- Hajóról? Tényleg kihajózhatunk? Ez is a kiképzés része? – csillant fel a szemem, de nem igazán értettem. Megnéztem jobban a jachtot, ami az ablakból látszott. Lázasan kattogott az agyam, hogy azon a hajón hogyan lehetne edzeni.
- Akkor próbálkozni fogok, mindig. – nevetek rá, majd elrohantam átöltözni. Már bőven úton voltunk, amikor lassítani kezdett és azt mondta megállunk valahol. Már kérdeztem volna, hogy hol amikor megláttam a ruhaboltot. Döbbenten néztem rá, ahogy kiszállt a kocsiból és követtem a példáját.
- Szóval egy piros bikini? Meglátom mit tehetek az úgy érdekében. – kacsintottam rá. - Erre igazán semmi szükség, Jacob! – ellenkeztem az ellen, hogy ki fizesse. De abban igaza volt, hogy nem vettem volna fel másét. Beléptem a boltba és a bőség zavarában hirtelen azt se tudtam melyiket válasszam. Végül sikerült egyet választani. Az eladót megértem, hogy úgy tegye szatyorba, hogy Jacob ne lássa. Cinkosan nézett rám és megtette. Jacob meg közben kifizette a tiltakozásom ellenére is.
- Köszönöm szépen! – adtam egy puszit az arcára, már a kocsiban, mielőtt elindultunk volna. Az út hátralevő része csendes volt. Láthatólag ismerték a lőtéren, abból ahogy köszöntek neki. A ki készített pisztolyokat érdeklődve figyeltem. Majd a bemutatót is. Felvettem a fülvédőt, ahogy kérte.
- Ez izgi! – jegyzem meg, ahogy elveszem a fegyvert. Hagyom, hogy ki javítson, főleg a tartásom, és hogy hogyan fogjam a pisztolyt. Felhúzom, és a célra függesztem a szemem. Meghúztam a ravaszt, de a céltáblát elsőre nem találtam el. Újrapróbalkoztam és elképzeltem, hogy apám áll ott és egymás után háromszor is el találtam a célpont közepét.

- A kilátás még jobb a hajóról. - szólalok meg miközben kinézek az ablakon - Kimehetünk majd a vízre, ha szeretnéd. - ajánlok neki egy újabb lehetőséget amit szerintem tetszeni fog neki. Nem tudom, hogy hányszor volt lehetősége ilyen hajón utazgatni. Ráadásul a jachtot sem árt néha kivinni a vízre.
- Próbálkozni mindig lehet, kicsi cica. - mosolygok rá, majd figyelem, ahogy távozik.
- Gondoltam, hogy még nem lőttél, pont ezért viszlek el egy lőtérre, ám előtte megállunk valahol. - mondom neki. Pár perc elteltével megállok egy bolt előtt, ruhabolt előtt. - Jakuzzihoz kell fürdőruha, nem? Gondolom nem akarnád másét felhúzni. - szállok ki a kocsiból - A számlát állom. - teszem mellé egy mosollyal - A piros szín előnyben. - kacsintok rá, véletlenül sem utalva semmire. Amint végzett, indulunk tovább.
Oda érve leparkolok az üres helyre, majd kiszállók ismét. Elsétálok pár alak mellett, biccentünk egymásnak út közben. Végül megállok egy asztal előtt, amin különféle fegyverek vannak, leginkább pisztolyok. Felveszek egy kisebb kalibert, ami lehetőleg gond nélkül kezelni tudja.
- Megmutatom, hogy miképp működik. - szólalok meg, majd megmutatom neki. Végül felé nyújtok egy fülvédőt, nem fog ártani.
- Lövök párat, vedd fel. - figyelmeztetem, majd leadok pár lövést a 40 lábra lévő célpontra. - Most te, ahogy mutattam. - nyújtom felé a pisztolyt és segítek neki, ha kell.

- Úgyis kiderül előbb vagy utóbb. Gondolom ezek után nem tudod garantálni, hogy nem fognak megtámadni. – a gondolattól is kirázott a hideg. Nem vágytam arra, hogy esetleg elraboljanak, ne adj isten az életemre törjenek. Ennek függvényében búcsút mondhatok a nyugodt kis életemnek.
- Csak a kilátás miatt vagyok itt. De... A társaság sem rossz. – villantok rá egy ezer wattos mosolyt a korábbi zavarom és bizonytalanságom megint mélyen pihent bennem. Úgy éreztem most már tudom tartani magam a játékossághoz anélkül hogy robbannék. Bár ez függ attól is mennyire teszi próbára ismét a koncentrációmat.
- Akkor még nem adom fel. Ennek a lasagnenak titkát akkor is meg kell szereznem. – nyalom meg a számat. Még mindig érzem az ízét a számban. A szobám felé menet hallottam még a választ, hogy hova megyünk. Lőni? Soha nem volt még fegyver a kezemben, de mindig is vonzott a gondolat hogy ki kéne próbálni. Villámgyorsan öltöztem át, és egy kocsikulcsot forgatva találtam rá. Nem a BMWhez ment hanem a másik autóhoz, ami a garázsban állt. Na ez már jobban illet hozzá.
- Nem még soha nem lőttem. Csak néha képzeltem el milyen lehet. Szóval ha azt mondom kicsit sem vagyok izgatott ne hidd el! – nevettem fel halkan. Tényleg izgatott voltam, holott az volt a sejtésem, hogy ez is a kiképzésem egyik állomása.

