Eric & Caroline

“I need a Hero”

Hiába próbálom meggyőzni arról, hogy kibírom az éjszakát a kanapén is, már látom, hogy feleslegesen erőlködök. Nem is folytatom, csak megigazítom az ágyneműt az ágyon, majd követem kifelé a szobából.
A kis riasztó kapcsán, ami olyan számomra, mintha kaptam volna egy külön "Eric-segélyhívót", felvetődik bennem, hogy vajon van-e ilyesmi a vadászok között is, de szomorúan, elhúzott szájjal veszem tudomásul, hogy nincs. Nem is igazán értem, hogy miért nincs, hiszen elvileg egy cél mozgatja őket, tehát nem ártana, ha összetartóbbak lennének.-Azért én örülnék, ha nem éreznéd cikinek, hogy segítséget kérj tőlem!- jegyzem meg, miután közli, hogy kajáljunk, mert ezt még mindenképp a tudomására akarom hozni, de aztán minden figyelmemet a vacsorának szentelem, ami csodálatos lett. Rá is kérdezek, hogy honnan tud ő ilyesmit csinálni, de mivel elég szűkszavúan válaszol, hogy "a nagyitól", így inkább nem is firtatom tovább. Érzékelem, ha valaki nem akar valamiről beszélni és ez most nála egyértelmű, bár szívesen hallanék még a mamájáról, akiről eddig nem is tudtam semmit. Ezek szerint nem is fogok, de mivel nem szoktam erőszakos lenni, inkább már a reggelre várható szendvicsre koncentrálok.
-Az is vendégnek számít, aki késő este rád ront váratlanul?- vigyorodok el, hiszen nem feltétlenül számított rám, azaz nem is vagyok talán telje sértékű vendég. Nem is tudom, van-e kifejezés arra, ha valaki be van tojva és azért rohan oda a másikhoz.
-Jó, persze. Nem mindegy, hogy az a kétszáz kiló az izom vagy háj.- értek egyet vele, ahogy a lehetséges hízásról kezdünk beszélni, amit a remek vacsorái okozhatnának, de mivel rögtön utána közli, hogy nagy valószínűséggel alig, vagy épp semmit sem vacsorázott volna, úgy döntök, hogy nem is fenyegeti igazán az elhízás. Amúgy sem nézem olyan pasasnak, de ezt már inkább nem is mondom.
Inkább összeszedem a tányérokat és közben próbálok valami olyan témát találni, amiről eldiskurálhatunk még, de mivel az ügyről sem akar beszélni, amin dolgozik, nem tudok már mivel előrukkolni. Inkább elmosogatok, még akkor is, ha felajánlja a gépét.-Ezért a pár tányérért kár lenne beindítani. Nem törik le a körmöm, ha elmosogatok.- vonok vállat mosolyogva, majd mivel a közös agyalást ő azonnal elveti, hogy ne ezen kattogjon egész éjjel -ezt mondjuk meg is tudom érteni-, így inkább a könyvek mellett döntök, amit ő is ajánl. Mondjuk ez is egy jelzés számomra, hogy beszélgetni se nagyon van kedve én pedig elfogadom, hogy nyugodt estét szeretne magának attól függetlenül, hogy itt vagyok. Nem is reméltem, hogy pizsiparti lesz ebből vagy ilyesmi és talán rám is rám fér, ha kicsit elgondolkozok a dolgaimon. Például azon, hogy valaki valószínűleg az életemre akar törni.
-Azt hiszem, inkább csak lefekszem, ha nem bánod.- döntöm el végül, majd elindulok a szoba felé de az ajtóból még visszafordulok.-Tényleg köszönöm, hogy kisegítettél! Jó éjt, Eric!- pillantok rá hálásan, majd bevonulok és igyekszem a lehető legkényelmesebben elhelyezkedni, bár elég furcsa, hogy nem a saját lakásomban vagyok. Nem szoktam máshol éjszakázni, úgyhogy most jó pár év után elmondhatom magamról, hogy nem alszom otthon. Hűha!

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Kicsit megnyugtat a tudat, hogy ezek szerint kölcsönösen érvényes köztünk, hogy amennyiben az egyikünk bajba kerül, a másik ott van, mint valami mentőöv.-És ez máskor is érvényes. Nyugodtan fordulhatsz hozzám, ha megsérülsz... persze, azért remélem, hogy nem sűrűn lesz majd ilyen.- mosolyodok el a végére, hiszen Isten ments, hogy azért lássam kerül-fordul félmeztelenül, mert épp egy ronda seb éktelenkedik rajta. Nem, mintha olyan rossz lett volna letaperolni, de inkább ne lássam akkor többé póló nélkül, ha ez annak függvénye, hogy sérült legyen. És asszem ennél a gondolatmenetnél el is vörösödök... végül is, az is elég, ha váratlanul rárontok, hiszen ma is póló nélkül "üdvözölt".
