Sorry, I use humor to deflect my insecurities Plus, I'm hilarious, so don't hate
Nehéz lett volna megmondani előre, hogy Isla vajon reflexszerűen képen töröl-e. Maradt a bizalom. Szóval nagy bajban voltam. - Én is örülök, hogy látlak. - Válaszoltam negédesen, közben felváltva nézve a hármasukra, de nehéz lett volna a vigyort levakarni a fejemről. Amit úgysem láttak. Én nyertem. - Isla, 2020 van. Pornóújság? - Vált a hangom szörnyen sértetté. Ismert már annyira, hogy tudja, egy ilyen magaslabdát nem hagytam volna csak úgy ki, ráadásul szerettem kontrázni. Ő is élvezte, csak sose vallotta be. Legalábbis nem emlékeztem ilyesmire. Azt már amúgy is kész bóknak vehettem volna, hogy megdicsérte a jelmezemet. És utána menten lepiócázott. Le is biggyedt a szám mindkét széle.De ezt sem láthatták. - Jacksont senkinek nem kell bemutatni. - Húztam ki magam, mint aki valami bókot kapott, bár semmi kétség sem fért hozzá, hogy annyi pozitív fennhang volt ebben a mondatában, mint egy csörgőkígyókkal teli dobozban. - Helló-helló. - Odaintegettem Ericnek és Caroline-nak, szinte Isla előtt hadonászva. Kíváncsi voltam, ma meddig bírja a pesztrát. De nagyjából egy percig tartott az, hogy kézben tartottam a helyzetet, mert a következő pillanatban Eric szavait nehéz volt hozzáfűzni az előzményekhez. - Hééé, ti miről beszélgettek? Engem meg kihagytok? - Léptem el Isla háta mögül, hogy elfoglaljam a negyedik üres helyet ebben a körben. Tényleg lehet, hogy belerontottam valamibe, de mióta itt álltam, semmilyen dokumentumokról nem volt szó. - Igen. Egyetértek a szexi amazonnal, inkább igyunk.
Ember
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : ❅ Gal Gadot ❅ Hozzászólásaim száma : 126 Pontjaim : 71 Pártállás :
Semleges
Ellenálló
User név : ❅ L. Fő képességem : ❅ I can do miracle with a scalpel. ❅ Őt keresem :
The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly
“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”
Eric szavai valamelyest megnyugtattak, de azért szem előtt tartottam azt is, hogy Ő egy férfi, ergo nem feltétlenül zavarná, ha kilógna a hátsóm, vagy legalábbis a legtöbb nem hiszem, hogy zokon venne ilyesmit. Aztán már nem is foglalkozok ezzel, mert ismerős arc kerül a látókörünkbe, akinek őszintén örülök. -Kicsi a világ. Vagy jó lesz a buli.- vonok vállat mosolyogva, ami aztán vigyorrá szélesedik, ahogy a világ legegyszerűbb jelmezéről kezd beszélni, ami ugye egy fehér lepedő.-Kár, hogy nem tudtam, hogy itt leszel. Összebeszélhettünk volna és most két lökött szellem lennénk.- mosolygok továbbra is, de a mosolyom inkább zavarrá változik, ahogy közli velünk, hogy milyen jól összeillünk Amerika kapitánnyal, bár tudom, hogy ez inkább a jelmezeknek szól. Inkább nem is foglalkozok ezzel tovább, meg nem is tudnék, mert attól, ahogy Isla reagál Dante megjelenésére, kezdem úgy érezni magam, mintha egy nyugdíjas házaspár vitájának lennék szem és fültanúja és, ha mindez nem lenne elég, Eric is valami papírokat kezd emlegetni csak úgy hirtelen. Lemaradtam pár jelenetről?-Régi lapok? Elhagytál valamit?- lesek körbe magunk körül, hátha megtalálom, amit Eric keres, de mivel a párkányt kezdi feszegetni, rá kell jöjjek, hogy nem ilyesmiről van szó. -Ittál valamit a buli előtt? És nekem nem is szóltál?- sandítok rá felháborodva, majd a másik kettőre mosolygok. -Mi is ihatnánk valamit, nem gondoljátok? Pezsgőt? Sört? Akármit? - pislogok kíváncsian a többiekre.-Szóljatok, mert van egy pajzsunk, amiből szuper tálca lehetne!- kuncogok, miközben megpaskolom Eric hátán az említett kiegészítőt, majd körbe kémlelek az emeleten, hátha látok valahol valami bárt vagy akármit.-Egyébként még mindig nem értem. Milyen dokumentumokról van szó? Azt hittem, hogy bulizni jöttünk.- pillantok körbe mind a három szuperhősön értetlenül, de igazából most esik csak le, hogy miért találkoztunk mi így négyen össze. Hát ők valójában nyomoznak valami ügyben!
