Talán egy egész kicsit kezdtem elbizonytalanodni az ügyben, hogy akarom e én egyáltalán ezt a macskát. Macera, macera, és macera! Bár nem is én lennék, ha nem vállalnék be valami olyasmit, ami kihívásokkal teljes.
Villantottam egy mosolyt magamban, s bólintottam párat.
-Mintha csak egy gyerekről beszélnél! Bár még olyanom sem volt! - mosolyom kiszélesedett, hisz nem egy családot láttam már, akik teljesen a gyerek körül forogtak, és mindent megkapott az elkényeztetett kis zsarnok, amit csak kiejtett a száján. Pont mint a Harry Potter-ben az a dög Dudley.
-Remélem ez nem fog bekövetkezni! - megdörgöltem a tarkómat, hiszen nem hiányzott egy zsarnok nőszemély az életembe, főleg nem ilyen éles karmokkal.
Hamar megvoltam a felpakolással, s közben finoman visszautasítottam a segítséget, de tanácsot is kértem a kajával kapcsolatban, s még egy jót derültünk is, az állatok szülinapján, s igyekeztem nem azon kattogni, vajon mi is lehet a neve annak a fújós akárminek. Talán ördögnyelv? Meglehet, de nem voltam benne teljesen biztos, így megtartottam magamnak ezt a felvetésemet.
- Ha megcsinálod, várom a képet! - nevettem el magam. Bár abban is biztos voltam, hogy Jack nem kultiválná annyira.
Aztán a szó a kajára terelődött, s bizony meg is kaptam a választ ami annyira érdekelt.
Elvégre etetni is kell, mert hogy egérrel nem igazán szolgálhatok a számára, az is biztos.
- Mondom… pont mint egy gyerek! - megingattam a fejem, aztán a kocsim felé pillantottam.- Köszönöm a tanácsot! Akkor jó sora lesz… szóval vegyesen… macska kaja, és házikoszt. - bólintottam is mellé egyet, s igyekeztem olyan helyre tenni elmémbe ezt az infót, ahol majd biztosan nem vész feledésbe.
-Ha bármikor szükséged lenne segítségre… -előhalásztam zsebemből a névjegykártyám, és felé nyújtottam. - Ez a munkahelyi számom, ez pedig a mobilom… - mutogattam el. - Akármiben… - jó ez elsőre lehet erős kijelentés volt, de szabadon merem ajánlani magam, elvégre én egy segítőkész fickó vagyok.
-No de nem tartlak fel tovább. Ideje beszereznem a dolgokat. A Végén még kiakad nekem a bezártságtól. - ismét a kocsi felé pillantottam. - Még egyszer köszönök mindent!

Meséltem neki Jim-ről,  egy kis részletet, amolyan említés terén pusztán, majd felajánlottam, hogy felteszem a csomagot a platóra, amire nem érkezett ellenvetés, így megragadtam azt, és már tettem is fel egyiket a másik után.
Közben hallgattam mit mesélt nekem a macska játékokról, s közben néha hol elhúztam a számat, hol nevettem, aztán megingattam a fejem, miután leporoltam a vállam a táposzsák után.
- Nos… biztos ami biztos alapon, kap egy ilyet és egy olyat. Nincs kényeztetés. - jegyeztem meg határozottan. Oké, talán túlságosan is határozott voltam, s valahogy az egész nem úgy alakult ahogy azt én gondoltam. Nem kell nekem háziállat. Nem akarok kötődni senkiihez, és semmihez… erre tessék… másképp alakultak a dolgok, mint azt én naivan gondoltam. Hogy bánom e, nos az még a jövő zenéje.
-Nem akarlak feltartani! Meg aztán őnagysága ott várakozik a kocsimban, és  nem akarom sokáig megváratni. - pillantottam az autóm irányába. Azt persze nem mondtam, hogyha a macska kiszabadul, és összeszarja nekem a kocsimat, akkor kivágom onnan mindenféle cicózás nélkül! A kocsim az a kocsim, és nem cicaalom.
