The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly

“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”

Utálok puhány lenni és soha nem is éreztem magam annak, hiszen akkor nem az lennék, ami vagyok. Utálok félni. Az esetek többségében, ha kicsit be is rezelek -pedig volt már rá példa, amikor éjjel egyedül voltam a patológián és fura hangokat hallottam-, inkább nyelek egy nagyot és másra gondolok. De most. Most képtelen vagyok uralkodni magamon és úgy tenni, mintha nem épp az imént ragadta volna meg a kezemet egy hulla, akinek nem voltak me a szemei -vajon attól jobb lett volna?- és akkorára nyílt a szája, ami anatómiailag teljesen lehetetlen. Utálom, hogy reszketek, hogy zokogok, hogy olyan vagyok, mint egy riadt kislány, de képtelen vagyok összeszedni magam. Még akkor sem sikerül, mikor már Eric szorosan magához ölel, pedig iszonyúan jól esik a közelsége és az ismerős illat, ami körbe lengi. De most ez is kevés. Elfogadom, hogy vannak vámpírok meg vérfarkasok és még boszik is. Elfogadom, hogy ezek képesek az életemre törni és végezni velem, na de még ez is? Most már a halottaktól is félnem kell? Hiszen ellenőriztem. Halott volt az a nő, erre a diplomámat és az összes többi papíromat is rá merném tenni. Mégis, hogy történhetett ez?
Nem igazán vagyok tudatában annak, hogy épp elindulok kifelé abból a nyűves szobából Eric kezét markolászva, csak üres tekintettel, a lábam elé bámulva követem. Igazából fogalmam sincs, hogy hova megyünk, hiszen Isla és Dante eltűnt. Ezt azért még felfogom és aggódom is értük, de olyan üresnek érzem magam jelen pillanatban, hogy már meg sem hat a tény, hogy magunkra maradtunk és, hogy talán ki sem jutunk innen élve.
Eric hangját hallva aztán mégis csak sikerül valami reakciót kicsikarnom magamból, ami java részt abból áll, hogy bőszen rázom a fejem.
-Nem tennének ilyet. Nem hagynának minket csak így itt és ezt te is tudod.- motyogom, de olyan halkan, hogy még én sem vagyok biztos benne, hogy valóban megszólaltam, aztán felpillantok Ericre aggodalmas tekintettel, majd elbámulok a semmibe a folyosón mindkét irányba.-Menjünk még egy kicsit, hátha látunk valami nyomot.- köszörülöm meg a torkom, de titkon folyton azt lesem, hogy vajon mikor jelenik meg megint az a nő, hogy aztán a csuklómat szorongatva ... nem is tudom. Egyáltalán, mit akart ezzel elérni?

