Ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy ki és mit szól majd a kivillanó agyaraimra, mert nem volt türelmem Lala nevetséges viselkedéséhez. Sokkal jobban aggasztott az éledező félhulla kölyök, aki nyilván nem fogja elszalasztani az alkalmat, hogy helyben elfogyassza az összes halandót, meg a két csodabogarat, akik képesek voltak kisütni egymást. Csak azért nem voltam erélyesebb a kölyökkel, mert nem volt tervben egy felesleges drámai jelenet, meg mert az erő, amit Piroskával előidéztek, magamhoz térített.
Amikor Nore megérintette a vállamat, visszahúztam az agyaraimat és rá sem nézve a szőke, elindultam az ébredező ellenfelem felé. Bár sokat nem kellett tennem a kölyökkel, mert legnagyobb meglepetésemre hiába volt előtte annyi lehetőség, egyszerűen elrohant. Én pedig utána suhantam vámpírsebességgel, mert nem csak a többiek miatt aggódtam: a kis kísérletünket sem akartam lebuktatni, így aztán kihasználva egyetlen pillanatnyi tétovázását a fiatal vámpírnak egyetlen jól irányzott, nem túl távoli dobással beleállítottam a fakarót, ami bár elsőre nem szúrta át, de megállította. A következő percben már átnyomtam a testen a karót. Gyors és tiszta mozdulatsor volt. Mire visszaértem a legújabb barátnőnk, már sehol sem volt, Nore pedig szemmel láthatólag visszatartotta az időközben valamennyire lenyugodott fiút.
- Mi van a western csajjal? - nem egyszerű bulizó volt a sok közül, akkor nem lett volna nála szentelt víz, de mindez egyáltalán nem zavart. Máris kedveltem a felkészültsége miatt. És volt egy olyan érzésem, hogy Piroskánk nem fogja elhagyni épségben az elmegyógyintézet romjait.
Elküldésének ideje -- Hétf. Nov. 23, 2020 10:02 am
This is Halloween
with my untitled knight
Az újdonsült barátnőm nevetése többet elárul, mintha egyetlen szót is szólt volna. Aprót bólintok jelezve felé, hogy teljes mértékig értem. Ő is ember, ahogy jómagam. Ahogy tekintetem találkozott a vámpíréval a mosolya őszintébb lett. Egyetlen pillanat erejéig újra a régi formánkat hoztuk és szavak nélkül is megértettük egymást. Az lesz a legjobb, ha most hagyom dolgozni, felesleges feszültség nélkül. Ugyanakkor támad egy ötletem és átadok egy névjegykártyát a szöszinek. Talán hasznunkra válhat a későbbiekben. Szavaimra biccent, majd ahogy felemeli a fejét az arca megváltozik és egy számító mosoly terül szét rajta. Úgy tűnik jó volt a megérzésem és az előbbi ártatlan nézelődő a hazugságának a része. Cinkosan eresztettem felé egy félmosolyt, tekintetemből kiolvashatta az igazi valómat. Ha ő volt olyan kedves és megmutatta a valódi önmagát, akkor én sem leszek rest. Szerencsére a két jómadár elengedi egymást, mire egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat. Így legalább nem kell megcsonkítani Piroskát. Lala kérdőn pillant rám, mire egyből válaszolnék is, de azelőtt előrántja a fegyverét. Mióta van ennek a gyereknek fegyvere?! Egyértelműen bajt szimatolok, ami gyorsan be is bizonyosul, ahogy a másik madárra szegezi a fémet. Úg hadonászik vele mint valami őrült, mire csak megrázom a fejem és gondolatban már péppé vertem a fejét. - Kurva gyorsan tedd el azt a fegyvert! - sziszegem felé, hangom semmi jót se sejtet. Mielőtt felé léphetnék a semmiből feltűnik Sol megmentve a helyzetet. Végig nézve a mozdulatait büszkeség fut át rajtam, hogy magam mellett tudhatom. A vámpír egy kis löketet adva szavainak megvillantja a fogait. Ejnye Sol! - Ezt majd én intézem, a másik a tiéd - megérintettem a vállát, jelezve felé, hogy most már kézben tartom az ügyet. Lala felfogta a helyzet súlyosságát, mire Sol eltűnt, hogy rendezze a veszélyforrást. Elveszem a kölyöktől a pisztolyt, majd taszítok egyet rajta, hogy mozgásra kényszerítsem a kijárat irányába. A cowgirl látványosan elrejti a névjegykártyám, majd egy kéréssel fordul hozzám, amiért cserébe hálás lehetne. Mielőtt a kis csempészem messzire menne füttyentek neki egyet és jelzek neki, hogy álljon meg, szerencsére már eljutott a kapuig, ami a friss levegőre vezet. Tekintetem vissza vezetem a barátnémra. - A tiéd - válaszolok egyértelműen, miközben elindulok a kijárat felé, hogy ott beérve Lalat elrángassam Piroskával ellentétes irányba. Nem megyünk nagyon messzire, hiszen Sol még benn van. Mégis hallótávolságon kívül viszem, hogy elbeszélgethessek vele újfent.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 21, 2020 12:04 pm
please remain calm, the end has arrived
we cannot save you, enjoy the ride
A szöszi megjegyzésére csak egy rövid nevetéssel válaszolok, afféle mit ki nem néznél belőlem hangsúllyal, és megrázom a fejem. Gyanítom, a természetfeletti képességekre gondolt, ami mondjuk épp elég távol áll tőlem, de azért valamicskét megválaszolok a kérdéséből azzal, hogy a fiolákat átpasszolom a társának. Akadnak dolgok a tarsolyomban, de annak nem sok köze van a természetfelettihez. Biccentek a kékszemű reakciójára, amivel a háláját fejezi ki, szám sarkában kis, elégedett mosoly jelenik meg, látva, hogy óvatosan fogja meg a fiolákat. Ezek szerint tényleg nem kell félteni; most már biztos vagyok benne, hogy benne és a szösziben is több van, mint amit mutatnak vagy elárulnak. Mondjuk amíg nem állnak közém és Piroska közé, addig engem ez marhára hidegen is hagy, hacsak nem lehetne belőle előnyt kovácsolni, de az egy másik napra tartozik. Ez az este már így is épp eléggé el lett cseszve. A szöszi mintha olvasna a gondolataimban, ahogy újra megszólal és felé fordulok, egy névjegykártyát nyújt felém. Kíváncsian kúszik fel a szemöldököm, de elveszem a papírdarabot, aztán kis híján engedek a késztetésnek, hogy elvigyorodjak. Dark Playground, mi? Biccentek, és ahogy újra felemelem a fejem, először hagyom neki, hogy meglássa apró, de valódi mosolyomat, és a tekintetemben Theát. Még a végén duplán hasznos lesz az este. Mielőtt még viszont szavakba önthetném a válaszomat, az újonnan hozzánk csapódott másik csodabogár hívja fel magára a figyelmet meglehetősen elmeroggyant viselkedésével. Olyan zavarodott, hogy azokra a szerencsétlenekre emlékeztet, akiket megpróbáltunk rehabilitálni valamilyen függőségből, hátha a pozitív attitűd hatására lojális besorozottakká válhatnak. Ez a srác mindenesetre úgy hadonászik a pisztolyával, hogy nem sok biztató van benne; nem mintha magamra venném, amikor a cső már rám mutat, ő pedig látszólag minden ok és értelem nélkül szegez nekem támadó kérdést. Szerencsére mielőtt komolyabb kárt tenne valakiben, a kékszemű közbelép, megmentve a helyzetet. Aztán, mintha csak az események hirtelen helyrerázódtak volna, amit az előbb még veszélynek gondoltunk, jóformán ránk sem hederítve az ellenkező irányba veti magát. Kifújom a levegőt, és bár észreveszem, hogy a csodabogaram bizonytalan léptekkel folytatja az útját kifelé, nem indulok rögtön utána, először megemelem a névjegykártyát a szöszi felé, majd látványosan az ingembe csúsztatom. – Feltétlenül – bocsátom előre, hogy szívesen eleget teszek az invitálásnak. – És ami azt illeti... – Egy pillanatra újra Piroska után nézek. – Azt hiszem, a hálámat is kifejezhetném, ha esetleg tudnál nekünk biztosítani pár perc magányt. – Nem adok neki magyarázatot arra vonatkozóan, hogy mik a terveim Piroskával, de az előbb már egyébként is világossá tette, hogy nem érdekli, mik a terveim a csodabogarammal. Itt volt a lehetőség, hogy eszerint cselekedjen, és talán egy kicsit segítsen is, megalapozandó a későbbi megkeresésemet.
