Eric & Caroline

“'Morning, Sleepy!”

Kellemes volt így a reggel és az ébredés, bár egy kicsit szégyelltem magam, mert jobb lett volna, ha már korábban felébredek és mondjuk úgy tudom kelteni Ericet, hogy van kávé meg reggeli is. Azonban nem úgy tűnt, minha emiatt neheztelne vagy valami, mert ugye kapásból megölelt, ráadásul utána is mosolygott és egész jó kedve volt.
-Akkor gyorsan összedobom azt a reggelit, nehogy éhen halj itt nekem.- vigyorogtam rá én is, majd a konyhába indultam, hogy megszerezzem magunknak a kávét és egyben Eric dzsekijét is, amiből azonnal előszedte a telefonját, ami természetesen ki is jelezte egész pontosan, hogy hányszor kerestem az elmúlt pár napban. És akkor még a hangpostáját meg sem hallgatta. Bocsánatkérő pillantása láttán, csak halványan elmosolyodtam és inkább mentem tovább a dolgomra, azaz kerestem neki egy törölközőt, majd visszatértem vele és a fejére dobtam nevetve. -Várj egy pillanatot!- állítottam meg, még mielőtt a fürdőbe vetette volna magát és vittem oda hozzá egy pár nejlon zacskót, amit aztán ketté téptem és lefedtem vele a testét fedő kötéseket. A ragtapasz, amivel odafogtam a nejlont, elvileg egész jól kell bírja az ilyesmit.-Nem lenne jó, ha szétázna a varrat aztán megint neki állna vérezni.- mosolyogtam fel rá, miután lelapogattam a ragacsokat a mellkasán, aztán -asszem megint fülig pirulva- a konyhába vettem az irányt. Rántotta meg tükörtojás terén egész profi vagyok, úgyhogy nyugodt szívvel álltam neki összedobni és, mire Eric kiszólt a fürdőszoba ajtaján, már a bacon volt csak hátra, hogy azt is megsüssem. Félre húztam az olajat, megtöröltem a kezemet és a dzsekijéhez sétáltam.
-Egy perc és hozom.- szóltam be a résnyire hagyott fürdőajtón, majd kirohantam a kocsihoz, kinyitottam a csomagtartót és már sétáltam is vissza a hátizsákkal. Annak ellenére, hogy az ajtó nyitva volt, bekopogtam, mielőtt beléptem volna a táskával és átadtam neki. -Szólj, ha bármiben segítség kell, rendben?- pillantottam fel rá, majd visszabandukoltam a konyhába és míg a bacon sült, meg is tálaltam szépen kettőnknek. Idejét se tudom már, mikor reggeliztem együtt valakivel vagy, hogy mikor tusolt nálam utoljára férfi. Ezekre a dolgokra mondjuk igyekeztem nem is gondolni inkább.
-Van a hűtőben gyümölcslé vagy esetleg kóla. Szeretnél valamelyikből?- kérdezem, mikor belép a konyhába és ezzel egy időben teszem a tányérjainkra a bacont, hogy aztán a hűtőhöz induljak az üdítőkért. Elégedett mosollyal az arcomon huppanok le végül az asztalhoz és Ericre mosolygok. Tényleg sokkal jobban fest, mint tegnap éjjel és a zuhany is úgy tűnik, hogy jót tett neki. Őszintén örültem, hogy hozzám jött segítségért, mert így legalább úgy érezhettem kicsit, hogy hasznomat vette.-Jó étvágyat, nyomozó!- fogtam meg az evőeszközeimet és, ha Ő is neki látott a reggelinek, hát én sem vártam tovább. Kezdtem én is egészen éhes lenni, miután pedig befaltam a tükörtojásokat és a bacont is, felálltam az asztaltól.
-Azt hiszem, nekem sem ártana egy kellemes zuhany, úgyhogy el is szaladok, amíg eszel. Nyugodtan helyezd magad utána kényelembe, rendben? Sietek.- mosolyogtam rá, ahogy elsétáltam mellette, majd bementem pár ruháért a szobámba és már mentem is a zuhany alá. Legalább ott volt időm alaposan átgondolni az elmúlt pár óra eseményeit, valamint rendbe tenni a fejemben mindent. Most, hogy Eric elkapta Sarah gyilkosát, talán valamivel nyugodtabb is lesz, ami az edzéseinknek mindenképp kedvezhet. Sőt. Már most olyan, mintha egészen más lenne, hiszen pár órán belül kétszer is finoman magához ölelt, aminek a gondolatától is kész vagyok.

Eric & Caroline

“'Morning, Sleepy!”

"Sajnálom." Miközben öleltem Őt és hálát adtam az égnek, amiért túlélte az egészet, ez zakatolt a fejemben. Talán, ő is csak most ébredt rá, hogy annak ellenére, hogy nem akar senkihez sem kötődni, már azzal, hogy tanít engem, lett valaki a világon, akinek hiányozna és, aki aggódik érte. Aki igyekszik enyhíteni a fájdalmán, ellátni a sebeit, aztán elveszni a karjaiban és hagyni, hogy pihenhessen végre, hogy minél előbb helyre jöjjön.
Az éjszaka cseppet sem volt zökkenőmentes, bár Ő egész végig aludt. Én meg igyekeztem lejjebb vinni a lázát és folyamatosan ellenőrizgettem a sebeit is, miközben újra és újra elképzeltem, hogy milyen borzalmakat élhetett át. Azt hiszem, még lázálma is volt, mert párszor előfordult, hogy nyögdécselt vagy vergődött álmában, mintha újraélné az élete egy pocsék jelenetét, de aztán, amikor a vacogásán még a dupla takaró sem segített és bebújtam mellé, valahogy a rossz álmok is, mintha alább hagytak volna. Helyette csak az erőteljes, halk, megnyugtató szuszogása hallatszott, ami engem is elaltatott, pedig én csak melegíteni akartam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ez így teljesen jó, mert mikor reggel felébredtem, évek óta először újra úgy keltem fel, hogy valaki mellettem volt.
Eric karja finoman átölelt, a teste melegített és hirtelen azt éreztem, hogy soha többé nem akarok felkelni arról a nyamvadt kanapéról. Úgy akarok maradni a kellemes melegben, hozzábújva, teljesen nyugalomban. Mindezt azonban elnyomta végül az aggodalom, ami miatt kényszert éreztem arra, hogy szemügyre vegyem, de ekkor már Ő is ébren volt és mosolyogva köszönt.
-Jó reggelt.- motyogtam én is mosolyogva, mert a megkönnyebbülés úgy áradt szét bennem és melegítette fel a lelkemet, mint egy forró tea. Sokkal jobban nézett már ki, mint este, ráadásul így reggel, kábán, kócosan, meglehetősen szexi is volt.
Látszott rajta, hogy nem nagyon tudta hirtelen, hogy hol is van, mert alaposan körbe nézett, mielőtt közölte volna, hogy farkas éhes, de végül mégis inkább, csak lepillantott rám és megölelt. Már megint. Most azonban fele annyira sem volt furcsa, mint amikor este csinálta ezt, mert már ismerős érzés volt. Hiszen, egész éjjel a karjaiban aludtam.
-Örülök, hogy már étvágyad is van.- kuncogtam a nyakába, majd ahogy elhúzódott elvigyorodtam és feltápászkodtam végre. Elnyomtam egy ásítást, párszor végig simítottam kócos hajamon és nyújtóztam egyet. -A konyhában van, mindjárt behozom neked.- mosolyodtam el, majd válaszoltam a következő felvetésére is.-Szerintem nyugodtan menj el letusolni... akár fürödhetsz is, mert kád is van, én pedig addig összedobok valami reggelit. Szereted a rántottát? Vagy inkább tükörtojás legyen baconnel meg ilyesmi?- érdeklődtem, miközben felálltam és felvettem a könyvemet a földről. -De mindezek előtt... kávét?- lestem rá hátra, miközben már a konyha felé vettem az irányt és neki is álltam annak a kávénak. Ha ő netán nem is kér, én biztos, hogy iszok, mert ez a reggeli rituálém része szokott mindig lenni. Most meg pláne kell, hogy az agyam végre beinduljon és felfogja, hogy egy pár hete ismert férfival aludtam és kipihentebb vagyok, mint az elmúlt hónapokban valaha. Még a vámpírral való találkozásom éjszakája se kísértett egy pillanatig se.
-Egyébként a kabátod itt van a konyhában. Mindjárt beviszem neked.- szóltam, ahogy már a kávét készítettem és, ha kért ő is, akkor a kabátot a vállamra vetettem és két bögrével a kezemben tértem vissza.
-Egyébként, hogy érzed magad? Bocsi, hogy elaludtam melletted... remélem, nem volt nagyon kényelmetlen. Bekómáltam.-szabadkozok kissé elpirulva, de őszintén szólva cseppet sem bánom, hogy így alakult. Kellemes volt mellette ébredni, bár ezt már tuti, hogy nem fogom az orrára kötni.