halloween night

Lehet, hogy kezdetben csak értetlenséget és frusztrációt éreztem Eric és Jackson megmagyarázhatatlan viselkedése miatt, a dolgok egyre furcsább alakulása kezdett megijeszteni, az a földöntúli sikoly pedig úgy tűnt, végleg feltette az i-re a pontot. Vagy legalábbis ezt hittem, míg tudtomon kívül én magam is intő példája nem lettem a megmagyarázhatatlan viselkedésmintáknak. Persze mindezt addig nem is fogtam fel, míg vissza nem nyertem a tudatom és a testem feletti irányítást, valami olyan helyen, ahova fogalmam sem volt, hogy menni akartam.
Jackson jelenléte ritkán jelentett számomra megnyugvást, de amikor rájöttem, hogy nem vagyok teljesen egyedül, mégis valami hasonlót éreztem.
– Igen – feleltem halkan, körbejártatva a tekintetem magunk körül. Szerencsére eleget éltem és láttam már ahhoz, hogy ne essek pánikba, de felesleges lett volna letagadnom a félelmet a hangomban. Túl sok volt itt a furcsaság... – Vagy inkább mi hol vagyunk – jegyeztem meg, alaposan megnézve az előttünk elnyúló folyosót. Nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek a kitört ablakaival és a szélben magatehetetlenül csapkodó függönyeivel, arról nem is beszélve, hogy a jellegzetes, narancssárgás fény tapasztalataim szerint egyvalamire engedett következtetni, én forróság helyett mégis fogvacogtató hideget éreztem a testem körül. – Miért jöttünk egyáltalán ide? – tettem fel a költői kérdést, bár úgy sejtettem, ő sem tudja a választ.
– Egyetértek – vágtam rá, amikor azt javasolta, hogy menjünk innen minél messzebb, pedig az sem volt jellemző, hogy mi egyetértsünk bármiben is. Már épp azon voltam, hogy sarkon forduljak, mikor a semmiből megjelent a folyosón a holttest, amit az irattárban hagytunk Eric és Caroline társaságában. A semmiből jelent meg, éppen az orrunk előtt, pedig... épp olyan halottnak tűnt, mint korábban. – Mi a franc – sziszegtem az orrom alatt, és mielőtt még végiggondolhattam volna, mit csinálok, megragadtam Jackson felém eső kezét, készen arra, hogy futásnak eredjek és őt is magammal rángassam. Éreztem valami furcsát. A halott nő szemgödrei üresen meredtek ránk, mégis mintha megnyugvás sugárzott volna az egész lényéből, pedig ahogy felénk nyújtotta a kezét, minden egyes ösztönöm és érzékszervem veszélyt jelzett.
Aztán megláttam őt. Mintha eddig nem is a halott nő állt volna előttem; Steve meleg, barna szemei néztek rám kedvesen és törődőn, hívogatóan, ajkai szeretetteljes mosolyra húzódtak, és minden egyes porcikája magához hívott. Megrendültem és elbizonytalanodtam, tettem egy tétova mozdulatot, és csak ekkor éreztem meg, hogy az ujjaim között még mindig Jackson kézfejét szorongatom. Ő itt van. Steve nincs.
Steve halott.
Olyan volt ez, mint egyfajta kijózanítás, bár hiába ráztam meg a fejem, képtelen voltam elűzni a fejemből az arcát.
– Tűnjünk el innen! – nyögtem kétségbeesve Jacksonnak, és megrángattam a kezét is, nagyjából ugyanakkor, amikor a Steve képét felvett alak vasmarokkal megragadta a karomat. Ösztönösen cselekedtem, felemeltem a szabad kezem, majd a mágiám segítségével jobbára előhívtam néhány vasrudat a falakat alkotó jó öreg vasbetonból, készen arra, hogy akár keresztül is vezessem ezen a valamin, biztosítva magunk számára a menekülőutat.

The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly

“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”

Igyekszem a lehető legalaposabban megvizsgálni szerencsétlen nőt, aki minden bizonnyal nem kamu holttest és nem a díszlet része. Tényleg egy élő, lélegző ember volt, akinek kitépték a szemét...
-Más külső sérülést nem látok rajta. Nem fojtogatták és nem lőtték le vagy szúrták meg. Semmi. Fel kellene boncolnom, ha biztosat akarnék mondani.- közlöm tanácstalanul, hiszen találgathatnék én itt mindenfélét, hogy miben is halt meg a nő, csak az felesleges lenne. Nem szoktam előre találósdit játszani, inkább utána járok a dolgoknak és kiderítem. Itt most azonban nincs erre lehetőség.
Eric persze önmagát hibáztatja, de én és Dante is megnyugtatjuk, hogy már nem tehetett volna semmit. Isla azonban más miatt aggódik és már épp mondanám, hogy nekem sem igazán tetszik a helyzet, amikor egy vasmarok szorít rá a kezemre és az előttem ücsörgő hulla álla... majdnem leesik.
Nem vagyok egy sikítós típus, de most reflexből rákezdek, miközben próbálok minél hátrébb húzódni a hullától és levakarni a csuklómról a kezét. Lefejtegetni az ujjait vagy bármi, de nem megy. Riadtan pillantok a többiekre, de mivel háromból két nyomozó a fülükre tapasztott kezekkel áll, nem sokan tudnának segíteni. Talán, Eric, ha nem kapott legalább akkora sokkot, mint én.
-Szedjétek már le rólam! Jézusom! Szedjétek le!- visítom hisztérikusan -tessék felírni a boncolási jegyzőkönyv lábjegyzetébe, hogy ilyesmi még kurvára soha nem történt velem-, miközben ülve próbálok elmászni onnan, de csak akkor sikerül odébb csúsznom, mikor egyik pillanatról a másikra ismét élettelenül visszadől a falnak.
Alig merem levenni róla a szemem, ám végül mégis körbe pillantok és reszketve az egyik szekrényig hátrálok még mindig a földön ülve. Igazság szerint még az sem jut el teljesen az agyamig, hogy Dante és Isla nincsenek sehol, mert az sokkal jobban érdekel most, hogy ne kapjak infarktust és még az ép eszem is megmaradjon. Mi a franc történt? -Ugye, nem csak képzeltem? Te is láttad? Láttad, igaz?- suttogom Ericnek ijedten, miközben potyogni kezdenek a könnyeim, amit foghatnék arra nagy okosan, hogy az adrenalin távozik a testemből de itt az a helyzet, hogy szimplán csak rohadtul megijedtem. Nagyon remélem, hogy Eric felrángat onnan és úgy magához ölel, hogy kiroppanjon a gerincem, mert ha nem így tesz, akkor inkább átölelem a térdeimet és, mint egy igazi dilis, előre-hátra dőlve, bámulva a hullát bőgök tovább még egy kicsit.