-Nemár! Nekem meg lelkiismeret furdalásom lesz, amiért kitúrtalak az ágyadból!- húzom el a számat, mert tényleg nem akarok neki kényelmetlenséget okozni, de azért kedves tőle, hogy ezt így felajánlja. Na meg amúgy is úgy sejtem, hogy hiába is ellenkeznék, akkor se hagyná, hogy a kanapén aludjak, hiszen a cuccait már teleportálja is kifelé a szobából. Valamiért túl furcsa és intim lesz az Ő ágyában aludni, de sebaj. Legalább a mindent körbelengő illata nem hagy majd aludni, nem pedig a hülye képzelgéseim valakiről, aki követ.
Ismerteti velem az új védelmi rendszeremet, melynek egyik részét az képzi, hogy van egy "pánik gombom", amit csak meg kell nyomnom, Ő pedig megjelenik, mint valami őrangyal. Nem mondom, megnyugtat ez a gondolat, de azért nem szeretném, ha úgy kezdeném a vadász karrieremet, hogy Őt riasztgatom állandóan.-Elviselem, de ne várd túl sűrűn azt a jelet. Előbb vagy utóbb meg kell tanulnom vigyázni magamra vagy épp felülkerekedni a félelmeimen.- jegyzem meg egy sóhajtás kíséretében, hiszen a mai dolgot is kezelhettem volna másképp, ha nem vagyok ennyire betoji. Vagy épp, az mentette meg az életemet, hogy elrohantam onnan? Az is lehet, hogy most ott feküdnék holtan, Eric meg kapná holnap a riasztást, hogy ki kéne ugrani helyszínelni a patológus néni házába. Na jó, erre még gondolni is rossz.-És neked nincs ilyen csipogód? Veled is történhet baj vadászat közben. Mondjuk belesétálsz egy csapdába...- utalok a korábbi esetre, amit semmi másnak nem köszönhet, mint a bosszúvágyának és a makacsságának. Meg is halhatott volna, szóval neki se ártana, ha segítséget tudna kérni, de ezt már inkább fel se merem hozni. Csak bámulok rá olyan "mondd, hogy nincs igazam" arccal.
Ahogy neki állunk vacsorázni, egész kellemes érzés kerít hatalmába és ez nem csak annak a csodás vacsorának köszönhető, amit készített, hanem annak is, hogy társaságom van ehhez. Nem igazán fordult elő manapság velem ilyen, mert jó ideje magányosan vacsorázgatok, leszámítva azokat az alkalmakat, ha meglátogatom az apámat. Furcsa valakivel együtt kajálni egy asztalnál, de nagyon jó érzés.
-A nagyid?- kérdezek vissza meglepetten, majd iszok egy kortyot és várom a további infókat, de helyette inkább kitér a reggeli szendvicsre, aminek már a gondolatától is összefut a nyál a számban. Azt hiszem, ha sűrűn főzne rám Eric, rövid idő alatt egy kétszáz kilós nő válna belőlem, aki bár rohadt boldog a sok finom kajától, viszont esélytelen, hogy elfusson bármi elől is.-Igazán nem kell még a reggelimről is gondoskodnod. Már ez is épp elég, hogy ennyit fáradoztál miattam.- mosolygok rá, hiszen nagy valószínűséggel, ha nem rontottam volna rá, nem vonult volna el boltba, hogy aztán összedobjon egy ilyen isteni vacsit. Vagy amúgy is főzött volna? Mondjuk olyan pasasnak tűnik, aki inkább neki lát összedobni valamit, mint melegíteni egy béna konzervet.
-Jó tanítód volt, mert tényleg nagyon finom. Viszont két mázsa tuti, hogy nem lennél. Épp az előbb jutott eszembe, hogy úgy elég nehézkes lenne menekülni mondjuk egy vámpír elől.- mosolyodtam el, de igazából nem is tudtam volna Őt kétszáz kilósnak elképzelni. Ahhoz ő túl igényes szerintem. Nem hagyná el magát annyira, akkor többet edzene, vagy legalább azok alapján, amit már tudok róla, így tudom elképzelni.
Nem sokkal utána én is bekapom az utolsó falatokat, majd sóhajtok egy nagyot és elégedetten a boromért nyúlok.
