Elküldésének ideje -- Szer. Okt. 21, 2020 10:02 pm
halloween night
with my blonde queen
A szavak csak úgy kibuktak belőlem és tudtam, hogy ezt még kurvára meg fogom szívni, de már nem volt visszaút, nem tudtam semmisé tenni a sértést. Pedig azon kívül, hogy kiborított a beöltözősdi, különösebb bajom nem volt. Ezért sem értettem és ezért bámultam zavarodott pillantással Lenore-ra, akinek a kérdése meglehetősen hangos a helyzethez képest. Hirtelen nem is tudtam reagálni, így a karddal oldalba kapott, bár nem kifejezetten éreztem meg. Normál esetben biztosan elugrottam volna az ütés elől, de most nem voltam képes erre… az egész helyzet szürreális volt, elvesztettem a kontrollt saját magam felett, legalábbis így éltem meg, amikor a vér szaga betöltötte a teret. Máskor meg sem rezdültem volna, most mégis egészen belefeledkeztem az aromákba. Na nem a farkasméreggel kevert hulláéba, hanem a fiatal boszorkány összetéveszthetetlenül különleges illatába, ami talán más vámpírokat is vonzott volna, nem csak engem, ám jelen pillanatban úgy tűnt, én voltam az egyetlen vérszívó ebben a társaságban.
Nore érintése zökkentett ki, s egy másodperc erejéig láttam átsuhanni az aggodalmat, sőt a pánikot a tekintetében, amit aztán el is feledtetett az utasítása. Ami mire is vonatkozott? Banda? Igen, voltak itt kölykök, az őrjöngő suhanc haverjai, de elmentek, azt hiszem… Furcsán bizonytalannak éreztem magamat ezzel kapcsolatban, és nem tudtam volna megmondani, miért. A cella üresnek látszott, pillantásom a szőkeség után indult, aki a boszorkányhoz sietett. Ideges és zavart voltam, ám nem találtam az okát. Míg ezen gondolkoztam, egy újabb nő jelent meg, akit szemmel láthatólag sokkolt a nagydarab fiú halála, s aki szintén a boszorkányhoz igyekezett, segítő kezet nyújtani.
A fiatalok elhallgatnak. Katonásan ülnek a cellában, egyenes háttal kihúzva magukat, mindenki ott, ahol eddig helyet foglalt. Lenore üres, ítélkező, néma tekinteteket érezhet piócákként magára rá tapadni. Nem mozdulnak, a szívük is lassabban ver. Nyugodtan. A megszállt tekinteteik egy valamit sugallanak: bűnös. Solomon pedig az akarata ellenére is velük van. Meg sem fordul a fejében, hogy kitörölje az emlékezetüket. Sőt, számára ott sincsenek. A cella üres. Olyan érzés lehet számára, mint a saját orra. Belelóg az ember látóterébe, de a születése óta olyannyira megszokta már, hogy lényegében nem látja. Pedig tudja, hogy ott van. Mindeközben a kislány a túlhevült érzelmektől és a saját mágiája súlya alatt szinte Lenore karjaiba omlik, míg Aletheára csak fel-fel pillant. Ha nem szedi össze magát, akkor nagyon hamar vége lesz az estéjének. Talán az életének is.
***
Határidő: október 25. (vasárnap) 11 óra
@Josephine Dupont kérlek adj magadról életjelet nekem vagy a csapattársaidnak. Ne feledd, hogy a kategóriák kiválasztásánál "tejhatalmat" adtál a mesélőnek a karaktered felett.
Érdektelen beletörődéssel figyelem a nagydarab, zuhanó testet. Nem az én problémám, és egyébként sem tudnék vele mit kezdeni; ha bárki megpróbálna aláállni, hogy elkapja, az csak önként és dalolva csatlakozna a halotti listához. Mindössze azért érzek enyhe csalódottságot, hogy nem tudom, pontosan mikor kezdődött a buli, márpedig érdekes statisztika lehetne, hogy mennyi idő kellett az első halálhoz Halloween estéjén. A felső szintről hallható kiáltás már sokkal inkább felkelti a figyelmem; tekintetem a hang irányába fordítom, keresve a forrását, míg végül a szemeim megállapodnak egy korombélinek tűnő szőke hajú lányon. Lentről jóformán csak mellkastól felfelé látom, első olvasatra nem is mond sokat a kép, amit látszólag a koncentrációtól eltorzult arccal próbálkozik valamivel, felemelt kézzel... Kissé összevonom a szemöldökömet, félrebillentett szemmel tanulmányozom a lányt. Mit hagyjon abba? Meg sem rezzenek a halál puffanó-csattanó-loccsanó hangjától, amikor néhány méterre tőlünk földet ér a fickó, amikor azonban azt látom, hogy a lány orrából lassan csordogálni kezd a vér, lassú ragadozómosoly kúszik az ajkaimra. Csak nem próbáltad megfogni őt a gyakorlatlan mágiáddal, édesem? Egy boszorkány az ő korában már nem számítana ennyire amatőrnek, és bár még nem tudunk mindent a csodabogarainkról, ami információnak a birtokában vagyok, az mind beleillik a képbe. Még a kiáltását is tökéletesen magyarázza. Micsoda véletlen, ez tényleg a szerencsenapom! Gondolkodás nélkül célbaveszem a közelben lévő vaslépcsőt, ami felvezet az emeletre, egy pillantást sem vesztegetve a betonba csapódott hullának, pedig talán meg kellene köszönnöm neki a segítséget. A felső szinten a szőke csodabogaram irányába fordulok, és ekkor már az arcomon van minden, amit szeretnék: a halál okozta elborzadás, a történtek utáni sokk, a szemtanúk iránt érzett aggodalom. Amikor megpillantom a lányt, látom, hogy már társasága is akad, egy másik szőke nő, zsebkendővel a kezében, de nem zavar különösebben. A szemeim tágra nyíltak, szemöldököm az aggodalomtól és az értetlenségtől ráncolódik, ahogy odalépek hozzájuk, mintha csak magyarázatot keresnék a történtekre. – Én láttam, hogy... – kezdek bele a színjátékba, de nem fejezem be a mondatot, csak lefelé mutatok, amerre a fiú esett, és nyelek egy nagyot. – Nem tudjátok, mi történt? – Pillantásom megtalálja a lány orra alatt árulkodó vörös nyomokat, meglepetéssel vegyes aggodalom ül ki az arcomra. – Jól vagy? Valami verekedés volt? Vagy... segíteni próbáltál neki? – kérdezem óvatosan, majd gyorsan meg is rázom a fejem, hogy ne gyanakodhasson semmi miatt. – Én csak láttam, hogy mintha próbáltál volna érte nyúlni, vagy ilyesmi, és hát... láttam már pár ilyet – vonok vállat. – Nem mintha engem zavarna – teszem hozzá, kíváncsian pillantva a másik szőkére is, elvégre a természetfelettit még mai napig sokan félték. Mondjuk engem ennél jobban érdekel, hogy őt a puszta jóakarat vezette-e a lányhoz, vagy valami más.
