Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Az indoklása helyt álló lenne, amennyiben ő egy vámpír lenne és épp az életemre akart volna törni. De itt nem erről van szó.
-Nem vagy vámpír, ergo nyugodtan használhatod a csengőt vagy a telefont. Egy vámpírt nem is fogok megszidni azért, mert betört. Kétlem, hogy arra már lenne lehetőségem.- forgatom a szemeimet, mondjuk én arra is a nyakamat tenném, hogy egy vámpír nem vesződne az ajtóm előtt azzal, hogy tolvajkulccsal kinyissa. Inkább, csak stílusosan berúgná, arra meg már majdcsak felébrednék, nem?
-Helyes.- bólintok a megnyugtatására, de aztán feltesz egy kérdést, amin még nekem is el kell gondolkodnom pár pillanatra. Tényeg! Ennyire érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások? -Ezek szerint igen és utálom, ha rajtam köszörülik a nyelvüket. Olyan jól el vagyok a nyugodt kis életemmel, nem hiányzik, hogy mindenfélét pletykáljanak meg összesúgjanak a hátam mögött.- vonok vállat, mert nem is azzal van nekem bajom, hogy kitalálhatnak dolgokat, mert nem érdekel. Az viszont már zavar, ha mindenki engem néz olyan szúrós, aljas pillantásokkal meg, ha sugdolóznak engem bámulva.
-Puszi a hasamra? Hány éves vagy? Tizenhat?- röhögök hangosan a fejemet csóválva és bár tudom, hogy direkt aljaskodik velem, ettől még ugyanúgy zavarba jövök, mint korábban. Tényleg kezdenem kell magammal valamit, ahogy Lia javasolta, mert nem normális dolog, hogy zavarban vagyok, ha egy pasival kettesben kell lennem. Na jó, az sem mindegy, milyen pasiról van szó. Az idős proftól az egyetemen biztos nem jönnék zavarba például, de Erictől és a gondolattól, hogy pucéran flangáljon a lakásomon, igen.
-A dobótechnikám? Teljesen telibe trafáltalak. Hogy lehetett volna ennél jobban csinálni?- hökkenek meg teljesen, mert kezdem azt érezni, hogy Neki semmi sem elég jó. Ha orrba rúgtam volna és most a vérét törölgetné, akkor is azt mondaná, hogy majd még csiszolni kell ezen. Megőrülök.
Megemlítem az ide cuccolást, mire egészen jó kedvűen elmereng a kérdésen, de nagyon gyanús nekem, hogy ezzel megint csak húzni akarja az agyamat. Ettől függetlenül az utolsó érve egész szimpatikusan hangzik, így végül beszállok a játékba és úgy teszek, mint aki komolyan fontolóra veszi a kérdést.-Tudsz főzni? Mert abban az esetben, még lehetne is róla szó, hogy ide költözz. Legalább nem nekem kellene szórakozni a kajával.- vigyorodok el, de őszintén remélem, hogy viccel, mint ahogy én is, mert a gondolat, hogy a nyugodt kis világomat megzavarja egy pasas, egészen kétségbeejtő számomra. Még akkor is, ha én nem szeretek hosszabb időt szentelni a főzésre és el vagyok az olajban kisütött cuccokkal is. Ahhoz is kell szakértelem, nem? Különben is. Hiába egész kellemes most ez a reggel, azért egy pasi mégis csak teljesen felforgatná az életemet. Itt jönne-menne nekem szabadon, széthagyná a zoknijait meg a cuccait, ráadásul feszélyezne is biztosan a jelenléte, pedig ez a kis kávézás már most kezd elég laza hangulatú lenni. A hasán lévő tányérból csipegetek ugyebár...
-Ejnye, te butus. A fákon nem terem ilyesmi.- aljaskodok vele, majd a konyha felé veszem az irányt és eltakarítok magunk után mindent. Nem szeretem a rendetlenséget. Már-már kínosan ügyelek az általam megszokott rendszerekre, szóval emiatt sem lenne könnyű nekem bárkivel is együtt élni. Mindennek meg van a maga helye és idegbajt kapok, ha valami nem ott van.
-Bevásárolunk? Piknikezni is fogunk?- lesek rá értetlenül, mert nem igazán értem, hogy pontosan miért is akar bevásárolni. Most tényleg ide akar cuccolni vagy mi a fene? Vagy most akarja elintézni az otthoni bevásárlását?-Nagyon fura fazon vagy te, ugye tudod?- csóválom a fejem, ahogy én is belebújok az edzőcipőmbe és a kabátomba, majd az ajtó felé veszem az irányt és kitárom előtte, hogy utána bezárhassam. Na nem, mintha bárkit is megakadályozna ez ugye abban, hogy bejussanak hozzám. Itt a jó példa rá mellettem. -Na és, mit veszünk? Matracot?- kuncogok, hiszen az imént még azért volt oda annyira, hogy milyen jó a matracom. Lehet, hogy most hirtelen ő is akar egy olyat? Jó, hogy nem már az ágyamat szeretné megkapni, nem?

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Felvonom a szemöldökömet és hirtelen azt se tudom, hogy mit mondhatnék. Csúcs ez a pasas, az már biztos.-Vadász vagy vagy sem, az én zárt ajtóm tabu kell legyen. Azért van zárva, hogy senki ne jöhessen be.- közlöm vele szemrehányón, majd inkább, csak sóhajtok és legyintek egyet. Attól függetlenül, hogy korán reggel a frászt hozta rám, azért kedves tőle, hogy hozott nekem kávét és pitét is. Valószínűleg már van némi tapasztalata és tudja, hogy érdemes kávét vinni annak, akit galád módon fel akar ébreszteni.-Köszi. Legalább valamivel kompenzálod a pocsék ébresztést.- nevetem el magam, bár egyet kell vele értsek. Azt hiszem, valószínűleg kíváncsi volt rá, hogy milyen vagyok, amikor meglepnek. Nem hiszem, hogy átmentem a vizsgán azzal, hogy leestem az ágyról és hozzá vágtam a lámpámat. Remélem, tönkre is ment. Vehetek egy új lámpát.
-Cukrot...- sóhajtom, miközben kisétálok a konyhába a cukortartóért, majd vissza a szobámba, hogy aztán erőteljesen lecsapjam mellé az éjjeliszekrényre.-Parancsolj. Elég lesz?- erőltetek magamra egy vigyort, majd leszavazom a felajánlott pitéjét, amiről állítja, hogy a legjobb a világon és talán az illata alapján el is tudnám hinni, csak épp a gyomrom még mindig olyan picire van zsugorodva, mint egy golflabda és kétlem, hogy képes lennék enni.
Az sem segít ezen, amikor olyan baromságokkal áll elő, mint hogy van-e rezgő üzemmód az ágyamban és társai. Gyorsan biztosítom is róla, hogy nincs, bár a válaszom elég kétértelműre sikeredik, amin érezhetően elgondolkodik. Na legalább most rajtam a sor, hogy nevessek egy kicsit, mielőtt elvonulnék tusolni. Inkább nem is gondolok arra, hogy mivel tudná még überelni a kényelmét, mert most leginkább azon vagyok, hogy megnyugodjak és észhez térjek végre. Elképesztően furcsa volt így ébredni. Megszoktam, hogy egymagam vagyok és egy pasi sem heverészik mellettem az ágyban, meg úgy általában senki se, így aztán ez egy kicsit kiverte a biztosítékot. Nem, mintha nem lettek volna kellemesek azok az idők, amikor más is tartózkodott rajtam kívül a lakásomban, csak épp már elszoktam tőlük.
-Te betelefonáltál a munkahelyemre... helyettem?- teszem fel iszonyú lassan a kérdést, miközben újfent teljesen elképedek és végig cikázik az agyamon egy egész sztori ez alapján.-Van fogalmad róla, hogy mit fognak ezek után gondolni? Felhívod őket azzal, hogy beteg lettem és ma nem megyek be, miközben épp te is szabad vagy?- kerekednek ki a szemeim, hiszen a kollégáknál pletykásabb emberek nincsenek is a világon szerintem. Tuti, hogy mindenféléket fognak ebből kombinálni.
Minden esetre most inkább a gyomrom korgására és a pitére kezdtem koncentrálni, ami kezdett egyre csalogatóbb lenni. Oda is sétáltam és leültem hozzá az ágy szélére, hogy aztán elvegyem az evőeszközt és falatozzak kicsit. Mondjuk furcsa volt, hogy mindez az én szobámban, az én ágyamban történik, ráadásul a tányér Eric hasán pihent, de összességében elmondhatom, hogy legalább felkavarta most ezzel kicsit  régóta álló vizet körülöttem.
