Elküldésének ideje -- Hétf. Jan. 25, 2021 12:07 pm
watch the only way out disappear
Ha azt hittem – és azt hittem –, hogy a kúriát védelmezni hivatott mágia sikeres megtörése után már csak felfelé lesz majd, hát tévedtem. Már eleve az sem volt egy egyszerű feladat, ami kifejezetten meglepett; nem sok olyan dologgal találkoztam még, ami vetekedett volna a mi birtokunkban lévő mágia hatalmával, de nem tudtam rájönni, honnan nyertek ilyen hatalmas erőt a főhadiszállásuk védelmére. Afelől ugyanis nem volt kétségem, hogy jó ajtókon dörömbölünk; az egész helyet körbevette a mágikus aura, de az a fajta, amitől a tarkómon bizseregni kezdett a bőr. Első tippre valószínűleg rosszmájú sejtéseimet mondtam volna a hogyanokra, ha nem lett volna egy elég jó bizonyítékom az ellenkezőjére. Szerencsétlenségemre sikerült már a kezdet kezdetén belebotlanom a város elsőszámú vérszívójába, márpedig Bastien Monagham hathatós jelenléte azt sugallta, valóban nem ők állnak emögött az egész mögött. És azt is, hogy Cleva valóban eltűnt. Óhatatlanul is eszembe jutott, micsoda remek alkalom lenne ez arra, hogy Monagham is eltűnjön, hiszen csak annyi kellett volna hozzá, hogy véletlenül ismét összeakadjunk mi ketten valamelyik folyosón, de végül elvetettem a gondolatot. Félig. Nem azért dolgoztam ennyit, hogy most ilyen könnyen és gyorsan véget vessek az egésznek, ezzel kvázi megkönnyítve Monagham végét, de nála sosem lehetett tudni, nem provokál-e majd mégis a döntésem megmásítására. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint mikor ismét az utamba sodorja a szél az épület keleti szárnyában. Megtorpanok és ránézek. – Patricia miatt vagy itt? – Félrebillentett fejjel tanulmányozom az ellenszenves arcot, Cleva új nevét használva, elvégre ki tudja, mibe avatta be a puszipajtását és mibe nem. – Nem érzem őt ezen a helyen – teszem hozzá, tulajdonképpen nem is zavartatva magam tovább, és folytatva az utam a romos folyosón – meglepő fordulat ez az enyészetnek meghagyott belsőépítészeti megoldás a kúria külseje után – a kiszemelt félig nyitott ajtó felé. Ha Cleva miatt jött, felőlem aztán mehet is. Ahogy azt már előzetesen is éreztem, ketten vannak odabent, egy fiatal lány és egy fiú. Finom ráncba szalad a homlokom, amikor alaposabban megnézem őket magamnak; egyszerre érzem a mágiájukat és szinte mégsem. Különös. A lány megszólal, a többes szám azt sugallja, hogy nem csak az érzékeim csaltak, amikor azt mondták, Monagham követett, de nem törődök vele. Ha a két fiatal hangja nem is árulkodna épp elég bizonytalanságról, hát a gondolataik mindent elmondanak, mondjuk a lány eszmefuttatását egy kicsit nehéz követni, főleg a nászút körül környékén veszítem el a fonalat. – Aggodalomra semmi ok – tartom fel mindkét tenyerem, ezzel is jelezve, hogy tőlem nem kell tartaniuk. Ha Monaghamtől kellene is, amíg engem látnak, biztonságban vannak. – A nevem Marla és azért jöttem, hogy segítsek. Ha nem tévedek, ti azok közé tartoztok, akik nem önszántukból kerültek ide...? – Türelmesen nézek rájuk, a hangom és a szavaim bizalmat sugároznak. A lány körülbelül ezt a pillanatot választja, hogy belerúgjon egy földön hagyott tárgyba, ami a lármából ítélve biztosan egy fémből készült valami lehet, ránézésre pedig leginkább egy tálra hasonlít; automatikusan nyújtom a kezem a tehetetlenül gördülő-pattanó edény irányába, megállítva azt a mozgásban, de főleg a csatazaj gerjesztésében. – Semmi baj – mosolygok a lányra, aztán alaposabban körülnézek a romos szobában, ami egykor biztosan konyha lehetett. – Emlékeztek, mi történt veletek? Hogy jutottatok ki? – pillantok feléjük ismét. – Odakint sikerült lebontanunk az épület körüli védővarázslatot, de nem tudtam, hogy ezzel esetleg bentre is hatottunk. – És mi más magyarázat lehetett volna arra, hogy ők is itt vannak? Valami azt súgja, az eltűntjeink nem bolyonganak hónapok óta az épület folyosóin.