Elküldésének ideje -- Pént. Okt. 16, 2020 12:18 pm
This is Halloween
with my untitled knight
Láttam a szemem sarkából, ahogy bólint egyetértve a ténymegállapításommal. Persze nem mehetek el azon tény mellett sem, hogy milyen mogorva. Kissé gondolataimba merülve nézem az események forgatagát. Már éppen unalmasnak titulálnám az estét, amikor minden felgyorsul egy szempillantás alatt. A maximális dózis önkívületi állapotba kerül. Őrjöngve indul a korlát felé, hogy onnan vesse le magát a nagy semmibe. Egy könnyed kérdés bukik ki belőlem, mintha mi sem történt volna, melyre egyszerű vállrándítást kapok válaszul. Ahogy oldalra fordítja a fejét tekintetem egyetlen pillanatra rá siklik. Egyértelműen frusztrált, aminek több oka is lehet, egyelőre nem tudom megfejteni mi az. A kis hangyaboly felbolydul egyből, amit Solomon könnyedén megtudna oldani. Ki is adom neki a parancsot, a kelleténél kedvesebben, hogy csillapítsam a jelenlegi állapotát. Válasz nélkül maradok, ahogy egy női kiáltás köri meg a csendet, ami a zuhanó fiúnak szól. Felesleges erőlködésnek tűnik, hiszen a kölyök épp zuhan, hacsak a kislány nem varázshasználó. Tekintetemmel őt keresem a sötét börtönblokkok között, ahogy látom Solnak keresnie se kell. Tekintetét vissza vezeti rám, hogy aztán olyan szavak hagyják el az ajkát, amik azelőtt soha. Egyből dühössé válok, holott tudom, hogy sosem hívna így. Ezen tény mégis kitörlődik az elmémből, hogy a csalódottsággal keveredett düh vegye át a helyét. - Neked meg mi fasz bajod van? - teszem fel a kérdést a kelleténél hangosabban, hogy ezt megspékeljem egy jókora ütéssel. Reflexből emelem a kardom, hogy az oldalán találjam el. Zavarodott pillantása sem segített a helyzeten. Kétségbeesés lett úrrá rajtam, abba a némaságba csendült bele a test puffanása. A földszinti betonra nézve látom, amint a test körül növekvő tócsa alakul ki. Az alanyok még zaklatottabbak lettek, amit az egyik lány sikolya tör kettő. Mindeközben látom, amint Solon úrrá lesz a vér illata és az állati énjének teret ad egy szimatra. Baszd meg Sol! - Boszorkány? - kérdezek vissza éppen olyan halkan, ahogy ő tette. Tekintetem követi az övét, hogy aztán megállapodjon egy ismeretlen nőn, akinek vérzik az orra. Beszív, benntart, kifúj. Óvatosan megérintem Sol kezét, hogy magamra vonjam a figyelmét. - Kurva gyorsan szedd össze magad vagy elszabadul a pokol! - hangom határozott, mégis pillantásomból félelmet olvashat ki - Tiéd a banda, enyém a lány - fejemmel előbb az alanyokra bökök, hogy aztán válasz nélkül hagyva őt egyből a lány után indulok. - Hé kislány! Kell segítség? - jó pár méterre vagyok tőle, miközben egy zsebkendőt tartok felé barátságom jeleként.
Mogorván bólintok a nő megállapítására. Igaza van: a kísérleti patkánynak használt kölykök nem kis mennyiségben vittek be alkoholt, érezni lehetett a szagukon is, bár nem kezdtem el magyarázni mindezt, mert még véletlenül sem kívántam elárulni magamat. Jobb a békesség, és ha minél kevesebben tudnak a félholt állapotomról.
Aztán az egyik kölyök hirtelen felpattant és némi üvöltözést követően átvette magát a korláton, én pedig türelmesen vártam a puffanást. Nore kérdésre először csak megvontam a vállamat, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az a kellemetlen, fojtogató érzést, ami a gerincem mentén kúszik felfelé. Oldalra fordítottam a fejemet, s biztos voltam benne, hogy a szőke ciklon látta rajtam, hogy egyre frusztráltabbá váltam, kényelmetlen volt az a kurva jelmez, és úgy tűnt, sohasem akar kiloccsanni az a srác agya. Egy női hang kiáltott a már lezuhanó kölyökre, a tekintetemet felé kaptam: a vére illatából könnyű volt kitalálni, boszorkány volt, s bár nem láttam, mit művelt – talán hogy megpróbálja menteni a kamaszfiút – feltételeztem, hogy valamilyen varázstrükkel akarta mindezt megtenni, ezért eredt el az orra vére. A pillantásomat aztán visszakaptam a velem lévő szőkeségre:
– Ostoba némber – a szavak csak kibuktak a számból, nem is gondoltam rájuk, mégis ahogyan Nore azt mondta, töröljem a többi suhanc emlékeit, a sértés ott volt, azonnali reakcióként hangzott el. Közben pedig egyértelmű, hogy ez nem tőlem származik, mert életemben nem neveztem Nore-t némbernek. Zavarodottan néztem a nőre, mintha ő csinált volna velem valamit, amiről persze tudtam, hogy nem lehetséges. Egyetlen hosszú percig megszólalni sem tudtam… Akkor csapódott a kamasz a betonpadlónak. Alig néhány másodperccel ezután a vér illata töltötte meg a levegőt, amibe önkénytelenül szippantottam bele, majd a hirtelen beálló csendet az egyik fiatal lány sikolya hasította ketté. – Lehet, hogy a boszorkány… – a hangom halkabb, mint az imént, inkább önmagamnak szólnak, s talán Nore nem is érti, hiába is tért vissza a tekintetem a gyengén vérző ismeretlen nőre.