halloween night

Reménytelen próbálkozás volt mágiával válaszokat keresni, semmire nem jutottam azon kívül, hogy pontosan fel tudtam mérni minden egyes fémet tartalmazó tárgyat a közelben, és valami furcsa érzés kerülgetett a holttest irányából; ez utóbbi persze nem volt csoda, hiszen Eric elmondása alapján ő is boszorkány volt. Inkább Caroline szavainak szenteltem a figyelmemet.
– Látsz rajta a halál okára utaló nyomot? – kérdeztem, miközben az eltűnt szempár után kezdett kutatni a tekintetével. – Engem jobban aggaszt, hogy mi miért pont itt kötöttünk ki...
Szinte még be sem fejeztem a mondatot, amikor a holttest – meghazudtolva önnön állapotát – megmozdult. Minden túl gyorsan történt: láttam, ahogy megragadja Caroline karját és magához rántja, az állkapcsa úgy nyúlt meg, ahogy nem lett volna szabad... reflexszerűen akartam feléjük ugrani, hogy kiszabadítsam Caroline-t a nő szorításából, ám utóbbi éppen azt a pillanatot választotta arra, hogy sikítani kezdjen. Előbb tágra nyílt szemekkel, elkínzott nyögéssel szorítottam a fülemre mindkét tenyerem, aztán inkább összeszorítottam mindkét szemem, hátha úgy ki tudom zárni a velőtrázó, földöntúlinak ható sikolyt, de mintha a fülemre szorított kezeim sem szűrtek volna meg semmit a hangból. Mintha az egész... a fejemben visszhangzott volna.
Fogalmam sem volt, meddig tartott a dolog, számomra mintha órák teltek volna el. Valahol éreztem, hogy már nem vagyok teljesen ura az erőmnek sem, a vaskos fémajtó szenvedő nyikorgása legalábbis erre engedett következtetni, de képtelen voltam fél gondolatnál többet szentelni ennek. A magas hang mintha egyesével tépte volna szét minden idegszálamat, és mikor végre vége szakadt, ez az érzés megmaradt a bőröm alatt is. A fejem zsongott, a testem viszont mintha háborút vívott volna saját magával: a vérem nem csak elemi erővel száguldott az ereimben, hanem mintha szét akarta volna robbantani az összeset.
Szerettem volna lenyúzni a saját bőrömet, hogy megkönnyebbülést nyújtsak ennek a feszítő érzésnek, de volt egy ennél sokkal sürgetőbb érzés is bennem. Sarkon fordultam, a lábaim maguktól vittek kifelé az ajtón, majd onnan tovább a folyosón; úgy masíroztam előre a vaksötétben, mintha pontosan tudnám, hová mennék. És tudtam is. Azt hiszem. Vagy valami ilyesmi.
Aztán – ki tudja mennyi idő elteltével – mintha felkapcsolták volna a villanyt a fejemben. A folyosón sajnos nem, amikor visszanyertem az irányítást a testem felett, csak arra lettem figyelmes, hogy őrült módjára marom mindkét alkarom bőrét a körmeimmel, és olyan sötét vesz körül mindenhol, hogy az orromig sem látok. A vérem a fülemben dobogott, csak a saját ziháló légzésemet hallottam, és egyetlen embert érzékeltem valahol a közelemben.
– Jackson...? – suttogtam a sötétségbe.