A begyűjtőnőre rámosolygott a szerencse, úgy tűnik, hogy a Kiválasztott lány túl könnyűvé teszi a dolgot a kormány számára. Ellenben a másikkal, aki tébolyodottan hadonászik a fegyverével. Nos, még mindig nem ő a legrosszabb, ő legalább nem pofozta fel a főnökasszonyát. De belviszály ide vagy oda, a nem rég még halott fiú hamarosan talpra kerül. Ingoványosan áll, zavartan tekint körbe. A levegőbe szagol. A társasággal mit sem foglalkozva fordul el és löki magát az emeleti cellák felé. Vérszomjas, de úgy tűnik, nem teljesen ostoba.
***
Az esemény mesélő által irányított része lezárult, tehát határidő és mesélői reag már nem lesz. A játékot nyugodtan folytassátok tovább, amíg lezártnak nem találjátok.
Jövőhéten érkezik majd egy összefoglaló, ami némi magyarázatot ad arra is, hogy mi és miért történt.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 14, 2020 11:59 pm
Thea & Lala & Lenore & Sol
There is nothing that gives more assurance than a mask.
A nő hátrálva ad nekünk némi teret, bár őszintén szólva még mindig nem vagyok a helyzet magaslatán és nem értem mi történt. Sok volt ez nekem így mára azt hiszem. Nem mértem fel ez a titkon szervezett esemény mennyire sok embert fog idevonzani és ez számomra milyen hátulütővel jár. Az imént történtekről nem is beszélve, bármi is történt az imént. Biztos vagyok benne, hogy nem én voltam - tudatosan biztosan nem - aki az iménti kis intermezzót előidézte falhoz vágva a kékszeműt. A nő megjegyzésére nyelek egyet és igyekszem nem kimutatni - bár szerintem a vak is láthatja - mennyire zavar az, hogy mások tartanak tőlem. Mintha veszélyes volnék vagy valami baj lenne velem. ~A fenébe is, nem kértem és nem tehetek róla, hogy nem tudom még megfelelően kontrollálni!~ Legszívesebben megkeresném azt, aki ezt előidézte... ám fogalmam sincsen ki miatt lettem ilyenné. Azt sem tudom, hogy a boszorkányok tehetnek-e róla vagy így születtem és későn jött ki rajtam esetleg. Apám szerint amúgy is későn érő típus vagyok.
A srácra nézek, de úgy tűnik ő sincsen jól. Zavartnak érzem, mintha bizonytalan volna és empatának sem kell lennem hogy átérezzem ezt a részét a dolognak. Érzem a fiú lelkében végbemenő változást, de az okát - az elvonási tüneteket - nem ismerem. Amikor elenged, reflexből nyújtok segítő kezet ahogy utána nyúlok, ám a mozdulatom félúton megreked és kezem ernyedten hullik alá. ~Ugyan, kit akarok áltatni? Még saját magamon sem tudok segíteni, nem hogy valaki máson!~ Hallom a gonosz kis belső hangot és kivételesen igazat kell neki adjak, gyenge vagyok akár a harmat. Előbb esnék rá Cedrikre mintsem megtartsam, ha esetleg össze akarna esni ő is. Inkább a falhoz botorkálva annak dőlök, hogy megtartson. Így csak későn veszem észre, hogy a srác fegyvert ránt amit egyenesen rám szegez. A döbbenettől tágra nyílik a szemem miközben a magából kikelt srácot hallgatom.
Aztán engem is elönt a pulykaméreg, de mielőtt még bármit is reagálhatnék a fegyverrel hadonászó taláros fiúra a kékszemű a semmiből terem előtte, a csuklójára markolva fordította erővel a plafon felé irányítva a kezében lévő fegyvert. Bármennyire is utálom a vámpírokat, kénytelen vagyok belátni épp most menti meg egy a seggem és igazat adni neki. Ha élve kijutottunk bőven ráérünk átbeszélni az idebent történteket. De odaáig el is kellene jutni előbb. Nem kérem, hogy kétszer mondja... egy hang nélkül indulok meg, lassan botorkálva és időnként a falnak dőlve ahogy meg-megállok elfáradva, mielőtt vámpír vacsora lesz belőlem így vagy úgy. Nem kérek segítséget ezek után egyikőjüktől sem. Bízom benne, hogy a vámpír legyűri egyedül is az újszülöttet és nem kellünk mi ehhez. Most valahogy inkább a friss levegőre vágyom az ingyenmozi helyett.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 14, 2020 9:54 pm
halloween night
with my blonde queen
Könnyed mozdulattal kaptam a felém dobott karót, nem is törődve azzal, ki milyen kifejezéssel az arcán kommentálná a helyzetet, ám az még engem is meglepett, hogy a cowgirl előhúzott néhány fiolányi szentelt vizet. Félmosoly jelent meg az arcomon, és rákacsintottam, ezzel köszönve meg az értékes kis apróságot, amit azért lényegesen óvatosabban fogtam meg, mint a fakarót. Aztán elkaptam Nore pillantását, a mosolyom megváltozott, őszintébbé és kevésbé hatásvadásszá finomult, ahogy a tekintetünk egy rövid időre találkozott. Éppen a halott fiú felé fordulnék, nem annyira törődve Piroskával meg Lalával, amikor is minden borulni látszik, és a srácnál elpattant valami, előhúzta a fegyverét, hogy aztán hadonászni kezdjen vele. Az más kérdés persze, hogy miért tette, de ez kurvára nem érdekelt egy ilyen helyzetben, amiben belekeveredtünk. Egy másodperccel később már Lala előtt voltam, rámarkoltam a csuklójára, és felfelé lendítettem a kezét, hogyha lőne, akkor az ne találjon el a kis társaságból senkit.
– Leszarom, ki volt, és jobb, ha most te is. Tűnés kifelé! – a mögöttem állók közül valószínűleg nem láthatta mindenki, de kivillantottam Lalára meredve az agyaraimat, hogy hatást gyakorolhassak rá, és végre fogja, mennyire felesleges amit művel és mennyi időt veszítünk vele.
Azzal a lendülettel, hogy láttam a csempészünk felfogta, amit mondtam, hagytam, hogy négyen távozóra fogják, én pedig lekötöttem az ébredező legújabb barátunk figyelmét, mielőtt sorban végezte volna ki a két csodabogarat és a két szőkeséget.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 14, 2020 5:02 pm
Most mi legyen? Most mi legyen? Rossz előérzete van, márpedig Lala nem arról híres, hogy ura az indulatainak, ha úgy érzi, hogy kezd kicsúszni a lába alól a talaj. A helyzetén csak ront, hogy nem szedett be semmit. Mit meg nem adna egy – vagy több! – bogyóért, amit leönthet a torkán. Víz sem kellene, nem kellene semmi, azt sem bánná, ha a szomjúságtól a szájpadlására feltapadva olvadna el keserűen a tabletta. Hmm, egy vattacukor ízű meg milyen jó lenne! Csak hozna egy kis enyhülést. De nem. Ő itt van ebben az abszurd helyzetben józanon. AJ sehol. Lenore szoknyája alá pedig nem bújhat, hisz a nő a világon egy valakivel törődik, az pedig ő maga. Hirtelen már nem érzi olyan ismerősen magát az ismeretlen lány közelében sem. A kezdődő elvonási tünetei miatt pedig forogni kezd vele a terem. Végül elengedi Piroskát, ingoványosan hátrál néhány lépést. Kérdőn a főnökasszonyára pillant, kérdőn a vámpírra, aztán mint akit teljesen elvágtak a külvilágtól, úgy rántja elő a kabátja alól az illegálisan tartott fegyverét és szegezi a másik Kiválasztottra. - A faszt nem te kezdeményezted! – Úgy hadonászik azzal a pisztollyal, mintha legalább fénykard lenne a kezében, bzz bz bzzz. – És te?! – Sok értelme nincs a kérdésnek. ’’És te’’ mi? Ezt már a nőre szegezi, akiről nem tudja ugyan, hogy begyűjtő, nem tud semmit, szimplán csak rossz érzése van. Mesélt neki AJ a Kiválasztottak empátiájáról – igaz, előbb a szó jelentését kellett neki elmagyaráznia – márpedig az, ami belőle telepszik rá és az, ami róla tükröződik, valahogy nem egyezik. Lenore meg még névjegykártyát is ad neki?!
