Már meg sem próbáltam elmenekülni. Inkább elfogadtam a sorsom és felkészültem a fájdalomra, ami ha szerencsém van akkor nem fog sokáig tartani. Lehunyt szemmel vártam hogy a farkas végre elkapjon, de a könnyeim már rég folytak és most is visszatarthatatlanul csorogtak végig az arcomon. Az futott át az agyamon, hogy mi lesz Ray-jel, ha én itt most meghalok és csak reménykedni mertem, hogy el tudja majd látni magát kint a semmi közepén. Nem néztem fel, nem mertem kinyitni a szemel, csak éreztem hogy a farkas az arcom előtt mélyen beszívja a levegőt és olyan hangosan morog, hogy abba az egész lényem beleremegett. A következő pillanatban vonyítást hallottam és a farkas bundája az arcomat súrolta és a lendülete felborított. Reflexből emeltem az arcom elé a kezem és vártam. Vártam hogy a hegyes fogak a húsomba marjanak és széttépnének, de a mancsok dobogásán kívül már csak a saját zihálásomat hallottam. Elhalkult az erdő, csend nehezedett a tisztásra. Már már fülsértő volt a csend a korábbi csaholáshoz képest. Zokogva nyitottam ki a szemem és körbenéztem. Sehol egy lélek, sehol egy farkas. Lassan hajnalodott. Remegő kézzel és lábbal nagy nehezen felálltam és a cuccaimhoz mentem. Kapkodva szedtem össze a holmimat és Ray dörgölőzött a lábamnak.
- Tűnjünk el innen, de gyorsan. – suttogtam neki.

...

Igazából halvány sejtésem sem volt arról végül hogyan jutottam haza. Sem arról, hogy találkoztam-e bárkivel is a hazavezető úton. Csak arra emlékszem, hogy hazaértem és már vágtam is be magam a kádba. Valószínűleg elaludhattam, mert arra keltem hogy fázok és egy éhes farkas néz velem szembe. Ez az éjszaka azt hiszem még nagyon sokáig kísérteni fog. Kimásztam a kádból és megtörölköztem. Ahogy a szobámba mentem egy pillanatra a naptárra siklott a tekintetem és láttam hogy pirossal be van karikázva. De miért? Mi dolgom van ma nekem, amit elfelejtettem? Nem is nagyon foglalkoztam vele, amíg a telefonom is el nem kezdett csipogni.

„RÁDIÓ INTERJÚ”

És ekkor beugrott, hogy próbaképpen elküldöm a jelentkezésemet, hogy ne csak lézengjek a kövén házában, hanem egy kis pénzt is keressek. Ennyit arról, hogy nyugodtan ki tudjam heverni az éjszaka történteket. Volt még pár órám, így pihenés helyett készülni kezdtem. Egy halvány kék blúz, egy egyszerű fekete szoknya és egy topán lett volna a szettem, ha nem látom még magam a tükörben. Mindenhol sebek éktelenkedtek rajtam. Gyors újratervezés, és egy fehér hosszú ujjú ing, és egy fekete farmer mellett döntöttem végül, ami eltakarta a sérüléseket. Az arcomon is volt pár karcolás, de az kimagyarázható egy macskatámadásnak. Jobb ha nem híresztelem, hogy egy falka farkassal néztem szembe. Halvány smink, épp csak egy leheletnyi, hogy valamennyire elrejtsem a karcolásokat. A hajam kiengedtem, és lágyan simult a vállamra és a hátamra. Rayt megsimogattam, felkaptam a táskámat és elindultam.
A stúdió előtt mely levegőt vettem és csak azután léptem be, hogy kicsit lenyugtattam magam. A portán elmagyarázták, hogy merre menjek de a folyóson egy kicsit elbizonytalanodtam. Rengeteg ajtó, számtalan stúdióterem és úgy éreztem elvesztem. Egy kicsikét nézelődtem, mert szokásomhoz híven, a késői emlékezés ellenére, fel órával az időpont előtt odaértem. Elmentem egy pár ember mellett, akik nagyon ügyet sem vetettek rám. Olyan hangot hallottam, mint amikor az ember ép kiköpi a vizet, de nem fordultam meg. Aztán hirtelen egy férfi állt meg mellettem, amitől összerezzentem. Ahogy felé fordultam és már toltam volna le, hogy hölgyeket nem illik megijeszteni, felismertem. Warrick Castro állt velem szemben. Na szép, kislány maradj nyugodt. Nem lesz semmi baj, csak maradj laza.
- Igen, állásinterjúra jöttem a 4-es stúdióba. – feleltem könnyednek szánt hangon. De hiába minden, így is megremegett a hangom. Be tudtam a tegnap este utóhatásának.
- Ha jól értem, akkor előbb neked kell megfelelnem, hogy végül a tényleges leendő főnököm elé mehessek? – kérdeztem most már kicsit könnyedebben. De még mindig kicsit zavarban.
- Szabad megkérdeznem kire emlékeztetlek? – folytattam kíváncsian miközben kérés nélkül elindult, gondolom megmutatni merre van pontosan a négyes terem. Közben lopva megfigyelem jobban az arcát. Tipikusan az a szépfiú típus, aki előtt valószínűleg sorban állnak a lányok, mégsincs az a benyomásom, hogy ennek megfelelően egy skalpvadász, a legyet is röptében férfi lenne. Udvariasnak és megbízhatónak látszik így elsőre.

