Szerencsére egyértelmű az összhang köztetek, így a folyosón balra fordulva indultok el. Victoria talán már tisztában lehet azzal, hogy hatalmas előnyre tehettek szert a doboz megszerzésével, ám nincs idejük a kinyitásával foglalkozni. A kijutás előbbre való. Futásnak indultok, ám hamarosan egy szektatag állja el az utatokat, mágiával képezve akadályt előttetek. A szektatagra nincs hatással semmilyen varázslat; mintha valaki egy láthatatlan burokkal ruházta volna fel, így bármit is tennétek ellene, visszapattan a nőről. Lassan emeli fel a jobb kezét, mutatóujjával egyenesen Victoria irányába mutatva. - Az első boszorkány velem jön. Az úrnőm látni akarja. Csak semmi óvatlan mozdulat! A lányod a biztosíték. - Címzi neki, majd hirtelen lehunyja szemeit. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szekta előtt nincsenek titkok, a következő pillanatban pedig Juliet teste megfeszül; hasonlóan ahhoz, ahogyan az imént Belisa-t megszállták, így Victoria-nak nem sokat kell vesződnie a beazonosítással. A nő, aki az imént megfenyegette, a lányába költözött. Az eddigi útirányt megtagadva az ellenkező irányba indul el, mutatva az utat. Ám az instrukció egyértelmű: a többiekre nincs szüksége. Csak és kizárólag az Első boszorkányra.
@Samuel McCormack, @Belisa E. Cavanaugh és @Kyra Eleison, a következő kört a10. csoportban folytatjátok, ebbe a topikba már nem kell írnotok. A fentiek figyelembevételével olvassátok el a 10. csoportba érkezett mesélőit is, és csatlakozzatok be.
@Juliet Charpentier és @Victoria Charpentier, a következő kört a 8. csoportbanfolytatjátok, ebbe a topikba már nem kell írnotok. A fentiek figyelembevételével olvassátok el a 8. csoportba érkezett mesélőit is, és csatlakozzatok be.
A csoport lezárva!
Juliet Charpentier felhasználónak tetszik ez a poszt
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Jenny Boyd Hozzászólásaim száma : 163 Pontjaim : 154 Pártállás :
Semleges
User név : Titti Fő képességem : Fő képességem a pirokinézis Őt keresem : A vámpíromat, az apámat és a hugomat Tartózkodási hely : Washington DC Korom : 30 Foglalkozásom : Felszolgaló/pultos egy kocsmában
Én állt legközelebb az ajtóhoz, és amíg Juliet bekötötte a vállam hallgatóztam a folyosó irányába. Ahogy meghúzta a kötést a vállamon felszisszentem és az ajkamba harapta, hogy elfojtsam a fájdalmas nyögést, ami feltörni készült.
- Köszönöm. Ez tényleg fájt. – mondtam rekedt hangon, de kedvesen rámosolyogtam. Körbenéztem a szobában és láttam, hogy lassan mindenki kezd megnyugodni az előbb történtek után, így az ajtóhoz surrantam, óvatosan kinyitottam számítva arra, hogy esetleg nyikorogni fog. Kidugtam s fejem és körbenéztem mindkét irányba. Kicsit kijjebb léptem, de sehol nem láttam mozgást és fülsértő csend honolt mindenhol. Visszamentem és Belisa ekkor fordult felém.
- - Ne aggódj, rendbe jön majd idővel. Tudom, hogy nem te voltál. – feleltem neki halvány mosollyal, majd a többiekre néztem. - Talán most kéne indulunk. A folyosó tiszta és nem hallottam mozgást sem. – mondtam határozottan a jelenlevőkre nézve. Mintha csak erre vártak volna a többiek Juliet már indult is kifelé. - - Leszek sereghajtó. – jelentettem ki, és megvártam amíg mindenki elhagyja a szobát. Utolsóként léptem ki, óvatosan becsukva, mintha sosem jártunk volna ott.
Úgy tűnt, hogy Kyra nem kér a segítségemből, bár egy repedés elég rosszul hangzott. Még ha most nem is fogja nagyon használni, azért reménykedtem benne, hogy tudunk valamit tenni az érdekében. Nem tűnt okosnak elhagyni ezt a helyet a kezelése nélkül. Már épp mondtam volna neki valamit, miközben elvettem tőle a kötszert, amikor odalépett hozzánk Victoria. Meglepődötten néztem rá, ahogy igyekezett meggyógyítani a szőke lány sebét. - Visszatért a te erőd is? – kérdeztem. Számomra továbbra is túlságosan összemosódott volt az energiák csapongása ahhoz, hogy kitudjam bogozni. Ebből a szempontból valahogy a képességeim soha nem voltak kifejezetten élesek, ha sok mágia keveredett egymással egy zárt helyen. Éreztem a közelben sok nagyon erős mágiát. Csak mert tudtam pontosan mit keressek tudtam, hogy Marla is itt van a közelben. Ebben a pillanatban mindent megadtam volna azért, hogy beszélhessek vele. Esetleg adhassak neki valami jelet, hogy itt vagyunk és megtaláltam anyát. Azt is tudtam, hogy nagyon veszélyes lenne valami ilyesmit elkövetni. Előbb ki kell jutnunk innen élve. - Miről beszéltek? – kérdeztem, amikor egy kisebb interakció folyt le anyám és Belisa között. Nem tetszett, hogy a kérdésem nagyon hasonló volt a férfiéhoz, aki úgy tűnt, hogy a megszállt hölgyért jött. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy megbízhatunk benne. Valahogy... gyanús volt számomra. Viszont Samék megoldották maguknak a lábának ellátását, így a kötszert, amit Kyra talált végül az ő vállára tekertem fel. - Ez lehet kicsit most fájni fog – mondtam, mielőtt finoman, de határozottan meghúztam a gézt, hogy tartsa a lehetségesen repedt csontjait. Közben anyámra néztem, aki újra megpróbált Kyrának segíteni: - Tartogasd az erődet későbbre! Biztos vagyok benne, hogy szükségünk lesz rá… Nagyon nem tetszett nekem ez az egész helyzet. Annyira keveset tudtunk… a helyről, az ellenségről, arról, hogy mi történt anyáékkal, amíg itt voltak. Bár volt egy jó sejtésem a dologról, de nagyrésze csak találgatás. Azonban nem bántam, hogy rögtön idejöttem. Amikor kiderült, hogy hol tartják Victoriát, muszáj volt azonnal indulnom. Senki nem tudott volna távoltartani. A kérdés csak az, hogy vajon most szimplán együtt keveredünk nagyobb bajba, vagy sikerül-e kijutni innen? Én részemről szerettem volna elhagyni ezt a szaros kúriát, amilyen gyorsan csak tudjuk. Miután elláttam Kyrát, újra felpillantok anyámra. - Mi az? – kérdezem meglepődötten. Honnan szedi ezeket a tárgyakat össze folyamatosan? Pillantásom végigvándorolt a doboz területén. Majd felnéztem Victoria sötétkék szemeibe: - Gondolod hogy…? – Nem fejeztem be a mondandómat, mert a kulcsról továbbra is csak kettőnknek volt tudomása. Valószínűleg anyám nem akarta az infót szétterjeszteni a csoportban, mert akkor már megtette volna. Ami mellett teljes vállszélességgel álltam, mert továbbra sem múltak el a gyanakvó érzéseim a férfival kapcsolatban. - Persze – mondom egyszerűen, és már ki is nyújtom felé a kezemet. Nincs hezitáció részemről. Édesanyám száz százalékig számíthat a támogatásomra bármilyen szituációról legyen szó. Készen állok, hogy… bármit megtegyek érte. Ahogy tenyerünk összeforr, szinte érzem, ahogy a karomon keresztül kivándorol belőlem a mágiám. Egy pillanatra elvesztem a kontrolt és a bőröm sötétje elkezd visszafehéredni. Aztán hamar összekapom magam, és egy szeletet félrekanyarítok, amit különleges alakom fenntartására használok fel. A többiből annyit vesz anyám, amennyit akar. Bár ehhez a varázslathoz sok nem kell, annak ellenére, hogy elég komoly varázslat. Becsapós – de biztos vagyok benne, hogy anyám tisztában van ezzel. Miután végzünk, felvonom a szemöldököm. - És mi lenne az? – kérdezem. Nem azért, hogy kötekedjek, csak nem igazán tudom elképzelni azt, amit mond. Hátha kérdésemre viszont felvilágosít. - Nem ismerjük ezt a helyet. Ők igen. Pontosan tudják vagy legalábbis nagyrészt tudják, hogy mi történik itt. Velünk. Nem hiszem, hogy lenne olyan hely, ami biztonságos számunkra. – Elgondolkozva körbenézek a többieken, ahogy körbevesznek minket. – Azonban lehetséges, hogy megtalálhatnánk a többieket. Ahogy mondtam mikor megtaláltunk – pillantásom egy pillanatra Samre esik, majd visszanézek Victoriára – sokan jöttek a kúriához. Nem csak olyanok, mint én… valószínűleg ez rendíthette meg a pajzsukat is és esetleg ez bonthatta meg a koncentrációjukat, amitől visszakaptátok az erőiteket. Amit még mindig nem tudunk hogyan vettek el tőletek – teszem hozzá frusztráltan. – Lehetséges, hogy vannak, akik már eljutottak a többi szektataghoz, vagy akár a nagy fejesekhez… feltételezve, hogy vannak olyanok, akik ezt az egészet irányítják – mondom, majd beletúrok a hajamba kissé idegesen, ahogy kezdem egyre jobban belelovalni magam egy jó kis dühkitörésbe. Aztán veszek egy mély levegőt és kifújom. – Bár sérültek vagyunk, én azt mondom, hogy haladjunk tovább, de ne próbáljunk meg elbújni. Ha jönnek, akkor szálljunk szembe velük. Talán közben megtaláljuk a többieket, vagy lesz valami, amit felhasználhatunk az ellenség ellen – zárom le a mondandóm és közben Belisára nézek, aztán anyámra jelentőségteljesen. - Megyek előre – mondom. Én vagyok az egyetlen, aki még mindig sérülésmentes és ereje teljében van. Így ez a leglogikusabb jelen helyzetünkben. A következő pillanatban ki is lépek az ajtón, miután Kyra megadja a jelet, hogy mehetünk-e vagy sem.
