here stands a man

A haja még nedves volt az iménti zuhanytól; vizes tincseit ugyanolyan ziláltnak érezte, mint a gondolatait, pedig előbbiek szépen kifésülve hulltak alá az arca mellett. A trikója és a melegítőnadrágja fölé egy vékony kardigánt is felhúzott, mintha ezzel eltakarhatta volna a kendőt, ami továbbra is felkötve tartotta a bal kezét, pedig legszívesebben inkább magát takarta volna el, teljes egészében. Elszokott ettől az érzéstől. Évekig nyugalomban élt – viszonylag, magához képest – és már kezdett hozzászokni a jóhoz. Most pedig újra itt volt, és napok óta nem aludt rendesen. Űzött tekintetével, smink nélkül, otthoni cuccokban nem igazán hasonlított Adele Crawfordra.
Majdnem meghalt, de nem a támadás miatt volt ideges. Még mindig nem tudta összerakni a képet teljesen, ráadásul a nyakába kapott egy koloncot, aki előtt tovább kellett játszania a stabil, megingathatatlan Adele-t. Elfogadta azt a részét, hogy a fickó a testőre lesz és vigyázni fog minden egyes még ki nem hullott hajszálára, de azt soha, senkinek nem ígérte meg, hogy kiteríti előtte a lapjait. Márpedig most arra az emberre volt szüksége, aki előtt nem voltak titkai.
Visszafogott pittyenés és a bejárati ajtó felett kigyulladó vörös ledfény jelezte, hogy a lift felért a lakás emeletére. Tudta, hogy a testőre ebben a szent pillanatban vágta volna magát teljes készültségbe, de éppen ezért küldte el egy kényszerszabadnapra; az egyetlen valódi barátnőjétől ugyan nem volt félnivalója, ő csak akkor kólintotta fejbe, ha rá is fért. A lakás egyébként is egy rohadt erődítmény volt, még a lift is csak kulccsal jött fel erre az emeletre, és ilyen kulcsa pontosan két embernek volt rajta kívül, amiből a második az újdonsült testőre volt. Ez utóbbi tényt egyébként különösen nehezen vette be a gyomra.
Elfordította a biztonsági zárat, és éppen akkor tárta szélesre a bejárati ajtót, amikor Birdie-nek végig kellett érnie a folyosón. A mosolya kicsit szórakozottnak tűnhetett, ahogy beljebb invitálta. Nem volt sem ölelkezős, sem érzelgős fajta, de azért fél kézzel magához karolta a másik nőt egy pillanatra; a barátnője olyan volt most számára, mint a horgony, ami megakadályozza, hogy elsodródjon a háborgó tengeren.
- Jó, hogy itt vagy – mondta őszintén, ahogy eleresztette, így végre ténylegesen is beengedve a lakásba.
Bezárta mögötte az ajtót, aztán követte befelé. Birdie-nek nem volt szüksége iránymutatásra, ismerte már a járást odabent.
- Bort? – szólalt meg a konyhába érve, kezével a konyhaszigeten álló bontott vörösbor felé intve, ami mellett két pohár is állt, az egyik üres volt és tiszta, a másiknak épp egy korty volt még az alján. – Valószínűleg nem szabadna innom a fájdalomcsillapítók és a franc tudja még milyen bogyók miatt, de kezdett elviselhetetlen lenni... ez az egész. – Megrázta a fejét; az altatót nem említette, mert bár az egyik sárgás dobozt a pulton felejtette, egyébként sem érezte hasznukat.

❞