-Na jó. Ez tényleg nagyon finom.- közöltem tele szájjal, majd figyelmesen hallgattam rágás közben és bólogattam. Inkább már nem is vitatkozok azon, hogy nekem dolgoznom kellene, hiszen csinált nekem egy szabadnapot. Az edzésre és az előttünk álló felkészülésre koncentrálok.-Ne Csodafickózd már...- sóhajtottam a fejemet csóválva, majd vállon vertem.-Azt hiszem, a dobó technikámat nem volt elég érezned. Szeretnéd, ha meg is csapkodnálak?- vigyorogtam rá, hiszen épp most pedzegette, hogy talán kár is lesz velem foglalkoznia, annyira reménytelen vagyok. Azt majd meglátjuk Mr Mindentudókám, hiszen Eric nem tudja, hogy thai bokszolok a gimi óta. Valamivel le kellett vezetnem a feszkómat, ugyebár.
-Boltban. Tudod, olyan kis helyes üzletben, ahova be tudsz menni és megnézni ilyen dolgokat. Akár ki is próbálhatod, mielőtt megveszed.- vigyorogtam rá szemtelenül.-Ki ne találd, hogy mostantól ide is cuccolsz, mert világgá szaladok. És kérlek, többé ne hozd rám a frászt korán reggel.- pillantottam rá valamivel komolyabban, de azért egy kis mosoly bújkált még az arcomon. Még akkor is, ha baromi nagy csalódás volt számomra, hogy ilyen könnyen be tudnak lopózni hozzám. Azt hiszem, ideje lesz megtanulnom éberen aludni, hátha megint ilyen vicces kedvében lesz Eric.-Szívesen foglak ezek után összeverni...- csóváltam a fejem mosolyogva, majd az utolsó falat pitét inkább ott hagytam és közelebb is toltam hozzá a tányért, hogy értse a célzást: neki adom. Nekem amúgy is épp elég volt ez reggelinek, mivel amúgy sem szoktam, csak valamikor délben enni. Gondolom, erről most a hosszú éjszakám tehet. -Köszönöm a kávét meg a reggelit is. Most már viszont, akár indulhatunk is.- sétáltam ki a konyhába, hogy aztán elmossam a kávés bögrémet és Ericét is, ha az övé is kifogyott, ha pedig utánam hozza a pités tálat, hát azt is rendbe szedem.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Látom rajta, hogy meglehetősen jól mulat, de azért a lámpával sikerül elégtételt vennem. Megérdemelte! Miért oson be egy nő ágyába, hogy aztán a frászt hozza szerencsétlenre? Nem vagyok én hozzá szokva, hogy akárki is legyen mellettem ébredéskor. Túl rég volt már, hogy ilyesmire adtam a fejemet.
-Attól, hogy valamin van ajtó, még nem azt jelenti, hogy használni is lehet. Ráadásul ez az ajtó ZÁRVA volt!- háborogtam tovább, de lássuk be, az a szemét vigyor az arcán azért egy kicsit kezdett megenyhíteni. Ha nem most kaptam volna épp szívrohamot, akkor biztos jót nevettem volna ezen az egészen vagy mondjuk, ha fordítva történik, akkor azóta is a térdemet csapkodnám a röhögéstől, de így azért egy kicsit durva volt.
-Hoztál nekem kávét?- lesek rá őszinte meglepetéssel az arcomon, majd némi hezitálás után a bögréért nyúlok. Na jó, így már annyira nem is rossz ez a reggel. A kávé mindig, mindent helyre hoz.-Felkelthettél volna úgy is, mint minden normális ember: felhívsz, becsöngetsz vagy ilyesmi.- sóhajtottam, miközben még mindig igyekeztem eltakarni magam immár egy kézzel. Bár nem is értem, hogy miért aggódok ezen, hiszen Eric minden bizonnyal már látott más nőket is ilyesmi szerkóban. Nem egy olyan pasinak képzelem el, aki cölibátusban élne attól, hogy komoly kapcsolatra nem akarná adni a fejét vadász mivolta miatt.
Amikor a kukkolást szóba hozom megeszküszik, hogy nem csinált ilyesmit, de persze rögtön él a lehetőséggel, amibe érzem, hogy belepirulok. Nem tehetek róla, de ritka zavarba ejtő, ahogy végig hordozza rajtam a pillantását, viszont a kávé most már a kezemben van és isten ments, hogy letegyem azért, hogy takargathassam magam. Nézzen csak, ha ettől neki jobb.
-Szeretnéd, hogy még valamit a fejedhez vágjak?- kérdezem szúrós pillantással, az elképzelt jelenet pedig, hogy itt feküdt volna mellettem pucéran, csak még inkább ront a zavaromon. Egy pillanat alatt végig mérem én is tetőtől talpig és nagyot sóhajtok. Igen. Valószínűleg nem éltem volna túl, ha arra ébredek, hogy pucéran fekszik mellettem.
-Nem kérek pitét!- csattantam fel, pedig valahol aranyosnak találtam, hogy így tömi a fejét de azért megkínál belőle. Pedig tudom, hogy a pite a mindene, hiszen a minap ezt megbeszéltük.-Veled fogok lógni?- bukik ki belőlem az elképedt kérdés, miközben a szemöldökeim is a magasba szöknek.-Attól, hogy neked szabadnapod van, nekem még dolgoznom kell! Soha nem szóltam még be a munkahelyemre, hogy "bocsi, de nem tudok menni!".- rökönyödök meg, de a felismerés, hogy tényleg, soha nem hagytam még ki egyetlen munkanapot sem, egy kicsit elgondolkoztat. Tényleg ennyire munkamániás lennék? Ebből áll az életem? Basszus, nagyon szánalmasnak érzem magam most hirtelen.
Ő eközben továbbra sem zavartatja magát. Visszahelyezkedik az ágyamba és ott tömi tovább a fejét a pitével, miközben valami rezgős funkciót hiányol.-Semmilyen rezgős cuccom nincs, sajnálom.- közlöm fapofával, majd morcosan megdörgölöm az arcom, mert még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy nem álmodom. Hogy a fenébe vette ehez Eric a bátorságot? Mi lenne, ha késsel a párnám alatt aludnék és megsebeztem volna?
-Azt hiszem, én most inkább felöltözök, te pedig... hát ennél jobban már úgysem tudod kényelembe helyezni magad, szóval csak várj meg itt.- közöltem, majd a gardróbomhoz vonultam és összekapkodtam magamnak pár holmit, hogy aztán a fürdőben egy gyors zuhany után magamra kapdossam őket. Szükségem volt egy hűs tusolásra, hogy felébredjek és összeszedjem magam, így utána már jóval magabiztosabban sétálok vissza Erichez.-Na jó. Betelefonálok, hogy ma nem tudok bemenni és akkor mára a tiéd vagyok, rendben? De még egy ilyen ébresztés és kinyírlak!- fenyegetem morcosan, de a végére azért elmosolyodok, mert már most nekem is inkább viccesnek hat az egész, mint kellemetlennek. El sem hiszem, hogy képes volt belopózni hozzám, mint ahogy azt sem, hogy a kemény nyomozó és vadász ilyen kis humoros oldallal is rendelkezik.-Megetted az összes pitét?- kérdezem végül, ahogy megkordul kicsit a gyomrom és elnevetem magam.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Nem sokáig búcsúzkodtunk Ericcel, de azért egy "köszi a fuvart" még belefért, mielőtt elhajtott. Aztán csend lett. Mély, fullasztó csend, minek köszönhetően az ember agya kattogni kezd és mindenféle baromságokra gondol. Mondjuk én leginkább Oliveren és a halálán gondolkodtam, na meg azon, hogy ki vagy mi ölhette meg. Nem volt rossz vadász és kétlem, hogy figyelmetlen lett volna, hiszen mindig is óvatos volt. Akármilyen egyszerű kis vámpírocska vagy vérfarkasocska nem bánhatott így el vele, hogy aztán a saját pincéjében végezze. És miért nem vettem észre, amikor a háznál jártam? Csalódtam magamban.