Még is valamiért lényemnek egy része reménykedett benne, hogy rendes lesz az a négylábú szőrpamacs a nagy szemeivel, és nem rongálja meg a kocsimat.
Aztán elmeséltem neki, hogy elakartak hívni egy party-ra amit egy háziállatnak tartottak, és a reakciója nagyban hasonlított az enyémhez. Bólogattam, majd elnevettem magam. Bizony bizony akadnak ilyen esetek.
Szülinapi buli a kis...hmm hogy is hívták?  Bár az is lehet, hogy ezen nem éppen most kellene elgondolkodnom, így aztán megráztam a fejem, s igyekeztem nem ezen kattogni amíg eszembe nem jut.
- Pedig érdekes lenne Jack egy szülinapi csákóval a fején, miközben kivillantja a fogait, és ott lóg a szájában egy olyan fújós izé… tudod aminek kiugrik az eleje ha megfújod!- közben még mutogattam is, csak hogy még elképzelhetőbb legyen a dolog. Ha agyonvertek volna, akkor sem ugrik be annak a francnak a neve, bár lehet, hogy a lehető legegyszerűbb dolog a világon.
-Szóval macskák… szurkolj, hogy ne uralkodjon el rajtam a mánia, és a végén őrült cicás ember leszek! Macskás zoknikkal, macskás pólókkal, és pulcsikkal… - villantottam egy olyasfajta mosolyt, ami kissé szarkasztikus, kissé bizakodó, szóval egy remélem nem lesz ilyen típusú mosolyt kapott tőlem. - Ami viszont lényeges, és segíthetnél, az a kaja...mit? Konzerv? Száraz? Vegyes? - tényleg tanácstalan voltam, s a bolt felé pillantottam.

Kérdésére végignéztem magamon, megtapogattam fejemet, majd bólintottam egyet.
-Ennél több kell ahhoz, hogy bajom essen. - mosolyodtam el, aztán ismételten arra a hatalmas zsákra emeltem a tekintetem, amivel küzdött, és próbálta feltenni a kocsira, s elvinni addig. Aztán megjegyeztem, hogy talán súlyemelő bajnokságra készül e, persze csak poénkodni akartam az egész furcsa helyzeten, de eléggé komolyan lettem véve, és ennek értelmében egy elég komolyra sikeredett választ is kaptam.
Arcomra ismét mosoly költözött egy kis időre.
-Van egy ismerősöm, aki még egy csomag zsebkendő miatt is képes futárt hívatni... bár neki agorafóbiája van... - elhúztam a számat. Sosem akartam belegondolni milyen lehet ez Jim-nek. Nem kitenni a lábát a lakásból, örökké odabent lenni, és rettegni attól, hogy neki ki kell mennie onnan.
Mikor muszklit villantott megingattam a fejem, s el is nevettem magam. Nem sűrűn látni ilyesmit, ám azért nem tapogattam meg a karját, csak kicsit közelebb léptem.
- Ha gondolod, szívesen segítek feltenni a kocsira. - ajánlottam fel ismét a segítségem.
Ha elfogadta a segítségem, akkor elvettem tőle a zsákot, és feltettem a kocsira, ha nem akkor csak álldogáltam ott csendben, majd bólintottam, és a kocsim felé emeltem tekintetem.
-De... még kell pár dolgot szereznem... Rengeteg minden van, de nem fogom megvenni neki az egész boltot. - elhallgattam, aztán a kirakat felé pillantottam. és intettem egyet az eladónak, aki a kis puffanásomra a kirakathoz lépett, s onnan figyelte az eseményeket, ám miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, és nem egy olyan állatfaj vagyok, aki egy ilyen kis semmiségért nekiesik a másiknak, visszatért a munkájához.
Én pedig Phoebe felé fordultam ismételten.
- Az egyik ismerősömnek olyan szintű macska mániája van, hogy a múltkor megakart hívni a cicája szülinapi bulijára... - megdörgöltem a tarkómat, aztán elhúztam a számat. -Én nem akarok ilyen lenni... - szúrtam még a végére, aztán zsebre tettem kezeim.