A férfi számára is indokolatlannak tűnhet, de Solomon egyre frusztráltabbnak kezdi érezni magát. Ez a kényelmetlen, enyhe szorongás karmokkal akaszkodik rá a háta mögül. Ha a szándék meg is van benne, a lélekjelenlét egyszerűen nincs arra, hogy bármit is tegyen a fiatalokkal, legyen az az emlékeik megváltoztatása vagy bármi más. Késztetést érez arra, hogy a bűntársára kiáltson: Ostoba némber! Meg fogja tenni, a szavakon gondolkodni sincs ideje. Akaratátvitel volna? Dehisz csak egy boszorkány van itt, ő is meghúzza magát. Ezzel egyidőben más izgalmak is történnek. A fiatal varázspalánta kísérletet tesz az őrületbe kergetett fiú megmentésére. Gyengének bizonyul. Túl rosszul van ahhoz, hogy érdemben bármit tehessen. Bár a tinédzser pályát változtat, egy tompa puffanással mégis eléri a földszinti betont. Kellően beüti a fejét ahhoz, hogy hamarosan vértócsa terebélyesedjen el körülötte. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére, de vámpírvérrel a szervezetében távozott. A cellában lévő fiatalok felbolydulnak, az egyikük fülsértő sikolya szakítja át a csendet. Elisabeth pedig nem ért el semmit azon kívül, hogy olyan veszélybe sodorta saját magát is, amit még csak nem is sejt.
Elküldésének ideje -- Szomb. Okt. 10, 2020 9:20 pm
Thea & Jo & Lenore & Sol
There is nothing that gives more assurance than a mask.
A percek ólom lassúsággal telnek számomra, míg a fiatalok vidám tivornyázását hallgatom kicsit távolabb az egyik sarokban, nem messze a földszintre vezető lejárattól. A mostani állapotomban nem tudom eldönteni, hogy a friss levegő segítene-e inkább vagy a börtönblokk sötét és hideg falai. Tétovázom, maradok utóbbit választva és csak hamar meg is bánom eme döntésemet. A fejemben ugyan nem hangok vannak, viszont hallom a többi itt lévő beszédét és migrénes fejfájást okoznak a felém érkező zajok. Ráadásul mások, saját érzéseimmel keverdő érzelemhullámai vihart korbácsolnak bennem. Ugyan nem értem, hogy miről beszélnek - akkor már kb. ott sem lennék ugyanis - viszont ahogy beveszik a fiatalok a drogot azonnal megérzem én is a felspannolt állapotukat.
Mintha én magam is kaptam volna egy enyhébb adagot, szédelgek és a világ körtáncot jár velem. Határozottan rosszul érzem magam, de nem merek megmozdulni, nehogy elhányjam magam vagy összecsuklodjon a lábam alattam. A kezeim nyirkosak és remegnek. Egy jó negyed óra telik el így, mire történik valami amire nem számított talán senki sem. Az egyik, nagydarab duci srác a fiatalok közül talpra szökkenve kezd el kifelé futni ordibálások közepette. ~Szedjétek ki! Szedjétek ki a fejemből!~Visszhangzik bennem. A pulzusa legalább olyan szapora lehet mint az enyém, teljesen átragad rám a félelme és szó szerint minden érzését én magam is sajátomként élem meg. A srác ész nélkül rohan ha nem is a falnak, de a vaskorlátnak mindenféleképpen... Alattunk a földszint, a becsapódást pedig biztos vagyok hogy nem élné túl. Közel s távol nincs rajtam kívül senki a közelben hogy segítsen. Bár a börtön blokk távolabbi részében vannak a fiatalok, tudom hogy nagyon meg fogom bánni ha most beleavatkozom.
Azonban nincs időm mérlegelni, ösztönből cselekszem. ~Ajjaj, ebből még baj lesz!~ Fut át a fejemen, ahogy az örjöngő fiú nekifutásból mint valami olimpikon vetné át magát a vaskorláton. Ahogy a közelembe ér, igyekszem - mielőtt leugrana - megragadni a telekinézisemmel és a velem szemközti falnak lökni kibillentve az irányából. Fogalamam sincsen, hogyan máshogy tudnám megóvni a huzanástól. ~Ha nem cselekszem azonnal kiloccsantja a saját agyát!~ Az, hogy a fiú kiborul és ez átragad rám viszont ha bár segít, labilissá is teszi a képességemet. - HAGYD ABBAAAA! - Kiáltok rá hirtelen, mert a pánik és halálfélelme rajtam is mind inkább eluralkodik, így pedig nehezen tudom irányítani a képességemet. Oda se kell nyúljak, amikor valami nedveset érzek az arcomon hogy tudjam valószínűleg eleredt az orrom vére az erőlködéstől. ~Nagyszerű, más sem hiányzott!~
Elküldésének ideje -- Pént. Okt. 09, 2020 10:55 am
This is Halloween
with my untitled knight
Az est egészen kellemesnek ígérkezett. Nagy dózisban tudtuk teríteni a cuccot, amellett, hogy esélyünk nyílt kipróbálni az új terméket is. Nem érdekelt, hogy a tesztelés során kinek esik baja vagy milyen maradandó károkat fog okozni. A cél szentesíti az eszközt és engem jelenleg ez érdekelt. A tünetek fontosak, hogy tudjuk a következő alkalommal min javítsunk. Mindig is szerettem ezeket a teszteket, látni a változást a kísérleti patkányokon, mert valljuk be ezek a kölykök azok voltak. Sorba kiosztjuk nekik a különböző adagokat, amit ők V-nek hisznek. Mindent előre kiterveltünk. A szavaim nyomán egyből tárcsázni kezd a gyerek, feltehetően a haverjainak. Ezzel egy időben Sol mellém lép, eleget téve a ki nem mondott kérésemnek. Távol áll tőlünk a béke, próbáltam jobb mederbe terelni az egészet, de belül éreztem, hogy ott akkor valami végleg eltört. Valami olyasmi, ami sosem volt igazán egész és ez az utolsó löket kellett neki, hogy végleg összeroppanjon. Bíztam az estében, hogy valami csoda folytán a helyére billen, bár a sötét