- Nagy valószínűséggel igen, de ne legyen igazam. - túl jól ismernek ahhoz, hogy a velem való kapcsolata ne jelentsen számára álláspontot. Az az, másoknak ne jelentsen, hiába mondaná akármit is, azokat nem fogja érdekelni, akik erről döntenek. Aztán minden attól függ, hogy mások mit gondolnak... Ettől tudnék falra maszni,. A rohadt bürokrácia...
- Talán ennyire tetszik a szoba meg a kilátás? - kérdezek vissza az ablakra mutatva. Azon túl láthatja a tavat és a kis jachtomat, ha még nem látta az utóbbit. Az is egy gyöngyszem, egy kis menedék a vízen úszva. Talán holnap ki kéne menni egyet a vízre, régen jártam már kint.
- Valóban, egészen jó kis cica. Egészen, de nem teljesen.  - mondom neki egy kis mosoly kíséretében. Tény, hogy eddig igazán jól követte az utasításokat és láthatóan potenciál is van benne. Az is tetszik, hogy mennyire bátor néha, vagy csak vakmerő.
- Lőni. - mondom el neki a választ. Boszorkány, de azért nem árt az ilyen fajta védelem sem. Későbbiekben önvédelemre is meg fogom tanítani, sosem árt kellően felkeszulni. Így amint készen áll elindulunk, de nem a BMW-vel, hanem a Firebird-vel. Szépen duruzsol, ahogy elforgatom a kulcsot és egy kis, elégedett mosoly jelenik meg az arcomon.
- Lőttél már valaha? - teszem fel a kérdést néhány perc vezetés után.

- Szóval, ha jól értem, azzal hogy egyáltalán kapcsolatba léptem veled, már csengettek a pártatlanságomnak. – összegeztem a dolgot, de ettől függetlenül én még mindig úgy éreztem, hogy semleges tudok maradni. Ha nem is örökre, de még egy darabig biztosan. Még nem tettem semmi visszafordíthatatlant, így talán van még egy kis remény.
- Már a reggelinél tudtam, hogy tudsz főzni. Ezer hála Ganninak, amiért megtanitott főzni téged. Csak vigyázz, nehogy rendszeres vacsora vendég legyek nálad. – kacsintottam rá mosolyogva. Sokkal jobban éreztem már magam, megint laza voltam, és büszke voltam magamra.
- Ha jó leszek? Miért eddig nem voltam jó kiscica? Pedig azt hittem. – úgy tettem, mintha elszomorodtam volna, pedig az igazat megvallva nagyon is jó kedvem volt. Így teli hassal már pláne. Felkaptam a fejem, a kérésére.
- Köszönöm szépen az ebédet. Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, közben már álltam fel az asztaltól és elmentem mellette a szobám felé.
ahogy beértrm hirtelen azt sem tudtam mit vegyek fel, hogy hova akár vinni. Így nem volt más, mint előre azt vettem fel, amiben előző este eljöttem.

- Már kezdtem azt hinni, hogy semmi vészjóslót nem mondták rólam. Már kezdtem elszomorodni. - szólalok meg és elgondolkozok - Sajnos azzal, hogy találkoztunk, hogy felmentem hozzád, majd idejöttél... Ezzel nem tudom, hogy mennyire lehetne kivitelezni, ha egyáltalán lehetne olyat. - felelek neki és elgondolkozok, hogy létezik olyan megoldás. Szerintem nem nagyon lehet ilyet megcsinálni, legalábbis komoly tett nélkül nem igazán. Túlságosan is sok dolog fűzi már hozzám, ami miatt már most közénk sorolják.
- Talán úgy gondolod, hogy nem tudok főzni? Ganni túl jól belémverte a recepteket, ha már tanulni akartam tőle. - válaszolok a megjegyzésére. Talán az egyetlen olyan emlékem, ami kellemes és jó a maffiáról. Ott akkor nem tűnt olyan mocskos szervezetnek, mint amilyen valójában is volt. Érdekes, hogy mennyire másnak tudott hatni.
- Meg is lepődtem volna, ha nálam jobban csinálnád. Főleg, hogy egy igazi olasz tanított, de ha jó leszel, akkor megtanítalak. - mosolygok rá és figyelem őt. Elkezdem végül elmosni a használt eszközöket, amik nem férnek be a gépbe.
- Ezután öltözz át, mert elmegyünk valahova. - kacsintok rá sejtelmesen.

Kezdtem végre megint összekapni magam, bár még mindig nem tudtam felvenni az álarcot, amit eddig mutattam és úgy éreztem hogy nem is fog menni. Mellette biztos nem.
- Azért voltak néhányan, akik tőled is óvtak. Pontosan azt mondták, hogy nagy ívben kerüljelek el, ha jót akarok magamnak. – nevettem fel. – Muszáj valamelyik oldalra állnom? Nem maradhatok semleges, és dolgozhatok veled egyszerre? – kérdeztem csak úgy mellékesen. A különcség pedig olyan dolog, hogy már megszoktam hogy máshogy néznek rám.
- Elsőnek... Az kicsit problémás lenne, de nem feltétlenül lehetetlen. Mondanám, hogy kísérletezek a kedvedért, de valószínűleg nem engednéd. – gondolkozom el. A csókja szenvedélyes volt, és mintha valami megváltozott volna. A keze a derekamon határozottan tartott, és nem akartam elengedni, de mikor elhúzódott nem ellenkeztem. Követtem vissza a konyhába, menet közben megérintve az ajkaimat és amíg befejezte a lasagnet, addig összesöpörtem a jénai maradványait.
- Ha az íze is olyan finom, mint az illata, akkor biztosan ízleni fog. – néztem rá bíztatóan és leültem az asztalhoz. Nem kellett sok, hogy elkészüljön az étel, és mikor a tányér elém került, mélyet szippantottam az illatból és óvatosan ettem pár falatot. Mennyei volt, és elégedetten hümmögtem.
- Mennyei lett! Sokkal jobb, mint amit én szoktam csinálni. – dicsértem a szakácsot.