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Elképesztően aranyos, ahogy próbálja tartani magát, ugyanakkor látom rajta, hogy mennyire nehezére esik, így az aggodalmam egy percig sem csillapodik. Nem akarom, hogy még egy vadász meghaljon, akinek köze lett hozzám, mert az igen csak azt jelentené, hogy vagy el vagyok átkozva, vagy valaki csak szimplán ki akar irtani mellőlem minden hím nemű lényt.
Egy kicsit azért megszidom, de igyekszem visszafogni magam és nem rajta levezetni a stresszt. Hallgatva azonban, hogy mekkora hülyeséget csinált, eléggé nehezemre esik. Ha cukorkákat találsz az erdő közepén, nem felszedegeted és mész utánuk, hanem eltűnsz onnan a francba, vagy minimum egy golyószóróval térsz oda vissza. Ennyi.
-Elrejtettél egy kést? Szólnod kellett volna, hogy mire készülsz... vagy legalább alaposan körbe szimatolni előtte, vagy tudom is én! Nem lehetsz ennyire felelőtlen! Van fogalmad róla, milyen rossz volt belegondolni, hogy talán te is meghaltál? És én itt ücsörögtem tehetetlenül...- fújtatok egyet, mert bár igyekszem visszafogni magam, azért a dühöm akkor is elő-előtör belőlem pár szó erejéig. Nem így kellett volna ezt intézni! Tövig rágtam miatta a körmeimet. Már, csak azért is, mert egészen megkedveltem az edzéseink során, erre most itt ücsörög nálam csurom véresen, félholtan.
A dühöm azonban rögtön elillan, ahogy elterül a padlón én meg letérdelek mellé és, ha nem lennék már így is épp eléggé kiakadva, hirtelen megfogja finoman az államat és Édesnek nevez, amitől most egy teljesen más érzelem uralkodik el rajtam. Legszívesebben a nyakába vetném magam, amiért él és még van kedve szórakozni is velem. Annyira akkor, majdcsak nincs szarul, nem?
A kanapéhoz terelgetem végül, hogy neki lássak ellátni a sebeit, mikor a kórházat kezdi emlegetni. Még én is a fejemet kezdem csóválni a gondolatra, mert bár ott mégis csak sokkal szakavatottabb kezekben lenne, jobb ez így. -Jól tetted, hogy ide jöttél. Pikk-pakk helyre pofozlak. Akár szó szerint is, hogy érezd a törődést.- mosolygok fel az arcába, majd folytatom a mélyebb sebek összevarrását, miközben ő neki áll részletesebben mesélni. Még hallgatni is rossz mindazt, amit mond, mert látom magam előtt az egészet. Őt is, ahogy ott van kiszolgáltatottan és egy ilyen pszichopata állat szórakozik vele. Összepréselem ajkaimat és úgy hallgatom, hogy valamennyire tudjak magamon uralkodni, de az utolsó szavainál megborzongok, mert egy pillanatra megjelenik lelki szemeim előtt a vámpír Eric, aki nem azért jön el hozzám késő este, hogy ellássam, hanem, hogy feltépje a torkomat. Képes lennék végezni vele, ha így alakulna? Nem, erre még gondolnom sem szabad.
-Meg is halhattál volna....- suttogom, de a hangom még így is megremeg picit, miközben leteszem a tűt és még alaposan áttörölgetem alkohollal a sebeit, hogy lefertőtlenítsem, majd bekötözöm őket. Ki tudja, miféle késsel vagdosta az a rohadék, remélem nem fog elfertőződni.
Aztán egyszer csak magához húz és szorosan átölel, mire a testem hirtelen megfeszül a meglepettségtől, de pár pillanattal később már nagyot sóhajtva simulok bele a karjaiba. Jóságos ég. Soha nem ölelt még meg, de olyan érzés, mintha mindig is ott lett volna a helyem, a karjaiban. Persze, azért igyekszem óvatosan bújni, nehogy a frissen kötözött sebeit megnyomjam és fájdalmat okozzak, de kiélvezem minden pillanatát és betudom a vérveszteség okozta zavarodottságnak, hogy magához ölel. Aztán egészen ellazulok és lehunyt szemmel élvezem a teste melegsége és az illata által keltett nyugalmat, míg fel nem tűnik, hogy kezd egészen egyenletesen lélegezni. Akkor kissé hátra húzódok, hogy ránézhessek, majd elmosolyodok és megsimítom az arcát. -Örülök, hogy életben vagy, Nyomozó.- suttogom halkan, majd elhúzódok tőle és lassan, finoman hagyom, hogy végig dőljön a kanapén, végül viszek neki egy plédet is és betakarom. Nem akarom felébreszteni bármi miatt is, így inkább csak csinálok magamnak egy bögre teát, fogom az egyik könyvemet és lekuporodok a kanapé végébe olvasni. Elhatározom, hogy egész éjjel őrködni fogok, ami nem is árt, mert pár órával később tiszta láz, amit borogatással próbálok enyhíteni, majd a vacogásán miután a plusz egy takaró se segít, bebújok én is mellé, hogy melegítsem. Aztán arra ébredek, hogy reggel van és a kanapén fekszek. Valaki átölel hátulról. Nem, mintha nem lenne baromi kellemes érzés, csak épp szokatlan. Amint észbe kapok kicsit, az első dolgom az, hogy óvatosan megfordulok és szemügyre veszem Ericet, hogy él-e még, mert még az sem tudatosul hirtelen az agyamban, hogy csupasz mellkasán nagyon jól érzékelem a hátammal, hogy lélegzik. Akkor is látnom kell, hogy mennyire néz ki pocsékul vagy, hogy jól van-e.