lelkem mélyén tudtam a fájdalmas igazságot. Semmi se fog változni. Hazudtam magamnak is, mert így minden jóval könnyebbnek tűnt. - Nálam jobban biztos nem - nevetek fel keserédesen, majd megrázom a fejem ezzel is elűzve a borzalmas emlékképeket - Bele kell számítanunk az alkoholt is mint váratlan komplikációkat okozó faktort vagy gyorsító tényezőt - suttogom Solnak a tényeket, míg ő a jegyzeteimet nézi, én pedig a gyerekekre koncentrálok. Mintha a munka segítene kibillenni ebből az állapotból. Csalfa remény. Mégis tagadhatatlan érzem a vámpírom tekintetét magamon, képtelen vagyok semmibe venni, egyetlen pillanat erejéig találkozik tekintetünk. Abban a pillanatban egy fiú pattan talpra a cellában, a korával ellentétben elég zömöknek tűnik, kissé zsíros, de nem vészes. Vélhetően pánikrohamot kapott vagy légszomj kerülgeti. Üvöltése betölti a teret, mit a zene próbál elnyomni. Épp elindult volna felé a vámpír, hogy lenyugtassa, mikor nekifutásból átzuhan a korlátom. Mozdulatlanná dermedünk, csupán a szemünk sarka villan. Az elsőnek annyi. Mondania sem kellene, tudom a maximumot kapta a kölyök. Sóhajtok egyet és áthúzom az egyik vonalat duplán. A rejtett kis zsebórámra pillantok. 9 perc. Ez egy új rekord. - Ha életben marad valami csoda folytán vajon átváltozik? - teszem fel a kérdést félig hangosan, bár tudom, hogy mindjárt meghalljuk a csattanást, ami a halál beálltát fogja jelezni - Töröld ki a többi fejéből az egészet - morgom a vámpírnak, magamhoz képest elég kedvesen. Bár a kérés vagy ahhoz hasonló szavak nem hagyják el ajkaimat. Nincs rá szükség. Ez egy olyan parancs, amit anélkül is teljesítene. Ugyanakkor elgondolkodtat az a tény, hogy mit kiabált a gyerek. Szedjétek ki a fejemből! Vajon tényleg a cucc hatása az egész? Vagy valami sokkal nagyobb van a háttérben? Újabb sóhajt hallatok. Rohadt hosszú lesz a mai este. Rezzenéstelen arccal a korláthoz sétálok, hogy megnézzem magamnak a suhanc kiloccsant agyvelejét.
Elküldésének ideje -- Pént. Okt. 09, 2020 10:13 am
please remain calm, the end has arrived
we cannot save you, enjoy the ride
Tagadhatatlan tény, hogy nem konkrét küldetéssel érkeztem ebbe az egyelőre nagyon is átlagosnak tűnő buliba, de azt is kár lenne tagadni, hogy egy belső késztetés ösztönzött a részvételre. Valamiért úgy gondoltam, itt a helyem, és minél több időt töltök el a résztvevők színes forgatagában, annál biztosabb vagyok benne, hogy szinte garantáltan találkozni fogok itt valakivel, aki miatt megérte eljönni. Szinte már látom magam előtt Leta büszke mosolyát, amint bemutatom neki a szerzeményemet. Persze az én ölembe sem pottyan bele csak úgy minden, csodabogarak helyett ugyanis Josephine Dupont-ba botlok bele a cellák között. Tudatosan nem teszek úgy, mintha nem ismerném fel, hiszen a felesleges játékoknak nem vagyok híve, de nem valószínű, hogy hosszabb bájcsevegésre lenne időnk, mielőtt pánikszerű üvöltés szakítja félbe az egykori börtön betontömbjének viszonylagos békéjét. Bár nyugodt vagyok, azonnal a hang irányába kapom a fejem, hogy felmérjem a történéseket, és végiggondoljam, beavatkozni célszerű-e, vagy kimaradni az egészből. Enyhén felvonom a szemöldököm, mikor ki tudom venni a kiabáló szavait is: szedjétek ki a fejemből. Túl sok értelmet nem látok benne, de aztán még kevesebb értelme van annak, amikor a hang gazdája a felettünk lévő szint vaskorlátjánál jelenik meg... majd ahogy megjelent, úgy át is bukfencezik rajta. A szemem sarkából Josephine irányába villan a tekintetem; elég távol állok az ártatlanok védőszentje címtől, de azért kíváncsi lennék, mi lelte szerencsétlen bakfist. Márpedig az a szerencsétlen bakfis másodpercekre van attól, hogy bezúzza a koponyáját a betonon, elég távol tőlünk ahhoz, hogy meg se kíséreljek közbelépni. Ellenben egy boszorkány képességei jól jöhetnének neki... vagy valaki máséi, akinek a jelenlétéről egyelőre nincs is tudomásunk.
Elküldésének ideje -- Csüt. Okt. 08, 2020 10:14 pm
halloween night
with my blonde queen
Látva Nore tekintetét, még ráérősen visszafordultam a kölykökhöz, akik szépen sorban, egymás után nyelték be a különböző erősségben előállított természetfeletti cuccot, mit sem sejtve ki kapta a legerősebbet és ki kapott sima V-t. Aztán amikor az egyik suhanc telefonálni kezdett a haverjainak, a szőke ciklon felé fordultam, és közelebb léptem hozzá. Még mindig nem békültünk meg, és nem is akartam úgy tenni, mintha minden rendben lett volna. Kurvára el volt cseszve minden. És ez az este egyáltalán nem gondoltam, hogy helyre tudja majd tenni a köztünk fennálló háborús helyzetet. Régóta nincsenek illúzióim, azokból egészen kiskoromban kinőttem.
– A jelmezzel van bajom. Tudod, hogy utálok beöltözni – vontam meg a vállamat, majd Nore jegyzetét kezdtem figyelni, amit a porba karistolt. A falnak támasztottam a tenyeremet, a szemem sarkából a kölykök reakcióira koncentráltam, de a pillantásom a nőn pihent. A tavaszi bál óta többször felmerült bennem az a kérdés: mi siklott félre kettőnk között? Mert valaki kibaszottul félresiklott. Számtalanszor visszapörgettem az eseményeket, de nem tudtam rámutatni semmire sem.