- Tehát ennyire hírhedt? Már szinte irigy vagyok rá. - gondolkozok el. Tudtam, hogy nagyon hamar lett nagyon jó, de azt is tudom, hogy mennyire sokat dobott el ezert, még ha ő nem is vallja be magának. De most már ezzel sem lehet mit tenni, döntött és megkértek az eredményei.
- A hírnevét magának kovácsoltva, ahhoz nekem már nincs túl sok közöm. Az, hogy hova fogsz állni, rád tartozik és nem rám. De semlegesség már nem lenne túlzottan könnyű számodra. - szólalok meg - Egy lennél a sok különc közül. - teszem még hozzá. A legkevésbé sem lenne olyan, aki kitűnne a többiek közül, van nála jóval furcsábbak is. Nem mintha tudna róluk, így érthető, ha így vélekedik.
- Ahhoz egy elsőnek kéne lenned, de még akkor sem tudom, hogy menne-e az ilyen. Különben is, már elfogadtam a sorsomat. - mondom neki mielőtt ismét megcsókolom őt, de sokkal jobban, mint előtte. A fene a boszorkányokba és a rohadt mágiába, amivel szinte mindent el tudnak érni, amit akarnak. Főleg az ilyen hülye átkok, aminek hatására pár csepp vér képes megváltoztatni akaratod ellenére. De erről még neki nem kell tudnia, még nem.
- Ízleni fog, abban biztos lehetsz. - mondom neki miközben folytatom a kaját. Amint kész, csöndben figyelem, ahogy eszik.

- Ettől függetlenül tőle még mindig jobban tartok, mint tőled. Veheted úgy, hogy olyan ő nekem, mint a mumus, akivel a gyerekeket riogatják. – kicsit felnevetek, mert tényleg így gondoltam rá. Nem szívesen találkoztam volna vele egy sötét sikátorban. Sőt, ezt a találkozást elkerültem volna egy életre, bár a jelen helyzet szerint nem fogom tudni kikerülni.
- Igen, érintéssel erősebb. Sokkal erősebb. De visszatérve Theara, akkor neked köszönheti a hírnevét. Én is erre számítsak hosszú távon? Vagy engem is magatok mellé állítasz? – kérdeztem kíváncsian. Mi hasznom lenne ebből? – Szeretek más lenni, hozzá is szoktam már. Sose tudtam sehova beilleszkedni, itt sem lenne máshogy. Én lennék a különc... – félelem és a szelíd mosoly meglepett. Azt hittem rideg és számító lesz velem ezek után. Kellemes meglepetés volt, hogy kicsit sem haragudott rám.
- Sajnálom, bár tudnék segíteni valahogy. – mondtam magam elé bámulva. Aztán megjelent előttem és az állam alá nyúlva közeledett az arcomhoz. Végig a szemembe nézett, mintha engedélyt várt volna, vagy nem is tudom. Álltam a tekintetét és amikor megcsókolt ösztönösen karoltam át a nyakát. Túlságosan szenvedélyes csók volt, aminek ha akartam volna sem tudtam volna ellenállni. Bármi lesz, utánam a vízözön. Ennél mélyebbre már nem süllyedhetek.
- Jól hangzik, most már tényleg nagyon éhes vagyok. – feleltem, miután elengedett és elindult.

Amikor arról beszél, hogy hasznos lesz elmosolyodok. Azzal, hogy ismerem a családja titkait, meglehetősen erős indokot adok neki arra, hogy maradjon. Bár sosem gondoltam volna ilyen kimenetelt.
- Nagyjából... De én inkább úgy mondanám, hogy pontosan azt csináltam, amit Thea. Maximum véresebben, legalábbis régen lehetett úgy. Ma már... Nagyon ritkán hagyunk hulákkal üzenetet. Pedig nagyon hatásosak voltak. - mosolyogtam el a múlton és azon, hogy mennyire más volt. - Érintéssel erősebb, nem, vagy rosszul tudnám? - kérdezek vissza felé nézve. Kíváncsi vagyok, hogy úgy mennyivel látna tobbet.
- Pedig van, mivel ő is nekem köszönhetően változott meg. Miattam lett az ami, miattam lett "a" begyűjtő. Legalábbis nagyon sokat tettem hozzá, hogy azzá váljon. S most itt vagy te. Egy lány, aki kíváncsi a múltjára és aki belement, hogy nekem fog dolgozni, így elkezdtelek edzeni és tanítani. Bár ez még nem jelenti azt, hogy te is olyanná válsz, mint ő. Eleve mások is vagytok, ami nem is rossz. - mosolygok rá szelíden. Elnyomom a csikket is, már úgysincs mit szívni rajta.
- Az átok, vagy áldás, ami a fajtámat jellemzi. Bár szerintem azok a rohadt boszorkányok csinálhatták volna másképp is. Mondjuk, hogy tudjunk rendes kaját enni. - gondolkozok el ezen. Már sokszor eszembe jutott ez a dolog, de sokat már nem tudnék tenni ellene. Maximum, ha megint belekezdenek a kísérletekbe. Ám gondolok egy hirtelent és elé állok, félemelem a fejét és mélyen a szemébe nézek. Végül közel hajolok és ismét megcsókolom, szenvedélyesen és közben a derekára csúsztatom a kezem. Ha nem ellenkezik, akkor jó pár percig csinálom ezt, ha igen, akkor abbahagyom.
- A fenébe velük... - szólalok meg halkan, amikor be indulok a konyhába. - Fejezzük be a lasagne-t. - mondom neki.