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : az elsõk egyike play by : ⛥ Eva Green ⛥ Hozzászólásaim száma : 44 Pontjaim : 28 Pártállás :
Semleges
User név : ⛥ V ⛥ Fő képességem : ⛥ Emotion manipulation ⛥ Őt keresem : ⛥ eternal flame and the peace⛥ Tartózkodási hely : ⛥ Washington D. C. ⛥ Korom : 317 Foglalkozásom : ⛥
Elküldésének ideje -- Pént. Márc. 05, 2021 1:05 pm
Team Six
Temple of the Mighty
Időben reagálok, ahol alkapom Jules kezét. Az időnk szűkös, így gyorsan kell cselekedni. Egyértelműen meglepődik, majd a zsebembe nyúl a kulcsért, hogy eltüntesse azt. Ezt követően elenged, hogy menjen segíteni a szőkeségen, míg én szembe találom magam újra a birtoklóval. Úgy tűnik Belisa hatalmas küzdelmet visz véghez legbelül, hiszen az ellenfelünk néma marad szavaim ellenére is. Aztán furcsa érzés kerít hatalmába, mint mikor gyermekként először tapasztaltam az erőm jelenlétét. Halvány pislákolás csupán, mégis megnyugtat. Mély levegőt veszek, hogy minél többet tudjak magamba szívni a mágiából. Közben elgondolkodom, hogy vajon mi történhetett, hogy visszakaptuk az erőnk egy részét. A szervezet kezd megbukni? Aprót bólintok Belisa szavaira, miközben ő Samhez siet, hogy segítsen rajta. Egy lépést teszek Kyra felé, hogy elmulasszam a fájdalmát, az egészen nem sikerül, de a felét eltávolítottam. Újabb próbálkozást tennék, amikor izzásra leszek figyelmes, mely a polcok felől jön. Éppen úgy vonzz magához, mint a kulcs melynek melegét míg mindig a kezemen érzem. - Igen! Onnan jön - válaszolok a lánynak, majd a polc elé lépve leveszek egy vaskos kötetet. Könnyedén dobom félre A hisztéria alapjai és annak vizsgálatai c. könyvet, mely egy letűnt idő maradványa. Egy dobozkával találom szembe magam, melyet egy kulcs nyithat. Ha az érzéseim nem csalnak - miért tennék? - akkor a birtokunkban lévő kulcs tartozik hozzá. Magamhoz veszem a tárgyat, miközben Juliet mellé lépek. - Szükségem van az erődre, hogy ezt is elrejtsük - suttogok csupán, miközben a kezét kérem. Amint tenyerét az enyémbe helyezi, hagyom, hogy átjárjon a mágiája ezzel megsokszorozva az enyémet, melynek segítségével a saját életemhez kötöm a dobozt. - Menjünk biztonságosabb helyre! - intézem szavaimat a többiek felé, legfőképpen Kyrára pillantok, aki az előbb nézett körül a folyosón. Az idő szorít és még mindig nem találtuk meg a kiutat. Ha mindenki az indulásra szavaz, akkor mielőtt kilépünk a kórteremből elkapom Belisa kezét. - Mindent el kell mondanod az előbbiről és cserébe én is beavatlak, ha alkalmas lesz - ellenkezést nem tűr a hangom, ezt követően elengedem, hogy haladjuk. A lehető legmesszebb innen, természetesen a szőkeség közelében maradok, hátha megered a nyelve.
Elküldésének ideje -- Pént. Márc. 05, 2021 8:51 am
group six
Temple of the Mighty
Nem voltam egészen biztos benne, hogy az időhúzás sikeresen zárult-e, de ahogy Belisa hangján megszólalt az idegen, úgy véltem, igen lesz a válasz. Aztán hirtelen változnak a dolgok, és amilyen gyorsan megjelent az a valaki a szekta tagjai közül, olyan gyorsan távozni is látszott a szőkeség testéből és tudatából, ami őszinte megnyugvással töltött el. Nem tudtam haragudni a nőre, hiszen nyilván nem ő akart nekünk ártani, csak felhasználták rá, ami cseppet sem tette szimpatikusabbá a továbbra is bujkáló vendéglátóinkat. Egyre inkább azt éreztem, hogy el akarok tűnni innen, nagyon gyorsan, hogy megszabaduljon a szektától, és minden ráhatásuktól. - Jól vagy? - kérdeztem egy kissé aggódva, csendesen, hogy szinte csak a nő hallja, ahogy közelebb lépett hozzám. Megszorítottam Bel kezét, mintegy jelezve, hogy semmi baj, és komolyan szerettem volna hinni abban is, hogy most már csak jobb lesz. Nagyon szerettem volna a legrövidebb úton és időn belül kivinni, hogy ne kelljen több hasonló “élményen” keresztül mennie, de erre sajnos nem tudtam ígéretet tenni neki. - Mi az? - kérdeztem, amikor Victoria felé fordult Belisa, miközben bekötözte a lábamon lévő sebet, én pedig felszisszentem. Biztos voltam benne, hogy valami olyasmit éreztek mindannyian, amit én mágia hiányában sohasem lennék képes, de ez nem is volt baj. Sosem vágytam hasonló képességekre, de azért kezdtem lenyűgözőnek találni. Úgy igazán. És ez annyi év vadászat után azt hiszem, nagy szó volt.
Elküldésének ideje -- Kedd Márc. 02, 2021 10:55 pm
Temple Of the Mighty
Hazug. Magam sem tudom eldönteni, hogy ez az én gondolatom-e, mint ahogy azt sem tudom, hogy a saját vagy az ő dühét érzem. Talán, mindkettőnkét. Én azért vagyok dühös, mert nem vagyok ura önmagamnak, ez a valaki meg azért, mert kell neki az a kulcs. Az egyetlen gond az, hogy hiába van bennem, nem látok bele az ő gondolataiba. Nem tudom, hogy miért kell neki de úgy döntök, hogy nem is érdekel, mert sokkal jobban aggaszt az, amire készül; támadni akar. Semmi egyébre nem tudok gondolni, csak arra, hogy ezt nem hagyhatom. Nem bánthatom őket. Hiába, hogy nem én uralom a testem, akkor is az én kezem által esne bajuk. Én is emlékeznék rá, amíg csak élek, szóval elhatározom magam. Semmi másra nem koncentrálok, csak arra, hogy ez a valaki végre eltűnjön és visszakaphassam az irányítást és mintha évben segítségem is akadna, érzem, hogy gyengül az uralma. Még akkor is, ha idő közben támadásba lendül, aminek épp csak, hogy nem lesz halálos áldozata. Azt hiszem, Sam kiáltás adja az utolsó löketet ahhoz, hogy kiutasítsam magamból azt a valakit. Már így is épp eleget ártott, így egészen megkönnyebbülök, mikor eltűnik, de tisztában vagyok vele, hogy valami történt. Hirtelen tűnt el és a mágiám halovány pislákolását is érzem. Valami megváltozott, bár ezen most nem érek rá gondolkozni, csak értetlenül Victoriara bámulok, mert úgy sejtem, ő is érzi azt a valamit . -Kösz, hogy nem nyírtatok ki.-nyelek egy nagyot, ahogy körbe nézek a társaságon. - És sajnálom... rendbe jön a vállad? -sandítok a szőke lány felé, de közben Sam felé veszem az irányt, hogy segítsek neki. Már, ha nem szalad el előlem, hiszen az imént meg akartam ölni őket. Azt hiszem, lesz mit megbeszélnünk, bár az sem lepne meg, ha nem akarna beszélni. Minden esetre igyekszem a lehető leggyorsabban ellátni a sebét, de időről időre az egyik polc felé sandítok. Valami furcsa dolog van ott. Érzem. -Te is érzed?- pillantok Victoriara a seb kötözése közben, majd a polc és az a könyv felé, aminek irányából jön az az... izzás. Mi folyik itt?
Victoria Charpentier and Juliet Charpentier felhasználónak tetszik ez a poszt
Lelkes újonc
Chatkép : Szerepkör : történetek írója play by : faceless ≫ Hozzászólásaim száma : 92 Pontjaim : 0 Pártállás :
Semleges
Fő képességem : distroying, ruining your life? ≫ Őt keresem :
Victoria időhúzása sikerrel zárul, a kulcsot sikerül biztonságba helyezni Juliet varázslatának köszönhetően, a lány pedig még nem tudhatja, de nem is járt olyan messze az igazságtól, mikor eszébe jutott, hogy talán ez menti majd meg őket. A Belisa-t megszálló szektatag azonban tudja és érzi, hogy valami nincs rendben, a hazugság szinte égeti a fülét, ám mielőtt beválthatná könyörtelen ígéretét, Belisa teste megfeszül. A többiek nem is sejtik, mekkora harcot vív a lány és a testében tanyázó szektatag; az utóbbi gyengülni kezd, miután kívülről valami támadás érhette a fizikai valóját. Lassan megszűnik az uralma Belisa teste fölött, ezzel egy időben pedig mind Victoria, mind Belisa érzékelni kezdi, ahogyan a mágiájuk haloványan pislákolni kezd. Ez az erő gyenge még, talán egy könyvet sem tudnának vele teljes valójában megmozgatni, ám mégis reményre adhat okot. És közben felmerülhet a kérdés, vajon mi történik abban a bizonyos központban? Először a Belisa fölötti uralmat veszítik el, majd mágiát csepegtetnek vissza az erőtleneknek? De vajon kinek jut majd eszébe az, hogy ez még akár csapda is lehet? Belisa mindenek előtt Samuelnek akar segíteni, a háttérben azonban felizzik valami. Victoria már tapasztalhatott ilyen izzást nem is olyan régen; magát a kulcsot, amit a lánya nem is olyan régen biztonságba helyezett. Ez a valami az egyik vaskos kötet mögött löki ki magából a forróságot, a könyvet levéve pedig megtalálhatnak egy kulcsra zárt dobozkát. A folyosó elcsendesült, erről Kyra a saját szemeivel is meggyőződött, így a csoportosulás egyik része tudja: indulniuk kellene.