Oké.. Azt hiszem egy kicsit megbolondultam. Éhes farkasok vesznek körbe én meg szemtelenül meg merem simogatni a vezérüket, aki el is némult hirtelen. Elkapták a ruhámat, a lábamat és már húztak volna el, téptek volna apró cafatokra. Olyan erővel rántottak el onnan, hogy a lélegzetem is elállt. Kezdtem pánikba esni, de úgy isten igazából. Talán csak most fogtam fel igazán, hogy ezt az éjszakát nem élhetem túl. Vagy azért, mert gyakorlatilag megesznek, vagy azért mert megharapnak. Egy boszorkány nem válhat farkassá. A méreg ölne meg.
Ott feküdtem a földön, ahogy a farkasok tapostak rajtam. Nagy nehezen a hasam rá tudtam fordulni, és próbáltam elkúszni, amikor az egyikük konkrétan a hátamra lépett. Lehelletét éreztem a tarkómon. Szinte láttam magam előtt, ahogy nyitja a pofáját, hogy belém mélyessze a fogait, és a simítás már kitörni készült a torkomból, amikor hirtelen mindegyik megdermed.
Valami történt, mert a fejem felett pontosabban a hátam mögött egy hangos mohó kaffantás visszhangzik fel a fák között és a farkasok egyként vetik bele magukat az erdőbe. Szinte érzem a mellkasomon a talpak dobbanását, mintha mind egy nagy szív lennének. Összehangolt támadás indul meg, én pedig halkan felsóhajtok, hogy más prédát találtak maguknak. Lassan négykézlábra tornázom magam és óvatosan nézek körbe, hogy mind elmentek vagy még egy darabig félthetem az életem. Ahogy megfordulok szembe találom magam az alfával, aki méreget szimatol és úgy néz ki, mint aki mindjárt rám veti magát. Itt állok négykézláb előtte és a szemem jobbra balra cikázik, újabb menekülő utat keresve, de nem bírok ellenállni és a szemébe nézek. Olyan mint a forró arany, látni benne a tüzet ami hajtja. Az a rövid látogatás az elméjében tisztává tette számomra, hogy hiába is keresem a kiutat. Bármerre mozdulok ő azonnal ott teremne és a földre teperne. Egy egy ellen talán még lenne is esélyem, ha olyan erőm lenne, amit tudnék is irányítani. De nekem csak az álomjárás jutott, és azt sem tudom mit kezdjek vele. Óvatosan azért csak megmozdultam, a sarkamra ültem és amikor a farkas nem mozdult óvatosan felemeltem a karom. Itt ott egy egy karcolás, mélyebb is akadt köztük, de egyik sem volt olyan súlyos. Némelyik után ugyan megmarad a heg, főleg a combomon és a vádlimon, de ez lesz a tanuló lecke.
Felnéztem a holdra és nyugtáztam, hogy ez a megtisztulás nem úgy sikerült ahogy terveztem. A szívem a torkomban dobogott és elszakadt a cérna. Némán hang nélkül kezdtem el sírni, ahogy az adrenalin tombolt a véremben. Ekkor láttam még a szemem sarkából, hogy az alfa megindult felém. Ez már a végjáték, magának akár csakis magának. Nem osztozik rajtam senkivel. Egyedül fog végezni velem, mert rosszkor voltam rossz helyen. A pánik megint elhatalmasodott rajtam. Hátrálni kezdtem megint a tó felé, hátha mégis el tudok menekülni. De egyszerűen nem tudtam levenni a szemem a farkasról. Nem mertem hátat fordítani neki. Vajon van értelme a menekülésnek? Könyörögjek, hogy ne öljön meg? Vagy azért könyörögjek, hogy gyorsan végezzen velem? Patakokban folyt már a könnyem, levegőt is kapkodva vettem, meg szólalni sem tudtam volna, nem hogy még értelmes mondatok hagyják el a számat.