Egy hosszú, forró fürdő és egy kis vacsora után úgy döntöttem, hogy olvasok egy kicsit még az ágyamban, de akármennyire is reméltem, hogy az majd elálmosít, nem sikerült. Végül hajnali egy táján, már lekapcsoltam az éjjeli lámpát és erőszakkal próbáltam rávenni magam az alvásra, de csak valamikor három óra körül aludhattam el, mert arra még emlékszem, hogy kettő óra negyvenhét perckor az órámra néztem.
Az agyam alvás után is szórakoztatott, mert olyasmi álmokat vetített nekem, melyek bele illettek volna egy alacsony költségvetésű horrorfilmbe. Valaki követett én meg egy sötét, teljesen kihalt városrészen sétálgattam tök egyedül. Aztán az egyik sikátorból elő ugrott egy rózsaszín póni ló, majd Anthony Hopkins közölte, hogy meg kell etetnem az állatot. Mi a fene? Az egyik egyetemi tanárom megállt előttem egy tálca pitével, mire én vadul szedegetni kezdtem valami mákot vagy mi az Istent az aszfaltról. A távolból, mintha Csipkerózsika nevének említését hallottam volna a hang pedig baromi ismerős volt. Egy dühös törpe megböködte az oldalamat, majd megjelent Eric az ágyamnál és cukrot kért. Várjunk csak...
-Basszus! Mi a franc??- sikoltottam, miközben reflexből hátra gurultam és nyekkenve a földre estem. Dühösen szitkozódva tápászkodtam fel és nyúltam az éjjeli lámpáért, hogy aztán teljes erőmből a férfihoz vágjam.-Mi a fenét keresel te itt? Hogy jöttél be?- vágtam a fejéhez dühösen, de amikor tudatosult bennem, hogy mindössze egy combközépig érő selyem baby doll van rajtam, gyorsan magam elé kaptam a kezeimet (kár, hogy nincs belőlük még vagy öt). Melltartó sehol ugye, mint minden normális nőnél, aki alvásra adja a fejét, a vékony anyag pedig cseppet sem segít abban, hogy az ember eltakarhassa magát.
-Kukkoltál álmomban, te perverz?- nyúltam a köntösömért felháborodva, hogy aztán végig dörzsöljem durcás arcomat és pár mozdulattal megpróbáljam a hajamat is valamennyire megregulázni. Az ember lánya soha nem akar ilyen gyűrötten mutatkozni egyetlen pasi előtt sem, főleg, ha az a pasi történetesen még kora reggel is piszok jól néz ki azzal az önelégült vigyorral a képén az ágyamban fekve. Ez megőrült?
-Meg ne próbáld ezt még egyszer megcsinálni! Hallod? Komolyan beszélek, Eric!- emeltem rá a mutatóujjamat fenyegetően, miközben még mindig riadtan szorongattam a köntösömet és próbáltam lelassítani a szívverésemet.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Azok után, hogy milyen rázósan indult a kapcsolatunk Mr. Nyomozóval, akit pár nappal ezelőtt még legszívesebben felképeltem volna, most elég jól elbeszélgetünk. Bár ehhez valószínűleg az is hozzásegített minket, hogy immár őszintén és nyíltan beszélünk egymással, azaz a nyomozókám nem vetít, hanem vadászként ücsörög előttem és nem próbál meg hülyeségeket beadni, miközben mindketten tisztában vagyunk az igazsággal, hiszen az elmúlt időkben ez ment. Leginkább emiatt nem kedveltem, de most azért már másabb szemmel tekintek rá és megértem, hogy miért hazudott.
-Annak azért örülök, hogy engem egyik sem hajt, csak szimplán a tenni akarás, ha már olyan sok halottal találkozok. Mondjuk most, hogy Oliverrel olyan csúnány végzett valami... kár lenne tagadnom, hogy talán némi bosszú is a képbe került.- jegyzem meg kelletlenül, hiszen amúgy is itt ülnék most valószínűleg és amúgy is neki kezdtem volna ennek az egész tanulósdinak, de a mai nap után pláne úgy érzem, hogy ezt kell tennem. Már, csak azért is, mert könnyen lehetek még én is célpont.
Ahogy az elzárkózásról kezdek beszélni, felhívja a figyelmem egy apróságra: talán épp nekem nem kellene a nyitottságról papolnom és egy pillanatra el is pirulok, ahogy ez tudatosul bennem. -Jó, de én a pofára esések miatt nem nyitok a világ felé. Nem sokan tartják vonzónak, ha az ember egész nap hullákban kotorászik.- nevetem el magam, de ilyenkor általában kínomban nevetek, mert hát mégis csak jobb, mint sírni, nem? Minden esetre, ha valakit elveszítettem volna, szerintem még mindig jobban nyitnék a világra, mint így, hogy általában elutasítást meg furcsa pillantásokat kapok, amikor közlöm, hogy mivel foglalkozok.
Belegondolok, mennyit javítana az egészen az, ha valami mássá válnék egy véletlen baleset következtében, de Eric megjegyzése nem igazán engedi, hogy ezen elmélkedjek. Önmaga kudarcának tekintené, ha így alakulna, amit nem tartok helyesnek.
-Attól, hogy segítesz most és tanítgatsz, még nem tartozol felelősséggel értem. Legalábbis, én nem látom így.- hívom fel erre a figyelmét, hiszen felnőtt nő vagyok, azaz meg tudom hozni a saját döntéseimet, melyek következményeivel nekem kell számolnom, nem pedig neki. Ha balul is sülne el ez az egész, én biztosan nem Rá haragudnék, hanem inkább saját magamra, amiért ügyetlen voltam és elővigyázatlan, de próbálnám a helyzetet a hasznomra fordítani és úgy tűnik, ez az ötlet neki is tetszetős.-Azt hiszem, nem akarom tudni, hogy miféle lény a kollégád, de dicséretes, hogy a jó oldalon áll. És te is képes lennél rá szerintem.- mosolyodok el, mert ahogy a nyomozót megismertem, képtelen lennék elképzelni róla, hogy olyan drasztikusan megváltozna a nézete, ha átváltozna. Szerintem, akkor is ezt csinálná, amit most; segítene másokon.
Csak kacsintok egyet, mikor a váratlan ébresztésem és vizsgáztatásom kerül szóba, mivel azt még nem tudja, hogy egyrészt őszinte ember vagyok -azaz zokszó nélkül elküldeném a fenébe, ha úgy látnám jónak-, másrészt pedig kitartó vagyok, tehát mindent megtennék annak érdekében, hogy helyesen tudjak neki válaszolni. Nem hiszem, hogy csalódást fogok neki okozni, vagy legalábbis nagyon remélem, hogy nem így lesz.
-Igazad lehet.- nyugtázom komoran a gondolatmenetét, hiszen valóban, hiába rendőr, azért mindenre még ő sem képes és lehet, hogy csak bajba sodorná magát. Minden esetre, inkább nem is boncolgatom tovább a témát, mert ideje elköszönnünk, hiszen neki még dolga van, nekem pedig haza kell jutnom. El is töprengek rajta, vajon hogyan vigyem ezt véghez, majd a taxi mellett döntök, de ő felajánl egy fuvart. Egy pillanatra elgondolkozok, hogy mit is válaszoljak, végül bólintok. Hiszen, ha ő fog tanítani, akár jól is jöhet, ha tudja, hogy merre lakom, na nem, mintha azt gondolnám, hogy zsaruként nem lenne már ezzel így is pontosan tisztában.
-Köszönöm, az jó lenne. Persze csak, ha nem tartalak fel.- válaszolom illedelmesen, de azért ilyenkor feltételezi az ember, hogy amennyiben teher lenne a fuvar, nem ajánlotta volna fel. Az illem mégis úgy kívánja, hogy lehetőséget adjak arra, hogy meghátráljon, de amennyiben nem így tesz, már sétálok is ki vele a számla intézése után és behuppanok a kocsiba, ha kinyitja. A lakásom nincs túl messze, így körülbelül tíz perccel később, már az ajtómat nyitom kifelé és azon töprengek, hogy vajon milyen lesz a holnapi gyakorlásunk és, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy Olivert megbosszulhassam.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

A szememet forgatom, ahogy a tündérmesés megjegyzését hallom, mert erre már mondjuk rég rájöttem, hogy az élet nem erről szól és a történetek sem mindig olyanok eredetileg, mint ahogy a Disney előadja. Véresebbek, szomorúbbak és tragikusabbak. Talán, a kishableányt is felszecskázták végül és megsütötték paprikás lisztben vagy a fene tudja, hogy Bambit már ne is említsem.