Victoria Charpentier and Juliet Charpentier felhasználónak tetszik ez a poszt
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Jenny Boyd Hozzászólásaim száma : 163 Pontjaim : 154 Pártállás :
Semleges
User név : Titti Fő képességem : Fő képességem a pirokinézis Őt keresem : A vámpíromat, az apámat és a hugomat Tartózkodási hely : Washington DC Korom : 30 Foglalkozásom : Felszolgaló/pultos egy kocsmában
Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 27, 2021 9:41 pm
Kyra & The others
Ha nincs ki megmentsen, mentsd meg magad!
Az elsőre feltűnt, hogy orvosi szoba lehetett régen az ahova bementünk. A gondolataim megint elkalandoztak, hogy vajon keres-e bárki is és féltékenység marta a szívemet, hogy valakiért eljöttek, engem pedig magamra hagytak. Ha egyszer kijutok innen élve, apám és Jacob is számíthat rám egy látogatásra.
Nézelődtem, tipródtam, míg feladatot nem kaptam, hogy keressek kötszert a férfi lábára. Ennek eleget téve léptem a szekrényekhez kutatva géz után, netán esetleg valami fertőtlenítő szer után. Némi kutatás után még is találtam, és fordultam meg, hogy oda adjam Julietnek.
Fel sem tűnt elsőre, hogy az egyik nő, Belisa viselkedése megváltozott. A szóváltásra kaptam fel a fejem közte és Victoria között. Így már feltűnt az üveges tekintete és a kissé megváltozott hangja is. Ugrásra készen álltam, ha esetleg rátámadna az aki irányítja, csak arra nem számítottam, hogy tűzlabdával volt fog dobálózni. Esélyem nem volt megállítani, olyan gyorsan történt minden, és ahogy meghallottam a gerenda recsegését rettegve néztem fel. Pont felettem robbant a tűz golyó, jó nagy darabot kiszakítva a gerendából. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy megmozduljak, de nem voltam elég gyors, és a vállamon landolt a súlyos fadarab. Juliet állt hozzám a legközelebb, ő nyújtott segítő kezet. Elfogadtam és felálltam. - Zúzódott, talán repedt is, de nem tört. - sziszegtem ahogy kicsit megmozgattam. Előre hátra nem volt gond, de a felfelé mozgatás piszkosul fájt. Gyógyításban nem voltam jártas, nem tudtam hogy használjam az erőmet erre a célra. - Nem lesz gond, és szerencse hogy jobb kezes vagyok, így nem hátráltatok senkit, mert nem tudom használni a bal karomat. A kötszereken kívül találtam egy rögzítő kendőt. - néztem Julietre biztató mosollyal és átnyújtottam a kért cuccokat.
Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 27, 2021 6:29 pm
group six
Temple of the Mighty
Nem igazán értettem először mi történt Belisával, és ez aggasztott. De amikor olyan szótlanul, és mereven indult el, nem is törődve senkivel sem az asztalhoz, rá kellett ébrednem, hogy az elrablói még mindig hatással voltak rá, aztán azt is felfogtam, nem tehetek érte semmit sem. Elvégre ha megtámadtam volna az idegent a testében, a nőben tettem volna kárt, így végül elengedtem a pisztolyomat - nem mintha képesnek éreztem volna magamat arra, hogy rálőjek. Tehetetlenség omlott rám, és nem volt elég, hogy nem segíthettem rajta, még sebesült is voltam, bár ez utóbbi éppenséggel egyáltalán nem foglalkoztatott. A seb lüktetését elnyomta a hirtelen szétáradó adrenalin a szervezetemben, ahogy próbáltam kitalálni bármit, akármit, amivel elzavarhattam volna az ismeretlent Bel fejéből. Igazán persze akkor kezdtem aggódni, amikor a hirtelen beálló mély és nyomasztó csendet a tűz pattogása törte meg: a tűzgömbbé, amely Belisa tenyerében jelent meg. Remek... nem csak megfigyeltek minket, hanem használni is képesek bármire minket. Vagy legalábbis azokat, akiket korábban itt tartottak fogva. Egyre nyomasztóbbá vált ez a hely. Ahogy a tűzlabda elrepült, és a gerenda zuhanni kezdett, felpattantam, meg is feledkezve a lábamról, ami persze nem volt okos ötlet. Fájdalmas kiáltással csuklottam össze a földön. Ennyit arról, hogy én mentek meg itt bárkit is… A gerenda végül földet ért, telibe találva az egyik szőke lányt, én pedig igyekeztem felállni. - Engedd el, Belisát! - mondtam fennhangon, amikor rájöttem, valamit tervezett Victoria a másik lánnyal, bármiről is legyen szó, abban reménykedtem, a megszállót is ki tudják majd tessékelni.
Belisa végül átveszi tőlem Sam támogatását, amikor tovább haladunk. Szívesen segítettem volna továbbra is nekik, elvégre a férfi nem lehet könnyű ilyen állapotban. Azt viszont megértem, hogy ha nem akarják elfogadni most a segítségemet. - Valaki jön – mondom hirtelen, amint meghallom a felénk haladó lábak dobogását. A szőke hölgy észrevesz tőlünk nem messze egy ajtót, amin aztán mindannyian betódulunk. Közben figyelek, hogy minden esetben a látóteremben tudjam anyámat. Még nem bocsájtottam meg neki igazán azt a kis manővert a vízben, de ha talált valamit – mint ahogy jelezte nekem a tekintetével, hogy fontos – akkor nem fogok most ezen rágódni. Biztos vagyok benne, hogy azonnal tudatja velem mi az, ha lesz rá megfelelő alkalma. Helyette inkább hallgatózom kicsit az ajtónak, hogy vajon utánunk jönnek-e. Amikor megnyugszom, hogy nem hallok üldözésre utaló jeleket a szoba belseje felé fordulok és szemrevételezem a környezetünket. Összehúzott szemekkel konstatálom, hogy ez a helyiség nagyon másmilyen, mint az eddigiek. Semmi sem koszos, poros, vagy leharcolt. Nagyon úgy néz ki, hogy a kórházi ágyak és kellékek még ugyancsak nemrég voltak használatban. Éppen felvennék egy üvegcsét, hogy megvizsgáljam, amikor Belisa furcsán kezd viselkedni. Először nekem nem tűnik fel igazán a személyének furcsasága, csak arra kapom fel a fejemet, hogy Sam felkiált. Rögtön ott vagyok anyám mellett, hogy megragadjam a férfi másik kezét és felsegítsem az ágyra. Igyekszem, amennyire lehet finoman elhelyezni. Ekkor is csak egy pillantást vetek a lányra, aki az előbb csak úgy hátat fordított nekünk. Most meg furcsán méreget minket. Tekintete egészen kimért, ami az előző pánikkal összeegyezhetetlen. Ahelyett viszont, hogy beleszólnék a dolgokba vagy hogy ki mit csinál, inkább arra koncentrálok, amivel tudok kezdeni valamit. Sam bekötözött lábára pillantok. Elég rosszul néz ki a seb, de úgy tűnik, nem vérzik nagyon. Rosszabbul is alakulhatott volna, ha az a szilánk esetleg egy nagyobb artériát talál el. Finoman elkezdem lefejteni róla a kötést, hogy jobban megnézhessem. Közben félfüllel hallgatom, amit anyámmal beszélgetnek, illetve másik szememet Kyrán tartom. Még mindig nem bízok meg teljesen mindenkiben, aki itt van – főleg nem úgy, hogy úgy tűnik Belisával történt valami. Amikor a férfi kiejti a megszállás szót, felkapom a fejemet. Rögtön anyára nézek, mert tudom, hogy neki ezzel kapcsolatban már volt tapasztalata. Aztán nem mondok semmit és visszafordulok Sam lábához. Megint csak nem szólok közbe, amikor Victoria a kezébe nyomja a morfiumos flaskát, hogy hajtsa fel… bár nem vagyok benne biztos, hogy ebben a helyzetben ez a legjobb húzás. Nem akarom, hogy esetleg a férfi túl kába legyen az opioidtól. De talán nem volt akkora adag az üvegcsében, hogy a reakciói belassuljanak és visszahúzzon minket, ha esetleg futnunk kell. Bár fogalmam sincs azt hová tennénk… Helyette nekilátok keresni valami alkoholt és vattát, amivel kitisztíthatnám a sebét rendesen. Ekkor eszembe jut a másik szőkeség a szobában. Ránézek egy pillanatra. - Kyra, segíts keresni valamit, amivel ki tudjuk tisztítani Sam sebét – mondom, miközben én magam is elkezdek keresgélni. - Minél hamarabb túl kell ezen esnünk… Nem maradhatunk itt örökké, még ha ez most kény- A hangom elakad, amint meghallom Belisa fenyegető szavait. Hirtelen megpördülök és anyámékra nézek. A lélegzetem elakad egy pillanatra. - Mi történik? – kérdezem követelőzve, és kezeim rögtön ökölbe szorulnak. Mielőtt viszont tehetnék még egy lépést is a páros felé – amíg anyám tesz egy lépést felém – a nő kezében megjelenik egy tűzlabda. Elkerekedik a szemem. Ezekszerint itt nem csupán egyszerű megszállásról van szó. Ez hihetetlen! Eddig is nagyon furcsa volt már ez a hely… de így… visszagondolok arra, amikor Kyra hirtelen visszakapta az erejét. Amikor először összefutottam vele és majdnem leütött még semmi energiát nem éreztem benne. Aztán mielőtt belekeveredtünk volna a harcba a csuklyásokkal hirtelen visszatért belé a varázs. Akkor nem gondolkodtam el ezen különösebben… arra asszociáltam, hogy valószínűleg, amiatt történt, ami miatt a birtokot körbe ölelő burok is megszűnt. Ha viszont így gondolkodunk valószínűleg mindenkinek egyszerre