Az igazat megvallva, bíztam benne, hogy letudom passzolni a nagyinak a macskát, és vigyázni fog majd rá, de valahol az elmém egy eldugott felében biztos voltam benne, hogy bizony ez a macska már az enyém lesz. Sosem gondoltam volna, hogy én is egy macskás fószer leszek. Bár… azt még megtehetem, hogy Caroline-nál hagyom majd. A nők többsége amúgy is szereti a macskákat… és ha a nagyinál nem járok sikerrel, talán nem dob ki a macskával együtt.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer levesznek majd ennyire szó szerint a lábamról, és mindezt egy macska tette meg. Igaz próbáltam ellenállni, s úgy tenni, mintha nem dobbantaná meg a szívem a kis nyavalyás, de hát ez nem így történt.
Odabent az örsön egy ideig furcsa pillantásokat kaptam, és bizony meg is jegyezték, hogy ebben biztos nő keze van, mert inkább néznének kutyás fickónak, mint sem olyannak, aki egy macskával rohangál egész nap.
Nos igen… eddig én magam is így gondoltam.
Ha egyszer az utamba sodródik egy négylábú, azt bizony majd egy kutya lesz, és nem egy egerésző szőrgombóc.
De a lényeg az, hogy a napom elég nyugodalmasan telt el, és a macska is élvezte, hogy körbe volt zsongva, és mindig akadt egy olyan ember, aki éppen papírmunkát végzett, és az ölébe engedte fészkelődni.
Miután mindennel megvoltam, és letelt a munkaidőm, úgy döntöttem, még visszamegyek az állatkereskedésbe, és veszek néhány dolgot még az új négylábú barátomnak.
Őt bent hagytam a kocsiban leengedett ablak m ellett, hogy azért érje a friss levegő, miközben a hordozóban durmolt, s elindultam befelé, amikor is valaki szó legszorosabb értelmében vett le a lábamról, ami azért sikeredhetett így, mert a) nem figyeltem, b) túl nagy volt az a csomag amit az illető cipelt, s így alaposan nekitántorodtam a falnak.
Meglepetten pillantottam a zsák irányába.
Persze én voltam a gondatlan, hiszen odafigyelhettem volna egy kicsit jobban, s akkor nyilván nem jött volna nekem senki sem. Nem mintha az lett volna a tendenciám, hogy „tegnap sem jött ki innen senki” , de magyarázkodni sem kezdtem el.
-Súlyemelő bajnokságra készülsz? - kérdeztem, s egyből tegezésbe fogtam, mikor feltűnt az ismerős arc a zsák mögül, miközben megdörgöltem a fejem hátsó felét, hisz elég alaposan bevertem a falba, de ennyi nem volt elég ahhoz, hogy feladjam afféle terveimet, hogy én bizony itt és most bemegyek ebbe az üzletbe.
Azt még nem ajánlottam fel, hogy segítek, hiszen nem akartam tolakodni, vagy megsérteni éppen azt a fajta nézetet, hogy egy nő is képes ilyenekre, hisz az, hogy megindult vele kifelé, épp annak ékes bizonyítéka, hogy bizony képes rá!
Kicsit odébb léptem a faltól, s az útból is elmentem, hogy odaférhessen a csomaggal a kocsihoz, ha egyszer már bekerültem a kereszttűzbe.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd lesz egy macskám. Mindig úgy gondoltam, hogy ha egyszer valami úton módon arra adom a fejem, hogy állatom legyen, akkor majd egy kutyát fogok választani. Bár az én életvitelemmel, hogy bármikor feldobhatom a bakancsom, sokkal jobb megoldás lett volna az is, hogyha nem hozom magammal. Ám mivel nem tudtam lefejteni magamról, így kénytelen voltam magammal hozni.
-Nem. Csak nyugodtan. - hagytam rá a tegeződés dolgot. Mindig is úgy voltam, ilyen esetekben a nő az, akinek ezt fel kell ajánlania, és nem ajtósul rontani a házba és magamnak ragadni a lehetőséget egy esetleges személyesebb megszólításra. Bár ahogy a nagyi szokta mondani, tegezed vagy magázod, így is úgy is elküldheted a francba!