Szótlanul hallgattam és szidtam magam, amiért ilyen sokat megmutattam magamból. Reménytelen és egyoldalú ez a helyzet és jobb, ha nem fűzök hozzá túl sok reményt. Jobb, ha újra megkeményítem magam és vagy közömbös maradok vele szemben, vagy folytatom a játékot.
- Tudom, és keményen fogok tanulni! Igenis hasznodra leszek, vagy így vagy úgy. – elsőre nem fogtam fel mit is mondtam, illetve hogy ez is két értelmű. Nem szándékos volt, de nem mutattam különösebb reakciót, jobb ha most nem hívom fel a figyelmet erre.
- Hallottam pár dolgot, de nem tűnnek túl vészesnek. Mindig is úgy képzeltelek el, mint egy verőlegényt, amolyan tipikus rosszfiút, ha figyelembe vesszük kinek az oldalán is állsz. De ugyanúgy el tudlak képzelni egy kínzás közben, ahogy ragadozó mosollyal nézel az áldozatra, mindezt a lehető legnyugodtabban. – vallottam be, hogyan is látom őt magam előtt munka közben. Ettől csak még vonzóbb lett számomra és megráztam a fejem.
~ Állj le! ~ szóltam magamra fejben, majd az ajánlatra felkaptam a fejem.
- Kíváncsi vagyok rá, de nem elég erős a telepátiám. Hogyan láthatnám így? – kíváncsi voltam, mennyire fedi a valóság az elképzelésemet. Ahogy Theahoz hasonlított hirtelen köpni nyelni sem tudtam. Nem tudtam elképzelni milyen hasonlóság lehet közöttünk.
- Kérlek, ne hasonlíts vele össze, semmilyen téren. Igazából nem tartozik rám a vele való kapcsolatod, bármilyen természetű is a dolog. Én reagáltam túl. – néztem fel az égre. Mennyire naiv voltam és hülye.
- Dobogó szív... – visszahangoztam és lehunytam a szemem. Most azt kívántam bár ne érezzek semmit. Érzelmek nélkül könnyebb lenne az élet.

Egy újabb összetört naiv lányka, akinek pár szó elég volt hozzá, hogy többet lásson a dolgokba. Nem vagyok jófej, vele sem leszek az, szívesen megfektetném, de még mennyire. A véréről nem is beszélve, főleg miután megízleltem. De a maffiában töltött évek alatt belém nevelték az olaszok azt, hogy az alkut meg kell tartani. Bár lehet, hogy csak a család feje volt az a régi módi, aki még hitt az ilyenekben. Végül őket is elérték a fakabátok és a bíróság. Érdekes volt mindezt végignézni a partvonalról.
- Három éve kerestél, de nem ismertél, ám valamilyen képet láthatóan összeraktál rólam, aminek nincs köze a valósághoz. A munka pedig... Még messze van mire egyáltalán megfelelőnek foglak vélni ahhoz, hogy velem gyere. Sokat kell még tanulnod, nagyon sokat. - szivok bele a cigibe. Meglepő, hogy az emberek még mindig mennyire könnyen irányíthatóak, mindössze a módszerek változtak meg.
- Egyébként, mennyit tudsz rólam? A valódi munkámról és arról, hogy mit is csinálok. Gondolom arra már rájöttél, hogy melyik oldalon állok. De vajon azt is tudod-e, hogy mit is csinálok. - kérdem tőle komoly hangon, mivel láthatóan nem tudja ezt. Nagyon másnak gondolhatja a munka mögött álló dolgokat. - Ha pedig érdekel, akkor meg tudom mutatni a telepádiáddal. - adok még neki egy ajánlatot, amibe ha belemegy, akkor megláthatja a legdurvább munkákat. Olyanokat, amikben kínzások, gyilkosságok és megölt emberek különféle eltüntetése, kidekorálása, illetve ezen testek közszemlére rakása. Mindegyik olyan képsor, amik egy normális embert őrületbe tudnának kergetni. A kérdés az, hogy vajon mennyire érdekli őt?
- Thea meg.... Kicsit olyan, mint te, részben legalábbis. A kapcsolatunkban pedig semennyi érzelem nincs, csak néha napján szexelünk egyet, vagy kettőt. De gondolkodás nélkül tépné le a fejem, ha azt mondanák neki és ez rám is érvényes. Az, hogy ezt te miképp dolgozod fel, a te dolgod, de én nem fogok már változni, ahhoz dobogi szív kéne, ami már több évtizede nincs. - mondok még neki pár sort, aztán meglátom, hogy miképp reagál minderre. Bár a titok, amiért megkeresett, az túlságosan is fontos számára.

Azon gondolkodtam, amit mondott bent. Igen Theáról hallottam ezt azt. Róla is hallottam dolgokat, de azokra számítottam. De a tény, hogy azzal a kővel dolgozik együtt néha napján, világossá tette, hogy Bastien oldalán áll. Ha így áll a helyzet, az kicsit megneheziti a dolgokat. Sosem vágytam egyik oldalra sem. Nem zavartam sok vizet, nem akartam konfrontációba kerülni egyik oldallal sem, főleg úgy, hogy nem is igazán tudtam, melyikkel járnék jobban. Jobb szeretném megőrizni a pártatlanságomat, de volt egy olyan érzésem előbb vagy utóbb választanom kell, főleg ha mellette maradok. Meg sem lepődtem, hogy utánam jött. Lassan fordítottam felé a fejem, és nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy sírjam el magam.
- Bocsánat! Nem akartam rádzúdítani a frusztrációmat. Ígérem többet nem fordul elő. Az érzéseim nem számítanak, nem fogják befolyásolni a munkámat. – mondtam halkan, mielőtt megszólalhatott volna. Mintha lett volna halvány fogalmam arról, hogy mit érzek. Ez lenne a szerelem? Ha ennyire fájdalmas, akkor köszönöm nem kérek belőle.
- Nem tudom mit hittem. Talán túlságosan is elvesztem a romantikus regények világában. Talán azt reméltem hogy létezik a szerelem első látásra, de ez hazugság. A valóság fájdalmas, és kegyetlen. Mintha tudnám mi is az a szerelem. – nevettem fel keserűen, és nem is próbáltam már visszatartani a könnyeket.
- Nem akarom, hogy sajnálatból vagy szánalomból vigyél az ágyadba. – suttogtam, majd elfordultam tőle. – Nem is kell, neked ott van Thea és nem akarok közétek állni. Jól vagyok... Vagy leszek, idővel. – tettem még hozzá és elnyomtam a csikket.