Ember
Chatkép : Szerepkör : alvilági vezető play by : Katheryn Winnick Hozzászólásaim száma : 131 Pontjaim : 83 Pártállás :
Nem fogom senki orrára kötni mit tettünk ma este, főleg nem egy ismeretlennek, ebben a kérdésben egyetért velem a társam és mindketten mély hallgatásba burkolózunk. Szerencsére Sol visszatért közénk, de a figyelmem így sem tompul. A fiatalokkal egyelőre nem tudok és nem is akarok mit kezdeni, tekintve, hogy nem szeretnék úgy járni mint a vámpírom. Reményeim szerint kinn végre elengedik egymást. A helyzetünket egyáltalán nem könnyíti meg a mozgolódó kupac, mely egyre közelebb kerül az átváltozáshoz. Valahol fáj a nem létező szívem, hogy nem tudunk rajta kísérletezni és ennyi szert kidobunk az ablakon feleslegesen. Az újdonsult barátném olyan kis aranyosan kér segítséget Lalatól, hogy menten elnevetem magam. Még egyszer nem ismétlem meg magam csupán szúrós pilantásommal jelzek a kölyök felé, hogy tudja mi a dolga. A múltkori beszélgetésünk nyomán biztos vagyok benne, hogy egyetlen szó nélkül cselekszik. A western csaj valószínű ártatlan a történetben, de azért a miheztartás végett jelzem felé a lehetőségeit. - Reméltem is - kicsit megkönnyebbülök, amint jelzi, hogy számíthatunk rá. Persze ez magában hordozza azt a tényt is, hogy több van benne, mint amit most mutat. A karón se lepődik meg, így még nagyobb gyanút kelt a szememben. Egy hétköznapi ember biztos megrökönyödött volna az előbbi tettemen. Kérdése hallatán büszke mosoly játszik a szám sarkában, ahogy Solt bámlom. - Kétségtelen. Mi csak útban lennénk neki - válaszolok, majd a szöszire nézek - Hacsak nem rejtegetsz a tarsolyodban mindenféle képességeket - egyértelműen arra utalok, hogy nem-e boszorkány vagy más természetfeletti. Most rajtam a sor, hogy kérdőn nézzek a melelttem lévőre, ahogy pár fiolát dob a vámpíromnak. Még utoljára találkozik a pillantásom a viking jelmezessel, majd mint aki jól végezte dolgát a fiatalok után indulok. A végsőkig bízom benne és az előbbi tekintetemmel ezt sugalltam felé. - Ha ép bőrrel megússzuk ezt az egészet szívesen beszélgetnék veled - nyújtok egy névjegykártyát a nőnek, ha nem kívánkozik elvenni akkor a kis fecni a földre esik. Ellenben ha elveszi az Elenore LopezDark Playground nevet olvashatja rajta. Közben ha minden jól megy kiérünk a friss levegőre előttünk az összeragadt természetfeletti lényekkel. - Keressünk egy nyugodtabb helyet - szólok mindannyiukhoz. A legjobb az lenne, ha elhagynánk ezt a nyomorult intézetet, de nincs azaz isten, hogy itt hagyjam Solomont.
Elküldésének ideje -- Pént. Nov. 13, 2020 11:22 am
please remain calm, the end has arrived
we cannot save you, enjoy the ride
A szöszi és a kékszemű hallgatása felér számomra egy egyértelmű válasszal, ezért nem is firtatom tovább a dolgot; ennél egyértelműbb nem is lehetne, mit csináltak ott a fiatalokból összeverődött banda környékén. Nem mintha amúgy különösebben érdekelne, de az azért engem is érinteni fog, ha ránk veti magát egy frissen átváltozott vámpír. Azt látom, hogy Piroskánk is elvesztette a fonalat az iménti kis közjáték miatt, ezért jobbára megrázom a fejem és távolabb lépek tőlük. Ráérek majd odakint kitalálni, hogy kaparjam le róla a srácot, hacsak maguktól szét nem válnak addigra. – Segíts neki, jó? – nézek a srácra, majd magyarázatképp a szemközti fal felé intek a fejemmel, amire az előbb kenték fel a kékszeműt. – Nem szeretnék én lenni a következő – teszem hozzá, és ha elindulnak, én is követem őket, a vállam felett vetve egy pillantást a mocorgó véres kupacra. Nem is baj, ha a csodabogaram nem érzi annyira, hogy rá lennék tapadva, ráadásul így egy kicsit emészthetem a látottakat is; abban biztos vagyok, hogy ami most történt, az értékes információ lesz Leta számára is. Na meg itt van ez a srác, akire egyedül ugyan nincs kapacitásom, de csak be kell majd azonosítanunk, és ráállíthatunk valakit. Felvont szemöldökkel nézek a mellém lépő szöszire, amikor megragadja a kezem, és bár a szavaival fején találja valamelyest a szöget, ennek semmi jelét nem adom, az arcom is kifejezéstelen marad. – Fogalmam sincs, miről beszélsz, de számíthattok rám – felelem szenvtelenül. Pillantásomat a társára vezetem, és nem kommentálom, amikor átpasszol neki egy karót; nem csak én érkeztem felkészülten. – El fog bírni vele egyedül? – Továbbra is a szöszihez intézem a szavaimat, az én hangom is halkabb kissé, de fél szememet a két jómadáron tartom, akik remélhetőleg folytatják az utukat kifelé. Karója már van ugyan a kékszeműnek, de azért a csípőmön pihenő kis táskába nyúlok és előveszek belőle néhány fiolát, amit aztán én is odadobok neki. Az ezüsttöltetű lőszerrel nem sokat érne most, de a szenteltvíz jól jöhet, ha ügyesen használja; az ereje és a gyorsasága már rég egyértelművé tette számomra, hogy miféle szerzet ő is, de ha elég ügyes, tudja majd úgy fegyverként használni, hogy közben saját magát ne szívassa meg. Ha nem elég ügyes, nos... az nem az én bajom. Kérdőn nézek a szöszire, majd rá, de ha a kékszemű nem adja jelét annak, hogy szüksége lenne segítségre, vagy a szöszi elindul, akkor én is a jómadarak nyomába szegődöm, mielőtt még szem elől téveszthetném Piroskát.
A csapat tagjai nem is gondolják, de a Kiválasztottakat épp az iménti véletlen energiakisülés mentette meg más boszorkányok sorsától. Ők nem kellenek. A cellában ülő fiatalok teste elernyed, lassan de biztosan tisztulni kezd. Az eseményeket csak távolabbról figyelő Josephine azonban már nem Josephine, noha a többieknek ez sem igazán tűnhet fel, ahogy a nő egyszerűen kifordul az ajtón és ködös tekintettel elsétál. Az egybegyűlteknek persze ezen kívül is akad gondja. Valahogy úgy kezdődne, mint egy rossz vicc: két Kiválasztott, egy begyűjtő, meg a maffia besétálnak egy kocsmába. A kérdés inkább az, hogy ki fog ki sétálni innen – és kivel.
***
Határidő: november 14. (szombat) éjfél
Kérlek figyeljetek a kicsit szűkebb határidőre! Már nem tart sokáig a buli.
There is nothing that gives more assurance than a mask.
Elindulunk kifelé, de kettőt se lépek amikor a kék szemű a semmiből tűnik fel előttünk a szőkének akkora pofont lekeverve, hogy az a földre zuhan tőle. - Mi a jó büdös francot... ?! - Kezdenék bele a felháborodásba reflexből, mert ismertem ezt a tekintetet ahogy a férfi a nőre néz. Hirtelen déjá vu-m lett, újra láttam magam előtt a 3 évvel ezelőtti jelenetet amikor a semmiből lett erőm először megmutatkozott. Az a vámpír pontosan ugyanígy nézett az unokabátyámra, mielőtt megölte volna. Az egész egy pillanat alatt történt, akárcsak most.