Még mindig nem merem megmondani Macknek, hogy nem ismerek annyi macskafajtát amivel ténylegesen versenybe szállhatnék minden harmadik alkalommal, és hogy emiatt azt gondolom, hogy a nyereség-vesztesség arányom eléggé igazságtalan is, inkább csak úgy teszek mint aki tényleg nagyon-nagyon elgondolkozik azon, hogy rákérdezzek-e így első körben, hogy macska vagy inkább hagyjam meg a játék varázsát és fussunk-e végig azokon a fölösleges körökön, amiken minden egyes alkalommal végig futunk mióta itt vagyunk. A helyzet az, hogy hosszú-hosszú ideje vagyunk már bezárva és egy ponton túl már nem tudtam, hogyan kérdezzek úgy, hogy ne váljon rutinná, ahogyan már lassan az is rutinná válik, hogy a lépteimet Mackhez igazítom, hogy már nem keresem az elrablókat minden második lépés után, hogy esténként a fal felé fordulva alszok el, hogy ha meg akarok idézni egy varázslatot, akkor bármennyit meditálok sikertelen marad. - Oké, akkor... fogalom? - Nyilván megadom magamat neki, mint az esetek nagy százalékában, végül is nincsen jobb elfoglaltságom, minthogy megtanuljam az összes macskafajta nevét és jellemzőit. - Öööö nem is tudom Mack, én még SOSEM láttam itt őket. - Köszörülöm meg a torkomat a két idegen alakra bámulva, vissza Mackre, mi van ha ők raboltak el minket és most MEG FOGNAK ÖLNI? Körbe nézek, tényleg itt kell meghalnunk, tényleg itt fognak kivéreztetni, agyonverni vagy fölgyújtani? (Nagyjából ezen a ponton tudatosul bennem, hogy Bastien Monaghannel vagyunk egy légtérben, AZZAL a Bastien Monaghannel, és még csak azt sem tudom, hogy akkor most meg fog-e ölni vagy sem. )
– Gondoltam! – Ezt minden bizonnyal már csak reflexből vetem oda Maddoxnak, amikor kilyukadunk a konyhában, mert az elmúlt időben – hetek? hónapok? emberöltők? bazira elvesztetem az időérzékemet, és az egyetlen dolog, amiért ennek az egésznek HÁLÁS vagyok, hogy pont az elrablásunk előtt két kilóval többet mutatott a mérleg, mint a versenysúlyom, és ha az ember egyszer lead harminc kilót, akkor ezekre az apróságokra igencsak rá tud parázni, de HÉ, most tutira fogytam, KÖSZÖNÖM, drága emberrablók! –, szóval mert az elmúlt időben konkrétan csak barkóbázni és ország-városozni tudtunk, mert hát mi máshoz kezdene az ember lánya azzal az amúgy végtelenül jóképű sráccal, akivel összezárják hetekre, hónapokra vagy emberöltőkre? Nos, ha Sadie lennék, minden bizonnyal a második nap rámásztam volna, de már így is két srácba vagyok szimultán belezúgva PLÁTÓIAN, nem hiszem, hogy éppen igényeltem volna egy harmadikat is! És asszem, a szerelmi életemmel legalább annyira tisztában vagy, mint azzal, hogy a barkóbázás során minden harmadik alkalommal valamilyen macskafajtára gondolok, tehát nagy az esélye annak, hogy ezúttal is. Igen, most az amerikai görbefülűre. Ha esetleg szabad lenne a gazda. – Szóval, izé, ti, vagyis hát... önök is ennek a létesítménynek a vendégszeretetét élvezték mostanság, vagy...? – Nyitva hagyom a kérdést, közben úgy nyomom le a pulton álló mérleg tálcáját, mint egy gyerek, aki mindent meg akar fogdosni – VÉGRE FOGDOSHATOK VALAMIT, OKÉ? –, de a szabadulásra sok reményt már nem táplálok, elfogadtam, hogy mostantól ez az életem, amit a pszichológusomnak csomó időbe telne kibogoznia, de ha sosem jutok ki innen, akkor miért is stresszeljek ezen? Meg mondjuk azon, hogy Bastien Monaghannel vagyunk egy légtérben, akitől low-key parázom? A hölgyet nem ismerem, de hát valami azt súgja, hogy nem nászútra jöttek, vagy ha igen, akkor történhetett valami balhé a lagzin. Közben persze annyira leköt a mérleg, hogy valamibe belerúgok, a valami végigcsörtet a lepusztult konyhán, kábé úgy, mint amikor Pippin Móriában lelökte azt a hülye csontvázat a hülye láncos vödrével együtt, én meg pengevékonnyá préselt ajkakkal várom, hogy elüljön a zaj. – Bocsesz? – Még az kéne, hogy pont most üssön agyon valaki, amikor végre kinyújtóztathatom rendesen a tagjaimat!