-Köszönöm, Mr. Warren. Már rég kinőttem a mesenézős korszakomból. De, ha nem élne a vadászokban a remény, hogy van értelme annak, amit csinálnak és egyszer talán új napra ébredhetnek, akkor nem csinálnák. Nem? Beismernék, hogy szélmalom harcot vívnak és ennyi.De nem teszik... és ez lehet a helyzet a családdal is.-ecsetelem a véleményemet, hátha érti majd végre, hogy miről beszélek. Az embernek, ha nincs mit veszítenie, akkor motivációja sincs, vagy legalábbis nincs olyan erős, mint az, amikor a szerette boldogsága a tét. Gondolom.-Remélik, hogy minden jól alakul majd és képesek lesznek megvédeni azt, akit szeretnek. De persze, nem mindig jó a történet vége ebben az esetben sem, de emiatt még nem érdemes elzárkózni négy fal közé.- mondom nagy bölcsen, de az utolsó pár szót, már alig hallhatóan mondom ki, mert olyan, mintha saját magamat is kiokítanám ezzel. Én is ezt teszem. Nincs senkim az apámon és Lián kívül, ha csak nem számítjuk még bele a nem rég megtalált féltestvéremet, de vele inkább barátoknak érzem magunkat most még. Rajtuk kívül senki mást nem engedek túl közel magamhoz.
Ahogy témát váltunk és rátérünk arra, mi is a helyzet, ha egy vadászat balul sül el, Eric igazán radikális véleménnyel áll elő. Meg akarna halni, de én másképp látom, hiszen az alap ösztön, ami az emberekben benne van, ritkán engedi, hogy vágyjuk a halált.
-Szerintem én úgy tekintenék erre, hogy lehetőségem adódna, hogy hasonló képességekkel szálljak szembe velük. Az, hogy ember maradnék-e vagy sem, már csak rajtam múlna. Én inkább azt kérném például tőled, hogy abban az esetben, ha egy vérszomjas fenevad válna belőlem, végezz velem. Ha azonban képes lennék ép eszű maradni és folytatni a harcot, akkor élni akarnék.- vonok vállat, bár meglehetősen furcsa, hogy ilyesmikről beszélünk, ugyanakkor vadászként azt hiszem, ezzel mindenképpen számolnunk kell. Bármikor megtörténhet velem is és Vele is és nagyon remélem, hogy a vérfarkas harapást például képes lennék átvészelni. Nem vágyom a halálra. Túl sokszor találkozom vele és túl jó ismerősöm már.
Határozott válaszára mosolyogva bólintok egyet, mert amióta csak tudok a vadászok létezéséről, mindig attól féltem, hogy olyasvalaki szimatolgat majd Lia körül, aki nem nézi, hogy milyen az az ember, csak gyilkolni akar. Sosem szerettem az ilyet, mert ez számomra ugyanolyan rasszizmus, mint amikor valaki azt állítja, hogy a négerek mind bűnözők. Nem a bőrszín teszi őket azzá.-Ó, szuper. Alig várom, hogy hajnali kettőkor felcsörgess csak azért, hogy kikérdezz, mint egy tanár, hogy mi mindent tudok a vámpírokról.- nevetem el magam őszintén, de lássuk be, így lehet igazán megtanulni a legfontosabb szabályokat, melyek ismeretén vagy nem ismeretén múlhat az életem. Kinézem Ericből, hogy ezt tényleg megcsinálja és igazság szerint ezt is elvárom tőle ugyanúgy, mint azt, hogy ne legyen velem elnéző.
Abban rögtön egyetértünk, hogy se a gázspray se a szike nem valami hasznos fegyver, ha arról van szó, hogy valaki rám ront a boncteremben vagy épp hazafelé menet. Szereznem kell valami komolyabb felszerelést, mert egy vámpírtámadásban már volt részem és nem igazán szeretném még egyszer átélni vagy legalábbis nem olyan tehetetlenül, mint akkor.
Figyelem, ahogy Eric megdörgöli az arcát, amiről nem tudom eldönteni, hogy unalmában teszi-e vagy azért, mert fáradt. Netán a téma, amire újfent visszakanyarodunk, mert talán még ő sem tudja igazán, hogy hogyan álljon ehhez. Mondjuk utána elég határozottnak és őszintének tűnik,úgyhogy a bizonytalanságot kizárhatjuk.
-Nem csak egy zsaru vagy. Vadász is, azaz valószínűleg tenni akarsz valamit, nem pedig a hátsódon ülni. Ha úgy lenne, akkor könyvelőnek mentél volna vagy ilyesminek. Te a tettek embere vagy, azt hiszem, ami mindenképp azt jelenti, hogy nem fogod külső szemlélőként végig nézni mindazt, ami a városban történik.- mosolyodok el gyengéden és bíztatón, mert kicsit úgy tűnik, hogy most nem ártana egy kis lelket önteni belé. Mintha elbizonytalanodott volna vagy tanácstalan lenne, bár ezzel a boszorkány üggyel kapcsolatban nem is csoda. Nehéz eldönteni, hogy beleavatkozzon-e az ember, vagy hagyja a természetfelettiekre.
-Persze. Nem akarlak feltartani, szóval nyugodtan leléphetsz én pedig azt hiszem, megejtek egy kellemes esti sétát, miközben felhívom az egyetlen barátnőmet.- töprengek hangosan, de aztán eszembe jut, hogy talán jobb lenne taxit hívnom a biztonság kedvéért.-Inkább hívok egy taxit...- közlöm végül és előhúzom a mobilomat, hogy tárcsázhassam a számot. Ennyi sör épp elég volt nekem is, hiszen holnap hosszú napom lesz. Meló aztán edzés, amiről van egy olyan érzésem, hogy nem lesz sétagalopp.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Megnyugtató számomra, hogy Eric alapból nem is akart velem finomkodni, de azért úgy láttam jónak, ha ezt még közlöm is vele. Így legalább tudja, hogy nagy valószínűséggel nem kell majd hisztire számítania tőlem, amiben leordítom a fejét, hogy miért bánik velem ilyen keményen. Nem. Én reálisan nézem a dolgokat, azaz nem várom el, hogy szappanbuborékba burkolja ezt az egész vadász dolgot és elhitesse velem egy pillanatig is, hogy ez bizony gyerekjáték, mert nem az. Bármelyik pillanatban meghalhatunk, még csak hibázni sem feltétlenül kel hozzá -mondjuk az mindenképpen hozzásegít minket. Hiszen ott van Oliver is, aki nem épp arról volt híres, hogy tapasztalatlan vadász lenne vagy olyan, aki nem elég körültekintő, mégis úgy végezte, ahogy. Én nem akarom a saját pincémben végezni megkötözve, úgyhogy Eric mindenre meg kell tanítson és, ha az szükséges hozzá, hogy kemény és kíméletlen legyen, hát akkor hajrá. Készen állok!
-Ennek őszintén örülök.- pillantok rá magabiztosan, de aztán valahogy Sarahra terelődik a szó, akit ma vittek be hozzám boncolásra és, akit Eric minden valószínűséggel ismert. Sőt. Eléggé ki is borította a lány halála, így aztán rá is kérdezek végül -ha már ő is bátorkodott személyeskedni Oliverrel kapcsolatban-, hogy több volt-e a nő, mint barát.
-Ezt értem és valahol egyet is értek vele, de idővel nem lesz túlságosan megkeseredett az ember? Ha van, aki fontos nekünk, legalább van kiért küzdeni is, elveszíteni pedig, bármikor elveszíthetünk valakit a mai világban. közlöm vele együttérzőn, miközben Lia jut eszembe, akinek a vőlegénye nem valami természetfeletti lény vagy hasonló miatt halt meg, mégis elveszítette. Sajnos van, hogy a sors ezt tartogatja számunkra, bármennyire is próbálunk óvatosak lenni.-Az ember amúgy is társas lény. Idővel mindenki vágyik valakire, akivel megoszthatja az életét. Mondom ezt én, aki csak a halottaival foglalkozik...- nevetem el magam a saját keserűségemen, hiszen valamilyen értelemben jó ideje én is így állok az élethez, mint Eric, csak engem a pofára esések vezettek ehhez. Begubóztam saját magam védelme érdekében és rajta is ezt látom, csak neki kicsit nyomósabbak az érvei, hiszen mindenféle veszedelmes lények lehetnek a nyomában. Kicsit durvább, mint a pofára esés.
