Sorry, I use humor to deflect my insecurities Plus, I'm hilarious, so don't hate
Az egész egy pillanatnak tűnt, pedig valószínűleg több idő telhetett el, mint aminek érzékeltem. Az egyik pillanatban még anyám nyújtott felém védelmező kezet, amit meg is fogtam. Alig fogtam fel magam mellett Isla-t, aki viszont nem akarta, hogy a kezem egyesüljön az anyáméval. Ő nem ismerte. Honnan tudhatta volna, hogy egy jó ember volt? Mielőtt meghalt, méghozzá miattam. Kezdett kitisztulni a fejem. Lassacskán felfogtam, hogy az anyám nem lehetett ott. Évtizedek óta halott. Az pedig, hogy őt láttam, valami furcsa és hátborzongató varászlat lehetett csupán. Nem emlékeztem kristály tisztán, hogy mit mondtam Isla-nak. Vajon volt benne valami bántó? Nem újkeletű tulajdonságom Isla-t sértegetni, viszont ez mindig játékos körülmények között történik, nem egy vérkomoly szituációban, bármimféle ördögi megszállás alatt. - Hol vagyok? - Rögtön ez a kérdés jutott eszembe, mikor kitisztult előttem a kép. Ismeretlen volt a hely. Ismeretlen volt az út, ami idáig vezetett, bár abban biztos voltam, hogy nem a két lábamon jutottam el erre a helyre. Vagy ha mégis, akkor valószínűleg jobban befűtötték az agyamat, mint gondoltam volna. Talán drog volt az italban. Ittam én valamit egyáltalán? A gyomromban idegből kialakult góc tört felfelé, majd mikor megpillantottam Isla-t, és láttam, hogy mozdul a szája - ráadásul egyenesen hozzám beszélt -, valamennyire megnyugodtam. Legalábbis azt hiszem. - Te tudod, hogy kerültünk ide? - Hagytam szinte teljesen figyelmetlenül a kérdését, ami a hogylétemre irányult. Volt egy pillanatnyi hatásszünet, mire felfogtam, hogy azt követően viszont már nem is hozzám beszélt, hanem valakihez, aki rajtunk kívül még szintén ezen az ismeretlen helyen rekedt. Előre léptem, hogy jobban körbenézzek. Nem volt ismerős az egész. Egyáltalán még az elmegyógyinzetben voltunk? - Én... csak a lidércnyomásra emlékszem. - Köszörültem meg a torkomat, felelve a lány kérdésére. Nem kezdtem el ragozni, hogy az évtizedek óta halott anyám nyújtott felém segítő kezet, és valószínűleg annak köszönhető, hogy most itt tértünk magunkhoz a sajátos hipnózisból.
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Jenny Boyd Hozzászólásaim száma : 163 Pontjaim : 154 Pártállás :
Semleges
User név : Titti Fő képességem : Fő képességem a pirokinézis Őt keresem : A vámpíromat, az apámat és a hugomat Tartózkodási hely : Washington DC Korom : 30 Foglalkozásom : Felszolgaló/pultos egy kocsmában
Kyra Eleison
Elküldésének ideje -- Kedd Nov. 17, 2020 3:47 pm
Kyra & Lost Witches
A félelem, olyan, mint a rák. Belülről emészt fel
Mintha, egy rossz álomból keltem volna fel. Azt sem tudtam hol vagyok, ahogy arra se nagyon emlékeztem mi történt velem. Kósza emlékeim voltak csupán, de azok is annyira homályosak, hogy nem tudtam különválasztani a valóságot és a képzeletet.
Nem egyedül voltam a teremben, rajtam kívül még legalább ketten voltak, de lehet többen is. Ahogy lassan felültem, megszédültem és olyan érzésem volt, mintha hiányozna valami. A félhomályban hunyorogva néztem jobban körbe, és mivel alig láttam valamit, megpróbáltam egy apró tűzgömböt létrehozni. Rémülten jöttem rá, hogy nem megy, és csak még fáradtabb lettem, holott most tértem magamhoz. - Mégis mi folyik itt? - kérdeztem csak úgy magamtól. Hallottam relytéjes eltűnésekről még a parti előtt, de nem vettem igazán komolyan, már csak azért sem, mert akkor még nem volt több 1-2 eltűnt... Boszorkányról...
~ Jacob! ~ sóhajtottam némán, majd eszembe jutott Paige is. Mennyire csalódott lesz, ha nem tudok menni hétvégén, ahogy megígértem neki. William meg fog ölni, amiért csalódást okozok az ő kis hercegnőjének. Vajon keresni fog, hogy számon kérjen? Vagy Jacob? Vagy úgy bárki? Egyáltalán milyen nap van? És hány óra?
Hirtelen egy nő szólt hozzám, visszarántva a valóságba. Tettem felé pár lépést és úgy néztem meg jobban. - Jól vagyok, a körülményekhez képest, de halvány lila gőzöm sincs hol vagyunk. - feleltem halkan. jobban körbenézve nem csak mi hárman voltunk itt. A nő mellett egy férfi is állt. Talán még életemben nem láttam őket. - Nektek mi az utolsó emléketek? - kérdeztem kíváncsian. Volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül kerültünk egyszerre ide, de kellenek a kirakós darabjai.