- Akkor az én gyengém, hogy nem akarok karmolásokat. -morogtam a macskára nézve, aztán vettem egy nagyobb levegőt, és megingattam a fejem, majd elvettem a felém nyújtott névjegykártyát, és a kabátom belső zsebébe csúsztattam.
-Remek! Kösz! - én magam nem adtam névjegykártyát. Nem mintha nem lenne, de sosem tartottam magamnál. Főleg nem akkor, hogyha az irodában dolgozok, és nem kerülök terepre.
A macska nevét meghallva felszaladt a szemöldököm. Biztos voltam benne, hogy a nagyi nem sűrűn hívná Ribancnak a macskát, de ez legyen már csak az én gondom. Helyette inkább felvontam szemöldököm, majd mosollyal a képemen tekintettem Phoebe-re. Időközben úgy határoztam nála lenne a legjobb helyen.
- Nem semmi. Ne sértődj meg, de ez ritka egy nő szájából… hiszen általában cicuskának, édeskének, vagy a fene tudja minek hívnák őket.- elmélkedtem. Viszont, ha elmesélem, Caroline-nak, hogy dumáltam egy kocsiban, nyilván leesik majd az álla tőle.
-Azt a legkevésbé sem szeretném. - elgondolkodtam van e kedvenc helyem. -Nem válogatok ezen a téren. Ami közelben van. - magyaráztam, majd megdörgöltem a macska állát, aki elégedetten húzta a lóbőrt az ölemben. -Vissza kell mennem dolgozni, szóval kap egy hámot, egy tálat, egy tálcát amire a dolgát végezheti, és jön velem melózni. - villantottam egy mosolyt.
Nyilván néznek majd egy nagyot ezzel kapcsolatban odabent, hisz rendőr kutya nem is egy akad a körletben, de hogy egy macska… elhessegettem ezeket a gondolatokat magamtól, aztán dobtam egy üzenetet Richard-nak, hogy lenne e olyan kedves hazafuvarozni Caroline-t kivételesen a mai napon, aztán eltettem a telefont.
Ha megérkeztünk időközben, akkor igyekeztem úgy lefejteni magamról a macskát, hogy ne akarjon kinyírni miatta, majd a karomba kaptam.
-Köszönöm a fuvart… és a macskát… de tuti névváltoztatás lesz belőle. - aztán eszembe jutott, hogy állatorvoshoz is kellene majd vinnem, szóval azt is kell majd kerítenem.- Nem ismersz a környéken egy jó állatorvost? Patológust ismerek, de hozzá még sem vihetem oltásért a macskát...

-Majd egy másik alkalommal tesztelem a tudásomat. - még egyszer meglapogattam Jack nyakát, majd tettem zsebre kezem. Aztán megemlítette, hogy majd ad egy névjegykártyát, ha kedvem szottyanna lovagolni, mire bólintottam.
-Rendben! - jegyeztem meg arra a tényre, hogy ott találkozunk. - Belefér az ebédidőmbe.
Miután felült Jack hátára, én beszálltam a kocsiba. Olyan helyre pakoltam a mobilomat, hogy minden instrukciót rendesen halljak majd, s indítottam. Szerencsére hamar odaértem. Aztán odakint, míg várakoztam, érkezett a meglepetés, egy macska képében.
Az igazat megvallva, alaposan meg voltam lepődve a macska viselkedésén, hiszen világ életemben utáltak a macskák, ez meg egyszer csak fogta magát, és odajött hozzám. Próbáltam levakarni magamról, de nem sok sikerrel jártam.
Nagy levegőt véve aztán megingattam a fejem, miután az a nyakamba mászott, s próbáltam elhatározni, hogy akkor te igen is leszállsz rólam, de a macska akarata nagyobb volt, s ott dorombolt a nyakamban, még akkor is, mikor Phoebe odalépett hozzám.