-Gondolom. Most például tuti, hogy az aktáid fölött görnyedve kapnál be pár falatot.- mosolygok rá szelíden, majd egy hosszabb korty után leteszem a poharat és, ha már szóba jött, visszatérek az akták témára.-Sikerült már valamit kibogoznod? Vagy szeretnéd, ha együtt töprengnénk rajta?- kérdezem kíváncsian, mert láttam már olyat, aki kifejezetten szeret fennhangon másokkal dolgozni, hiszen két embernek más-más véleménye lehet dolgokról és lehet, hogy jó sül ki abból, ha más nézetet is hall az ember. Mondjuk Eric inkább olyan egyedül dolgozó típus lehet, de azért felajánlom a segítségemet, előtte azonban gyorsan összekapom a tányérokat és a konyhába megyek velük, hogy el is mossam őket. Ha másban nem, legalább ebben segítsek egy kicsit.-Persze az is oké, ha nem akarod velem megosztani. Akkor csak bevonulok és... olvasok vagy ilyesmi.-vonok vállat, hiszen tudok én elfoglaltságot találni magamnak, de ha már itt vagyok, gondoltam hasznomat vehetné.

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Jót vigyorgok a saját szavaimon és a reakcióján, mert valahogy jól esik most bármin is elmosolyodni. Nem beszélve arról, hogy Eric arca is sokkal kedvesebb így, mint mogorva nyomozóként. Olyankor mindig nagyon gondterheltnek tűnik, mintha a világ összes súlyát magán hordaná -ami talán így is van.
Az italra se mond most nemet, aminek meg végképp nagyon örülök, mert egy ilyen este után szerintem rá is rá fér némi lazítás. De természetesen, csak egyetlen pohárkáról van szó, nem többről! Én se akarok lerészegedni, mert nem ártana ébrenek lennem, hátha éjjel valaki úgy dönt, hogy mégis ki akar nyírni és azt hiszem, Ericet is ez tartja vissza. Nem tudjuk, hogy mire számíthatunk.
-Látszik, hogy nem ismersz még. Imádok enni!- mosolygok rá, majd elvonulok a fürdőbe és veszek egy kellemes zuhanyt, ami jótékonyan hat az idegeimre. Mondjuk már maga a tény, hogy Eric lakásán vagyok és nála töltöm az estét, mérhetetlen biztonságérzettel tölt el. Tudom, hogy Ő megvéd bármitől, hiszen ma bebizonyította, hogy számíthatok rá. Azt is mondhatta volna, hogy húzzak a fenébe, de nem így történt. Ráadásul a karjaiban vitt be az ágyába. Ezt tuti, hogy jó darabig nem fogom elfelejteni, mint ahogy a többi gyengéd pillanatot sem, amiben részesített. Ma egy teljesen új oldalát ismerhettem meg: a gondoskodót.
Amikor végzek, Erichez vonulok és úgy érzem, itt az ideje, hogy megköszönjem neki mindezt. Persze, Ő szerényen fogadja a dolgot, de ettől függetlenül számomra akkor is Ő a nap hőse. Sőt. Az életem hőse is.
-Én összefoltoztalak. Azt már nem igen lehet elmondani, hogy megvédtelek, mert bealudtam.- nevetem el magam, de ahogy eszembe jut az az alvás is, asszem zavarba jövök. Nagyon kellemes volt mellette ébredni, mint ahogy most is kellemes a társaságában lenni, de nem értem, miért. Általában tök jól el vagyok egyedül, de talán ez az egész vadászosdi annyira megváltoztatott, hogy már az egyedüllét sem úgy hat rám, mint eddig.
-Köszönöm!- pillantok utána, ahogy elő kezdi szedegetni az ágyneműt, de mikor a saját ágyára pakolja, összeráncolom a homlokom.-Eric! El leszek a kanapén. Nem akarlak kitúrni az ágyadból!- ellenkezek, mert az még oké, hogy szívesen lát, vacsorát főz és úgy alapjáraton tök kedves velem, de azt már nem szeretném, hogy miattam minden felboruljon most nála. Maradjon csak az ágyában, én meg el leszek a kanapén. Amúgy is félek, hogy ha az Ő illatában feküdve töltöm az éjszakát, még a végén furcsa gondolataim támadnak és aztán amiatt fogok ébren feküdni hajnalig. Különös lenne az Ő ágyában aludni.
-Micsoda? Riasztót szereltettél be? Nem kellett volna, Eric, már így is túl sok mindent kell neked megköszönnöm! A pánik gomb meg végképp felesleges! Nem foglak minden hülyeségem miatt ugrasztani.- sóhajtom, mert most kezdem úgy érezni magam, mint valami szerencsétlen nő, akitől semmi más nem várható, mint az, hogy rinyálva szalad egy férfi karjaiba. Vadász akarok lenni és ahhoz előbb-utóbb meg kell edződnöm. Azaz ilyen helyzetben, mint a mai, nem sírva kell rohannom Erichez, hanem szépen, hideg fejjel tenni azt, amit kell.