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Borzalmas Őt így látni, de azért örülök is, mert még mindig jobb így látni, mint a város valamely részén holtan megtalálni. Legalább még képes volt eljutni hozzám, mert más esetben azt hiszem, már nem sok lenne neki hátra.
Sietve be is terelem a lakásomba és már ültetem is le, hogy alaposabban szemügyre vehessem a sérüléseit.
- A francokat vagy jól!- találok rá a hangomra, ahogy sikerül kicsit összeszednem magam, majd ahogy beszélni kezd az aggodalmam helyét szép lassan át is veszi a düh. Elképedve, fejét csóválva bámulok rá, miközben megszabaditom a kabátjától, majd figyelem, mikor leveszi magáról a pólót. Oké. Egy picit elámulok a teste látványán, mert nem igazán volt ilyesmiben részem mostanság, de aztán csak megköszörülöm a torkom és koncentrálok a feladatomra.
-Ő keresett, amikor hirtelen dolgod akadt? Jézusom, Eric! Hogy lehettél ennyire idióta? Ha megkérdeztél volna figyelmeztettelek volna, hogy ez csapda... - förmedek rá dühösen, majd figyelem, ahogy neki lát fel-alá járkálni, inni meg ilyenek és közben azon töprengek, hogy mennyire durva lehetett neki mindezt átélni. Bár ettől függetlenül most legszívesebben tökön rugdosnám, amiért ilyen felelőtlen volt és, amiért a frászt hozta rám. -Tusolsz te a nagy fenét! Az kellene még a sebeidnek, hagy folyjon a véred még egy kicsit, hogyne... - emelem fel a hangom, mert úgy veszem észre, hogy kicsit sokkban lehet vagy ilyesmi, hogy ennyire pörög, de végül a padlóra roskad én meg sietve odatérdelek mellé. -Kérlek, Eric. Bízz bennem és engedd, hogy segítsek! Csak feküdj le a nappaliban és hagyd, hogy összeférceljelek, jó? Ne szaladgálj nekem fél-alá!- pislogok rá aggodalmasan, majd ismét a karja alá nyúlok, hogy felsegítsem és beterelem a nappaliba. Az ott lévő pokrócot szét terítem, hogy ne legyen minden csupa vér es óvatosan leültetem. Nem akarom még, hogy feküdjön, mert így legalább észre veszem, ha ájuldozik.
-Hozom a holmimat. Addig ne merészelj megmozdulni! -szólok rá fenyegetőn, majd a táskámért rohanok, amiben annak ellenére, hogy patológus vagyok, meg vannak a szükséges eszközeim, majd visszasietek a nappaliba és felkapcsolom az állólámpát. Ilyen erős fényben, csak még rosszabb...
-Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Ki akarsz csinálni idegileg vagy mi? Szerinted minden vágyam hetente pasikat gyászolni vagy mi a franc? Azt hittem, hogy téged is elveszítettelek... - morgok tovább, miközben neki látok egy tiszta törölközővel és némi alkohollal letörölgetni a sebek körüli részeket, majd inkább leülök vele szemben a dohányzóasztalra, hogy kényelmesebb legyen. Igyekszem óvatos lenni, de lehet, hogy elégtételnek veszem, ha netán mégis sikerül neki fájdalmat okozni. Halálra aggódtam magam miatta. -De azért örülök, hogy el tudtál jönni hozzám vagy, hogy egyáltalán eszedbe jutott, hogy ide gyere.- lesek fel rá, miközben megtisztogatom a sebet, majd előveszem a tűt is, hogy neki lássak de előtte úgy döntök, hogy nem árt némi fájdalomcsillapítás, így elő szedem a whiskymet.-Igyál egy kicsit, aztán varrok.- figyelmeztetem, majd ha túl esett rajta, már látok is neki az oldalán éktelenkedő sebnek. Hiába vagyok sík ideg, a kezem nem remeg meg, miközben neki látok. Szerencsére, össze tudom magam szedni ilyen helyzetben is.

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Szinte iszom szavait, annyira figyelek minden egyes tanácsára, amit ad, hiszen a megmenekülésemet jelentheti, ha mindez eszembe jut egy támadás esetén. Elterelés. Igen. Az mindenképp fontos lehet, ha már erőfölényben semmiképp sem lehetek. A karót pedig kéznél tartani. Bólogatok is közben, hogy lássa, valóban felfogom mindazt, amit megoszt velem és mérhetetlen hálát is érzek egyben.
Amikor a kezembe nyomja a fegyvert és a testi épségemről kezd beszélni, szintén figyelek minden egyes szavára. Egyértelmű, hogy előbb meg kell tanulnom harcolni és megvédeni magamat és, csak utána hőst játszani. Másképp nem tennék egyebet, mint hogy a vesztembe szaladnék.
Ezért is igyekeztem minél komolyabban venni ezt az egész napot, amit arra szántunk, hogy gyakorolunk, de aztán Eric a telefonjára pillantott és közölte, hogy dolga van. Persze, igyekeztem minél jobban leplezni a csalódottságomat, meg mondjuk segített ezen az is, hogy a lövöldözés elég jól ment. A kés dobálás is, de az azt hiszem annak volt köszönhető, hogy besegített, mert amikor már egyedül próbálkoztam, nem igazán volt sikerem.
-Majd azt mondom, hogy a járókelőkkel edzek. Mozgócélpont!- kuncogtam, de azért nekem sem az a tervem, hogy az utcára dobálgassak késeket, viszont jó volt viccelődni kicsit, mert legalább Eric komor arca felvidult valamennyire egy pár pillanat erejéig. Ugyanakkor látom rajta, hogy komoly dologról lehet szó és bár kissé kelletlenül hagyom abba az edzésünket, végül mégis felajánlom, hogy elinduljunk, hogy minél előbb mehessen a dolgára. Senkit sem szeretek feltartani.
-Jól van, kajálni el tudunk még menni máskor is. Most az a legfontosabb, hogy elintézd a dolgod.- mosolyogtam rá, bár őszintén szólva az együtt kajálás gondolata egy kicsit jobban vonzott, mint az, hogy otthon üljek a fürdőkádamban. Kénytelen voltam bevallani, hogy a kezdeti ellenszenv mostanra már elpárolgott és egészen jól érzem magam Eric társaságában. Ezt mondjuk vele biztos, hogy nem közölném, mert hülyén venné ki magát.
Ahogy hazaértem és kiszálltam, már indultam is az ajtóm felé, de szavai hallatán visszapillantottam rá és elmosolyodtam.
-Te is vigyázz magadra, nyomozókám!- vigyorogtam, majd intettem is és besétáltam a lakásomba. Automatikusan körbe pillantottam, ahogy amúgy is szoktam, mióta az a vámpír rám támadt, mert valamiért bíztam abban, hogy valami belső érzékelőm jelezne, ha valaki más is lenne a lakásomban rajtam kívül. Nem volt.
A terveimhez hűen azzal indítottam, hogy tele engedtem a fürdőkádat, majd töltöttem magamnak egy pohár bort, beheveredtem a kellemes, forró vízbe és lazítottam. Jól esett fáradt izmaimnak a fürdőzés, utána meg olyan gyorsan kidőltem, mint aki lefutotta a maratont, de az Erictől kapott karót magamnál tartottam, a párnám alatt. Megfogadtam a tanácsát, mint ahogy a következő napokban is, mert mindig igyekeztem magamnál vagy legalábbis a kezem ügyében tartani a kis eszközt, ami megmenthet.
Nem is ezzel volt a probléma, hiszen valamennyire megnyugtatott az a hűvös fémdarabka és már-már kezdtem elhinni, hogy tudnám használni. Ericnek azonban nem tudtam erről beszámolni, mert azóta a nap óta, hogy edzettünk, egyszerűen nem tudtam elérni.
Hívtam, üzentem neki, még a lakásához is elmentem, hátha otthon van, de semmi. Végső elkeseredésemben még a munkahelyére is elmentem, hogy érdeklődjek iránta -amivel igen furcsa pillantásokat kaptam a kollégáitól-, de azt mondták, hogy pár nap szabit kivett és elutazott. Nekem azonban ez az egész bűzlött. Nem tetszett, hogy szó nélkül eltűnt, mert borzasztóan nagy volt a hasonlóság azzal, amikor Oliver eltűnt. Kezdtem attól félni, hogy Ericet is, majd egyszer csak megtalálják valahol holtan, így aztán a kunyhóhoz is elmentem, hogy alaposan körbe nézzek, de semmi. Nyoma sem volt én pedig végleg eldöntöttem, hogy több férfival nem fogok semmilyen ügy miatt sem együtt dolgozni, mert nagyon úgy tűnt, hogy mind így végzi.
Akkor este is ugyanolyan kedvetlen voltam, mint előtte. Akkor este is hagytam egy -nem túl kedves- üzenetet neki, amiben a nemesebbik részét fenyegetem már, ha nem hív vissza és kiderül, hogy csak szórakozik velem, hogy lássa, hogyan viselkednék ilyen helyzetben, de akkor sem érkezik válasz. Meglehetősen lehangolódva fekszem le újra és csúsztatom kezem már automatikusan a párna alá a karóhoz, amikor kopogtatnak. Nem túl erősen, de olyan hanggal, hogy észre vegyem, nekem pedig azonnal zakatolni kezd a szívem az idegtől. Mi van, ha Oliver gyilkosa az? Idegesen nyúlok a karóért, de aztán menet közben, kínomban már röhögök magamon, mert rádöbbenek, hogy ha valaki meg akarna ölni, az nem kopogtatna. Ettől függetlenül kissé aggódva lesek ki a kukucskálón, de ott nem látok semmit, mikor viszont kinyitom az ajtót és kipillantok, az ajtó mellett a falnak dőlve találom a vendégemet.
-Eric!?- szólítom meg aggodalmasan és már csúsztatom is a köntösöm zsebébe a karót, hogy aztán mellé lépve alaposan szemügyre vehessem. Csupa vér. Az igazat megvallva elég pocsékul néz ki én pedig aggódva nyúlok az arcához, hogy felemelhessem a fejét és megnézzem, mennyire van észnél. -Jóságos ég! Mi a fene történt veled?- szöknek könnyek a szemembe a borzalmas látvány miatt, de már bújok is az oldalához, hogy a karját átvetve a vállamon támasztékot nyújtsak neki és bevezényeljem a lakásomba. A konyhába irányítom, leültetem az asztalhoz és már szedem is le róla a kabátot, hogy alaposan megnézhessem a sérüléseit. Az aggodalom és a megkönnyebbülés elegyétől még egy könnycsepp is kiszökik a szememből, hiszen már kezdtem azt hinni, hogy meghalt, bár amilyen pocsékul fest, az sem lepne meg, ha végül így történne. De nem fog! Képes vagyok segíteni rajta!-A francba, Eric! Miért nem szóltál, hogy bajban vagy? Napok óta kerestelek!- sziszegem dühösen, ahogy óvatosan lesegítem róla a kabátot, majd az egyik fiókból elő kapok egy ollót és elkezdem szétvágni rajta a pólót.-Csurom vér vagy...- nyögöm halkan és még talán valami hüppögéshez hasonló hangot is hallatok, de lehet, hogy csak képzelem. Minden esetre letaglóz a látvány meg ez az egész dolog is. Azt hiszem, így jön ki rajtam az aggodalom és az öröm is, hogy életben van, na meg amúgy is más dolog holtakat boncolni és megint más olyasvalakit látni, aki még él, de több vére van a pólóján, mint benne.