Bennem reked a levegő is és elakad a szavam, amikor Cedrik a hónom alá nyúlva támogatni próbál és hozzám ér, én pedig botor módon inkább rá támaszkodom a másik oldalamon lévő nő helyett. Csak nyögni vagyok képes, ahogy megérzem a rajtam átzubogó erőt. Mintha valami láthatatlan puzzle kerülne a helyére az érintés nyomán és a telekinézis sosem látott méreteket öltve a falhoz vágja a korábban a nőre támadó férfit. Sosem produkáltam ilyet, legfeljebb csak mesékből vagy inkább rémtörténetekből hallottam ekkora erővel bíró, ősi hatalmú boszorkányokról akik ilyen veszélyes erővel bírnak. ~Mi. A. Frászkarika. Folyik. Itt?!~ Döbbenten nézek hol a falhoz kent vámpírra hol az engem támogató fiúra.
Akármit is csinált Cedrik, amikor hozzám ért az úgy tűnik sikeresen beindított valamiféle telekinetikus energia hullámot és legnagyobb szerencsénkre észhez térítette a kék szeműt. Ugyanis felocsúdva egyből a nőhöz siet, ám ahelyett hogy megpróbálna ismét ártani neki, inkább megpróbálja talpra segíteni. Kérdésére kissé halovány hangon felelek: - Azt én is szeretném tudni, mert nem én kezdeményeztem. - Jelzem a faggatózóknak, hogy ne engem okoljanak érte, mert én amúgy is túl gyenge volnék ehhez. Viszont nem igazán van idő most a felelőst keresni, mert a korábbi gyanús mozgások sajna nem vaklármának bizonyulnak. Nem mintha kételkednék abban, hogy a segítségemre siető nő tényleg látott valamit korábban. Hajlamos vagyok az ilyesmit gondolkodás nélkül komolyan venni a túlélésem érdeklében. Nem firtatom, hogy a kékszemű ezt honnan tudja ilyen biztosra, inkább azon vagyok hogy mielőbb elhagyjam az épületet.
A nő kérdésre, hogy jól vagyunk-e előbb bizonytalanul megrázom a fejem, aztán mégis bólogatni kezdek. - Nem, vagyis igen... azt hiszem. Nem tudom elengedni Cedriket... - Vallom be kissé kényelmetlenül és szemlesütve. Gyűlölöm elismerni a gyengeségeimet, mert sebezhetővé tesznek, de jobb ha tudják nem direkt kapaszkodom bele ennyire lelkesen, hanem sokkal inkább mintha begörcsölt volna a kezem a történtektől ám mégsem érzek fájdalmat mellette. Furcsa bizsergető érzést igen, de mintha valami a helyére került volna ugyanakkor. Közben szerencsére a szőkétől, akitől a zsepit kaptam összeszedi magát és hagyja, hogy a kék szemű felsegítse majd egyből parancsolgatni kezd. Én nem kockáztatok meg egy éhes újszülött vámpír első kajája lenni, úgyhogy szófogadóan indulok meg kifelé azzal már nem törődve mit diskurálnak hátrébb a többiek. A túlélés most az első.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 07, 2020 1:57 pm
This is Halloween
with my untitled knight
Sol apró jelzése egyértelmű volt. Kurvára nincs jól, így a lehető leggyorsabban ki kell mennünk innen Piroskával egyetemben. A western csajnak igaza lehet, az előbb puffanó srác szervezetében vámpír vér volt. Megmozdulhatott a keze, ha a kevert szérumtól átváltozott. Vajon mi lesz belőle? Az újdonsült barátnőm az indulás mellett tette le a voksát, amiben egyetértettem vele. Indulnunk kell, ha élve akarunk távozni innen. Lala jelenléte kissé megnyugtatott, legalább egy emberem itt van és tud segíteni, ha már Solra nem számíthatok jelenleg. Nem várhatok a fiú segítségére annak ellenére, hogy megindul felénk. Közben elindulunk kifelé, amikor a semmiből megjelenik a vámíprom. Kérdés hagyná el ajkaimat, de mielőtt ezt megtehetném a magasba emeli kezét, majd teljes erőből lecsap rám. Az ütéstől megtántorodva egyből a földre esek. Más esetben simán kivédtem volna egy ilyen támadást, de a vámípr teljes erejét bedobta. Sokkos állapot kerülgetett, arcomat fogtam kissé kábán. Az események teljesen fergyorsultak, miközben estem. Lala a lány után nyúlt, aztán Sol a falnak csapódott, mintha valami energia hullám kapta volna el. Egyikünk se volt a helyzet magaslatán, mégis ő hamarabb felkel mint én, hogy ezt követően segédkezet nyújtson számomra. A tekintetünk összekapcsolódott, egyből kiolvastam belőle a zavartságot, mely a sajátom is lehetett volna. Ellenben az övé szégyenről is árulkodott. Úgy tűnik végre magához tért, így hagytam neki, hadd segítsen fel. Egyértelműen mindenki azt akrja tudni, hogy Piroska és az őt támogató Lala közös erővel mi a francot csináltak. Jómagam is kíváncsi vagyok rá annak ellenére, hogy nem adok hangot neki, ahogy a töbiek. Még zúg a fejem az ütéstől, de nincs idő a regenerálódásra, Sol pillantását a hullára vezeti, amiből már tudom, hogy igaza volt a szöszinek. A srác él-őholt lett... A szőke kérdésére egyikünk se válaszol, inkább a menekülésen kellene dolgoznunk. - Picsába! - hallatom a hangom most először a vámpírom szavai hallatán, majd Lalara meredek - Fogd a lányt és húzzunk innen! - igen ez egy parancs volt a részemről. Kissé támolyogva indulok a kijárat felé, ha a két fiatal is megindul. Közben a western csajjal érek egy vonalba, hogy aztán megfogjam a kezét ezzel magamra hívva a figyelmét. - Ha kimentünk és ezt az egészet túl éljük azt csinálsz a lánnyal, amit csak akarsz. De most nagy szükség van a segítségedre - hangom lejjebb veszem éppen annyira, hogy csak ő hallja. Nem tudom ki vagy micsoda ő, jelenleg magasról tojom is le. Az este máshogy alakult mint terveztem, így a fontossági sorrend is változott. 1. Éljük túl ezt a szart. 2. Solomon maradjon életben 3. Lala ne okozzon még nagyobb bajt, maradjon életben és jöjjön haza velünk. Ami Piroskát illeti, már nem érdekel mi lesz vele. Az előbbi kisülés világossá tette azt, hogy a lány is épp olyan különleges mint a kis csempészem. - Tessék, ez a tiéd! - hátra fordulok és Solnak dobom az egyik csizmám szárából előhalászott fakarót. Tudom, hogy tudja mi a dolga és remélem sikerül feltartania a frissen átváltozott kölyköt.