Kora délelőtt jelentek meg az első alakok a kúria körül, ugyanis Washingtonban elterjedt a hír, hogy a régi épület nem csak azért bolydult fel ismét, mert a Temple of the Mighty szervezet központjává nevezte ki azt. A rendőrség és a Koalíció berkeiből is szárnyra kélt a pletyka, miszerint itt tartják fogva az eltűnt boszorkányokat… Bár az elsők, akik megérkeztek az épülethez bizonytalanok voltak, a szekta tagjai már velük is ellenségesen viselkedtek, s többeket el is fogtak. Ám a kora esti órákban érkező szervezett csoportokkal szemben már nem volt ennyire könnyű dolguk - így az épület falai mögött is változás állt be. Odabent a szekta és annak vezetője közötti mágikus kapcsolat megbomlott a hirtelen beállt zavargások miatt, így az erő, amelyet eddig összegyűjtöttek az áldozatoktól, kicsúszott a kezeik közül, épp úgy, ahogyan az eddigi fegyelem is: így történhetett meg, hogy a mágikus zárak hirtelen kattantak és az ajtó kitárult, amely eddig elzárta a csapdába esett boszorkányokat és kiválasztottakat a külvilágtól. Ám ne higgye senki, hogy egyszerű lenne kijutni az épületből, s nem csak azért mert igazán hatalmas a kúria, sokkal inkább mert valódi labirintusra emlékeztet a belső tér, ezért könnyű eltévedni benne, azoknak is, akik kijutni szeretnének és azoknak is, akik megmentenék a bent rekedteket.
***
Helyszín:konyhai szárny
Különös, hogy éppen ti keveredtetek egy helyre, de az a rossz hír, hogy a welcome drink elmarad. Eleve szerencsétlen dolog az egész, hiszen a szekta, amelynek székházában vagytok, csak kívülről tűnik rendezetnek, ti magatok is tapasztaljátok, hogy a belső enteriőr… nos, kissé hiányos, sőt egészen lepusztult. A konyha hatalmas terülten nyújtózik el, látszik, hogy a kúria méreteihez és szükségleteihez lett tervezve, ám az egész teljesen elhanyagolt, @Bastien Monagham talán még emlékezhet rá, milyen is volt fénykorában, hiszen az épület azután magányosodott el, hogy ő átvette az uralmat a város felett. Az egyetlen furcsaság, ami feltűnhet mindannyiótoknak azok a műanyag tartályok és kannák, amelyeket szemmel láthatóan nem lepett be a vastag port, és az egyik valamelyest tiszta pult szakasz, amelyen helyet kapott egy régi mérleg is. Van ötletek mit méricskélhettek vele? Vagy nem is fontos ez az egész? A kamra és az étkező sem mutatja éppen legszebb arcát, bár utóbbiról nem nehéz elképzelni, hogy évekkel ezelőtt miféle pompa uralkodhatott benne. Ám a fényűzés helyét átvette a mocsok, törött székek, megkopott aranyozás, leszakadt függönyök és plafon… érdemes odafigyelni hová léptek, vagy mit mozdítotok meg, mert a végén még sérülés lesz a vége, márpedig élve szeretne innen mindenki kijutni. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e, vagy hogy @Marla St. James hagyja-e, hogy az első vámpír ép bőrrel megússza az itt tartózkodást? Hiszen most nincs itt Patricia, hogy megvédje a vérszívót… Azonban ha nem esnek egymás torkának a jelenlévők, és alaposan körbenéztek, az egyik személyzeti ajtó, amely a falba van rejtve egy igencsak mutatós konferenciaterembe vezet, mely nagyon is jól néz ki, különösen a többi szoba fényében. Különösen ez a hely, s talán a boszorkányok mindegyike érezheti: valami nem stimmel. Az egész helyiségnek mágikus rezgései vannak, amelyek kifejezetten frusztrálóak lehetnek, de ha rájöttök, valójában az egész csak egy varázslatos álca, talán még meg is tudjátok szüntetni ezt a kellemetlen, bizsergető érzést, elvégre egy Első is veletek van. Apropó a két kis boszorkány ezt tudja egyáltalán?
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