A szemeim előtt megjelenő képnek nem volt semmi értelme. Üres falakat láttam és hasonlóan üres kőpadlót – egy tágas termet, tele ismeretlen és haloványan ismerős arcokkal. Olyan érzésem volt, mintha olyan filmet néznék, amiből kivágtak egy teljes jelenetet, így a történetszál teljesen zavarossá vált volna, ami miatt nem tudtam összekötni A-t és B-t. Emlékeztem a bulira, Caroline-ra és Ericre, az egyre furcsább történésekre is... aztán Jacksonnal ott álltunk egy folyosón, én menekülni akartam, és valahol itt volt a képszakadás. Innentől minden nagyon zavaros volt, értelmetlen, delíriumos képek voltak csak a fejemben mezőkről meg valami kastélyszerű építményről. Jackson. Mintha valami szoborszerű merevségből sikerült volna kilépnem, mikor megmozdítottam a tekintetem és kapkodva körülpillantottam, amikor pedig megláttam magam mellett Jackson eltéveszthetetlen alakját, furcsamód megkönnyebbülés töltött el. Nem voltam az a fajta, aki valaha is aggódott volna miatta – vagy mondjuk ki: akit valaha is különösebben érdekelt volna, mi van vele –, de a ma esti események megmagyarázhatatlansága azt hiszem, furcsán szentimentálissá tett. Ma este volt az egyáltalán...? – Jackson? – Magam sem tudtam, miért suttogok, talán csak az a sok arc, ami mintha mind minket bámult volna. Megérintettem a karját, hogy felhívjam magamra a figyelmét, egyelőre azt sem tudtam, magánál van-e, vagy hogy én magamnál vagyok-e. – Jól vagy? – Egyelőre nem érdekelt, hogy aggódónak tűnik-e a hangom. Jó lett volna egyáltalán tudni, hol a francban vagyunk és hogy kerültünk ide, ráértem utána azon idegeskedni, hogy én még ilyen elmebeteg szituációkba sem kerülhetek nélküle. Csak ezután néztem jobban körül, és pillantottam meg egy szőke hajú lányt a másik oldalamon, aki furcsamód ugyanúgy a terem közepén állt, mint mi, szemben a többi itt lévővel, akik jobbára a fal mellett ültek vagy álltak. – És te jól vagy? – szólítottam meg. – Tudod, hogy hol vagyunk...? Újra körbenéztem, és ahogy a tudatom egyre inkább kitisztult, rájöttem, honnan volt ismerős néhány arc. Határozottan úgy hittem, az eltűnési ügyek aktáiban láttam a fényképeiket, ami egyszerre magyarázott meg néhány kérdést és fogalmazott meg a helyére pár ezret. Csak abban voltam biztos, hogy senki nem ellenségként mered ránk, inkább kíváncsiságot és együttérzést láttam a szemeikben, még akkor is, ha egyelőre senki nem szólt hozzánk. Mi a franc folyik itt?
Chatkép : Szerepkör : történetek írója play by : faceless ≫ Hozzászólásaim száma : 92 Pontjaim : 0 Pártállás :
Semleges
Fő képességem : distroying, ruining your life? ≫ Őt keresem :
the Author
Elküldésének ideje -- Kedd Nov. 17, 2020 11:00 am
6. csoport
Helyszín:Ismeretlen
Hosszú utat tesztek meg, mire eléritek a célotokat, bár erről fogalmatok sincs. Mezők képére emlékezhettek, egy hatalmas, viktoriánus épületre, de olyanok ezek a képek, mintha csak álmodtátok volna őket. A mély transz, amelybe mindannyian zuhantatok nyugalommal töltötte meg a testeteket, és az ébredés pillanatáig így is marad mindez, ám utána… nos, amikor magatokhoz tértek már nem a Silver Hill Elmegyógyintézetben vagytok, de hogy mindez jobb-e vagy rosszabb, egyelőre nem tudhatja senki. Egy nyolc szögletű teremben találjátok magatokat, fakó fények között, ahol nem vagytok egyedül, hiszen nem titeket ragadott el elsőként az a valami, talán az Üresség, ami más boszorkányokra és varázslókra is lecsapott. Suttogás támad, ahogy magatokhoz tértek, de egyelőre senki nem mer megszólítani egyikőtöket sem. Nem mintha előrébb lennétek a többi szerencsétlenül járt áldozattal, hiszen ők sem tudják hol vannak, ahogyan azt sem, mi történt velük pontosan, míg idekerültek. A fogva tartóitok ritkán mutatkoznak, enni- és innivalót ugyan adnak, de az erőtöket elvették, s minden perccel egyre fogyatkozik. Olybá tűnik, elszívják tőletek a varázserőt, ami most egyedüliként menthetne meg titeket. Csak abban bízhattok, hogy a szaporodó eltűnések és a többi fajt érintő kórság miatt komolyabb lépéseket tesznek majd Washington D.C.-ben, hogy előkerítsenek titeket. Vajon kitartotok addig?
***
@Kyra Eleison, @Isla Rousseau és @Dante Jackson a Halloween sok váratlan dolgot tartogatott a társaitok számára is, de talán Ti húztátok a legrövidebbet, s úgy hozta a sors, hogy elragadtak titeket is; egyelőre az elkövető ismeretlen. A közelgő, teljes fórumot érintő kaland első „élő” áldozatai lettetek, így a kaland kezdetéig szeretnénk titeket arra kérni, hogy új, a jelenben játszódó – tehát Halloween éjszakáját követő – játékot már ne kezdjetek meg.
Több mesélő reag már nektek sem fog érkezni, de nyugodtan ébredjetek fel, új, átmeneti lakhelyeteken!
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
