Csak rád vigyorgom ahelyett, hogy rákontráznám, hogy AZ TÉNYLEG FASZA, mert arra te meg visszamondhatnád, hogy tényleg fasza és a beszélgetésünk valószínűleg kihalna, szóval csak vigyorgom, mert hát hé, én kurva büszke vagyok a kamu Armanira meg arra, hogy az nincs kilyukadva meg kiszakadva, ugyebár az ember fia nem jelenthet meg mindenféle helyen szakadt öltönyben, hogy eljátssza mennyire nagy ügyvéd már kis szaros, porbafingó korában is. Nem mintha nekem olyan sokszor kellene eljátszanom azt, hogy ügyvéd vagyok, ha játszani szeretnék akkor inkább mással játszom meg máshogy.
Felnevetek, mert biztos vagyok benne, hogy viccelsz és tudod mit? Kurvára bírom, ha egy nőnek van humora. Szóval csak nevetek , pedig még be sem álltam rendesen, de aztán rájövök, hogy valószínűleg te is azt hitted, hogy vicceltem - PEDIG HALÁL KOMOLY VOLTAM - és egy kicsit az arcomra fagy a mosoly, de aztán bezáródik a fürdő ajtaja - mármint LOL, nyilván nem magától - és igazából leszarom a kamuöltönyt meg a videót is, csak téged bámullak és azt kívánom, hogy bárcsak felcsúszna a pulcsid alja ahogyan a tusolócsaphoz nyúlsz, de a kurva életbe, nekem ebben sincs szerencsém.
Letolom a gatyámat. Pont ilyen egyszerűen - ok a végén elrúgom a szennyes felé, ugye milyen kis trükkös vagyok - bármilyen szégyenérzet nélkül és tudod azon sem lepődnék meg, ha te nem bírnád tartania szemkontaktust, sőt tudod mit? Tudod mit? Meg sem fogok sértődni rajta. És tudod mit még? Na? Tudod? Azt sem fogom megkérdezni, hogy tetszik-e amit látsz, mert igazából nem kell, hogy tetszen. Az ember nagyon sok mindent meg tud csinálni anélkül, hogy akarná vagy kifejezetten kedvelné. Most érted, nekem sem tetszett évekkel ezelőtt, hogy elkaphatok valami nemibetegséget aztán mégis elkaptam. Nem tetszett az sem, hogy egy lány lefogazott, mégis elmentem, szóval érted.
De a lényeg tulajdonképpen nem is az, hogy neked tetszem-e - mármint oké, hivatalosan meg kellene kérdeznem, hogy akarod-e mielőtt rám tolnád majd valami baszadék nagy perrel, hogy megerőszakoltalak - hanem inkább az, hogy nekem tetszel-e. És nekem tetszel. Szóval meg sem várom, hogy te tegyél lépéseket felém, inkább csak a felsőd aljához nyúlok, hogy lehúzzam rólad és ezen a ponton ÉN tényleg elvesztem a szenkontaktust.
Elküldésének ideje -- Csüt. Dec. 31, 2020 11:10 pm
heaving through corrupted lungs
setting fire to our insides for fun
– Ó. Hm – mondom bölcsen, mert hát én aztán nem követek ilyesmit – mondjuk amúgy is, ki használ még Facebookot a Z generációból, amikor ott a Tiktok meg az Insta? Vagy lehet, hogy te nem is Z generáció vagy? Lehet, hogy sokkal idősebb vagy nálam? Mondjuk, vérfarkas vagy, miért is ne lehetnél akár NYOLCVANÖT éves? És ha nyolcvanöt éves vagy, akkor ez most liliomtiprásnak minősül? Bár annyira nem szeretem a liliomot, inkább lennék orchidea vagy tulipán, meg igazából nem is eltiporni akartál az imént, hanem megdugni, akkor te valójában TULIPÁNKÚRÓ volnál? Úgy érzem, túlságosan is nagy kérdések ezek így enyhén betépve, pláne akkor, ha az ember lánya – ez volnék én! – felettébb kielégületlen is egyúttal. Mi a blue ballsnak a megfelelője a lányok esetében? ÚRISTEN, EGY ÚJABB NAGY KÉRDÉS, belefájdul a fejem! – Az fasza, asszem – nyugtázom majdnem meggyőzötten, mert számomra minden öltöny egyforma – szexista lennék? JAJ, NE, elég a kérdésekből! –, de azért úgy mondod, mintha el kéne dobni tőle az agyamat, és hát, hidd el nekem, nyuszi, igazából nem hiszem, hogy tudnál olyat mondani, amitől ne dobnám el. Ha lenne telefonkönyvetek, lehet, felvetném, hogy olvasd fel nekem, de ugyebár kinek van még telefonkönyve? Hm, a nyolcvanöt éves vérfarkas bácsiknak esetleg? – Mármint fake Armani-öltönyökről indítsak videót? – Lehet, hogy kisült az agyam. De inkább vihogok, ahogy előkeresem a telefonomat, és beteszek egy klasszikus zenei playlistet a Spotifyon, és hagyom, hogy a fürdőszobába vezess, ami igazából dugig van az utazós sminkcuccaimmal meg a tízlépéses bőrápolási piperéimmel, megnyitom a csapot, hogy a zuhanyrózsából kellemesen meleg víz folyjon, mire odáig jutunk, és a hüvelykujjamat az ajkamnak támasztom, amíg arra várok, hogy nekiláss vetkőzni. Ami, nos, nyilván nem fog sokáig tartani, tekintve, hogy mindössze egy alsó van rajtad.