Nem pont úgy sikerült a tervem, ahogy azt én elképzeltem. Kis naivan azt hittem, hogy hagyják, hogy méltóságomat megőrizve két lábon mehetek az alpha elé. A felállási kísérleteimet sorban hiúsították meg. Többször is rám léptek, sőt fel is löktek. Egy hang nélkül tűrtem és úgy mentem tovább, annál ellenére, hogy szívem szerint sikitottam volna a fájdalomtól, amikor a vádlimra lépett egyik másik farkas. De némán zihálva folytattam az utam.
Az egyik farkas olyan szemtelen volt, hogy még a tarkómat is megnyalta, amitől kirázott a hideg. Érdes nyelve a nyakamat érte. A hajam is gubancos és büdös lett a nyálától. Ha ezt az éjszakát túlélem az biztos, hogy egy alapos forró vizes fürdés lesz az első dolgom amint hazaérek. Bár erre jelen pillanatban nem sok esélyem volt.
Ájulásom után az alpha előtt biztos voltam benne, hogy itt a vég és maga a vezér ontja véremet. Ő eszik belőlem elsőnek. Az idegen elmében elvesztem, nem láttam mást csak az állati ösztönöket, a vadászat izgalmát, a szabadságot, amit a farkas lét adott neki. Próbáltam kicsit mélyebbre ásni, megtalálni az embert a farkas mögött, de ez szinte lehetetlen volt. Nem találtam kapaszkodót, amerre elindulhattam volna. A tudatalatti mélyebb szintjei olyannyira rejtve voltak, hogy halványan éreztem csak az embert. Mekkora segítség lett volna, ha rendesen megtanulom használni az erőmet, mennyivel könnyebb lett volna ha a szüleim nem kihasználják, hanem fejlesztik. Vagy legalább segítenek megérteni. Akkor nem bolyonganék, nem vesznék el egy állat zsigeri ösztönei között.
Nagy nehezen talán órákkal, de az is lehet, hogy csak percekkel később a tudatom visszatalált a saját testembe. Az első amit érzékeltem, hogy még mindig a földön fekszem. Éreztem az avar dohos szagát, a nedvességet, ahogy kúszik fel a ruhámon. A második, ami tudatosult bennem, hogy felülről valami melegít, mint valami vastag takaró. A harmadik, hogy valami forró csurog végig az arcomon és a nyakamon. Óvatosan nyitottam ki a szemem, mert a fülem még mindig zúgott és még fekve is szédültem, ebből megint ájulás lesz, ha nem szűnik meg. Milyen jól is tettem, hogy nem azonnal nyitottam ki a szemem, mert a látványtól azonnal eldobtam volna a tudatomat megint. Az a hatalmas farkas épp felettem állt és rám csorgatta a nyálát. Mostmár biztos, kell az a forró zuhany.
Lassan teljesen kinyitottam a szemem és csak bámultam azt a hatalmas állatot és azon gondolkoztam miért nem ölt még meg. Még nem mozdultam, de hallottam a nyüszítéseket, amit nem tudtam mire vélni. Talán megtámadta őket, hogy engem védjen? Mi történt, amíg az elméjében voltam? Bármi is történt, azt hiszem hálásnak kell lennem, hogy nem hagyta hogy széttépjenek. Lassan felemeltem az az egyik kezemet és a nyakánál a bundájába vezettem az ujjaimat, lágyan megsimogatva, mintha csak az emberi alakjának az arcát cirógattam volna meg.
- Köszönöm! – suttogtam halkan. A szemét keresve kissé megmozdítottam a fejem, hogy látom-e szemében az emberi értelem csillogását, hogy értette-e amit mondtam. A szédülés és a fülzúgás megint felerősödött és biztos voltam benne, hogy megint elvesztem az eszméletem. Túl sok volt az inger, túl sok volt az izgalom. Sötétség telepedett rám, és a kezem visszazuhant a földre. Az elmém ezúttal nem ment vándorútra. Öntudatlanul feküdtem egy farkas alatt. Meghalok ma éjszaka, vagy élve távozom innen?