Végül a vacsora elkészül, így az asztalhoz vonulunk, Eric pedig, még bort is bont, hogy teljes legyen a kép.-Igenis, kapitány!- tisztelgek viccelődve, majd leülök és már szedegetem is a tányéromra a guszta falatokat.-A saláta szerintem ehhez nem is hiányzik. Ez így tökéletes. - mosolygok és még csak az illatát éreztem! Mikor Ő is helyet foglal, bele is kóstolok, aztán lehunyt szemmel hallatok egy elégedett "mmmm"-t és elvigyorodok.-Na jó. Ez nagyon finom lett! Az életben nem tudnék egy ilyet összedobni! Hol tanultál meg főzni?- kérdezem kíváncsian, majd odakoccintom a boros poharamat az övéhez, kortyolok egyet és folytatom az evést. Egész kellemes így együtt vacsorázgatni valakivel, pedig már megszoktam, hogy egyedül ülök a tv előtt tányérral a kezemben, de ez így sokkal ... hangulatosabb.

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Nem tudtam volna senki máshoz fordulni, legalábbis olyanhoz biztos nem, akiben meg is bízok. Ericben bízok. Furcsa még nekem is, hogy ilyen rövid idő után ezt el tudom mondani, de tekintve, hogy hetek óta azon igyekszik, hogy megtanítson arra, hogyan tudok majd életben maradni, azt hiszem bízhatok benne. Most is olyan kedvesen és óvón ölelt magához annak ellenére, hogy rárontottam, hogy egyből úgy éreztem, hogy most már semmi rossz nem történhet velem. Nem is értem, hogy alakult ez ki. Erős, intelligen és megbízható. Tudom, hogy jó szívű és mindenkin segíteni szeretne, akin csak tud, így aztán képtelen lennék azt feltételezni róla, hogy hiba lenne megbízni benne. A lehető legjobb emberhez jöttem, ebben biztos vagyok. Viszont épp amiatt, hogy rázúdítom most a gondjaimat, kérem tőle, hogy vigyázzon magára. Nem bírnám elviselni, ha miattam baja esne vagy ne adj' Isten meghalna. Igen. Aggódom érte és ezért is mennék vele a legszívesebben, de nem is vitatkozok vele inkább, mikor elengedi a füle mellett ezt a felvetést, mert még én is belátom, hogy nem venné hasznomat. Most végképp nem. Szét vagyok esve, pánikolok, be vagyok rezelve és amúgy sem vagyok még elég jó ahhoz, hogy ilyesmit csináljak. Csak hátráltatnám vagy bajba sodornám, így végül belátom, hogy jobb, ha egyedül megy. Annak azonban örülök, hogy felhív közben, így élőben hallhatom, hogy mi is történik a lakásomon, amikor megérkezik.
-Helyes! Egy csomó mindent kell még tőled tanulnom...- mosolyodok el a hangja hallatán, de aztán inkább csendben maradok és figyelek. Csak akkor beszélek, ha Ő mond valamit vagy kérdez, mint amikor szóba kerül a riasztóm hiánya is, amit ő máris pótolni akar. Sőt. Intézkedik is. Mi a fene?
-Hú, de kis parancsolgatós lett valaki.- sóhajtom, mert ezt valahogy sosem szerettem, de Tőle most mégis olyan édesnek hat. Bekapcsolta a védelmező üzemmódot, ami mindig szexivé tesz egy pasit, ráadásul tudtommal élvezni is szokták, ha van egy bajba jutott nő, akin segíteni kell. Mondjuk nem biztos, hogy most élvezte ezt, amikor rárontottam és a kényelmes nyugalmából hirtelen el kellett mennie. Ennek ellenére tudom, hogy nem fogja az orrom alá dörgölni.
Nem is látok rajta semmi neheztelést, amikor megérkezik a boltból, még amiatt sem, hogy a kezemben tartottam a stukkert, amit ekkor persze azonnal le is tettem. Mondjuk, attól nem kell félnie, hogy véletlenül lelövöm, mert a fegyverekhez azért valamennyire értek. Ha nem is vagyok mesterlövész, nem lőném lábon magamat vagy mást.
Rákérdezek az üzenetre, de kikerüli a választ és későbbre halasztja, majd közli, hogy elhozta a "piámat". Nevetni kezdek, bár nem tudom, hogy szégyenemben vagy kínomban.
-Ez most tök olyan volt, mintha valami megrögzött alkoholista lennék... de köszönöm. Ha már az üzenetet nem mered elmondani, gyanítom nem egy kedves üzenet, úgyhogy mindenképp kell egy kis idegcsillapító most.- lépek oda a pulthoz, amire idő közben neki látott kipakolni, majd úgy döntök, hogy felkutatom a poharakat és, ha sikerül veszek is ki kettőt.-Iszol velem egyet?- emelem felé a két poharat, hiszen ha úgy van, akkor az egyiket visszateszem, de szerintem neki se ártana meg egyetlen pohárka ital. Elég pocsékul alakult az Ő estéje is miattam.