Ebben a percben az egyik nagydarab srác pánikrohamot kapott. Üvöltött, nem volt magánál, de mielőtt még elkaphattam volna, hogy nyugodjon már le, az a fasz átzuhant a korláton. Nore-ra villant a tekintetem, ám végül nem mozdultam. A kölyöknek úgy is mindegy volt…
– A maximum dózis – morogtam a szőke ciklonnak, bár talán ez számára is egyértelmű volt.
A ’fiatalság-bolondság’ határait igencsak kimeríti, ahogy néhányan rákapnak a kétes eredetű mintákra a helyi maffia által terített drogokból. Néhány fiatal tartózkodik tőle, míg mások nem. Ám igen hamar bebizonyosodik, hogy az előbbinek volt több esze. Egy fiú pattan talpra a cellában. Ha alakban nem is, méreteiben megközelíti a vámpírt. Nagydarab, magas és kissé pufók, de ránézésre is alig lehet tizenhat éves. A pulzusa szapora, láthatóan nincs rá jó hatással a szer és az alkohol. Ezután minden gyorsan történik. Szedjétek ki! Szedjétek ki a fejemből! Hogy mit – vagy kit – az nem derül ki, ő viszont olyannyira meg akar szabadulni tőle, hogy nekifutásból átveti magát a vaskorláton a földszint felé. A távolságok miatt a telekinézissel rendelkezők az egyetlenek, akik el tudnák kapni, de vajon megéri felfedni a képességeiket egy emberéletért? A válasz egyesek számára egyértelműnek tűnik, mások tépelődnének, de jelen esetben aligha van idő gondolkodni. Elizabeth helyzetét az is nehezíti, hogy teljesen eluralkodik rajta a kamaszfiú káoszba borult lelkiállapota.
Elküldésének ideje -- Szomb. Okt. 03, 2020 1:12 am
Thea & Jo & Lenore & Sol
There is nothing that gives more assurance than a mask.
Október 31, egy újabb hétvégére esett Halloween éjszaka. Ami persze azt jelentette, hogy egyrészt party time, másrészt vasárnap nem dolgozom. Így a városban terjedő, rejtélyes szórólapon megjelölt titkos bulin részt tudok venni. Amúgy sem mozdultam ki, sőt egyenesen kerültem az embereket a kötelezőn felül. Az álarcos bulit viszont remek alkalmat adott arra, hogy bár tudom utánam kutatnak és veszélyben vagyok mégis bemerészkedjek a tömegbe. A maszk majd ápol és eltakar, én pedig nem kell kihagyjam az év legnagyobb buliját. Amúgy is rám fért volna némi kikapcsolódás.
Az, hogy az infókat apránként csepegtetve és rejtélyes szórólapokon közölték az emberekkel felkeltette az amúgy is hatalmas kíváncsiságomat. A hosszú évek alatti vadász nevelésből fakadóan sejtettem, hogy itt valami nagyobb és veszélyesebb dolog lappang a háttérben. Olyan volt ez, mint a biciklizés... egyszerűen nem lehet elfelejteni. Ráadásul a túléléshez rendkívül hasznos mindaz, amire anno a családom nevelt. Irónikus, hogy minden tőlük kapott tudást most épp ellenük használok fel és azért, hogy előlük rejtőzzek el. Sosem gondoltam, hogy tényleg meg akarnának ölni... egyszerűen csak idő kell nekik, hogy elfogadják a történteket: nem az vagyok, akinek reméltek. Igazából fogalmam sincsen, hogy mi vagyok. Néha már azt se tudom, hogy ki vagyok, de ez egy egészen más történtet.
Úgy döntöttem, hogy valami praktikus jelmezbe bújok és némi fricskával dobom fel: Piroska leszek farkas maszkban. A piros köpeny a lehető legrosszabb és legideálisabb eszköz elrejteni arcomat mások elől, főleg ha maszkot is húzok. A kényelem és az, hogy ezt-azt el tudjak a ruhában vagy csizmában rejteni fegyverként. Persze ahogy szokott lenni, alaposan elszámoltam magam idővel: már jócskán bent jártunk az éjszakában mire a Silver Hill Elmegyógyintézetbe értem este 11 óra után. A bulizókat kerülgetve igyekeztem felderíteni az esemény helyszínéül szolgáló építmény termeit és a börtön blokkban kötöttem ki. Azt gondolná az ember, hogy ez kihalt és tök üres mégis a nép itt is elég vegyes korosztállyal képviseltette magát legnagyobb bánatomra.
Ugyanis némi magányra vágyva indultam meg ide. Amikor bulizni akartam, egyáltalán nem számoltam vele, hogy ekkora embertömeg és a labilis képességeim nem épp a legjobb kombó. Az emberek "zizegtek" szinte, mindegyik más frekvencián "rezgett". Ha láttál már filmekben a tömegbe került telepatát, akinek épp a nyakába szakadt a képessége nagyjából sejtheted hogy érzem magam azzal az aprócska ám el nem hanyagolható különbséggel, hogy én empataként az érzéseiket szívom magamba mint valami szivacs. Sajnos ha akarom, ha nem ez 0-24 működik. Jó volna kikapcsolni és csak a saját - egyébként is kusza - érzéseimet elviselni, ehelyett az érzelemcunami helyett amit jelenleg is hullámokban érzek.
A börtöncellák pinceszintjét lassan járom körbe, hagyva időt rá hogy szemem a kerti holdfényhez képest újra megszokja a benti sötétet és igyekszem felmérni hányan lehetnek idelent és mennyire lehetnek rám veszélyesek. Szerencsére itt nincs akkora tömeg mint a földszinten vagy az emeleten, de a többi ember izgatottsága és érzelmei lassanként fúrják magukat a tudatomba. Az egyik sarokba veszem be magam, homlokomat a hideg falnak támasztva. Most ez az egyetlen ami segít abban, hogy ne veszítsem el a kontrollt. Az nem volna jó, mert hiába az álruha hamar ribillió lehet belőle, ha tudattalanul kezdem el a telekinézisem használni. Az óta az ominózus éjszaka óta - amikor tudatára ébredtem nem vagyok egyszerű halandó ember - gondosan ügyeltem rá hogy mások jelenlétében ne használjam vagy legalább egyedül legyek olyankor ha aktiválja saját magát. Igazából fogalmam sincsen, hogy mi triggereli be nálam... legfeljebb halvány sejtéseim vannak arról, hogy a saját érzelmeimhez van kötve.
