Türelmesen várom ki, hogy rendelj, de közben csak elhúzom a számat, számomra érthetetlen, hogy hogyan tudsz megenni valamit, ami ennyire nem átlagos, hanem valami brutális nagy túlzás, teletömködve egy csomó olyan dologgal amik természetesen okénak számítanak, mert ugyan ki nem szereti a sajtot, de egy hot-dogon nem váltanak ki belőlem mást, mint undorodva lekonyuló ajkakat. Persze nyilván nem szólok egy kurva szót sem, még csak hümmögni sem hümmögök, csak odavetem a gyűrött papírpénzt, és egy kicsit dobolva a pulton várom, hogy Janet visszaadja a visszajárót. Még a pillantását is olyan pofátlanul állom, ahogyan várja, hogy adjak neki jattot. De nem adok, sosem adok, főleg nem neki. Ő egy kicsit dühösen is vágja a kezembe az aprót, én meg csak rámosolygom, mintha életem legboldogabb pillanata lenne, hogy hot-dogos Janet aprót vág a kezembe.
Aztán megtámaszkodom a kis asztalon a kedvenc helyünkön és csak bámulom az emberek hömpölygő tömegét. Megnyugtató, tudod? Ezernyi gondjuk lehet, összeráncoló szemöldökök, dühös pillantások, sietős léptek tanúskodnak erről, ők mégis mennek tovább. Haladnak a gondjaikkal, hazaviszik őket, talán sírnak ahol senki sem látja, hulla részegre isszák magukat vagy éppen megverik a feleségüket, de itt, ebben a pillanatban, ahogyan a zebrán sietnek át, pont olyan egyszerű emberek, mint te meg én.
- Jajj már Esme. Meztelenül is láttalak már. - Forgatom meg a tekintetem a napszemüvegem mögött, és csak egy futó pillantást vetek rád. - Mit kényelmetlenkedsz ezen? A testvéred vagyok, nem akarok semmit
a melltartódtól. - Nevetek föl, az ujjaimmal egy-két előzőleg ott maradt morzsadarabot tologatok a kis műanyag támaszkodós asztalon. Türelmesen húzódom el, ahogyan Janet megjelenik, rá se pillantok csak téged bámullak rendíthetetlenül, hogy aztán miután Janet végre elhúz - muszáj elfintorodnom az olaj szagtól ami belőled árad, el sem hiszem, hogy megengedném neki, hogy leszopjon - két könyékkel támaszkodjak meg a hotdogjaim fölött. A fejemet beletámasztom a tenyereimbe, úgy figyellek kutakodó pillantással. - Mimi tényleg felnőtt nő lett. Kibaszott szép, tudod? Rá se ismernél. Nekem is alig ment. Amikor elmentem, amikor leléptünk még csak kiskölyök volt. - A hot-dogok legszélén kezdem, hogy a közepén elég meleg maradhasson a buci és a virsli. Hatalmasat harapok bele, hümmögve adom a tudtodra, hogy még mindig milyen finom, mintha sosem mentünk volna el. Még egyet harapok, mielőtt a kézfejemmel letörölném a szám széléről az odaragadt ketchupot és majonézt.
- Romulus? - Szalad a magasba a szemöldököm. - Ugyan már Esme. Romulus zabos lesz meddig is. Három napig? Négy? - Rántom meg a vállamat mielőtt még egyet harapnék és csámcsogva nyammognám el. - Én csak azt akarom mondani, hogy ne baszd el. Ne baszd el ezt az egészet, csak mert félsz, és oké, tudom jogos, ne pofázzak én erről, aki egészen az államok másik feléig menekült. De én azt sosem hozhatom helyre. A csaj sosem lesz kevésbé farkas, de te.. te még helyrehozhatod. - Biccentem félre a fejemet és az első befalt hot-dog papírját összegyűröm. - De nekem mindegy. Ha nem akarsz hazajönni, vagy nem akarsz beszélni róla, akkor ne. Csak aztán biztosan eljön majd a pont, amikor majd késő lesz bocsánatot kérni. Na, megkóstolhatom azt a cuccot, amit te eszel? -