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Eric érvelése arról, hogy miért nem valószínű, hogy ugyanaz lenne a gyilkos, eléggé logikus, így aztán egyetértőn bólogatok is rá. Igaza van. Az ő emberének -avagy vámpírjának- a nők a gyengéi, ráadásul tényleg nem volt ennyire brutális Sarah halála sem -már, ha lehet ezt mondani valaki meggyilkolásáról. Oliverrel inkább olyan, mintha bosszúból végeztek volna és tekintve, hogy nem sokat tudtam róla és a múltjáról, nem igazán van rá esély, hogy kiderítsem ezt az egészet. Lehet, hogy egy régi ellensége volt, aki most végre elkapta és... végzett vele.
Eric hátán ücsörögve aztán a kérésére rendbe is tettem a vállát, amit egész jól tűrt, majd közölte, hogy megtart. Nem is tudom, miért vigyorogtam ezen úgy, mint a tejbe tök, de a lényeg, hogy nem láthatta, mert ugye még mindig rajta ücsörögtem. Aztán lekászálódtam és elmosolyodtam.
-Szívesen. Valamennyire az élőkhöz is értek, úgyhogy szólj, ha bármi gondod lenne.- vigyorogtam rá, de amikor rákérdeztem, hogy veszélyben lehetek-e és a válasza az volt, hogy igen, már nem igazán volt kedvem vigyorogni. Beleborzongtam a gondolatba, hogy veszélyben lehetek, de tekintve, hogy volt közöm egy mostanra már halott vadászhoz, aztán most megint csak itt ácsorgok egy másikkal... igen. Könnyen célpont lehetek. Vannak ellenségeik, ez egyértelmű. Akárkit is ölünk meg, biztos vagyok benne, hogy mindig van, aki megbosszulja, így aztán ez egy vége láthatatlan kör. Most lehet, hogy Oliver és Eric miatt is célpont lettem. Príma.
-Köszönöm, Eric.- hálálkodtam a karó miatt, amit tudom, hogy azért ad, hogy legyen valamim, amivel talán megvédhetem magam, de ettől még nem voltam teljesen nyugodt. Sőt. Csak még inkább megijedtem, mert ez azt jelenti, hogy tényleg komoly ez az egész. Ha már képes rám bízni egy karót...
-Akkor most már nem csak amiatt kell tanuljak, hogy másokon segíthessek, hanem hogy ne végezzem én is a boncasztalon idő előtt.- morogtam leginkább magamnak, de tudtam, hogy hallja, mint ahogy a mondat végén kiengedett sóhajomat is. Visszasírom a régi időket, amikor még az emberiség semmit nem tudott ezekről a lényekről és aránylag nyugodtan éldegélhettünk. Olyan, mintha évezredekkel ezelőtt lett volna.
-Teljesen mindegy, hova szorítok neki helyet, ha nem tudom használni. A szegycsontot nem lehet azért olyan könnyű átszúrni, de nagyon remélem, hogy soha nem kell megtapasztalnom, hogy milyen is az.- morgom én is és látom Ericen, hogy jóval komorabb lett a hangulata, ahogy az életemről és annak megvédéséről kezdtünk beszélni. Tudom, hogy segíteni akar és tudom, hogy az életem múlhat ezen a nyamvadt karón, de akkor sem vagyok biztos benne, hogy képes lennék használni. Egy kicsit elbizonytalanodtam.
Míg ő ránéz a telefonjára, én a konzerveket lövöldözöm, ami nem is megy olyan rosszul. Az első egy-két lövés még nem a legjobb, de utána ráérzek és a régi rutinom valamennyire visszatér. Elégedett mosollyal az arcomon pillantok rá, ahogy megszólal, de a végére azért lelohad az a mosoly.
-Semmi gond. Nem kell szó szerint az egész napot tényleg arra áldoznod, hogy edzünk.- mosolyodtam el szelíden és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az jutott rögtön eszembe, hogy biztos nő van a dologban. Mi másért passzolná hirtelen a nagy egész napos edzésünket? De aztán elnyomom a hiú oldalamat és emlékeztetem magam arra, hogy Eric nyomozó is. Könnyen lehet, hogy valami ügyhöz hívták vagy ilyesmi és Isten ments, hogy feltartóztassam.
Amikor a kést egy laza mozdulattal beledobja a fába, elismerően rápillantok, majd fogok én is egyet és először csak dobálgatom a kezemben, hogy szokjam a súlyát és figyelmesen hallgatom. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy egészen közel lép mögém és úgy adja majd az instrukciókat. Kicsit zavarba is hoz egy pillanatra, de aztán csak koncentrálok inkább és dobok egyet úgy, hogy ő irányítja a kezemet.
-Vaó! Ez nagyon menő!- vigyorogtam, miközben hátra lestem rá, de aztán inkább elléptem a közeléből és a késekért mentem, hogy megpróbáljak immár egyedül dobni. Nem jött össze természetesen.
-Esküszöm, egész este ezt fogom otthon gyakorolni.- sóhajtottam egyet, majd összeszedtem a késeket és odasétáltam hozzá, hogy a kezébe nyomjam őket.-Mehetünk ám, ha dolgod van. Otthon majd még elmerengek a ma tanultakon.- közöltem, de azt már inkább nem tettem hozzá, hogy alig várom, hogy tele engedjem a fürdőkádat és elmerüljek a habokban. Szörnyen hasogat mindenem és azt hiszem, holnapra sem lesz jobb.
Ha úgy döntött, hogy végeztünk, akkor behuppantam a kocsiba és megvártam, hogy elinduljon.