The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly

“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”

Nem igazán értettem egyet azzal, hogy kövessünk most épp egy másik hapsit, aki úgy néz ki, hogy teljesen megbolondult, de inkább baktattam a többiek után, mint hogy ott maradjak egyedül...akárhol is. Igyekeztem csendben szemlélni őket, miközben az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy mi lehet ez az egész. Az már kiderült, hogy a fiúk nem szórakozásból színészkedtek nekünk se az előbb, amikor Eric "őrült meg", se most, amikor Dante vágtázik keresztül a fél épületen, hogy aztán lecövekeljen egy fém ajtó előtt.
Isla ugyan még félszegen neki áll a mondatnak, hogy "biztosan be akarunk oda menni?", vagy legalábbis úgy hiszem, hogy ez lett volna a vége, ha addigra Dante meg nem válaszolta volna már a kérdését azzal, hogy benyitott. A penészes, dohos szag nem volt meglepő egy ilyen régi épület még régibb szobájához képest, azonban, amikor meghallottam Dantétól, hogy "az ott egy láb", már én is  a homlokomat ráncoltam és közelebb furakodtam. A kíváncsiság, ugyebár...
Szóval adott egy holttest, akit Eric állítása szerint nem rég látott jelezni neki és most önmagát neki áll ostorozni, hogy talán megmenthette volna.-Jajj, Eric. Ne nyúlkálj már ahoz a nőhöz csupasz kézzel...- csóválom a fejem Amerika kapitányt figyelve, miközben Isla a telefonját kezdi birizgálni, de meg sem lep, hogy nem működik a készülék, helyette inkább azt teszem, amihez értek: megvizsgálom a halottunkat. Odafurakodok a nőhöz, előveszek egy zsebkendőt, hogy azzal érintsem majd meg lehetőleg, leguggolok mellé és megvizsgálom -mondjuk a pulzusát már Eric nézte, de ezt nekem is meg kell csinálnom, hiszen patológusként mindig ez a legelső és legfontosabb-, majd a végtagjait is ellenőrzöm.
-Még nem állt be a hullamerevség, ami azt jelenti, hogy még nincs egy napja, hogy halott lenne. Az állkapocsízület se kezdett el megmerevedni és a bőre sem olyan nagyon hideg. Szerintem nincs egy órája, hogy meghalt... már legalábbis, így hirtelen megállapítva.- összegzem gyorsan mindazt, amit most meg tudok állapítani -bár ez is lehet téves, ha számításba vesszük, hogy milyen kibaszottul fura ez az egész-, majd a nő szemgödreit kezdem vizsgálgatni.-Világíts ide, kérlek.- szólok Ericnek, hátha közben megfeledkezik picit az önsajnálatról és, ha így tesz, akkor jobban megnézem magamnak a nőt.-Az biztos, hogy nem szívesen lettem volna a helyében. Még élt, amikor... nos... leginkább azt tudnám mondani, hogy kiszakították a szemét a helyéről, vagy ilyesmi. Ráadásul, akárhogy is nézem, nincsenek meg...- leskelődök körbe, hátha megtaláljuk az említett ööö testrészeket, de nem igazán látom sehol, így végül felegyenesedek és elgondolkodva körbe nézek most már alaposabban is a helyiségben.
-Na jó. Nem vagyok nyomozó, de nem gondoljátok, hogy ennek a szemkitépésnek és az eldugott kis szobának köze lehet egymáshoz? Talán, egy intő jel akar lenni vagy ilyesmi?- töprengek hangosan, majd odasétálok Erichez és megszorítom a vállát.-Téged pedig valamennyire nyugtasson meg a tudat, hogy tekintve, hogy mikor volt a ... látomásod és, hogy milyen állapotban van a holttest, szerintem már amúgy sem tudtál volna rajta segíteni. Lehet, hogy az egy másik nő volt, aki hasonlított erre.- nyugtatgatom finoman, majd Islára sandítok és tanácstalanul vállat vonok. A kérdés adott: mi a fenét kezdjünk ezzel a hullával, ha nem tudjuk felvenni a kapcsolatot a külvilággal?

