- És azt mondtam már neked, hogy kurvára nem érdekel milyen dílernek tartasz? - És ezt most nem úgy mondom, mint aki vérig van sértve, mert közben vigyorgom, mint a tejbetök, mármint ha sértegetni próbálsz, akkor kurvára nem jön össze, rosszul próbálkozol, ezt a páncélt bébi nem ma hatolod át. - Asszem nincsenek olyan adottságaim, amik megvillanthatók lennének egy realityben. Mármint érted, akkor már rég pornóznék. - Azárt mindig azt mondom, hogy az ember legyen tisztában a saját képességeivel: gyönyörű vagyok, nem tökéletes. - De erre inkább semmit se mondj, még a végén lerombolnád az önbecsülésemet és el kellene küldjelek a picsába. - És azt nyilván nem szeretném, túl szexi vagy így a bőrkabátban, túl forró még az ölelésed emléke, hogy éles váltással üldözzelek el. - Ó hát ez... elég menő, bár azért gondoltam, hogy nem fogsz rendesen egy penthouseban élni, mert mi van ha kibasznak vagy felmondasz. Mármint te egyáltalán felmondhatsz? - Összeráncolom a szemöldökömet, nem teljesen értem ezt az egészet, hogy pontosan hogyan működik, de ebben a pillanatban ez a kelleténél jobban érdekel. - De amúgy az egész megrendezett? -És tudom, hoy ezt nem mondhatnád el, de most csak nem tőlem fogsz fosni, hogy kikotyogom a realityd mocskos kis titkaid. Megnyalom az alsóajkamat ahogyan villantasz, baszki, baszki, baszki, hogy lehetsz ENYNIRE dögös? És én miért dőlök be ennek mindig? - Hát, rajtam ne múljék. - Kicsit éhesen pillantok le rád, most akkor miért is nem tolhatjuk le rólad itt és most ezt a bőrkabátot? NEM TELJESEN TISZTA. Sóhajtva lépek tőled el, tényleg kibaszott nehéz nem máris rád vetnem magam: csalódott léptekkel indulok el visszafelé és tudod mit? Már nem is akarok elmenni a Taco Bellbe.
– Említettem már, hogy a világ legszarabb dílere vagy a kurva jó arcoddal? – Oldalra biccentem a fejemet, de persze nem szívom a véredet – szívod te az enyémet eleget –, de aztán azért ebbéli megállapításomat máris felülírod azzal, hogy végre hajlandó vagy betölteni az elsődleges szerepedet, és cuccal kínálsz, amiben már hinni sem merek igazán, mert mi van, ha csak egy újabb délibábot kergetek? – Vagy inkább menjünk hozzám. Na, nem a penthouse-ba, hacsak nem akarod a farkadat meglóbálni úgy félmillió állandó néző előtt – vetem fel, mert aztán ki tudja, mi van, ha mégis erre vágysz? – Van egy.. másik lakásom – mondom, bár éppenséggel nem az én nevemen van, annak ellenére, hogy én csengettem ki érte a pénzt. Mindenesetre nincs most kedvem Romulus állandó illatával töltekezni a tíz négyzetméteres szobácskádban, és nem biztos, hogy jót tenne a lelkemnek, ha megcsapna Mimi illata, meg a kedvenc takarítószeréé. Hátrapillantok a vállam felett, ahogy tüzelő szukákéhoz hasonlítod a szagomat – mind ilyesmire vágyunk, nem igaz, lányok? –, éppen csak fellibbentem a bőrdzsekidet a meztelen fenekemről, aztán feléd fordulok, és két tenyérrel megtámaszkodom a mellkasodon. – Ha már nem akarsz megveszni az éhségtől, kezdhetünk valamit ezzel a problémáddal is – duruzsolom, mielőtt ellökném magam tőled, aztán előrenyújtott kézzel instruállak, hogy mutasd az utat, mester.
Csak megrántom a vállamat, VIGYOROGVA, mert most ugye te sem gondolod azt, hogy én olyan fajta srác vagyok, aki így fog neked nyalni - mármint ok, létezne olyan élethelyzet amiben így hízelegnék, de ez most kurvára nem az - és ettől most rendesen rossz fiúnak érzem magam, ami azért poén mert azt hiszem - de ebben nem vagyok teljesen biztos - , hogy amúgy nem vagyok az. - Mér' a Taco Belles kajából elég lesz egy? - És ezzel nem azt akarom mondani, hogy kieszlek majd a vagyonodból, de azért nehogy téveszmékbe ringasd magad: attól, hogy ilyen faszán kivillannak a bordáim, még kurva sokat zabálok bébi. Mármint rendesen sokat, csak a pia meg a drogok azt hiszem eléggé hazavágják a testem. - Ja, hát csak kurva jó arc vagyok bébi, az van. Olyan retkes szarul voltál, hogy nem volt pofám még pénzt is kéregetni. - Nem mintha most jobban lennél, érted. Még szerencse, hogy a szépségedre nem hat ki a belső nyomorod, lehet, hogy most akkor nem ismernék rád. ( És nem, ez nem bók.) Megint csak rád vigyorgom, leginkább azért, mert ARANYOS, hoyg azt hiszed bármilyen fétissel is érdekessé akarnám tenni magam a számodra, mármint persze jó nő vagy, bírlak is meg dugni is jó veled, de azért még ott nem tartunk, hogy én akarjak tetszeni neked. Rád pillantok, nekem ez a válasz pont elég ahhoz, hogy ne akarjak tovább kíváncsiskodni.- Hát, ha kibírod addig akkor fel jöhetsz hozzám és adhatok egy pár ekit meg akár le is vetkőzhetek. - Szóval érted, akár ott is aludhatsz nálam ha szeretnél - mert mondjuk én eléggé bírnám, ha ezek után, hogy a kabátomba ilyen dög módon virítasz, akkor ott is aludnál, mármint ˇott aludnál" érted - de akkor sem fogok megsértődni, ha nem, asszem a szomszéd nőnek megígértem, hogy megcsinálom amikor a férje éjszakás lesz: ne aggódj, végig rád gondolok majd. - Viccelsz? Az egész kibaszott tisztáson a szagodat érzem, mármint kicsit olyan mintha tüzelő szuka lennél én meg kan kutya, aki képes megveszni a szagtól, szóval asszem ne számíts rám. - Magasba emelem a kezeimet, megadva magam ennek az egész helyzetnek, most nem tehetek róla, hogy rád vagyok gerjedve és te tulajdonképpen meztelen vagy. - De tudom, hogy honnan jöttünk, szóval van esély, hogy ott legyenek a cuccaid. - Gondolom nem hortad őket szét farkas alakban, vagy hát remélem, hogy nem, mert bébi akármennyire is meg akarlak dugni, biztosan nem fogom itt neked a szarjaid keresgélni.
– Baszki, Remus, ilyenkor azt illik mondani, hogy „nem vagy lepusztult, bébi” – mondom megjátszott szemrehányással, de persze röhögök, már amennyire a homlokom mögötti kisebb atomrobbanásoktól tudok, és nem tartok hosszabb kiselőadást az élet nagy dolgairól, mert a monológjaimat és a bölcseleteimet elsősorban Bobnak tartogatom. Ha az a kérdés, hogy azért-e, mert neki nincs választása, és végig kell hallgatnia, akkor a válasz az, hogy igen, pontosan azért. – Legyen a Taco Bell, a mekis sajtburgerből legalább öt kéne ahhoz, hogy ne akarjak elpusztulni most rögtön – sóhajtom, és már ott lenne a nyelvem hegyén, hogy ugye, van nálad valamilyen cucc, de nem merem és nem is akarom most ezt az egészet tönkretenni azzal, hogy bár szemmel láthatóan lifecoach-babérokra törsz, visszafokozlak dílerré. Pedig baszki, Remus, minden sokkal egyszerűbb lenne, ha egész egyszerűen csak adnál valamit, amitől elsimul az EKG-görbém, tudod? – Pláne, ha egyesek elfelejtenek kifizetni, ugyebár – kontrázom, bár valójában nem „elfelejtettelek” kifizetni, hanem otthagytál a picsába anélkül, hogy lehetőségem lett volna rá, de valójában nem azért mondtam, hogy felhánytorgassam ezt az ügyet, inkább csak emlékeztetnélek rá, hogy ha egyszer megtalálom a cuccaimat, akkor majd ne felejtsd el rajtam behajtani az adósságomat, mert nem szeretek tartozni. Az az apám hobbija volt. – Egyelőre még elég érdekes vagy fétis nélkül is – vetem fel, aztán egy pillanatra el is akad a lélegzetem, mert azt hiszem, ilyen szép dolgot még nem igazán mondtam férfinak – jó, Wickednek lehet, hogy írtam már ennél szebbet, de ő nem számít, mert ugyebár még mindig nem cáfolta meg semmi, hogy egy nyolcvanéves nagymama is lehet, aki egy faszit szerepjátékozik –, aztán megcsóválom a fejemet, hogy aztán teljesen váratlanul érjen a számon kérésed. Mármint, lehet, hogy ezt más kultúrákban „kedves érdeklődésnek”, netalán „érdeklődő aggódásnak” nevezik, de az én szótáramban ez így végletesen kimeríti a számon kérés fogalmát, hát ha Mimi lennék, most tuti megbotlanék valamiben, de nem Mimi vagyok, így csak egész testemben befeszülök, de nem adom külső jelét annak, hogy valami nem oké. Na, már azon kívül persze, hogy megszólalok. – Éhes vagyok, igazából már kezdek fázni, frusztrál, hogy te nem vagy félig meztelen, és kegyetlenül kezdenek beütni az elvonási tünetek, nagyjából ennyi – ütöm el a dolgot, aztán megtorpanok, és megrázom a fejemet. – Figyu, az én orromra nem számíthatunk, te... Te nem érzed esetleg, hogy merre keressük a cuccaimat? Legalább a penthouse kulcsát nem kéne elhagynom, mert Bennie megbasz, ha miattam viszik el a szarjait. Na meg ugyebár nehezen foglak meghívni, ha legfeljebb a dzsekidet ajánlhatom fel a kajáért, meg egy ingyen villantást – pillogok rád annyira ártatlanul, amennyire csak képes vagyok rá – tehát nem nagyon –, aztán összevonom a szemöldökömet. – Már... nem mintha pénzért villantanék. Igazából mindig ingyen csinálom – szögezem le csak a biztonság kedvéért, nem mintha ettől most vállalhatóan jobb vagy rosszabb lenne a végeredmény.
