Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


the meeting :: Marla & Juliet


Boszorkány

Juliet Charpentier
Chatkép :
the meeting :: Marla & Juliet Tumblr_inline_nqfdsiCTRT1qlt39u_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
⇝ Kiernan Shipka
Hozzászólásaim száma :
33
Pontjaim :
22
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
⇝ zsófi.
Fő képességem :
the meeting :: Marla & Juliet Original
⇝ metamorfózis
Tartózkodási hely :
⇝ washington D. C.
Korom :
57
Foglalkozásom :
⇝ újságíró


Juliet Charpentier

Elküldésének ideje -- Vas. Feb. 28, 2021 7:36 pm
Juliet && Marla
titok leple alatt kötődnek az új szövetségek

Óvatos lassúsággal foglalok helyet mellette, miután kedvesen válaszolt kérdésemre.
Még mindig kissé kába vagyok. Azt hiszem körülbelül mindenre számítottam csak arra nem, hogy majd pont Marlával fogok itt találkozni - főleg, nem ezen okból kifolyólag.
Mielőtt azonban még bármit is tovább gondolnék, elmémbe ugrik az első és legfontosabb információ, amit Victoria megjegyeztetett velem: Marla egy hihetetlenül erős telepata. A következő pillanatban, gondolatban mozdulataimra koncentrálva, benyúlok a táskámba, amit még leülésemkor helyeztem az ölemben. Hamar megtalálom, amit keresek és gyorsan az egyik ujjamra húzom az obszidián gyűrűt. Elmormolok fejben egy védelmező bűbájt is, ami legalább olyan ősi, mint a szőke hölgy előttem. Pár másodperccel később gondolataimat egy védőpajzs veszi körbe, bezárva mindenfelé szétszóródó gondolatomat. A kérdés csak az, hogy vajon mennyit képes ez tompítani Marla irányába. Elvégre egy Elsőről van szó.
Mégis nyugodtabban helyezkedem el a székemben ezek után.
Kiskoromból kissé homályosan emlékszem vissza a hölgyre, aki most előttem ül. Anyám mindig nagyon elővigyázatos volt azzal kapcsolatban, hogy kinek is mutat be engem. Nem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen arról – főleg, ha nagyhatalmú személyről volt szó -, hogy mennyire fontos vagyok neki. Szóval míg tudtam, hogy ki Marla… talán be is mutatkoztam neki anno, váltottunk egy-két udvarias szót, soha nem töltöttem vele több időt ahhoz, hogy igazán megismerjem.
Most mégis olyan erővel vág arcon személye, hogy alig kapok levegőt. Aztán pillanatokkal később összeszedem magam, amikor bemutatkozik nekem. Nem válaszolok neki. Nem akarok udvariatlan lenni rögtön elsőnek, de nem voltam erre felkészülve. Azon gondolkozom mi lenne a legmegfelelőbb lépés most… Talán kezdhetném úgy, mint Nick szerelme. Elvégre ez nem hazugság. Aztán attól függően Marla milyen információt hajlandó szolgáltatni a számomra, feldolgozom magam Julietig, mint Victoria lánya.
- Üdvözlöm – mondom, de nem nyújtok neki kezet.
Remélem, nem veszi nagyon magára a tartózkodásomat. Ez a találkozás még nagyon sok kimenetellel végződhet mindkettőnk számára. Így talán érthető, hogy nem tudom teljesen elengedni magam. Azonban mégis felizzik a szívemben egy szikrányi remény. Talán jól döntöttem, hogy végül eljöttem ide.
Elena nevének említésére egy kicsit összeráncolom a homlokomat. Hamar rájövök, hogy arról a személyről beszélhet, aki az üzenetet küldte nekem. Elgondolkozom azon, hogy mennyire kiterjedt rendszerrel mozoghat, ha nem is ő maga közvetlenül foglalkozik az ilyen esetekkel. Vajon személyesen ismerte Nicket? Milyen viszonyban lehettek? Mindent tudnom kell!
Nyelek egyet, hogy zabolázzam kitörő izgatottságom. Csak szép lassan, Juliet. Nyugodtan.
- Nick… jegyese vagyok – mondom lassan. Tekintetemet visszairányítom az ő csodálatosan szép íriszeibe. Azt akarom, hogy lássa, olyan őszinte vagyok vele, amennyire kitelik. – Két évig voltunk együtt. Az… elérhetőségét a dolgai között találtam meg, miután… - Levegő után kapok, de igyekszem lecsillapítani magam. Még túl friss az egész ahhoz, hogy ne törjek ki random időszakokban zokogva… de ha nagyon próbálkozom és veszek egy pár mély lélegzetet, akkor visszatudom folytani. Az érzéseimet és az igazságot viszont nem vagyok hajlandó elrejteni. Lassan felnézek Marla arcába, majd sírástól és dühtől remegő hangon mondom: - Miután meggyilkoltál. Egy begyűjtő. De gondolom ezt sejtette. – Reszketeg levegőt veszek és kinézek az elénk táruló látványra. – Gondolom Nickkel azért volt összeköttetésben, mert Kiválasztott volt. Erről nem beszélt sokat nekem… - Visszafordulok hozzá és tekintetem kérdőn mered irányába.
••••••
Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Marla St. James
Chatkép :
the meeting :: Marla & Juliet Tumblr_inline_oglr2urgxh1sukdyx_100
Szerepkör :
az elsõk egyike
play by :
sarah gadon
Hozzászólásaim száma :
31
Pontjaim :
23
Pártállás :
  • Ellenálló

