tape my eyes open to force reality

- Jó, bocs. Csak nagyon megleptél. - Rezzenek össze, mert tényleg szarul vagyok és tényleg nem számítottam itt rád - mondjuk érted, magamra sem - főleg nem így: láttál már ennél szarabb állapotban is azt hiszem , részegen, első átváltozások során, remegve a kimerültségtől, de én azok közt a pillanatok között mégis csak kényelmesebben mozogtam, mint ebben a pillanatban - mindig is azt hittem, hogy teljesen ura vagyok ennek az egész farkasosdinak: jól tudom irányítani, ki is tudom használni és a farkasom meg én tök jól el is vagyunk, szóval nekem ez most egy elég nagy pofon az élettől. Még csak nem is hernyóztam tegnap, hogy így verjen a sors.
Rád bámulok olyan ítélkezően amennyire ez most megy, ha meztelenül látsz akkor azért szeretek valahogyan kinézni (nem mintha olyan sokszor látnál meztelenül, de ÉRTED), mert így csak azt érzem, hogy lépéselőnyben vagy: lehet hogy a tesóm vagy, de én meg vagyok olyan hímsoviniszta, hogy kiszolgáltatott helyzetekben is lépéselőnyben vagy éppen fölényben legyek a saját testvéreimmel szemben is. Úgyhogy inkább nem mondok semmit, csak elkapom a felém dobott köntöst és fázósan magamra húzom.
- Faszom sem tudja. Egyszerűen már átváltoztam vagy hússzor. - Drámai túlzással. - És még csak nem is akartam. - Panaszosan fonom össze a karjaimat magam körül, hogy enyhítsek a rám-rámtörő remegéshullámokon. - És szerintem lázas is vagyok, és a testem sem volt erre felkészülve. - Megrázom a fejemet, de belesajdul a mozdulatba, így csak hunyorogva szédülök meg. Erőtlennek érzem magamat. - Lehet meg fogok halni. - Nézek rád félig pánikolva félig meg higgadtan: nem tudom eldönteni, hogy most ettől nagyon féljek vagy inkább csak egyszerűen könnyebbüljek meg, amiért nem kell majd tovább szenvednem.

'Cause nights turn into days That turn to gray

- Baszd meg, Remus, ne kiabálj!!
Nem tudom, létezik-e fojtott kiabálás, de ha létezik, én azt csinálom - tudod, mert a Mama meg a Néni is édesdeden szenderegnek épp -, de csak mert a szívbajt hoztad rám. Szóval mondhatnám, hogy amúgy is, tesó, csak az kiabál, aki fél, neked meg mi az isten bajod van, de hát pont úgy nézel ki, mint akin átment négyszer egy úthenger (lehet ötször is), szóval egy részem fel van készülve arra, hogy azt mondod, most jön a nyakadra az ukrán maffia és azonnal, menekülünk mind valami földalatti bunkerba.
Vagy ilyesmi.
A másik részem arra viszont nincs felkészülve, hogy pont most változol szemérmessé, szóval muszáj halkan elröhögnöm magam - Jézus, szerintem láttalak már elégszer ruha nélkül, ne legyél már hülye - ezen a ponton már annyira nem számít, hogy az összes tesóm farkát láttam már legalább egyszer (már amelyiknek van, ugye), vagy így, vagy úgy (khm), de azt hiszem, ez a miénknél normálisabb családokban is megesik, szóval most nem tudom, hogy ezen tényleg fel kellene-e akadnia bármelyikünknek. Akár ezen, akár azon, hogy ő itt van, én itt vagyok. Igazság szerint kicsit úgy is néz ki, mint aki azért van itt, mint én, vagy valami hasonló okból. Csak én már túlvagyok egy hosszú, forró fürdőn és kimostam a hajamból, meg a körmöm alól minden mocskot, amit azok után sikerült összeszednem, hogy párszor át- meg visszaváltoztam és túl messze keveredtem el az erdőben, mert elsőre finoman szólva összezavarodtam.
Nem mintha igazán itt akarnék lenni, ez biztos valami elbaszott ösztön mindannyiunkban, hogy ide jövünk, ha gáz van, mert itt senki nem tud olyan kérdéseket feltenni, amire szégyen lenne bevallani a választ. Legalábbis most, hogy a Papa már nincs, és tudom, hogy ez igaz, az ember néha mégis elfelejti, a szekunder szégyen olyan mélyre olvadt a bőröm alá, hogy talán már soha nem tudok itt felszegett fejjel közlekedni.
Mindenek ellenére ledobom magamról a köntöst, ami egyébként sem tudom, kié, csak felvettem arra az ezeréves pólóra és pizsama alsóra, amit a szobámban találva magamra kaptam fürdés után, és odadobom Remusnak - Mi történt?

tape my eyes open to force reality

Szarul vagyok.
Szarul vagyok pedig nem is szívtam cracket már vagy két napja.
Szarul vagyok és még csak nem is szívtam semmit már vagy két napja ( és ettől a gondolattól csak még szarabbul leszek) ellenben már vagy hatszor átváltoztam két nap alatt pedig még csak nem is akartam és egyszer ezek közül éppen olyan helyen voltam, ahol az ember nem szívesen változik át csak úgy az akaratán kívül és ettől eszembe jut, hogy vajon akkor is valami hasonló lelhette a csajomat amikor ott a vízesésnél csak gondolt egyet és farkassá változott annak ellenére, hogy még csak nem is vagyunk egy falkában, vagy az szimplán teljes más volt. Az is az eszembe jutott, hogy vajon az elvonási tünetek produkálhatnak-e ilyen mellékhatásokat?
Szarul vagyok, mert most változtam vissza hetedjére, és a lábamban már nincs is semmi erő, hogy egészen a régi házunkig vigyen - nem tudom, hogy miért mindig itt kötök ki, ha valami szar ér, elvégre ez a hely minden okom eredendő okozója, de azért mégis csak jól esne, ha a Mama rimánkodna egy sort a Néni meg elmondana egy imát és főzne egy zöldséglevest - az erdő szélén megpihenek és csak nézem ahogyan a hűvös téli délutánban a leheletem párafelhőket kreáljon.  
Szarul vagyok, de eszembe jut, hogy talán a régi szobánk íróasztalába van egy kis fű eldugva és hogy milyen jól esne hétszeri átváltozás után, sajgó izmokkal, szétrobbanó fejjel, forró testtel és remegős végtagokkal, ha elszívhatnám. Szóval nem tudom, hogy hogyan de azért mégis csak bejutok a házba - micsoda véletlen, hogy pont most van a Mama és a Néni csendespihenőn - beteszem magam mögött az ajtót halkan és aztán rád bámulok. - ESME! - Kicsit rád kiáltok, mert nem az van, hogy nem láttál még meztelenül, inkább az van, hogy nem akarom, hogy most láss meztelenül, lázasan, remegős lábbal, szétrobbanó fejjel  és sajgó izmokkal. - Te meg mit keresel itt? - És tudod mit, most annyira szarul érzem magamat, hogy még takargatni is kezdem a meztelen testemet, mert érted, nyilván véletlen, hogy pont akkor akartam besurrani füvet szívni - meg felöltözni - amikor a Mama meg a Néni csendespihenőn van.