Félrebillentem a fejemet, hogy így is végig mérhesselek: a jobb kezem hüvelyk- és mutatóujjával összecsippentem az alsó ajkamat és hagyom, hogy a tekintetem lelépcsőzzön rajtad és vissza. - Egyébként ha tudni akarod, nekem bejön ez a lepusztult dolog. - És tudom, hogy a mondatodnak nem ez volt a fő mondanivalója, de hát én férfi vagyok és te meg tulajdonképpen egy szál semmiben vagy itt előttem, szóval azt hiszem ezt meg is bocsáthatjuk, nem? - Feldobja az egész hangulatát. - Mármint téged mindenki úgy ismer, mint Marjoryt a dögös bulát: most kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen szétcsúszott, lerobbant alakodban is láthatlak ( és tudom, hogy azt hiszed, hogy nagyon bénán nézel ki, de akkor még nem láttad a texasi hippimaradványokat akik még a jobb napjaikon is olyan mocskosul gázok, hogy az embernek komolyan erőt kell vennie magán, hogy egyiket-másikat félig-meddig megcsinálja), főleg hogy ez a sztájl amúgy nagyon-nagyon dögös. Érts úgy, hogy NAGYON-NAGYON. - Zsír! Taco Bell vagy Chick-Fil-A? Vagy tudod mit, beérem egy mezei McDonaldsos sajtburgerrel is, vagy kettővel. - Pofátlan vigyort villantok, ami csak még inkább kiszélesedik, te most komolyan az egómat fényezed? - Nem, nem igazán, mert tudod fasznak költeném a pénzt, ha tulajdonképpen meg is oldhatom ingyen? - Nem értem, hogy ez neked amúgy eddig miért nem volt opció bébi bár persze nem hinném azt, hogy tudnád hogyan kell elkötni egy kocsit, ami azért nagy kár, mert ez egy kibaszott hasznos skill. - Hát tudod kicsit reméltem, hogy ez a fétised, vagy tudod mit? Ennek inkább az én fétisemnek kellene lennie, nem? - Nem mintha az a fajta srác lennék akinek szüksége lenne ilyen dolgokra, tudod én azzal is megelégszem ha nem nyafogsz, hogy miért nem fürödtem meg mielőtt leszopsz. Szóval... - Kezdek bele ahogyan utánad lépek, követem a bőrödből felszabaduló másodperceket, most az átváltozás után nem tudlak nem érezni, szinte érzem a nyelvem hegyén az illatod és baszki, baszki, baszki nagyon jó illatod van. - Még mindig nem akarod elmondani, hogy amúgy mi bajod van? -
– Hát... – Nem tudom, eddig szerintem igazából csak basztattál, szóval ne menjünk bele, hogy mit gondoltam, miért hoztál ide, mert valójában most sem tudom igazán, de nem azért szoktak szeretni, mert én úgy alapvetően tudnék dolgokat, hát csak amolyan csücsörítős mosollyal megrándítom a vállamat, miközben még a derekadba kapaszkodom. – Az a mázlid, hogy egyrészt eléggé lepusztultan festhetek, másrészt meg elhagytam a telefonomat, szóval sajnos nem tudok lőni négy szelfit, hogy idecsődítsem az összes washingtoni követőmet – mondom, amit igazából ígéretnek is vehetsz, hogy megőrzöm a titkodat, és abba már nem megyek bele, hogy nekem voltaképp nincsenek barátaim, mi több, a legfőbb bizalmasom a negyvenes operatőröm, akit egyszer leszoptam a kocsija hátsó ülésén. – Elviszlek valahova kajálni – megyek bele kegyesen, aztán megint felvonom a vállamat. – Nincs sofőröm, überezek, mint bármelyik másik halandó. Nem tudom, mond-e valamit ez a magadfajta félisteneknek, akik ezzel szemben kocsikat lopnak – teszem hozzá, na nem azért, hogy a morális fölényemet bizonygassam, csak azért feltűnt, hogy a kesztyűtartóban például tényleg volt egy pár KESZTYŰ, amin határozottan nem a te illatodat éreztem. Na meg egy sor hitelkártya is, amin rohadtul nem a Remus E-random-billentyűcsapkodás név szerepelt, szóval LÁTOD, annyira azért nem vagyok ám buta! Meglapogatom a bőrdzsekid zsebeit, aztán széttárom a kezemet. – Ezer örömmel adnék, de nem tudom, feltűnt-e, hogy nincs meg a ruhám. Sem a táskám. Meg a mobilom sem, ahogy az előbb mondtam. Vagy azt hitted, azért vettem fel a seggpucér testemre a bőrdzsekidet, mert ez a fétisem? – Megcsóválom a fejemet, ami annyira nem jó ötlet a kocsonyás agyam szempontjából, de aztán intek, hogy gyere utánam, és persze anélkül indulok el, hogy érezném, hogy merre lehetnek a cuccaim, de bízom benne, hogy a magabiztosságom elég lesz, hogy sikerrel járjak.
Tényleg olyan, mintha megállt volna az idő: a tökéletes idillhez már csak az hiányzik, hogy madarak csiripeljenek és elkezdj énekelni - tudod az összes hercegnő énekel a Disney mesékben ilyen pillanatokban - de ne aggódj, akkor sem leszek igazán csalódott ha kiderül rólad, hogy nem vagy hercegnő. És láthatóan nem vagy az, vagy csak nagyon jól nyomod el azt a belső kényszeredet ami rá szeretne venni, hogy dalolássz és habár poén lenne ha tényleg neki állnál itt az érzelmeidet dalba is foglalni, MEGKÖNNYEBBÜLÖK, hogy nem teszed. Szóval csak egy kicsit szorosabbra fonom körülötted az ölelésemet, nem fojtogatva vagy szorongatva, inkább csak úgy, hogy ne legyen az egész petyhüdt, legyen tartása és tartalma; a fejemet egy kicsit jobban belefúrom a hajadba, átveszem a lélegzeted tempóját: pont akkor fújom ki a levegőt amikor te is és egy kicsit már azt is érzem, hogy a szívünk egy ritmusra ver amikor LEHÜLYÉZED a vízesésemet. Persze ez sem tántorít el igazán, csak belemosolygom a tincseidbe. - Még jó hogy működött, mégis mit gondolsz miért hoztalak ide? - Még egy kicsit itt tartalak, így tartalak, mielőtt elhúzódnék, tudod jó lenne így napokig itt állni, de egyrészt rajtad csak a bőrkabátom van, másrészt meg azt hinnéd, hogy még egy érzelgős pöcs vagyok. - És gondolom mondanom sem kell, hogy a kiléte titkos, szóval véletlenül se hozz ide másokat... - Elvigyorodom. - Nem akarom, hogy rosszabb napjaimon azért ne működjön a HÜLYE VÍZESÉSEM, mert te és a kis barátaid elhasználtátok az összes mágikus erejét. - Mennyire tragikus lenne, ha pont miattad nem működne többé a titkos helyem, ha miattad nem tudnám kiereszteni a gőzt. Ez csak egy HÜLYE VÍZESÉS lenne, ha közben nem őrizné minden titkomat. - De most már elvihetnél valahova kajálni. - Megdörgölöm az orromat vigyorogva. - Mármint persze én fogok vezetni. Neked van egyáltalán jogsid vagy a gazdag segged mindenhova sofőr viszi? - És tudod mit bébi? Hagyjuk itt az összes szart amit idehoztunk, hagyjuk itt minden gondunkat, hadd mossa el a víz. - És most már adhatnál egy cigit is. - Merthogy rajtad a kabátom, ugyebár amit NEM akartál elfogadni.