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Röviden átismételtük a tudnivalókat, miközben visszasétáltunk a kunyhóhoz, de valamiért belém bújt a kisördög és, mikor Eric már azt gondolhatta, hogy vége a bunyónak és az edzésnek, kicseleztem és leterítettem. Irtó büszke voltam magamra, ahogy a hátán ücsörögtem, majd a fülébe duruzsoltam, mire ő felemelkedett. Oké, ez elég lenyűgöző volt, mert így egyértelművé vált, hogy fekvőtámaszban valószínűleg egy Isten.
Ettől függetlenül az erdő felől hallatszódó neszekre kezdek figyelni, majd felteszem neki azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat, ő pedig nem valami megnyugtató választ ad. Sőt. Megborzongok, ha arra gondolok, hogy az a szadista állat még itt kószálhat a környéken és hirtelen kedvem támadt berohanni a kunyhóba és bezárkózni vagy valami. De nem. Megembereltem magam, mert pontosan azért vagyok itt, hogy ezt leküzdjem és, hogy szembe merjek nézni az ilyen szörnyekkel.
-Tehát nem ártana majd nyitott szemmel közlekedni...- sóhajtom, majd ahogy Eric elcsendesedik, én is a gondolataimba mélyedek.-Szerinted az, aki Olivert megölte lehetséges, hogy ugyanaz, aki Sarahval végzett? Bár, ahhoz a két eset elég eltérő. Oliver halála kicsit brutálisabb volt, mint a nőé.- töprengek hangosan de, ha bele vesszük azt a tényt, hogy Oliver vadász volt, akár az is lehetett, hogy erőfitogtatás miatt bánt el vele olyan csúnyán. Hogy megmutassa, hogy ő az erősebb és a jobb. De természetesen az is lehet, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Eric aztán szavaival visszarángat a valóságba, mire homlokomat ráncolva veszem szemügyre a vállát, ahogy visszaereszkedik a talajra. Közben azért megjegyzem magamnak, hogy milyen erős, hiszen mégis csak van általam némi súly rajta, mégis könnyedén kinyomta magát és szép lassan vissza is ereszkedett. Őrület.
-Helyre rakom seperc alatt.- simítok végig a vállán, hogy kitapinthassam, valóban az-e a gond, amit mondott, majd a karját megfogom és finoman kiroppantom, hátha enyhül a kellemetlen érzés. Mondjuk most épp eléggé fájdalmas lehet, de annak enyhítése gyanánt megsimítom a fájó részt, majd megpaskolom a lapockáját.-Kész is. Ügyes fiú.- vigyorgok, majd a böködésére reagálva lekászálódok róla és leporolom a nadrágomat, végül figyelem, ahogy a kocsijához indul, de mikor megszólal, egy pillanatra sokkol. Mi van?
-Szerinted lehet, hogy veszélyben vagyok?- pillantok rá riadtan, majd azt lesem, ahogy a csomagtartóban matat és végül elő kap egy karót. Oké, ez egy kicsit ijesztő így hirtelen.
-Hogy mi?- bukik ki belőlem a kérdés.-Van. Jártam lövészetre, de nem használtam már ki tudja mióta... karót meg főleg nem!- rökönyödök meg teljesen, ahogy elindul felém kezében a vámpírok elleni fegyverrel, amit mostantól magamnál kéne tartanom, közben idegesen alsó ajkamat rágcsálom.
-Nem is tudom használni, Eric! Jobban járok, ha fokhagymakrémet tartok magamnál vagy ilyesmi... amúgy is, hova tegyem ezt? Nem éppen megszokott része egy női retikülnek... és oké, hogy tudom, hogy hova kellene szúrni, de attól még nem feltétlenül lennék rá képes... jézusom...- sóhajtok egy nagyot a végén, mert csak ekkor esik le, hogy nem is vettem levegőt egész idő alatt, mert egy kicsit talán berezeltem. Nem akarok arra gondolni állandóan, hogy lehet, hogy most én lettem a következő áldozat... a következő Sarah.
-Én ehhez még nagyon kezdő vagyok. Nem tudom, hogy képes lennék-e rá...- suttogom, ahogy felpillantok Ericre, majd a kunyhó lépcsőjéhez sétálok és leülök rá, hogy aztán arcomat két tenyerembe temessem és megpróbáljak végre tisztán gondolkozni. Asszem egy kicsit betojtam. Mégis, mi a francot fogok csinálni, ha megjelenik nálam egy vámpír? Legutóbb sem mentem sokra ellene és, ha Oliver nem lett volna ott, most nem élnék. A karót is, hol a fenébe tartsam, hogy mindig kéznél legyen? És mi van, ha úgy kap el egy dög, hogy nem tudok hozzáférni? -Na jó. Azt hiszem, most jön ki rajtam a kialvatlanság.- mosolyodok el végül kínomban, ahogy elhúzom kezeimet az arcomtól és inkább a környező fákat kezdem bámulni, majd a sír felé pillantok. Nem vagyok én olyan esetlen és szerencsétlen, hogy ne tudnám használni azt a nyamvadt karót, nem?

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Nem tudtam vele vitatkozni. Ebben a világban tényleg mindig úgy működött, ahogy mondta, azaz, ha van protekciód, akkor minden sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Miért is lepődtem meg azon, hogy ez alól Ő sem kivétel? Hiszen nyomozó, azaz ismer olyan embereket, akiknek csak az aláírsuk kell és már haladhat is a dolgával, ahogy akar. Ettől függetlenül örülök, hogy az Ő tulajdonába került ez a kunyhó és nem itt fog összedőlni. Amúgy is, egy vadásznak mindenképp jól jön egy ilyen hely. Főleg, ha arra adja a fejét, hogy valakit edzeni akar és itt persze nem csak aerobicról vagy súlyzók emelgetéséről van szó, hanem közelharcról és egyebekről. Kell egy ilyen eldugott kis hely, nem beszélve az ezt körülvevő erdőségekről, ahol szabadon garázdálkodhat az ember... na meg más lények is.
Ahogy először leteper, nem kerüli el a figyelmemet az a sunyi vigyor a képén, ami arra enged következtetni, hogy még élvezi is ezt az egészet. Igazság szerint, ha másra nem is jó az edzésünk, arra mindenképp, hogy Őt is kondiban tartsuk, ráadásul nem is tagadja, hogy tetszik neki ez az egész. Mondjuk nekem is jót tesz, ha felidézem a régi ismereteimet, melyeket bevetbe sikerül is fölé kerekednem.
-Nem is értem, miért...- nevetek, de ahogy a keze a derekamra siklik és elmélyíti a hangját, esküszöm az összes szőr égnek mered rajtam és valami furcsa bizsergés szalad végig a testemen. Gondolatban, most valami egész más történne, de helyette inkább fordít a helyzeten és fölém kerekedik. Nem, mintha így ilyen rossz lenne, de még van képe szórakozni is velem meg cukkolni.-Csak nehogy aztán megmarjon az a Tigris, Szépfiú!- vigyorgok rá és bár legszívesebben az orra alá dörgölném, hogy baromi nehéz így koncentrálni, de inkább, csak ismét futásnak eredek, hogy most megpróbáljak valami más kimenetelt elérni. Sikerült is, minek köszönhetően kisebb bunyó alakult ki köztünk, amiben már egy-egy bot is szerepelt, de nem bántam, ha sikerült is vele bevinnie egy ütést. Tudom, hogy az ellenfelem se lenne kíméletes velem, így Tőle se várnám ezt.
Ettől függetlenül aztán, amikor következőleg is levitt, majd tovább birkóztunk már Isten tudja mióta, végül éreztem, hogy már semmi értelme tovább erőlködnöm, mert elfáradtam. A sok futásnak köszönhetően van bennem némi kitartás, de ennyi bunyó már nekem is sok volt és ő sem ellenkezik, amikor azt kérem, hogy pihenjünk. Még egy félig-meddig dicséretnek számító mondatot is dob felém, miszerint nem a nulláról kell legalább kezdenünk. Ez azért bíztató. Annyira talán nem voltam szar, mint gondolom. Útközben inkább az elméletről kezdünk beszélni.
-Gyorsak, erősek és van valami fura képességük, amivel képesek az elménket megzavarni. Nem bírják a napfényt -általában- meg a fokhagymát és a legbiztosabb kivégzés, ha levágjuk a fejüket vagy átdöfjük a szívüket egy karóval, amit említetted, hogy jó lenne, ha tartanék magamnál a patológián.- vigyorodok el a végére, ahogy összeszedve gondolataimat beszélek neki a vámpírokról, majd a vérfarkasokról szóló ismertetőt figyelmesen végig hallgatom és igyekszem minél több mindent megjegyezni róluk. Az életembe kerülhet, ha valami apróság felett elsiklok.
Ahogy visszaértünk a házhoz, egy kicsit lerázta az izmait és megmozgatta a vállát, így én is nyújtottam picit, de aztán eszembe jutott valami, amikor háttal nekem fordult. Ajkamon sunyi vigyor jelent meg, majd gyorsan megközelítettem és térdemet a térdhajlatába nyomva, átfogva karommal a nyakát megkíséreltem lerántani a földre, hogy aztán -ha mindez sikerült- a hátán hasalva a fülébe duruzsoljak. -A meglepetés ereje, mi, szépfiú?- mindezt persze szándékosan úgy teszem, hogy a nyakát lehetőleg birizgálja kicsit a leheletem.-Szóval, ha most vámpír lennék, simán megölhetnélek, vagy rosszabb.- mormogtam vigyorogva, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem terelte el megint a gondolataimat a tény, hogy épp izmos fenekén csücsülök és széles hátán hasalok. Nem tudom, hogy külön ügyel-e arra az edzései közben, hogy jól nézzen ki, de az biztos, hogy szépen ki van dolgozva a teste.
Aztán egy, az erdő mélyéről érkező hang, ami olyan, mintha egy ág megreccsent volna, kicsit elterelte a figyelmemet. Akaratlanul is megborzongtam a gondolattól, ami már idefelé jövet is eszembe jutott.
-Szerinted, ezek közül melyik végezhetett Oliverrel?- suttogtam el a kérdést, majd félig felegyenesedtem Ericről és immár a fenekén ülve kémleltem az erdőt. -És vajon itt van még a környéken az a valami?- kérdezem kissé aggodalmas hanggal, majd lesandítottam rá és igyekeztem nem arra gondolni, hogy talán az a lény most is figyel minket, meg arra sem, hogy miattam majd Eric is úgy végzi, mint Oliver. Egyáltalán, miattam volt ez az egész?