Vámpírvadász
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Chris Evans Hozzászólásaim száma : 122 Pontjaim : 110 Pártállás :
Semleges
Ellenálló
User név : Cop Őt keresem :
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk... Tartózkodási hely : DC Korom : 39 Foglalkozásom : Rendőr
Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy a pajzsomat kéri, helyette csak villantottam felé egy mosolyt, s megvontam a vállam. Valahogy úgy gondoltam, tökéletes ez a jelmez, és nem kell neki másik után néznie, sem pedig takargatnia magát. -Hidd el, jó vagy úgy ahogy vagy! - jegyeztem meg végül, aztán fordultunk Isla irányába, és mintha valami megváltozott volna. Az egyik pillanatban minden rendben volt a következőben pedig, hiába is szóltak hozzám, az agyamig nem sok minden jutott el. Mintha a szavak más jelentést hordoztak volna. Mintha az egész egy álom lenne. Az egyik pillanatban, még minden tiszta volt, a következőben pedig homályos. Összeszaladt a szemöldököm, aztán körbepillantottam. -Valóban… szerinted valahol itt lehetnek a régi dokumentumok? Lehet egy lepedőbe csavarva fekszik valamelyik fal mögött… - ismét körbepillantottam, s megdörgöltem állam, amolyan gondolkodás szerűen, hirtelen akkora érdeklődést fordított az elmém az épület, és a dokumentumok iránt, hogy azt leírni sem lehetne pár mondatban. Esküszöm semmit sem ittam, ám Isla szavai teljesen más jelentést kaptak a fejemben. - Régi lapok… Meg kellene keresni őket. - morogtam az orrom alatt, és már léptem is oda az egyik párkányhoz, hogy kissé megfeszegessem azt, keresve egy rejteket, ahová elrejthettek valami nyomot. Egy kulcsot, vagy bármi egyebet, ami közelebb vezethetne a dolgokhoz. A használhatatlan szóra összeszaladt a szemöldököm, aztán vállam felett Jackson-ra pillantottam. -Üdv Jackson! Cuki a jelmezed! - jegyeztem meg mellékesen, és visszaléptem hozzájuk, aztán tekintetem Isla-ra emeltem. -Mit tudsz a fennmaradt dokumentumokról? Hogy érted, hogy használhatatlanok? - semmi más nem érdekelt abban a pillanatban, csak az elmegyógyintézet iratai, mintha minden más a lényegét veszítette volna. Talán az egész csak egy álom. Bár ebben sem voltam biztos, hiszen jól emlékeztem isla szavaira. Legalábbis azt hiszem.