halloween night

Hiába ragadtam meg a karját, Jackson úgy vágtatott tovább, mint a faltörő kos, jobbára engem is maga után vonszolva; egy pillanatra azt hittem, szó szerint fejjel fog nekimenni az ajtónak, amit látszólag kipécézett magának, de szerencsére inkább a kilincsért nyúlt. Aztán nem csinált semmit azon kívül, hogy mintha eltűnt volna a szemeiből a tompaság, a testéből pedig a merevség. Általában nem ejtett volna kétségbe, ha egy kicsit bedilizik, de most azért tényleg aggódtam érte egy kicsit.
– Oké, semmi gáz – fújtam ki a levegőt, bár nem tudtam biztosan, hogy ezzel most őt nyugtatom vagy magamat, vagy inkább Eric kérdésére válaszolok. Vagy mindhárom egyszerre. Helyeselni szerettem volna a zseblámpás kérdésre, de észrevettem, hogy Jackson épp lenyomni készül a kilincset. – Biztos, hogy be akarunk oda... – kezdtem, de a következő pillanatban már fel is tárult az ajtó. Baszki. Az orromat megcsapta a régi iratok állott, dohos szaga, olyan volt, mint az őrsön a döglött akták terme, csak mondjuk úgy tízszer erőteljesebb. Valahogy meg sem lepődtem, hogy Eric megint aktákról kezd beszélni, de azért kezdtem komolyan beparázni attól, hogy... talán mégis volt értelme annak, amit korábban mondott. Ez így ijesztőbb volt, mintha csak félrebeszélt volna.
– Micsoda? – kérdeztem vissza, amikor Jackson valami lábakról kezdett beszélni, és én is beslisszoltam Eric mögött a helyiségbe. A polc mögül két csupasz, nőinek tűnő lábfej kandikált ki, ami egyértelműen semmi jót nem jelentett. – Baszki... – Elhúztam a számat, ahogy alaposabban szemügyre vettem a nőt. A szemgödrei üresen tátongtak, a teste még nem szürkült el teljesen. Nem lehetett régóta halott, de egyelőre nem láttam rajta, mi okozhatta a halálát. Aztán Eric megadta a kegyelemdöfést azzal, hogy az egyik eltűnt boszorkányt ismerte fel benne; azt inkább kizártam a tudatomból, hogy az imént is őt vélte látni a folyosón.  – Hogyhogy... de akkor mégis hogy került ide? – Körbenéztem a helyiségben, és valósággal kirázott a hideg az egyértelmű üzenettől: valaki ide akart csalni minket.  – Héé, hé, nyugi, nagyfiú – próbáltam csitítani Ericet, de közben már benyúltam a jelmezem köpenye alá, hogy elővegyem a derekamhoz passzírozott telefonomat. – Szóval szerintem ez az a pillanat, amikor hivatalosan is jelentem a dolgokat. Ha ő az egyik eltűnt boszorkány és mi megtaláltuk a holttestét, akkor... – Homlokráncolva hagytam félbe a mondatot, mikor tudatosult bennem, hogy a telefonom tök süket. Az hagyján, hogy nem volt semmi térereje, de ahogy feloldottam volna a képernyőzárat, egyszerűen... kikapcsolt. Onnantól kezdve pedig semmire nem reagált. Idegesen néztem körbe a helyiségben, a szívverésem felgyorsult, már biztos voltam benne, hogy itt valami rohadtul nem oké. – Mi a franc folyik itt? – suttogtam leginkább csak magamnak. Jobb ötlet híján szabadjára engedtem a mágiámat, és ahogy lassan körbepásztáztam a helyiséget, próbáltam felfedezni valamit, bármit, ami segíthet rájönni, ki és miért szórakozik velünk. És miért gördített az utunkba egy holttestet.