Bénázásomnak meg lett az eredménye. Ray úgy ugrott ki az ölemből, hogy mind a tíz karmával végigszántott rajtam, kisebb nagyobb sebeket ejtve rajta. Nem haragudtam rá, hisz az ösztönei hajtották. Nem ment messzire, csak az egyik fa alsó ágára és onnan nyávogott le keservesen. Szinte hallottam, ahogy azt nyávogja, hogy fuss te bolond az életedért.
Szívem szerint már elfutottam volna én is. Az én ösztöneim is sikitottak a menekülésért, de mégsem tettem. Eleget tudtam a farkasokról ahhoz, hogy tudjam, ha most szaladni kezdek akkor vadászni fognak rám a végsőkig. Egy ember, egy gyenge boszorkány, öt farkassal szemben tehetetlen.
Éreztem a bőrömhöz érő bundájukat, ami sokkal durvább és érdesebb volt, mint egy kutyáé. Éreztem a nedves orrukat, ahogy súroltak, éreztem az izgatottságukat. Olyan közel voltak, ha akarom a bundájukba fúrom az arcomat. Ha nem épp a vacsorát látnák bennem, és nem ilyen kiszolgáltatott helyzetben lettem volna, talán gondolkozás nélkül meg is tettem volna.
Igazság szerint csodáltam ezeket az állatokat. És két választási lehetőséget láttam hirtelen. Vagy elájulok és meghalok, vagy elindulok az alpha felé, aki a többiek mögött állt és talán a legemberibb volt mindannyijuk közül. Egyikhez sem volt igazán kedvem, de tudtam ott sem maradhatok ahol vagyok, főleg úgy, hogy az egyik farkas foga a combomat is súrolta. Ez volt az a pont ahol döntöttem és hirtelen felpattantam, mit sem törődve a veszéllyel ami ezzel járt. Határozott léptekkel indultam az alpha felé, bár remegett a lábam és kicsit meg is szédültem.
Már csak pár lépés választott el, attól hogy megérintsem azt a csodás lényt, és már kinyújtott kézzel álltam előtte, amikor megtörtént, amit el akartam kerülni, az adrenalin olyan mértéket ütött meg, amit nem bírt elviselni a testem. Zúgni kezdett a fülem, a szemem előtt fekete foltok kezdtek táncolni, megbicsaklott a térdem és éreztem, ahogy zuhanok. Ezzel egy időben az elmém váltott és az álmok világában találtam magam. Egy elmében, ami egyszerre volt állatias, és emberi.
~ Ne most, ne itt. ~ gondoltam kétségbeesetten és riadtan néztem körbe. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az egyik farkas elméjébe sikerült belépni, de a dolog furcsasága, hogy ők nem aludtak. Nagyon is ébren voltak. Még így is éreztem őket magam körül, hallottam a szuszogásukat, a morgásukat.