-Te pedig vacsit készítesz, amíg fürdök? Azt hiszem, ide költözök...- mosolygok rá hálásan, viccelve természetesen, majd töltök italt magamnak -és neki is, ha úgy döntött, hogy kér- és kortyolok egyet belőle.-Imádom a húst, szóval jöhet!- bólogatok, majd a fürdő felé veszem az irányt a táskámmal a kezemben. Egy pillanatra zavarba jövök a gondolattól, hogy Eric ott volt a lakásomon, benyúlt a fehérneműs fiókomba és össze szedett nekem pár cuccot, de aztán eszembe jut, hogy valószínűleg nem most látott először melltartót és bugyit, szóval nem aggódok ezen.
Inkább beslisszolok a fürdőbe és veszek egy hosszú, alapos, nyugtató zuhanyt, miközben akad időm elgondolkodni az élet nagy kérdésein. Például azon, hogy vajon mivel érdemeltem ki, hogy itt van nekem Eric, akire ebben a pocsék helyzetben számíthattam? Vagy, hogy ki a fene hagyott nekem üzenetet és, hogy legfőképp, mi lehet abban az üzenetben? Milliónyi gondolat kavargott a fejemben, de igyekeztem elterelni őket.
-Nagyon jó illatok vannak.- szimatolok a levegőbe, amikor végzek és Ericre pillantok, aki a kanapén gubbaszt egy csomó akta fölött. A tollat édesen az alsó ajkához ütögeti, mint valami gyerek, aki élete legnehezebb dolgozatát írja én meg csak állok és bólogatok.
-Köszönöm, hogy itt maradhatok éjszakára... meg úgy mindent. Kedves tőled, hogy kisegítettél!- komolyodok el egy picit, miközben megtámaszkodok a konyhapultnál, majd a poharamért nyúlok és kortyolok belőle egyet. Hátha jobban fogok aludni, mert így fenn áll a veszélye, hogy egész éjjel csak agyalnék és forgolódnék.

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Azt hiszem, leginkább az idegességem tehet arról, hogy még Ericet is letolom, amiért nem tudtam elérni. Hiszen, nem köteles ő 0-24-be felettem őrködni, sem pedig a telefonhívásaimra válaszolni, ráadásul, amikor vázolja, hogy miért is nem tudta fogadni a hívásomat, egészen megenyhülök. Szegénykém még most is dolgozott.
-Oké, ez végtére is elég jó indok.- sóhajtottam egyet még mindig remegve és bár legszívesebben el is nevettem volna magam, most mégsem sikerül. Ahhoz túl ideges vagyok, ezt pedig Ő is nagyon jól látja, mert látom az aggodalmat a tekintetében. Fura. Régóta nem aggódott már értem senki és ez most jól is esik, hogy legalább valakit érdekel, hogy élek-e vagy sem. Na jó, ha az apám tudna ezekről az ügyekről, valószínűleg ő is tövig rágná a körmét, de neki direkt nem is akarok mesélni semmi ilyet.
Eric végül átül mellém és az ölébe von, amitől egyszerre leszek ideges, ugyanakkor borzasztóan meg is nyugtat vele. Egy pillanatig sem gondolkodom azon, hogy a vállára hajtsam-e a fejemet, mint ahogy azon sem, hogy mennyire bizarr ez az egész. Olyan természetesen csinálja mindezt, mintha teljesen hétköznapi, megszokott dolog lenne. Nem, mintha én nem tudnám megszokni.
-Oké.- motyogom, majd meg is próbálok úgy tenni, ahogy kérte és igyekszem figyelni a légzésemre, hogy szándékosan lenyugtassam magam. Ő viszont fogja magát és feláll -velem együtt a karjaiban-, hogy aztán elinduljon az egyik szoba felé, miközben el is mondja, hogy mi fog most történni. Már azzal tökéletesen elterelte a figyelmemet, hogy úgy kapott a karjaiba, mintha egy pihetoll lennék, de most, amikor az ágyába fektet gyengéden, csak még inkább zavarba jövök és felbámulok rá pipacsvörös képpel. Úgy sejtem az lehet, mert ég az arcom, főleg, amikor a látványt, ahogy félmeztelenül ácsorog az ágy fölött, sikerül tovább gondolnom. Egészen zavarba jövök, de aztán csak engedem, hogy a testem besüppedjen a puha ágyba, aminek Eric illata van.