- Néha valóban elkap, de mostanra már bőven elfogadtam azt, amivé váltam, ami lettem. Így a legkevésbé sem okoztál semmit. - mondom neki egy szelíd mosollyal. Alig pár év után képtelen voltam elfogadni mindent, ami megváltozott velem kapcsolatban. Vagy azt teszem, vagy belebolondulok, azt pedig azért mégsem lett volna túlzottan jó dolog. Bár sokat nem is kellett erőlködnöm.
- Tény, hogy nincs túl jó híre, de meglep, hogy rólam semmit nem hallottál. Mindenesetre nem kell félned tőle, nem hagynék neki semmit tenni. - mondom neki és egyben próbálom nyugtatni. De kicsit valóban elgondolkozok, hogy Thea-ról tud dolgokat, rólam meg nem igazán, pedig én sem vagyok egy jót lélek. Amikor megköszönni csak mosolygok. Ám amikor megkapom a kérdésre a választ, akkor csöndben hallgatók. Gondoltam, hogy elcsavartam a fejét, de nem gondoltam, hogy ennyire. Ám láthatóan nagyon zavarja a tény, hogy pont Thea az, aki néha megjelenik. Végül kifut. Felkelek és elmosolyodok, mert érdekesen alakulnak a dolgok. Mostanra azt is tudnia kell, hogy melyik oldalon állok.
- Sose bánd azt, amit már megtettél, akkor túlságosan félnél attól, amit megtehetsz. - gyújtok rá én is mellé lépve - Amúgy... Mit vártál egy vámpírtól? Kiélvezem az életem és azt amit vele jár. Tény, hogy szeretek játszadozni is, de veled alkut kötöttem és ahhoz tartani is fogom magam. Az, hogy ezzel mit kezdesz az rajtad áll. Ha ez egy ágyat, akkor azt. Amúgy sem vinnék senkit ágyba, aki felé közömbös lennék. - már majdnem úgy érzem magam, mintha a feleségem lenne és éppen próbálom megbékíteni. Bár a mondanom vége valóban igaz, legalábbis pár része.

- Csak azt hittem... Mindegy is... Azt hittem van egy állandó táplálékforrásod, ami nem egy üvegben van. – mondtam ki végül, amit gondoltam.
- Ahogy észrevettem nem arulsz el túl sokat magadról, és elkaptam némi nosztalgikus hangulatot, azért gondoltam, hogy hiányzik az emberi lét. – feleltem csendesen. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy egy név, egyszerű név ezt váltja ki belőlem.
- Hallottam már róla és nem túl biztatókat. Nem állok senki oldalán, így nincs okom félni tőle, mégis ha rá gondolok ideges leszek. – mondtam miközben kimostam a sebet, és az esetleges szilánkokat. Ahogy megfogta a kezem és megnyalta a sebet, azt hittem ott helyben elájulok. Na erre végképp nem számítottam.
- Kö.. Köszönöm? – dadogtam, és hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de a kötszerek látványa megnyugtatott. Az étvágyam is elment, de nem a vér látványától. Nem akartam mást, csak elbújni a világ elől és a sebeimet nyalogatni. Képletesen értve a dolgot. Fürge ujjakkal és meglepően gyengéden kötözte be a sebet utána olyan átható tekintettel nézett rám, hogy leomlott minden álca és páncél amit magam köré építettem.
- Hogy mi bajom van? Nekem? Inkább neked! A város egyik legrettegettebb begyűjtője a szeretőd mégis gátlások nélkül megcsókoltál! Ne is próbáld tagadni, mert itt hencegtél vele reggel! Olyan utalások hagyják el a szádat, hogy néha legszívesebben sikítanék! Ugyanolyan vagy, mint a többi férfi. Neked is csak a szórakozás kell. Ha már itt tartunk soha egyetlen férfi sem ért hozzám, aki csak megpróbálta, mind megégette magát. Azt hittem te más vagy. Másnak láttalak. Pontosan három éve kereslek, és két hónapja vártam, hogy végre találkozzak veled! Igen, tudom. Fogjam be mert én is ugyanúgy belementem, de lehet nem kellett volna. – robbant a bomba, az évek alatt felgyülemlett bántás és csalódás rajta csattant, valószínűleg jogtalanul. Felkaptam a cigit az asztalról és faképnél hagytam. Kimentem a ház elé és remegő kézzel gyújtottam rá. Túlságosan is messzire mentem. Nem csodálkoztam volna, ha ezek után felbontja az egyezségünket és meghagy a kétségek között. Megmutattam neki, mennyire sebezhető vagyok. Hiába az évek során tapasztalt fájdalom. Már abban a pillanatban megbántam, hogy rázúdítottam mindent, amikor kijöttem. Elhatároztam, hogy ha visszamegyunk bocsánatot kérek tőle.

- Szerinted ki a fene járna itt, aki nem tudja, hogy mi is vagyok valójában? Ennek a tudatában pedig nem látom akadályát. - felelek neki és inkább el is rakom az üveget, egy kis mosogatás után. Egy vámpírnak sosem árt, ha van egy-két tartalékja.
- Miért lettél volna tapintatlan? Semmi okom nincs síránkozni a múltam után, igazából megmentették az életem azzal, hogy vámpírrá tettek. Előbb, vagy utóbb úgyis szitává lőtték volna valahol az utcán. - szólalok meg. Elgondolkozok, mert biztos vagyok benne, hogy sajtként végeztem volna egy leszámolás alkalmával. Maffiózók nem párnák közt halnak meg, az nem adatik meg nekik.
- Igen, ő. Talán halottál róla? - kérdeztem. Majd hallom, ahogy reagál és azt is ahogy csörren a lénai tál. Pár pillanattal később megértem a vér szagát, meg az igazán színes beszédet. Felé fordulok és látom, ahogy a csap alatt próbálja lemosni a sebet. Odalépek mellé és megragadom a kezét, majd a számhoz emelem, majd lenyalom a vért és a sebet is.
- Valóban finom. Nagyon finom. - kacsintok rá, majd kihúzok egy fiókot amiben gyógyszerek és korszerű van. - Így nem fog vérezni, de azért bekötöm. - kezdek is hozzá ahhoz, amit mondtam. - Most pedig. - nézek a szemébe - Bökd ki azt, ami zavar és ami miatt már nem csak poharat, de tálat is törsz. - kérdem tőle egy pillanatra se vécé le a szememet.