kellett volna visszakapnia a mágiáját. Mivel nem így lett… Hirtelen elfordulva egy pillanatra ismét végigjárattam a tekintetemet a szobán. Most viszont már egészen más szemmel néztem rá. A tekintetem megakadt a használt morfinos üvegeken. Csak nem…? Gondolatmenetemet egy hatalmas reccsenés szakította félbe. Nem volt időm, hogy leszólhassam magam mennyire ostoba voltam, hogy hagytam, hogy a figyelmem így elkalandozzon. A gerenda, amit eltalált a tűzlabda eltalálja Kyrát. A szívem a torkomba ugrik, és adrenalin kezd árad sebesen az ereimben. Csak egy futó pillantást vetek Samre, de nem igazán tudom mit mondhatnék neki, jelenleg nem tud segíteni. Aztán már fordulok is, hogy odaszaladjak a lányhoz, még ha ezzel hátat is kell fordítanom a szektatagnak Belisa testében. Azonban mielőtt még ezt megtehetném, anyám ér utol. Meglepődötten pislogok rá szavait hallva. Kulcs? Miféle kulcs? Nem kérdezek rá hangosan, csak magamfelé rántom őt egy pillanatra. El a támadónktól, mintha védelmezni akarnám tőle. Közben belenyúlok a zsebébe, és bár mondta nekem mit fogok találni benne mégis meglepődőm, amikor kezem megmarkolja a forró vasat. Villámgyors mozdulattal magamhoz veszem. Természetesen tisztán emlékszem édesanyám minden tanító szavára és csak egy villanás csupán, amíg rálesek a kezemben tartott kulcsra. Aztán a belőle áradó pulzáló energiára összpontosítok, míg hozzákötöm az életemet és eltüntetem. Vajon ez lesz kijutásunk megoldása? Majd egy vonakodó – még csak nem is a színjáték kedvéért – mozdulattal engedem el Victoriát. Bízom benne, hogy segít nekünk kikeveredni ebből a helyzetből… de nem vagyok benne biztos, hogy nem nekem kéne ott állnom az ellenségünk előtt, tekintve, hogy itt én vagyok az egyetlen varázserővel. Ha viszont tudok segíteni Kyrának, akkor talán már ketten lennénk… Kyrának szüksége van rám, anyámnak nincs. Remélhetőleg, nem megint Samet fogják célpontba venni. Bár elgondolkodtató, hogy honnan tudta annyira hirtelen, hogy Belisával mi történt. Tudtam, hogy valami nincs teljesen rendben azzal az emberrel. Ezek a gondolatok azon pár másodperc alatt futnak végig a fejemben, amíg odasietek Kyrához. - Hogy van a karod? – suttogom vehemensen és tekintetemmel vadul vizslatom alakját. Remélem, hogy a vállát ért ütés nem volt akkora, hogy kiugrassza a végtagot a helyéről, és hogy más baja nem esett a lánynak. Kinyújtom felé a kezemet. - Szükséged van rám?
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : az elsõk egyike play by : ⛥ Eva Green ⛥ Hozzászólásaim száma : 44 Pontjaim : 28 Pártállás :
Semleges
User név : ⛥ V ⛥ Fő képességem : ⛥ Emotion manipulation ⛥ Őt keresem : ⛥ eternal flame and the peace⛥ Tartózkodási hely : ⛥ Washington D. C. ⛥ Korom : 317 Foglalkozásom : ⛥
Kissé meglepődve konstatálom, hogy a férfinek egyből leesett a megszállás ténye. Aprót bólintok jelezve felé, hogy teljesen tisztában vagyok ennek tényével. Megértem, hogy előbb megszagolja az üvegcsét és csak utána húzza le. Én sem bíznék egy teljesen idegenben, annak ellenére sem, hogy egy csapatot alkotunk jelen esetben. Többet nem is foglalkozom a férfival, remélem a boszorkányok eleget tesznek a parancsomnak és készen állnak a támadásra, míg a szöszi felé lépek. A kérdésem megválaszolatlanul marad, mégis felém fordul Belisa testét uraló. Szavaival nem riaszt meg, ahogy az sem, hogy Julesra néz. Arcom hűvös marad, mintha semmit se jelentene számomra a boszorkány, pedig az életemet is hajlandó lennék feláldozni érte. Ő az életem egyik fele. - Nem tudsz megijeszteni! - egy lépést teszek a lányom felé, érzem a belőle áradó mágiát. A sajátját is magával hozta Belisa testébe. Bravó! Ebből tudom, hogy nem egyszerű ellenséggel van dolgunk. Mégsem adhatom nekik a kulcsot, ha ekkora jelentőséget tulajdonítanak neki. Mielőtt bármit tehetnék a magasba emeli a kezét egy tűzlabdát formálva és eldobja. Egy gerenda zuhan le a mennyezetről, eltalálva Kyra vállát. Egyetlen másodpercig se gondolkodom, Juliethez szaladok. - A zsebemben van a kulcs, azzal a varázslattal rejtsd el, ahogy tanítottam - suttogom a lányomnak, tudva hogy érti a parancsomat. Évekkel ezelőtt tanítottam neki egy egyszerű, de igen hasznos bűbájt annak érdekében, hogy a fontos dolgait eltudja rejteni. Ez az igézet nem csak elrejti, hanem teljesen el is tünteti az adott tárgyt, mintha soha nem is létezett volna. Az egyetlen hátránya, amit most előnyünkre tudunk fordítani, hogy egy vagy több személy életéhez kell kötni. Bízom Juliet éleseszében és meglátásában, hogy helyesen cselekszik mindannyiunk érdekében. Szerencsére az évek alatt úgy fejlesztettem a varázslatot, hogy ne kelljen hozzá vér, elég egy pillantás. Természetesen megfelelő koncentrációra és erős mágia használatra van szükség hozzá. Remélem a két év alatt se felejtette el, hogy kicsoda. Kyra felé pillantok, majd nagyot sóhajtva felemelt kezekkel az ellenséghez fordulok. - Rendben, te nyertél! Neked adom, csak kérlek ne bánts senkit és add vissza a lány testét! - húzni kezdem az időt, hogy minden sikerüljön.
Legszívesebben sikítanék, üvöltenék vagy toporzékolnék, hiszen egy idegen személy van a testemben és ez cseppet sem kellemes érzés. Dühít, hogy nem tudom uralni a mozdulataimat és az is, hogy még csak el sem tudom ezt mondani a többieknek. Hálát adok azonban az égnek, amiért elég gyorsan rájönnek arra, hogy mi történt velem, bár reméltem, hogy ha más talán nem is, Samnek feltűnik majd. Mégis csak ő ismer a jelenlévők közül a legjobban. Az a valaki, aki épp bennem van -kibaszottul fura ebbe belegondolni-, az ÉN hangomon szólal meg és az én bőrömet viszi a vásárra - szó szerint-, amikor Victoriát fenyegeti kezdi, én meg úgy érzem, mintha egy hátsó sarokba lennék parancsolva, akár egy rossz gyerek, hogy aztán onnan kukkolva várjam ki, hogy mi fog történni. Tűzlabdával játszadozom. Vagyis nem egészen én, de mégis. Zavaros ez az egész, de abban legalább teljesen biztos lehetek, hogy ez nem igazán az én erőm lehet. Jól bánok a tűzzel, de azért nem ennyire. Ha arról van szó, hogy villámokat dobáljak vagy tornádót uszítsak a városra, az már más tészta, de ehez semmi közöm. Ki a fene van a bőrömben? Nem érek rá azonban ezen gondolkozni -vagyis lényegében de, mert akárhogy is próbálom visszanyerni magam felett az uralmat, nem sikerül-, mert az ismeretlen személy cselekszik és eldobja a tűzgolyót. A mennyezeti gerenda hangosan recsegve hullik alá, miközben elmém sötét szegletében sikítok és aggódva figyelem, hogy mi fog történni. Tudom, önző dolog, de leginkább Samet féltem, aki már így is megsérült miattam, de persze azt se akarom, hogy másnak baja essen az én kezem által. Hiába, hogy nem uralom a testem, mégis kénytelen vagyok tehetetlenül végig nézni, ahogy a szőke lányra rászakad a gerenda. Csak remélni tudom, hogy nem súlyos a sérülése vagy, hogy valamennyire tudta az erejével hárítani...
Lelkes újonc
Chatkép : Szerepkör : történetek írója play by : faceless ≫ Hozzászólásaim száma : 92 Pontjaim : 0 Pártállás :
Semleges
Fő képességem : distroying, ruining your life? ≫ Őt keresem :
A megszállás ténye hamar tudatosul a jelenlévőkben, ám aligha van lehetőségük arra, hogy tegyenek ellene. Ha bántani próbálnák, Belisa-nak esne baja, és ezt az árat Samuel nem lenne hajlandó vállalni. Victoria megtöri a távolságot, mikor a lány mellé sétál, az azonban nem válaszol a feltett kérdésre. A csend úgy ül a helyiségre, hogy azt bármelyik bujkáló megirigyelhetné. A csendet végül a Belisa-ban lakozó megszálló töri meg; szétnyitja tenyerét, majd pár pillanat alatt jelenik meg egy tűzlabda az ujjai között, amit lassan dobálni kezd. A mélyen megbúvó Belisa mindeközben próbál kiszabadulni, de esélytelennek tűnik a harc. A megszálló pedig Victoria felé fordul: - Elvettél valamit, ami a miénk. Add vissza, máskülönben megismered a valódi kínt. Tekintete Juliet-en állapodik meg, ezzel sugallva, hogy a szektatagok előtt nincsenek titkaik; ha Victoria nem engedelmeskedik, nagyon korán meglehet az első áldozat a tulajdon lánya személyében. Victoria-nak el kell döntenie, hogy átadja-e a megszerzett kulcsot, ami ezek szerint fontos a fogva tartóiknak. Vagy inkább más utat választ? Az idő azonban telik. A szektatagnak pedig lépnie kell... Victoria-nak pedig pár másodpercig lehetősége nyílik arra, hogy kihasználja a gerenda okozta felfordulást, és saját belátása szerint cselekedjen.