Eric & Caroline

“Teach me, Master.”

Ahogy elmesélem neki az egyik legkínosabb pasizós élményemet, megállít , felém fordul és megfogja a kezeimet, nekem meg elképzelésem sincs hirtelen, hogy mi a fene történt vagy történik épp. Az biztos, hogy elakad a szavam és nyikkanni sem merek1, mert mindezt olyan finoman és gyengéden tetszik, hogy végképp nem nagyon tudom, hogy most mi van. Megnézegeti a kacsóimat, mintha keresne valamit, mikor pedig megszólal megkönnyebbülök picit és elnevetem magam. Azonban ennek is gyorsan vége szakad, mikor az ajkaihoz emeli a kézfejemet. Az agyam eldobom és talán ez látszik a fejemen is, mert tuti, hogy megint tejesen elvörösödtem.
Aztán, mintha mi sem történt volna vállat von és elindul, miközben a legkedvesebb dolgokat mondja, amiket az ember lánya hallani akarhat, ha már pár bunkó beszólt neki a munkája miatt. Kicsit jobban is érzem most magam, így hálásan rá is mosolygok. -Köszi. Ez rendes tőled.- vigyorgok, miközben tovább sétálunk és bár, ez csak egy hirtelen jött, múló pillanat volt, azért megjegyzem magamnak, hogy Eric tud egész kedves is lenni, ha akar. Sőt. Még biztosít afelől is, hogy nem én vagyok az elcseszett, ha egy pasinak nem valami vonzó a hivatásom és, hogy másik járnak ugyanebben a cipőben. Máris sokkal jobban érzem magam!
A házhoz érve kicsit kellemetlenül érzem magam a gondolattól, hogy legutóbb mikor is jártunk itt, de gyorsan el is hessegetem ezeket a gondolatokat és inkább elvonulok öltözni, majd melegíteni. Egész addig csinálom, míg nem Eric is végez az ajtóval, az aerobicos megjegyzésére meg, csak gúnyosan kiöltöm a nyelvemet, aztán jót vigyorgok. Annyira jó lenne bemosni neki egyet csak, hogy meglepjem!
Végül  ő is megjelenik melegítőben és trikóban, minek köszönhetően máris láthatom izmos karjait és még inkább aggódhatok az edzésünk miatt. Holnap tuti, hogy mindenem sajogni fog.
Valamiért a birtokháborítás gondolata furakszik be az elmémbe, de mintha csak tudta volna, hogy ezen fogok aggódni, már kap is elő egy papírt, hogy megmutassa: a porta az övé. Meglepetten veszem át tőle a lapot, ami mindezt igazolja és értetlenül felpillantok rá.
-Ez igen! Tényleg gyorsan ment.- adom is vissza elismerő arccal, majd újfent körbe pillantok immár azzal a tudattal, hogy ez Eric háza. Így már sokkal jobb is ez az egész, csak nem tudom neki milyen, hogy egy vadásztársa ott nyugszik az udvarán.
A futás ötletére bólintok egyet és komoly ábrázattal követem is, de aztán azt veszem észre, hogy nincs sehol. Az első gondolatom az, hogy nagyon durván lehagyott, így még szaporábban kezdek futni, mikor hirtelen letarol valami, én meg nagyot puffanok a földön.
-Csak ne látnám, hogy aljas módon még élvezed is...- nyögöm alatta röhögve és bár futólag tudatosul bennem, hogy épp szó szerint levett a lábamról és most rajtam van, nincs időm ezen gondolkozni. Már pattanunk is fel, hogy folytassuk a rohanást, vagyis, hogy én folytassam, Ő meg kövessen. Igyekszem kapkodni a lábaimat, de tekintve, hogy magasabb, valószínűleg a léptéke is nagyobb, így aztán tisztában vagyok vele, hogy előbb vagy utóbb utol fog érni.
Szemem máris egy zártabb helyet keresett, ahol megbújhatok, de mire ilyen adódott volna, azon kaptam magam, hogy már megint a földön vagyok. Most azonban ördögi vigyort villantottam rá és úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok a birkózással. Erősebb semmiképp sem vagyok nála, de hajlékonyabb biztos.
-Egy szegény gyenge nőt így leteperni...- húztam el a számat, de közben már kezemmel szép lassan igyekeztem megközelíteni a könyöke hajlatát, finoman, mint valami kúszónövény, lábaimat pedig szintén a térdhajlatához igazítom.-Remélem, csajozni nem így szoktál, mert az elég morbid lenne.- jártatom a számat, hátha valamicskét sikerül elterelnem a figyelmét, de végül inkább meglendítem a könyököm és halántékon vágom, kihasználva a helyzetet pedig fölé kerülök és levigyorgok rá. Oké, ez a látvány nem épp kellemetlen, sem az, ahogy egymáshoz préselődünk vagy épp a túl közel került arca, de tudom, hogy nem sokáig bámészkodhatok, mert könnyen fordíthat a helyzeten. Addig is igyekszem minden erőmmel lefogni, vagy épp úgy helyezkedni, hogy a legkevésbé mozdulhasson de uh... nehéz így koncentrálni.
Igazság szerint ez az egész edzésre érvényes, mert akármennyire is támadt Eric kíméletlenül, azért nem volt olyan ijesztő, mint egy vámpír például és elég sokszor időzött el tekintetem kidolgozott testén. Végül már erre se volt igazán energiám, mert sajgott mindenem és úgy lihegtem, mint aki végig futotta a maratont.
-Oké! Időt kérek! Nem bírom tovább!- támaszkodok meg a térdeimen de, ha esetleg ő is liheg, az némiképp elégedettséggel tölt el. -Mit szólnál, ha visszasétálnánk a kunyhóhoz és közben mesélnél kicsit a lényekről?- mutogatok lihegve a kunyhó irányba, majd az oldalamra szorítom a kezemet, mert az meg szúrni kezd. Öreg vagyok én már ehhez!

