Kora délelőtt jelentek meg az első alakok a kúria körül, ugyanis Washingtonban elterjedt a hír, hogy a régi épület nem csak azért bolydult fel ismét, mert a Temple of the Mighty szervezet központjává nevezte ki azt. A rendőrség és a Koalíció berkeiből is szárnyra kélt a pletyka, miszerint itt tartják fogva az eltűnt boszorkányokat… Bár az elsők, akik megérkeztek az épülethez bizonytalanok voltak, a szekta tagjai már velük is ellenségesen viselkedtek, s többeket el is fogtak. Ám a kora esti órákban érkező szervezett csoportokkal szemben már nem volt ennyire könnyű dolguk - így az épület falai mögött is változás állt be.
Odabent a szekta és annak vezetője közötti mágikus kapcsolat megbomlott a hirtelen beállt zavargások miatt, így az erő, amelyet eddig összegyűjtöttek az áldozatoktól, kicsúszott a kezeik közül, épp úgy, ahogyan az eddigi fegyelem is: így történhetett meg, hogy a mágikus zárak hirtelen kattantak és az ajtó kitárult, amely eddig elzárta a csapdába esett boszorkányokat és kiválasztottakat a külvilágtól.
Ám ne higgye senki, hogy egyszerű lenne kijutni az épületből, s nem csak azért mert igazán hatalmas a kúria, sokkal inkább mert valódi labirintusra emlékeztet a belső tér, ezért könnyű eltévedni benne, azoknak is, akik kijutni szeretnének és azoknak is, akik megmentenék a bent rekedteket.



Helyszín: belső udvar

Számotokra különösen hamar világossá vált az alapvető igazság: nem minden az, aminek látszik. A mágia, amely az avatatlan szemek számára új élettel felvirágoztatott képet festett a kúria külső falairól, idáig már a kezdetek kezdetén sem ért el. Nyoma sincs a felújított, frissen fehérre meszelt falak látványának, a varázslattal eltüntetett évtizedes gaznak és szabadon burjánzó növényzetnek, vagy éppen a felújított kovácsoltvas kapunak.
A kúria keleti tornyából egy eldugott körfolyosó vezet az épület által körülhatárolt hatalmas kertbe. A folyosó rengeteg ablaka egykoron a buja, gondozott kert szépségét volt hivatottak előrevetíteni, ám az évtizedes elhanyagoltság az üvegek áttetszését is jelentősen megtörte már. A folyosó végén ódon ajtó áll, amelynek üvegezett részéhez ránézésre sem egy életbiztosítás nekitámaszkodni, de nem árt elővigyázatosnak lenni akkor sem, ha valaki kilép a mohával gazdagon benőtt, csúszós lépcsőfokokra.
A kertkapu látványa nagyjából annyira bizalomgerjesztő, mint a megmozdításakor a zsanérjaiból felhangzó panaszosan nyikorgó, horrorfilmekbe illő hang. A növényzet már gazdagon benőtte az egykor impozáns kőszobrot, amit a kapu köré építettek, de nincs ez máshogy később sem.
A hatalmas udvar belátását zabolátlanul magasra nőtt fák sűrűje akadályozza, nincs sok tájékozódási pont néhány bokrokkal és növényekkel átszőtt egykori ösvényt leszámítva, amelyek vonalát régi, töredezett kövek jelzik a buja aljnövényzet alatt.