- A macskák eddig sosem kedveltek. - tártam szét a karom, miközben ismét megpróbáltam lekaparni magamról a cicát.
Az ajánlatra pedig, miszerint tartsam meg, egy kis hang vészjelzést adott a fejemben. Eddig se kutyám, se macskám nem volt, s talán nem most kellene elkezdenem, aztán mikor az állat a kezemben volt, és rám nézett azokkal a hatalmas szemeivel, egy pillanatnyi ellágyulás úgy hiszem elég is ahhoz, hogy beadjam a derekam azoknak a szemeknek.
-Nagyon ragaszkodik a kislány… - ingattam meg a fejem. - Ha a kocsiban sem tudom levakarni magamról, akkor elviszem. - jelentettem ki talán túl elhamarkodottan. - Mehetünk! - kedves mosoly suhant át az arcomon, aztán beszálltam a kocsiba az anyósülésre, nyakamban a macskával, aki aztán elégedett dorombolással huppant át az ölembe, én pedig tehetetlen néztem, ahogy lassanként elnyomja az álom.
- Nem kellett volna fáradnia. Hívtam volna egy taxit. - pillantottam a nő felé, majd mikor a macska nyújtózkodott egyet az ölemben, s dagasztani kezdett az ölemben, felsóhajtottam. - Azt hiszem lett egy macskám...
Kocsikázás közben sosem voltam az a szószátyár típus. Meg aztán azt sem tudtam mit kellene mondanom nagy hírtelenjében, majd újfent a macskára pillantottam. - Neve van a hölgyikének? - azért csak megcirógattam az állat állat, aki erre elégedett dorombolások közepette kinyújtóztatta magát, s fektette bele fejét a tenyerembe.

Mosolyogva tekintetettem a lóra, aki mint egy gyerek fordította félre a fejét, s tüntető jelleggel rá se nézett a gazdájára.
Azonban az ilyen lovas dolgokhoz nem igazán értettem, így nem tudtam volna megmondani mi lehetett rá az indok. Igaz, másképp is alakulhattak volna a dolgaim, de az élet más utat választott nekem, s az lettem ami.
Minden esetre, bólintottam párat, míg a répát falatozta az állat.
- Jack-nek nyilván megvolt rá az oka. - simítottam végig annak nyakán, hogy már csak azért is mellé álljak, bár fene tudja miért is tettem. Talán maga a gondolat, hogy itt egy ló a belváros közepén, és csak úgy megjelent varázsütésre.
Aztán felajánlottam a segítségemet, s meglepetésemre bizony szükség volt rá.
-Nem dehogy! -ingattam meg a fejem, arra célozva, hogy ez kicsit sem pofátlan kérés. -Megoldjuk! Amúgy is rámfér egy kis lazítás. - megengedtem magamnak egy mosolyt, miközben a kocsira, majd pedig a lóra emeltem tekintetem.
Elgondolkodtam, vajon emlékszem e valamire abból, amit gyerekként tanultam, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy inkább visszautasítom a dolgot.
- Nyilván óriási élmény lenne lóval menni, de ezer éve nem ültem már lovon. - jegyeztem meg enyhe túlzással az évekkel kapcsolatban, s jobbnak láttam, ha kocsival megyek, hisz a végén még Maggie-nek lesz igaza, és szőke herceg leszek a lovon, és jönne a picsogás, hogy bizony ezt látni kellett volna. - Viszem a kocsit, csak mondja a címet. - előszedtem a telefonom, és ha megkaptam azt, akkor betápláltam az adatokat, s vártam, hogy megkaphassam a kocsi kulcsait.
- Jack-et majd egy szabadnapomon kipróbálom!- néztem még egyszer a ló irányába, aztán gondolva egyet, még egyszer megpaskoltam nyakát, s kissé talán meg is vakargattam, majd eszembe jutottak a nagyi szavai. „Ha én ezt a klubban elmesélem!”