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Mosolyogva hallgatom a történetét, amivel talán azt próbálja érzékeltetni, hogy nyuhodtan valljam be, ha alkesz vagyok, mert ő nem ítélne el emiatt vagy, csak szimplán kedve támadt sztorizgatni, aminek őszintén örülök. Hirtelen kerültünk egymás útjába és hirtelen jött ez az egész "Taníts mester" dolog, de úgy érzem, hogy kezdünk egész jól megnyílni egymásnak. Vagy legalábbis ő sem olyan már, mint aki némasági fogadalmat tett.
És még a késdobálásba is bele megy, amiért külön nagyon hálás vagyok, mert azt mindig is meg akartam tanulni.
Mindezek után azonban elindulunk arra a híres bevásárlásra, amit mind a ketten igyekszünk gyorsan  elintezni, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy egyikünk se az a sokáig nézelődős fajta. Nem is értem mit élveznek mások abban, amikor órákig néznek valamit, amit amúgy meg sem akarnak venni.
-Az lett volna a következő kérdésem. A fenébe... - ironizálok mosolyogva, hiszen azért ennyire nagyon én se akartam bele menni a témába, már csak azért sem, mert könnyen visszakapnám a labdát és a gyerek téma nekem mindig kényes. Régebben szerettem volna, most meg már öregnek érzem magam hozzá. Ahhoz legalábbis már mindenképp, hogy fogjak magamnak egy normális férfit, akivel össze is szokunk, össze is házasodunk és aztán neki látunk családot alapítani. Már lemondtam ezekről, viszont nem szívesen reklámozom.
Valahogy Olivernél kötünk ki, vagy legalábbis a pasikkal való kapcsolatomnál -vagyis épp annak hiányánál-, és el is árulom neki a titkot, amiért egyedül vagyok és, ami szimpatikus volt a "Csodafickóban".
-Mázlista csaj volt. Én legutóbb, amikor egy pasi kerülgetett egy bárban azt kaptam meg, amikor elárultam, hogy patológus vagyok, hogy "isten ments, hogy hozzám érj azzal a kezeddel, amivel hullákban turkálsz".-mesélem röhögve, miközben a fülem mögé tűröm a hajam és próbálom nem ultracikinek érezni az egészet.-Mit ne mondjak. Elég rosszul esett. Azóta nem is reklámozom a dolgot... Az exem meg. Azt mondta, hogy túl sokat foglalkozok a halottakkal, így aztán lelépett.-vonok vállát nevetve, mert ez meg már egyáltalán nem hat meg, bár végül kicsit kezdem kellemetlennek érezni, hogy már ennyire belementem a magánéletem részleteibe. Lehet, hogy tökre nem is érdekli és én amúgy sem szoktam ilyesmiket mesélni. Legyintek is egyet, hogy elhessegessem a témát. Inkább megkérem, hogy ne törje majd össze a képemet, amire rá is bólint én meg hálásan mosolygok.
-Nem mozdulok. Menj csak.- vigyorgok, miközben kinyitom az ajtót és, csak annyira szállok ki, hogy a kocsi oldalának dőlnek, közben Eric után bámulok.
Ha alaposan végig mérem, kicsit kezdek aggódni. Magasabb nálam legalább egy fejjel és elég izmosnak is tűnik, ráadásul nem tudom, hogy mennyire jó a technikája. Lehet, hogy lehúzhatom a wc-n a Thai boksz ismereteimet. Bár, ha elképzelem, hogy maga alá gyűr, talán hagynom is kéne magam. Végre elmondhatnám Liának, hogy legalább megérintett egy pasi, ha más nem sí történt...na jó, inkább visszaülök a kocsiba, amikor újra megjelenik és bólogatok a szavai hallatán.
-Fura lesz ott lenni... - jegyzem meg kibámulva a kocsiból, hiszen ott találtuk meg Oliver holttestét. Vagyis Ő találta meg.
Minden esetre igyekszem ezt is úgy kezelni, mint a melóimat és inkább arra koncentrálni, hogy hogy fogom lenyomni Ericet.
Mikor megérkezünk, én már indulok is befelé, hogy átöltözzek. Próbálom lenyomni a furcsa érzést magamban, hogy épp egy halott pasas házában járok, aki még tetszett is és inkább a szobába megyek, hogy levetkőzzek. Elő rángatom a táskámból a leggingsemet, meg passzos trikómat és visszaveszem az edzőcipőmet, végül összefogom a hajam és úgy sétálok ki az ajtóhoz, aminek Eric már neki is esett. Csak pár pillantást vetek rá, hogy lássam, hogy áll a melóval, aztán neki állok nyújtani és bemelegíteni, amire mondjuk tuti nincs ideje az embernek, ha éppen megtámadják, de most óvjuk magunkat egy kicsit.
-Ez nem számít birtokháborításnak? Azt se tudom, kinek a nevén van ez a vityilló... -pillantok körbe elgondolkozva, de igazából teljesen mindegy. Senki nem fog ide jönni, hogy számon kérjen minket, mert csak mi ismerjük ezt a helyet és Oliver gyilkosa. Erre a gondolatra kicsit meg is borzongok. Mi van, ha most is figyel?