Elküldésének ideje -- Hétf. Szept. 28, 2020 10:55 pm
please remain calm, the end has arrived
we cannot save you, enjoy the ride
Lusta mosollyal a szám sarkában járatom végig a tekintetem az összegyűlt tömegen. Szánalmasnak találom azt a csordaszellemet, ami rávesz egy egész vagonnyi fiatalt arra, hogy mértéktelenül igyon, amikor pedig már eleget ittak, egymást rángassák bele a még mélyebb bódulatba, ki tudja, milyen szerekhez folyamodva ezért. A legtöbbet már ismerem – a kiképzésünk alatt válogatás nélkül tettek ki minket az olyan drogok hatásainak is, mint a vámpírvér vagy épp a farkasméreg, pont azért, hogy például ma este is hidegen hagyjanak, ha pedig valaki mégis belecsempészné valahogy a szervezetembe, ne hasson meg, és még arra is legyen időm, hogy kitörjem az illető nyakát. És ha már a ma estét nézzük, büszke vagyok a vadnyugati időket idéző jelmezemre is, már csak azért, mert rajtam kívül senki nem tudja, valódi-e a forgótáras pisztolyom, meg a vállamon átvetett tölténytár. Nincs ugyan konkrét küldetésem, Leta mégis sokatmondó mosollyal bólintott rá, amikor meséltem neki az eseményről és a részvételi szándékomról. Ekkora tömegben bőven akadhatnak finom falatok, akár bódult állapotban is, szóval jó lesz nyitva tartani a szemem és hegyezni a fülem. Saját meglátásom szerint nem valami felsőbb hatalom visz le a börtönblokkba, hanem önnön kíváncsiságom és a felfedezés utáni vágyam. Eleinte azt hittem, már körbejártam az épületet, de aztán a kerthelyiség félreeső részében észreveszem a rejtett lépcsőlejárót, amin muszáj vagyok le is menni. A látásom hamarabb hozzászokik a sötéthez, mint egy átlagos embernek, így nem okoz gondot, hogy botlás nélkül leérjek, és amikor felismerem a romos cellák körvonalait, akaratlanul is elmosolyodom. Micsoda fatális véletlen lenne éppen itt belefutni egy kis csodabogárba. Persze számomra is egyértelmű, hogy nem vagyok egyedül: mások is felfedezték már, hogy itt jobban el lehet bújni a többi bulizó elől, bár egyelőre nincs nyoma kéjes nyögéseknek, csak egy távolabbi lyukból szól zene; természetesen teljesen más, mint amit odafent kever a DJ, így tökéletesen fülsértő mixet alkotnak a fejemben. Amikor egy hozzám hasonlóan felfedezőúton lévőnek tűnő alak körvonalait rajzolódnak ki előttem, megtorpanok. Valamiért ismerősnek tűnik, de nem tudnám hova tenni; a következő lépésemmel szándékosan megcélzom a betonra szóródott üvegtörmeléket, csizmás talpammal beleékelve őket a földbe, előidézve a jellegzetes csikorgó hangot, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Látom, hogy elértem a célomat, és amikor az arc a hang irányába fordul, előlépek, hogy a holdfény egy fokkal jobban megvilágíthasson. – Josephine? – adok hangot is a meglepetésemnek, felvonva a szemöldököm. Túlzás lenne azt állítani, hogy ismerem a nőt, de Leta révén pontosan tudom, hogy ő a koalíció egyik boszorkánya; néhányszor össze is futottunk a tanácsüléseik előtt vagy után, ha épp arra jártam. Arra mondjuk a legkevésbé sem számítottam, hogy ő is itt lesz ma este; nem annak a fajtának tűnt. – Ez ám a váratlan meglepetés.
Elküldésének ideje -- Vas. Szept. 27, 2020 7:15 pm
This is Halloween
with my untitled knight
Madarat lehetett volna velem fogadni, amikor hetekkel ezelőtt megkerestek egy olyan kérdéssel, hogy akarok-e egy illegális buli fú beszállítója lenni. Mondanom sem kell, hogy egyből igent mondtam az ajánlatra. Így az elejétől kezdve kapcsolatban álltam a szervezőkkel, akik kilétét homály fedi. Egyáltalán nem hozott lázba a hetek óra elrejtett kisebb üzenetek, melyekkel a népet csalogatták. Meg kell hagyni értik a dolgukat, hiszen az egész város fiatalsága felbolydult a hír hallatán, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet. Hosszú éjszakánk lesz, mégsem aggódom miatta. Talán az egyetlen dolog, ami zavar az a tény, hogy Sollal a bál óta még nem sikerült teljesen elásnunk a csatabárdot. Ez a munkamorál rovására ment, túlságosan sokat kivett belőlünk az örökös veszekedés és egyet nem értés. Az együtt töltött tizenakárhány év alatt még sosem történt ilyen, ami mindkettőnket megviseli. Persze erről nem beszélünk. Ennek okán gondoltam, hogy ma este legyünk csak ketten, végezzük a munkánkat, ahogy azelőtt. Talán egyfajta béke ajándéknak is szánom. Egy apró hazugság, hogy ketten lennénk, hiszen kiadtuk parancsba Timnek, hogy hozza el a buliba a kis Tarasov lánykát. Mivel a fiú minden figyelmét a lánynak fogja szentelni, így ő kiesik a terítők közül. Ez sem tart vissza attól, hogy a kétes hírű Silver Hill Elmegyógyintézetben terítsük az anyagot. Sőt, hogy fokozzuk az élvezeteket, Sollal pár héttel ezelőtt kifejlesztettünk egy új cuccot, ami tesztelésre vár. A mai este tökéletes alkalom erre, így az alagsorban megbújva kutatunk ügyfelek után. A pinceszinten elterülő börtönblokk tökéletes terepet kínál, hiszen itt is kialakítottak egy bulizóhelyet. A fiatalok között ment a pletyka, hogy V is lesz az est folyamán. Mivel mi vagyunk a hivatalos terjesztők, így nem gondolnám, hogy Ben bandája ilyesmire vetemedne. Ki is használjuk az ölünkbe pottyant lehetőséget és megkínáljuk a suhancokat egy kis vérrel. Természetesen nem kötjük az orrukra, hogy a vámpírvér mellett egy plusz adalékanyagot is tartalmaz. Mivel tesztelésben vagyunk, így fő a diszkréció, éppen egy feltűnéstől mentes csoportot szemeltünk ki. Az egyik fele a csoportnak kevesebb mérget tartalmazót adtunk, míg a másiknak többet. Kíváncsi vagyok mennyire ütős a cucc. Vajon ekkora mennyiségben okozhat halált a méreg? A falnak támaszkodva várom a hatást, míg a jelmezemhez tartozó karddal rajzolgatok a porba. A kölykök számára úgy tűnhet, hogy unatkozok, ezzel szemben éppen vázlatot készítek a jelenlévőkről és feljegyzek minden tünetet, hogy aztán Sol megjegyezze azt. - Nyugodtan szóljatok a barátaitoknak telefonon, hogy jöjjenek ők is. Van ott még ahonnan ez jött - szólok oda nekik hatalmas mosollyal az arcomon, miközben megpaskolom a szerelésemhez tartozó kis táskát. Jelentőségteljesen Solra nézek, hogy ide kellene jönnie mellém és figyelni. - Remélem nem baj, hogy páros szettet rendeltem magunknak - suttogom, amint mellém ér, halovány mosollyal jutalmazom mellé. Tényleg örülnék, ha újra minden normális lenne.