Megkönnyebbülök a nemed hallatán, egyúttal azért azt is érzem ám, hogy szerinted is okafogyott volt a kérdés – szóval megismétlem: megsebesíteni. én. téged. LOL –, aztán csak egy összepréselt ajkú félmosoly kíséretében megrázom a fejemet. Valahol nem bánnám amúgy, ha legalább sejteném, hogy mi történt, de lehet, hogy ha tudnám, akkor meg full kínosan érezném magam miatta – wolf.exe has stopped working, valami ilyesmire gyanakszom –, szóval lehet, hogy tökéletesen meg is elégedhetnék annyival, hogy mindketten életben vagyunk. Miután lejátszottam magammal a mentális bokszmeccseimet, és kikaptam – izé, saját magamtól? –, és megtettem azt az első négy lépést, akkor amolyan flashbackként bevillan ám, hogy mit mondtál a vízesésedről meg a tavadról, és lehet, hogy én nem kiabáltam, de valamit mégis beindított bennem, ha ahelyett, hogy rád másztam volna, a számat használtam. Mármint, amúgy teljesen bevett szokásom a számat használni, de hogy így használtam, hogy makogva ugyan, de beavattalak valamibe, amit mindeddig nem igényelt a kettőnk kapcsolata: nem a dílerednek sírsz a múltadról, és nem annak a faszinak rinyálsz, akitől még két menet után is többet akarnál. (Még néhány hasonló bölcsesség, és kiadhatok egy Netflix-matricával ellátott könyvet is, baszki.) Reszkető kézzel kapaszkodom a bőrdzsekid gallérjába – nem igazán tudom eldönteni, hogy az elvonási tünetek vagy a masszív önsajnálatom miatt remegek-e –, beszívom az illatodat, és már mozdulnának az ujjaim, hogy lehántsam magamról, amikor utánam nyúlsz. És ahogy a karodba zársz, tágra nyílik a szemem, mintha csak áramütés ért volna, és esküszöm, hogy egy pillanatra megáll az idő.
Csak hallgatom a szívverésedet. A sebtiben felkapkodott, még hideg ruháid alatt érzem a tested lüktető melegét. Csak hallgatom a szívverésedet. A szavak tompán visszhangoznak a bordáid között. Bob biztos meg tudná mondani, hogy egy tévéműsorban milyen effekttel érik el ugyanezt a hatást. De most mégsem tudok sem Bobra, sem senki másra sem gondolni. Csak hallgatom a szívverésedet és a szavaidat, amelyek egyenként, kontextus híján nem bírnának különösebb súllyal, így egybefonva viszont lehetséges, hogy még soha senki sem mondott nekem ennél szebb dolgot. Csak hallgatom a szívverésedet és a szavaidat, és azt hiszem, hogy az anyaméh óta nem érezhettem magam ekkora biztonságban, mint itt, egy szál bőrdzsekiben, egy kurva szar trip után, miután a farkasom már sokadjára árult el, miközben a hideg ruháid alatt kutatom a tested melegét. – Nem teszek majonézt a kibaszott szendvicsbe, csak-- ...csak a mustáros köcsögben tartjátok a majonézt, mert perverz állatok vagytok, mondanám, de figyelj, igazából nem ér annyit, hogy ellenkezzek. Ott lenne a nyelvem hegyén, hogy megkérdezzem, hogy miért segítesz még mindig. Hogy miért nem hagysz a picsába, hogy nem okoztam-e már elég csalódást, mondhatnék valami szar viccet, amolyan mimiset – bassza meg, most, hogy eszembe jutott Mimi, biztos fogok mondani valami viccesnek szánt hülyeséget, ami totálisan kinyírja a hangulatot –, mert tudod, minden sejtem tiltakozik az ellen, hogy most jó legyen, mert önsorsrontó vagyok, valószínűleg pont ugyanannyira, mint te is. – Tényleg működik a hülye vízesésed – dörmögöm aztán a mellkasodnak, ahogy visszaölellek, és a tenyeremet a lapockádon nyugtatom.
Tulajdonképpen tényleg fasza lenne ha ez az egész egy random trip lenne, valami újkeletű cucctól olyan szinten szana-széjjel lenni, hogy rendes párbeszédeket folytassak veled képzeletben a másodperc törtrésze alatt valami olyasmi lenne, mint az a fasza film, aminek a címe nem fog eszembe jutni - lehet, hogy azt is beállva néztem, nem tudom - szóval abban a fasza filmben, a fasza nőben a fasza kis drog feloldódott a fasza kis testében és az egész világ FASZA lett körülötte, okos lett, meg MÁS: lényegében tudok olyat, aki feltalálhatna valami hasonló cuccot és lényegében lehetne pont ilyen hatása, mint ennek a képzelt-nem képzelt tripnek. Szóval ja, FASZA lenne ha az lenne, mert így elég megalázó csak úgy feküdni teljes pucéran előtted míg te valami harcos istennőként magasodsz felém, de tudod mit, még ezt a kibaszottan szép csillagos eget sem rontja el a jelenléted - és ez most valami bókféle lenne - úgyhogy miközben kurva megalázó egyszeriben valami furcsa élmény, mert néha, ismétlem NÉHA voltak olyan vágyaim, hogy szubmisszív szerepjátékot játszak és valahogyan így tudnám elképzelni a domináns felet és ahogyan erre gondolok arra is rájövök, hogy még jó, hogy soha nem mentem bele olyan szubmisszív szerepjátékba, mert NEM TETSZETT VOLNA. - Ööööö... nem? - A hangom rekedtes és nem is igazán értem, hogy amúgy te mit féltesz engem, ha megsebesültem volna, akkor valószínűleg óbégatnék meg haldokolnék, de én egészen jól vagyok. A helyzethez mérten persze. - És te? - Végig nézek rajtad és az a baj, hogy kurva jól áll rajtad a bőrkabátom, meg kurva jól állnak a hosszú, meztelen combjaid is és tudom, TUDOM, hogy nem kellene erre gondolnom, de most szívesen megdugnálak. Szóval ja ez az egész tényleg eléggé megalázó így, hogy nálad vannak a ruháim, félig ülésbe tornázom magamat, a hátam mögött megtámaszkodom a tenyeremen és várok valamire - arra, hogy dobd már ide a kurva ruhákat például - és nyitnám is a számat, hogy rád förmedjek, de te megszólalsz és még csak azt sem tudom, hogy hova szeretnél kilyukadni, szóval előbb csak összeszűkítem a szemeimet és csak aztán döntöm el, hogy nem szólok közbe. Némán hallgatlak bárminemű ítélkező pillantás nélkül és csak figyelek és figyelek közbeiktatás vagy felszisszenés nélkül, mert azt hiszem te és én most beszélgetünk igazán először még akkor is ha ez az egész nagyon egyoldalú, de tudod az ilyen beszélgetésekről mindig eszembe jut egy másik beszélgetés, hogy ott mennyire de mennyire elbasztam, hogy milyen érzéketlen seggfej is voltam és veled valamiért nem akarom ezt úgy elbaszni. Későn eszmélek, jóval azután, hogy azt mondod elmész, megteszed azt a négy lépést mire én észbe kapok, a földre vetett ruhákat kapkodom magamra, tulajdonképpen mindegy, hogy jól veszem-e fel őket vagy sem, a lényeg, hogy még időben utolérjelek: hagytam valakit így elmenni az életemből úgyhogy még egyszer nem követem el ugyanazt a szart ( tudod, ha egyszer meghalok nehogy már emiatt kelljen visszajönnöm erre a Földnek csúfolt Pokolra), szóval utánad lépek és anélkül, hogy megkérdeznélek vagy mondanék valamit, csak a karod után nyúlok, szinte visszarántalak és megölellek. Tudod egy jó ideje nem öleltem meg így igazán senkit, teljesen a pillanatba veszve, mintha minden rendben lenne. - Ne menj el. - És nem tudom miért kérlek meg erre, ha menni akarsz nyilván menj ezt akarom mondani neked, de a szavak átformálódnak visszavonhatatlanul. - Mert lehet, hogy kurva szar farkas vagy és nem is tudsz túrázni meg majonézt raksz a kibaszott szendvicsbe, de én mindig is bírtam az elcseszett eseteket. - És ha küzdenél se engedlek el, mert így ölelni téged mégis csak emberibb, mint bármi ami most történhetne.
Tulajdonképpen fasza lenne, ha ez az egész csak egy rossz trip lenne, és a kocsiban ülnénk, és most kéne eldöntened, hogy megdugsz-e, vagy sem. De nincs az az isten, hogy én megint kitegyem magam ennek a megaláztatásnak. Mert pontosan tudom, hogy ha ez egy rossz trip lenne, és a kocsiban ülnénk, és most kéne eldöntened, hogy megdugsz-e, vagy sem, akkor kurva gyorsan kipaterolnál, és vissza sem néznél.