//
@Belisa E. Cavanaugh, kérlek dobj a kockával, a dobás eredményét pedig mindenképp vedd figyelembe az aktuális körben. Fontos, hogy a dobás történjen meg az aktuális kör első reagja előtt, a dobás eredményét pedig mindenki vegye figyelembe! Egyes vagy hármas szám esetén: A benned megbújó szektatag elhajítja a tűzlabdát, aminek következtében leszakad egy mennyezeti gerenda, ráesve Juliet vállára Kettes vagy ötös szám esetén: A benned megbújó szektatag elhajítja a tűzlabdát, aminek következtében leszakad egy mennyezeti gerenda, ráesve az éppen lábadozó Samuel vállára Négyes vagy hatos szám esetén: A benned megbújó szektatag elhajítja a tűzlabdát, aminek következtében leszakad egy mennyezeti gerenda, ráesve Kyra vállára
A kockát ebben a topikban tudod dobni, és ha esetleg szükségét érzed, olvasd át nyugodtan, hogyan kell használni a kockát. A posztodban a dobás után tüntesd fel, hányas számot dobtál.
Elküldésének ideje -- Pént. Feb. 19, 2021 11:43 pm
group six
Temple of the Mighty
Kezdtem átértékelni a helyzetet… mármint az egész kurva életemet: itt voltam körbevéve egy egész csapat boszorkánnyal, akik simán segítettek rajtam is, nem csak önmagukon, vagy a sajátjaikon. Oké, nincsenek képben azzal kapcsolatban, hogy vadász volnék és erről nyilván Belisa sem világosította fel őket, amit nem bánok, mert biztosan sokkal nagyobb bizalmatlansággal lenne dolgom. Viszont ha annyira elhivatott vadász lennék, akkor most nem jöttem volna Bel után sem, vagy ha igen, leszedtem volna mindenkit, aki szembejött és nem ember. De erre nem volt semmi okom. Az egyik fiatal lány nagyon is hatékonyan szabadított ki engem az elkorhadt lépcső fogságából, aztán a szöszibe karoltam bele, és indultunk a többiek felé. - Kibírom - a szilánkot amint lehetett kiszedtem a sebből, mert csak rosszabb lett volna, ha ott maradt volna a lábamban, amíg nem tudtam bekötözni azt. Éppen megköszönném mindenki segítségét, amikor Bel elenged, immár a szobában, én pedig felkiáltok, ahogyan a sérült lábamra kerül a súlyom, ami nem is igazán tart meg, Victoria miatt maradok csak a lábamon. És hamar rá kell jönnöm, hogy valami nagyon nem stimmel a lánnyal, akiért eljöttem ide. Aggódva pillantottam Belisára, akinek olyan merev és idegen lett a testtartása, a tekintete… Egy hosszú percig nem értettem a helyzetet, a lábam lüktetett, és miközben Victoria felém nyújtotta az egyik üvegcsét, rájöttem. - Megszállhatták - ezt csendesen mondtam az idősebb boszorkánynak, a hangom kissé bizonytalan volt, ahogy a morfiumos üvegcsét én is megszagoltam reflexből, semmi személyes nem volt ebben, de hát még sem ittam meg akármit, amit egy idegen nekem adott. Aztán ledöntöttem az erős fájdalomcsillapítót, és továbbra is szándékosan nem néztem a lábamra, egyelőre azt akartam tudni, Bellel mi a helyzet. Nem akartam, hogy baja essen a nőnek, és fogalmam sem volt, mi fog történni most, vagy éppen milyen hatást válthatott ki, ha megpróbálja az Első megközelíteni a közénk csöppent idegent.
Chatkép : Szerepkör : az elsõk egyike play by : ⛥ Eva Green ⛥ Hozzászólásaim száma : 44 Pontjaim : 28 Pártállás :
Semleges
User név : ⛥ V ⛥ Fő képességem : ⛥ Emotion manipulation ⛥ Őt keresem : ⛥ eternal flame and the peace⛥ Tartózkodási hely : ⛥ Washington D. C. ⛥ Korom : 317 Foglalkozásom : ⛥
Hallom, ahogy Jules utánam kiált, de az sem tud meghatni jelenleg. Tudom mennyire félt, de az idő sürget, így válasz nélkül megyek tovább egészen addig míg a kezeim közé nem kaparintom a kulcsot. Érzem, hogy nagy hasznát vehetjük még. Mire visszatérek a csapathoz már Sam lábát látják, amibe beleállt egy fadarab. A lányommal egyetlen pillanat erejéig találkozik a tekintetünk és mindketten tudjuk mit kell tenni. A gyors ellátást követően tovább is indulunk. Jules kérdésére aprót bólintok, majd mélyen a szemeibe nézek, jelezve felé, hogy erről jobb lenne hallgatni. Nem ismerjük annyira a csoport többi tagját, hogy teljes mértékig megbízzak bennük. A víz szintje túlságosan emelkedik, így kénytelenek vagyunk tovább menni, egy körfolyosón megállunk, míg a zsebembe süllyesztem az ujjaim a kulcsot keresve. Magamhoz szorítva a tárgyat érzem a benne pulzáló mágiát, mely akár az enyém is lehet. Mégis van egy olyan érzésem ez a tárgy annál sokkalta többet jelent. Újabb hangokra leszünk figyelmesek, túlságosan sokan jönnek. Belisa tanácsára az első ajtón keresztül hagytuk el a helyszínt, remélve, hogy nem találnak ránk. A teremben kórházi ágyak sorakoznak egymás mellett, üvegcsék mindenfelé. - Fektessük le a.. - nem tudom tovább mondani, hiszen a férfi után kell kapnom, ahogy az előbb érte aggódó nő hátat fordít nekünk. Tekintete üvegesnek tűnik, végig méri a szobát majd minket is egyesével. - Jules segíts! Tegyük az ágyra - intézem szavaimat a lányomhoz, miközben a szemem sarkából figyelem a szöszit. A könyvespolt előtti íróasztalnál foglal helyet, míg mi az ő lovagjával szenvedünk. Ahogy sikeresen az ágyra helyezzük lejebb halkítom a hangom. - Valami nincs rendben vele. Ti is észre vettétek a hirtelen váltást? - kérdezem, miközben az üvegcsékbe szagolok, hogy ne keltsek feltűnést - Ezt idd meg! Morfium, csillapítja a fájdalmat - adom Sam kezébe az üveget, majd a lányomra pillantok - Legyél kész egy esetleges támadásra és jelezz Kyrának is - adom parancsba, ellenkezést nem tűrve. Ezt követően felegyenesedek, hogy szét nézzek a szobában. A kórházi körülmények ellenére egészen szépen rendezték be. Pár lépést közelítek a könyvespolt és a szöszi felé. - Találtál valami érdekeset Belisa? - teszem fel a kérdést, bár van egy olyan sejtésem, hogy a lány testén valaki más uralkodik. Salemi mészárlást követően többen folyamodtak ehhez a technikához, így könnyedén felismertem a jeleket.
A tény, hogy a nehéz helyzetben milyen remekül képesek vagyunk összefogni, egy picit megnyugtat és talán reményt is ad, hogy így akár még ki is juthatunk innen. Hiszen, sikerült Sam lábát kiszabadítani, minek köszönhetően fel tudom segíteni onnan és végre tovább haladhatunk. Bár azt, hogy Victoria mit csinált bent a vízben, nem igazán értem, de most annyira nem is érdekel. A lényeg számomra az, hogy Sam épségben megússza ezt az őrületet. Még az sem érdekel, ha meg kell halnom vagy esetleg itt ragadok, de Ő nem halhat meg miattam. Most először, amikor könnyesre aggódom magam miatta, megfordul a fejemben, hogy nem is lett volna szabad idejönnie értem. Pedig, amikor megláttam örültem neki, de már nem tartom olyan jó ötletnek, hogy elindult felkutatni. -Mindjárt megnézzük a lábad, csak találjunk egy nyugis helyet!- motyogom aggodalmasan, miközben tovább haladunk, néha-néha le is pillantok a lábára, amiből szépen lassan csordogál a vér tudatva velünk, hogy egyre sürgősebben kellene neki az ellátás. Egy folyosóra érve aztán hangokra leszek figyelmes, mintha egynél jóval több ember haladna felénk. Körbe pillantok kiutat keresve, majd az egyik ajtóra bökök. -Menjünk be ide. Legalább, csak egy irányból érkezhetnek, ha bezárkózunk.- tanácsolom a többieknek, ha pedig rábólintanak már vetődök is be a különös terembe, ahol egyértelműen járt valaki mostanság. Nem olyan régi és nem olyan poros, mint ennek a kócerájnak a többi része, még az ágyak is elég tisztának tűnnek. Samet oda is segítem az egyikhez, de aztán történik valami. Hirtelen olyan érzésem támad, mintha egy filmet néznék, mintha csak külső szemlélő lennék. Látok és érzékelek mindent, de a mozdulataim nem az enyémek. Kiegyenesedek, lassan és kimérten végig nézek mindenkin, mint valami hülye horrorfilmben és miközben én csak arra tudok gondolni, hogy Samen kellene segítenem, a szoba másik felében lévő íróasztal felé indulok. Nem értem, hogy mi történik. A lábam nem engedelmeskedik, vagy legalábbis nem nekem, mint ahogy a mágiám sem, ami érzem, hogy visszatér belém. Uralni akarom, magamhoz venni és tönkre vágni ezt az egész nyamvadt helyet, de nem ez történik. Mintha valami bábu lennék. Hallottam már ilyesmiről, de sosem történt még meg velem. Valaki átvette fölöttem az uralmat és most velem marionettezik. Az asztal fiókja kinyílik és miközben Sam lábát kellene megvizsgálnom, ez a hülye a fiókban kezd nézelődni. Ki akarom űzni magamból. Vissza akarom kapni a mágiámat. Egyébként sem lehet akárki kezében, mert veszélyes. Valamit tennem kell, de képtelen vagyok rá. Csak remélni tudom, hogy a többieknek feltűnik, hogy teljesen úgy viselkedek, mint egy megszállott. Az is vagyok igazából.
