Rengeteg dolgom lett volna még itt, de meglehet  takarítást ráhagyom majd másokra. Elvégre nem voltam jelen esetben abban a helyzetben, hogy nekiálljak eltüntetni a testeket. Esetleg jelentem a gyilkosságokat, és majd a munkatársak elintézik a dolgokat.
Azt azonban, hogy honnan tudok az esetről, nos elég nehéz lesz majd megmagyarázni, de csak sikerül majd megoldanom a problémákat.
A lány lassanként válaszolt nekem, bár nem a legszívélyesebben, mintha csak haragudott volna azért, mert megmentettem az életét. Persze hagyhattam is volna meghalni, de az nem az én módszereim közé tartozik.
- Még sosem kóstoltam, így nem tudok véleményt mondani, de nem is vonz a kiderítés. - elhúztam a számat. Nem is akartam belegondolni, vajon milyen ízvilága lehet, egy tulajdonképpeni hullának. Nekrofil sem voltam, így a velük eltöltött pásztor óra sem érdekelt, hiszen vérkeringés és egyebek nélkül, hidegek lehettek akár a jég, meg aztán Alkonyatosat sem akartam volna játszani egyikkel sem. Hisz még is milyen képet vágtak volna, ha rájuk döntök egy halom csillámport, hogy úgy csillogjanak mint abban a filmben?
Ahogy elnéztem a testeket, felsóhajtottam.
- Valóban nem ártana a segítség… - aztán kicsit közelebb mentem, miközben a zsákot laza egyszerűséggel ledobtam a vállamról, mintha csak egy zsák krumpli lett volna. - Volt családjuk? Vagy szimplán hozzájuk csapódtál egy görbe estére? - karba tettem kezeim, ahogy közelebb mentem, s kicsit alaposabban megszemléltem az élettelen testeket, aztán zsebembe kotortam, előszedtem belőle az egyik telefont, amit minden esetben magamnál tartottam, kikerestem egy telefonszámot, s dobtam rá egy üzenetet. „Törlesztheted a tartozásod! Takarítást kérek!” s a folytatásban leírtam a címet.
Eltéve a készüléket, visszamentem a zsákomhoz, s ismét a vállamra kanyarintottam, hogy akkor most folytatom az utamat a kocsihoz.
Ha a lány annyira segíteni akar, nos akkor majd segíthet ásni.
A figyelmem nem kerülte el az sem, hogy mikor belerúgott a holttestbe, az nem egy átlagos lány rúgása volt, de az egészet szó nélkül hagytam.
-Hamar elintézte őket… szinte észre sem vették… - morogtam az orrom alatt. Sajnos késve érkeztem, így őket már nem tudtam megmenteni. De egy is több a semminél. Legalább is ezzel próbáltam nyugtatni magam.

Nos, a helyzet állása a következő volt. Megvédtem a lányt, megöltem a gonoszt, és ott üldögéltem egy darabig a vérszívó teste mellett, miközben azon agyaltam, még is hol kellene elégetnem a testet, s eltemetnem a csontokat. Aztán a lány is válaszolt a kérdésemre, ami nem volt a legszívélyesebb.
De vajon én voltam a bunkó, hogy megmentettem az életét? Fene se tudja, de legalább egy kösz jólesett volna, de ki is vagyok én, hogy ezt elvárjam? Na mindegy.
Így aztán csak végignéztem magamon, s szereztem valahonnan egy tisztább rongyot, és letöröltem a képem.
-Bármi… vágás, sérülés… és még sorolhatnám. - elhallgattam, majd  ismét a lányra emeltem a tekintetem. -Eric Warren…. És ha már így bemutatkoztam… Te ki vagy? - a nyilvánvalót már nem akartam megosztani, hiszen mi más szűrődhetett volna le az előbbi jelenetből?  Végignéztem a lányon, majd a fejetlen hullára tekintettem, azt pedig szó nélkül hagytam, mikor megrúgta a fejetlen fickót.
-Figyelj… jobban jársz, ha elhúzol innen… nem a legjobb helyre jöttetek szórakozni. - közöltem, miközben a fejet szépen odatettem a test mellé, majd előszedtem a zsebemből egy zsákot, és bezsákoltam a testet, ugyan is nem itt ezen a helyen akartam elégetni.
Aztán a lányra emeltem a tekintetem, s alaposan végigmértem őt.
Nem szóltam semmit, csak a vállamra dobtam a zsákot a testtel, s elindultam kifelé. Nem érdekelt, hogy követ e vagy sem. Az sokkal inkább érdekelt, hogy eltudjam innen vinni a testet, és eltudjam tüntetni maradéktalanul.
Aztán megtorpantam.
- Figyelj… tudom, nem a legbizalomgerjesztőbb ez a jelenet… de nem vagy éhes? -tudakoltam, aztán szabad kezemmel a zsákra böktem. - Nyugi… nem őt akarom feldarabolni és megenni… - meg aztán el is akartam innen vezetni a lányt, hogy legalább ő biztonságban legyen, és ne ezen a helyen, ahol bármikor valami olyanba ütheti az orrát, amibe nem kellene, szóval kifejezetten örültem volna annak, ha hajlandó velem jönni.