Azt hiszem, elég sokat elárul rólam, hogy ehelyett inkább azt választom, hogy esetleg meghaltál, de lássuk be, még mindig csak rólam van szó, tehát annak az esélye, hogy én bárkit ki tudnék csinálni – rühes korcsokon kívül, persze, mint annak Romulus már szemtanúja lehetett egyszer –, elenyésző, szóval inkább vállalom a kockázatot.
Ahogy a tóhoz érek, látom, ahogy a fodrozódó víz színén meg-megtörik a hold karéjának tükröződése, és ahogy felemelem az államat, hogy végigvezessem a tekintetemet a víztükrön, hogy lássam, honnan erednek a hullámok, még így, szétszakadó fejjel is kiszúrlak a túlparton. Már mozdul a kezem, hogy integessek, de aztán a másikkal ráfogok, igazából magam sem tudom, hogy miért: azért, hogy ne csináljak hülyét magamból, mert úgysem vennél észre, vagy azért, attól félek, hogy észrevennél, de igazából leszarnál? Beharapom az ajkamat, hátrapillantok a vállam felett, néhány szívdobbanásnyi ideig hezitálok, aztán mégis csak összeszedem a ruháidat, és nekiállok megkerülni a tavat, mert hogy – mint azt ugyebár a te szemedben bosszantó negativitással kifejtettem – nem tudok úszni. Nyilvánvalóan már azelőtt hallasz, hogy megpillantanánk egymást – senki sem tanított meg arra, hogy hogyan kellene osonni az erdőben, de nem tudom, hogy ez már hanyadik azoknak a dolgoknak a sorában, amiket nem tudok, szóval inkább nem is látom el számmal –, hát nem bajlódom azzal, hogy köszönjek, vagy megszólítsalak, vagy bármiféle drámai húzással éljek. – Itt vannak a ruháid – mondom inkább rekedten, de nem nyújtom őket feléd, csak tartom őket a kezemben, mert a másik opció meg az lenne, hogy eléd hajítom őket a földre, és hát ekkora paraszt azért csak nem vagyok, ugye? – Megsebesültél? – Próbálom ám gyors pillantásokkal felmérni, hogy milyen állapotban vagy, de talán egyszerűbb, ha megmondod, ha a segged felett rejtegetsz egy halálos sebet, mintha nekem kell végigtapogatnalak, mert... Hát, figyelj, én kurvaszarul vagyok, de ennek ellenére sem tudom azt mondani, hogy hidegen hagy a látványod, szóval lehet, hogy igazából te magad vagy számomra a rossz trip. – Asszem, sosem említettem, hogy kurva szar farkas vagyok – kezdek aztán magyarázkodásba, mintha amúgy igényelnéd, de hát talán itt az ideje, hogy valakinek beszéljek ezekről a dolgokról, nem? Ha már egyszer ezért hoztál ide, talán ennyivel, de tényleg, nem többel, ennyivel tartozom neked. – Ami kibaszott röhej ahhoz képest, hogy a nővéremet az alfám kúrta. A nővérem szuper farkas, és geci szar nővér. Nyilván... Hát, gondolom, nem rólam beszélgettél mostanában Romulusszal – mondom erőtlenül, miközben csendesen felnevetek, és lesütöm a tekintetemet –, de ez az egész feleségesdi dolog abból jött, hogy... Összeszorítom a számat. Tényleg akarom én ezt? – Szóval, azok alapján, amiket te meg Mimi meg Romulus mondtatok az elmúlt hónapokban, vannak halvány elképzeléseim arról, hogy milyen volt a gyerekkorotok. És nem áltatom magam azzal, hogy jó volt, de ti mégis ott voltatok egymásnak, és azt hiszem, Romulus megsajnált azért, hogy mennyire irigyeltem mindazt, ami nektek jutott, és... Nem tudom, mit csinálok. Össze-vissza beszélek, és csak magam alatt vágom a fát. Se füle, se farka. Félmondatokba kapaszkodnak a csontig csupaszított agysejtjeim, az idegszálaim meg a kisujjuknál fogva kapaszkodnak egymásba. Nem hiszem, hogy képes lennék úgy beszélni a múltamról, hogy megértsd, hogy-- Nem hiszem, hogy képes lennék beszélni a múltamról. Összevonom a szemöldökömet, és megrázom a fejem. – Elmegyek – döntök végül. – Bocs, ha... Bocs, ha kihasználtalak – teszem hozzá, az utolsó pár szótag már suttogásba fordul, aztán csak a földre ejtem a ruháidat, ha eddig nem vetted el őket, és már legalább négy lépést megteszek, mire meg kell torpannom, mert rájövök, hogy a bőrdzsekid továbbra is rajtam van. És ez annyira összezavar, hogy nem is tudom, menjek-e tovább egyáltalán.
Sokat kell pislognom, hogy realizáljam hol is vagyok éppen, hogy a zúgó, dörömbölő hang nem a mellkasomból fel-felszakadó zihálás hanem a vízesés hangja, hogy a pamacsok amik felettem szállnak nem cigarettafüst maradványok, hanem a saját forró lélegzetem párakicsapódása gomolyog a csillagos ég alatt. Ha most be lennék állva akkor ezt kibaszott szépnek találnám, sőt egészen gyönyörűnek, de így csak az jut eszembe, hogy mennyire hidegnek kell lennie ahhoz, hogy a lélegzetem látszódjon? Mínusznak vagy valahol a nulla fok környékén? Tudtam én valaha-e azt az információt vagy kurvára nem érdekelt soha? És ha soha nem érdekelt, akkor miért pont most akarom tudni? Felkönyökölök, a hideg talaj szinte égeti a bőrömet, kicsit olyan ez mintha másnapos lennék: zúg a fejem - mondjuk lehet, hogy ez a kibaszott vízesés miatt van -, hunyorognom kell, pedig este van, a testem ólom nehéznek tűnik és hányingerem van, valami rossz íz tapad meg a torkomban miközben teljesen kiszáradok: négykézláb vonszolom magam a víz felé, hogy pár korty vizet - nem mintha amúgy nekem számítana, farkasgyomor tudod - merek, hideg és még csak bele sem akarok gondolni, hogy hány szúnyog vagy valamilyen más lárva jut így a hasamba, nem annyira szeretném ha napok múlva kis alienek kaszabolná fel belülről a beleimet( mondjuk elég menő lenne ha mind emiatt pusztulnátok el, ezt be kell látnunk) úgyhogy tényleg csak pár kortyot nyelek, hideg, nedves kezemmel áttörlöm az arcomat, miért van az, hogy még mindig a farkast látom meg-megcsillanni a víztükrön? Megrázom a fejemet, minden zavaros, és bárcsak-bárcsak ez egy másnap lenne, még azt sem bánnám ha az egész napot szét kellene hánynom, hogy jobban legyek, csak azzal a ténnyel ne kelljen szembenéznem, hogy darabokra cincáltalak, csak ne legyél valami alfa kedvenc kéjence, csak ne vadásszanak le miattad. Fáradt vagyok, tényleg baszott szép lenne itt meghalni, a tiszta csillagos ég alatt, a számból felszálló pamacsok ködében, a vízesés zúgása mellett, békés, és gyönyörű, még józanul is annyira gyönyörű. Nem mintha épp haldokolnék, inkább csak próbálom kizárni a képeket: morgás, vicsorgás, felborzolódó szőrszálak. Mi van ha tényleg széttéptelek és te csak ott fekszel az erdőben fakó pillantással és a fák sűrűje miatt nem látod, hogy milyen kibaszott gyönyörű az ég? Mi van akkor ha nincs elég lelkierőm végig nézni ahogy te haldokolsz? Úgyhogy bébi, baszki mondd, hogy ez az egész csak egy random trip és te meg én még mindig a kocsiban ülünk, mondd, hogy most kell eldöntenem, hogy megduglak-e vagy sem.