Csak megrántom a vállamat, mert hé, most akkor te sztereotípiáknak hittél vagy csak tényleg meglepett, hogy én bírom a művészetet? Mármint most nézz rám bébi, hát agyon vagyok varrva, mégis mit gondoltál miért, ha nem a művészek támogatása végett? - Hát nem tudom, gondolom amit mindenki más is. - Mármint most nekem halál egyértelmű, hogy te is valami hasonlót követsz annak érdekében, hogy egy kicsit is színesebb legyen az érdeklődési köröd, meg aztán nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én a kétes dolgaim nem feltétlenül szeretem a közösségimédiában tolni, mert mi van, ha egyszer véletlen egy rendőr vagy egy faszom tudja mi rám ír én meg nem vágom le, hogy emiatt kurva nagy szarba kerülök? Szóval kösz szépen, nekem teljesen megfelel az, hogy William Shakespeare fan oldalát követem, mindenféle múzeumot kedvelek be és Kylie Jennert meg Ariana Grandet kúrólájkolom. Hátha egyszer összejön. ( Végül is te is MAJDNEM összejöttél, és simán lehetsz a másodosztályú Ariane!!!)
De tulajdonképpen mindegy, hogy hányadosztályú vagy, amikor így dörgölőzöl, még egy pillanatra én is el tudnám hinni, hogy nem kell nekem semmilyen Kylie vagy Ariana, te is teljesen tökéletes vagy, csak közben olyan szar a kedved, hogy már nem tudok igazán azzal foglalkozni, hogy ez itt így mennyire meglepően jó.
- Van egy fake Armani öltönyöm. - És ezt nyilván úgy mondom, hogy ettől minimum el kell dobnod az agyad. MINIMUM. - És tudod mit? Amíg letusolunk indíts a telefonodon valami youtube videót valami hasonlóról. ÁT KELL SZELLEMÜLNÖM. - Jól hallottad bébi, mi most tusolni fogunk. - De aztán persze felmehetünk a penthousodba, vagy csak simán besétálhatunk az egyik Gucci storeban és kölcsön vehetünk egy ruhát. - Majd holnap visszavisszük!!