-Micsoda? Veled megyek! Mi van, ha bajod esik? Lehet, hogy ez is egy csapda...- ülök is fel egyből, a hangulatom meg már megint inkább a pánik felé terelődik szépen annak hallatán, hogy itt hagy egyedül. Meg is ölhetik!-Nem olyan fontos az a hülye lakás...- motyogom erőtlenül, de belém fojtja a szót, ahogy puszit ad a homlokomra és édesen körbe ugrál. A fene se gondolta volna, hogy ilyen gondoskodó is tud lenni, hiszen annyira játszotta a kemény legényt.
-Jó, csak kérlek, vigyázz magadra.- szólok utána, amikor közli, hogy fel fog hívni és már indul is kifelé a szobából. Hallom, ahogy odakint még matat pár pillanatig, majd a kulcsával zörög, végül csukódik a bejárati ajtó. Aztán csend. Vagyis, a tv-ben dumálnak valamiről, de én csak arra koncentrálok, hogy hallok-e valamit odakintről, miközben egészen a nyakamig húzom a takarót és sóhajtok párat. El sem hiszem, hogy mindez épp velem történik. Tényleg kezdem visszasírni a régi életemet, hiszen nem vagyok én ahhoz hozzászokva, hogy veszélyben legyek.
Idő közben kilopakodok a szobából annyira, hogy magamhoz vegyem a mobilomat, majd visszafelé menet kihasználom az alkalmat arra, hogy alaposan körbe nézzek Eric lakásán. Elképesztő, hogy férfi létére milyen rend és tisztaság van. Nem, mintha mást vártam volna tőle, hiszen más dolgokban is elképesztően precíz.
Mikor megcsörren a telefonom, kis híján szívrohamot kapok és eldobom a készüléket, de aztán inkább, csak felveszem és sietve a fülemhez teszem.
-Oké, ezzel most nem is vitatkozok, ha nem bánod.- mosolyodok el, ahogy elkezd jelentést adni a helyzetről, majd kiadja a parancsot, miszerint nála kell ma éjjel maradnom. Nagyon szexi, ahogy intézi a sorsomat.-Csak légy nagyon óvatos, jó? Ha bármi gyanúsat látsz, inkább tűnj el onnan, Eric. Komolyan mondom!- hadarom idegesen a telefonba, miközben visszasétálok a szobájába és befészkelem magam az ágyába. Már a gondolat, hogy Ő is itt szokott feküdni, egészen megnyugtat, az meg mosolyt csal az arcomra, amikor a sörét ajánlgatja. Tényleg nagyon szarul nézhettem ki, amikor rárontottam.
-Nincs. Eddig olyan környéken éltem, ahol nem is lett volna rá szükség.- morgok, amikor a riasztó felől kérdez, hiszen eddig tényleg, még csak betörés sem volt arrafelé. Mondjuk akkoriban nem is találkozgattam vadászokkal és nem is akartam önjelölt hős lenni.
Közölte, hogy bemegy, mire feszült csend következett, én meg majd', hogy nem tövig rágtam a körmeimet, de még levegőt sem mertem venni. Füleltem és vártam, hogy mi fog történni a vonal túlsó oldalán, de kis idő múlva, csak Eric szólalt meg. Ki is eresztettem a bent rekedt levegőt és megkönnyebbülve lehunytam szemeimet. Az azonban, amit mondott, nem igazán nyugtatott meg.
-Miféle üzenetet? És mi az, hogy te hurcolsz majd mindenhova? Nem értem.- ráncolom a homlokom, mert most vagy ezen akadt ki, hogy betörtek hozzám, vagy az üzenet volt annyira aranyos, hogy úgy látja jónak, ha a dadusom lesz. Nem, mintha ellenemre lenne, hogy vigyázzon rám, de azért mégse várhatom el Tőle, hogy mindig miattam szaladgáljon.
Csendben hallgattam tovább, miközben Ő beszélt valakivel valami riasztóról meg takarításról, majd ismét beleszól a telefonba.
-Jól van. Én itt leszek.- sóhajtottam egyet, miközben a takarón piszkálgattam valami képzeletbeli szöszt, végül úgy döntöttem, hogy körbe nézek alaposabban a lakásban. Nem akarok én mostantól az ágyába bújva rettegni, úgyhogy kezembe fogtam a fegyvert, amit ott hagyott nekem -hogy nagyobb legyen a biztonságérzetem-, majd elindultam a konyha felé. A sör mondjuk elég csábító volt, így bontottam is magamnak egyet és megjegyeztem, hogy majd pótolnom kell neki a hiányzó darabot, majd megálltam az egyik tükör előtt. Jóságos Isten. Kisírt szemek, kócos haj... elbűvölő és mindenképpen szexi. Na jó, mondjuk ilyen helyzetben nem is várhatják el az embertől, hogy top modell legyen de azért nem szerettem volna, hogy Eric így lásson. Idegroncsnak és csúfnak.