-Egy kávéra nem mondanék nemet! - jegyeztem még meg, aztán megindultam a kocsi felé a nő, és Jack oldalán, s ha ő felült a lóra, és megkaptam a kulcsokat, akkor beszálltam a kocsiba, majd elindítottam a térképet, és annak instrukciói alapján kezdtem el haladni.
A legelső piros lámpánál küldtem egy üzenetet Richard-nak, hogy akadt némi dolgom, kicsit később visszatérek, majd folytattam az utamat a lovardához, s ha mázlim volt, és a forgalom is úgy engedte, akkor megállás nélkül haladhattam odáig, s legközelebb csak ott álltam meg, leparkolva a járművet, s annak támaszkodva várakoztam, figyelve a környezetet. A kutyákat, és a többi állatot. Egy macska még a közelembe is őgyelgett, s dorombolva bújt a lábamhoz. Egy darabig hagytam neki , majd lehajoltam, hogy akkor odébb teszem a seggét, de annak az lett a következménye, hogy bemászott a nyakamba, szóval szereztem egy újabb havert magamnak a cirmos állat képében.

Amíg ott álldogáltam a lóval, gondolkodni is akadt időm, s szinte észre sem vettem, hogy azt a szimbólumot firkálgatom a porba a lábammal, amit eddig minden helyszínen megtaláltunk. Elgondolkodtam egy pillanatra, hogy vajon mi lehet a kulcs. Hogy vajon miért kell mindig valakinek a közelben lennie, s miért pont ezeket a boszorkányokat rabolták el.
Megdörgöltem a tarkómat, aztán a lóra pillantottam. Helyes jószág volt. Így aztán, nem is tudom miféle felindulásból, de mellé léptem, s lőttem egy selfit rólunk, s elküldtem Caroline-nak, azzal a szöveggel, hogy találtam egy új havert.
Aztán eltettem a készüléket, elsepertem a rúnát a lábammal, majd felpillantottam a közeledő léptek zajára.
-Eric Warren… - mutatkoztam be elfogadva a felém nyújtott kezet, aztán a szemtelen jószág felé pillantottam, villantva egy mosolyt felé, majd ismét felé nyújtottam egy répát, amit ő készségesen fogadott el, s csak utána emeltem tekintetem a gazdája felé.
- Nem lett baj. Még előtte megtaláltam. - nem kezdtem bele a mesébe, hogy csak azért rohantam utána, hogy megakadályozzam a káoszt, s hogy miatta passzoltam le a kávémat. Ezt az infót megtartottam magamnak, hiszen így nem kell az állatfelügyeletet hívnom. - Jófiú volt. - megdörgöltem a nyakát, aztán eloldottam a kötelet, s átadtam azt a gazdájának.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen környezetben találkozok egy ilyen jószággal, úgy, hogy nem egy a turistáknak fenntartott lovaskocsi elé vannak bekötve.
-Ahogy láttam, nem sérült meg, de nyilván elviszi majd megvizsgáltatni. - morogtam az orrom alatt, már csak azért is, mert úgy éreztem kell valamit mondanom még, s nem léphetek le annyival, hogy viszont látásra, részemről ennyi volt a helyzet.
Ha ennek vége, talán majd ismét beugrok egy kávéért, s remélhetőleg akkor nem kell senki, és semmi után szaladnom. Legalább ilyenkor nyugalom szokott lenni javarészt, s hamarosan még az irodába is vissza kell majd mennem, bár úgy éreztem, ugyan azokat a köröket futom le újra és újra.
Zsebre tettem kezem miután a répa elfogyott, már ha Phoebe megengedte, hogy egyáltalán odaadjam annak a maradékát a lónak.
Nem igazán tudtam mit is mondhattam volna még, így ismét a lóra pillantottam. Hülye kérdést nem akartam feltenni, miszerint boldogul e vele, s el tudja e vinni egyedül a trélerhez, hisz még is csak az ő lova volt, szóval egy utolsót még simítottam rajta.  Aztán még is rákérdeztem.
- Légy jó haver! Segíthetek még valamiben Ms Wright? - kérdeztem, s csendben várakoztam. Akár mi volt a válasz, ugyan arra fogok menni amerre ők is, hisz arrafelé akad dolgom nekem is.