A két mágiával rendelkező boszorkány megmenteni a napot, a csapatmunkának köszönhetően míg Kyra a vizet próbálta visszafogni, Juliet segítségével Sam lába kiszabadul, majd rögtönzött ellátásra kerül. Persze egyelőre még egyikük sem tudja, hogy Victoria milyen kincsre tett szert, míg ők mással voltak elfoglalva. Csupán Victoria-n múlik, hogy beavatja-e őket a titokba, hogy mit is talált. Ám gondolkodásra, történetmesélésre nincs sok idő; a víz szintje ugyanis újra emelkedni kezd, ezen pedig már nem tudnak mágiával segíteni; óvatos léptekkel jutnak ki a pincéből a körfolyosón át, ahol végre megpihenhetnek, Belisa pedig támaszt nyújt Samuelnek. Victoria gondosan rejti el a megszerzett kulcsot, ami szinte izzik az ujjai között. Talán a kulcs vezet el minden megoldáshoz, az ereje visszanyeréséhez. Vagy ennél nagyobb titkok őre? A folyosó túlsó oldaláról ekkor hangok jutnak el hozzájuk: többen jönnek. Jóval többen... talán felfigyeltek az eltűnt társaikra. Nincs más megoldás, az egyik szobában kell elrejtőzniük. Ám az első kézre eső szoba nagyobb titkokat rejt, mint gondolnák: kezdve azzal, hogy kórházi ágyak sorakoznak benne egymás után. Látszik, hogy nemrégiben még használták a helyiséget. Az ágyak mellett üres morfiumos üvegcsék hevernek, a helyiség végén pedig egy könyvespolc. Az egyik ágy tökéletes lehetőséget biztosítana Sam sebének tisztításához majd bekötözéséhez, ám Belisa most először fordít hátat neki. Szokatlanul kiegyenesedik, és üvegessé válnak a szemei. Körbetekint a helyiségben, tetőtől talpig végigméri a jelenlévőket, majd a könyvespolc felé indul, hogy leüljön az ott található íróasztal elé. A többiek ugyan nem láthatják az asztal takarása miatt, de mágiával húzza ki az egyik fiókot. A többiek nem értik, mi történik, a lány eddig nem viselkedett gyanúsan. Ám kinek jutna eszébe az, hogy a lányt valójában megszállta az egyik szektatag, magával hozva a saját varázserejét is?
Bár talán lendít egy kicsit a morális hangulaton, ahogy szépen mindenki bemutatkozik, én mégis megtartom magamnak a nevemet. Még mindig nem bízom ezekben az emberekben, akármennyire is úgy tűnik, hogy ők is hasonlóan el lettek rabolva, mint anyám. Főleg nem az újonnan érkezett férfiban, aki bár nem úgy néz ki, mint a másik két csuklyás... mégis elgondolkodtató a jelenléte és csak emlékeztet, hogy résen kell lenni ebben a szituációban. Még ha úgy is tűnik, hogy az egyik szőkeség foglalja le a teljes figyelmét. A másik ok, ami miatt nem szeretném elmondani, hogy ki vagyok az, hogy bárki felismerheti az igazi nevemet. Elég sokszor ott díszeleg a Washington Postban, mint elismert újságíró... és mivel nem tudom, hogy ezek az emberek kicsodák, így nem fogom kiadni magam nekik, legyen szó bármilyen vészhelyzetről. Az egyetlen ember, akiben megbízok itt az az édesanyám. Ő neki pedig szüksége van a segítségemre és erőmre jellenlegi állapotában. Nem hagyhatom cserben. Ilyen és egyéb gondolatok kavarognak a fejemben, amikor újra megragadom a kezét, ahogy elindul előre. Nem akarom még egy pillanatra sem elveszteni a szemem elől ezúttal. Abban sem vagyok biztos, hogy ha kikerülünk erről a csodálatos helyről, akkor képes leszek akár napokkal később nem lebegni felette és lesni minden percben, hogy megvan-e még. De korai még a jövőre gondolni. Most inkább a jelenre koncentrálok. Gondolataimból ezúttal egy nagy reccsenés hoz ki. Hirtelen pördülök hátra, felkészülve minden rosszra. Arra valahogy mégsem számítok, hogy majd valamelyikünk ily módon szenvedne balesetet. Előbbi kételyeim ismét felütik a fejüket, így nem engedem el Victoria kezét és nem is közelítem meg a lejjebb elhelyezkedő duót. Óvatosan nézem őket, miközben szenvednek, aztán a környezetünket kezdem vizslatni. Vajon most is figyelnek-e minket? Vagy csupán puszta véletlen egybeesés, ami történt? Aztán elkezd emelkedni a víz. Közelebb húzom anyámat magamhoz, és készen állok, hogy megvédjem őt, akár a testemmel is. Közben a nő, aki nemrég Kyraként mutatkozott be, gyorsan cselekszik és hozzálát a vizes problémánk megoldásához. Visszanézek a többiekre, amikor már a cipőmet éppen nyaldosni kezdik a hullámok. Pár perc gondolkodás után, elhatározom magam és már éppen lépnék hozzájuk, hogy valamilyen úton én is segíthessek, amikor mögöttem anyám beleveti magát a vízbe. - A- VICTORIA! - kiáltok utána hitetlenkedve, majd idegesen ökölbe szorítom a kezemet. - Jézusom... Egy ideig feszülten figyelem, ahogy igyekszik az egyre gyorsabban emelkedő folyam alatt. Szívem hevesen dobog a mellkasomban, és nagyon aggódok. Olyan érzésem van, hogy bár egyszerűnek tűnik a helyzet - amennyire egy semmiből gyorsan megtelítődő szoba annak mondható -, ha nem figyelünk oda sokkal rosszabbra is fordulhatnak a dolgok. Aztán észbe kapok, hogy már megint vészjósló gondolatok cikáznak a fejemben és visszafókuszálok Kyra hangjára. - Rendben van - mondom komoran, még egy utolsó pillantást vetve anyámra. Azzal nyugtatom magam, hogy mint Első Boszorkány nem kell, hogy ereje teljében legyen, kipihenten és nyugodtan, hogy boldogulni tudjon. Igen, bízom benne, hogy vigyázz magára, ameddig én a többiekkel foglalkozom. Elhatározva magam, gyorsan odalépek hozzájuk és féltérdre ereszkedem előttük. Egy mély levegővel csillapítom egy kicsit az idegeimet, hogy koncentrálni tudjak a saját varázserőmre. Lehunyom a szememet is egy pillanatra, majd a jobb kezembe összpontosítok egy halomnyi energiát. A következő pillanatban épp adok egy kis időt Samuelnek, hogy összeszedje magát: - Készülj fel! - mondom. Azután fogom, és ökölbeszorított kézzel beleverek a korhadt fába, ami körbeveszi és csapdában tartja a lábát. Szabaddá válik az út, és segítek őt kihúzni, felhasználva új testem minden adottságát. Csak később látom meg, hogy egy hatalmas szilánk áll ki a lábszárából. Rögtön bűntudatom támad, mert félek, hogy ezt én okoztam az előbb. Aztán ismét félretolom az ilyesfajta aggodalmakat, és a férfira nézek összehúzott szemmel. - Ezt ki kell vennünk. Nem járkálhatsz vele és gyorsan tovább kell haladnunk - Kyrára pillantok. - Nem fogja örökké visszatartani a vizet, még ha most visszakapta az erejét is. Azzal letépek egy darabot a csuklyás kabátjából és megragadom vele a fát. Újra felnézek rá. - Mély levegő - mondom, és közben a hölgyre pillantok, aki aggodalmasan öleli őt körbe. Próbálok jelezni a szemeimmel neki, hogy esetleg segíthetne valahogy… elvonni a figyelmét, vagy valami. Anyának is küldök egy ilyen pillantást, amikor csatlakozik hozzánk. Aztán nem is várok tovább, mert nem hiszek az olyasmiben, mint a számolás. Kihúzom a fadarabot olyan finoman, amennyire lehet egy ilyen szituációban. - Nyilván az lenne az ideális, hogy ezt most kitisztítjuk és rendesen ellátjuk gyógyszerekkel, de azt kell mondanom nem adatott nekünk most ilyen luxus - jegyezem meg kissé szarkasztikus. Sokszor még nem volt szükségem arra, hogy sebeket lássak el, de egyszer-kétszer csináltam már ilyen nyers módon, amire most is lehetőségem van. Úgyhogy nekilátok bekötni a kabátja darabjával, hogy fékezzem a sebből csordogáló vért. Ha szüksége van rá és elfogadja, segítek neki felállni, hogy tovább indulhassunk. - Találtál valamit? - kérdezem közben anyámtól.