Amikor az ajtó nyílt, nem emeltem fel a fegyvert, de azért szorosabban fogtam a kezembe, Eric láttán viszont, csak elmosolyodtam és letettem az asztalra a súlyos fémet. -Miféle üzenetről beszéltél?- kérdezem kíváncsian, mert az még mindig nem derült ki én pedig tudni akarom, hogy miről van szó. Tudnom kell.

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Próbálom leküzdeni a pánikot, ahogy ott ácsorgok az ajtóban, de nem olyan könnyű, mint ahogy az ember gondolná. Ahhoz túlságosan ki vannak az idegeim. Általában nyugodt és összeszedett vagyok, nem riadok meg mindenféle baromságtól, de ez az este most betette a kaput. Először az az érzés a parkolónál, hogy valaki figyel, utána meg a tény, hogy a lakásomban járt valaki...képtelen vagyok nem úgy viselkedni, mint ahogy. Remegek, bőgök és egy olyan pasas ajtajában állok, aki napok óta kerül engem. Igazság szerint elég szánalmas vagyok. Még az is megfordul a fejemben, hogy talán rossz helyre jöttem. Nem Erichez kellett volna fordulnom, hiszen napok óta tojik rám. Mehettem volna inkább simán a rendőrségre, hogy bejelentsek egy betörést, a többi meg legyen az ő bajuk. Az érzés azonban, hogy nem akarnék ártatlanokat veszélybe sodorni, még mindig erősebb volt bennem, mint az ijedtség.
Amikor végre kinyílt az ajtó, örömömben csak még inkább potyogni kezdtek a könnyeim. Még azt sem fogtam fel, hogy Eric lakásán vagyok vagy, hogy megint félmeztelenül parádézik előttem. Mindez most elenyészett az érzés mellett, hogy valaki járt a lakásomban.
Bentebb sétálok, aztán figyelem, hogy bezárja e alaposan az ajtót, mintha nem lennék már így is totális biztonságban Vele. Vízért megy, majd visszasétál hozzám de én még mindig csak próbálok megnyugodni és hagyni, hogy az adrenalin végre eltűnjön belőlem. Mondjuk amennyit termelt hirtelen a szervezetem, nem csoda, hogy még akkor is reszketek, amikor finoman magához von és megölel. Én meg úgy bújok hozzá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Utólag biztos nagyon cikinek fogom érezni, hogy késő este rátörtem és bőgve hozzábújtam, de most nem érdekelt.
Végül fene se tudja mennyi idő elteltével, végre képes voltam elhúzódni tőle és leülni a kínált helyre, hogy aztán még mindig remegő kezekkel a vízért nyúljak. Jól esett, de most egy bögre whisky biztos jobb lett volna. Az lezsibbasztotta volna az agyamat annyira, hogy megnyugodjak.
-Betörtek a lakásomba. Vagyis, az ajtóm nyitva volt, én meg be se mertem menni, inkább kocsiba pattantam és eljöttem hozzád, mivel megint csak nem tudtalak elérni telefonon!- az utolsó szavaimat már kissé emeltebb hangon, dühösen vágom a képébe, majd inkább arcom a kezeimbe temetem és egy nagy sóhaj kíséretében végig túrok a hajamon. -Megfordult a fejemben, hogy rendőrt hívok de... - akadtam el egy pillanatra, mert magam sem értettem, miért nem hívtam rendőrt. Mert a patológián volt egy furcsa érzésem? Nevetséges. -Amikor végeztem a munkahelyen és a kocsimhoz indultam, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne vagy követne. Aztán eszembe jutott, amit mondtál, hogy Oliver gyilkosa még a környéken lehet és talán én is veszélyben vagyok. Aztán hazaértem és nyitva volt az ajtóm, a zár nyelve kiszakadva a keretből...- hadarom el gyorsan, majd kissé félve Ericre pillantok. Tuti tiszta bolondnak néz. -Megijedtem. Próbáltalak hívni, miközben kocsiba pattantam, aztán ide jöttem. Lehet, hogy túlreagáltam...- sóhajtom végül fáradtan most, hogy már picit sikerült megnyugodnom, majd lehúzom a maradék vizemet és összébb fogom magamon a vastag kardigánt, hátha az majd segít a remegésemen, bár tudom, hogy nem fázok.

Eric & Caroline

“I need a Hero”

Legalább másfél hete nem találkoztunk Erikkel, ami azért is furcsa, mert már a munkánk miatt is kicsi a valószínűsége, hogy véletlenül elkerüljük egymást. Az edzéseket is mindig lebeszéltük, de valahogy az utolsó pillanatban mindig közbe jött neki valami, én meg kezdtem úgy érezni magam, mint valami hülye liba, akit folyamatosan le akarnak koptatni.