Egyik lábáról a másikra állt. Na nem mintha annyira ideges lett volna, inkább csak türelmetlen. Janet rezes haja az égnek meredt már csak akkor is amkor megpillantotta őket sétálni a bájos kis kajaautó felé.De ugyan ki hibáztatná őt érte. Sosem voltak a legkönnyebb esetek, és ezt az is bizonyitotta, hogy Remus már lassan öt perce próbálta kitalálni mit is egyen, mit is egyen, mit is ehetne. Mindig ugyanazt ette. MINDIG. Újra a jobb lábán volt a hangsúly, amikor végre – már tényleg ott járt, hogy kinyögi ő a rendelést végre – Remus azzal a hangsúllyal amitől a farkasának a hátán feéállt a szőr kikérte a hot-dogjait. Szeme vadul mozog a táblán mert neki eddig nem volt ötlete mit egyen, de úgy látja, az elmúlt öt évben levették a háromsajtos hot-dogot sajtos virslivel, sajtszósszal sajtos buciban a kínálatról. (Esme nagyon szereti a sajtot.)

- Én pediiiiig – Ajkához érinti mutatóujját, finoman dobolva rajta, még pár halk hümmögést is kihallani a lélegzetvételekből, pásztázza az étlapot. – Janet, lehet kérni a duplasajtos hot-dogra még pluszba két adag sajtot? És azok lehetnek füstöltek? És lehetne hogy esetleg a szószba is rakjunk sajtokat? Lehet? Csodás, abból szeretnék négyet, és ő fizet. – Hüvelykjével oldalra bök, pont rá a nála egy fejjel magasabb testvérére, és vissza is tipeg két lépéssel arrébb, ahol eddig volt. – Megvárjuk ott! – Bólint, a hasa korog egy hangosabbat, mint szeretné – na jó, mégis ki szeretné, hogy egy relatíve tömött helyen a hasa korogjon – ahogy elindul Remus után a legszélső asztalhoz.

A törzshelyük. Aggódott egy kicsit idejönni. Aggódott az emlékek miatt, mert még mindig nem szólt Romolusnak, hogy itthon van, aggódott az érzések miatt amik megrohanták, mert ha tehette volna már az összes testvérének a nyakába ugrott volna, hogy „csá, megjöttem, szeress!”, de a szégyen, amiért vissza kellett jönnie erősebb volt. Tekintete elkalandozik azon a kövér bácsikán, aki szinte gurulva próbálja megközelíteni Janetet éhes vigyorral az arcán és nem tudja eldönteni, hogy az éhes mosoly az a nőnek szól-e vagy a hot-dogoknak. Utóbbi, nagy eséllyel, hiszen előző áldozata maradéka még ott remeg a kezében, ahogy a föld is remeg, minél közelebb ér. Remus hangja pont akkor ér a füléből az agya feldogozórendszerébe, amikor már teóriákat gyártana arról, hogy Janet elődje amiatt tűnt-e el mert megette Döbrögi, vagy felmondott mert túl büdös volt.

- Tudod... még mindig nem érzem magam kényelmesen, amikor a melltartóimról beszélsz. Pláne nem azután a trauma után, hogy egyik teliholdra véletlenül azt vettem fel, és cafatokra szakadt. – Úgy tesz, mint aki elmorzsol egy könnycseppet, ujjával követve a képzeletbeli csepp útját, majd elvigyorodik. – Mimi már akkor sem engedte, hogy a ruháit mossam, amikor még itthon voltam, nem hogy most mikor már felnőtt nő. – Alig észrevehetően megremeg a hangja. Hajába túr, és kicsit a napba néz, legyen mire fogni a bevizesedő szemeket, majd hálásan Janetre, mikor megérkezik – az egyébként elképesztően undorítóan sajttal teletömött – hot-dogokkal.

Hangosan rágva kövti szemével a férfit, nem akar megszólalni, lelke fáj, farkasa ordít, majd nyüszög, a falatok végigmarják sírásra készen álló torkát. – Nem mehetek haza Remus. Még nem... nem tudnék a szemébe nézni...