The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly

“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”

A kérdésemre talán túl bőséges választ kapok, mert esküszöm, a hideg futkos a hátamon, amikor kiderül, hogy ez egy diliház volt. Sosem szerettem az ilyen kétes múlttal rendelkező helyeket, ezt meg pláne nem, mert túlságosan bizarr, hogy mindez aközben derül ki, hogy Eric megmagyarázhatatlan dolgokat csinál és olyasmit lát, ami nincs is ott. Mondjuk mindezek ellenére Isla beszólásán, miszerint Dante felmenői közül talán járt már-e falak közt valaki, valami fura röfögő hangot hallatva próbálom elfojtani a kuncogásomat-sikertelenül.
Mire Eric feje kitisztul és immár tényleg elég meggyőzően mondja, hogy nem ivott semmit, Dante kezd el felfelé trappolni a lépcsőn úgy, mintha kötelező lenne. Értetlenül, tanácstalanul vonok vállat Isla pillantását látva, aztán Eric keze ismét az enyémre kulcsolódik és miközben ki is mondja a kérdést, ami bennünk is megfogalmazódott, már rohanunk is Dante után.
-Na jó. Fogadjunk, hogy ti be vagytok avatva és direkt színészkedtek. - csóválom a fejem fújtatva párat, ahogy felérünk a folyosóra, ahonnan kétfelé ágazik az út. Az egyik a "nem valami barátságos ösvény" a másik pedig a "semmiképp se erre gyere" feliratot is viselhetné. És Dante merre indul?
-Pontosan így szoktak kezdődni a horrorfilmek. Egy valaki elindul egy tök logikátlan irányba, a többi hülye meg követi, aztán huss...- hadarom feszülten és akaratlanul is közelebb húzódok Erichez, miközben a kezét úgy szorongatom, mintha az életem függne tőle. Kissé hiányérzetem is támad, mikor elengedi, így inkább átölelem magam -talán úgy kevésbé fogok megfagyni- és feszülten figyelem a többieket, akikhez a lehető legközelebb húzódok. Már, csak a horrorfilmek miatt is, mert ezek után meg az következik általában, hogy "héé, hová lett XY?".
-Srácok, valami itt tényleg nem stimmel. Nem mehetnénk vissza a földszintre inkább?- sóhajtom csüggedten, alsó ajkamat rágcsálva aggodalmamban, ide-oda pillogva közöttük. -Ha kiderül, hogy ti ketten összebeszéltetek, esküszöm tökön rúglak titeket.- sziszegem a fogai között dühösen hol Dantéra, hol pedig Ericre sandítva, bár szerintem ennyire elvetemültek még ők sem lehetnek.-Nálad miért van elemlámpa?- ráncolom a homlokom értetlenül.

halloween night

A legőszintébb tanácstalansággal vontam vállat Caroline kérdésére. Igazából lövésem sem volt, mi a franc ütött Ericbe, de nem igazán találtam logikusabb magyarázatot a randidrogoknál... mondjuk, ha jól értettem, ők most épp egymással randiztak, de ez részletkérdés. Talán csak valaki rá volt gerjedve Amerika Kapitányra a bulizók közül? Akármiben is rejlett az igazság, a helyzet csak még rosszabb lett. Eric addig legalább csak félrebeszélt, de aztán már képzelegni is kezdett. Elképzelésem sem volt, mit keresne itt az egyik eltűnt boszorkány, de azért utánunk indultam – biztosra véve, hogy Jackson is követ –, hogy aztán ne találjunk semmit. Nyilván.
– Igen – erősítettem rá Jackson feltételezésére. Célzottan jöttem ide, úgyhogy végeztem egy kis háttérmunkát, még ha nem is éreztem úgy, hogy ennek jelentősége lehetne. – Silver Hill volt a neve, azt hiszem, a 70-es években zárták be, de azt nem tudom, miért. Valami zavaros ügy volt – húztam fel a vállaimat. Kit érdekeltek a régi históriák? – Nagyon vicces vagy – forgattam meg a szemeimet Jackson hülyeségére. – Nem éltek itt véletlenül rokonaid?
Mintha csak a kérdésemet akarta volna megválaszolni, felment a maradék lépcsőkön, aztán úgy kezdett el jobbra-balra sasszézni, mintha bekattant volna nála valami. Tanácstalan tekintettel pillantottam Caroline-ra, valami olyasmit üzenve a szemeimmel, hogy itt komolyan mindenki zakkant rajtunk kívül?
– És te jól vagy? – szóltam oda Jacksonnak, elindulva utána, de mire felértem volna a lépcsőn, ő is mélyebbre süllyedt a megmagyarázhatatlan cselekedetek feneketlen gödrében. – Mit csinálsz... – kezdtem volna a kérdést, amikor úgy tépte le a maszkját, mintha hangyák csipkedték volna alatta, de aztán már el is indult.  – Hova a francba mész? – kiáltottam utána, de mintha meg sem hallottam volna.  – Ott nincs semmi!
A vállam felett hátrapillantottam Caroline és Eric párosára, majd bocsánatkérőn megvontam a vállam és Jackson után indultam. Nem tudtam, mi a franc folyik itt, de az biztos, hogy Jacksont csak én billenthettem fenékbe; még akkor is, ha a logikával totálisan szembemenve egy néptelen, síri csenddel és pókhálókkal övezett folyosón vágtatott keresztül éppen, látszólag céltalanul. Vagy pont valamit keresve?
– Jackson! – szóltam rá, de megint nem kaptam semmi reakciót, szóval megszaporáztam a lépteimet, hogy beérjem. Kirázott a hideg, itt valamiért rohadt hűvös volt ahhoz képest, amire ez a rohadt jelmez elég lett volna. – Megállnál végre?! – Elkaptam a felkarját, mikor végre utolértem és erővel állítottam meg.  – Mi a franc bajod van neked is? – mértem végig homlokráncolva. Fintorogva emeltem fel a kezem és kezdtem leszedegetni a pókhálódarabokat az arcáról és a hajáról, csak aztán néztem körül. – És mi ez a hely?