-Ezen már én is gondolkoztam azóta, hogy megtámadott egy vámpír. Akkor ismertem meg Olivert. Igazából, szerintem akkora az emberben a túlélő ösztön, hogy úgyis megpróbálkoznánk az élettel. Maximum nehezebb lenne embernek maradni.- töprengek hangosan, mert szerintem hiába válnék vámpírrá, képtelen lennék végezni magammal. Jobb szeretek én élni és biztos vagyok benne, hogy minden erőmmel azon lennék, hogy ne legyen belőlem egy gyilkos dög. Arra amúgy is hajlam kell, legalábbis szerintem. Aki eredetileg sem olyan beállítottságú, az talán képes lenne ellenállni a vérszomjnak.
Az viszont meglep, amikor az apjáról mesél, aki szintén vadász volt és legszívesebben az orra alá dörgölném, hogy ő most itt se lehetne, ha az apja is úgy állt volna a dolgokhoz, mint ő. Az apja azonban vágyott valószínűleg családra meg normális életre, így végül meg is próbálta. Más kérdés, hogy nem is járt valami jól.
-Az mindig jól jön, ha alábecsülnek. Talán, az egyik legjobb ütőkártya.- jegyzek meg végül csak ennyit, majd rátérünk arra, hogy mit is tanultam, bár Eric szemmel láthatóan nem ért egyet Oliver módszereivel. Én is így éreztem mondjuk, de azt hittem, hogy az a jó, ahogy ő csinálja. Szert akartam tenni minden ismeretre, hogy igazán felkészült lehessek, így most kész öröm számomra, hogy az új mentorom már máshogy áll a dolgokhoz.
Figyelmesen hallgatom is, szinte iszom szavait és még egyet is értek az elvével. -Örülök, hogy nem egy elvakult vadász vagy, mert azt nem bírná a lelkiismeretem, ha ártatlanokat kellene gyilkolásznom.- nyelek egy nagyot, hiszen ismételten a barátnőm jut eszembe, akinek furcsa képességei vannak és boszorkány felmenői. Egy fanatikus vadász, akár még ki is vetheti majd rá a hálóját, holott én tudom jól, hogy Liánál jobb szívű lény nem igazán él a földön. Senkinek sem tudna ártani, képességek ide vagy oda.-Hoznom kellett volna egy jegyzetfüzetet.- fújtatok végül egyet mosolyogva, de szerencsére elég jó fejem van, így nagy valószínűséggel a legtöbb infót meg fogom jegyezni, a többiről meg gondolom azért szó fog még esni párszor.
A karóra tett megjegyzésére, csak egy huncut mosolyt villantok, mintha el akarnám hitetni vele, hogy már pedig nekem van olyanom a munkahelyemen, de aztán nevetve megcsóválom a fejem.
-Megmondom őszintén, csak gáz spray-m van, de most már be fogok szerezni egy karót... meg egy éles kardot, mert a szikémmel nehéz lenne egy mozdulattal lefejezni bárkit is.- töprengek hangosan, mert hiába is akarnám azt hinni, hogy egy szikével meg tudnám védeni magam, ez a vámpírok és más lények esetében nem igazán így van. Túl rövid ahhoz, hogy hasznos legyen. Annyira közel soha többé nem akarok kerülni egy vámpírhoz sem, mint amennyire volt balszerencsém.
Ennek örömére rendeltem is egy újabb kanyar sört, de természetesen nem szerepelt a terveim között, hogy fejre álljak, így a másodiknak már kisebb lendülettel akarok neki esni.
-Rendben.- bólintok határozottan, majd pár pillanatig magam elé bámulok és azon gondolkozok, hogy meg merjem-e kérdezni azt, amit meg akarok. De hát miért is ne? -Akkor ezek szerint valóban úgy gondolod, hogy ha az ember a vadászatra adja a fejét, akkor minden másról le kell mondania?- kérdezem végül kíváncsian, mert hát igazából sosem voltam az a tipikus "gyereket, családot, nagytestű kutyát meg fehér léces kertvárosi házat akarok" típusú nő, de mi van, ha egyszer ez majd mégis rám tör? Sosem lehet akkor már családom? Elég nagy döntés ez, ha alaposabban végig gondolom, bár kissé negatív ez a hozzáállás is, ha úgy vesszük. -Szerinted sosem lesz ezek szerint ennek az őrületnek vége?- sandítok rá óvatosan, közben megint csak a söröm címkéjét vakarászom elgondolkodva, bár talán ideje lenne elfogadni, hogy ezek a lények a világunk részei lettek. Vagy mellettük éljük az életünket, vagy begubózunk.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Mivel Eric elfogadta a meghívásom, úgy sejtem, hogy rá is rá fér egy kis ital meg némi lazítás, még akkor is, ha amúgy nem árt majd a továbbiakban is résen lennie avagy lennünk. Hiszen, mi van, ha az a lény tényleg látott Oliverrel és azt hiszi, hogy én is vadász vagyok, eztáltal pedig tényleg a következő célpontja? A gondolatra, hogy talán én is veszélyben lehetek, megborzongok egy pillanatra, de aztán a hely szolid varázsa segít elterelni erről a figyelmet. Inkább Ericre koncentrálok és ajánlok neki egy kis vacsit, de nem él a lehetőséggel, ahogy én sem. Igazából lehet, hogy az étvágyam pár napig nem is nagyon lesz meg azok után, ami ma történt.
Miután belekortyolok a sörömbe, a vadász pár pillanatig elgondolkodik, majd egy rövidke tósztot mond mindazokra, akik ma nem lehetnek velünk. Nagyot nyelek a szavai hallatán, kis híján még a szemem is bepárásodik, majd komoly arccal bólintok és kortyolok még egyet. Igen. Ma azokra iszunk, akik elvesztek ebben az őrült harcban, eme gondolatra pedig el is bambulok kicsit és csendben ülök a sörösüvegem címkéjét vakargatva. Azt hiszem, ha tényleg vadász akarok lenni, akkor azzal a gondolattal, hogy mindig mindenkin nem lehet segíteni, nem ártana megbarátkoznom. Hiszen, nem lehet ott az ember mindenki mellett, hogy vigyázzon rá, míg ilyen aljas szörnyetegek manapság minden sarkon megbújnak. Kicsit nagynak látom a túlerőt, ha belegondolok, hogy hány halott került már a kezeim ügyébe, akikről lerítt, hogy mi történt velük.
-Tudom, de igazság szerint épp kérni akartam, hogy semmiképp se finomkodj velem. Sosem voltam az a fajta, aki a könnyebb utat választotta volna és bármennyire is lesz fájdalmas vagy nehéz, szeretném, ha nem lennél kíméletes. A dögök se lesznek azok, ha összefutok velük...- bólogatok is mellé elszánt ábrázattal, majd tovább vakarászom az üvegemet, míg szóba nem hozza a lányt, akin próbált legutóbb segíteni, sajnos sikertelenül. Ahogy beszél róla, akaratlanul is azt érzem, hogy ez a nő valahogy közelebb állhatott hozzá, mint szerette volna, hiszen érezhető, hogy fontos volt neki. Talán, ha ma nem Sarah feküdt volna a boncasztalomon, most nem lennénk itt, mert talán épp az ő halála kellett ahhoz, hogy Eric megértse, hogy tök mindegy, hogy részt veszek-e ebben vadászként vagy sem, akkor is meghalhatok. Még boncmesterként is elég közel vagyok a tűzhöz, hiszen az is lehet, hogy épp az asztalomon változik át valaki, aztán meg pislognék, hogy mihez kezdjek.
Felnézek rá, tekintetemből láthatja, hogy cseppet sem haragszok, ha neki épp Sarah fontosabb, mint Oliver ügye. Nekem is tanulnom kell még sokat ahoz a bosszúhoz. -Szóval, Sarah...- hangom halk és óvatos, ahogy megszólalok majd megköszörülöm a torkom és folytatom.-Ő fontos volt neked, igaz? Úgy értem... fontosabb, mint egy egyszerű civil?- pillantok rá némi fájdalommal, hiszen valamennyire ismerős ez az érzés. Oliverrel nem sok időt töltöttünk együtt, de kezdtem nagyon megkedvelni és épp eljátszottam a gondolattal is, hogy talán több is lehetne köztünk. Basszus, hiszen remek pasi volt, de én túlságosan féltem a pofára eséstől, amit már jó párszor átéltem, ő meg közben a saját démonaival küzdött és ... vesztett.