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Hangosan nevetni kezdek a megjegyzését, de nem igazán veszem magamra. Szerencsére elég jó humorérzékem van és már kezdek Eric mellett is felengedni annyira, hogy ne a mufurc patológus legyek, akit nyomozóként ismert, mikor még összetűzéseink voltak a kamu dumái miatt. Tudok én jó fej is lenni, bár ezt ő honnan is tudhatná?
-Naná! Gondolod, hogy ki lehetne bírni a hűtőház csendjét pia nélkül?- viccelődök, nevetgélek de aztán amikor kapcsolok, hogy mit is mondtam, riadtan felé pillantok. -Jézusom, nehogy komolyan vedd! Soha nem innék munkaidőben. Igazság szerint a csajos estékre is túl ritkán kerül sor, úgyhogy nem. Nem vagyok nagy piás.- korrigálok gyorsan, mert viccelődés ide vagy oda, Eric mégis úgymond kolléga, aztán ki tudja, hogy nem vesz e komolyan? A végén majd azt hallom vissza, hogy segg részegen boncolom a hullákat. Igazán frankó hírnevem lenne, ebben biztos vagyok.
-Kést dobálni nem tudok, de bírnám, ha megtanítanál.- vigyorodok el, mert mindig is menőnek tartottam az ilyesmit, csak valahogy sosem került rá sor, hogy kipróbáljam. A szikével jól bánok, de a kés? Főzni sem tudok.
-Jól van már, Mr. Mufurc. Csak vicceltem. El tudom látni magam, ahogy a példa is mutatja. Elég jól el vagyok egyedül már évek óta... - forgatom a szememet, ahogy kissé nyersen válaszol, mert fogalmam sincs, hogy most hova lett a humorérzéke, amit reggel óta olyan nagyon csillogtat nekem. Biztos elfogyott.
Végül elindulunk a boltba, ahova én is betétek vele és, ha már úgy adódik, hogy shoppingolunk, megpróbálok valami beszélgetés-szerűt kezdeményezni, mire megint előkerül a vicces Eric. Sokkal jobban kedvelem ezt a pasas, mint a majom nyomozót, aki olyan sokszor vitatkozott velem és próbált olyasmit elhitetni velem, amiről tudtam, hogy nem igaz. Most jóval lazább, sőt. Egész jó fej.
Ahogy beszélni kezd, egyetértve bólogatok, mert olyan, mintha a saját véleményemet hallgatnám, de amikor a végén szóvá teszi, hogy talán ki akarok-e kezdeni vele, szúrós szemeket villantok rá.
-Hogyne. Annyira príma pasi vagy, hogy hirtelen kedvem támadt sutba dobni a megszokott kis életemet, megszegni a saját szabályaimat és kikezdeni veled.- felvonom egyik szemöldököm és úgy pillantok rá, majd nevetve megcsóválom a fejem. -Ennyire ne légy elszállva magadtól. Eszemben sincs ilyesmi... - paskolom meg a vállát, de őszintén szólva nem tudom azért hibáztatni, ha van önbizalma. Most, hogy jóval lazábbnak látom és mellette sétálgatok a boltban, lehetőségem adódik alaposabban megnézni... szóval igen. Eric jó pasi. Lesz miről beszélni a következő csajos estén. -Csak próbálok valami hétköznapi beszédtémát találni.- fűzöm meg hozzá egy vállvonás kíséretében, miközben lassan araszolgatok mellette és figyelem, ahogy rutinosan vásárolgat.
-És egyébként teljesen egyetértek veled. Leginkább ezért nem adom én se a fejemet ilyesmire. Volt kapcsolatom három éve, de olyan pocsék véget ért, hogy inkább nem erőltetem. Oliver pedig... - elgondolkodok pár pillanatra, majd folytatom.-Más volt. Nem kapott frászt a munkám miatt és nem is undorodott tőlem, mint ahogy már történt párszor és emiatt szimpatikus volt. Helyes is volt még minden, de mire megfordulhatott volna a fejemben, hogy több is lehetne köztünk, mint látod... megölték.- húzom el kissé a számát, majd Ericre pillantok, hogy lássam, mennyire nézhet emiatt hülyének vagy ilyesmi.
Ahogy köszön a mellettünk elhaladó néninek, én is köszönök -gondolom valami ismerőse és hát nem akarok bunkónak tűnni-, majd a pénztárhoz megyünk és fizetünk. Őszintén szólva meglepően hétköznapi ez az egész bevásárlós dolog, így egy kicsit újra egyszerű embernek érzem magam.
Mikor kiérünk, a ruhám felől érdeklődik, mire megpaskolom a táskát, amit magamhoz vettem induláskor.-El sem hinnéd, mi nők mennyi dolgot bele tudunk passzírozni egy ekkora táskába.- nevetem el magam, majd a kocsihoz állok és várok, amíg kinyitja, ha pedig kell, segítek neki bepakolni.
Kezdek egy kicsit izgatott lenni a gyakorlásunk miatt, így aztán már most a kezemet tördelem a kocsiban és vigyorgok, mint a tejbe tök. -Azért majd annyit kérhetnék, hogy az arcomra vigyázz? Elég bonyolult lenne kimagyarázni az esetleges monoklit. - fordulok felé és, míg nem pillant rám, alaposan megnézem a profilját, aztán emlékeztetem magam, hogy egyrészt most beszéltük meg, hogy egyikünk sem vágyik kapcsolatra, másrészt meg hullanak körülöttünk az emberek. Kár is azon agyalnom, hogy milyen jóképű, de azon azért elgondolkozok, hogy vajon minden vadász ilyen szexi-e? Esetleg külön úgy válogatják össze őket? Fenébe.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Megrökönyödök egy pillanatra és megpróbálom elképzelni, hogy vajon mire is gondolhat azzal, hogy durvábbnak kellett volna lennie. Mondjuk a fejemre nyomta volna a párnát? Kést szorít a nyakamhoz? Zsákba húz vagy mi a szösz? -Neeem, épp elég sokkoló volt ez így is, köszönöm.- rázom a fejem mosolyogva, bár van egy olyan érzésem, hogy ez nem az utolsó eset lesz. Biztos, hogy párszor meg fog majd még lepni, hogy teszteljen, de most már majd igyekszem én is jobban figyelni.
Szóba kerülnek a kollégák és az általuk kreált pletykák, amit ő elég jól kezel, ha tényleg úgy csinálja, ahogy mondja. Na nem, mintha annyira érdekelne, hogy aggszűznek hisznek-e vagy sem, amíg a munkámban jó vagyok. Az viszont lehet, hogy valamennyire kellemetlen lenne, ha olyasvalakivel hoznának össze gondolatban, aki ott van egy légtérben velem. Fura lenne.
-Aha. Nem, mintha a nyomozó úrnak nem ártana, ha szóba hoznák egy nővel.- forgatom a szemeimet röhögve, de igazság szerint, aki azt feltételezné Ericről, hogy nem érdeklik a nők, az bolond. Elég ránézni és látni a belőle áradó férfiasságot, úgyhogy agglegénység ide vagy oda, abban azért ezer százalékig biztos vagyok, hogy szoktak nő társaságai lenni. Ott volt például ez a Sarah, akivel fogalmam sincs, pontosan milyen volt a viszonyuk, de tény, hogy érdekelte a nő és fontos volt neki valamennyire.-Egyébként is, van magánéletem és nem csak a barátnőmmel járok inni... -morgom a bajszom alatt fintorogva, de aztán inkább lapozok is. Már csak a megjegyzése meg a végig mustrálása miatt is. Hogy a fenébe ne pirulnék el, mikor itt ácsorgok egy szál semmiben egy pasi előtt, akit nem valami régóta ismerek?
-Ja, nem elpirultam. A düh miatt vagyok vörös.- próbálom menteni a menthetőt, de mivel egy nyomozó fekszik az ágyamban, gyanítom, hogy hiába is teszem. Valószínűleg elég jól ért az emberekhez, úgyhogy most pontosan jól tudja, hogy de... Zavarba hozott egy ilyen "puszi a hasadra" dumával.
-És szeretnéd, ha mindez megtörténne? Mert még nem telt el belőle egy perc sem. Nem dobtam túl erőset, mert felfogtam, hogy te vagy az.- sóhajtom, hiszen felismertem, amint megláttam, annyira nem voltam kába, de a reflex az reflex. Amúgy is... megérdemelte. Minek mászik be az ágyamba?
-Pedig, ilyen ébresztés után megérdemelnék egy pikniket, de egye fene. Legalább kávét meg pitét hoztál... - vigyorodok el, hiszen ez azért elég figyelmes volt tőle. Mégis csak jobb úgy sokkolódni korán reggel, hogy kávét is nyomnak az ember kezébe. Bár ettől még fura fazonnak látom és ezt meg is jegyzem neki.-Szóval, most felmérted a helyzetet nálam, amíg aludtam és bevásárolsz nekem? - játszom az értetlent, de sejtem, hogy itt nem rólam van szó. Valószínűleg a saját bevásárlását akarja elintézni vagy fene tudja. Bár... talán tényleg annyira szegényesnek látta nálam a kaja felhozatalt, hogy tényleg vesz cuccokat és talán, még főz is nekem valami finomat? Azt nagyon bírnám.
Ezen gondolkozok, amíg eljutunk a boltig, majd ott kiszállok én is a kocsiból vele együtt.
-Jövök én is. Segítek, meg én is veszek akkor már pár dolgot.- indulok meg vele a bejárat felé és, ha már beértünk, veszem is magamhoz a müzli szeleteimet meg egy üveg ásványvizet is. Ki tudja, hogy kivel fogjuk tölteni a napot?
-Szóval...ha már szóba kerültek a pletykák...soha nem volt még komoly kapcsolatod? Állítólag minden kolleginát lekoptattál mindig. - kíváncsiskodok kicsit, hiszen attól, hogy vadász, még simán visszaélhetne azzal, hogy a nők omlanak utána. Én biztos azt tenném, hiszen, amelyik simán odaadná magát, az meg is érdemli, hogy kihasználják, nem? Eric jó pasi. Nem csoda, ha minden nő fel akarta szedni, ha pedig mindemellé egy gavallér is, akkor pláne meg tudom érteni a kolléganőit.