Szórakozottan kavartam párat a husin, és felé néztem.
- Inkább nem akarom tudni hány nő volt az életedben és akkor egyezzünk meg abban, hogy te sem akarod tudni az én kalandjaimat. – néztem rá ugyanolyan sejtelmesen. Tuti hogy átlátott a szitán, de nekem tetszett ez a játék. Sőt élveztem. A vér témánál követtem a pillantását és megláttam a véres üveget.
- Sejtettem, hogy vannak tartalékaid. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szem előtt tartod. Bár igaz, ha valamit el akarsz rejteni tedd olyan helyre, ahol látható, és senki nem veszi észre. – gondolkodtam hangosan.
- Sajnálom, nem akartam tapintatlan lenni. – mondtam halkan és lehajoltam a szekrényhez a jénai tálért. Már a kezemben volt, amikor meghallottam a nevet. A nevet, amitől kirázott a hideg. A tál kicsúszott a kezemből és összetört. Azonnal elkezdtem összeszedni a nagyobb darabokat.
- Alethea Lindholm?  – kérdeztem remegő hanggal. A gond az volt, hogy a kezem is remegett. Nagyon ügyeltem rá, hogy nehogy elvágjam a kezem. Azt hittem Alethea csak egy begyűjtő, pontosabban A begyűjtő. Hallottam róla ezt azt. Pontosan tudtam, hogy a város fővámpírjának dolgozik. Nyílt titok volt, és most elgondolkoztam hogy talán Jacob is szimpatizáns lehet. Thea kegyetlen bérgyilkos hírében állt, de azt hittem ember. Erre kiderül, hogy boszorkány is! Ráadásul ő Jacob szeretője. A gondolat is fájt, és ökölbe szorítottam a kezem, csak azt felejtettem el, hogy a kezemben vannak a szilánkok.
- A kurva életbe! – reflexből dobtam el a véres üveget és léptem a csaphoz, hideg vizet engedve rá. Válogatott és cifrábbnál cifrább káromkodások hagyták el a számat.

- Talán úgy gondolod, hogy annyira fontosnak tartom ilyet? Másrészt, te biztos vagy benne, hogy bírnád? - kérdezek vissza egy sejtelmes mosollyal. Felkeltette az érdeklődésem, hogy valóban olyan tapasztalt-e, mint amilyennek beállítja magát. Viszont nem célom megfektetni őt, legalábbis nem ez az elsődleges.
- Mindenesetre nem kell attól félned, hogy rád vetem magam. Főleg, ha oda pillantasz. - mutatók a konyha egyik felébe, ahol egy üveg van, ami még piroslik valami. Vannak tartalékaim, amiket megihatok, ha megéheznék. Jól tudom, hogy milyen hatása van az éhségnek és igyekszem elkerülni. Az, hogy érdekel a vérének az íze, az már egy másik téma, nagyon másik.
- A befogott oroszlánnak vajon hiányzik a szavanna? - kérdezek vissza - Az, hogy szilárd ételt nem ehetek, az meglehetősen hiányzik. Főleg, ha főzök és sütők, bár Thea szintén bírja a főztöm... Lehet Ganni pocsék lövész volt, de jó volt a konyhában és sokat tanultam tőle. - mosolyogtam el és mutattam neki egy szekrényre, ahol találhat tányért. Nem szokásom ennyit fecsegni, de most valahogy mégis jól esik.

Kész vége, totális megsemmisülés. Kicsit szégyenkezve fordultam el, reméltem tovább fent tudom tartani a látszatot. Innentől kezdve mondhatok, tehetek bármit tudni fogja, hogy ez csak a látszat. Így mikor megint az állam alá nyúl, a szívverésem kihagy egy ütemet, és pir önti el az arcomat. De legjobb védekezés a támadás, szól a mondás és ezt kihasználva hajolok én is hozzá újra.
- Ha így lenne, szeretnéd ha tudnál róla? Mennyire bántana a tudat, hogy nem te leszel az első? – szinte lehelem a szavakat, és ahogy megy tovább kinyújtom rá a nyelvem a háta mögött. Nosztalgikus hangulat kerített hatalmába, amikor arról beszélt, hogy kitől tanulta a lasagne receptjét. Látom ahogy megáll a kés a kezében, a kérdésem után.
- Azt nem mondtam, hogy belőlem egyél. Csak megkérdeztem. Azt mondtam, akkor ihatsz belőlem, ha elvesztem a fogadásunkat. – emlékeztettem az alkunkra, majd ránéztem. Döbbent tekintetét látva megállt a fakanál a kezemben. Ha ilyen hatása van a harapásának, akkor lehet nem kéne ingerelem tovább. Ha éhes, ami valószínű, akkor nagyon óvatosnak kell lennem, hogy ne történjen baleset. Egyszer láttam egy vámpírt kikelni magából a vér látványától, de akkor még gyerek voltam. Megborzongtam az emlékre és inkább a húsra figyeltem.
- Hiányzik? Az emberi lét és a velejárói? - kérdeztem, hogy megtörjem a csendet, de mikor felfogtam mit is kérdeztem megint elpirultam. Ügyes vagy kislány, mássz bele a lelkébe még jobban és fuccs a méltónak és az infóknak is.
- Hol találom a jénaikat? – mondtam gyorsan, és miután megmutatta már mentem is, hogy elővegyem.