Elküldésének ideje -- Pént. Nov. 06, 2020 11:02 am
please remain calm, the end has arrived
we cannot save you, enjoy the ride
Esküszöm azt hittem, minden sínen van, de ahogy meglátom az összetört kupac egyik karját megmozdulni, rögtön tudom, hogy itt valami gáz lesz. Biztos vagyok benne, hogy nem a szemem káprázott az imént, ha nem kapott volna valami durva cuccot a szervezetébe, valószínűleg amúgy sem ugrott volna fejest a betonba... – Azt hiszem, megmozdult – felelem Piroskánk kérdésére, fejemmel a srác maradéka felé intve, hogy tudja, mire gondolok, és hagyom, hogy a bizonytalanság kiüljön az arcomba és a hangomba is. A terveimben nem igazán szerepelt egy frissen átalakult vámpír... vagy akármi lesz is ebből. – Gyerünk, jobb lesz, ha minél hamarabb el... – Nem fejezem be a mondatot, mert ahogy tennék egy lépést előre, a kékszemű jelenik meg előttünk a semmiből. Oké, szóval ő sem egyszerű eset, ez gyorsan világossá válik, de aztán olyan gyors egymásutánban történik minden, hogy meg is feledkezem az imént felfedezett kis problémáról. Az egy dolog, hogy szegény szöszi olyan pofont kap a kékszeműtől – most már tényleg nem tudom eldönteni, mi a franc van köztük –, hogy elterül, de ahogy már épp megkönnyebbülnék, hogy az új srác segít mindenkitől távolabb vinni a csodabogaramat, olyan történik, amire tényleg rohadtul nem számítottam. Ahogy ezek ketten egymáshoz érnek, mintha csak valami elektromos kisüléssel létrehoznának egy energialöketet, ami szó szerint a szemközti falra keni fel a kékszeműt. – Mi a franc... – nézek a falon koppanó fickó után, majd vissza a két jómadárra. – Mit csináltatok? – kérdezem, de a hangom nem fenyegető és nem is ijedt, inkább a meglepetés és az értetlenség keveredik benne; nagyjából az, amit egyébként is éreznék. Ilyet még sosem láttam, és az agyam lázasan dolgozni kezd, magyarázatot keresve a történtekre, de egyelőre nem igazán vagyok birtokában még csak sejtéseknek sem. Öröm az ürömben, hogy a kékszemű láthatóan sokkal kevésbé agresszíven tér vissza közénk, de azért nem mernék fogadni arra, hogy mit kap majd a szöszitől az iménti közjátékért. Most úgy kaparja fel a földről, mintha fontos lenne neki a nő, de azért ehhez képest elég kattant módon viselkedett eddig. Engem mondjuk jobban érdekel, hogy látszólag ő is hasonló következtetésre jutott a szerencsétlenül járt sráccal kapcsolatban, mint én az imént. – Tudod, mit kapott? – pillantok rá, bár valami azt súgja, nem csak tudja, hanem esetleg pont tőle kapta. Vagy tőlük, ha együtt vannak a szöszivel. Az biztos, hogy hajlamos vagyok hinni neki és egyetérteni abban, hogy ez nem a legjobb hely most számunkra. – Oké – fújom ki a levegőt, aztán ránézek a két jómadárra, akik még mindig úgy kapaszkodnak össze, mintha összeragadtak volna. – Ti jól vagytok? Tudtok jönni...? – nézek hol az egyikre, hol a másikra. Nehéz eldönteni, hogy megpróbáljam-e szétszedni őket – ki tudja, milyen mutatványt tudnak még közösen –, egyelőre nem akarom túl feltűnően elkülöníteni Piroskát. Amúgy sem tudom még, mit kellene kezdeni a sráccal.
Elküldésének ideje -- Pént. Nov. 06, 2020 10:19 am
Hát hogy a fenébe volna képes nem ugrani a főnökasszony első szemmel verő pillantására? Különösen a nem is olyan régi, ám számára annál kellemetlenebb beszélgetésük után róla és arról, hogy újonnan embereket tud falhoz vágni. Tudja, hogy a nőnek megvannak a kapcsolatai, és Lalának addig jó, amíg hasznos számára. Úgyhogy most aztán szuperhasznos lesz, és majd jól segít!
Hát nem segít.
Egyrészt, mielőtt még odaérhetne hozzájuk, a vámpír olyat tesz, amit sosem gondolt volna, hogy látni fog. De a mozdulatsort már megkezdte, pont belekarol az ismeretlen, mégis olyan ismerősnek tűnő lányba, mire a főnöke a földre esik, neki pedig nincs száz keze meg nyolc lába, hogy mindent IS csináljon. Az érintés nyomán minden porcikájában kisülések futnak végig, a teste megfeszül, ő pedig döbbenten áll a tény előtt, hogy mit tettek. Hogy milyen energiahullám távozott belőlük. Talán egy kisebb fajta sokkot is kap, ugyanis nem tudja elengedni a lányt, ha csak valaki el nem rántja tőle. Ami szintén baj, mert mi más történet még, ha testközelben maradnak?
Vámpír
Chatkép : Szerepkör : alvilági bandatag play by : travis fimmel Hozzászólásaim száma : 111 Pontjaim : 63 Pártállás :
Éreztem, hogy valami nagy gáz volt, kurva nagy gáz, de semmit sem tudtam tenni ellene, egyszerűen csak megtettem, amire az a furcsa, a gerincembe kapaszkodó frusztrált érzés utasított. Az utolsó ép és saját, józan gondolatommal, amit képes vagyok kipréselni magamból, közöltem is ezt Lenore-al, aki aztán kiszakította magát a szorításomból, ami az indokoltnál jóval erősebb volt, de e felett már nem volt uralmam. Tudtam, hogy a boszorkánytól akarta megtudni, mit művelt, ám amilyen kibaszott gyenge volt Piroskánk, kezdtem lehetetlennek tartani, hogy éppen ő mászott volna bele a fejembe.
Elindultam a három nő után, merev léptekkel, és valahol a periférián éreztem a friss vámpír ébredését, de nem volt már elég akaratom, hogy figyelmeztessem a kis háremet, igazán arra sem volt erőm, hogy felfogjam a kéz mozdulását, amikor úgy éreztem elveszítettem a testemet. Nevetséges érzés volt, hiszen pontosan ismertem mire voltam képes vámpírként, mégis szinte kívülről láttam az eseményeket.
A következő pillanatban már szembe kerültem a szöszikkel és magatehetetlenül emeltem meg a kezemet és sújtottam le Nore-ra, gyakorlatilag teljes erővel. Szinte vártam a csont roppanásának hangját, ám az elmaradt. Magamban üvöltöttem, de tudtam, egy kurva hang sem hagyta el a számat. Helyette csak izzó tekintettel meredtem a nőre, aki az ütéstől megtántorodott, ki is billent az egyensúlyából. Ebben a pillanatban Lala Piroska támogatására sietve alákarolt, és a következő pillanatokban olyasmi történt, amire nem voltam felkészülve. A falnak csapódtam, hangos puffanással találkoztam a betonnal, a fejem koppant, valamiféle energiahullám lökött el, keményebben mint eddig bármilyen boszorkány vágott falhoz. A váratlan és láthatatlan támadástól összecsuklottam a fal tövében, majd nyögve kezdtem felkászálódni. A kényelmetlen frusztráltság megszűnt. Kitisztult tekintettel mértem fel a helyzetet, és jöttem rá, hogy Nore még mindig a földön volt. Nem is törődve azzal, hogy mit fognak reagálni az ismeretlenek, azonnal a szőke mellett teremtem, és ha az imént közjáték után hagyta, talpra segítettem. A tekintetemből kiolvashatta mennyire kurvára össze voltam zavarodva, és mennyire szégyelltem magamat – soha nem ártottam volna neki, amíg józan eszemnél voltam. De az elmúlt percekben minden volt csak józan eszem nem.
– Mi a fasz volt ez? – a tekintetemet Lalára függesztettem, ám csak egy rövid időre, mert meghallottam egy furcsa hangot, mire jeges íriszeim a hullára fókuszáltam. Megmozdult. – Tűnés innen, a kölyök nem sokáig marad a földön és ti mind potenciális vacsora vagytok – intettem a fejemmel, minél gyorsabban el kellett innen húzniuk, mindenkinek. Egy egyszerű vámpírral is gond lett volna, de ennek extra dózis volt a szervezetében a vérfarkas méregből, és ez nem jelentett sok jót.
Solomon jól érzi, hogy nem érzi jól. Valóban bölcs lenne távozni, bölcsebb lett volna ide sem jönni, de a megbánásokhoz és újra tervezésekhez már túl késő. Alathea jól látta a szeme sarkából, hogy a most még halott, ám hamarosan félholt fiúnak moccant a keze, de van nagyobb problémájuk is, ugyanis Solomon utolsó idegszála is elpattanni látszik. A vámpírba táplált frusztráción át túljutott az akaraterején, bárki is hatott rá. Kifelé menet pedig Solomon végleg elveszíti a saját teste felett az irányítást. Dühödten tűnik el a többiek mögül, hogy előttük jelenjen meg. Magatehetetlenül kever le visszakézből Lenorenak egy pofont, hogy az lehetőleg a földre zuhanva hátráljon el a távozástól. Csakhogy eközben megtörténik, amire sem az elnyomók, sem az elnyomottak nem számíthattak. Ahogy Lala a főnökasszonya eredeti utasítására reagálva Elisabeth hóna alá karol, a testi kontaktus aktiválja a két Kiválasztott között lévő láthatatlan köteléket. Ez az energiakisülés pedig úgy vágja a falhoz Solomont, mintha egy többszáz éves boszorkány tette volna.
***
Határidő: november 8. (vasárnap) 12 óra
@Solomon McCarthy dobj kockával, az eredményt pedig vedd figyelembe az aktuális reagodban. Páros: A Kiválasztottak energiahulláma az akaratátvitel alól is kilök téged és magadhoz térsz. Páratlan: A támadás nem zökkent ki, csak még agresszívabbá válsz.