Sorsszerűnek tűnik, hogy a Jackson és a nem-akarok-itt-lenni érzés elől menekülve éppen egy kollégába botoljak, mert bár nem számítottam ismerősökre ezen a furcsa összejövetelen, azért az ismert arcok mindig adnak némi megnyugvást. Főleg, hogy amint Eric felé veszem az irányt, ő pedig meghallva a hangomat oldalra lép egy kissé, hogy rám lásson, felfedi a társaságát, akiben nem mást, mint az egyik igazságügyi orvosszakértőnket vélem felfedezni. – Ó, szia Caroline! – szélesedik ki a mosolyom, miközben odaérek hozzájuk, majd halk nevetéssel hozzáfűzöm: – Azt hittem, nem találok majd itt ismerőst, erre rögtön titeket talállak meg. – Mivel mindketten megdicsérnek, kénytelen vagyok újra tudomást venni a jelmezemről, bár egyértelműen kissé kínos a mosolyom, ahogy végignézek magamon. – Köszönöm, bár ha rajtam múlt volna, inkább előszedtem volna valami ősrégi lepedőt a szekrényből, és silver hill-i lakosnak öltözöm, vagy ilyesmi. Bizonyos helyeken ez is sokkal kevesebbet takar, mint szeretném. – Caroline következő mondata azonban sikeresen eltereli a figyelmem, az arcomra széles vigyor költözik. – Csakugyan Eric választotta a jelmezed? Mondjuk őt meg tudom érteni... – kacsintok rá. – Egyébként meg tök jól összeilletek. Mintha a régi képregények lapjairól léptetek volna ki. Aztán, épp amint valakiknek a kilépésről ejtek szót, mintegy végszóra megjelenik az, aki elől egész eddig menekültem. Megjelenik? A szívbajt hozza rám, mint valami nyughatatlan kisgyerek, akinek egyébként gyakran látom is. Mivel Caroline-nal és Eric-kel beszélgettem éppen és nem számítottam újabb társaságra, és még csak vámpír-érzékeim meg farkas-szaglásom sincs, összerezzenek a hirtelen hanghatásra, pedig a fejem már össze is rakta a képet. Egy pillanatra lehunyom a szemem, türelemért fohászkodva, és kényszerítenem kell magam, hogy ökölbe szorított jobb kezemet ne vezessem valahova a bal szeme alá. – Jackson – sóhajtok fel, meg sem próbálva úgy tenni, mintha örülnék a kedves kis felbukkanásának. Először csak a szemem sarkából nézek rá, de aztán meglátom a jelmezét, ezúttal teljes egészében, maszkkal együtt, és akaratlanul is egy kis mosolyra görbül a szám sarka. – Na látod ez – bökök a jelmezére, ami mindennél jobban tükrözi őt magát is – ez egy olyan választás, ami miatt szeretni is tudnálak, ha nem lennél egy idegesítő kis pióca. Egyébként is, mit keresel itt? Nem kellene otthon lebzselned és... régi pornóújságokat lapozgatni, vagy ilyesmi? Vagy már az összes használhatatlan? – Közben eszembe jut, hogy ezúttal bizony társaságunk is van, ezért megpróbálok uralkodni magamon, Caroline és Eric irányába villantva egy bocsánatkérő mosolyt. – Gondolom Jacksont nem kell bemutatnom nektek. – Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy őt nehéz nem ismerni.
Bár a második emelet folyosóin már nincs olyan torlódás, mint egy vagy két szinttel lentebb, az összeverődött társaság nem kerüli el mindenki figyelmét. Egy valakiét semmiképp, aki a csapat kiszemelt láncszemét néma segélykiáltásba igyekszik burkolni. Hiába az ismerős arcok, hiába a baráti csevej, a következő körben Isla bármit mond, azt Eric úgy fogja érzékelni, mintha az épület fennmaradt dokumentumairól beszélne. Ez azért is érdekes, mert a kormány a hetvenes évek elején állítólagosan minden aktát és iratot megsemmisített. Hát, állítólagosan. Fontosnak tűnik, amit a rendőrnőtől hall, Eric mégsem képes teljesen megragadni azt. Mint amikor egy álomból felébredsz, és ébredés után még emlékszel, de minden egyre távolabbi. A csapat többi tagja teljesen normálisan érzékeli az eseményeket, ebből semmit nem tapasztal. Rá lehetne fogni, hogy Mr. Warren többet ivott a kelleténél... ha nem ebben az átkozott városban lennénk.
***
Határidő: október 11. (vasárnap) 11 óra
@Pandora Osborne kérlek adj magadról életjelet nekem vagy a csapattársaidnak. Ha ez a második kör végéig sem történik meg, kiesel a kalandból.
Elküldésének ideje -- Hétf. Szept. 28, 2020 6:26 pm
Jackson && hangers-on
Sorry, I use humor to deflect my insecurities Plus, I'm hilarious, so don't hate
Elég komolyan vettem a "küldetést", amivel Isla apja annak idején megbízott. Többé-kevésbé jól is végeztem, habár egyszer-egyszer már csúszott hiba a számításokba. Viszont még mindig életben volt, ezt már egy kész sikernek könyveltem el. Soha nem akartam ezt a feladatot elvállalni, de Isla apja elég meggyőző boszorkány volt. Mit tehettem volna? Megtanultam együtt élni azzal, hogy mindig tudnom kellett, merre kószál ez a nőszemély. Az pedig csak szórakoztatóbbá tette, hogy tudtam, mennyire rühelli, amikor felbukkanok a semmiből. Miután kiválasztottam a tökéletes jelmezt - mert a piros az én színem, ehhez semmi kétség nem férhet -, már nem is aggódtam túl a helyzetet. Isla-nak esélye sem volt rájönni, hogy a közelében járok, a maszk tökéletesen fedett. Bár nem kellett ezt szépíteni, az a nőszemély már a puszta szagomról is megismert volna, és naná, hogy elkapta az egyetlen pillanatot, mikor nem viseltem. Igazából megsértődhettem volna azon, amit csinált. Beszélni a főnökkel, hogy ma estére ne osszon be mellé... az érzéseimbe gázolt. De szerencsére könnyen és gyorsan megbékéltem. Követtem tekintetemmel, mikor elindult a lépcsőn felfelé. Úgy döntöttem, hagyok neki egy kis nyugalmat, ami nagyjából százhúsz másodpercet jelentett, és csak azt követően indultam el utána. Ettől a nőtől még bulizni sem lehetett egy jót. Kettesével vettem a lépcsőket, néha mélabúsan fordulva vissza a lépcsőfordulókban, hogy lássam, mit csináltak azok, akik igyekeztek jól érezni magukat. Piszok mázlisták! Nyilván ötezer éve senkinek nem ígérték meg, hogy bébicsőszök lesznek. Felérve az egyik emeletre rögtön felfigyeltem Isla hangjára, majd szemeim előtt egy ismerős trió alakja körvonalazódott. Isla-t nem kellett bemutatni - szép is lett volna -, de a másik két alak is ismerős formát kezdett kapni. A nővel a patológián találkoztunk... talán. A férfi meg... Eric? Isla-nak csak a hátát láttam, így egészen addig úgy viselkedtem, mint valami ismeretlen, míg oda nem értem a háta mögé. - Bumm. - Hajoltam a füléhez, mint valami gyerek.
Ember
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : ❅ Gal Gadot ❅ Hozzászólásaim száma : 126 Pontjaim : 71 Pártállás :
Semleges
Ellenálló
User név : ❅ L. Fő képességem : ❅ I can do miracle with a scalpel. ❅ Őt keresem :
Elküldésének ideje -- Hétf. Szept. 28, 2020 10:18 am
The Egyptian God, the Soldier, the Amazon and the Ugly
“Believe nothing you hear and only one half that you see. ”
Fancsali grimasz jelenik meg az arcomon, amikor végig nézek magamon és legszívesebben lefújnám az egészet vagy lecserélném egy farmerre meg egy pólóra. A halloween-nél már, csak a hülye jelmezeket utálom jobban. Mégis, ki képes ilyen hacukában járni egy DC szereplőn kívül? Hàt én. Eric bezzeg úgy néz ki Amerika kapitány szerkóban, mintha csak az igazi Steve Rogers állna előttem és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mozdul meg bennem valami a látványtól. Izmos, kidolgozott teste tökéletesen kirajzolódik a ruhájában, minek hatására elő tör belőlem az emlék, amikor mellette ébredtem és hátamhoz simult forró, csupasz mellkasa. Szedd össze magad, Caroline! Az arca most teljesen sima, a féloldalas mosolya pedig, így csak még jobban látszik, amitől az a "szépségem" csak még durvábban hat rám. Annyira zavaró, hogy mindezeket teljesen közömbösen képes mondani, miközben én olyan vagyok, mint egy elsőbálozó csitri, de azért megerőltetem magam és sietve utána tipegek a kilátszó hátsómmal meg a hülye, világítós kötelemmel. -Jól van már! Ennyire ne éld bele magad a kapitány szerepbe, nagyfiú!-röhögök, majd a taxiban azon töprengek, miért nem a boncasztal mellett vagyok, ahol a helyem van. Hülyeség ez az egész buli, de Eric ragaszkodott hozzá, hogy menjünk terepre. Olyan terepre, ami tök bizarr és, ha nem lenne ez az egész még épp elég fura, a kezemet is még fogja, amitől megdobogósodik a szívem. És tessék. Ez sem hatja meg, csak én ájuldozok a gondolattól, hogy kézen fogva sétálunk a tömegben. -Nevetséges ez az egész. És még ez a hülye szoknya se takar semmit. Nem adnád ide azt a pajzsot, hogy takarjon egy kicsit?- pillantok fájdalmas arccal Rogersre, miközben fentebb haladunk még mindig kézen fogva. A gondolattól újra és újra elpirulok, de Ericet nem hatja meg, mint ahogy az sem, hogy még Isla is látja mindezt, aki az emeleten egyiptomi istennőként ácsorog. Ha eddig nem gondolták, hogy mi kavarunk, hát most tuti az lesz. -Szia Isla! Nagyon csini vagy!- nézek végig rajta mosolyogva, hiszen rendőr cucc nélkül még nem is nagyon láttam. -A te ruhád legalább elegáns. Én rám meg rám aggatta Eric ezt a valamit, ami ruhának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető.- sandítok morcosan Ericre, de csak most esik le, hogy ezzel nem sokat segítek azon, hogy ne hozzanak szóba kettőnket. Ügyes vagy Caroline.
Vámpírvadász
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Chris Evans Hozzászólásaim száma : 122 Pontjaim : 110 Pártállás :
Semleges
Ellenálló
User név : Cop Őt keresem :
Talán még nem tudod, de egymásra találtunk... Tartózkodási hely : DC Korom : 39 Foglalkozásom : Rendőr
Elküldésének ideje -- Hétf. Szept. 28, 2020 9:31 am
Halloween night
Booo!!
Ez a nap is eljött. Jelmezt választottam, aztán beálltam a tükör elé, s végignéztem magamon, majd elhúztam a számat. Lehet Batman-el jobban jártam volna? De aztán csak megvontam a vállam, majd bementem a fürdőbe, s még meg is borotválkoztam. Eddig nem voltam valami bajnok ebben a dologban, s rendszerint hagytam némi szakállat magamnak, no de nem azért, mert nem vagyok benne profi, hanem mert úgy gondoltam, egyszer azt is kipróbálhatom. Furcsa volt a hosszú hónapok után ismét sima arccal állni a tükör előtt, ám valahogy úgy éreztem, már maga a jelmezválasztásom is megköveteli, hogy szép sima arccal indulhassak neki ennek a party-nak, ami talán félig meddig munka is volt a részemről. Szemmel tartani mindent, s figyelni, hátha kicsit haladok valamicskét előre az ügyemmel. -Erőltesd meg magad Doki!! Annyira nem rémes jelmezt hoztam! Itt a Taxi! - veregettem meg szobája ajtaját, s várakoztam. Borotválatlanul talán még nem is találkozott velem, így aztán külön meglepetés lesz ez számára is. Ha végre kilibegett onnan, végigmértem, hümmentettem, majd villantottam egy mosolyt felé. -Indulás! - azzal megindultam kifelé, miközben az elmaradhatatlan kelléket is feltettem a hátamra, majd odakint a taxi mellett vártam rá, majd ha beült, én is betettem magam mellé, s megadtam a címet. Nem telt bele sok idő, s már ott is voltunk az elhagyott intézetnél, mi roskatagon állt magányában, ám jelen helyzetben talán még siralmasabban festett. Elhúztam a számat, miközben kiszálltam a taxiból, kifizettem a viteldíjat, majd elindultam, s vállam felett hátraszóltam Caroline-nak. -Gyere szépségem! Szedd a lábad! - talán még egy mosolyt is villantottam felé. Azt hiszem azóta vagyok az irányában sokkal lazább, mióta összestoppolt a legutóbb. Mivel a tömeg hömpölygött befelé, így hogy ne veszítsük el egymást, kézen fogtam, s úgy ballagtam vele befelé. Nem akartam, hogy ebben a nyüzsgésben nyoma vesszen, s a fél estém azzal teljen el, hogy őt kell keresnem. Odabent a zene, nos nekem elég fülsértő volt, így kicsit közelebb vontam magamhoz, majd a füléhez közel hajolva szólaltam meg. -Menjünk feljebb!! - azzal elhaladtam egy srác mellett, aki feltünően jól érezte magát, s végignéztem a dekoráción, ami számomra egy cseppet sem volt rémisztő. Ám miközben haladtam feljebb, és a zene egyre jobban halkult, a dekoráció is szegényesebb lett, s valamivel talán riasztóbb is. -Így kellett volna hagyniuk… - jegyeztem meg, miközben megálltam a folyosón, s végre elengedtem Caroline kezét, amit eddig markolásztam, csak hogy ne veszíthessem szem elől. Azért volt nálam fegyver is, a biztonság kedvéért a csizmámba rejtve, hisz egy vadász sose lehet elég óvatos. Aztán ismerős hang ütötte meg a fülem. Elmosolyodtam. -Isla! - villantottam egy mosolyt, miközben közelebb léptem hozzá, de annyira nem távolodtam el a Dokitól sem. - Csini jelmez!-jegyeztem meg villantva egy mosolyt. -A Dokit már ismered… - pillantottam Caroline felé, s mosolyom ottmaradt arcomon.
Elküldésének ideje -- Vas. Szept. 27, 2020 6:51 pm
halloween night
Nem pánikszerűen, de azért határozott léptekkel haladok a kiszemelt lépcső felé, ami ki tudja, hová vezet ebben a díszítésekkel tett erőfeszítések ellenére is elhagyatottnak tűnő, hátborzongató épületben. Persze logikusan végiggondolva keresve sem találhattak volna jobb helyet egy halloween éjszakai bulihoz, de a tarkómon akkor is megmagyarázhatatlanul feláll a szőr a DJ pultból üvöltő zene és a vidám bulizók mögött megbúvó hangulattól, és itt most nem a művérre gondolok, de még csak nem is Jackson keresetlen képére, amit az imént láttam beszambázni a bejáraton. A menekülésemhez mondjuk nagyon is volt köze, ugyanis csak azért voltam hajlandó belebújni ebbe a nevetséges egyiptomi istennő jelmezbe, mert Reyes megígérte, hogy nem kapok társat a ma esti megfigyelésemhez, pláne nem Jacksont. Persze már akkor eltemethettem volna ez az egészet, amikor Reyes az asszisztensére bízta a jelmezválasztást, én pedig nem ellenkeztem; mondjuk ennyire rosszra azért még tőle sem számítottam. Sietősen mászom meg a lépcsőfokokat, azért odafigyelve az itt-ott megtört betonra, miközben a vállam felett hátrapillantok, de szerencsére nem látom Jackson üstökét. Az első emelet, ahova feljutok, még mindig nagyon zajosnak és tömöttnek érződik, ezért – látva, hogy a lépcső bizony folytatódik – még feljebb megyek. A következő emeleten már jobb a helyzet: halkabb a zene, kevesebb a dülöngélő részeg fiatal, és még a díszítés sincs eltúlozva... mondjuk az én személyes véleményem szerint ez egy sokkal ütősebb halloweeni díszlet, egy elhagyatott, pusztulásnak indult elmegyógyintézet sokkal ijesztőbb, mint a ragacsos ételszínezék a falon. Kíváncsian nézek körül, nem tudva, hányan lézenghetnek még ezen a folyosón; sejtéseim szerint a résztvevők legtöbbje bulizni érkezett, és igazából nekem is inkább azt kéne megfigyelnem, milyen szerek bukkannak fel a valódi partizók kezében, de azért nem hiszem, hogy bármiről el lennék késve. Közvetlenül a lépcső környékén nem találok senkit, ezért felfedezőútra indulok, és nem sokkal később egy sokkal kellemesebb meglepetésbe botlok, mint odalent a bejáratnál. Hosszú évekig dolgoztam nyomozóként, még szép, hogy ismerem Warrent. - Eric! – szólítom meg, nem túl hangosan, épp csak annyira emelve fel a hangom, hogy a felhallatszó zene ne nyomja el. Ha meghallja és felém fordul, mosolyogva intek neki és felé veszem az irányt; meglehet, hogy van már társasága, akire nem látok rá, de engem nem zavarna, ameddig lehetőségem van egy kicsit nyugisabb társalgásba bekapcsolódni.
Elküldésének ideje -- Pént. Szept. 25, 2020 8:02 pm
3. csoport
Helyszín:Személyzeti emelet Idő: 23:08
A tujákon kívül, az intézmény területén lévő fák többsége már elhullatta a leveleit, vagy azok épp megsárgultan, élettelenül lógnak a faágakon. Így vagy úgy, autentikus hangulatot kölcsönöznek a Halloweeni rendezvénynek, a több emeletes, ránézésre is bizarr érzést keltő épülettel együtt. Nem változott sokat az alig tíz évvel ezelőtti állapotához képest. Néhol falécekkel vannak beszögelve a javításra váró ablakok, amik alatt még ott árválkodnak az munkások által sebtében magukra hagyott állványok, ám ránézésre mégis meglepően jó állapotban van a hely. Az épülethez a bekötőútról egy szűkebb útszakasz vezet, aminek zárt kovácsoltvaskapuk állják útját. Mellette, a gyalogosoknak szánt kapun lehet bejutni az előudvarra, ahol meggyötört lámpák pislákolnak. A vaskapuval ellentétben, az épület kétszárnyú főbejárata tárt kapukkal vár mindenkit. Itt-ott töklámpások és műanyag csontvázak tűnnek fel a dekoráció részeként, de a hangulat oroszlánrészét odabent a diszkófények és füstgépek adják. Az ilyen eseményeken népszerű zenék lüktetnek, mintha csak a város bármely felkapottabb szórakozóhelyén járna az ember. A terebélyes előtérbe belépve, a helyiség közepét elfoglaló egykori, négyzetet bezáró recepciós pult helyén most a DJ pult van színpadra emelve. Ha jobban megfigyeli az ember, a pult mellett olykor feltűnik ugyanaz a kapucnis figura, pénz és partidrogok cserélnek gazdát Lazzaro bandájának jóvoltából.
Egy szinttel fentebb is hasonló a helyzet, zene, igazi partihangulat, a hosszú folyosók egy-egy szobájában hol fiatalok üvegeznek, hol valamelyik belvárosi szórakozóhely sztriptíztáncosai adnak műsort egy kis pluszpénzért, na meg maga a szórakozásért. Az előtérben, közel az emeletek összekötő lépcsőkhöz, ezen a szinten is található egy rögtönzött bárpult, szomjan senki nem marad. Csapatunk tagjai a második emeleten futnak egymásba, ahol már csendesedik a helyzet. A zene még felhallatszik annyira, hogy a távolból élvezni lehessen, de a természetfeletti fülek számára is tompább már. A személyzeti emelet nincs különösebben kidíszítve, nincsenek töklámpások és műanyag szagú művér ide-oda fröcskölve. Szinte érintetlenül vár felfedezésre.
***
Ahogy már említettem, az első néhány kör könnyedebb lesz, különösebb mesélői beavatkozás nélkül. Az, hogy a karaktereitek hogy kerülnek a kijelölt helyszínre és mióta tartózkodnak ott, a fantáziátokra van bízva. Bontakozzatok ki, ismerkedjetek meg a játékostársaitokkal, élvezzétek a bulit, úgysem lesz rá sokáig lehetőségetek because I’m that bitch.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