Elküldésének ideje -- Vas. Szept. 27, 2020 1:02 am
halloween night
with my blonde queen
A mai éjszaka hosszúnak ígérkezett, hosszabbnak, mint azt néhány hete sejtettem volna, de az vigasztalt, hogy korábbi társasági eseményekkel ellentétben most csak kettesben vettünk részt Nore-al ezen. Meg Tim, de ő baromira nem velünk volt elfoglalva, éppen ezért relatíve nyugodt estére számítottam. Furcsa azért persze ez az egész, mert a kibaszott tavaszi bál óta nem jelentünk meg együtt hivatalosan, ott meg a fél várossal elhitette, hogy a bundás mennyasszonya lett, én meg rohangálhattam, hogy elfelejtse mindenki ezt a baromságot. Arról nem is beszélve, hogy azóta sem ástuk el a csatabárdot igazán… A hadiállapot pedig azért igencsak sokat kivett mindkettőnkből.
Az elmegyógyintézet alagsora jó terepnek tűnt, hogy kipróbáljunk egy új koktélt, amit direkt a mai estére kevertünk a szőkeséggel: alapvetően egy rész vámpír vér – na persze nem az enyém – és egy rész vérfarkas méreg – az meg persze nem a foglyunktól. A hatás kérdéses volt, de mivel ma este a buli a mi játszóterünk volt, és nagyon úgy tűnt, hogy Thornton nem dugja ide majd a képét, a kísérleti alanyok számolatlanul érkeztek.
A pinceszinten elhelyezkedő börtönblokkban bulizó néhány fiatal lett a kiemelt tesztcsoport elsőre. Nem voltak feltűnő helyen, és néhány perccel korábban hangzott el az egyiküktől, hogy úgy hallotta a mai estén lesz V is. Nore-al pedig arra jutottunk, mi igazán nem leszünk ünneprontók. A kölykök pedig hatalmas lelkesedéssel kértek a vámpírvérből, bár arról nem szóltunk, milyen koktélt kapnak valójában. Volt, aki kevesebb vérfarkas mérget kapott, volt, aki többet: hamarosan úgy is kiderült, mennyire volt ütős a cucc így.
– Kell pár perc, mire beüt, az élmény viszont egészen elképesztő – feleltem az egyik srác megjegyzésére, aki azzal hozakodott elő, hogy nem is érzett semmit sem. A türelmetlenek voltak a legrosszabbak, cserébe viszont belőlük lettek a legnagyobb fogyasztók, így ők hozták hosszútávon a legtöbb pénzt.
Elküldésének ideje -- Szomb. Szept. 26, 2020 9:28 pm
A jó öreg Silver Hill a város határán mélán elnyújtózva, mint valami kibelezett, monumentális műalkotása a történelemnek. Persze mint mindent, ezt is megpróbálták már többször életre kelteni, de azt szokták mondani, hogy jobb ha a múltat nem piszkáljuk. Nagyon ritkán mozdulok ki bármilyen olyan eseményre, ami nem hozható összefüggésbe a koalíciós ügyekkel, az árvaház hivatalos dolgaival, esetleg valami olyan személyes indíttatásból teszem, ami nem tűr halasztást. Mindazonáltal idejét nem tudom, hogy mikor vettem részt bármiféle olyan eseményen, ami részben illegális, részben pedig a zene és a tánc kap benne főszerepet.No és persze a féktelen, majdhogynem eszméletvesztésig tartó mulatozás. Az idők változnak, de az emberek még manapság is szeretik magukra ölteni azoknak az időknek a ruháit, amelyben én születtem. A történelem még mindig kézzelfogható és valóságos. Kicsit talán meglepő vagyok a rengeteg ijesztő vagy éppen bizarr jelmez között az égővörös selyemruhával, amelyet valamikor az 1870-es években viseltem, talán azon az őszön, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok. Aztán elrejtettem a szekrény mélyére a virágzó tavasz beköszöntével. Elvesztettük azt a gyermeket. Gondolataimba temetkezve haladok végig az épületen, melynek falai között egykor magam is megfordultam néhány alkalommal. Igaz, nem időztem itt sokat, valahogyan mindig is úgy éreztem, hogy kilök magából az épület. Én sem kedveltem túlságosan. Túl sok gyűlöletet és fájdalmat, frusztrációt zárt magába. Most a múltat elnyomja a dübörgő zene, a fiatalok féktelen, majdhogynem extázisba hajló mulatozása. Hogy jobb ez így? Nem tudom. A málladozó, a felújítás elnagyolt nyomait viselő falak között szinte öntudatlan lépkedek, időnként megállva, az ég felé pillantva, a törött üveg ablak résein át a csillagtalan égboltot kémlelve. Kicsit halkul a ritmus, távolodva már egyre erőteljesebb visszhangot vernek vissza a lépteim. A szemeim elé táruló látvány szinte engem is meglep. Vajon miért jöttem éppen ide? A börtönblokk volt mindig az a hely ahonnan sosem lehetett hangokat hallani. Mintha némaság ülte volna meg ezt a helyet. Ijesztő volt mindig, semmint nyugalmat árasztó.Most is csupán a felső cellasorokból hallatszik nevetés, hörgő hahotázás, és a mobilról dübögtetett gépzene. Különös és zavaró kontraszt az egykori csend birodalmában. A hátam mögött, a törött üvegeken cipő nyikordul. Nem vagyok egyedül. A félhomályban keresem, vajon ki az aki hozzám hasonlóan idetévedt.