Elküldésének ideje -- Szomb. Jan. 23, 2021 5:45 pm
i'll be left in the darkness
amongst your cold sheets
Már az ébredés pillanata erőszakos és kérlelhetetlen. Még csak azt a pár másodpercet sem kapom meg, hogy tapogatóznom kelljen a valóságért, az agyam nem is igyekszik elhitetni velem, hogy minden rendben van – az első mozdulattal felülök, az imént említett agyam nekicsapódik a koponyám belső falának, hullámokban jelentkeznek az archeresen évekig halogatott macskajajok tünetei, de én máris a talajt tapogatom, hogy hol lehetsz. Említettem már, hogy béna farkas vagyok: mondhatnánk azt is, hogy csak egy elbaszott kis omega, de ezt a szerepet nem voltam hajlandó magamra ölteni, hát inkább nem lógtam a falkámmal. Romulusnak is megmondtam, hogy kibaszott seggfejek. Romulusnak azt is megmondtam, hogy aki élvezi, hogy laposra verik, mint ő, az meg irtó nagy gyökér. De mivel Romulus farkasát ezzel együtt is jól ismertem, valahogy az átváltozás előtti utolsó pillanatban mintegy mentőövként gondoltam arra, hogy a tiédet is ismerni fogom, de most-- Most nem vagy sehol. A ruháidat tapogatom a talajon. Én magam gyűjtöttem volna ide őket, hogy egyszerre szolgáljanak paplanként és trófeaként? Végigtapogatom a meztelen testemet, és bár elvétve találok zúzódásokat, és sok-sok mocskot, vérnek nem látom a nyomát. Megszagolom az alkaromat, de az orrom megtagadja bármiféle szag azonosítását, és üvölteni tudnék kínomban, de csak körbeforgatom a fejemet. A saját ruháimat nem látom. Sem a táskámat, sem a telefonomat – arra gondolok, hogy hányszor hívhatott Bob, akinek megígértem, hogy hajnalban koccanunk, hogy hány üzenetem jöhetett Instán Wickedtől, akit amúgy veled ellentétben tényleg elküldtem a faszba, szóval valószínűleg egy sem, és-- Egy elbaszott kis omega vagyok. Kurva szar farkas. Valószínűleg csak hanyatt vágtam magam, és hagyjam, hogy megbassz, csak most nem abban az értelemben, hanem leginkább úgy ölősen. De ha így van, akkor miért nem vagy sehol? – Remus? – Furcsa, szólítottalak valaha is a neveden? Idegennek tűnik a hangom az erdőben, idegennek tűnik a neved az én számból, idegennek tűnik a testem is, mert úgy összefagyott az éjszaka. Nem mintha amúgy jó eséllyel hallhatnál belőle valamit, hiszen itt zubog mellettünk a kurva vízesésed. A mellékelt ábra alapján úgy tűnik, hogy rohadtul nem vagyok az a vízeséses lány, akit ezzel le lehetne venni a lábáról. Egy elbaszott kis omega vagyok. Nem tehettem benned jelentős kárt, igaz? Nehézkesen tápászkodom fel, szédülök és ki vagyok száradva, jobb híján magamra húzom a bőrkabátodat, hogy legalább az melegítsen, és a tóhoz sétálok, hogy legalább igyak egy korty vizet, ha már vodka, abszint vagy esetleg cián nem áll a rendelkezésemre.
Ismerős minden roppanás, minden kitekeredő csont dallamos íve képet dob az elmém elé, ez egy ujj perc volt ez meg a bordacsont ütemes koppanása, még azt is meg tudnám mondani pontosan milyen érzés, néha kés marása néha pedig golyó süvítése; azt is tudom, hogy hogyan liheg farkas alakban más a fülembe, de őket mind ismerem, együtt csiszolódtunk, egymáshoz tanultunk, farkasaik ismerősként, testvérként köszönnek vissza rám. Hallgatnom kellene rád, hiszen nem ismerlek, futhatnék amíg nem késő, végig bukfencezhetnék az úton ahonnan jöttünk, de hát bébi úgy is utolérnél. Hallgatnom kellene rád, mert a testvéreim farkasa szinte én vagyok, viszont te valaki más vagy, valaki ismeretlen, akinek az én szagom sem lesz ismerős többé, úgyhogy csak hunyorogva hátrálok el egy fáig, a hátamat a hűvös kéregnek nyomom, nagyokat nyelve folytom vissza a kitörni kívánó dominanciát. Hangosan lihegek ahogyan morogsz, mintha hívó szó lenne mindez, hogy robbanjon már ki belőlem is, ökölbe szorított kezeimben érzem a karmaim éles karcolást, az erdő felhangosodik, az állat szűkölni kezd, nem hagyhatja, hogy bajom essen csakhogy veled ellentétben őt én irányítom. És én úgy döntök, hogy neked adom magam hátha ezúttal véget ér a zuhanás, hátha megadod azt az utolsó lökést, hátha leszel te a becsapódás.
– Nem... Nem én csinálom – nyögöm, és erre felnevetek, de HÉ, legalább nem sírok, szóval felnevetek, mert várom, hogy akkor most megint letorkolj, hogy megint azt mondom, hogy valamit NEM csinálok, és erre már a farkasom is velem nevet, kaffogása nem az én torkomból jön, mégis visszhangot vet a ránk boruló ágak lugasában. – Talán jobb lenne, ha te... lépnél le – mondom a fogaimat összeszorítva, nem azért amúgy, hogy fenyegesselek, csak mivel a fogaim éppen ebben a pillanatban nyúlnak meg, és szaggatják szét az ínyemet, nem vagyok benne biztos, hogy a hangszálaim akár egy másodperccel később is alkalmasak lesznek arra, hogy tagoltan és értelmesen a tudtodra adjam, ami Mimi, Franco és Romulus számára rohadtul nem lenne újdonság: kurva szar farkas vagyok. És tudod, ennek ellenére sem neheztelek rád, amiért elhitetted velem, hogy Romulus számára teljesen oké lesz, ha éppen csak egymásba kóstolunk, mert én meg az eszemet vesztettem tőled annyira, hogy egyszerűbb volt belemenni a játékba, mint tiltakozni, de nem mondhatom, hogy akkor nem ugyanide lyukadtunk volna ki, hiszen a robbanás akkor is megtörtént volna, és--
...nem is lehetne átlagosabb farkas. Szürke szőttes a bundája, sárgán villog a szeme, a morgása pedig maga a készülődő vihar.
Erre csak azért nem tudok mit mondani, mert néha én is azt szeretném, hogy újból megismerhessem a fiatal önmagamat, azt a srácot aki szófogadóan seggelte be az összes kibaszott latin szöveget, aki úgy kente-vágta a római jogot, mintha más téma egyáltalán nem is érdekelte volna, a kifinomult fiút bájos nevetéssel és rendes hozzáállással, de akárhányszor erre gondolok rá kell jönnöm, hogy kurvára elbasztam azon a bizonyos ponton, hogy az életem még csak köszönő viszonyban sincs azzal, amilyennek lennie kellene, hogyha a Papa most látna, akkor addig verne amíg a keze bírja és amíg vissza nem fordítom a visszafordíthatatlant, amíg vissza nem kapaszkodom a szakadék széléről ahelyett, hogy csak zuhannék és zuhannék végeláthatatlanul a kongó mélység felé. Néha csak koppanni akarok a verem legalján máskor meg örökké tovább esni a furcsa érzéssel a gyomromban, tisztább napjaimon még arra is gondolok, hogy talán az is jó lenne ha felállhatnék, hogy abbahagyhatnám, hogy kiálthatnék, hogy valaki fogjon már meg, rántson már vissza, de mielőtt kinyithatnám a számat mindig ráébredek, hogy nem lehet visszacsinálni, hogy nincsen olyan kéz, ami kiránthatna ebből, szóval nem, még csak meg sem mukkanok, mert ha megszólalnék valószínűleg éreznéd rajtama keserűséget, megtudnád, hogy mennyire vágyom újra az öt évvel ezelőtti önmagam lenni. Nem tudom, hogy mire eszmélek fel igazán, talán a farkas morran fel bennem figyelmeztetőn, csak ösztönösen rándul egyet a gyomrom a túlságosan ismerős zajra, ahogyan kifordulsz önmagamból, megtorpanok, hirtelen fordulok feléd felszaladó szemöldökkel. Kurvára nem is ismerlek, és ha szét szaggatsz, ha a fogaid a húsomat tépik mielőtt alakot válthatnék? Ha nem is akarok váltani? Ha azt akarom, hogy tépj szét? - Bébi, mit csinálsz? - A hátamat egy fának vetem hangosan lihegve, a bennem élő állat ki akar törni, érzem ahogyan nyüszít, ahogyan rajtra készen áll éppen csak nekem is szabadjára kellene engednem már.