Meggyőztem magam, hogy a rossz előérzet csak illúzió és semmilyen veszély nem fenyeget. Ennek köszönhetően halál nyugodtan kezdtem el a megtisztulás és megújulás rituáléját, és minden rendben is ment.
Csupán a füstülő nyugtató illata és sercegése törte meg a csendet, valamint a saját sziszegésem, ahogy áldozatot bemutatva megvágtam a tenyerem. Nem nagyon, épphogy pár csepp essen a rögtönzött oltárra, mely egy pár másodpercre fel is ragyogott elfogadva az áldozatot. Ezután jött a kedvencem, de arra már nem volt lehetőségem, hogy véghez vigyem, mert Ray robbant elő a fák közül, egyenesen az ölembe és vadul fújtatott az erdő felé.
- Mi ütött beléd kis Bolondom? - kérdeztem tőle nyugodt hangon a fülét simogatva. Remegett, mint a nyárfa levél és a farkával üveget lehetett volna mosni, olyannyira felborzolta.
- Nincs ott semmi. Gyere, nem kell félni. - szóltam halkan kuncogva és elindultam abba az irányba, ahova Ray fújt, és csapkodott a mancsával.
Nyugodtságom akkor tört meg, amikor a hátam mögül ágak reccsenését hallottam és ahogy megfordultam villogó szempárok néztek velem szembe. Ahogy körbeforogtam és próbáltam menekülő utat találni, rádöbbentem hogy bekerítettek. Összesen öt vagy hat villogó, éhes szempárt számoltam. Tehetetlen voltam, és hiába is sikítottam volna, senki nem hallhatta volna ennyire messze a várostól. Az erőm most használhatatlan volt, hisz mind ébren voltunk. Egyetlen menekülő utam maga a tó volt. Lassan kezdtem hátrálni, igyekezve szemmel tartani a farkasokat. És ahogy néztem őket rájöttem, hogy nem egyszerű farkasok.
- Vérfarkasok... - suttogtam elhalón és gyorsabban hátráltam a tó felé, de amilyen béna vagyok az egyetlen kiálló gyökérben sikerült elesnem és elterülnöm a földön. Meghallottam, ahogy a mancsok dübörögnek a földön, ahogy Ray vadul nyávog prüszköl, karmol mellettem. Hirtelen ötlettől vezérelve felültem és ülve néztem szembe a farkasokkal. Sokat olvastam róluk, szinte a megszállotjuk voltam. Így az ismereteim alapján a legnagyobb és legnyugodtabb farkast kerestem a szememmel.

Újabb év telt el, és sok minden történt ezalatt. Legfőképpen találtam mestert, de nem volt hosszú életű, ugyanis magam sem tudom miért egyik napról a másikra hirtelen eltűnt. Még egy üzenetet sem hagyott.
Sokat rágódtam, hogy én rontottam-e el valamit, de a többiek a kovenben meggyőztek, hogy nem az én hibám, hogy elment. Tatiana nagyon megértő volt és azt mondta maradhatok náluk. Ennek függvényében kialakitottam egy saját kis zugot és a többi koven társam védelmében megkértem, hogy csináljon egy védőbűbájt, hogy ne tudjak az álmaikba belemászni, miközben alszom. Nem akartam kellemetlenséget a többi boszorkánnyal és nem akartam tudni a titkaikat.
Nap nap után telt és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a nyakamon van a megújulás ünnepe. Ray is egyre feszültebb volt. Napok óta fújt mindenkire akivel találkozott, senkivel nem próbált meg kapcsolatba lépni, sőt még engem is megkarmolt, ami egyáltalán nem jellemző rá. Már előkészítettem mindent, úgy ahogy otthon tanultam, sőt még a környék térképét is áttanulmányoztam, hogy keressek egy olyan helyet a városon kívül, ahol a legnagyobb területen éri a földet a telihold fénye. Ez a rituálé fő eleme, a holdfényben fürdés. Otthon aki ezt nem tette meg, nem léphetett magasabb szintre a tanulmányaiban. Úristen, még emlékszem mennyire ciki volt a többiekkel megtenni, de nem volt kibújó.
Telihold hamarabb eljött mint gondoltam és holdkelte előtt alig pár órával kapkodva szedtem össze a cuccaimat egy hátizsákba, hogy az utolsó busszal, ami kifelé ment a városból, el tudjak menni. Biztos voltam benne, hogy valamit elfelejtek.
- Tudom mennyire utálod a macskahordozót, de sajnos muszáj. Ahogy leszálltunk kiveszlek. Ígérem! – mondtam nyugtatóan a vadul nyávogó és fújó macskának, aki fittyet hányva rám tovább tombolt a ketrecben. Egy örökké valóságnak tűnt, mire megállt a busz. Kiengedtem az elégedetlen feketeséget és elindultam az erdőben a tavacska felé a túra úton. Jó sokat kellett sétálni, de végre odaértem. Lassan kipakoltam a táskából, mindent sorba raktam a tavacska partján. Sűrűn néztem körbe, mert Ray duzzogva elrohant miután elengedtem és azóta se láttam. Ennek körülbelül másfél órája volt. Gyújtottam egy levendula füstölőt, amit én magam csináltam szárított levendulából, és egy tálba tettem, hogy még véletlenül se gyújtsam fel ezt a gyönyörű erdőt.