Eric hosszan hallgat, majd ahogy rádöbben, hogy most egy kicsit magába fordult, elnézést kér. De ugyen miért?
-Ugyan már. Te is ember vagy és bármennyire is tiltakozol ez ellen, neked is vannak érzéseid. Ne aggódj, nem foglak emiatt elítélni. Sőt.- mosolyodok el gyengéden, majd kortyolok egy újabbat a sörömből, mielőtt újra megszólalna. Kicsit visszatereli a témát a vadászat és a kis egyezségünk felé, amit nem is bánok. A végén még itt fogunk zokogni mindketten az asztalnál és az baromi szánalmas lenne, legalábbis egy nyilvános helyen. Egy sötét kis padon valamelyik parkban még talán rendjén lenne.
-Ami azt illeti, igen.- válaszolom, majd némi helyezkedés után rápillantok.-Egész pontosan hány éve vadászol? Egyedül kezdted az egészet vagy volt, aki segített?- lesek rá érdeklődő pillantással, majd iszok ismét az üvegemből, ami vészesen kezd fogyni. Talán nem ártana még egy kanyart rendelnem, mert reményeim szerint most egy kicsit tudunk majd beszélgetni, ha már ezek szerint úgyis több időt fogunk együtt tölteni és talán a vadász létről is meg tudhatok többet, hiszen ilyen téren Oliver se volt egy szószátyár típus. -Igazság szerint még a lényekről se sok mindent tudok, addig nem jutottunk el Oliverrel... - halkul el a hangom végül, ahogy ismét eszembe jut, majd lehúzom a maradék sörömet és intek a pultosnak, hogy a csajszikával küldjön még két sört. Nekem legalábbis biztos, hogy kell még egy.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Eric is azon ügyködött, hogy valahogy megpróbálja összerakni a kirakóst, mint én. Mi sem jelezte ezt jobban, mint az, ahogy hangosan gondolkodva levolt pár következtetést. Érezhető volt, hogy ezeket nem nekem címezte, csak úgy a semmibe, mint valami költői kérdést, így nem is válaszoltam rájuk. Megmaradtam a saját gondolataimnál, míg szóba nem került ismét Oliver, meg mindaz, amit megígértem neki az imént. Nem lep meg, hogy Eric sokkal többet lát a kettőnk kapcsolatába, mert tény, tetszett a pasas. Nagyon is. Liával egy fél estét azzal töltöttünk, hogy arról próbált meggyőzni, hogyan kellene rámásznom, de nem tettem. Meg amúgy sem lett volna már rá lehetőségem, mivel gyanús, hogy talán már akkor is halott volt. Hogy lehettem ennyire bizalmatlan, hogy azt hittem, hogy szó nélkül lelépett? Na nem, mintha nagyon ismerném a vadászok szokásait.
-Idővel biztos vagyok benne, hogy ki fog derülni, ki mozgatja a szálakat.- sóhajtottam, mert nem igazán tudom eldönteni, hogy ez jó avagy rossz dolog lesz-e inkább. Semmi kedvem nem lenne még a vadász karrierem legelején meghalni, mint ahogy azt sem szeretném, ha miattam belekeveredne ebbe az egészbe Eric, bár ezzel már elkéstem. A legjobb megoldás az, ha segít, hogy jobb legyek, így növelve mindkettőnk túlélési esélyeit. -Ne aggódj. Nem szokásom azt gondolni, hogy egy nap alatt megválthatom a világot. Mindenhez idő kell.- bólintok, hiszen ezzel mindig is tisztában voltam. Már akkor is, amikor gyerekként elhatároztam, hogy én azt akarom majd kutatni, hogy ki miért hal meg. Morbid hobbi és hivatás volt, de ezt láttam a legérdekesbbnek és tudtam, hogy egy nap majd hálásak lesznek azért a rokonok, amikor majd választ tudok adni a kérdéseikre. Most mégsem tudok, mert hazudnom kell, úgyhogy ez a következő lépcsőfok. Ha igazat nem mondhatok, akkor teszek az ellen, hogy hazudnom kelljen.
Mindezen annyira elmélázok, hogy már csak akkor kapcsolok, mikor Eric megáll a parkolóban. Ki is szállok, hogy elinduljak a kedvenc helyemre, de aztán eszembe jut, hogy akár velem is tarthatna. Amúgy sem ártana, ha néhány kérdésemre már most választ adna. Vagy épp azt se bánom, ha teljesen másról beszélgetünk majd, csak ne egyedül iszogassak, mint valami igazi idióta. Mondjuk szemmel láthatóan sikerült ezzel meglepnem, de végül beleegyezik, mire óvatosan elmosolyodok.
-Akkor nyomás. A vendégem vagy, nyomozó.- paskolom meg a kocsi oldalát, de finoman, még mielőtt megsérteném őfelségét vagy a kocsiját, majd elindulok a bár felé, de az ajtónál még megvárom Ericet, hogy aztán besétáljak és meginduljak a pult felé. A pultostól egy rövid üdvözlés után, már kérem is a két sört, hogy aztán az egyiket Eric kezébe nyomjam és meginduljak az egyik hátsó boksz felé.
-Általában ide szoktunk ülni a barátnőmmel. Itt nyugis.-rakom le a sörömet az asztalra, majd lekapom a dzsekimet és lehuppanok a bőr ülésre. -Ha esetleg éhes vagy, tudom ajánlani a burritojukat. Nagyon finom. Pitéjük  mondjuk nincs...- húzom el kicsit a számat, hogy aztán odakoccintsam az üvegemet az övéhez és belekortyoljak a sörömbe. Pár pillanatig csak a körülöttünk lévőket nézegetem, majd pillantásom az asztal lapjára szögezem, amíg felidéződik bennem mindaz, ami ma történt, végül Ericre.-Köszönöm, hogy segítettél ma. De komolyan. Bevallom, pár hete még nem gondoltam volna, hogy végül te leszel majd az, aki tanít.- mosolyodok el, hiszen jó párszor elképzeltem az utóbbi időben, hogy a fejét a falba verem. Így azonban, hogy már tudom, hogy vadász, összeállt a kép.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Óvatosan elmosolyodom a válasza hallatán és bólintok egyet, hiszen értem jól, hogy mire céloz. Nem jutott ezen túl sehogy, csak próbál arra koncentrálni, hogy ne a múltban éljen. Mást nem tud az ember tenni, bár sokáig én is fájó szívvel gondoltam vissza az anyámra. Aztán rájöttem, hogy már nem is igazán emlékszek rá, de ettől függetlenül persze a hiányérzet meg van. Azzal emlékezem rá, hogy megpróbálok olyan ember lenni, akire büszke lehetne. Szerintem ez Ericre is igaz; büszke lenne rá az apja, amiért arra áldozta az életét, hogy másokat védelmezzen.
-Ez a legfurább. A kocsija sincs itt. Attól tartok, azt majd neked kell megtalálni zsaruként. Valami kamera hátha látta valahol... - ötletelek hangosan, miközben próbálom összerakni a történetet. -Az a valami máshol kaphatta el. Valószínűleg ott, ahol Oliver vadászott rá, arról pedig biztos volt valami feljegyzése. Gyanítom, ott lesz a kocsija is.- gondolom végig gyorsan a történetet, bár attól, hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás, nem feltétlenül történt így. Mégis, mindaz amit tapasztalok, jelenleg ezt sugallja.
Aztán amikor közli, hogy haza visz majd azt is, hogy vállalja a tanításomat, képtelen vagyok megállni, hogy ne öleljem meg. Még akkor is, ha érezhető, hogy ez mennyire furcsa számára. Nem érdekel. Fogalma sincs róla, milyen hálás vagyok, amiért végül így döntött bár nem igazán értem, mi vette rá, így még is kérdezem.
-Nem sokkal többet tudok róla, mint te, Eric. Viszont megmentette az életemet és elkezdett megtanítani arra, hogyan maradjak életben. Szerintem tartozom annyival, hogy megkeresem azt, aki ezt csinálta. És valóban, mindenképp utána járnék a dolognak. Már csak azért is, mert könnyen lehet, hogy engem is kinézett magának a gyilkosa.- közlöm csak úgy mellékesen, hiszen ha ez az illető netán valami régi ellensége volt, akkor könnyen láthatott vele, azaz lehet, hogy a következő szórakozása én leszek. -Akár az is lehet, hogy vadászokra vadászik.- lesek rá sokatmondó pillantással, majd folytatom.-Segíteni akarok és pont azért akarok tanulni, hogy meg tudjam védeni magamat és másokat is, szóval igen. Ha segítesz, valószínűleg nagyobb eséllyel maradok életben, úgyhogy köszönöm. De tényleg.- pillantok rá komoly ábrázattal, majd a kocsi felé veszem az irányt és bólint, hogy valóban így áll a dolog. Ezt akarom és akár segít majd akár nem, akkor is megcsinálnám, úgyhogy valóban. Mindketten jobban járunk, ha megtanít életben maradni.