Már nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, hogy ha huszonhét, lassan huszonnyolc vagy, akkor... Várjunk, huszonhét-huszonnyolcból négy és fél, az... BASSZUS, miért nincs itt Bob, amikor matekzsenire lenne szükség? ...szóval, a lényeg, hogy megkérdezném, hogy akkor így, ha te HÚSZON TÚL karmoltál be életedben először istenesen, akkor mégis hogy telt a kamaszkorod, és lehet, hogy nevetnék is, keserű nevetésbe rejteném azt, ahogy az én kamaszkorom telt, (NEM, NEM, NEM) de NEM, odáig nem merészkedünk, szóval talán jobb is, hogy folytatod. Kár, hogy még a dögös hangod sem elég ahhoz, hogy ne álljon minden pihe csatasorba a tarkómon a gondolatra, és talán picit az arcom is megrándul, de úgysem látod, azt hiszem. Vagy, ha látod is, hát nyilván leszarod. Főleg, hogy a rándulásból mosoly kerekedik, tudod, amolyan marjorys, amolyan igazi, mert nem szoktam kamuból mosolyogni, főleg, ha be vagyok tépve, és már-már hitetlenkedve mérlek végig, és kedvem lenne közelebb lépni hozzád, a hajadba túrni, mert megfeledkezem a mai összes gonoszkodásodról, mert megint érdekesebb vagy annál, mint amilyen geci tudsz lenni. – Szívesen megismertelek volna öt éve is – mondom aztán bénán, mert alapvetően nem ilyen nyomorult dumákra van berendezkedve a szám, hanem viccekre és flörtölésre, cicázásra és froclizásra, de most csak arra tudok gondolni, hogy talán, ha öt éve találkozunk, amikor még én is más voltam, akkor valami egészen jó is kisülhetett volna ebből a dologból. Aztán persze visszautasítom a dzsekidet, mert NEM AKAROK GONDOT OKOZNI, mire lebaszol, a lebaszásod pofoncsapásként ér, és kénytelen vagyok egészen tágra nyitni a szememet, hogy ne kezdjek sírni. Akkora gombóc gyűlik a torkomban, hogy megszólalni sem vagyok képes, bár ha meg is tenném, valószínűleg üvöltenék veled, a hajamba tépnék, mert benned nem tennék kárt sosem, és zokogva kérnélek számon, hogy mi a faszom bajod van velem, vagy ha nem velem van bajod, mi a faszért rajtam töltöd ki, és mi a faszért nem látod, hogy mennyire bántasz, vagy ha látod, mi a faszért nem érdekel, és ha nem érdekel, akkor mi a faszért hoztál ide? Hiszen akkor nem érdekelhet annyira sem, hogy kínozhass, de azt csinálod! ...azt csinálod. És aztán úgy nézel rám, és aztán továbbindulsz, méghozzá sietve, az én tüdőmet meg szétszakítja a bennszorult levegő. Mert ha kifújom, sírni kezdek. Ha újabb levegőt veszek, sírni kezdek. És meghallanád. És problémásnak találnál. És visszajönnél, és még többet basztatnál, és erre a gondolatra megroppan a csuklómban a farkas, és kattognak az inak az alkaromban, és egész testemben reszketek, és a farkas morgása húzódó izom és szakadni készülő bőr. Említettem már, hogy kurvaszar farkas vagyok? Francónak biztosan, na de neked?
Tudod hallottam már olyan sztorikról amik pont ezzel a kérdéssel fejeződtek be és emiatt egy kicsit azt is gondolom, hogy talán letagadhatnék pár évet, mert ezzel az arccal és testtel talán örökre maradhatok kortalan, majd ötven évesen is hazudthatom, hogy még nem is vagyok harminc, de aztán arra is gondolok, hogy ha végül is a sztorink ennek a kérdésnek a megválaszolásával fejeződik majd be, akkor végül is ki vagyok én, hogy ezt meggátoljam? - Huszonhét, lassan huszonnyolc.- Ezen most nekem is el kell egy kicsit gondolkoznom és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem ugrottunk az időben vagy húsz évet. Lehet, hogy negyven vagyok, vagy lehet, hogy már ötven. - De ha öt éve találkoztunk volna, rám sem ismertél volna. Talpig díszgöncben a család kicsi üdvöskéjeként virítottam. - Fintorgós mosolyra húzódik a szám a cigaretta körül ahogyan újra belegondolok abba, hogy mi lehettem volna, vagy inkább KI lehettem volna, valami menő sztárügyvéd, aki még a gatyád is lepereli rólad, most járhatnék fullos autókkal és döngethetnék fullos csajokat; ja várj, tulajdonképpen ezt most is megtehetem sztárügyvédség ide vagy oda, bármikor ellophatok egy menő járgányt - menőbbet, mint most - és bármikor felszedhetek gazdag csajokat, szóval ha innen nézzük igazából pont ott vagyok az életemben, ahol abban a másik, alternatív univrzumban, nem? (Vagyis valami ilyesmivel nyugtatom magam.) Megtorpanok megint és nem, nem azért mert éppen szerencsétlenkedsz, mert belesétálsz a cigarettába, erről tulajdonképpen csak azt gondolom, hogy béna a reflexed és amúgy is sötét van meg kicsit hűvös, meg amúgy sincs rajtad cipő és pont úgy nézel ki, mint akinek kurvára elege van ebből az egészből, szóval csak rábámulok a kabátomra, beakasztom az ujjamat a fogantyújába és egyszerűen a hátamra vetem, aztán elnevetem magamat, tudod olyan nagyon erőltetetten, hogy egy-két kósza bagoly is huhogni kezd. - Észrevetted, hogy mindenre valami nem a válaszod? "Nem tudok úszni, nem fázom, nem szoktam józan lenni, nem kell cipelned..? - Megvakarom a fejemet mielőtt letüdőzném a cigit és fojtott hangon folytatnám. - Igazából kurvára le is léphetsz. - És egy másodpercig még elég komolyan nézlek, de aztán csak megvonom a vállam és tovább indulok, fasz fog itt erőlködni neked, még csak arra sem méltatlak, hogy válaszoljak, inkább csak kicsit megnyújtom a lépteimet, hogy minél előbb kiérjünk ahhoz a kurva vízeséshez: amikor megtörténik én a magam részéről egy kicsit jobban belenyugszom ebbe a helyzetbe, bárcsak lehetnék ez a zaj, bárcsak így tűnhetne el minden gond az éjszakában, ahogy a víz párája lassan szárad fel.
Örülök, hogy ennyivel pontot teszünk a dolog végére, és nem kapok kiselőadást – basszus, Hubert folyton kiselőadásokat tartott nekem, és Bennie már első blikkre szimpatikusabb, mint Hubert, és basszus, végre nem lesznek TikTokon mindenféle montázsok arról, ahogy a különféle fejeket vágom, miközben hallgatom Hubert kiselőadásait arról, hogy mennyire szar alak vagyok én mint Marjory, meg egyúttal mennyire szar alak vagyok én mint Z generációs, és akkor képzeljetek ide mindent, amit egy nyolcvan éves vámpír faszkalap lenyomhat okoskodás címén –, és kissé lemaradva szuggerálom a tarkódat és a válladat, miközben mesélsz. – Várj, ha négy és fél éve basztál be először, akkor amúgy... Hány éves is vagy? – Ha már Hubertnál meg a nyolcvan événél tartunk. Amúgy nem mintha lényeges lenne, de említettem már, hogy inkább te beszélj, mint én? Lebiggyesztett ajakkal bólogatok a sztori folyománya során, aztán gyakorlatilag belesétálok a felém nyújtott cigarettába, amikor felmerül az „örökké együtt lenni” téma – na, helyben vagyunk! –, mellel leveszem a dobozt, aztán ugye a remegő kezemmel csak kiveszek egy kajla szálat, de a gyújtóig egyelőre nem jutok, mert a csikk a döbbenetemmel egyidőben konyul le értetlenül, ahogy felém nyújtod a bőrdzsekidet. – Ó – mondom. Aztán megkérded, hogy fogok úszni. – Ó – mondom megint. – Ó – mondom aztán még egyszer, mintha olasz bevándorló lennék, és addig óznék, amíg el nem múlik az elsődleges meglepetés. – Hát én nem tudok úszni – vallom meg, és ráfogok ugyan a bőrkabátodra, de nem veszem el. – Édes vagy, de nem fázom – biccentek, jelezve, hogy húzd vissza nyugodtan - mert én tökre nem akarok "fasz tudja, mit akar" lány numero dos lenni, aki előbb ellopja a bőrdzsekidet, majd az életedet is, aztán meggyújtom a cigit, és hosszan kifújom a füstöt, amíg remélhetőleg visszaöltözöl. – Az ott már az? – Előrebökök, mert mintha a fák takarásából kezdene kibontakozni valami, aminek a zúgása egyre erősödött, amíg idefelé tartottunk.
Felvihogok én is, de inkább csak azért, hogy akkor te tényleg elhidd, hogy én ezt az egészet csak egy kibaszott viccnek szánom nem pedig komolyan elgondolkozom azon, hogy kiveretem a fogamat. Tudod lehet, hogy ez is csak olyan vágyálom marad, mint... szóval nem jut eszembe igazán semmi, hogy mi maradhatna vágyálom, mert általában ha vágyok valamire akkor azt megkapom, álmodozni meg már vagy ezer éve nem is álmodoztam, tulajdonképpen arra sem emlékszem, hogy hogyan kell. Mondjuk néha hajnalban szoktam álmodni arról, hogy de jó lenne bevágni egy sajtbureszt miközben elintéz az a kis luvnya, akit véletlen szedtem össze. - Jól van, csak kérdeztem. - Magasba emelem a kezeimet, nehogy azt hidd, hogy most én itt le akarlak támadni, érted azt csinálsz amit akarsz, nagy lány vagy már - vagyis azt hiszem -, meg aztán nekem semmi jogom ítélkezni sem feletted sem a másik dílered felett sem, de azért rendesen szarul esik, hogy nem csak hozzám jössz a cuccért és habár szeretném azt hinni, hogy csak a pénz miatt van, talán inkább valami más van a dologban. - Hát, most már senki. - Ez talán kicsit úgy hangzik, mintha legalább el tettem volna láb alól, de egyszerűen csak azt hiszem megunta, hogy mindig elküldöm a picsába. - Négy és fél éve csináltam egy faszságot, bebasztam, talán életemben először, szóval rendesen bekúrtam és ő meg hozzám dörgölőzött és minden csak úgy történt: megharaptam aztán leléptem a faszba és amikor visszajöttem a városba, akkor Charlee megtalált és rám akaszkodott és azt hiszem, hogy azt akarta, hogy... hát nem is tudom, hogy mit akart. - Megrántom a vállamat és tudod még mindig szarul érzem magam miatta. - Örökké együtt lenni vagy fasz se tudja. - Megrántom a vállamat és feléd nyújtom a cigarettát, kicsit lebámulok a kezeidre ahogyan remegnek, ráncba is szalad a szemöldököm mielőtt felsóhajtanék: beillesztem a számba a lassan füstölő cigarettát, hogy a szabad kezeimmel kibújjak a bőrkabátomból és feléd nyújthassam.- Hogy fogsz te így úszni a vízben? - Szalad fel a szemöldököm ahogyan baktatok tovább előre.