Mindenkit kérek, hogy olvassátok el még egyszer, hogy hol és hogyan kell kockát dobni. A posztotokban tüntessétek fel, hogy mire dobtok, mi történik, ha páros, mi történik, ha páratlan! Halloween-i kockadobó.
There is nothing that gives more assurance than a mask.
Már épp indulnánk kifelé, amikor valaki szinte beesik a börtönblokkba Hugrás talárban. Cedric - nevezzük így az ismeretlen fiút - pedig megindul felénk és a vérem meglódul. Furcsán, vibrálva. Ismerem az érzést, Scott közelében éreztem ilyet utoljára. Alaposan végigmérem a fiút, aki ismeretlen ismerősnek tűnik. ~Vajon ki lehet?!~ Biztos vagyok benne, hogy sosem találkoztunk még és mégis, mintha már régi ismerősökként találkoznánk most újra. Fura. A köszönésére csak biccentek, a maradék erőmet a kifelé haladásra akarom tartogatni.
A kék szemű férfi közben megindult felénk, idegességet és erős vádat éreztem irányából, bár azt hogy ki iránt érez így meg nem tudtam volna mondani. Legnagyobb döbbenetemre, a segítségemre siető nőhöz lépve hirtelen kapja el a karját maga felé fordítva, félbevágva a mondandóját amit a Hugrás sráchoz intézne. Ha nem volnék kiképezve megfelelően, biztosan nem tudtam volna megtartani az egyensúlyomat két lábon állva, így viszont nem estem megint össze. Mondjuk ebben a másik nőnek is hathatós szerepe van, aki rögtön segítségemre siet. Amikor megszólal a kék szemű, újra a korábban elhangzott mondatát ismétli. ~Ennek meg mi baja?!~ A kettejük közti érzelmi konfrontációt szinte kézzel tapintani. Zizegnek mindketten.
Nem is kell sokat várni a válaszra, a nő reflexből cselekszik és megtérdeli a támadóját, akiről csak később veszi észre hogy kicsoda. ~Érdekes, azt hittem együtt vannak...~ Morfondírozok, miközbn kiszakítja magát a férfi kezeiből. Ez a jelenleg engem támogató nő figyelmét sem kerülte el a jelek szerint. A másik nőhöz intézett szavai azonban egyáltalán nem tetszenek. Sem az, hogy úgy tűnik ő is jól képzett harcos. Nem ellenkezem, amikor azt indítványozza menjünk végre. - Igen, köszönöm. Így jó lesz. - Felelem a nő kérdésére, és próbálok minimálisan rá támaszkodva haladni kifelé a saját lábaimon. A vaslépcsőn inkább lassan, de biztonságosan haladok, más se hiányzik hogy leesve én is kiloccsantsam a saját agyamat mint az a szerencsétlen fiú.
Azonban megtorpanunk és zavartan nézek körbe láthatatlan ellenséget vagy csak mozgást keresve a tekintetemmel. A cellában sötétség honol, kissé hunyorogva nézek körbe, remélve észlelek valamit. - Mi történt? Baj van? Láttál valakit? - Kérdezem tőle, érzékelve a bizonytalanságát. A kérdése megerősíti bennem, hogy a ma esti problémák nem értek véget a fiú váratlan halálával. ~Hát ez egyre jobb lesz!~ Annak viszont örülnék, ha Cedric is velünk jönne. Lenne hozzá néhány kérdésem, ha összeszedtem magam odakint és sikerül a többieket leráznom.
Csak vállat vonok a kérdésre, és megengedek magamnak egy mosolyt is. Az biztos, hogy egy igazán jó szervező odafigyel az egyre inkább részegedő társaság hidratálására is, hogy minél tovább tartson a buli, de ez persze nem jelenti azt, hogy könnyen rá lehet majd bukkanni annak a bizonyos hidratációnak az eszközére. A kis csodabogaram egyébként is felhívja magára a figyelmem a válaszával – a bemutatkozása hallatán meg sem próbálom elrejteni a meglepettségemet, mert nincs rá szükség. Egy Piroskának – is – öltözött lány Ruby Redként mutatkozik be. Igazán fantáziadús, édesem, senki nem találná ki, hogy hazudsz. Mielőtt még viszont bármit is válaszolhatnék, újabb alak bukkan fel mellettünk, olyan őszinteséggel reagálva Piroskánk válaszára, hogy kis híján kitör belőlem a nevetés. – Helló – viszonzom a köszönést a másik szöszihez hasonlóan, kíváncsian felvont szemöldökkel. Nem tűnik veszélyesnek a srác, de azt nem tudom nem észrevenni, hogyan néz rá a másik nő. Biztos vagyok benne, hogy vele is ismerik egymást. – Whoa, csak óvatosan! – kapok reflexszerűen Piroska karja után, amikor addigi támogatóját valaki meglehetősen durva mozdulattal elrántja mellőle. Nem hat meg különösebben, hogy a bemutatkozója alapján egyértelműen nem bízik meg senkiben, szerintem ez itt kölcsönös lehet mindenkiben, de elég sápadtnak néz ki ahhoz, hogy tudjam, egyelőre kevés eséllyel állna meg a saját lábán, így hagyom, hogy rám nehezedjen. Mindeközben viszont nem tévesztem szem elől a különös párost: az előbb emlegetett kékszemű fickó jelent meg a színen, nem kicsit különös viselkedése miatt bennem is fokozódik a gyanakvás. – Azt hittem, együtt vagytok – járatom a pillantásomat a szöszi és a kékszemű között, nem válaszolva meg a kérdését. – Zaklat téged a fickó, vagy ilyesmi? – mérem végig az említettet. Volt már dolgom rosszabbal is, de azért kicsit korai lenne máris lelepleznem magam, ezért nem is mutatom, hogy akár csak eszembe is jutna szembe menni vele. – Gondolom, ő akkor nem segít... – konstatálom a fejleményeket, de igazából nem különösebben érdekel, mi van köztük. Én a csodabogaramért jöttem, szóval változtatok is egy kicsit a testhelyzetemen, hogy jobban rám tudjon támaszkodni, és ki tudjunk sétálni innen. – Tudsz így menni? – pillantok rá, miközben új szövetségesem, vagy akárki is legyen a szöszi, megérdeklődi a fiatal sráctól, hogy velünk tart-e. Komolyan mondom, ha még sokan jönnek és senki nem mutatkozik be, valószínűleg belezavarodok a jelzőkbe. De miért aggódik ennyire a szöszi? Akárhogy is áll össze végül a csapatunk, én elindulok Piroskánkkal. Friss levegőt emlegettünk, hát arra indulok vele, ahonnan én is jöttem, és első körben lekísérem a vaslépcsőn... aztán egy pillanatra megtorpanok, mikor mozgást érzékelek a szemem sarkából. A fejemet tenném rá, hogy annak a nagy, véres kupacnak a földön megmozdult a keze. – Nem tudjátok, mit szedett be? – fordulok a szösziék felé. Jól ismerem a drogpiac legalját, és ha jutott neki olyan is, amire gondolok... akkor itt nemsokára egy kicsit nagyobb lesz a gond, mintha csak halálra zúzta volna magát a srác.