Meg, ha elvisz most a kedvenc helyemre, hogy egy kicsit megnyugtassam az idegeimet és kitaláljam, hogy mi legyen a következő lépésem azon felül, hogy holnap edzünk. A gondolata annak, hogy újfent belekezdhetek ebbe, egészen felvillanyoz, de azért a gyász, amit Oliver miatt érzek, még ott lappang a háttérben. Nem, mintha sokáig lett volna az életem része, de jobb volt eddig úgy gondolni az eltűnésére, hogy simán csak lelépett. Hát nem lépett le.
-Nahát. Edzés után egy sör?- mosolyodok el, de nem nyitom ki a ládát, csak visszateszem a hátsó ülésre.-Tedd el holnapra. Meg fogjuk inni, ebben biztos vagyok.- mosolyodok el, majd miután megadom a bár címét, csendben ücsörgök mellette a kocsiban és eltöprengek a mai eseményeken. Annak ellenére, hogy eddig Eric leginkább az agyamra ment, most kellemesen csalódtam benne. Tisztelettel eltemette a társát és most még azt is elvállalta, hogy segít. Még a végén kiderül, hogy nem is olyan idegesítő barom, mint először gondoltam.
Ahogy a bárhoz érünk és leparkol, szavaira bólintok és kiszállok a kocsiból. Csak akkor jut már eszembe valami, így aztán visszafordulok és behajolok a lehúzott ablak fölött. -Nincs kedved meginni egy sört? Szerintem rád is rád férne ezek után... de, ha sietned kell, nem tartalak fel.- szabadkozok, hiszen attól még, hogy nekem nem igazán van mi miatt haza rohannom, neki még lehet. Az is lehet, hogy még dolgoznia is kéne, bár azért jó lenne egy társaság, hogy ne egymagam ücsörögjek a bárpultnál. Az annyira szánalmas lenne.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Dühös vagyok. Leginkább magamra, de aztán Eric története arról, hogy végig nézte az apja halálát, segít lehiggadni, hiszen ez a helyzet meg sem közelíti azt, amit ő átélt. Fájdalmas pillantással lesek fel rá, mert most meg már azért érzem pocsékul magam, mert épp neki panaszkodok, aki sokkal durvább dolgon ment keresztül. Oliver, szinte csak egy idegen volt, ha azt vesszük alapul, hogy alig tudtam róla valamit. Ha az apámra találnék így rá vagy végig kellene néznem a halálát, az sokkal borzalmasabb lenne. Vajon, minden vadász így kerül erre az útra? Történik valami, ami miatt bosszút esküdik, aztán besszippantja ez az egész?
-Hogy a fenébe tudtad ezt ép ésszel átvészelni?- lesek rá kétkedő, de együttérző pillantással, némi hálával fűszerezve, amiért ezt egyáltalán elmondta nekem, mert valamiért úgy sejtem, hogy ezt nem szokta fűvel-fával megosztani. -Sajnálom, hogy ilyesmin kellett keresztül menned. Úgy általában senkinek sem kívánok ilyen sorsot.- csóválom a fejem a semmibe bámulva, majd sóhajtok egy nagyot és megpróbálom összeszedni magam, hogy végre jussunk is valamire. Azaz kereshessünk a lakásban nyomokat, hátha Oliver hagyott hátra valamit nekünk. Meg is kérdezem errol Ericet, van-e ilyesmi szokásuk a vadászoknak, a válaszát pedig figyelmesen, bólogatva hallgatom.
-Ha jól emlékszem, volt egy bőrkötéses könyve, talán abban jegyzetelhetett ilyesmiket. A telefonomon viszont nem hagyott üzenetet, az övé meg.... Nos, fogalmam sincs, hol lehet.- rázom meg a fejem tanácstalanul, de aztán végig pillantva Ericen úgy döntök, hogy ez most várhat. Előbb szedje rendbe magát, mert jelenleg úgy néz ki, mint aki dagonyázott és valószínűleg ezt ő is így látja, mert már veszi is az irányt a kocsija felé majd a kunyhóba.
Amíg odabent van, én azon morfondírozok, hogy miféle nyomot hagynék, ha vadász lennék és tudnám, hogy valaki a nyomomban van. Tekintve, hogy Oliver tudtommal velem tartotta csak a kapcsolatot, valószínűleg gondolt rá, hogy egy avatatlan szem számára kell elrejtsen valamit. De hova rejthette?
Gondolataimból az rángat vissza, amikor Eric megjelenik mögöttem az ajtóban, én meg az egyik faoszlopnak támaszkodva felé fordulok és értetlenül lesek rá a "Most hazaviszlek" hallatán. Azonban nincs időm neki állni akadékoskodni, mert már folytatja is, minek hallatán már nincs is kedvem vitatkozni. Komolyan együtt akar ennek utána járni? Homlokráncolva hallgatom kíváncsian várva, hogy hol a csapda, miközben követem a kocsijához.
Az utolsó mondata hallatán megtorpanok és kétkedve rápislogok, majd nem törődve azzal, hogy az a nyomozó ácsorog előttem, akit hetekkel ezelőtt meg tudtam volna fojtani, a nyakába vetem magam és hálásan megölelem.
-Köszönöm! Fogalmam sincs, miért gondoltad meg magad, de borzasztóan hálás vagyok érte.- hadarom el kissé megnyugodva, hiszen ezek szerint most már jó úton járhatok majd. Oliver elkezdte, de szegény nem tudta befejezni, viszont most össze hozott a sors egy másik vadásszal, aki segíthet, hogy kivegyem a részem ebben az őrületbe.
-Bocsi. Kicsit elragadtattam magam... - eresztem el végül kényelmetlenül mosolyogva, majd visszapillantok a kunyhó felé és magamban még egyszer elrebegem, hogy bizony meg fogom keresni azt, aki ezt tette Oliverrel. Ennyivel tartozom neki. Kerüljön bármennyi időbe is, de meg fogom találni.
-Nem baj, ha nem haza viszel? Úgy érzem, most szükségem van egy italra... - sóhajtok egyet fáradtan, majd bedobom magam az ülésre és megvárom, míg ő is beül. Végtére is, ha nem is tesz ki a kedvenc báromnál, akkor sincs gond. Akkor a hullaházhoz megyek, ahol a kocsim van és elmegyek utána inni. Teljesen mindegy, de alkohol kell, vagy szétdurran a fejem a mai nap eseményeitől.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Eddigi karrierem során számtalanszor találkoztam már azzal az arckifejezéssel, amivel Eric felpislog rám a pincéből. Nem kell semmit sem mondania ahoz, hogy tudjam, Oliver odalent van és már nem él. Már maga a kérdés, ami az azonosításhoz kell, sokat elárul, úgyhogy megkímélem a nyomozót a felesleges kérdésektől és, csak annyiról kérek bizonyosságot, hogy Ő e az.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy akarom-e látni vagy sem. Hiába vált a halál a mindennapjaim részévé, ez azért más, hiszen olyasvalakiről van szó, akivel találkoztam és beszéltem. Megmentette az életemet az első találkozásunkkor aztán meg pár napja Lia azzal nyaggatott, hogy próbálkozzak be nála, erre tessék. Én azon röhögcséltem a barátnőmmel, hogy miként hívjam fel magamra a figyelmét, miközben ő a saját pincéjében szenvedett. Ha előbb felkerestem volna... De hát jártam itt! Hogy a fenébe nem vettem észre azt a pincét? Ez is jól mutatja, mennyire nem állok még készen erre az egészre. Eric bezzeg rögtön a pincét kereste, mert tudta jól, hogy lennie kell.
-Te ezt nem értheted. A minap azon morogtam, hogy szó nélkül eltűnt, közben meg szüksége lett volna rám. Vagy akarkire. Valakire. A francba már... - fordítok hátat dühösen a nyomozónak, de csak azért, hogy ne láthassa, hogy a könnyeimmel küszködök. Nem akarok gyengének tűnni előtte, mert akkor tuti biztos, hogy nem fog nekem segíteni. Nem lesz belőlem vadász és továbbra is csak ennyire leszek képes, hogy összekaparjam a hullákat és bánkódjak, amiért nem tudtam megmenteni őket.