A hátam mögött fonom össze a karjaimat, hümmögök és közben meg előre-hátra hintázok a lábujjam és a sarkam között és éppen nagyon úgy teszek, mint aki azon gondolkozik, hogy mit egyen, pedig én már akkor tudtam, hogy mit fogok választani, amikor ideértünk. Szerintem te is tudod, hogy mit fogok választani, meg Janet is tudja, de azért nem kérdez semmit, csak kihívóan méreget, én meg hirtelen már nem is azon gondolkozom, hogy mit kellene ennem, hanem vele kezdek szemezni.
Előre is dőlök, hogy a ragadós, só szemes, meg ki tudja még milyen kis pulton megtámaszthassam a karjaimat, és kicsit közelebbről bámulhassak az amúgy nagyon is felejthető szemeibe. Azon kezdek gondolkodni, hogy vajon ingyen ehetnénk-e a hot-dogjiankat, ha hagynám, hogy leszopjon a koszos mosdóban, meg azon, hogy akkor te ezt tudnád-e értékelni, vagy nem. Mondjuk én tudnám értékelni, ha ilyeneket csinálnál, de inkább el se mondom, elég nagy kegynek számít, hogy korlátlanul ehetek a mekis kedvezményed által, amiért amúgy hálás is vagyok. Egy csomó pénzt spóroltál meg nekem.
- Oké. Én már tudom. - Pillantok feléd, aztán vissza Janetre, mindezt valami iszonyatosan csajozós hangnemben, amit te valószínűleg ismersz, Janet meg csak simán bedőlhet a játéknak. - Négy hot-dogot szeretnék csípős ketchuppal, meg majonézzel. - Préselem össze az ajkaimat kaján mosollyal, aztán csak megrázom a fejemet, amikor Janet savanyú uborkákról meg pirított hagymákról és mustárról kérdez. SOHA! Kicsit vitába is akarnék szállni vele, hogy miért akarja elrontani a hot-dogot ilyen úri dolgokkal, de aztán mégsem szólok semmit, csak úgy teszek, mint aki nagyon elgondolkozik a mustár és majonéz ízkombóján. - Na jó, legyen öt. - Bólintok határozottan, aztán pedig feléd pillantok és arrébb is lépek, hátha te is szemeznél egy kicsit Janettel. Közben persze a farzsebembe túrok, hogy onnan nagyon gyűrött bankjegyeket halásszak elő, ami miatt a Mama jól leszidna, és megkérdezné, hogy miért nem használok pénztárcát. Annyira leköt, hogy a bankjegyeket simítgassam ki, hogy végül nem tudok arra koncentrálni, hogy akkor te most flörtölsz-e Janettel vagy sem, csak a végszóra pillantok oda, és nyújtom át a még mindig gyűrött pénzt bárminemű bocsánatkérő pillantás nélkül.
- Megvárjuk ott? - Pillantok le rád, aztán fejemmel a kedvenc asztalunk felé bökök, ahhoz ami a legközelebb van a zebrához és ahol jól lehet nézni az embereket, mindenféle furcsa dolgokat kitalálva róluk. A kezeimet visszadugom a zsebeimbe míg odasétálunk -oké max három lépés, nehezen lehetne sétának csúfolni - és rátámaszkodjak a szintén retkes kis műanyag valamire, aminek a nevét sem tudnám megmondani. - Egyébként nem rossz, hogy a rózsaszín melltartód egyedül kell mosnod? Mármint az elég nagy vízpazarlás, és tudod mit mondott a Néni mindig. Afrikában szomjaznak. Nem érzed magad rosszul ettől? Kétlem, hogy Titannak lenne bármilyen olyan színű cucca amivel egyet moshatnád, és képzeld tök véletlenül tudom, hogy Miminek egy csomó piros és rózsaszín cucca van egyébként. - Húzom le a napszemüvegemet a hajamból a szemem elé és közben jól megbámulom a zebrán átsiető embereket. Melléktevékenységként azért feléd pillantok. - Oké nézd azt a tagot! Nem úgy néz ki, mint aki éppen a testvéreihez siet? - Bökök a fejemmel egy random tagra, de itt úgy sem ez a lényeg, hanem az átvitt értelemben tett utalások tömkelege.