Boszorkány
Chatkép : Szerepkör : az elsõk egyike play by : ⛥ Eva Green ⛥ Hozzászólásaim száma : 44 Pontjaim : 28 Pártállás :
Semleges
User név : ⛥ V ⛥ Fő képességem : ⛥ Emotion manipulation ⛥ Őt keresem : ⛥ eternal flame and the peace⛥ Tartózkodási hely : ⛥ Washington D. C. ⛥ Korom : 317 Foglalkozásom : ⛥
Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 13, 2021 10:37 am
Team Six
Temple of the Mighty
Tisztában vagyok vele, hogy nem a legjobb alkalom ez az ismerkesére, de mégis szeretném tudni hogyan szólítsam a többi boszorkányt és a férfit. Szerencsére mindenki hajlandó bemutatkozni, remélhetőleg tényleg a saját nevén. Aztán egy rövid megbeszélést követően elindulunk, hátha megtaláljuk a kijáratot. Nem is számítottam másra az elrablóinktól, mint rejtekajtókra és zsákutcákra. A két szöszi beszélgetésbe elegyedik a mágiát illetően. Az előbbi incidensnél nem kerülte el a figyelmem, hogy az ellenség megjelenésekor áramlott vissza belé az erő, mintha a mágia felismerte volna az övét. De vajon képes erre egyáltalán? Ezen információkat még nem állt szándékomba megosztani a társasággal. Bárcsak itt lenne Cleva, hogy megvitathassam vele ezt a kérdést. Egy titkos ajtón átlépve egyből egy körfolyosóra érünk, mely nem tűnik életbiztosításnak. Előre lendülök, az ősök erejével felvértezve, minden apró neszre figyelek, úgy haladok át lépésről-lépésre a folyosón. Minden lépés olyan, akár egy táncmozdulat. A fréfi maradt hátul, kinek súlya alatt megreccsen az egyik korhadt gerenda. Másodpercek alatt találja magát egy lyukban, ahonnan nem mozdul a lába. Ránk illant segítségért, a feltörő víz sem a mi oldalunkon áll, ami egyre csak emelkedik. A felszínén kiszúrok egy csillogó tárgyat. Úgy sem veszik nagy hasznom jelenleg, így inkább a tárgy után megyek. A vízben gázolva sietek, hogy a lehető leghamarabb elkapjam és ne fulladjak bele. A hirtelen jött víztömeget valószínű mi idéztük elő a csövet kiszakításával. Hallottam Belisa kérlelő szavait, de nem volt időm vele foglalkozni, fontosabb volt a kulcs, aminek nagy hasznát vehettük. - Még egy kicsit, gyerünk! - morgom magamban, amikor megérzem, hogy a víztömeg kezd felforrósodni. Remélhetőleg a kis bosozrkánynak feltűnik, hogy a vízben vagyok és óvatosan párologtatja azt. - Kyra figyelj arra mit csinálsz! - adok hangot egyből aggodalmamnak jelezve felé, hogy hol vagyok. Hatásosnak bizonyult a víz eltűntetése, így könnyebben gázoltam benne és a következő pillanatban már nálam volt a kulcs. Amilyen gyorsan csak tudtam biztonságos fedezékbe vonultam, hogy csatlakozva a többiekhez megpróbáljak segíteni. A kulcsot a ruhám zsebébe rejtettem, mondván később jó lesz. Sam mögé siettem, halántékára helyezve a kezeimet, hátha eltudom venni a fájfalmát és helyette erőt tudok bele csepegtetni. Az ősi erőkhöz imádkoztam magamban, hogy sikerrel járhassak. Akkor talán a lába is megmenekülne.
Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : Jenny Boyd Hozzászólásaim száma : 163 Pontjaim : 154 Pártállás :
Semleges
User név : Titti Fő képességem : Fő képességem a pirokinézis Őt keresem : A vámpíromat, az apámat és a hugomat Tartózkodási hely : Washington DC Korom : 30 Foglalkozásom : Felszolgaló/pultos egy kocsmában
Elküldésének ideje -- Szomb. Feb. 13, 2021 6:39 am
Kyra & The others
Ha nincs ki megmentsen, mentsd meg magad!
-Kyra Eleison vagyok – mutatkoztam be, amikor mindenki elárulta a saját nevét. Belisa felé fordultam, amikor az erőmről kérdezett.
- Őszintén, fogalmam sincs. Amikor az a két fazon megjelent, egyszer csak éreztem, ahogy újra fellángol bennem a tűz. – ami olyan sok gondot okozott nekem eddig. Ezt hangosan már nem tettem hozzá. Nekik is megvan a saját gondjuk, nem kell hogy az enyémet is cipeljék. Tovább haladtunk, kacskaringós utakon, és titkos átjárókon át. Egy végtelen labirintusban tűnik a hely, és reménykedtem csak, hogy jó irányba haladunk és nem tévedünk el még jobban. Rozoga lépcsők kerültek az utunkba, és Victoria ment előre. Hagytam neki, bár jobban örültem volna, ha az ereje nélkül inkább mögöttem lenne. Még így is éreztem, hogy erősebb nálam. A látszat csal, és biztosan idősebb, mint amennyinek látszik. Óvatosan lépkedtem a lépcsőkön, mindegyik recsegett ropogott, és félő volt, hogy bármikor leszakadhat. Néha hátranéztem, hogy a többiek rendben vannak-e. Magam miatt nem aggódtam, úgysem hiányoznék senkinek, de a többieknek biztos van szerető családjuk, aki visszavárja őket. Gondolataim megint elkalandoztak az apám felé, hogy mit gondolhat rólam, amikor hangos reccsenés és káromkodás hallatszott a hátam mögül. Azonnal megfordultam, és Belisa könyörgő szemeivel találtam szembe magam, ahogy Sam mellett guggol, mert beszorult. A víz is emelkedni kezdett, csak azt nem értettem, honnan jön ez a tetemes mennyiségű víz, és főleg ilyen gyorsan. - A francba. Várj, maradj nyugton. – szóltam a férfira és a vízbe tettem a kezem. – Előfordulhat hogy ez forró lesz, de nem esik bajod. – néztem rá komolyan. Koncentrálni kezdtem, mire a víz felszíne forrni kezdett, majd lassan párologni kezdett. Igyekeztem Sam körül óvatosan párologtatni a vizet, hogy ne égessem meg, de lehet így is kellemetlen neki. A vízszint csak lassan csökkent, de hatásosnak éreztem. - Visszatartom a víz emelkedését, de így nem tudom kiszabadítani a lábát. – fordultam vissza a többiek felé. Elkélt a segítség, mert nem értem el Sam lábát. Fel szemmel láttam, csak, hogy Victoria a vízbe gázol. Nem is nagyon figyeltem oda, miért ment a vízbe, de hallottam, hogy rám szól, hogy vigyázzak. Felnéztem, hogy lássam pontosan hol is van. Alig pár léoésnyire volt Samtől. - Ne menj beljebb, ott már nem tudom kordában tartani a hőmérsékletet. Nem szeretném, ha megsérülnél miattam - szóltam rá a boszorkányra. Magunk körül alacsonyabban tudtam tartani, de még így is forró volt a víz. Ha sokáig bent maradnak, lehet hogy akaratomon kívül kárt okozok.
Ha tudná Sam, hogy mi mindenre gondoltam az elmúlt hetekben onnan kezdve, hogy biztosan vár és aggódik, egészen odáig, hogy az Ő keze is benne van ebben és csapdába csalt... bár, ezt neki sose vallanám be, már csak azért sem, mert én sem hittem igazán. Mégis, felvetődött bennem egyszer, de aztán rájöttem, hogy én mentem a piacra. Ő azt sem tudta, hogy hova tartok, tehát nem lehetett köze hozzá. Ráadásul most itt van. Képes volt eljönni erre az istenverte helyre, hogy megtaláljon. Ha nem lenne sürgős lelépnünk innen, most azonnal agyonszeretgetném, de nem érünk rá erre. Tovább kell haladnunk a lehető legijesztőbb és legrozogább részen, ahol a padló minden lépésünknél ijesztően reccsen egyet, - ezen hangok mindegyikénél összerezzenek-, tudatva velünk, hogy bármikor leszakadhat. Már-már kezdem azt hinni, hogy rendben végig jutunk a folyosón, anélkül, hogy bárkinek baja esne -mert bizony hiába nem ismerem a többieket, azért szeretném, ha mind épségben kijutnánk innen-, amikor mögülem egy hatalmas reccsenés, majd káromkodás hallatszik. Azt hiszem, még fel is sikkantok ijedtemben, de a következő pillanatban már térdelek is Sam mellé, hogy szemügyre vegyem a lábát. -Maradj nyugton!- szólok rá aggodalmas arccal, majd a padló maradék részeit kezdem feszegetni, hogy odaférjek a lábához, de a víz hangja hallatán ledermedek és Samre bámulok. Ki kell szednünk onnan, a lehető leggyorsabban, de nem merem megpróbálni kihúzni a lábát, mert még így is látom, hogy vérzik. -A fenébe is! Ez így nem fog menni! Csináljatok valamit, kérlek!- pillantok a boszikra aggódva és igyekszem összeszedett maradni, bár legszívesebben ordítiznék, amiért nincs meg az erőm. Ha meglenne, két pillanat alatt eltüntetném a vizet, hiszen az egyik fontos eleme a fő képességemnek, de nem. Itt térdelek az egyetlen olyan pasi mellett, aki képes volt elfogadni úgy, mint egy egyszerű, gyenge halandó. Mi ez, ha nem a sors legdurvább fintora?
A továbbhaladással egyelőre nem volt gond, legalábbis több szektatagba nem ütköztünk. Ez persze nem jelentett semmit sem, hiszen eleve a bejutás sem volt könnyű, most pedig ki kellett valahogy jutnunk. Ráadásul nem számoltam a “potyautasokkal”, viszont olyan nincs, hogy hátra hagyjak másokat, amennyiben lehetőségem lenne kivinni őket. Arról nem is beszélve, hogy a két mágiával bíróval azért lényegesen könnyebb a helyzet, ahogyan az iménti példa is mutatta. A lépcsők azonban nem túl biztonságokat, éppen annyira nem, mint az egész rozoga épület, ami csoda, hogy még nem kezdett el összeomlani. A kinti védőbúra, amely hosszú ideig körbevette a kúriát valószínűleg konzerválta is a helyet, mert most úgy porlik minden, mintha már szétették volna a férgek. Utolsóként haladtam a négy nő után, akik szemmel láthatóan egészen ügyesen találták meg a rozoga lépcsőn a megfelelő pontokat, hogy sérülés nélkül jussanak feljebb. Én azonban úgy tűnik nem voltam ennyire szerencsés és ügyes, mert éppen hogy eljutottam az első forduló után, az egyik fok recsegve adta meg magát alattam, így a bal lábam sikeresen beszorul a lyukba, ami eleve rohadt kellemetlen, és azt is érzem, hogy a korhadt fa felsértette a lábamat, egy nagyobb szilánk pedig elég valószínűleg bele is állt a bőrömbe. A hangom belefulladt a recsegésbe, az esés következtében a kezemből kiesett a pisztolya, amely a lépcsőfordulóig csúszott vissza. A hangom ugyanabban a pillanatban tépte ketté a viszonylagos csendet, ahogy bezuhantam a keletkezett lyukba és néhány percig csak csillagokat láttam magam előtt. - Bassza meg! - káromkodtam el magam, míg próbáltam felnyomni magamat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a saját erőm most igencsak kevés lesz, amire nyilván pillanatok alatt a négy nő is rájöhetett. Ám ennél jóval nagyobb gond jelentkezett: víz zubogására lettem figyelmes. - Segítsetek! - túl gyorsan emelkedett a vízszint, bár fogalmam sem volt honnan jöhetett, ez érdekelt a legkevésbé, amikor a lábamra szerzett friss sebet elérte, és úgy marta azt, mintha sót szórtam volna az érzékeny területre.