A kis boszorkány féleség elfogadta az általam kínált zsebkendőt, de sajnos további barátságos tárgyalásra nem maradt időnk hála a másik szőke érkezésének, akiben túl teng a kíváncsiság. Szavai hamisan csengtek a számomra, de lehet, hogy csak a túlzott paranoia beszél belőlem. Szavaim hallatán se megy bele jobban a témába, amiért végtelenül hálás vagyok. Kezdem tényleg elhinni, hogy múló rémkép volt a bennem feltámadó gondolat. A Piroska ruhás lány össze esik, mire készségesen segítő kezet nyújtok. Inkább megtartom mint hogy padlót fogjon és nagyobb sérülés érje. Ebben a városban mindenki hallott a természetfeletti lényegről vagy közelebbről látott ezt-azt. Az utóbbi kategóriába tartozik a western csajszi is, mire csak bolintok egyet. Igen általában gyermekkorban jön elő utoljára ez a probléma. De a karjaim között fekvő jócskán elhagyta azt a kort. Nincs mese mindketten a friss levegő mellett döntöttünk ki-ki a saját önös érdekéből kifolyólag. Bár lehet, hogy az újdonsült barátnőm csak túl buzgó szamaritánius. - Egy ilyen buliban vizet? - költői kérdésem közben felnevetek, hiszen az ritka mint a fehér holló. Az újabb kérdés hallatán tekintetem egyből a vampiromra vezetem, aki még mindig vádlón bámul. Egy alig hallható sóhaj hagyja el ajkaimat. Egy igent préselek ki magamból nagy nehezen. Szerencsére nem én kerülök a figyelem középpontjába, hanem a fáradt szöszi, akinek a nevét tudakolja a másik. Na igen, ez engem is érdekelne. Majdnem hangosan felnevetek a válaszán. Ehelyett csak magasba szökik a szemöldököm. A vámpírt keresem a tekintetemmel, amikor megállapodik egy másik ismerősön. Bazd meg Lawren! Szikrákat szórnak a szemeim, a legutóbbi beszélgetésünk valószínű elment a füle mellett. Nagyon remélem, hogy nem cuccozott. - Helló! Ha már itt vagy segithetnél ki vi... - nézek Lalara, amolyan ez parancs tekintettel, de nem tudom befejezni a mondandóm. Valaki a karomnál fogva megragadt és át fordított, aminek hatására elengedtem a lányt és csak remélni tudtam.higy nem fog padlót. Egyből belém nyilallt az a bizonyos lüktető érzés a szorítása nyomán, amit régi ismerősként üdvözöltem. Reflexből emeltem magasba a térdem, egyből a golyókra céloztam, csak ezt követően néztem fel a támadómra. Arra nem számítottam, hogy Sol jégkék pillantásával találkozom, ami az enyémbe fúródik. Tökéletesen tudtam szájról olvasni így nem okozott problémát feldolgozni a vámpír rejtett üzenetét. Nagyot pislogtam jelezve, hogy felfogtam, amikor aztán újra elhagyták az ajkait azok a sértő szavak. Erőnek erejével szakítottam ki kezem a vaskos szorításból. - Remélem azok a töltények nem csak dísznek vannak rajtad! Lehet, hogy kelleni fog... - intézem szavaimat az új barátnőm felé. Remélem, hogy igaziak és lesz értelme a ruhám alatt lapuló pisztolynak. - Vigyük ki innen a lányt. Te is jössz? - fordulok Lala felé. Ahogy rá nézek egyből kiolvashatja az arcomból, hogy kurva nagy gáz van. Temérdek aggodalom és félelem fut rajtam keresztül megfűszerezve bűntudattal.
Nem igazán értettem mi történt az elmúlt néhány perc alatt, ami csak még idegesebbé tett, mert abszolút nem volt jellemző rám. Ahogyan azt csak, hogy csak úgy kibukjanak belőlem szavak vagy elveszítsem a hidegvéremet. Mindez nem történt meg nyilvánosan velem – az persze kurvára más helyzet, amikor négyszemközt voltunk Lenore-ral. De ez… éreztem minden porcikámban, valami kibaszottul nincs rendben, csak még nem tudtam mi is pontosan, ami elbaszódott.
Meredten bámultam a szőke ciklon után, aki összenyalábolta a kis boszorkánynak tűnő lányt, szemmel láthatólag nagyon megviselte a kölyök öngyilkos merénylete, bár az furcsa körülmény volt mindenképpen, hogy ennyire gyenge volt és már szemmel láthatólag nem kislány volt. Jégkék szemeim azonban ennek ellenére csak villanásnyi időre pihentek meg rajta, ahogyan az újonnan érkező harmadik szőkeségre is, aki hasonló pánikhangulatban volt. Éppen közelebb indultam volna a díszes kis társaság felé – s főként Lenore felé, akivel kapcsolatosan éreztem, hogy ott pulzált bennem az érzés: ő a felelős mindenért, bűnös volt, minden az ő hibája, csak az övé… S bár nem tudtam megmagyarázni mindezt, az idegességem mellett csak ebben voltam igazán biztos.
Ekkor robbant be a képbe, és a helyszínre az egyik legfiatalabb „kollégánk”, akinek alig észrevehetően biccentettem, mert bár nem számítottam arra, hogy idekeveredik, ennek ellenére nem lepett meg a bulin való jelenléte. A megjegyzésére szórakozott grimaszra rándult a szám, valószínűleg ezt a többiek nem láthatták, éppen úgy, ahogy a szarkasztikus kérdést sem hallhatták – de Lalának igaza volt: a boszorkány nevéről bűzlött, hogy kamu, és biztos voltam benne, hogy ez nem csak nekünk tűnt fel, hanem Lenore-nak is.
Kissé mereven léptem végül a női társasághoz, ám ahelyett, hogy a vérző orrú nő felé nyúltam volna, Nore karját kaptam el, megkockáztatva ezzel azt is, hogy a kis boszorkányunk padlót fog majd emiatt, de úgy éreztem nincs választásom. Magam felé fordítottam a szőkeséget, akit normális esetben, sosem ragadtam volna meg olyan erővel mint most és jégkék íriszeimet az övébe mélyesztettem. A másik két nőnek háttal álltam már, így nem láthatták, ahogyan eltátogtam:
– Valami gáz van… velem – a tehetetlen segélykiáltás, amit nyilvánvalóan nem is akartam, hogy más értsem Nore-on kívül nem törölte el a bennem dúló zavart, ami miatt még mindig úgy éreztem, a kezeim között tartott nő volt minden probléma okozója. A következő pillanatban, egészen hangosan szólaltam meg, ajkaimat újra elhagyták a korábbi sértő szavak: – Ostoba némber!
Nagyjából az utolsó hely, ahol most lenni akar, az a főnökasszonyával van egy légtérben. Mindenki tudja, hogy van ez a csizma meg a bogár sztori. Na, nagyjából úgy érzi magát, legalábbis a múltheti beszélgetésük alapján mindenképpen. Tudja, érzi, hogy ütőkártya van a kezében, csak még nem teljesen képes megfogalmazni saját maga számára sem, hogy mi az. De előbb-utóbb meglesz! És akkor kimászik majd ebből az egész slamasztikából, amibe keverte magát. Illetve, keverte a jó kurva élet. Röviden összefoglalva: csak a szokásos.
Olyan lendülettel érkezik meg, hogy szinte beesik a karbantartófolyosóról nyíló kétszárnyú ajtón a Hugrabug-os talárjában. – Igen, leszakadt róla a bőrdzseki, meg a fekete farmer. – Ám addig sem jut, hogy elkezdje keresni a tekintetével a főnököt, mert méterekkel odébb egy holttest néz vele farkasszemet, ami még szinte ki sem hűlt. Rosszul viseli a hullákat. El is sápad kicsit. Ledöbbenve sétál közelebb, majd felnézve megpillantja az érdekes társaságot. Mi a faszt csinál Lenore? – az első gondolata. Lala meg van róla győződve, hogy a saját kölykét sem tutujgatná így, nem még azt a csajt. Szóval, hm?
Mellesleg Lala csak ne mondjon semmit. Rémesen kaotikusan néz ki. Nem lehetne eldönteni, hogy azért, mert belőtte magát vagy azért, mert túl tiszta. Egyébként egy harmadik dologról van szó. Csak néhány pohárkával ivott, nem olyan rég érkezett. Elhaladt mellette egy kisebb társaság, akik egy új drogot emlegettek, meg egy szőke nőt és ide tartottak. Csatlakozott hát hozzájuk, de őszintén: fogalma sincs, hogy mi történt az érkezése és az a között eltelt időben. Miért jött egyedül és miért esett be ilyen sebtében. Mintha menekülne. Aztán még épp elkapja az idegen lány válaszát arra irányulva, hogy mi a neve. - Egy bdsm pornós név? – Automatikusan böffen ki, ő már csak ilyen és nem is mondja túl hangosan, legfeljebb Solomon értheti, mit motyog ott. Mégis olyan különösen vibrál az ereiben a vér. Mintha ismerné őt. Nagyon, nagyon régről. – Oh, hello! – Int oda borzasztó kínosan, mikor a többiek észreveszik, hogy ő is itt van.
Ebben a körben számotokra nincs a mesélő által megadott szituáció. Folytassátok a játékot az eddigiek alapján. : )
Sorrend: Lala Demaury, majd kötetlen.
***
Határidő: november 1. (vasárnap) 14 óra
@Josephine Dupont kiesett, @Lala Demaury pedig csatlakozott a csoporthoz. Josephine, ha visszatérsz közénk, a kaland utolsó köreiben lesz lehetőséged csatlakozni.