Már majdnem rávágom, hogy AKAROM, de aztán eszmélek ám, hogy az AKAROM az az oltárnál jön, és ugyebár nekem lánykérést ígértél, ahol a helyes válasz az IGEN, hát majdnem kibukik a számon az IGEN, de aztán folytatod a mondókádat, és persze mindennek függvényében teljesen logikus lenne, hogy TOTÁLISAN elkámpicsorodjak, de valójában egészen jólesik, hogy randalírozni szeretnél velem, mert az elmúlt héten annyira JÓL VISELKEDTEM, és annyira diszkrét és jól nevelt és ártatlan voltam – jó, hát ezt az elmúlt húsz percet leszámítva, na! –, hogy legszívesebben letépném magamról a láncaimat, de mivel lánc helyett csak EGYETLEN póló van rajtam, nem hinném, hogy annyira drámai lenne a dolog, mint amennyi drámaiságot ez a jelenet megérdemelne. Plusz, lássuk be, ha az nem hatott meg eléggé, hogy nincs rajtam bugyi, akkor valószínűleg azzal sem lennénk sokkal előrébb, ha anyaszült meztelenül állnék előtted, nem igaz? ELVESZTETTEM A VONZERŐMET, EZ VAN! De mondom, jólesik, hogy a homlokomnak döntöd a tiédet, még csak nem is mondok semmiféle butaságot – sem azt, hogy AKAROM, sem azt, hogy IGEN, bár, izé, lássuk be, most, hogy már mindezt végigmondtad, az IGEN nem lenne annyira out of context, mint amennyire elsőre feltételeztem volna, ugyebár! mindenesetre az orrom hegyével megbököm a tiédet, egy pillanatig gondolkodom rajta, hogy megcsókoljalak-e, aztán végül csak hátrább hajolok annyival, hogy bólinthassak. – Miket követsz te Facebookon, hogy ilyen kultúreseményeket ajánlgatnak neked? – Nekem gyakorlatilag DÍLEREKET szokott ajánlani, ami igazából elég furának tűnik, tekintve, hogy nem a darkweben nyomom, de hát hülye lennék másik dílerhez menni, ha itt vagy te, nem igaz? Fészkelődöm egy kicsit, a bokám mellé ülök felhúzott térddel, aztán ingatom a fejemet. – De előbb menjünk fel a penthouse-ba, kicsípem magam, és keresünk neked is valamit. Ha már műgyűjtők vagyunk, akkor legalább nézzünk ki úgy, mintha lenne pénzünk, különben le sem fognak állni velünk – teszem hozzá, aztán feltápászkodom, és a kezemet nyújtom feléd. – És ha esetleg csomagolnál nekünk uzsonnára valamit, amitől betéphetünk, az sem lenne utolsó.
Ez az egész olyan abszurd és fiktív, hogy egy pillanatra el kell gondolkoznom azon, hogy mennyire vagyok beállva. (Megvakarom a fejemet, pedig néha ha gondolkozom akkor nem a fejemet szoktam vakarni, csak most vagyok olyan jó arc és tapintatos, hogy nem máshol vakarózok, és megpróbálom felidézni, hogy mikor voltam utoljára tiszta. Ha amúgy vissza tudnám idézni, akkor az valaminek a jele lenne, de már arra sem vagyok képes, hogy visszaidézzem, szóval a vergődésed egy része helyett azon kezdek el gondolkozni, hogy vajon melyik szekrény mélyén lehet az a kannás bor és, hogy vajon, ha most én azt lehúzom és magadra hagylak, akkor még akkor is itt leszel-e, ha már testileg és lelkileg is megtisztulta.) Mármint BÉBI, hát ez az egész csak kitaláció volt, nem is házasodtatok össze, nem is váltatok el, még csak bugyi sincs rajtad, és még csak úgy is hagyott itt, hogy hátra sem nézett.
Megvakarom a fejemet, mert attól kezdek parázni, hogy el fogod sírni magad és nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, ha lányok, nők vagy asszonyok - esetedben választhatsz az előző kettő közül, ha még nem adtátok be a fiktív válási keresetet akkor végülis választhatod az asszonyt is, nekem mindegy - csak úgy sírni kezdenek a közelemben.
Szóval eléggé megrémülök, amikor eltűnsz szemmagasságból - és tudod lennék olyan paraszt, hogy veled szemben üljek le, ha nem lennél ennyire levert és szép - úgyhogy csak az égnek emelem a szemeimet, szerencsére nem látod, aztán csak leugrom a konyhapultról és egy percig komolyan elgondolkozom azon, hogy itt hagylak. Még a kannás bor sem kell.
De aztán lepillantok rád, és olyan kis szerencsétlen vagy, ahogyan ott ülsz - meg persze közben elég szép ahhoz, hogy ne rakjalak át egy másik zónába rögtön -, hogy nem tudok nem melléd ülni (azt mondanám, hogy mi szerencsétlenek tartsunk össze, de nem tartom magamat szerencsétlennek, szóval ilyet nem mondhatok neked. BOCS.), nem tudlak nem átkarolni és nem tudlak nem magamhoz húzni, hogy a fejem egy kicsit a te fejednek dönthessem. - Akarod, hogy... - Baszki nem jut eszembe semmi, hogy mit akarhatnál. Baszki, baszki, baszki.
- Láttam a Facebookon, hogy lesz ma valami faszom megnyitó a városban. Van Gogh. Elmehetnénk és csinálhatnánk valami botrányt. - Bocs bébi, ennél jobb ötletem aligha lesz. - Eljátszhatnánk, hogy műgyűjtők vagyunk és meg akarjuk venni azt a képet, ami előtt a legtöbben állnak. Vagy csak beszökhetünk, leülünk az egyik sarokba és eltöltjük ott az egész napunkat, beszólunk mindenkinek és elfutunk a biztonsági őr elől. Na?- Légyszi értékeld, hogy nem azt ajánlottam föl, hogy megduglak a szobámban aztán mehetsz amerre látsz.