A két szektatag nem tűnik komoly ellenfélnek, miután Juliet és Kyra egyszerre tudják felvenni velük a küzdelmet, amely a két szektatag halálával végződik. A kérdés viszont maradt: mégis hogyan kaphatta vissza a képességeit Kyra? Victoria, mint tapasztalt Első boszorkány, talán felfedezheti az összefüggést; a lány ereje akkor tért vissza, mikor a két szektatag megjelent. Talán nem várt hiba csúszott a szekta terveibe, mikor az erő, amit megfosztottak a lánytól, felismerte a valódi gazdáját. Képes egyáltalán önálló tudatra a mágia? Azonban a helyzet súlyossága miatt hallgatnak a két újonnan csatlakozóra; ideje tovább menni. Az egyik titkos ajtón átlépve rögtön egy körfolyosón találják magukat, a rozoga, fából készült deszkák pedig készek arra, hogy örökre megadják magukat, ha komolyabb súly éri őket. Victoria az ősi ösztönére hallgatva rögtön előre megy, majd gyors egymás utánban óvatosan lépkedve igyekeznek egy szinttel feljebb jutni mindannyian. Samuel zárja a sort, ám addigra egy belül szinte teljesen szétkorhadt lépcsőfok egy harsány reccsenéssel megadja magát; a férfi lába pedig beszorul a keletkezett lyukba. Talán maga a helyzet nem lenne akkora tragédia önmagában - a nyugalom viszont csak addig tart, míg meg nem pillantják, hogy az alagsorba víz tör be. A víz szintje pedig egyre csak emelkedik... azonban Victoria rögtön észrevesz valamit a víz felszínén úszkálni. Valamit, amit nem hagyhat csak úgy odaveszni. Egy kulcsot. Ezért pedig hajlandó a vízen is átgázolni...
//
@Samuel McCormack kérlek dobj a kockával, a dobás eredményét pedig mindenképp vedd figyelembe az aktuális körben! Páros: Belisa segítségével még időben ki tudsz szabadulni, de a lábad csúnyán megsérül egy csonk miatt Páratlan: a lépcső túl erősen tart, így az életed a két erővel rendelkező boszorkányon múlik
A kockát ebben a topikban tudod dobni, és ha esetleg szükségét érzed, olvasd át nyugodtan, hogyan kell használni a kockát.
A tény, hogy Bel életben van, egy egészen kicsit lenyugtatja a kavargó gondolataimat. Soha nem voltam még ennyire frusztrált egyetlen vadászatomon sem, és ez sem kellett volna, hogy annyiva rosszabbul érintsen… De hamar rá kellett jönnöm, nem egészen racionális okokból voltam most itt, viszont jelenleg nincs arra idő, hogy ezt megbeszéljem a szöszivel, és nem is voltunk éppen olyan helyzetben. Ettől függetlenül hagytam ellazulni az ölelésemben. - Remélem nem gondoltad komolyan, hogy nem kereslek meg - motyogtam vissza neki, majd egy perccel később a figyelmeztetést hallva a fiatalabbik nőtől elengedtem Belisát, de nem távolodtam el tőle. Gyors léptekkel haladtam a kis csapat mögött, fedezve a négy nőt, akikkel összehozott az élet. Biztos voltam benne, nem a szöszi az egyetlen boszorkány közöttük, ha nem mindegyikük az volt, ám most nem volt időm arra, hogy az ellenséget keressem bennük. Vadász lét ide vagy oda, volt fontosabb dolog is, amire koncentrállhattam. Például a megjelenő csuklyások, akikkel szemben fogalmam sem volt, hogy a pisztolyom vagy a késeim értek-e volna valamit, s az a helyzet, nem is nagyon volt esélyem kideríteni mindezt, ugyanis az utoljára hozzánk csapódó lány és a másik fiatal szőkeség megdöbbentően gyorsan lerendezte a szekta tagjait. Az biztos, hogy nem most fogom nagydobra verni, ki vagyok valójában. - Sam - mutatkoztam aztán be én is az idősebb, sötét hajú nőnek, akiről pontosan tudtam első ránézésre is, kicsoda volt. Vadász körökben az Elsők egyike igazi trófeának számított, bár sosem vonzott, hogy efféle fejvadászatot folytassak bárki ellen is… Egyrészről megértettem a hozzám hasonlókat, másrészről Bel megjelenése óta kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. - Ez a hely kész labirintus - jegyeztem meg, amikor felmerült az ötlet, hogy induljunk el. - Rengeteg rejtett ajtó van, úgyhogy azt javaslom, maradjunk együtt - folytattam, majd ha a társaság megindult, továbbra is én akartam zárni a sort, ami minden szempontból praktikus felállásnak tűnt egyelőre.
Elküldésének ideje -- Szer. Feb. 03, 2021 10:11 pm
Team Six
Temple of the Mighty
Nem egyszer hallucináltam már, mióta itt vagyok. Néha a kimerültség, néha az éhség miatt, de időről időre látni vagy hallani véltem dolgokat. Egy pillanatig Sam hangjától is ezt gondolom, de miután arc is társul a hang mellé, levegőt is elfelejtek venni. Mégis, az első érzelem, ami átsuhan rajtam, az a gyanakvás. Talán, ez csak egy trükk vagy épp álmodom, hiszen már így is elég hihetetlen, hogy kijutottunk. Igen. Valószínűleg, csak az elmém szórakozik velem. -Sam?!- lehelem, ahogy felém indul, a megrökönyödöttségtől pedig, még arra sem vagyok képes, hogy tegyek egy lépést irányába, na nem, mintha szükség lenne rá. Kettőt pislogok és már érzem is magam körül a karjait, ahogy szorosan magához ölel, és bár először csak megfeszülnek izmaim, mintha félnem kellene, utána már simulok is oda hozzá, hogy végre elengedjem magam még, ha csak pár pillanatra is. Mióta itt vagyok, folyamatosan igyekszem erős és bátor lenni, de most iszonyatosan jól esik leengedni a védelmemet. Csak hozzá akarok bújni és eltűnni innen. -Tényleg itt vagy. El sem hiszem.- motyogom a mellkasába, ahogy én is magamhoz ölelem, közben még egy-két kósza örömkönny is kiszökik a szemeimből. A megkönnyebbülés végig söpör rajtam, hogy most már minden rendben lesz, bár az elmém még ép része tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. -Nem kellett volna idejönnöd. - rázom a fejem, ahogy tudatosul bennem, hogy most könnyen ő is csapdába eshet, de sokáig nincs időm ezen rágódni, mert a lánynak, aki ránk szól, igaza van. Bólintok is egyet, megtörlöm az arcom és elindulok velük együtt, bár nincs az az isten, hogy elmozduljak Sam mellől. Akkor meg pláne nem, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy mások is felénk közelednek, futólag pedig eszembe jut, hogy azt a csövet végül hozhattam volna, de azt se tudom, hogy hova lett végül örömömben. Szükségem azonban talán nem lesz rá, mert érzékelem, hogy a fiatal lány, aki velem raboskodott és a másik, aki most érkezett -asszem Jules a neve- mágia van a birtokukban. Reménykedve pillantok Victoriára majd Samre, de azért készen állok arra is, hogy netán ránk is szükség lehet. Nyilvánvaló, hogy tévedtem, mert a két csaj úgy oldja meg a helyzetet, mintha mindig is erre készültek volna, én meg teljesen haszontalanul ácsorgok jóval mögöttük. Más lenne a helyzet, ha meg lenne az erőm, de most olyan egyszerű halandó vagyok, mint a sarki hentes. Ők azonban csodásan megoldják a helyzetet. Nem is igazán kapok észbe, csak mikor már arról beszélnek, hogy merre tovább. -Szóval keresnek minket. Csodás. - pillantok körbe a társaságon, hiszen ez lenne a lényeg. Oké, hogy Jules az egyik támadó elméjében járt, de vajon sikerült megtudni, merre van a kiút? -Belisa. Mondanám, hogy örvendek de tekintve a körülményeket... - húzom el a számat, hiszen jóval kellemesebb lenne ez az egész, ha egy partyn találkozunk nem pedig úgy, mint rabok egy isten verte kísértetkastélyban. Mindezek után persze kíváncsian pislogok fel én is Samre, de van egy olyan érzésem, hogy a válasz nem az lesz, hogy "két kanyar jobbra és már ott is az ajtó". Itt valami más zajlik. -Menjünk, de merre is? - érdeklődöm, mert szerintem egyikünk sem tudja, hogy mi a helyes út vagy irány, bár azt kívánom, bárcsak lenne, hogy minél előbb hazamehessek végre és elfelejthessem ezt az egészet. -Hogy kaptad vissza a mágiádat? - fordulok végül a szőke lány felé kíváncsian, mert nagyon jó lenne, ha én is birtokolhatnám újra azt, ami amúgy is az enyém.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
●● 
/wall-murals-old-wood-stairway.jpg.jpg){kind=link}