hogy bábáskodik Cleva a vérszívók felett, ahogy szorul körülötte a hurok, ahogy a világ a késeit feni, hogy elveszítse a védencét... érzed már kedvesem? Ahogy az árnyak belepik a nevelt gyermeked arcát és a végső halál, a sötét elveszejtés lopakodik felé?
Elragadtattam magam. Bocsásd meg kedves naplóm!

(...)

2020. augusztus 29. Szombat

Vajon hova tűnnek el a boszorkányok a városból? Kicsit sem gyanús egy bosszúhadjárat a város első vámpírjától? És Cleva, te ezt hagyod? Vagy Bastien éppenséggel ártatlan, ezért nem teszel semmi különöset? Vagy nem érdekel a sorsuk? Elvégre ki tudja mire vagy képes. Ki tudja mire képes bármelyikünk is azért, hogy kicsinyes, vagy éppen nagyratörő céljait megvalósítsa?
Kedves Naplóm! Ennyit a pátoszról, ma hummuszt főzök, és megnézem milyen az új fiú, akit az alternatív társkeresőtől rendeltem, dobozban kaptam, még nem nyitottam ki. Remélem alázatosabb és kedvesebb, az túlságosan férfias volt ahhoz, hogy az ágyamban akarjam altatni, reggel nem egy orbitális erekcióval akarok találkozni, hanem az ölembe rakott reggelivel!