The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly

“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”

Ha már annál tartunk, hogy mi mindentől érezném kevésbé kellemetlenül magam, mindenképpen odasorolnám Dante pornóújságait és a tényt is, hogy egyes szám harmadik személyben beszél saját magáról, minek hallatán csak mosolyogva a fejemet csóválom és visszaintegetek. -Szuper a szerkód. Te legalább le tudod tagadni, hogy ki vagy...- jegyzem meg vigyorogva, bár szívem szerint hozzá tenném azt is, hogy valószínűleg a jó segg alapján toboroznak Washingtonban nyomozókat -nem néztem, de valószínűleg Isláé se semmi-, de Isten ments, hogy ilyen mélyre süllyedjek. Na meg, amúgy is Eric pillanatnyi elmezavara egészen elvonja a figyelmemet, ami érezhetően meg is gyilkolja az egyébként is gyengécske beszélgetésünket. Egy pillanatra megfordul az agyamban, hogy kihagytak valamiből, de mivel se Isla se Dante nem tudja, hogy miről van szó, némileg megnyugszok. Leszámítva, hogy fogalmam sincs, hogy mi baja Ericnek.
-Gondolod, hogy party drogot kapott?- vonom fel meglepetten a szemöldökeimet, de aztán inkább Eric homlokára nyomom a tenyerem és megnézem, nem-e lázas, de nem. Lehet, hogy valami titkos műsorral készült nekünk? A party drog ötletet mindenképpen elvetem, mert nehezen tudnám elképzelni, hogy bárki is meg akarná erőszakolni Amerika kapitányt. // //
A furcsa események ellenére Dantét megjutalmazom a "szexi amazon" miatt egy mosollyal, mert meggyőződésem, hogy itt valami szívatás zajlik, de aztán Eric kezd olyan lenni, mint a kiscsávó a Hatodik érzék című filmben és az egyik boszit véli látni a lépcsőnél. Islára pillantok, mikor visszafordul felénk és egy váll rándítással jelzem, hogy én ugyan semmit sem láttam, az arcáról pedig hasonló reakciót olvasok le, szóval nem értem. Ettől függetlenül persze, ahogy Eric kézen fog és húzni kezd a lépcső felé, nem ellenkezek. Igyekszem követni a cuki kis tipegőmben, de azért értetlen arccal visszapillantok a többiek felé. -Nem jöttök? Kezdek egy kicsit megijedni...- indulok el felfelé a lépcsőn, de láss csodát... nincs ott semmi. Aggódva figyelem Ericet, majd megfogva az állát rákényszerítem, hogy rám pillantson és végre ne a nagy semmit bámulja, mint egy zakkant. Tényleg kiver a frászt a viselkedésétől. -Ez rohadtul nem vicces, Eric! Nincs ott semmi!- suttogom komor arccal, de azért a biztonság kedvéért néha körbe sandítgatok a sötét lépcsőn, majd előkotrom a mobilomat és, ha mással nem, hát legalább azzal megpróbálok egy kis fényt szolgáltatni.-Egyébként tudja valaki, hogy egészen pontosan hol is vagyunk? Mármint, hogy mi ez az épület? Meglehetősen nagy és bizarr is... jó lenne nem eltévedni itt.- pillantok a sötét folyosó felé, majd nyelek egy nagyot. Nagyon para. Baromi PARA.