– Mi az, hogy AMÚGY IS elvált volna? – Előbb megütközve nézek rád, de aztán valahogy azért csak leesik, hogy mi ennek a MÉLYEBB jelentése, és máris végtelenül elkámpicsorodom, mert egyik dologból következik a másik, RÖGVEST idegállapotba kerülök, mert tulajdonképpen most már mondhatsz AKÁRMIT, ez az amúgy is túlságosan is sok dolgot jelent ahhoz, hogy mindet ki tudd védeni, mert nincs elég érv a világon, hogy ezt ki lehessen magyarázni. AMÚGY IS, mert csak egy buta liba vagyok, aki hosszú távon nem jó befektetés, mert ha egyszer már nem leszek szép – jézusom, lesz olyan? –, akkor csak egy buta liba maradok. Bár addig még lehetnék okos! Vagy főzhetnék jól! Vagy lehetnék szép! Ja, nem, most mondtam, hogy nem leszek szép. BASSZA MEG, így hogy legyek okos, ha már eddig sem jutok? AMÚGY IS, mert Romulus a buta liba, és még csak nem is szép! Jó, ez igazából így nem teljesen igaz, mert Romulus értelemszerűen sokkal okosabb nálam – mondjuk, lássuk be, hogy ez nagyon, NAGYON sok mindenkire igaz –, libának aligha mondható, és hát igenis szép, még ha nem is annyira, mint te, Remus. AMÚGY IS, mert mondjuk mást szeret, és ez az egész csak vetítés volt, és KONKRÉTAN elrabolt egy hetet az életemből. És akkor minden hiába volt, de legalább csináltam neked egy szar szendvicset, amit udvariasságból megettél. Vagy mert annyira másnapos vagy, hogy nem érzel ízeket. AMÚGY IS, mert-- Tudnám-e a végtelenségig folytatni? IGEN. És akkor csak elfordulok a kávéfőzőtől, amely hisszegve-fújtatva prüszköli magából a forró kávét, átkarolom magamat, és lecsúszom a padlóra, ami annyira nem jó ötlet amúgy bugyi nélkül, mert kétes tisztaságúnak mondanám ezt a konyhát – Mimi tutira nem itt lakik, ugye? akkor biztos sokkal nagyobb lenne a tisztaság, nem? –, és legalább annyira szomorú vagyok, mint amikor rájöttem, hogy Albi csak ki akar használni hírszerzés céljából. A faszt. Igazából annál SOKKAL szomorúbb vagyok. Felhúzom a térdemet, aztán átkarolom, és az alkaromnak támasztott ajakkal válaszolok, szóval nem lepne meg, ha semmit sem értenél a dünnyögésemből, de ezen a ponton már biztosra veszem, hogy AMÚGY SEM – áh, ettől a kifejezéstől most már életem végéig PTSD-m lesz! – érdekel, hogy mit mondok, mert hát-- – Mindegy – nyugtázom végtelenül durcásan és végtelenül NŐKÉNT, és azt hiszem, itt az ideje, hogy összecuccoljak, és visszamenjek a penthouse-ba. Már éppen csak erőt kéne nyerni, hogy a: feltápászkodjam innét, B: egyek még egy harapást a fánkból, C: magamra húzzak legalább egy BÁRMIT, hogy ne így kelljen kimennem. Jó, igazából a C-t leszarom, a sarokba bugyi nélkül is lemehetek, és lássuk be, egyik Über hátsó ülése sem lehet már rosszabb ennek a konyhának a padlójánál.
- Vigyél magaddal egy doboz sört is baszki, nehogy öt perc múlva jöjjön rád a kínzó szomjúság! -Mert akkor lehet, hogy kiugrok az ablakon, vagy rosszabb esetben megtámadom Romulust. Végül is annyira csak nem lehet seggfej, hogy másodszorra is elbassza ezt nekem, ugye? Aztán rád nézek és eléggé rájövök arra, hogy nem kell Romulusnak bezavarnia még egyszer ahhoz, hogy elbassza ezt itt nekünk.
Már elbaszta.
Úgyhogy felsóhajtok, a fejemet nekitámasztom a konyhaszekrények - mert ugye időközben visszaültem a pultra - és megbámulom a plafont. - Igazából én se kérek. - Nem mintha engem kifejezetten kérdeztél volna, de ha tudni akarod nem vágyom kávéra, ellenben lehet, hogy valahol van eldugva egy kis whisky vagy egy kis kannásbor maradvány, ami ugyan arra nem jó, hogy az ember jól berúgjon, de azért arra igen, hogy egy fél napos bérletet vegyen a budira, és hát persze, nyilván szopás felváltva ülni és görnyedni a wc felett, de azért mégis csak józanul eshet neki a második körnek este az ember. - Ja, nehogy elhidd már. Amúgy is elvált volna tőled, éppen csak jó kifogásnak találta ezt. Most szerinted egy hétig ő sem szexelt senkivel? - Felhúzom a szemöldökömet, légyszi ne akard már ezt elhinni. - Mármint oké, biztos jó arc veled meg minden, de azért szentté ne avassuk. - Most komolyan azt hiszed, hogy Romulus ennyire jó arc? Hogy a tizenhetedik századból szabadult és még csak azt sem tudja, hogy milyenek a nem szűz lányok? Ugyan már bébi.
- Mi? - Pillantok rád aztán egy kicsit később kicsit értetlenebbül, lehet, hogy egy kicsit hosszabb ideig bámultam a plafont, mint az illendő lett volna, de most, hogy nem fogunk semmit sem csinálni egymással, simán lehetek másnapos és félig-meddig beállt az előbb elszívott cucctól. Oké, negyedig vagy egyezzünk ki egy ötöd részben? - Ja persze. Miért is ne mondtam volna komolyan? - És tudod lehet, hogy csak itt a beszélgetés hevében mondtam ezt neked, de mivel azért benne van a pakliban, hogy egyszer még megdughatlak, inkább nem viszakozom.
Nem szeretem, amikor úgy kezelnek, mint egy buta libát. Azt szeretem, amikor úgy kezelnek, mint egy dögös, ELLENÁLLHATATLAN buta libát, meg, figyelj, igazából a „dögös” meg az „ELLENÁLLHATATLAN” után bármi jöhetne, mert ott már úgyis elvesztem a fonalat. És ha bárki azt állítja, hogy ebben a világban nem elég szépnek – na meg dögösnek és ELLENÁLHATATLANNAK lenni –, akkor az nyugodtan összevetheti az én fizumat egy kevésbé szép tudósnőével mondjuk. Na, mit ér azzal, hogy annyira kurvaokos, hah? Lehet, hogy értené az Eastaughffe-ok vicceit, meg simán belemenne az adomázgatásba, de-- Nos, valószínűleg ugyanúgy nem dugná meg őt sem Romulus, mint ahogy engem, de-- IZÉ, mindegy. Kvázi csillogó szemmel fordulnék Remus felé, ha nem frusztrálna kissé, hogy Romulus közben nevet – lehet, hogy ez megint valami vicc? az én káromra? lehet, hogy a többi is az én káromra szólt? –, aztán lebiggyesztett ajakkal intek nemet a fánkra – még ott van az a másik is, amin ott az icipici harapásom icipici nyoma –, megtámaszkodom két kézzel a konyhapulton, aztán még el is húzom a számat, ahogy Romulus kisétál a konyhából ÉS A HÁZASSÁGUNKBÓL IS. De hé, így legalább senkinek sem kell kaspóból kávét innia! Már ha-- – Én igazából nem is kérek kávét – jegyzem meg kissé magamba fordulva. – Lehet, hogy én vagyok a hülye, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy igazából a próbahétbe ez mégsem fért bele – mondom, és azért felteszem a kávét, hát gondolom, senkinek sem fog fájni, hogyha lefő, aztán a nyakamba kapaszkodom, és csak felnézek rád. – Komolyan mondtad amúgy? – Nem tudom, hogy miért is vagyok ennyire ráficcenve erre a témára, hiszen mondom, az egyetlen házasság, ami előttem áll példaként, az gyakorlatilag nem létezett, mióta az eszemet tudom, de azt hiszem, ha mindenem megvan az életben, amit valaha is akartam – beleértve egy kibaszott tigrist is, ha már itt tartunk! –, akkor miért ne vágyhatnék valamire, amit igazából sosem akartam, és amiről fogalmam sincs, hogy milyen? Végül is már jó ideje ismerjük egymást, jó ideje veszek tőled anyagot, jó ideje vagy Mimi bátyja, de mi van, ha te is csak szórakozol rajtam? Mint amúgy láthatóan kábé mindenki más is?
Azt a részét még nem teljesen értem nekem miért kellene bűntudatot éreznem, amiért nem dugtam meg Marjoryt. Mármint oké, ha a siránkozásom fő oka az lenne, hogy Remus előbb férkőzött a bugyijába, mint én akkor még talán érthető lenne (bár ez a része se lenne különösebben meglepő, mert mégiscsak Remusról beszélünk, aki nem tehet róla, hogy puncimágnesnek született). De itt kérek szépen mindenkit, arról volt szó, hogy eljátsszuk a házastársakat egy hétig – ami amúgy nem zárta volna ki azt, hogy valamelyik este ne történt meg volna, az, ami miatt Remus most úgy érzi, hogy bűntudatot kellene éreznem! – ezzel tesztelve, hogy később majd Marjory a felegésem, a gyerekem vagy a kutyám legyen.
HAGYJUK. Úgy nézek Remusra, hogy ha picit még tovább akarna időzni ennél a témánál, amit én hoztam fel ugyan, de teljesen véletlen és nem gondolkozva, akkor ne tegye. Ebben a pillantásban benne van minden, amit csinálnék vele, hogy megértse mennyire nem lenne jó se neki se senkinek, ha nem hagyná ejteni ezt a témát. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a hallgatásának ára van és előbb utóbb be fogja hajtani rajtam, de jelenleg bármi legyen az ára én megfizetném.
Kicsit valóban kirekesztem Marjoryt az egész vitából, de hát végül is Ő pislogott olyan segélykérőn Remusra, mint egy hercegnő akit meg kell, hogy mentsenek a gonosztól - aki NEM ÉN VAGYOK egyébként. Csak a fejem csóválom, amikor közli, hogy nem érti a vicceinket (jó, elég elvont és mások számára talán annyira nem is vicces az, amit mi annak tartunk) majd egy pillanatra elgondolkozom rajta, hogy hozzáteszem, hogy „vagy nem” mármint vajon tényleg képes lenne-e itt és most térden állva a megbocsátásomon dolgozni, de végül arra jutok, hogy igen.
- Hát .. – kezdenék bele, hogy talán valóban nem fogja senki feleségül venni, de ha dolgozna azon, hogy mondjuk ne tegye szét a lábát ilyen gyorsan akkor akármi is történhetne, de nem fejezem be mert beleharapok a fánkba és közben Remus válaszol rá. Méghozzá nem is akárhogy. Kénytelen vagyok elnevetni magam.
- Végülis akkor ez itt most egy happy ending – nevetek tovább fejcsóválva, mert azért annyira nem is nehéz elképzelni őket férjként és feleségként. Könnyebb, mint engem és Marjoryt. Aki most éppen egy kaspóba akar kávét tölteni. Igen, Remusnak tökéletes felesége lenne.
-Figyelj Marj, hagyd azt a kávét – lököm el magam a pulttól és veszem fel a doboz fánkot – Vegyél egy fánkot, többet nem kapsz – tolom felé miközben még tovább falatozom a sajátomon.
- A maradékot megosztom majd Bartieval, nektek meg további jó akármit – és én ezennel lezártnak tekintem részemről a cockblock szerepet. Azt azért titkon remélem, hogy sikerült annyira kizökkentenem őket a menetből, hogy mindketten kielégületlenül hagyják el a konyhát – Ja és Marj, el akarok válni – vigyorgok rá és még mielőtt kilépnék az ajtón egy nagyon felnőttes bemutatással ajándékozom meg Remust és a szobáját célzom meg egy kis fűért mielőtt bezárkóznék a szobámba a fánkokkal, hogy betépve keressek valami levezető minőségi videót pornhubon.
Nem akarok belemenni abba, hogy a farkamból kijövő valami mire is hasonlít inkább, mert hát elég beteg az, hogy Romulus erre asszociált RÖGTÖN - de hát testvérek vagyunk, szóval nem gondolok semmilyen rossz dolgot, ne aggódjatok - inkább csak elhúzom a számat és közben én is felröhögöm, ha már te ezt olyan viccesnek találtad, akkor biztos kurvára szórakoztató, de aztán én elég hamar abba is hagyom, mert azért annyira nem vicces ez a Romolus gyerek, érted, éppen egymásba merültünk volna, amikor beállított és most jön ezekkel a szar oltós dumáival, ami láthatóan téged egy másodpercre sem hat meg, engem meg pláne hidegen hagy, szóval egy ponton a vihogásod közepette meg az ő ellenvetései között ásítok egy nagyot: KEZDTEK UNALMASAK LENNI.
- Meg ne sajnáljalak már, baszd meg. - Vetem közbe úgy nagyjából Romulus egy-két lélegzete közepette, amikor arról rinyál, hogy mennyire nehezére esett, meg hogy olyan vagy, mint a testvére és hát légyszi nehogy bevedd ezt a sok szart, amit most próbál rád tolni annak érdekében, hogy helyette neked legyen bűntudatod. Szóval az van, hogy én szívesen felvilágosítanálak arról, hogy pontosan milyen is Romulus testvérének lenni - és most nem magamról beszélek, hanem a mentségéről - meg arról is, hogy mennyire jót tenne a gyereknek, ha legalább néhanapján kiverné magának, de olyan gyorsan folytatja a szövegelést, hogy tulajdonképpen csak arra van időm, hogy beleharapjak a fánkba, amit loptam magamnak. - Hagyjuk? - Vonom fel azért vigyorogva a szemöldökömet, közben meg vetek egy olyan pillantást Romulusra, tudod egy olyan kurva sokba fog neked kerülni ez a hagyjuk pillantást, de HAGYOM, mert kurva jó arc testvér vagyok. ( Meg mert Esme mégis csak a másik tetsvérem és ha néha napján szeretném is megszivatni Romulust, azt nem akarom, hogy a fancy, agysejtromboló valóságshowban kiteregesse valaki -- érted VALAKI -- a szennyesüket. )
Kicsit felröhögök, aztán meg vetek egy olyan jelentőségteljes pillantást Romulusra amilyet csak a fiúk szoktak, ahogyan elkezdessz lefelé hajolni, mert érted, ezt zavarta meg, pont ezt, és baszki nekem még vicceket sem kellett mondanom ahhoz, hogy készségesen fond a lábad a derekam köré, szóval mi lett volna, ha esetleg tényleg vár még tíz percet azzal a hazajövetellel? - Nem baj bébi, elég ha mi értjük. - És kicsit csalódottan nekidőlök a konyhapultnak, mert ebből nem lesz szex ma reggel, ebben már teljese biztos vagyok, úgyhogy inkább megint felülök a konyhapultra, hogy kicsit unottabban majszolhassam a fánkot, hátha valaki észreveszi magát és... szóval mindegy, mert valaki mégis csak egy kurva kávét akar inni ahelyett, hogy elhúzna a picsába.
- Hát nem t'om, ha kielégszel valami három utcányira lévő zacistól lopott gyűrűvel, amiben nincsenek kövek, mert az a kapzsi fasz már eladta feketén a helyi maffiának.. akkor én feleségül vehetlek. - És mielőtt azt hinnéd, hogy viccelek, ÉN tényleg komolyan mondom.
Ó, baszki, tudom, hogy nem kéne felröhögnöm a mustáros megjegyzéseden, de azért felröhögök. Aztán a szám elé kapom a kezemet, aztán inkább rá is harapok a mutatóujjam középső percére, hogy ne röhögjek tovább, mert AZT HISZEM, a dugáson kapott feleségek TÖBBNYIRE nem szoktak röhögni – mondjuk, nem tudom, mert mióta az eszemet tudom, anyám elvált feleség, és soha az életben nem láttam még csak mosolyogni sem, szóval minden ilyen jellegű ismeretemet filmekből szedtem –, de vihogás ide vagy oda, Remus olyannyira HŐSIESEN pillant rám – azt hiszem, nem azt üzeni a szeme, hogy fogd már be a pofád végre, hanem azt, hogy megmentelek, hercegnőm, és hát tök jól gondolom, nem? –, hogy máris ellágyulok. Mintha amúgy nem lettem volna már alapból is elég lágy attól, hogy a próbaférjem fánkot hozott nekem! Lehet, hogy fel akart volna hizlalni, hogy ILYESMI ne fordulhasson elő? Remus nagymonológja során közbeszúrnám azért, hogy nevem is van ám, de amikor Romulus kifakad, hogy MÁR MIÉRT CSINÁLT VOLNA MEG, minden további aggályomat instant elfelejtem. – HÉ! – Aztán meg a pultnak döntöm a csípőmet, és máris keresztbe fonom a karomat, csak hogy oldalra biccentett fejjel várjam, hogy ezt hogy magyarázod meg, fiatalember – OH, HOW THE TURNTABLES –, aztán meg értetlenül csücsörítek, és a roppant gondolkozásban még a szemöldökömet is összevonom. A szavakat egyesével tudom ám értelmezni, de valahogy mondat formájában mégsem akarnak