– Pfuj, ne már! – Erre azért felnevetek, mert meg sem fordul a fejemben, hogy komolyan gondolod, de ha tényleg komolyan gondolod, akkor lehet, hogy most leveszem a magas sarkúmat, és-- Jó, igazából így is leveszem a magas sarkúmat. Megtámaszkodom egy fa törzsében, odaállítom egy másik fa törzsébe, aztán teliholdkor majd csak megtalálom farkasalakban, és akkor nagyon fogok örülni neki, és... hát, gondolom, megrágcsálom, mert hogy felhúzni NYILVÁN nem fogom farkasalakban? Mielőtt még azt hinnétek, a milliméternyi vastagságú cipőtalpnak gyakorlatilag semmi hőmegtartó ereje nem volt – HŐMEGTARTÓ ERŐ, na, hát ez a kifejezés sem jutott eszembe már évek óta, valaki adjon valamit, amit bevehetek! –, szóval ettől nem fázom sem jobban, sem kevésbé, de legalább valamivel gyorsabban haladok. Megütközöm a kifakadásodon, majdnem a hátadnak ütközöm, de aztán követlek tovább hűségesen. – Persze, hogy vágom – mondom, mintha amúgy EGYÉRTELMŰ lenne, hogy én is vághatok dolgokat. – Szerinted miért hagytam, hogy Titan... Szóval hogy amiket Oakley összekotyvasztott, azokat miért rajtam próbálták ki? És képzeld, nem te vagy az egyetlen dílerem, szóval... Már ezzel nem azt akarom mondani, hogy szar díler lennél, de üzletembernek kifejezetten béna vagy az elmúlt napok tanúsága alapján, hiszen mintha leginkább le akarnál szedni a cuccról ahelyett, hogy adnád a lovat a jól fizető ügyfeled alá. Mert hát lássuk be, leginkább csak jól fizető ügyfél vagyok, nem? Kicsit félrever a szívem, ahogy megint felmerül, hogy Mimi meghalhatott volna, és most még jobban meg akarom ölelgetni, mint eddig, és még az is lehet, hogy közben sem véletlenül, sem direkt nem puszilnék a szájára, pedig tök poén, hogy mindig mennyire zavarba jön tőle. Lehet, hogy mostantól nem fogom hobbiból húzni az agyát? De baszki, úgy örültem, hogy összejött Zach Smithszel – vagy, hát, nem is összejöttek, de úgy tűnt, hogy így jól megvannak holmi kis szimbiózisban? SZIMBIÓZIS, mi a fasz van velem? ...szóval tökre örültem, de most akkor Zach Smitht, aki igazából nem is Zach Smith, valójában utálni kéne? – Ki az a Charlee? – Nem, nem úgy kérdezem, mintha holmi féltékeny szerető lennék, annál is inkább, mert biztosra veszem, hogy a Charlee valójában Charlie, és férfinév. Pfuj, szexizmus, pfuj! – Kérek szépen – nyújtom a kezemet két lépés között cigiért, és hát, remélem, hogy adsz, aztán remélem, hogy egy ponton adni fogsz mást is, bár most még nyilván azt hiszed, hogy csak a hideg meg a meztelen lábam miatt remeg a kezem. Spoiler alert: nem.
- Mondjuk azt adnám, ha valaki kiverné egy fogamat csináltatnék helyette egy aranyfogat, vagy lehet, hogy lopnék egyet. - Megrántom a vállamat és elvigyorodok hátha azt hiszed, hogy ez az egész egy poén pedig igazából ez minden csak éppen nem vicc, mióta elhúztam négy éve - vagy négy és fél éve - a városból és beálltam abba a hippi bandába zongorázni, na azóta akarok magamnak egy fasza aranyfogat, de még sosem volt elég bátorságom ahhoz, hogy mondjuk fogjak egy harapófogót és kimetszem a helyéről. Talán azért, mert az első átalakulásomnál kinyomná a farkasfog a helyéről vagy az is lehet, hogy túl beszari vagyok mindenesetre elhúzom tőled a kezemet, hogy belenyomjam a bőrkabátom elülső zsebébe: az ujjbegyeid hidegsége nélkül mar a hűvös levegő. - Most szopatsz? - Torpanok meg egy pillanatra meglepődötten, de aztán rögtön tovább is indulok. - De azt ugye vágod, hogy az ember hozzászokhat? Mármit mennyi lehet még hátra? Két hónap, hogy annyira hozzászokjon a szervezeted, hogy többé már ne kerülj ilyen nagyon szanaszét állapotba? - Csak úgy mondom, hogy egyszer szedtem vagy egy évig xanxaot, mert nem volt pénzem másra és a csaj akinek az anyját döngettem - meg néha a csajt is - ingyen hozott nekem lejárt szavatosságú gyógyszereket a kórházból, és egy idő után már annyira rámentem az anyagra, hogy többé meg sem nyugtatott. Megrántom a vállamat megint, egy kicsit lassítok is a lépteimen, hogy még inkább hozzád igazodhassak, nekem aztán mindegy, hogy mikor érünk oda nem én sétálok egy kibaszott magassarkúban. - Faszságok miatt, dolgok miatt amik nem mennek ki a fejemből. - Tartok vagy fél perc szünetet a mondandómban. - A múltkor kicsit hazudtam asszem, vagyis nem hazudtam, mert akkor tényleg nem voltam már ideges, de előtte dühös voltam. Nem tudom mi a faszt csináltam volna, ha Miminek bármi baja esett volna. - Mármint érted, kész szerencse, hogy nem ő halt meg ( még akkor is ha ez így baromi szarul hangzik.) - Vagy amikor mindenkitől azt hallgattam, hogy hogy lehettem ilyen könyörtelen fasz Charleeval. - De most erről nem akarok beszélni, szóval egy kicsit megint elhallgatok, figyelem ahogyan a lábunk alatt meg-megroppan egy-két gally. - Hát, akkor jó neked. - És inkább előveszem a kabátom zsebéből a cigarettás dobozt és rágyújtok mielőtt azt mondanám, hogy kurvára sajnállak, amiért nem vagy soha szarul, baromi hazug egy életed lehet akkor.
– Kár lenne a képedért – mondom csendesen, és ez azért azt jelentheti, hogy még pislákol bennem valahol az élet, még ha nem is járatom csúcsra, mert akkor legalábbis dorombolva mondanám, miközben a kezedet minimum a combomra húzom. De közben persze enyhül a kezed szorítása, és akkor már inkább én húzom el előbb a sajátomat, mert ugyebár ETTŐL leszek határozott csodanő, és keresztbe is fonom magam előtt a karomat, nehogy már azt hidd, hogy én itt tapadok, meg minden. Persze, ekkora mellekkel egyrészt KURVA NEHÉZ keresztbe fonni magam előtt a karomat, másrészt így az egyensúlyozásra is hatványozottan kell ügyelnem a magas sarkúban, de tökre megéri, nem? Mindenesetre halk félnevetést hallatok, ahogy folytatod, és elhúzom a számat. – Én ezért nem szoktam lejönni róla. Tudod, az Archerben is mondta, hát, izé, az Archer, hogy permanens alkoholista, mert ha már egyszer abbahagyná az ivást, akkor egyszerre ütne be az elmúlt X év másnapossága, és hát az tutira kinyírná – adom elő totális meggyőződéssel, és azt már nem teszem hozzá, hogy én most kurvára közel vagyok ahhoz, hogy teljesen kijózanodjak, és nagyon, de nagyon kéne valami, a fogaim már talán nem is a hidegtől koccannak össze, hanem inkább ettől. – De mi, mi miatt szoktál ideges lenni? – Mert beszéljünk inkább rólad, mert már egyrészt belassul az agyam, és nem nagyon tudom vicces faszságokkal elütni azt, hogy mennyire szarul vagyok, másrészt meg fel is pörög, és máris rámkacsintanak az ágak sötétjéből azok a képek, amelyektől mindeddig menekültem, és hát, gecire nem akarom látni őket, érted? Meg ugyebár a férfiak AMÚGY szeretik fényezni magukat, meg szeretik, ha ők lehetnek a középpontban, hát tessék, the floor is yours, mesélj, sziporkázz, és közben érezd azt, hogy jó velem, még ha mindketten tudjuk is, hogy nem, nem jó velem, most rohadtul nem. – Nem szoktam szarul lenni – vágom rá kurtán és nem sok meggyőződéssel, és valójában nem hazudok akkorát, mint amekkorának elsőre tűnhet. MOST szarul vagyok, de nem szoktam szarul lenni, mert pontosan tudom, hogy melyik cuccnak milyen hatása van, és hogy éppen mire van szükségem ahhoz, hogy a megfelelő állapotba kerüljek. Tessék, még a végén kiderül, hogy nem is vagyok ANNYIRA buta, na?