Elküldésének ideje -- Pént. Szept. 25, 2020 8:03 pm
5. csoport
Helyszín:Börtönblokk Idő: 23:08
A tujákon kívül, az intézmény területén lévő fák többsége már elhullatta a leveleit, vagy azok épp megsárgultan, élettelenül lógnak a faágakon. Így vagy úgy, autentikus hangulatot kölcsönöznek a Halloweeni rendezvénynek, a több emeletes, ránézésre is bizarr érzést keltő épülettel együtt. Nem változott sokat az alig tíz évvel ezelőtti állapotához képest. Néhol falécekkel vannak beszögelve a javításra váró ablakok, amik alatt még ott árválkodnak az munkások által sebtében magukra hagyott állványok, ám ránézésre mégis meglepően jó állapotban van a hely. Az épülethez a bekötőútról egy szűkebb útszakasz vezet, aminek zárt kovácsoltvaskapuk állják útját. Mellette, a gyalogosoknak szánt kapun lehet bejutni az előudvarra, ahol meggyötört lámpák pislákolnak. A vaskapuval ellentétben, az épület kétszárnyú főbejárata tárt kapukkal vár mindenkit. Itt-ott töklámpások és műanyag csontvázak tűnnek fel a dekoráció részeként, de a hangulat oroszlánrészét odabent a diszkófények és füstgépek adják. Az ilyen eseményeken népszerű zenék lüktetnek, mintha csak a város bármely felkapottabb szórakozóhelyén járna az ember. A terebélyes előtérbe belépve, a helyiség közepét elfoglaló egykori, négyzetet bezáró recepciós pult helyén most a DJ pult van színpadra emelve. Ha jobban megfigyeli az ember, a pult mellett olykor feltűnik ugyanaz a kapucnis figura, pénz és partidrogok cserélnek gazdát Lazzaro bandájának jóvoltából.
A földszinten és első emeleten tomboló bulin túl is sok érdekességet rejtenek az egykori elmegyógyintézet falai, csapatunk pedig rálelt egyre közülük. A börtönblokkba az alagsori karbantartófolyosókon át vagy a kerthelyiség egy félreeső lépcsőlejáratán át lehetett bejutni. A folyosókon utat álló törmelék, leszakadt deszkák és eldőlt bútorok többségét az első érkezők már arrébb tolták, így nem volt különösebben nehéz a bejutás sem a többiek számára. Persze ki más érkezett volna először, mint a magukat nagylegénynek képzelő tinédzserek. Mostanra egy tucat bulizó szállingózik a börtönblokkban, ez olykor cserélődik. Van, aki nem rég érkezett, van, aki már visszament a bárpultig, ahol a valódi buli történik. A terem hatalmas, a betonfalak közt olyan érzése lehet az embernek, mintha egy üres víztorony belsejében ragadt volna. Vagy egy bebetonozott kosárlabdapályán, ha nem akarunk ennyire drámaiak lenni. A plafon egy emelettel fentebb nyúlik, a lenti tágas helyre a falak mentén futó, néhol sérült vaskorláttal határolt folyosók tekintenek le, amiket a földszintről, vastag betonoszlopok támogatnak. Az emeleten az egykori cellák találhatóak, ahova vaslépcső vezet fel, de az alsó szintről is fel lehet látni. A zene itt sem marad el, ugyanis az egyik nyitott cellába betelepedett néhány fiatal, hallhatóan nagyon jól érzi magát. Isznak, nevetgélnek, és egy hordozható hangszóróból nyomják a zenét.
***
Ahogy már említettem, az első néhány kör könnyedebb lesz, különösebb mesélői beavatkozás nélkül. Az, hogy a karaktereitek hogy kerülnek a kijelölt helyszínre és mióta tartózkodnak ott, a fantáziátokra van bízva. Bontakozzatok ki, ismerkedjetek meg a játékostársaitokkal, élvezzétek a bulit, úgysem lesz rá sokáig lehetőségetek because I’m that bitch.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
●● 
Azonban nincs időm mérlegelni, ösztönből cselekszem. ~Ajjaj, ebből még baj lesz!~ Fut át a fejemen, ahogy az örjöngő fiú nekifutásból mint valami olimpikon vetné át magát a vaskorláton. Ahogy a közelembe ér, igyekszem - mielőtt leugrana - megragadni a telekinézisemmel és a velem szemközti falnak lökni kibillentve az irányából. Fogalamam sincsen, hogyan máshogy tudnám megóvni a huzanástól. ~Ha nem cselekszem azonnal kiloccsantja a saját agyát!~ Az, hogy a fiú kiborul és ez átragad rám viszont ha bár segít, labilissá is teszi a képességemet.
Október 31, egy újabb hétvégére esett Halloween éjszaka. Ami persze azt jelentette, hogy egyrészt party time, másrészt vasárnap nem dolgozom. Így a városban terjedő, rejtélyes szórólapon megjelölt titkos bulin részt tudok venni. Amúgy sem mozdultam ki, sőt egyenesen kerültem az embereket a kötelezőn felül. Az álarcos bulit viszont remek alkalmat adott arra, hogy bár tudom utánam kutatnak és veszélyben vagyok mégis bemerészkedjek a tömegbe. A maszk majd ápol és eltakar, én pedig nem kell kihagyjam az év legnagyobb buliját. Amúgy is rám fért volna némi kikapcsolódás.