Az élet olykor tele van meglepetésekkel. Kiteszed a lábad az utcára, és szembe találod magad egy csomó emberrel. Akikről az előző napon, még azt sem tudtad, hogy léteznek, és az utca követ koptatják veled egyetemben.
Mivel magam sem tudom, honnan jött ez a nagy filozófikus gondolatmenetem, inkább betértem egy kávéért a közeli üzletbe, míg élveztem az ebéd időmet, s azzal a kezemben léptem ki onnan.
Már-már hihettem volna azt is, hogy halucinálok, vagy éppen káprázik a szemem, mikor egy lovat láttam végiggaloppozni az úton a parkoló autók mellett.
Pislogtam párat, majd a kávémra emeltem tekintetem, aztán érzékeny búcsút vettem tőle, s bele nyomtam egy ott üldögélő hajléktalan kezébe, aki egy kösz haver felkiáltással köszönte meg, majd megindultam a ló után.
Nem voltam sosem az a suttogó típusú ember, aki ért minden állathoz ezen a vidéken, de abban biztos voltam, hogyha valaki nem fogja meg az állatot, akkor itt előbb utóbb még problémák lehetnek, és mint a rend éber őre, nekem bizony meg kellett tennem azt, amit a helyzet megkívánt.
Megszaporáztam lépteim, és a közeli kis parkszerűségben akadtam a nyomára, amint ott álldogált a szökőkút mellett.
Lassan közelebb léptem megfontolt léptekkel, végig rajta tartva tekintetem, semmi hirtelen mozdulatot nem téve.
Ha esetleg még is a szökőkútban kötnék ki, akkor az este mikor elmesélem Caroline-nak milyen napom is volt, majd egy jót röhög a bénázásomon.
Susmorogva csendesen léptem közelebb hozzá, s szerencsémre nem egy vadállatról volt szó, így csak patájával kapart párat, s fújtatott kicsit, én pedig csendesen, némi nyugalommal magamon fogtam meg a rajta lévő gyeplőt, majd emeltem kezem közelebb hozzá, de nem simítottam meg azonnal. Helyette csak vártam, míg ő engedi meg.
Tudom nem egy kutya, de még is csak jobb óvatosnak lenni.
- Derítsük ki kié vagy… - azzal odavezettem a kerítéshez, s odakötöttem, majd kicsit eltávolodtam mellőle. Előszedtem a telefonom, s tárcsáztam. - Maggie!! Drágaságom! Mond csak van a közelben lovarda?
-Szőke herceget játszanál Warren? - hangján hallottam hogy bizony mosolyog, és jót mulat rajtam.
-Még az is lehet. De találtam egy lovat, és vissza szolgáltatnám. Nos? - visszapillantottam a lóra,
- Van bizony… a tulajdonosa pedig Phoebe Wright. A telefonszáma… - azzal ledarálta nekem a számot, én meg előkaptam a kis noteszem, s belevéstem azt.
- Kösz! Egy angyal vagy! - azzal bontottam a vonalat, bepötyögtem a számot, és nyilván majd hihetetlennek fog hangzani amit mondani fogok, de egy próbát megér majd.
Mivel csak az üzenetrögzítő felelt, így nekikezdtem a mondanivalómnak.
- Jónapot… Eric Warren vagyok a rendőrségtől. - pillanatnyi szünetet tartottam. - Találtunk egy lovat a belvárosban. Kedves, nyugodt jószág. Billogot nem láttam rajta, gondoltam szerencsét próbálok, hátha az öné… - ledaráltam a címet hol is találja, majd elköszöntem, s bontottam a vonalat, majd eltéve a telefont, közelebb mentem az állathoz, s igyekeztem a kevésbé veszélyes feléhez közelebb állni.
Míg várakoztam, Richard-al hozattam némi vizet, almát, és pár répát is az állat részére.
-Érdekesen alakul a nap mi? - tettem fel a kérdést a lónak címezve szavaim, miközben egy almát nyújtottam felé.