Volt egy sejtésem, hogy talán a múltkori este miatt lehetett ez, amikor együtt aludtunk vagy a másnapi reggeli, amikor jó párszor megölelt vagy épp a búcsúnkkor még puszit is adott az arcomra. Azóta se tudom ezt hova tenni és talán Ő sem, hiszen elég gyanús, hogy szándékosan kerül. Talán azt hiszi, hogy majd ezek után epekedve fogok érte nyálat csorgatni? Oké, majdnem jól hiszi, mert azóta kicsit másként gondolok rá, mint egy bunkó nyomozóra, de azért nem lettem még én sem fülig szerelmes attól, hogy valaki kedvesebb velem egy picit. Eric jó pasi és megmutatta a kicsit kedvesebb oldalát is, de ettől még nem kergetek hiú ábrándokat és egyébként is megbeszéltük, hogy egyikőnk élete sem olyan, amibe beleférne bármilyen normálisnak titulálható kapcsolat. Neki a vadászat miatt, nekem meg a munkamániám és a pofára eséseim miatt. Kinek hiányzik ez az egész teketória?
A végén, már én sem kerestem. Dacból vagy talán sértettségből, magam sem tudom, de fel is adtam a reményt arra, hogy edzünk majd még együtt. Egyedül próbáltam valamennyire ráérezni a késdobálás fortélyaira és arra is, hogyan tudnék egy karót beledöfni valakibe. Jó kis elfoglaltság volt arra is, hogy levezessem a feszültséget is, ami azért alakult ki bennem, mert Eric érezhetően került engem.
A pénteki munkanapom általában jobban el szokott húzódni, mint a többi nap. Ilyenkor igyekszem az egész heti munkákat rendszerezni, összefoglalni és hasonlók, hogy hétfőn aztán ne egy oltári nagy katyvasz kellős közepére érkezzek.
Tekintve, hogy már kora ősz van, nem volt nehéz addig szöszmötölnöm, míg végül már kezdett rám sötétedni, ami egy kissé frusztrált. Újabban nem kedveltem a sötétet, vagyis nem magát a sötétséget, hanem mindazon dolgokat, melyek megbújhattak benne. Most is, amíg a bejárattól elértem a parkoló autómig, folyamatosan az volt az érzésem, hogy valaki figyel vagy követ. Vagy mindkettő. A végén már úgy húztam a hátsóm a kocsi felé, mintha kergetnének, ott meg aztán jót röhögtem a saját hülyeségemen, mikor az autó fényénél sem láttam semmi mozgást. Kezdek képzelegni.
Mire negyven perccel később hazaértem, már sikerült egészen megnyugodnom, bár ebben biztosan közre játszott az is, hogy együtt vonyítottam a rádióval az éppen szóló dalokat. De a lényeg ugye az, hogy megnyugodtam. Lazán kiszálltam a kocsiból, lezártam, majd a bejárati ajtóhoz indultam, de amikor a kilincsért nyúltam és az ajtó tök egyszerűen csak kinyílt halkan nyikorogva, megborzongtam és a pánik úrrá lett rajtam. Nem sokon múlott, hogy sikoltsak is egy igazi csajosat, de a szám elé kaptam a kezemet és inkább befogtam. Betörtek a lakásomba! Az is lehet, hogy még van odabent valaki! Az is lehet, hogy nem egy betörő! Ó a fenébe is, most mihez kezdjek?
Reszkető kézzel veszem elő a telefonomat, miközben már tipegek is vissza a kocsimhoz, de hiába hívom Ericet, foglaltat jelez.
-Ez komoly? Még le is tiltotta a számomat, vagy mi?- szentségeltem a kocsiba ülve, majd úgy döntöttem, hogy muszáj leszek meglátogatni, mert nem tudok mást tenni. Rendőrt nem hívhatok. Mi van, ha egy veszélyes lény az?
Ajkamat rágcsálva próbálom Ericet újra és újra hívni, de még mindig foglalt. Most vagy be nem áll a szája, vagy tényleg tiltott.
Csikorgó kerekekkel állok le a házánál, vagyis ahol legutóbb megálltunk, mikor a boltban vett cuccokat kirakta, majd az ajtóhoz rohanok és pánikolva verni kezdem, mint valami őrült. Látni alig látok, mert egész úton a lakásáig potyogtak a könnyeim, annyira be vagyok tojva és egészen biztos vagyok benne, hogy most nem tudnék egy precíz metszést ejteni a szikémmel.
-Eric! Nyisd ki, kérlek!- ordítom az ajtóban állva, miközben folyamatosan a hátam mögé lesegetek, nem-e követett valaki. Sosem történt még velem ilyen. A vámpírtámadás óta sem volt semmi gubanc. Már épp kezdtem megnyugodni, erre most ez...