Fő képességem :
telepathy
Őt keresem :
because you loved me back then;;
and in this life i can't let go
the meeting :: Marla & Juliet Tumblr_pvuk0pNaEB1qbqad4o3_540
Kedvenc dal :
heart of darkness

nobody knows the trouble I’ve seen
nobody knows my sorrow

Tartózkodási hely :
washington d.c.
Korom :
323
Foglalkozásom :
director & translator


Marla St. James

Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 13, 2021 4:59 pm


fiery thrones
of muted
angels

Dumbarton Oaks. A hely, ahol még én is képes voltam békére lelni olykor-olykor, néhány rövid percre félretéve a démonaimat, megszabadulva a belső háborúmtól és az örökösnek tűnő bosszúhadjárattól, amibe néha magam sem tudom, miért nem őszültem még bele szó szerint, mégis vakon űzöm és tartok ki mellette. Mindez ráadásul már nem csak rólam szól. A Clevával szemben fogadott vendettám már hosszú évekkel ezelőtt átcsapott valami másba; fogalma sem volt, mit váltott ki a döntésével, mit adott a kezembe, amikor lepaktált azzal a semmirekellő Monaghammel, szembeköpve a sajátjait is.
Utóbbi persze nem könnyítette meg a dolgomat. Az eszközei olyan visszataszítóak voltak, mint ő maga, és bár valahol simogathatta volna az önérzetem a tény, hogy egy komplett magánhadsereget állított fel ellenem, túlságosan sok fejfájást – és szívfájdalmat – okozott ezzel. Is. Nem csak a kiválasztottjaim vannak veszélyben, hanem mindenki, akiknek köze lehetett hozzájuk; Monagham kezd túl messzire menni, nekem mégis tűrnöm kell és kivárnom, tehetetlenül ökölbe szorított kézzel várakozni a színfalak mögött, remélve, hogy az előny még mindig nálam van. Ők nem tudják, mi következik, de én sem engedhetek meg túl sok veszteséget, ha nem akarom, hogy a falak összeomoljanak körülöttünk.
Én tudom a legjobban, milyen fontosak a kapaszkodók, persze, ha valaki az én helyemben van, kiválóan tudja alkalmazni azt a módszertant is, amikor éppen a veszteségekből épít kapaszkodót. Aki igazán sokat, igazán nagyot veszít, annak éppen ez ad majd erőt a bosszúhoz... de jól tudom, milyen sokan vannak, akik inkább összeroppannak egy ilyen teher alatt.
Tekintetem elréved egy pillanatra, lelki szemeim előtt megjelenik egy zöldesbarna szempár, aminek egyszer már búcsút intettem, a sors különös fintoraként azonban mégis visszatért hozzám, elhúzva előttem azt a fajta mézesmadzagot, aminek csak a legnagyobb erővel képes ellenállni az ember, és közben mégis a földhöz horgonyozva azzal a súlyos veszteséggel, ami egykor összekötött minket. Ami miatt egyszer eltaszítottam őt magamtól. Néha eltűnődöm, vajon ez jutalom, amiért kitartok, vagy inkább büntetés, amiért képtelen vagyok elengedni őket?
A gondolatot már nem válaszolom meg magamnak, az érzékeim ugyanis megsúgják az idegen közeledtét. Hamarabb tudomást szerzek az érkezéséről, mint ő az én jelenlétemről, elméje finom rezgései békésen duruzsolnak nekem, és valahonnan mintha ismerősnek is tűnnének, de nem tudom hová tenni a hasonlóságot. Ajkaim finom mosolyra görbülnek, amikor meghallom, milyen őszintén osztozik a csodálatomban, ami a park szépségét illeti, de amikor megjelenik a terasznál, semmi jelét nem adom annak, hogy észrevettem volna. Még úgy sem, hogy erős mágia sugárzik belőle, ezért bizonyára ő is érez engem.
Hagyom, hogy bátorságot gyűjtsön és a saját tempójában közelítsen meg, szemeim kékjét csak akkor vezetem rá, amikor óvatos és kissé ideges hangon megszólít. Tudom, tudjuk, hogy engem keres, de egyelőre biztos vagyok benne, hogy ő is csak puhatolózik.
– Természetesen – bólintok, a hangon nyugodt érdeklődéssel cseng, és hasonlóan figyelem azt is, ha helyet foglal a kiszemelt széken. Félrebillentett fejjel tanulmányozom néhány pillanatig, nem tudom hova tenni az érzést, hogy az elméje nagyon koncentrál valamire, és mintha minduntalan megjelenne egy kép saját magáról, amint az utcán sétál. Különös. – A nevem Marla – kezdeményezem a bemutatkozást.
Már nincs miért titokzatoskodni, innen az lenne az egyetlen visszaút, ha valami miatt ki kellene törölnöm a találkozás emlékét a fejéből, de nem lennénk itt, ha nem szavaztam volna bizalmat neki a nulladik körben. Persze, ha a hívás nem Elenától érkezett volna, nem is szavaztam volna meg, de egyelőre nem érzek felőle semmilyen gondolatot vagy érzést, ami gyanakvásra adna okot.
– Elena szerint egy közös ismerősünk miatt szerettél volna találkozni velem – folytatom, tekintetem nem véve le a lány arcáról. Nem szükséges kimondanom a nevét ahhoz, hogy megláthassam a reakciót, amit adni fog az említésére, és voltak is bizonyos sejtéseim, mit fogok érezni felőle.
Nick két teljes évre eltűnt a radarjainkról, Elenát is kizárta, ám nem sokkal ezelőtt kiderült, hogy mindezek ellenére is a veszteségeink sorába kellett beállnia. Nem volt ráhatásunk, még csak esélyt sem adott nekünk, hogy lássuk, ha veszélybe került, és megpróbáljuk megvédeni... valami azonban azt súgta, ez a lány éppen ezért van itt. Csak az a kérdés, melyik oldalról szeretné megközelíteni a problémát.



Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Juliet Charpentier
Chatkép :
the meeting :: Marla & Juliet Tumblr_inline_nqfdsiCTRT1qlt39u_250
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
⇝ Kiernan Shipka
Hozzászólásaim száma :
33
Pontjaim :
22
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
⇝ zsófi.
Fő képességem :
the meeting :: Marla & Juliet Original
⇝ metamorfózis
Tartózkodási hely :
⇝ washington D. C.
Korom :
57
Foglalkozásom :
⇝ újságíró


Juliet Charpentier

Elküldésének ideje -- Pént. Jan. 15, 2021 9:53 pm
Juliet && Marla
titok leple alatt kötődnek az új szövetségek

- Köszönöm! - mondtam oda a taxisofőrnek, ahogy átnyújtottam neki a pénzt, borravalóval együtt, majd kiléptem a járműből.
Mikor szemem az előttem elterülő birtokra esett elakadt a lélegzetem. Dumbarton Oaks. Bár láttam már jó pár képet róla, és hallottam rengeteg eseményről, amit itt tartottak meg... furcsa módon még soha nem adódott lehetőségem meglátogatni. Kicsit elszomorodtam egy pillanatra, hogy nem éppen egy tavaszi vagy nyári pompájában látom... azonban hamar leráztam magamról a gondolatot, ahogy a tekintetem végigcikázott a főépületen és a környező területen. Építészet és a növénytakaró tökéletes összképet alkotott. Az előbb említett képek alapján pedig tudtam, hogy ami bent vár az még ennél is csodásabb.
Vettem egy mély levegőt, és megigazítva a vállamon a táskámat, majd elindultam befelé az épületbe. Kis idegesség költözött a mellkasomba, ahogy végignéztem azon az egy-két emberen, aki a lobbiban és a recepció körül keringett. Az őszi-téli időszakban ez a hely nem annyira népszerű, mint máskor, így tökéletes volt arra a találkozásra, ami ma fog itt lefolyni. Talán emiatt is voltam kibillentve a megszokott magabiztosságomból és gyanakodóan figyeltem más látogatókat magam körül. Olyan érzés volt, mintha mindenki azt akarná tudni, hogy mit keresek itt. Ez volt az első, hogy olyan dolgot műveltem, ami... ennyire titkos volt. Vagy fontos. Legalábbis úgy tűnt az üzenet, amit kaptam, erre akart utalni. Mikor Nick régi cuccai között kutakodtam, találtam rá egy ismeretlen elérhetőségre és utána érdeklődtem. Az egyetlen válasz nem más volt, minthogy találkozzunk ezen a helyen.
Először úgy voltam vele, hogy nem fogok megjelenni. Nincs az a pénz, amiért megtenném! Azonban, ahogy egyre többet rágtam a szám a számítógép előtt ülve, és bámultam a feketén villodzó betűket előttem, egyre inkább kezdett elhagyni az elhatározásom. Csak az egész önmagában olyan gyanús és furcsa volt. Mikor egyik régi ismerősömnek elküldtem az e-mailt, hogy nézzen utána... azt küldte vissza, hogy nem tudta feltörni az IP címet, azaz nem vezetett sehová - és ha ő mondja ezt, akkor el is hiszem neki. Mégis... Nicknek mi oka lett volna, hogy kapcsolatot tartson egy ilyen különlegesen titokzatos személlyel? Az e-mail címét is úgy őrizte meg, elrejtve a kapcsolatai között, mintha egy fontos valakiről lenne szó. Biztos voltam benne, hogy nem volt afférja. Viszont, akkor mégis mi más lehetett? Egyetlen gondolatom volt és az csakis azzal lehetett kapcsolatban, hogy Nick Kiválasztott volt.