- Talán igen, talán nem. - felelek a kérdésére továbbra se mondva semmi konkrétat neki. De egyre inkább úgy látom, hogy érdeklem őt és nem is kicsit. A puszi pedig szintén egy olyan dolognak velem fel, hogy megbátorodott. Talán már nem is kell neki sok, hogy elő kerüljön az a vörös bugyi. Vagy még az se, főleg, ha a jakuzziba megyünk. Bár az meglepne, ha megtenné.
- Nem panaszkodhatok? Úgy veled kicsi cica? - kérdezek vissza egy kissé meglepődött arcot mutatva neki. Úgy játszik, mint akinek olyan sok tapasztalata van. - Talán a cicának ennyire sok tapasztalata van a férfiakkal és a csókolózással? - fordulok felé és hirtelen ismét az álla nyúlok, hogy felemeljem a fejét. Most viszont közel hajolok hozzá és hüvelykujjamat végig húzom az ajkán miközben a füléhez hajolok.
- Ne feledd kicsi cica, hogy a gonosz vámpírnak sok évnyi előnye van ebben. - súgom bele, majd egy mosollyal megyek tovább.
- Közel sem olyan régen, mint én, pedig egy igazi olasz csinálta minden alkalommal, tőle tanultam. - révedek el a múltban egy kicsikét. A kérdése viszont visazaránt, aminek hatására megáll a kés a kezemben miközben ránéznek.
- Csak nem felajánlanád a nyakad? Csak szólok, hogy a vámpírok harapása erősen serkentő hatású. Képzeld el úgy, mint egy olyan drogot, amire könnyű rászokni. Egyeseknél van némi vagy fokozó hatása is. - szólalok meg mielőtt még ilyen könnyen felkínálja magát.

- Mondjuk te? – kérdeztem suttogva, ahogy az állam alá nyúlt. Nem tudom mit vártam, talán azt hogy megint megcsókol? Már most ellenem fordított mindent, amit eddig tettem. Hirtelen ötlettől vezérelve viszont lábujjhegyre álltam és csak az arcára adtam egy puszit, majd el táncoltam előle, nehogy elkapjon.
~ Na most kezdtél bele egy végzetes macska egér játszmában! ~ szólalt meg a tudatalattim, és nem vitatkoztam vele. Tény, hogy nem hagyott hidegen, mint férfi, de az a titokzatos idegen nő, nem hagyott nyugodni. Ezen gondolkoztam, miközben követtem őt. Az utalásaiból egyértelmű volt, hogy van köztük valami, ha csak szeretők voltak is. Nem vágytam arra, hogy hajbakapjak egy idegen nővel. Főleg nem egy erősebb boszorkánnyal. Talán ki kellene ugrasztanom a nyulat a bokorból, hogy tudjam mire számítsak. Ha gyakori vendég leszek itt, amire megvan az esély, jobb ha tudom kivel állok majd szemben. De lebuktam előtte, valószínűleg a csókból rájött hogy nem sok tapasztalatom van férfiak terén.
- Édesek? Te sem panaszkodhatsz! De még küzdened kell. – játszottam tovább, hogy nem vagyok teljesen zöldfülü, de én magam sem hittem el. Bár beláthattam volna, nincs értelme tovább titkolni a nyilvánvalót. Megint befészkelte magát a nő a gondolataimba és nem is távozott onnan többé. Talán jobb lenne abbahagyni ezt játékot, hiába mondta azt, hogy nincs különösebb dolog kettejük között, de vajon ezt a nő is tudja?
A lasagne említésére még jobban megkordult a gyomrom. Ő is ugyanúgy játszott tovább, mint eddig. Kicsit jól esett, mert az eltemetett nőiességemet hozta felszínre.
- Hmm... Lasagne, de régen is ettem. Hagyd, hogy segítsek. Nem hagyhatom, hogy mindig te főzz nekem. – löktem arrébb kicsit a csípőmmel.
- Erről jut eszembe, te nem vagy éhes? Úgy értem, amióta velem vagy nem láttalak enni. – kicsit aggódó volt a hangom, és óvatosan néztem rá, miközben megkevertem a húst.

- Való igaz, ha önbizalomról van szó, akkor nálad abból nincs hiány. Csak nehogy túlzásokba ess.es valaki ellened fordítsa. - mosolygok rá veszélyesen és jobb kezemmel gyengéden az álla nyúlok és közel húzom az arcát. Nem hittem volna, hogy ennyire el tudom csavarni a fejét. Bár nem igazán volt ez a céljaim között vele kapcsolatban, ám már nincs mit tenni. Tény, hogy nem is nagyon tudom elképzelni azt, hogy lecövekelek egy lány mellett, ahhoz túl sokáig élek. Végül nem teszek vele semmit, de biztos vagyok benne, hogy nem nagyon ellenkezne.
- Ahhoz képest, hogy nincs sok tapasztalatod, édesek az ajkaid. - kacsintok rá. Van pár évnyi előnyöm, amivel észre tudom venni az ilyet. Pedig jól próbálja rejtegetni, ami szintén vegyes eredményekkel sikerül.
- Még nem tudom, majd kiderül menet közben. - szólalok meg felfelé haladva. A konyhába érve előveszem szükséges hozzávalókat, mivel közben kitaláltam, hogy mit dobok össze.
- Lasagne lesz a menü, remélem a cica szereti az olaszt. - mondom neki. Maffia évek alatt pont egy olasz családnak dolgoztam és megtanultam pár receptet. Irónia, hogy magamnak már nem csinálok még egyet sem.