Elküldésének ideje -- Szomb. Okt. 24, 2020 10:43 pm
Thea & Jo & Lenore & Sol
There is nothing that gives more assurance than a mask.
Görcsösen erőlködve próbálom a fiút megóvni az elkerülhetetlentől, úgy tűnik mindhiába. Ahogy lenézek, a szemem láttára gyűlik vérvörös tócsa a fiú összezúzott teste körül és azonnal el is fordítom a fejem. Még mindig nem bírom a friss vér látványát ilyen mértékben, de nem ez a fő bajom. Az érzések, főleg a pánik és félelem egyre erőteljesebben keveredik a saját félelmeimmel. Bűntudatom is van a kudarc érzésétől, hogy mégsem tudtam megmenteni és félelem fog el mert botor módon veszélybe sodortam saját magam a képességem felfedésével. Ahogy a fiatalok felől egy szőke hajú nő érkezve hozzám szól, szakadok csak ki ebből az állapotból.
Bizonytalanul nyúlok a zsebkendőért, amit felkínált. Ekkor ér oda hozzánk alulról egy ismeretlen másik nő. ~Franc, franc, franc!~ Láthatóan aggódva méricskél, fogalmam sincsen mi járhat a fejében. Gyorsan számot vetek és felmerül bennem az is, hogy alulról végignézhette akár az egészet. Ijedten nézek a nőre, ahogy beszélni kezd ám nem fejezi be. Fogalmam sincsen, hogy mit láthatott és mit nem. Nem akaródzik megszólalni, úgy érzem kiszáradt a szám így csak némán rázom meg a fejemet kérdéseire nemet intve. Azonban az utolsó félmondatát követően jobban is megnézem magamnak, de nem igazán tudom hová tenni még az egészet.
Megpróbálok felállni, de ehelyett a szőkeség karjába zuhanok. - Sajnálom. - Mondom halovány hangon. Nincs mese, legyengültem a próbálkozástól. Meghallva az elsőként érkező kérdését, majd a két nő társalgását a fejem felett, minden idegszálam menekülésért kiált, amíg lehet. - Köszönöm, az jó lesz. - Felelem haloványan és elfehéredve, ami lehet a vérveszteség számlájára is írható, holott valójában másról van szó. Határozottan félelmet érzek, bár nem tudom eldönteni hogy ki jelent rám jelenleg nagyobb veszélyt. Talán csak képzelődöm, elvégre kimerült vagyok és újabban eléggé hajlamos a paranoiára is. A feltett kérdést válasz nélkül hagyom, mert fogalam sincsen hogy mivel úszhatnám meg a további faggatózást.
Én viszont mielőbb szeretnék inkább élve kijutni innen és elvegyülni a többi bulizó közt, de az is lehet hogy inkább le kéne lépnem teljesen. A férfit, aki a kamaszokkal van távolabb, csak most veszem észre ahogy felhívják rá a figyelmet. Tekintetem egy pillanatra a kéklő íriszeibe kapcsolódik és óhatatlanul is Scott-tal hasonlítom össze a kinézetét mert Rá emlékeztet. Jó ideje nem láttam a férfit, emléke pedig fájó hiányérzetet szül bennem. A nő kérdésre némi gondolkodás után felelek csupán: - Ruby, Ruby Red. - Válaszolom autómatikusan Piroskára asszociálva. ~Majd hülye leszek elárulni nekik az igazi nevemet, nem ettem meszet!~
Nem kerüli el a figyelmem, hogy a nem messze levő fiatalok társasága milyen tekintettel méregeti a csodabogaramat kisajátítani akaró szőkét. Nem esek ki a szerepemből, összevont szemöldökkel, zavart pillantással nézek el a feje mellett, szemügyre véve a társaságot; olyanok, mint akiket megszállt valami. – Különös – ingatom a fejem tanácstalanul a szavaira. Nem említem meg a nyilvánvalót, hogy én is hallottam a kiáltását, mielőtt lezuhant, és az nem ártatlan részegségre vallott. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül bámulják a társaság tagjait a szőkét úgy, ahogy, de ez nem az én gondom. Inkább abba fektetem az energiáimat, hogy tovább játsszam a szerepet azzal, hogy aggódva közelebb lépek, amikor vérző orrú kiszemeltem összecsuklik. – Egyszer láttam hasonlót, bár ő még csak gyermek volt – felelem elgondolkozva a nő kérdésére. – Még nem volt elég gyakorlott a mágia használatában, és pontosan ugyanígy reagált. Veled is hasonló történt? – érintem meg szegény kis áldozatunk karját együttérzőn, mintha fogalmam sem lenne, hogy egyáltalán lehetséges-e ez még az ő korában. – Ez nagyon jó ötlet – bólogatok egyetértőn. – Friss levegő, egy kis pihenés, és némi hidratáció, aztán kutya bajod sem lesz, ebben biztos vagyok – mosolygok rá biztatóan. – Elkísérlek titeket, és megpróbálok keríteni valahonnan hideg vizet. Biztos találni azt is valahol... – A fejemet rázva fejezem ki nemtetszésemet, hisz micsoda dolog, hogy egy halloween-i parti tele van piával és drogokkal, de a vizet biztosan úgy kell majd felkajtatni. Körbenézek, mintha abban reménykednék, hogy valami csoda folytán már itt is találok majd, de víz helyett egy világító kék szemű férfit pillantok meg, aki minket figyel. – Ő veled van? – intek felé a fejemmel bizonytalanul, de a kérdést a csodabogarat támogató nőnek szánom. – Talán segíthetne feltámogatni szegényt. Hogy hívnak, kedvesem? – kérdezem kedvesen a még mindig nagyon gyengének tűnő szöszitől.
Kimondta azokat a szavakat, melyek azelőtt sosem hagyták el a száját. düh futott át az agyamon, aminek hatására egy hangosabb kérdés hagyta el ajkaimat. Persze nem vártam tőle választ. A csapás az oldalán érte, mire elkerekedtek a szemeim. Ember korában voltam képes utoljára ilyenekre. El kellett volna ugrania. Miért nem ugrott el? Nincs időm ezen gondolkodni, cselekednem kell. Tekintetünk találkozásánál tudtára adtam kétes gondolataimat, melyeket az utasítással palástoltam. Elindultam a szőkeség irányába. Közben mintha az előbbi zűrzavart teljesen elvágták volna egyetlen szempillantás alatt. A kamaszok elhallgattak és mindenki vissza ült a helyére. Túlságosan merevek. Egészen addig nem bántam ezt a váratlan fordulatot, míg meg nem éreztem a hátamba fúródó tekinteteket. Egyetlen pillanat erejéig hátra fordultam, mire üres, ítélkező szemekkel találkoztam. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy Sol szemei is egyetlen szótól lüktettek; bűnös. Próbáltam lerázni magamról az érzést és a szőke mágia használóra fókuszálni. A barátságos kezdeményezésem egy másik vadnyugati szőkeség szakítja félbe. Olyan mintha zavarodott lenne és kissé ijedt. Mégsem vagyok képes hinni neki, túlságosan könnyedén buknak ki a szavak ajkain. Hamisnak tetszik minden mozdulata. - Valószínű, hogy túl sokat ivott és megcsúszott. A többiek már nem tudták elkapni - válaszolok a kérdésre, miközben a bűntudat kerülget, hála a kéretlen tekinteteknek. A szöszihez intézett kérdés alig hagyta el a western csaj száját, mire a vérző orrú elveszti az egyensúlyát. Ha nem kapom el, talán a padlón koppan szegény. - Sajnos fentről nem láttam jól mi történt, de rajta kívül senki se volt a közelben és a fiútól elég messze volt... Gondolod, hogy ő is olyan? - szavaimat már a velem szemben lévőnek intézem. Kíváncsi vagyok rá, hogy ő miképp vélekedik a természetfelettiről. Van egy olyan sejtésem nem most látott először hozzá hasonlót. Sol szaglása tévedhetetlen, az elalélt lányka biztos, hogy mágia használó, ugyanakkor egy boszorkánynak ennyi idősen már nem kezd folyni a vére ennyitől. - Ne aggódj kiviszlek a friss levegőre, az biztos segít - a karjaimban lévő nagyokat pislogó lányra nézek. Szemem sarkából figyelem a másikat is, hátha elárulja magát.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
●● 