A vadász énem annyira nem is zavarta volna, ha itt marad egymagában, de a zsarut...nos az már más kérdés volt. A zsaru azt akarta, hogy tiszta legyen minden, és ő biztonságban legyen.

Bedobtam egy kávét, no meg egy szelet pite is lecsúszott, majd puszit nyomtam a nagyim homlokára, aztán elköszöntem, és mentem a dolgomra. Bírtam az öreglányt, így mindent elkövettem annak érdekében, hogy biztonságos helyen tudjam őt tartani, azonban azt nem engedhettem meg, hogy a nyomok kihűljenek, és elveszítsem azt a dögöt, akinek már elég régóta a nyomában voltam.
Nyomoztam, kutattam, nyomokat tüntettem el, s igyekeztem másra fogni a halál eseteket, mintha csak egy lettem volna a korrupt, és tudatlan barmok közül, akik szemellenzőt hordanak, hogy a munkám rejtve maradhasson.
Egy eldugott helyen leparkoltam a kocsimat, kivettem a felszerelésemet, majd neki iramodtam.
Halkan mozogtam, kibiztosított fegyverrel. Igaz nem sokra mennék velük, de arra jó, hogy lelassítsam a dögöt, s végezhessek vele. Kegyetlen vadállat, aki nem kímélt senkit. Se embert, sem pedig természetfeletti lényt.
Az a mészárlás ami fogadott, nem a legtökéletesebb látvány volt. Véres holttestek, kinek a karja nem volt a helyén, ki a fejét veszítette el a szó legszorosabb értelmében, és ráadásképpen olyan terepen is voltak ezek a kölykök, ahol bizony nem kellett volna játszadozniuk.
Piás üvegek, és egyéb finomságok hevertek szerte szét… valaki elég alaposan belerondított a kis bulijukba, s ez a valaki történetesen egy szadista állat volt.
Mikor végre beértem, épp egy srácot kaszabolt le.
- Otthon hagytad a jómodorod, vagy élből vagy ilyen töketlen, hogy hátulról támadsz le fiatalokat?- tettem fel a kérdést, s közben már kibiztosítottam a fegyverem, s igaz egy kézzel elég nehéz dolog lőni, de kellett azért a másikba egy kés is, hogy az a dög, ha esetleg úgy döntene, hogy nekem esik, a kis csaj helyett, akkor bizony nem egy egyszerű műveleten leszünk túl, hanem csak akkor fog elkezdődni a „tánc”. Persze a kérdésemre nem érkezett válasz...
-Mi lenne ha hagynád őket, és olyannal kezdenél, aki visszatud ütni? - elsütöttem a fegyvert, s ha nem tért ki előle, akkor a vállában landolt a golyó, ha igen, akkor pont a kis csaj feje mellett csapódott be a falba.
Nem mentem közelebb, nem estem neki. Megvártam, míg ő lép. Megvoltak a magam módszerei. Amik olykor beváltak, olykor pedig majdnem otthagyom a fogam, pont mint a múlt alkalommal ,mikor egy másik vérszívót vadásztam le. Az a semmirekellő fél tucat nővel végzett… jó nem azt mondom, hogy ártatlanok voltak, sem pedig azt, hogy megérdemelték azt amit kaptak, de mikor valaki ennyire gyártja a hullákat, azt el kell intézni.
Ha nekem támadt, hát visszacsaptam ahogy tudtam, s lehetőségeim adták. Minden előnyt megkaptak ezek a dögök… gyorsaságot, regenerálódást, s mindent amit csak egy magamfajta vágyhat. Jó, a vér ivást nem szeretném magaménak tudni, de mondjuk a gyorsaság, a hatalmas erő, és a regeneráló képesség...nos annak kifejezetten tudnék örülni egy nehéz nap után.
De félre a gondolatokkal, hisz a vérszívó támadásba lendült. A golyó nem talált, s a lány feje mellett érte el a falat.
Szerencsémre mondva, vagy inkább balszerencsémre velem kezdett el foglalkozni. Nem tudom pontosan mennyi ideig tartott a küzdelem, de végül, hogy talán a lány terelte e el a figyelmét, vagy szimplán ilyen kicsapongó volt… nos nem tudom így visszatekintve, de sikerrel jártam. Vértől maszatosan a fejével a fejem mellett hevertem egy darabig, miközben kiterültem.
Elfáradtam… megsebesültem, véres voltam, és még az életben és még itt maradt srácokat is el kell tüntetnem, hogy ne kíváncsiskodjanak ezen a környéken, hisz alaposan megjárhatják.
De még feküdtem ott egy jó ideig, aztán nyöszörögtem keveset sajgó tagjaimmal, s felkeltem.
Ha a lány nem szaladt el, s még a közelben volt, felé fordultam.
-Jól vagy? - nem kezdtem bele a kioktató szövegbe még, hiszen épp elég lehetett a látvány, hogy a barátját szétkaszabolták a szeme láttára.