halloween night

– Egy fokkal kevésbé éreznénk kellemetlenül magunkat – bólintottam nevetve, mélyen egyetértve Caroline-nal. Határozottan jobb lett volna lepedőbe bújva lézengeni ennyi ember között... de nem is igazán tudtam beleélni magam a gondolatba, Eric szavai ugyanis zavart kifejezést költöztettek az arcomra. – Régi dokumentumok? – kérdeztem vissza őszinte értetlenséggel; fogalmam sem volt, miről beszél, és Caroline arcán is inkább a saját érzéseimet láttam visszatükröződni. Mintha Eric valami teljesen más filmet nézett volna, mint mi.
És ha azt hihettük volna, hogy ennél furcsább már nem lehet, nem sokkal később egyenesen nekiesik az egyik párkánynak, készen arra, hogy lefeszegesse a helyéről. – Ööö... minden oké? – vontam fel a szemöldökömet, és Caroline irányába és vetettem egy aggódó pillantást, pedig láthatóan ő sem tudta hová tenni Eric viselkedését. – Hát, akármit is ivott Eric, biztos nagyon ütős lehetett – nevettem el magam.
Aztán az ütősségről valami egészen más jutott eszembe, ahogy Jackson kedvesen a szívbajt hozta rám; valószínűleg csak a szentlélek vagy valami ilyesmi mentette meg egy reflexszerű jobbegyenestől. A visszakérdezésre csak egy látványos szemforgatással feleltem, őszintén szólva a legkevésbé sem volt kedvem a pornónézési szokásairól cseverészni. Türelmetlenül hessegettem el az arcom elől Jackson hadonászó kis kacsóit, és már éppen ki akartam fejezni az egyetértésemet – egy kis alkohol talán elviselhetőbbé tette volna Jackson jelenlétét –, de Ericnél megint beindult a dokumentum-lemez.
– Egy kicsit úgy érzem, Ericen kívül mindenki kimaradt valamiből – feleltem összevont szemöldökkel, kissé aggódva szemlélve Amerika Kapitányunkat. – Beleraktak valamit az italodba? – jött elő belőlem a rendőr.  – Ittatok már egyáltalán valamit? Vagy pont a pia hiánya van rád ilyen hatással? – próbáltam oldani a saját értetlenségemet is, de mintha csak tetézni akarta volna a dolgokat, a hátam mögé meredve megdermedt.
Felvont szemöldökkel néztem hátra a vállam felett, de nem láttam semmit és senkit. Most már kezdett komolyan aggasztani Eric elmeállapota, bár az is eszembe jutott, hogy talán csak Halloween alkalmából szívat minket egy kicsit. Mire visszafordultam, a közelben lévő, felefelé vezető lépcsősor felé bámult, és arról mormolt valamit, hogy mi is látjuk-e... a semmit?
– Biztos jól vagy? – kérdeztem bizonytalanul, a válasz pedig egy bitang erőteljes nem volt, amikor szinte felkiáltott valami eltűnt boszival kapcsolatban, és Caroline kezét megragadva megindult a lépcsők irányába. – Mi a franc – foglaltam össze az érzéseimet, és bár nem mi voltunk az egyetértés szent szimbólumai, Jacksonra néztem, hátha neki van elképzelése, mi a szent szar történik éppen.  – Most azokról a boszorkányokról beszélt? – céloztam a rejtélyes eltűnésekre, amiktől az egész őrs hangos volt, de közben már el is indultam a páros után.
Valahogy nem voltam meglepve, hogy amikor utolértem őket sem láttam a környéken senkit és semmit.
– Oké, Eric, ha ez valami rossz halloween-i poén, engem meggyőztél.