Valamiért erre a kapcsolatunk alatt soha nem kérdeztem rá igazán. Talán, mert nem érdekelt annyira, vagy mert úgy éreztem nem ez az egyetlen vagy a legfőbb dolog, ami meghatározta a szerelmemet. Úgy voltam vele, hogy ha beszélni akar róla, akkor majd megosztja velem, amikor készen áll. Nekem is voltak olyan dolgaim, amikről nem beszéltem neki feltétlenül... de ez nem jelentette azt, hogy kevésbé szerettem volna, vagy nem bíztam volna meg benne eléggé. Határozottan hiszem, hogy ezzel kapcsolatban ő is így érzett.
Mégis... mégis elgondolkodtató ez a fejlemény... és nem hagyhatom, hogy kiderítetlenül maradjon.
Ezért hát itt vagyok, bár nem a saját alakomat viselem - egy utcai járókelőt mintáztam le, akinek vörösesbarna, hosszú, göndör haja és sötét szemei voltak, egy kissé teltebb testalkattal párosítva. Azért nem vagyok teljesen ostoba! Mondjuk az inteligencia szintemet igencsak megkérdőjelezem, ahogy tovább sétálok az épületben.
Hihetetlen lenyűgöző berendezéssel és építészettel rendelkezik a hely és folyamatosan azon kapom meg, hogy tátom a számat a különböző szépségekre, mik megragadják a tekintetemet. Aztán jobbra fordulok és bár továbbra is zavar az az egy-két ember jelenléte tovább haladok, míg ki nem érek egy lenyügöző zárt teraszra. Ezen aztán tényleg teljesen elámulok, ahogy körbe nézek a sok növényzeten, mik szószerint még a menyeztet is benövik. Mindhol csak a zöld és kő vekeréke jön szembe és úgy érzem, hogy rengeteg időt tudnék még itt eltölteni. Akár olvasgatva, vagy esetleg egy-két balett mozdulatot elgyakorolva...
Aztán tekintetem megakad egy szőke hölgyön, aki a terem másik oldalán, majdnem a nyitott kétszárnyú ajtó előtt ül. Csupán csak két asztalt helyeztek el a helyiségben, székekkel, gondolom arra tekintettel, hogy megcsappant az évvége felé a látogatóik száma. Nem is vettem észre a karcsú nőn kívül egyetlen személyt sem, aki ebben helyiségben tartózkodna. Szinte sziréni volt a látvány, ahogy elegáns nyakát meghajlítva, fejét finoman hátradöntve szemlélte maga előtt a környezetet, míg a búrjánzó flóra körbevette őt.
Ha nem számítjuk a belőle áradó mértéktelen mágiát.
Végigfutott a libabőr a karomon, viszont volt már annyira ismerős ez az érzés, hogy ne vegyem fel nagyon. Így azonban volt egy kis sejtésem, hogy kivel van dolgom.
Vettem egy mély levegőt, majd azt kifújva erőt gyűjtöttem magamba. Felhúztam a vállaimat, államat és neki indultam lassú léptekkel a boszorkány irányába. Tekintetem egyszer sem vettem le többé róla, akármennyire is hívogató volt a környezet bűvereje.
Mikor már közvetlenül mellette, illetve a mellette elhelyezett széknél voltam, megálltam. Fejemet finoman megbillentettem felé, ahogy első alkalommal láttam teljes egészében profilját.
- Szabad ez a hely? - kérdezem óvatosan, hangom csillengelőbb, mint "általános" esetben.
Kíváncsi voltam Marla mit fog mondani elsőnek.
••••••
Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
the meeting :: Marla & Juliet
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Dumbarton Oaks park-
Ugrás: