Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Magam sem értem, miért bízom a zsaruban, hogy segíteni fog, mikor egészen idáig minden erejével azon volt, hogy távol tartson ettől az egésztől, de bízom benne. Elhiszem, hogy utána jár Oliver eltűnésének és elhiszem, hogy még arra is a fejét adja, hogy megnézze, mire jutottunk a másik vadásszal. Abban viszont, már nem vagyok biztos, hogy ezek után egyszerűen csak rá fog bólintani arra, hogy a szárnyai alá vegyen és folytassa azt, amit a másik elkezdett. Azt már észre vettem, hogy ezek a vadászok igyekeznek minket, civileket távol tartani ettől az egésztől, de elfelejtik, hogy egykor ők is ugyanolyanok voltak, mint mi. Volt idő, amikor ők se tudtak semmi ezekről a lényekről -leszámítva talán azokat, akiknél öröklődik ez az egész vadász dolog és gyerekkoruktól kezdve tanulják-, ráadásul ők is egyszerű halandók. Ugyanúgy kinyiffanhatnak bármikor, mint én vagy bárki más. Ha viszont Eric például veszi a fáradtságot és segít nekem, lehet, hogy épp ezzel mentené meg az életemet. Lehet, hogy nem kerülnék még egyszer olyan helyzetbe, amiből anno Oliver rángatott ki, mert tudnám, hogyan védjem meg magam.
Mindezek ellenére végül mesél pár szót a vámpírról, akit üldöz, amit én egy biccentéssel veszek tudomásul és köszönök meg, hiszen nem vártam volna, hogy bármit is megoszt majd velem erről. Úgy tűnik, hogy lassacskán rájön, nem olyan egyszerű engem lerázni. Talán ezért is veti fel az ötletet, hogy menjünk el együtt a kunyhóhoz, ahol akar meg is verhetem én meg Isten lássa lelkemet, nagyon vágyom rá, hogy behúzzak neki egyet. Mondjuk azzal a lehetőséggel nem él, hogy ezt most azonnal megejtsem, így délutánra marad.

A parkolóban ácsorogva mély, doromboló hangra figyelek fel, mire elmosolyodok. Meg kell hagyni, a pasinak van stílusa, azt pedig, hogy mennyire tetszik az autója nem rejtem véka alá egy percig sem, mert amikor megáll mellettem is kinyitja nekem az ajtót, vigyorogva lehajolok először és bepillantok rá megeresztve egy halk füttyentést.
-Hintó a javából.- vigyorogtam, majd bedobtam magam az ülésre és végig pillantottam a műszerfalon, miközben végig húztam rajta az ujjamat.-Te is az a fajta pasas vagy, aki jobban vigyáz az autójára, mint a nőjére?- pillantottam a kezemre, mert ahogy vártam, minimális kosz sem látszott rajta. Mondjuk, ha ilyen kocsim lenne, én is vigyáznék rá, az biztos.
-Menj ki itt jobbra, a városból kifelé vezető úton, aztán szólok, hol kell lefordulni.- mutatok is a megfelelő irányba, majd kényelembe helyezem magam és miközben haladunk a célunk felé, csak elgondolkozva kibámulok az ablakon. Eric nem tűnik úgy, mintha nagyon hiányolná a beszélgetést, nekem meg amúgy is mindenféle dolgok kavarognak a fejemben, így jobbnak látom, ha nem is töröm meg a csendet. Sokkal jobb a kocsi dorombolását hallgatni, amit csak akkor vagyok muszáj megtörni picit, amikor szólok, hol és merre kell forduljon.
A kunyhóhoz érve aztán kiszállok a kocsiból és egy nagy sóhaj kíséretében felmérem gyorsan a terepet. Sosem lehetünk elég óvatosak, így aztán nem árt nyitott szemmel járnunk, mert ez már külterület, ahol bárki kószálhat.
-Nos, ez lenne az. Amikor idejöttem, nem volt zárva az ajtó, csak be volt csukva. Odabent mindent rendben találtam, szóval kicsit az volt az érzésem, hogy nekem hagyta itt nyitva. Nem tudom.- közlöm tanácstalanul majd, ha Eric esetleg elindul a veranda felé, lassan, csendesen én is követem megadva neki a kellő távolságot. Nem akarok a nyakába lihegni. -Mit gondolsz?- kérdezem az ajtóhoz érve, hiszen attól, hogy én nem láttam nyomát annak, hogy felfeszegették volna, még lehet, hogy ő talál valamit. Ajkamat rágcsálva figyelem és reménykedek benne, hogy nem fog rossz hírekkel szolgálni.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Nem igazán voltam boldog a gondolattól, hogy talán Oliver még épp, hogy él, mert inkább szeretnék abban bízni, hogy csak lelépett és magamra hagyott, mert valami baromi fontos dolga akadt. Akármennyire is rosszul esne ez a lehetőség, még mindig jobb lenne, mint a gondolat, hogy elkapta valami és meghalt. -Nagyon remélem, hogy hamarosan fény derül rá, bármi is történt.- sóhajtom és, ha akarnám se tagadhatnám, hogy mennyire örülök annak, hogy Eric felajánlotta a segítségét. Akármennyire is igyekeztem Oliver nyomára bukkanni, nem sikerült de neki talán menni fog.-És köszönöm, hogy segítesz. Nagyra értékelem.- bólintok neki egyet köszönetképp, majd a vámpírra terelődik a téma, akit ezek szerint már jó ideje figyel és próbál elkapni. Talán, egy kicsit többet is árul el, mint szeretne, de én cseppet sem bánom. Még mindig amondó vagyok, hogy segíteni akarok neki, még akkor is, ha érezhetően nem akar ebbe belevonni.
-Talán, ismeritek már egymást régről? Olyan, mintha téged akarna ezzel dühíteni vagy nem is tudom.- vonom össze szemöldököm, mert nekem nagyon úgy tűnik az egész, de természetesen ez csak az alapján fogalmazódott meg, amit most ő elmondott. Ettől függetlenül azért nem lennék benne biztos, hogy neki nem kellene aggódnia a testi épsége miatt. Mi van, ha végül Ericet akarja majd eltenni láb alól? Bár, ha olyan jó vadász, mint amilyennek tűnik, akkor talán nem olyan könnyű feladat ez egy vámpírnak.
Minden esetre a gondolataim gyorsan elterelődnek erről, mikor felajánlja, hogy megnézi, mit is tanultam én pedig úgy bezsongok ettől a gondolattól, hogy legszívesebben már most elindulnék.
-Ez ránk, egyszerű emberekre ugyanúgy igaz, de ettől még el merjük mondani az igazi nevünket.- forgatom a szemeimet, hiszen az ember óvatosságból szeret bizalmatlan lenni, de ők egy picit talán túlzásba viszik. Még akkor is, amikor egyértelmű, hogy csak egy sima patológus akar tőlük tanulni és nem pedig az életükre törni.
Leszámítva, hogy most igen csak kecsegtet a gondolat, hogy felképeljem a zsarut, aki már hetek óta szívózik velem és idegesít, mert mindig próbált hülyének nézni. Jó lesz ez a gyakorlás, mert legalább levezethetem rajta a dühömet.
-Nyomozókám. Én itt és most is szívesen felképellek, ha szeretnéd.- vigyorodok el, de természetesen nem tenném meg, mert szeretnék még ide eljönni máskor is pitét enni, úgyhogy nem akarom, hogy idiótának nézzenek. Jó lesz az a kunyhónál is.
-Háromkor végzek. Utána ráérek.- válaszoltam, bár gondolatban a ráérek utánra odabiggyesztettem egy "szétrúgni a hátsódat" megjegyzést, de ezt meghagytam gondolati síkon lebegni. Inkább én magam is felálltam és elindultam vissza a munkahelyemre, ahogy Eric is, hogy aztán epekedve várjam a három órát, mert utána talán együtt majd találhatunk valami nyomot Oliverrel kapcsolatban. Ja és bunyózhatunk is egy jót!
Igyekeztem úgy végezni a munkával, hogy még rendbe tudjam utána szedni magam és mivel sokszor edzeni rögtön meló után szoktam menni, volt nálam lazább szerkó is, amit magamhoz is vettem és letusoltam az öltözőben. Fél órával később, pontban három órakor már a kocsimba dobáltam be a felesleges cuccaimat, majd lezártam és az utat lesve, hogy mikor jelenik meg Eric, vártam. Egészen izgatott is lettem az igazat megvallva, mert a gondolat, hogy talán Oliver nyomára bukkanhatunk, felvillanyozott. Arra a lehetőségre meg igyekeztem nem is gondolni, hogy talán meghalt. Nem halhatott meg. Elment és kész.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

A következtetésére, csak bólogatok, mert ennél többet már én sem tudok mondani. Biztos vagyok benne, hogy Oliver nem tűnt volna csak úgy el. Már számtalanszor végig gondoltam, hogy mi történhetett, de azon kívül, hogy talán baja esett, más lehetőséget nem tudok elképzelni.
-Még mindig Sarah gyilkosának nyomában vagy? Nem szívódott fel azóta? Mert akkor elég pofátlan és magabiztos gyilkosról lehet szó...- ráncolom a homlokom, hiszen normál esetben, ha valaki ebben leli az élvezetét de egy nyomozó a hátsójában van, inkább meghúzza magát. Bár az is lehet, hogy olyannyira okosabbnak hiszi magát Ericnél, hogy direkt folytatja, már csak azért is, hogy megmutassa, hogy ő mennyivel szuperebb.
Ettől függetlenül én is tenni akarok valamit az ügy kapcsán. Vadászni akarok ezekre az aljas lényekre, mert ha alaposabban végig gondolom, úgysincs semmi célja az életemnek. Nem tervezem, hogy családot alapítsak -ebbe a világba?- és nincs is túlzottan sok ember, akinek hiányozhatnék. Akik pedig vannak, ismernek és tudják, hogy milyen vagyok, tehát megértenék, hogy nem akarok ölbe tett kézzel ücsörögni.
Többször is megjegyzi, hogy nem fog terepre vinni, bár ugyanezt eljátszottuk Oliverrel is, mégis sikerült végül meggyőznöm, szóval nem adom fel. Előbb vagy utóbb Ericet is meg tudom majd győzni, csak jó érveket kell felsorakoztatnom amellett, hogy miért is lenne hasznos, ha én is részt vennék ebben. Miközben a pitén nyammogok, próbálok is gondolatban összehozni párat, de amikor megjegyzi, hogy kíváncsi lenne rá, hogy mit is tanultam, elmosolyodok. Na ez már valami. Talán, kezd végre rájönni, hogy nem kellene így ismeretlenül alábecsülnie.
-Benne vagyok. Csak nehogy a végén túlságosan meglepődj.- vigyorgok rá szemtelenül, hiszen nem csak Olivertől tanultam sokat, hanem előtte is folyamatosan sportoltan, bár tény, a thai-box tudásommal nem sokra mennék, ha mondjuk egy vérfarkast kellene elkapnom. Vagy ki tudja?
Minden esetre kiveszek a szalvétatartóból egy darabot, előhalászok a táskámból egy tollat és már le is firkantom neki a címemet.-Akkor nyolc.- emlékeztetem, még mielőtt szándékosan elfelejtené, hogy miféle ajánlatot tett nekem az imént, de aztán gyorsan visszakanyarodunk a vadászra, aki hipp-hopp eltűnt az életemből.-Azt nem tudom, hogy merre lakott, de a külvárosban volt egy régi kunyhó, ahova jártunk gyakorolni. Ott azonban már én is kerestem, bár te lehet, hogy látnál olyasmit is, amit én nem.- vonok vállat, hiszen mégis csak egy vadász ül velem szemben és az is lehet, hogy aki elvitte -netán megölte Olivert- gondosan eltüntette a nyomait.
Mivel Eric már jegyzetel is, lediktálom neki a kunyhó címét is, hogy aztán a következő kérdése hallatán egy pillanatra elgondolkozzak. Nem sokszor mutatkozott be Olivert, így most nem egyszerű felidéznem, hogy mi is volt a teljes neve, de aztán beugrik.
-Coltrane volt a családneve, de nem tudom, hogy ez valódi volt-e vagy sem. Őszintén szólva, ti vadászok egy kicsit túl bizalmatkanok vagytok...- jegyzem meg keserűen, hiszen értem én, hogy mit csinálnak és, hogy ez veszélyes, de attól még a nevüket igazán elárulhatnák néha egy-két embernek.
-De, ha gondolod, a ma esti gyakorlás előtt elvihetlek a kunyhóhoz, hogy egyben azt is letudjuk.- meg mondjuk gyakorolhatunk ott is, ha úgy van, hiszen tárva-nyitva áll a hely. Már ez is gyanús volt számomra, hogy Oliver úgy lépett volna le, hogy be sem zárja az ajtót meg semmit. Biztos vagyok benne, hogy történt vele valami.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Eric nyers szavai egy kissé rosszul estek, ugyanakkor hálás is voltam egyben azért, hogy nem áltat mindenféle tündérmesékkel. Sosem szerettem, ha valaki próbál kímélni, mint ahogy az sem tetszett egykor, amikor mindenki azzal nyugtatott, hogy az anyám odafentről vigyáz rám és társai. Tudtam jól, hogy csak szeretnék szebbé varázsolni a halála emlékét, mint ahogy azt is tudtam, hogy egyszerűen elment és kész. Bár néha jobb bízni és hinni a jóban, csak feleslegesnek tartom. Ilyen téren kissé realista vagyok.
-Hát őszintén szólva, nem is tudom, hogy a három lehetőség közül melyiknek örülnék a legjobban. Mondjuk az elsőt alapból kizárnám, mert nem egy pihenős típus volt.- jegyzem meg elgondolkodva, hiszen ilyen téren hasonlított Ericre. Meg akart mindenkit menteni, törekedet a jóra és folyton dolgozott. Akármennyire is lenne rossz érzés megtudni, úgy hiszem, hogy inkább a "meghalt" vagy a "fogoly" verzió a lehetségesebb, bár őszintén remélem, hogy nem így van. Most például jó lenne áltatni magam azzal, hogy elutazott egy meló miatt és kész.
-Igazából nem. Ha nem akart volna tovább tanítgatni, azt közölte volna velem.- gondolok bele alaposabban, mert ami a természetét illeti, hasonlóan nyers volt, mint ez a nyomozó, aki velem szemben hamburgert majszol. Úgy tűnik, ez valahogy minden vadászra igaz, hogy nem rejtik véka alá az igazságot és nem áltatják az embereket. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy ez azért van, mert ők már réges régen rájöttek, hogy az élet nem fenékig tejfel és, hogy kár is lenne ezt hinni, mert annál nagyobb csalódás érné az embert.
Ettől függetlenül egy icipicit feldühít Eric személyeskedése, hiszen már majd, hogy nem arra kérdez rá, hogy az a vadász a pasim volt-e vagy sem. Meg amúgy is, kissé sértő, hogy azt feltételezi, hogy csupán azért aggódom érte, mert félek, hogy nem lesz másik mentorom. Úgy általában nem szeretem, ha emberek feleslegesen halnak meg, de ez ő honnan is tudhatná?
-Ha van időd, hálás lennék, ha megkeresnéd, de nem igazán szeretném, hogy aztán te is felszívódj ugyanúgy, mint ő, mert akkor már gyanús lenne, hogy valami veszedelmes dolog áll a háttérben.- sóhajtok egyet, mert azt hiszem Olivert mindennek lehetett volna nevezni, csak rossz vadásznak nem. Ha őt megölte valami, akkor az mindenképpen valami veszélyes és rafinált dög lehetett, így aztán nem szeretném, ha most majd Eric halála az én lelkemen száradna, mert Oliver után küldtem. Te jó ég. Mikor lettek az életem legnagyobb problémái ezek a vadász hapsik? Eddig azt sem tudtam, hogy léteznek, most meg itt ücsörgök egy pitézőben az egyikkel, míg a másik lehet, hogy meghalt.
-Jól van, Gandhi, de akkor sem kell, hogy eldöntsd helyettem, hogy mit akarok vagy mit nem.- forgatom a szemeimet, bár attól tartok ez a megnyilvánulásom túlon túl gúnyosra sikeredett. Na nem, mintha nem érdemelné meg az iménti bunkósága után, mert ha azt hitte, hogy majd sírva elszaladok, hát tévedett. Nem az a fajta vagyok sem bunkóság, sem csúnya dolgok terén.
-Igazad lehet, de nem szeretném elfoglalni a kedvenc helyedet. Isten ments, hogy mostantól  minden nap itt ebédeljünk együtt.- mosolyodok el szemtelenül, mert ezt már csak amolyan cukkolásképp mondom, mert amúgy tényleg jó itt ücsörögni kicsit és biztos segítene, amikor nehéz ügy gördülne az asztalomra. Csak épp nem akarom mindezt bevallani neki, nehogy aztán elolvadjon itt magától nekem, hogy igaza lett. Olyan típusnak tűnik, aki alapból úgy gondolja mindig, hogy igaza van.
Miközben Sarahra irányuló kérdésemet felvetem neki, immár odébb tolom a krumplit és inkább a sütire kezdek koncentrálni, mert félő, hogy nem fog belém férni, ha mindent megeszek. És atyaúristen. Elképesztően finom! A téma ellenére élvezkedő hangot hallatok egy rövid pillanatok, ahogy az első falatot bekapom, majd sietve összeszedem magam, hiszen most épp Sarahról lesz szó.
-És azt is tudod, hogy mi alapján válogatja meg az áldozatait? Mi van, ha ő is tudja, hogy te ki vagy és te leszel a következő célpontja?- kérdezem aggódva, ahogy ezek a kérdések hirtelen eszembe jutnak, azt meg már fel sem hozom, hogy most, hogy az a gyilkos talán látja, hogy mi itt ücsörgünk, akár engem is kiszemelhet magának. Valamiért libabőrös leszek hirtelen, de igyekszem eltüntetni egy újabb villányi pitével.
-Szerintem akkor sem egyedül kellene dolgoznod. Neked sem ártana, ha valaki bevédene néha.- vonok vállat, mintha csak olyan mellékesen közölném, pedig már javában próbálom meggyőzni arról, hogy hasznomat venné.-Sérüléseket is remekül el tudok látni és az is kapóra jöhet! Lásd be végre, hogy nem lenne rossz együtt dolgozni.- lesek rá határozottan, miközben mindkét kezemet leteszem az asztalra, csak az egyikben a villát szorongatom, amivel aztán egy újabb falatot vágok magamnak. Tényleg mennyei ez a pite!

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Nem sokra jutottam vele a patológián, de nagyon reméltem, hogy ha elmegyek vele pitézni, akkor talán sikerül meggyőznöm vagy legalább előrébb haladnom az ügyben, mert van egy olyan érzésem, hogy már nincs mentorom. Most pedig tessék. Kiderült, hogy a nyomozó, aki az agyamra megy hetek óta, éppenséggel pont szintén vadász. Ez egy jel, vagy legalábbis szeretném azt hinni, úgyhogy meg kell győznöm arról, hogy segíthetek neki. Talán, nem is lesz több esélyem.
Eféle gondolatokkal tértem be a pitézőben, ahol aztán kettecskén ücsörögtünk az egyik asztalnál, de a kellemes hangulatom azonnal elillant, ahogy Eric beszélni és kérdezni kezd. Látszik, hogy nyomozó. Önkéntelenül is olyasmire kíváncsi, ami kelemetlen számomra.
-Vadászott... múlt idő. Gondolod, hogy baja esett?-kérdezem kíváncsian, mert fogalmam sincs, hogy milyen ez a vadász protokoll. Hogyan tudja meg az ember egy szellemről, ha megszűnik létezni?-Az is eszembe jutott, hogy talán meggondolta magát és mégsem akar már arra időt fordítani, hogy velem foglalkozzon.- közlöm keserűen, de a következő szavai hallatán elkerekednek a szemeim és köpni-nyelni nem tudok hirtelen. Miért kell ilyen érzéketlennek lenni?
-Képzeld el, mindkettő. Nagyon sok időmbe tellett, hogy meggyőzzem és igen. Érdekel az is, hogy mi lett vele, mint emberrel. De különben meg ehez aztán végképp semmi közöd.- válaszolom kissé sértetten, mert bár tetszett Oliver, azért azt nem mondanám, hogy zokogva jártam a közeli erdőket, hátha megtalálom. Aggódom érte, mert mégis csak olyasvalaki volt, aki segíteni akart nekem. De amúgy is. Mi köze Neki ehez?
Hála az égnek, idő közben megérkezik a kajám, ami kellőképpen eltereli a figyelmemet ahoz, hogy ne akarjam itt a helyszínen felképelni. Sőt. Pár pillanatig inkább tényleg, csak a krumplimra koncentrálok, míg végül aztán meg nem szólal és el nem kezdi ecsetelgetni nekem, hogy milyen is az, ha vadászik az ember.
-Így is látok esténként arcokat, ne aggódj.- morgom ellenszenvesen, hiszen hahó. Patológus vagyok. Egész nap hullákkal foglalkozom és bizony, amikor hazudnom kell a jegyzőkönyvben, az eléggé pocsékul érint. Úgy érzem magam, mintha elárulnám őket. Azon se lepődnék meg, ha néja napkán kísértenének, amiért hazudok a halálukkal kapcsolatban.
Inkább rá terelem a szót, hátha megtudhatok egy kicsit róla, de a válasza épp csak annyi, amennyire a kérdésem kitért. Nem áll neki részletesen elmesélni, hogy miért lett vadász és egyebek, így aztán máris tudom, hogy e tekintetben olyan, mint Oliver. Ezekből mindből harapófogóval kell kiszedni azt, amit tudni akarok?
-Igazság szerint én is sajnálom az időt arra, hogy eljöjjek enni. Úgy általában nem is nagyon eszek, ha dolgozom. Egészen beletemetkezem a munkába és kész.- töprengek hangosan, majd ennek örömére harapok egyet a hamburgeremből, ami mellé csipegetek pár szem krumplit is. Az már biztos, hogy be kell osztanom a helyet, ha a pitéből is enni akarok, mert ez a hamburger hatalmas. Nem vagyok én hozzászokva, hogy ennyit egyek.
-Mit tudsz a gyilkosról? Azt mondtad, majdnem sikerült elkapni. Talán sejtetted, hogy Sarah lesz a következő áldozata?- kérdezem érdeklődve, de valójában csak próbálok infót gyűjteni, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem akar segíteni vagy legalábbis, nem fogja egyhamar beadni a derekát. De nem baj. Egyedül is meg tudom oldani. Sőt. A napokban megfordult a fejemben, hogy átjelentkezek a rendőrséghez, hogy még közelebb kerüljek a tűzhöz. Nem sokban különbözne, csak annyiban, hogy ott tuti nem kellene olyan embereket boncolnom, akik szívrohamban vagy ilyesmiben haltak meg. Ott tényleg gyilkossági ügyek lennének és valami morbid módon épp ezeket élvezem. Amikor a testen lévő sérülések mesélnek, majd a kirakós darabkáiból össze áll a kép.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Oliver jut eszembe, mert neki is az volt a mániája, hogy én értem majd aggódni kellene meg vigyázni rám és egyéb baromságok. De ez nem így működik. Nem azért akarnék ebben részt venni, hogy valaki vigyázzon rám, úgyhogy számolnék én a veszéllyel és azzal is, hogy talán meghalhatok.
-Nem kell rám vigyázni.-fogatom a szemeimet, de azért valahol mélyen jól esik, hogy aggódik. Úgy tűnik, hogy ők mind ilyen védelmező típusok, csak épp egy dolgot elfelejtenek: a patológián is veszélyben vagyok, hiszen bármikor megtörténhet, hogy egy hulla felébred vámpírként és kitépi a torkomat, nem? Ennyi erővel, folyamatosan vigyázni kéne rám, de én épp azt akarom megtanulni, hogyan vigyázhatok saját magamra és mindazokra, akik fontosak számomra.
-Oké, ebben van valami.- értek vele egyet, hiszen az is lehet, hogy Oliver el akart tűnni, nem pedig elveszett, mint ahogy azt én gondolom. Lehet, hogy meggondolta magát és mégsem akar ilyen terhet a nyakába venni, főleg, mert ő is azon aggódott, hogy nekem nehogy bajom essen. Mi bajuk van ezeknek a pasiknak, most komolyan?
-Nem mindegy, hogy ártatlan embereket látok halottnak, vagy vérengző szörnyetegeket. Amúgy is, elég jó gyomrom van az ilyen dolgokhoz, nekem elhiheted.- forgatom a szemeimet halvány mosollyal az arcomon, hiszen a munkám ékes bizonyítéka már alapból annak, hogy nem vagyok sem félős se olyan, aki nem bírná a halált. Sőt. Egész jó ismerősök vagyunk. Látom, hogy mivé teszi az egykor élő, lélegző embereket és ezt már elfogadtam.
Mint ahogy azt is, hogy nem feltétlenül sikerül most rögtön meggyőznöm Ericet, ugyanakkor nem adom fel és ennek köszönhetően el is hív ebédelni, amit persze a kollégája rögtön randiként könyvel el. Pedig, azt hiszem, hogy egy egyébed egy pitéző helyen, semmiképp sem lehet randinak nevezni. Vagy igen? Ki kell majd erről kérdeznem Liát.
-Talán igazad van.- lesek még utána, de már akkor tudom, hogy el fogok menni, így aztán nem sokkal később már be is sétálok a pitézőbe, csak épp arra nem számítok, hogy Eric egyes egyedül fog ott várni. Akaratlanul is zavarba jövök, ahogy felpillant rám, miközben oda sétálok hozzá, majd ledobom magam a kínált helyre. Nem is tudom, hogy jobb lett volna-e, ha a kollégája is itt lesz vagy sem. A lényegesebb dolgokról, csak kettesben tudunk beszélni, de az a randi szó annyira beette magát a fejembe, hogy most teljesen zavarban vagyok. Inkább rendelek magamnak valamit, szóval intek is a pincérnek.
-Úgy három hete nem érem el, de fogalmam sincs, hogy mit csinált vagy merre lehet.-válaszolom kényelmetlenül, hiszen csak most döbbenek rá, hogy mennyire nem tudtam semmit Oliverről. Azt se tudnám megmondani, hogy honnan került Washingtonba vagy ilyesmi. Mindeközben azonban megérkezik a pincér, így aztán rendelek magamnak egy tejeskávét, egy hamburgert és egy szelet áfonyás pitét, majd ismét Ericre pillantok.
-Ó, hát...- jövök ismét zavarba, mert eszembe jut, hogy Liával pár hete épp arról csevegtünk, hogy kellene bepróbálkoznom a pasasnál, erre az meg eltűnt. Mi ez, ha nem a sors keze?-Egyáltalán nem volt... bizalmas viszonyunk. Szinte semmit se tudok róla, úgyhogy nem is nagyon tudtam, hogyan találhatnám meg.- vonok vállat szomorkásan, mert,  ha azért tűnt volna el, mert közli, hogy dolga van és többé nem mentorál, azt mondanám, hogy oké, megértem. De Oliver nem így tűnt el és egyre inkább kezdek félni attól, hogy talán meghalt.-Na és te? Zsaru voltál előbb és utána lettél vadász vagy fordítva?- kíváncsiskodok, ha már ő is kérdezősködik, majd elhallgatok egészen addig, míg a pincér le nem pakol elém mindent és, csak utána pillantok újra Ericre.-Jó étvágyat.- mosolyodok el és igazság szerint a jelenet, ahogy most együtt ücsörgünk, kicsit nekem is randi szagú. Sőt. Ha valaki most ránk pillant, ugyanezt gondolhatja, ami még mindig zavarba hoz, viszont be kell látnom, hogy sokkal kellemesebb így ebédelni, mint egyedül a pocsék irodámban.-Egyébként köszi, hogy elhívtál.- mosolyodok el egy pillanatra, majd a kávémba kortyolok és a hamburgerem melletti krumplihegyből kezdek csipegetni.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Mintha egy röpke pillanat erejéig elérzékenyülne Sarah neve említésére, de aztán az arca ismét komollyá változik, mintha mi sem történt volna. Az azonban még mindig érzékelhető, hogy saját magát tartja felelősnek amiatt, ami történt. Nem tudta megmenteni Sarah-t és igazából, csak most jut eszembe, hogy ez az érzés biztosan engem is elfogna vadászként, ha ilyesmi történne, ugyanakkor az, amit most érzek se sokkal jobb. Nem tudom, hogy az a megnyugtatóbb, ha nem tudtam megmenteni valakit, de legalább megtettem minden tőlem telhetőt vagy az, ha ülök a kis hátsómon és semmit se csinálok, csak sopánkodok.
-Ha már az elején beavattál volna, már rég nem kellene kardoskodnunk... Eric.- mondom ki a keresztnevét, ha már sikerült végre megtudnom és meg kell hagyni, illik hozzá ez a név. Erős és határozott csengése van, mint amilyennek ő is tűnik, ugyanakkor jelen esetben fafejűt is jelent, mert az istennek nem akarja beadni a derekát olyan téren, hogy segíthessek neki. Pedig szuper lenne és annak érdekében, hátha meggondolja magát, meg is említem neki Olivert.
-Próbáltam már én is megtalálni. Voltam a város szélén a faháznál is ahol edzettünk, de semmi, szóval... igazából lehet, hogy utána járhatnánk.- sandítok fel rá, hiszen szándékoson beszélek többes számban, mert Oliver keresése épp jó lenne arra, hogy láthassa, nem vagyok egy szerencsétlen, béna nő, akinek nem venné hasznát. Ekkor azonban feltesz egy lényeges kérdést, minek hallatán egy pillanatra elbizonytalanodok.-Nos, odáig nem jutottunk el, hogy terepre is menjünk.- válaszolom halkan, de aztán az elszántság visszatér az arcomra, mert ettől függetlenül hasznosítani akarom az elméleti tudásomat. Miért olyan nehéz ezt felfogni?
-Akkor ebben hasonlítunk, mert nekem sincs senkim az ég világon, akinek hiányoznék. Na jó, van egy jó barátnőm, az apám és egy féltestvérem... vagyis kető, de mindegy. Ez az én életem és én döntöm el, hogy mit akarok vele kezdeni!- válaszolom morcosan, mert utálom, amikor valaki előre el akarja dönteni, hogy nekem mi a jó. Majd én azt tudom, hogy hogyan akarok élni vagy éppen meghalni. Nagy lány vagyok már és nem vagyok dilis sem. Azt hiszem.
Ami a jegyzőkönyvet illeti, darabokra tépem, aminek szemmel láthatóan örül, majd visszatérünk az előtérbe a kollégájához, hogy ne legyen túl gyanús, hogy az irodában rostokolunk már fél órája. Mondjuk, aki bele akar látni valamit, az úgyis bele fog, szóval teljesen mindegy. Azonban még mindig meg kell őt győznöm arról, hogy hasznomat venné, így aztán feajánlom, hogy jöjjön vissza később, de ő ehelyett kajálni hív. Mi van?
-Ismerem, de...- kezdenék bele, de már el is indulnak kifelé, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy meghalljam Richard szavait, mire érzem, hogy valószínűleg tökre elpirulok. Vagy legalábbis ég a fejem, mert nekem meg sem fordult a fejemben, hogy így tekintsek a meghívásra.
-Hogy a fenébe lehet most a pitére gondolni?- térek vissza a valóságba, minek köszönhetően a zavarom azonnal értetlenséggé fejlődik, de azért elmosolyodok a kérdése hallatán.
-Ami azt illeti, igen. Itt szoktam kajálni.- vigyorodok el, mert akármennyire is visszatetsző lehet ez, így van. Na jó, nem a hullák fölött szoktam neki ülni enni, hanem az irodában, de sokaknak ez még így is morbid.
Elgondolkodva bámulok Eric után, mert fogalmam sincs, hogy van-e értelme beülni velük kajálni vagy sem. Ha a kollégája is ott lesz, akkor úgysem tudunk arról beszélni, amiről szeretnék. Más részről viszont, talán összehaverkodunk annyira, hogy legalább megfontolja az ajánlatomat, így aztán pár perc töprengés után az irodába indulok, levetkőzök a civil ruhámba, majd egy kisebb smink igazítás és a táskám magamhoz vétele után el is indulok az említett helyre. Menet közben még egész jó ötletnek tartom ezt, de amikor belépek a pitézőbe, kicsit zavarba jövök. Mi a fenét keresek én itt? Bár eme költői kérdés ellenére pillantásom azonnal végig futtatom a helyen, ha pedig meglátom valahol Ericet -egyedül vagy a társával, fogalmam sincs- magabiztosan elindulok felé. Akkor is meg fogom győzni arról, hogy hasznomat venné. Addig nem fogom békén hagyni, amíg nem mond igent.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

A dilemmája egy pillanatra megmosolyogtat, hiszen nekem is ez a bajom, amikor tudom az igazságot, mégis úgy kell tennem, mintha nem tudnám. Ez idegesített eddig is ebben az egészben, hogy tudtam jól, hogy mi történt a halottaimmal, erre ez a két piperkőc teljesen hülyére vett. De most már legalább tudom, hogy az egyik direkt csinálta. Nem, mintha így jobb lenne, mert ettől még ugyanúgy baromságokat kell majd írnom a jegyzőkönyvekbe, de legalább már tudom, hogy Warren nyomozó teszi majd utána a dolgát.
-Tudom jól, elhiheti. Én is utálok hazudni.- bólintok egyet, hogy nyomatékosítsam a mondandómat, majd a szupererős megjegyzése és a vigyora láttán mosolyogva fejet csóválok. Elhiszem, hogy meg kellett tanulnia, hogy is kell úgy hazudni, hogy egy olyan idióta, mint Richard elhiggye, amit mond, hiszen vadászként nem árulhat el mindent. Azon is csodálkozom, hogy engem egyáltalán beavatott.
-Akkor most miért gondolta meg magát? Miért leplezte le ezt az egészet előttem?- pislogok rá kíváncsian, mert nem értem. Oké, neki is hasznára válik, ha én is úgymond benne vagyok a dologban és összejátszunk, ugyanakkor nincs vele tisztában, hogy ez némi veszélyt is rejt magában, mert konok vagyok. Tudom jól, hogy nem fogom megállni, hogy beleártsam magam még jobban az ilyen ügyekbe, mert évek óta ezt csinálom és betelt a pohár. Nem akarom a hülyét játszani, miközben várom, hogy mások -például ő- elvégezzék a piszkos munkát.
Az újabb dokizás után sóhajtok egyet, közelebb lépek hozzá és a kezemet nyújtom felé.
-Hagyjuk ezt a dokit. Legyen inkább Caroline, ha kérhetem.- lesek fel rá kíváncsian, hogy elfogadja-e a kezemet és egyben a tegeződés lehetőségét is, de nem felejtettem el, hogy a mondata második részében máris kihangsúlyozza, hogy nem segíthetek neki.
-Nem sokkal ezelőtt már volt egy vadász, akivel megegyeztem, hogy kiképez vagy kitanít... ahogy jobban hangzik. Edzettünk is és valamennyire beavatott a dolgokba, csak aztán ... eltűnt.- motyogom halkabban az utolsó szót, hiszen azóta se tudom, hogy mi lett Oliverrel. Próbáltam megkeresni, de mégis, hogy bukkanjak valaki olyan nyomára, aki remekül el tud tűnni, ha úgy van? Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy talán szüksége lett volna rám, én pedig nem tudtam segíteni.-Szóval... nehezedre esne, ha átvennéd a stafétát? Segíteni akarok!- közlöm elszántan, majd mivel úgy látom, hogy ez nem volt elég meggyőző, folytatom.-Tudod milyen borzalmas érzés évek óta különböző hülye indokokat írkálni az ilyen papírokra? Hogy mennyire haszontalannak érzem magam, amiért nem tudok ezeknek az embereknek segíteni? - vágom a képébe valamivel dühösebben, majd összepréselem szemeimet és ajkaimat, hogy megpróbáljak megnyugodni. Ő is ugyanolyan halandó ember, mint én. Mivel másabb, hogy ő vadászik, mintha én tenném? Nem értem. Olivert is nehezen tudtam meggyőzni, de sikerült. Őt is meg fogom. Ezen a téren baromi makacs vagyok.
-Jól van! Átírom! De akkor sem elégszem meg ennyivel!- vágom oda morcosan, majd fogom az előző jelentést és apró darabokra tépem, hogy aztán egy gúnyos mosollyal elé tartsam a két markomban heverő cetliket, majd egy mozdulattal a kukába dobjam őket.-Még ma csinálok egy új jegyzőkönyvet, rendben? De akkor sem fogom ezt annyiban hagyni! Segíteni fogok és nem csak abban fog ez kimerülni, hogy hamis jegyzőkönyveket írogatok.- állok meg előtte csípőre vágott kezekkel, határozott ábrázattal és egy kis sunyi mosollyal az arcomon, majd ellépek mellette és kisétálok vissza oda, ahol Richard közben a telefonját nyomkodva ácsorog.-Sajnos, tévedtem néhány adat kapcsán és erre a kollégája hívta fel a figyelmemet. Valóban, ez egy olyan ember tette lehet, aki elmezavarodott. Talán, vámpírnak képzeli magát vagy ilyesmi. Biztosan nagy Drakula rajongó.- jegyzem meg fapofával, miközben betolom a holttestet a hűtőbe és rázárom az ajtót. Megőrülök ettől, de igazság szerint ez a Richard annyira idióta, hogy neki akár azt is mondhatnám, hogy a gumimacik gyilkolták meg a nőt.-Azonban szeretném, ha Warren nyomozó visszajönne pár óra múlva, ha tud és részt venne az újabb vizsgálaton, hátha felfedez olyasmit is, amit én nem láttam.-sandítok hátra túlon túl barátságos mosollyal az arcomon. Akkor is meg fogom győzni arról, hogy hasznomat venné és kész. Nem tágítok.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

A találgatásai hallatán legszívesebben a falba vertem volna a fejemet. Ez most komoly? Vérleszívás, igen, csak épp egy veszélyes lény tette brutálisan nagy szemfogakkal. Nem akarom elhinni, hogy ez a pasas tényleg elhiszi azokat, amiket mond, így végül nem bírom már türtőztetni magam és inkább elhívom a kollégája közeléből, hogy kettesben válthassunk pár szót.
Nem mondanám, hogy a legszebb és legaranyosabb stílusomban kezdem el a mondanivalómat, sőt. Talán, egy picit még sértő is mindaz, amit mondok de akkor is így gondolom. Nem szokásom magamban tartani a véleményemet. Igazi csoda, hogy egyáltalán eddig bírtam, arra viszont nem számítok, hogy úgy fog reagálni, ahogy. Azt hittem, majd legyint egyet vagy közli, hogy ő egy okos nyomozó és ne avatkozzak bele, mint ahogy eddig is tette jó párszor, de nem. A vállaimnál fogva a falnak nyom és mindenfélét kezd beszélni arról, hogy ő hazudozik engem pedig olyannyira sokkol ez a jelenet, hogy csak arra van erőm, hogy nyeljek egy nagyot. Mi a fene?
Ahogy azonban egyre előrébb halad a történetével, egy kicsit megkönnyebbülök. Hát mégsem romlottak el a radarjaim és ez a pasas tényleg olyan, amilyennek képzeltem. Segíteni akar és végzi a dolgát, ahogy kell. Vagyis végezné, csak ő nagyrészt nem a tolvajok után nyomoz, hanem a vámpírok után például. Egészen megsajnálom azok hallatán, amiket mond, mert egyértelműen érezhető, hogy furdalja a lelkiismeret bennem pedig még inkább erősködni kezd egy hang, hogy én is tenni akarok valamit! Segíteni akarok ezeken az embereken vagy épp a nyomozónak, vagy tenni valamit, bánom is én mit, mert kikészít a gondolat, hogy itt ücsörgök, miközben odakint ilyen lények szaladgálnak.
Mikor végez a monológjával -vagy legalábbis azzal a részével, amihez szükségszerűnek érezte, hogy a falnak szegezzen-, ismét nagyot nyelek, fülem mögé simitom a hajam, hogy legyen időm megemészteni mindezt, majd kíváncsian rápillantok.
-Szóval azt állítja, hogy egész idáig pontosan jól tudta, hogy miről beszélek, csak próbált úgy tenni, mintha teljesen hülye lenne?-találok rá végül a hangomra megkönnyebbülten, hiszen így már egész másként fest a dolog. Főleg, hogy most látom rajta, hogy mindez tényleg baromira nehezére eshetett, hiszen mindvégig tudta, hogy igazam van. Tudta, de remélte, hogy leteszek ezekről az elképzeléseimről, mert másképp még többen meghaltak volna. Mondjuk a kollégái. Vagy én, ha túlságosan belemártom magam az ügybe.
Így visszagondolva elég nyilvánvaló, hiszen túl hülyének kellett volna lennie ahhoz, hogy tényleg ilyen baromságokra fogja ezeket az eseteket, mint balul elsült játszadozás. Hogy a fenébe nem esett le nekem már korábban, hogy szándékosan tereli a szót a természetfeletti lényekről? Annyira kiborít ez a felismerés, hogy nevetve megcsóválom a fejem, miközben ellépek a faltól és két kezemmel végig simítok a hajamon. A fejemet fogom, mert nem láttam át rajta.
-Tudja, ahoz képest, hogy utál hazudni, egész jól csinálja. Tényleg azt hittem, hogy ennyire vak.- sóhajtok egy nagyot megkönnyebbülten, hiszen így már másképp fest a dolog.
-Ezt már jóval előbb is közölhette volna. Rengeteg idegeskedéstől és kétségbeeséstől megóvhatott volna.- sétálok vissza a falhoz még mindig a fejemet fogva, majd hasonló testtartással, mint az övé, visszadőlök oda, ahova az imént taszított. -Szóval egy vadász, aki rendőr is egyben. Milyen rafinált... - jelenik meg arcomon egy félmosoly, majd elkomorodok és az ajtó felé pillanatok, ahogy eszembe jut az a nő. Elhiszem, hogy segíteni akart rajta, hiszen látom, hogy mennyire rosszul érintette a dolog, de az a gyanúm, hogy kezd a vadászok kezéből kicsúszni ez az egész vámpír dolog. Én legalábbis egyre több holttesttel találkozom, akik nem végelgyengülésben haltak meg.
Hosszú pillanatokkal később emelem csak rá újra tekintetem, hogy aztán elszántan és komolyan közöljem vele a következőket.
-A kollégája nem tud erről, igaz? Sőt. Feltételezem, egyedül dolgozik... - pillanatok rá újra, de most már cseppet sem dühösen, sokkal inkább kíváncsian. Mindent tudni akarok erről az egészről, ha pedig kellő infót szereztem, talán felvetem neki az ötletet, hogy segíthetnék neki. Valamit tenni szeretnék én is!

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Cseppet sem javít a hangulatomon Warren nyomozó széles vigyora és lelkes üdvözlése, sőt. Csak tesz még egy lapáttal arra, hogy ne örüljek az érkezésének, mert már tudom előre, hogy megint valami orbitális hülyeséggel fog előállni.
Ettől függetlenül tudom, hogy miért jöttek, így azonnal segítőkészen a halotthoz is vezetem őket, hogy megnézhessék maguknak. Pár pillanatig még abban is reménykedem, hogy nem fogja ezt is valami baromsággal kimagyarázni, de mivel ugyanez történt az elmúlt pár alkalommal is, nehéz már bíznom abban, hogy végre belátja majd, hogy igazam van.