Vetek egy fél pillantást rád mielőtt válaszolnék, kicsit enyhítek a kezem szorításán, ha ki akarod húzni hát én biztosan nem nyúlok utánad, ez is több, mint amennyit magamról hittem és ha voltak is róla képzelgéseim - most mind képzeljük azt, hogy nem voltak, jók? - hogy milyen lesz ez az egész, hát nagyon nem ilyennek képzeltem: faszért akartalak én elvinni téged a titkos helyemre amikor valószínűleg nem is vagy rá kíváncsi? (Kicsit a hátunk mögé lesek, hogy még van-e időm felajánlani neked, hogy most azonnal forduljunk vissza, de már tettünk vagy tíz lépést befelé és elég beszari dolog lenne, ha most rántanám meg a vállam, hogy hagyjuk a picsába.) - Mert eddig még nem volt olyan problémám ami megérte volna, hogy a képemet veressem be érte? - Mármint Charlee azért elég nagy probléma volt, de még ő sem volt akkora, hogy mérgemben nekiessek valakinek: amúgy sem vagyok az a verekedős típus, persze ha arra kerül a sor MINDIG ütök először, de aztán már húzom is a kibaszott nyúlcipőt. (Most komolyan, ezt az arcot kár lenne ütni, nem?) - Meg aztán nem szeretek úgy cuccozni, hogy idegben vagyok, mert amikor lejövök az anyagról az egész pont olyan lesz, mint amilyen volt. Sőt néha azon kapom magam, hogy beállva is ideges vagyok - És ez szar, remélem, hogy mondanom sem kell. Vetek is feléd egy jelentőségteljes pillantást, de hát ki tudja, hogy rám figyelsz-e igazán vagy arra, hogy ne lépj bele valami száraz falevelek alá rejtett gödörbe. Megkönnyebbülten bólintok, félre ne érts, de valahogyan azért mégis csak jól esik, hogy nem várod el az ilyenfajta viselkedést, mármint ok, nyilván felvettelek volna, de azért ezek a kérdések legtöbbször - és nem csak az én számból bébi, BÁRKI szájából - formálisak. - Hát ez elég vagány akkor. - Bólintok rá és tudod mit? Kurvára elhiszem neked, hogy te így szoktál túrázni, tulajdonképpen minek is hinném azt, hogy kamuzol, nem? - És te bébi, mit szoktál csinálni, ha szarul vagy? - Gondolom nem jössz vízesésekhez kiabálni, de aztán ki tudja, ugyebár.
Enyhe megkönnyebbülés szalad végig rajtam, ahogy picit rászorítasz a kezemre, de ez még messze nem elég ahhoz, hogy válaszul visszaszorítsak. Mikor vált ez ennyire nehézzé? Nem tudom eldönteni, hogy mi okozza a hibát a rendszeremben: Jeremy öngyilkossága, Titan halála, te? Mármint, nem mintha azt akarnám mondani, hogy egy egyenletben úgy néznétek ki, hogy te nagyobb vagy egyenlő vagy a halálnál – BASZKI, matematikai műveletek jutnak eszembe, ez már a vég, nem tudom, hogy mikor voltam utoljára ennyire józan, és ettől menten pánikba fogok esni! –, de az biztos, hogy valahogy homok kerül a gépezetbe, vagy hogy nekem hiányzik valamelyik kerekem, vagy, hát, a fasz tudja, de valamilyen fogaskerekes allegórián gondolkozom, ÉS GONDOLKOZOM, és ez már alapból baj, mert bassza meg, egy, egy KÉZFOGÁS nem olyasmi, amin NEKEM gondolkoznom kéne, mi több, nekem ALAPVETŐEN nem kéne gondolkoznom, mert nekem csak annyi a dolgom, hogy csinos legyek, és bassza meg, igenis csinos vagyok, de ha csinos vagyok, akkor miért kell lemennem kutyába azért, hogy mostanában bárki is megkívánjon? – Miért szoktál kiabálni? – Ez mondjuk kontextus nélkül meg valamivel élesebb és vádlóbb kérdésnek tűnhet, mint amilyennek szánom, de már ne haragudj, eddig nem tűntél annak a feszültséglevezetős arcnak, mi több, végtelenül lazának és leszarósnak láttalak, de nyilván most már abban sem vagyok biztos, amit tapasztalok, mert ugyebár Jaden Smith is megmondta, hogy HOGY LEHETNE BÁRMI IS VALÓDI, HA A SZEMÜNK SEM VALÓDI? És most, hogy józanodom, miért tűnik ez hirtelen sokkal kevésbé viccesnek, és sokkal nagyobb marhaságnak, mint eredetileg? – Oké – nyugtázom, hogy nincs messze, nekem a sűrűn átvágással sincs bajom, a tűsarkúmnak már kábé reszeltek, de hát ezért van még legalább tíz pár, nem igaz? És hát a farkaslét egy rohadt nagy előnye, hogy elkerülnek a vízhólyagok, nem sebesedik a lábam a cipőben, és-- – Mi? Nem kell – utasítom el reflexből, mert még atom bennem van a „nem szabad gondot okoznom” mentalitás, és csak ebben a pillanatban hasít belém, hogy pontosan és tökéletesen úgy viselkedem, mint amikor még apa otthon volt, és próbáltam gyakorlatilag nem létezni, hátha akkor szeretni fog. Mert hát, amikor bármit is csináltam, akkor eléggé nem szeretett, és gyerekként ez tűnt az egyetlen logikus lépésnek. Asszem, már gyerekként sem voltam valami észlény. – De, én... így szoktam túrázni – toldom hozzá bénán, bár a „szoktam” nyilván erős túlzás, de jegyezzük fel, hogy amikor legutóbb az erdő környékén voltam, akkor Romulus talált rám, ahogy meztelenül kiokádtam egy félig megemésztett, rühes korcs darabkáit. És tekintsünk el attól, hogy a rajtam lévő ruhamennyiség nem is áll annyira messze a „meztelen” szóhoz társított képzetektől.
Egy kicsit jobban rászorítok a kezedre, tényleg csak egy kicsit, hogy még véletlenül se mondhasd azt, hogy erőszakoskodom veled - most érted, nem mintha valaha is bárki vádolt volna azzal, hogy erőszakos vagyok, mindig is inkább azt az elvet vallottam, hogy "rántsd-meg-a-vállad-és-hagy-ott-a-picsába" - de mondjuk azt sem szeretném ha azt mondanád, hogy hagytalak végig bukdácsolni a sötét erdőben meg aztán az ujjbegyeid hegye olyan kellemesen hűvös mint azokon a hosszú őszbe nyúló nyáréjszakákon, amikor naphosszat forróság van, de éjféltájt az ember érzi már, hogy hiába szeretne örökké a forróságban maradni mégis csak jól esik már a hűsítő ősz közeledte. A lépteimet persze valahogyan úgy igazítom hozzád, hogy ne kelljen mögöttem jönnöd hanem mellém keveredhess és hosszú ideig nem is válaszolok neked, mert elfelejtem, hogy egyáltalán kérdeztél valamit: nem a te hibád csak egyszerűen belefeledkeztem ebbe a pillanatba, abba ahogyan a lábunk alatt össze-összecsikordulnak a kődarabok, ahogyan lassan az erdő széléhez merészkedünk s csak akkor eszmélek igazán amikor beljebb lépve még egy rétegnyi hűvös lélegzet tapad ránk. - A vízeséshez. - Oldalrapillantok rád. -Olyan hangosan lehet kiabálni, amennyire az ember csak bírja és senki, aza senki nem fogja meghallani. - Megköszörülöm a torkom, mert ha most visszakozni szeretnél akkor végül is nem kényszeríthetlek rá, hogy velem gyere, vagy igen? - Nincsen olyan nagyon messze, ha átvágunk az erdő sűrűjén. És tényleg megéri, baszott szép. - Kicsit lehúzlak magamról a kitaposott ösvénytől egészen délre, be a nedves avar és ágak sűrűjébe: ha lehunynám a szememet is odatalálnék, de ahogyan visszapillantok rád nem vagyok olyan biztos már magamban. - Akarod, hogy vigyelek a hátamon? - Ettől most indokolatlanul zavarba jövök, sosem ajánlok fel ilyen dolgokat senkinek. - Nem éppen erdei túrához vagy öltözve. -
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