Ahogy elfordultam tőle, kicsit kifújtam a levegőt, de a nyugodtság most távol állt tőlem. Valamiért az volt az érzésem, hogy többet akart. Hogy csak a csókból, vagy mást is azt már nem tudtam eldönteni. Óvatosan, és megfontoltan fordultam vissza felé, amikor megszólalt. Féltem magamtól, hogy nem tudok uralkodni magamon. A pulzusom még mindig az egekben bolt, és most utáltam, hogy a testem elárul. Azt bevallottan már magamnak, hogy baromi jóképű férfi.
- Örülök, hogy elégedett vagy velem. Mondtam nem ijedek meg a saját árnyékomtól. – sikerült egy őszinte vagány mosolyt villantanom felé. Kicsit megkönnyebültem, hogy nem rontottam el mindent. A hajborzolást is elnéztem neki, pedig máskor más körülmények között a nemesebbik szerve bánta volna. És itt elkalandoztak a gondolataim meglehetősen veszélyes irányba, nem mintha nem képzeltem volna már el százszor ruha nélkül, mióta gént járt a lakásomon. Aztán eszembe jutott a felajánlott jakuzzi is és a fantáziám megindult. A jakuzziban voltunk és ott folytattuk, ahol nemrég abbahagytuk. El is pirultam a gondolatra, és a csókra tett utalása rántott vissza a valóságba.
- Nem sajnálom, nem volt rossz. Kifejezetten kellemes volt, Főnök! – kacsintok rá pimaszul, kicsit be is harapva az alsó ajkam, hogy húzzam az agyát. Ezzel is leplezve, hogy ez volt nekem az első. Legalábbis amit élveztem is. Az étel említésére nagyot kordult a gyomrom, mire félig nevetve néztem rá.
- Tetszik az ötlet, Farkas éhes vagyok. Mit eszünk? – mondtam, miközben elindultam felfelé utána. Menet közben kibontottam az összekócolt hajam és copf helyett most kontyba fogtam újra össze. Gondoltam segítek neki főzöcskézni, ahhoz pedig nem kell a kibontott haj.

- Ezt örömmel hallom. – mosolygok rá szelíden. Örülök, hogy megérti a mondandom lényegét. Ezután a következő feladat ismét gyengébb én sikerült, mint szerettem volna. Bár apróbb sikerei lettek, mert a vizet megérezte, bár a vörös bugyi sem rossz tipp, bár inkább bikini. Mindenesetre már tudom, hogy mennyire jó a fizikai állapota, illetve, hogy a képességei milyen szinten állnak.
Ezután vártam, hogy miképp felel és bár elsőre elindult, de győzött a kíváncsisága. Így aztán nem is vártam sokáig, hogy lekapjam őt. Éreztem rajta, hogy mennyire meglepte ez a mozdulat, de nem igazán ellenkezett, sőt, mintha még élvezné is. Végül azért elszakad és elfordul, pedig még csak most lendültem volna bele.
- Összességében elégedett vagyok veled. Jó bőrben vagy, amire könnyű építkezni. A képességeiddel kapcsolatban vannak hiányosságok, de közel sem annyira rosszak. Ráadásul kellően bátor is vagy. – borzolom össze a fejét és mosolygok rá szelíden – A csókot meg ne sajnáld, velem a legkevésbé. Barát vagyok és nem főnök. - mondom neki mosolyogva, mert látom, hogy összezavarta, nem is kicsit. – Nah, gyere enni, már elmúlt dél. – mondom neki és elindulok kaját csinálni számára.

Csak a házat féltette nem engem. Miért is gondoltam, azt hogy engem félt, hisz semmi oka nem volt rá.
- Nyugi, épségben marad a ház. - mondtam lágyan és mentem előre. A feladat nem volt a legkönnyebb és bár bevetettem minden tudásomat, egy valamit mégis kifelejtettem. Érintéssel erősebb, de most mégsem értem hozzá.
A feladat végeztével vártam a kiértékelést, és az volt amit vártam. Csalódott és kicsit sem volt elragadtatva a teljesítményemtől. Mintha én annyira boldog lettem volna tőle. Már léptem volna hátra, amikor azt mondta megmutatja mire gondolt. Tekintete az enyémbe fúródott álltam a tekintetét és próbáltam rájönni hol lehet a csapda.
- Jakuzzi is benne volt? Akkor olyan nagyot nem tévedtem. - fordultam el végül, de nem maradtam így sokáig. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a józan eszem és visszaálltam elé. Kissé összevont szemöldökkel figyeltem az arcát és a rajta megjelenő mosolyt. Mielőtt válaszoltam volna habozva emeltem fel a kezem és tettem a halántékára. Csalás vagy sem, de újra megpróbáltam, ezúttal sem láttam a gondolatokat. Most csak hangulatok suhantak át rajtam. Izgalom, zavar, és talán félelem.
- Na jó, most sem jutottam előrébb. Segíts egy kicsit, mert nem áll össze a kép. - léptem hátra. Megmozdult, követtem a keze mozdulatát. Ahogy az arcomhoz, elsőre azt hittem megint a nyakamra illeszti a fogát, de ahogy a felsőteste is megindult felém, már sejtettem, hogy másra készül. Szinte időm sem volt elfordulni, már az ajkaimat vette támadásba. Nem követelő, vagy durva volt, hanem kifejezetten érzéki és vad. Lefagytam, szinte kővé válva álltam, de apránként visszatért belém az élet, megpróbáltam küzdeni ellene, de végül lehunytam a szemem és a kezére tettem a kezemet és megadtam magam neki, nem láttam értelmét küzdeni, hisz úgy is ő az erősebb. Ajkaim egy halk sóhaj kíséretében elnyíltak, és ugyanazzal a hévvel amivel jött, úgy fogadtam. Megrészegültem tőle, de egy pillanatra kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy ez volt az amit el akartam kerülni. Finoman elfordítottam a fejem, és ahogy lazult a keze, úgy fordultam még jobban el és léptem el mellőle. Nem néztem rá, féltem akkor én rohannék a karjaiba önként és dalolva.