Csendben figyelem, ahogy szemügyre veszi Saraht, miközben a jegyzőkönyvet odaadom, amit természetesen ő vesz ki a kezemből. Az már eddig is feltűnt, hogy kettejük közül valószínűleg Mr. Warren az alfahím, mert a másik pasi lényegében sosem fejti ki a véleményét és most leginkább csendben ácsorog. Ahogy ecsetelni kezdi, hogy ilyen már történt, érzem, hogy kezdek idegesebb lenni. Máris azokhoz az ügyekhez hasonlítja ezt, azaz mindjárt jön a következtetés, amitől a hajam máris égnek áll, de amikor újra megszólal, egyenesen fel tudnék robbanni.
-Balul elsült játszadozás?- hökkenek meg teljesen, majd ahogy kapcsolok, hogy nem csak Mr. Warren van jelen, megpróbálom rendezni az arcvonásaimat és megköszörülöm a torkomat, hogy aztán úgy hallgassam tovább a baromságaikat. Mi van ezekkel? Tényleg nem látják, hogy mi történik?
Végül, ahogy a denevéres, tetőről ugrós sztori elül, Warren felé fordulok.
-Beszélhetnénk négyszemközt egy pillanatra?- kocogtatom meg a vállát egy édes mosollyal az arcomon, majd anélkül, hogy megvárnám a válaszát, már indulok is az irodába, hogy aztán ott, amint becsukódik az ajtó, jéghideg tekintettel pillantsak a nyomozóra.
-Mondja Warren nyomozó. Maga engem akar hülyének nézni vagy a társát?- szegezem neki a kérdést, de rögtön folytatom is, nehogy közbe szóljon.-Ön is tudja, hogy az az eset nem egy balul elsült játszadozás. Vagy tényleg ennyire idióta mindenki a washingtoni rendőrségnél?- rivallok rá dühösen, tekintetem mélyen a szemébe fúrom -hátha ezzel hataarozattbbnak tűnök- és csipőre vágom kezemet. Borzalmasan feldühít, hogy ezek homokba dugják a fejüket, miközben tisztában vannak vele, hogy mi van a nagyvilágban. Mégis mire gondol? Egy szívószálas gyilkos ölte meg azt a szerencsétlen nőt? Miért kell kicsinálni az idegeimet?

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Nem volt valami bonyolult az az eset, ami a mai nap reggelén elém került, vagy legalábbis nekem, aki már látott pár ilyet, nem volt furcsa. Sajnos.
A fiatal, körülbelül velem egy idős nő halálát csupán az okozta, hogy elvérzett, ez pedig már régen nem olyasmi, amire vadul válaszokat kell keresnem. Még tanuló koromban talán fejtörést okozott volna, de mostanra, mikor már az egész világnak nyilvánvaló, hogy miféle lények élnek köztünk, tudtam jól, hogy mi történt szegénnyel. A jelentésemet ez alapján is írtam meg és épp akkor fejeztem be, amikor a nyomozók, akik minden bizonnyal megkapták az ügyet, besétáltak a kis királyságom ajtaján. Az irodám egyik falán egy üveg ablak található, minek köszönhetően azonnal láthatom, ha valaki bejön ide, így az ő érkezésükkor is felpillantok és már állok is fel a helyemről.
-Üdv, nyomozók. Ha jól sejtem, a ma érkezett fiatal nő miatt jöttek.- állok meg velük szemben, pár lépés távolságra tőlük, karba tett kezekkel és hol az egyikre, hol a másikra pillantgatok kíváncsian.
Volt már szerencsém ezekhez a zsarukhoz, így most az ábrázatom kifejezetten barátságtalan lehet, de meg is van rá az okom.A magasabbik férfi, akinek arcát sűrű borosta fedi és Warren nyomozó néven ismert, eleinte valamivel bizalomgerjesztőbb volt, mint a kollégája. Sőt. Egészen feldobott eső alkalommal a jelenléte, mert valami azt súgta, hogy végre olyan ember sétált be hozzám, aki nem fog meghátrálni azért, mert a gyilkosunk nem egy halandó ember vagy, mert picit bonyolult az ügy. Áradt belőle a magabiztosság, a tettrekészség és az erkölcsösség. Olyan férfinak tűnt, aki -legyen az bármilyen bonyolult is vagy veszélyes- megold egy ügyet, hogy aztán a rokonság elé állhasson azzal, hogy "tudom, hogy mi történt a hozzátartozójukkal". Nos, tévedtem, mert már nem egy alkalommal bebizonyosodott, hogy ő is szereti homokba dugni a fejét. A legutóbbi alkalomnál is rávarrta a szétmarcangolt testre, hogy az egy sima állattámadás volt, talán medve vagy ilyesmi... legszívesebben felképeltem volna és még most is viszket a tenyerem a képe láttán. Még akkor is, ha amúgy egy egészen jóképű, jóvágású pasas. Az összképet durván elrontotta a hozzáállása, de sebaj. Megszoktam már, hogy pofára esek.
-Gondolom, szeretnék önök is megnézni a holttestet. Kövessenek.- közlöm végül, miután hosszan szemügyre veszem őket és elindulok jobbra, az egyik hátsó szekrény felé, hogy aztán odaérve kinyissam azt, kihúzzam szegény nőt és egy nagy sóhaj kíséretében még egyszer szemügyre vegyem. Gyönyörű, egészséges, fiata nő volt. Ennek nem így kellett volna lennie.
-Sarah Hampton. 32 éves, ingatlanügynök. Washington külterületén találtak rá egy sikátorban holtan. A csuklóján van pár zúzódás, de ezen kívül nincs nyoma sérülésnek, leszámítva a két apró, mély lukat a nyaki artériánál. A halál oka pedig nem más, mint hogy elvérzett. - ismertetem röviden a lényeget, közben pedig át is nyújtom feléjük a jegyzőkönyvet, aztán majd elveszi, amelyik szeretné.-Nos? Mit gondolnak nyomozók?- kérdezem, közben egyik szemöldököm akaratlanul is feljebb emelkedik, mert baromi kíváncsi vagyok rá, hogy mivel állnak elő. Ha megint lenyom nekem valami hülye dumát arról, hogy ez mennyire nem gyanús, vagy leordítom a pasas fejét vagy bedobom az egyik tepsibe. Már a gondolattól is felmegy bennem a pumpa, de igyekszem nyugodt maradni. Nem verhetek meg egy rendőrt, nem?