-De legalább csináltam volna valamit. Jobb lett volna, mint ez.- sóhajtom, miközben megnyomkodom az orrnyergemet és visszanyelem a könnyeimet. Ez most nem a depi ideje. Az majd meg lesz otthon egy üveg bor mellett, vagy talán beülhetnék abba a bárba, ahol egyszer Oliverrel találkoztunk. Igen. Innom kell ma este valamit. Aztan majd elregélem Liának, hogy halott ötlet volt az egész, amit olyan vígan vázolt nekem.
Eric velem ellentétben megőrzi a hidegvérét és miközben én ilyen baromságokon agyalok és tartom az ajtót készségesen segítve neki, felhozza a holttestet és neki lát eltemetni. Legszívesebben hálálkodnék neki, amiért ilyen rendes de azt hiszem, ez ráér később is. Tényleg nagyon kedves tőle, hogy mindezt megcsinálja helyettem, hiszen egyébként, ha egyedül találom meg rám várt volna a feladat.
Csendben, rezzenéstelen arccal figyelem, ahogy eltemeti a vadásztársát, a mentoromat, aki bár rövid ideig tanított, mégis sokat köszönhetek neki. Legalább, már kisebb eséllyel tudna kinyírni egy lény a sikátorban. Csak a kérdése rángat vissza kicsit a jelenbe.
-Nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék. Hiszen, alig ismertem. De azért... - nyelvek egy nagyot és megköszörülöm a torkomat.-Köszönök mindent, Oliver és ígérem, hogy megtalálom azt, aki ezt tette veled. Nyugodj békében.- mormogom elszántan, majd szó nélkül megfordulok és a kunyhó felé indulok, hátha hagyott hátra valami üzenetet. Tudnia kellett, hogy valaki vadászik rá, szóval biztos, hogy hagyott valami jelet. Akármit.
-Van valami megszokott módszeretek arra, ha egyikőtök bajba kerül? Hagytok hátra valami titkos jelet vagy ilyesmi?- sétálok vissza az ajtóba, miután körbe járatom szemem a kunyhón és, csak ekkor veszem észre, hogy szegény Eric csupa kosz lett a meló miatt, ami amúgy rám várt volna.-Tiszta sár vagy. Ha gondolod, rendbe szedheted itt magad. Szerintem Ő sem haragudna érte, hiszen úgymond a társad volt.- mosolyodok el óvatosan, majd a hajamba túrok és sóhajtok egy nagyot. Erre nem számítottam. De tényleg. -Köszönöm, hogy segítettél. Nagyon hálás vagyok érte.- pislogok fel Ericre egy apró, fájdalmas mosollyal, majd kivonulok a kunyhó elé és inkább a friss sírhalmot figyelem egy darabig. Ki a fene ölhette meg? Lehet, hogy én is veszélyben vagyok? Vagy ez egy régi ügye volt? A fenébe is, hagyhatott volna hátra valami nyomot, amin elindulhatnék.

Eric & Caroline

“Do i look like an idiot, Mr Warren?”

Szavain jót mosolygok, majd pár pillanatig elgondolkodva figyelem, miközben ő a vezetésre fókuszál. Cseppet sem lep meg, hogy barátnője nincs, akit óvnia kellene, mert ez is feltűnt már, hogy a vadászok ilyesmire se adják szívesen a fejüket, amit meg is tudok érteni. Még több aggodalom, még több féltés ráadásul igen nagy gyengepont is lehet, ha valakinek van szerette vagy netán családja. Miért is kezdenének bele egy kapcsolatba, ha csak veszélybe sodornák vele a szívszerelmüket vagy épp depressziót okoznának azzal, amikor szó nélkül eltűnnének, mint most Oliver is? Sokkal könnyebb nekik egyedül, ha meg gondoskodni akarnak valakiről, hát ott az autójuk vagy a fegyvereik.
Nem igazán beszélgetünk egymással, amíg a célállomáshoz érünk, amit nem is annyira bánok, mert nem vagyok valami szószátyár típus. Azt hiszem, megszoktam már, hogy nincs kivel beszélgetnem, hacsak nem állok le a halottakkal csevegni néha unalmamban, bár attól meg őrültnek érzem magam. Az egyetlen személy, akinek képes vagyok órákig magyarázni, az Lia, de vele azért jóval bizalmasabb kapcsolatom van, mint bárki mással, hiszen az egyetlen és legjobb barátnőm. Ericet, ha látásból ismerem is, még mindig az "idegen" kategóriába sorolható, ami miatt kissé még feszélyezve is érzem magam. Amúgy is, mi a fenéről cseveghetnék vele? Fociról?
Ahogy megérkezünk, ismertetem vele pár szóban, hogy mit is figyeltem meg, amikor itt jártam, de aztán hagyom, hogy ő maga is körbe szimatoljon. Miután a kunyhót átnézi, célirányosan a hátsó rész felé veszi az irányt az udvaron, mintha pontosan jól tudná, hogy ott egy pincelejárónak kellene lennie. Biztos ez is olyan vadász dolog.
-Na jó. Ezt mondjuk én észre sem vettem...- húzom el kissé a számat szégyenkezve a hiányosságom miatt, majd amíg Eric elindul lefelé, hogy szétnézzen, én igyekszem őrt állni vagy mi. Mi van, ha valaki itt leskelődik és amint lemennénk mindketten, ránk zárná az ajtót? Ritka pocsék élmény lenne egy pincében meghalni.
Türelmetlenül toporgok odafent, miközben Eric körülnéz, ami számomra úgy hat, mintha már órák óta ott rostokollnék, de végül kidugja a fejét az ajtón és feltesz egy egészen egyszerű, ám annál inkább baljósabb kérdést. Egy pillanatra össze is vonom szemöldökeimet és értetlenül lesek rá, hogy aztán gyorsan válaszoljak.
-Mindkét vállán van tetoválás.- bólintok is mellé, hogy minél magabiztosabbnak tűnjön a válaszom, hiszen a nyakamat is rátenném erre, mert ha valamit, hát Oliver félmeztelen testét egy edzésünk alkalmával, alaposan megnéztem. Nem is nőből lennék, ha nem így tettem volna.
Ettől függetlenül, ahogy megadom a választ, a gyomrom görcsbe rándul is igen rossz előérzetem támad, hiszen ismerem már ezt az ábrázatot. Milliónyiszor láttam már vagy használtam én is, amikor egy hozzátartozónak kellett elmondanom, hogy pontosan mibe is halt meg a rokona. Fájdalmas ugyan, de végül gyorsan ki is bököm a kérdést, ami eszembe jut.
-Megtaláltad, igaz?- kérdezem alig hallhatóan, majd nyelek egy nagyot és a kunyhó falához pakolt fakupacra roskadok, hogy aztán egy fájdalmas sóhaj kíséretében a semmibe bámuljak. Egyértelmű, hogy halottat talált, hiszen más esetben azt mondta volna, hogy hívjam a 911-et, de ő ismertetőjegyet kért. Hullát talált. Ennyi. -Itt jártam és nem vettem észre! Pedig lehet, hogy még életben volt... látnom kell, hogy meg tudjam mondani, mikor halhatott meg. Le kell mennem oda.- határozom el magam, hogy aztán meginduljak a pince felé, de azt hiszem, leginkább az önvád miatt akarom magam azzal kínozni, hogy lássam Olivert holtan. Hiába az a hivatásom, ami, azért totálisan érzéketlen nem vagyok és nem is tudnék lenni. Néha még abba is megszakad a szívem, ha egy idegent betolnak hozzám nem még, ha egy ismerős akad a kezem ügyébe.-Lehet, hogy szüksége lett volna a segítségemre és én nem voltam itt vagy, ha itt is voltam, olyan bamba voltam, mint egy kicseszett tök!- rúgok bele dühömben egy gallydarabba, hogy aztán várakozón lepillantsak Ericre, hogy ugyan mikor óhajt visszamenni vagy feljönni, hogy én is lemehessek oda, mert így nem férek el mellette. Mondjuk azt, hogy egy könnycsepp csordul végig az arcomon, már csak akkor veszem észre, amikor késő, így most már biztos vagyok benne, hogy nem akarja majd, hogy megnézzem.