összeállni. – Na, azért! – Mert azért azt már sikerül értelmeznem, hogy „hogyne akart volna megdugni”, már éppen csak a feltételes múltat nem tudnám hova tenni, amíg azt nem mondja, hogy olyan, mintha a húga lenné--- – PFUJ! – Kicsit kezdem amúgy úgy érezni magam ebben az egész jelenetben, mint egy random fekete mellékszereplő egy 2000-es évek elején készült filmben, akinek kábé annyi hozzáfűznivalója van a cselekményhez, hogy „HÚ, ÖCSÉM!”, vagy hogy „HÁT EZ DURVA”. Hát enyhe undorral lefittyedt ajakkal nyúlok csupán a fánkért, és próbálom olyan arccal enni, mintha egyáltalán nem ízlene – PEDIG KURVAFINOM –, aztán csak úgy pucéran leteszem a pultra – a fánkot, nem mást, bár jogos, elég sok minden pucér ebben a helyiségben –, és mielőtt bárki kiakadna, szerintem a jelenleginél nagyobb kosz már úgysem lehet itt, és hát farkasként úgysincs sok esélye, hogy elkapjuk a tetanuszt, nem? Hát már mozdulnék is kávét csinálni, de a következő felvetés hallatán előbb bizonytalanul Remusra nézek, mielőtt elkezdenék lehajolni, hogy-- Csak vicceltem, nyugi. – Egyáltalán nem értem a vicceiteket – szögezem le aztán duzzogva, mert szerintem mindenki számára egyértelmű, hogy ÉN vagyok itt az áldozat, aztán lebiggyesztett ajakkal állok neki kávét főzni. A szekrényben pontosan egy darab bögrét, egy McDonald’sos poharat és egy KASPÓT találok, szóval asszem, ezekkel kell beérnünk. – Soha senki sem fog elvenni – sóhajtom drámaian, leginkább a kaspónak, amibe beleszagolok, hogy nagyon virágföld-illatú-e, aztán arra jutok, hogy ezt valószínűleg inkább fű tárolására használták, az meg végül is majdnem üti a kávéban lévő koffeint, tehát megállapítom, hogy megteszi.
Ha már itt tartunk, amúgy hazajöhettem volna egy félórával korábban is. Sőt igazából el se kellett volna mennem – na már nem ÚGY, mert úgy pont, hogy el kellett volna – és akkor nem tartanánk itt. De most mégis itt tartunk, hogy Marj és Remus (bár főleg Remus) úgy állnak ott, mint fasz a lakodalomban és még én érzem magam kellemetlenül egy percre, mert megzavartam őket. Ez utána elmúlik és inkább mérges csalódott leszek vagy csalódott mérges, fene tudja. Bár Remus próbálja azt éreztetni velem, hogy nekem kellene elnézést kérni, amiért visszajöttem. Mármint még meg se szólalt de már látom rajta, hogy ezt akarja elérni Marj azonban megelőzi a szendvicses dumájával. - És mi? Marjory? Ezért úgy gondoltad, hogy majd Remus farkából pótlod a mustárt a szendvicsből? – horkanok fel aztán el is fintorodok a gondolatára, meg hát szerintem amúgy nem is rossz a majonéz a szendvicsben szóval tökre elégedett lettem volna vele. De már ugye kurvára mindegy. Ahogy az is mindegy lehetne, amit Remus mond. De az nem mindegy. - Már miért csináltam volna meg? – mármint egyből, ezt nem teszem hozzá, mert amúgy ők ketten nem hiszem, hogy amúgy olyan sokszor találkoztak volna és tessék, öt percre se lehet egyedül hagyni őket anélkül, hogy Remus farka ne akarna megismerkedni egy ismeretlen vaginával – Mármint félre ne érts Marjory – magyarázkodnék, aztán Remus már a szexuális beállítottságomat célozza meg, amivel azért valljuk be kicsit mellélő de nem annyira, hogy szó nélkül hagyjam – Nem a faszokra bukok, csak nem akartam akkora fasz lenni – mint TE, tenném hozzá de nem és megtámaszkodok a pulton, a fánkokat nézem, mintha azoktól várnék megváltást – Tudod milyen nehéz volt merevedéssel aludni miközben végig hozzám nyomódott a melle? – nézek tökre kétségbeesetten Remusra – Hogyne akartam volna megdugni – itt pedig bocsánatkérőn nézek Marjoryra, na nem azért, mert sajnálom, hogy ezt mondtam, hanem mert nem történt végül semmi - De annyi szarságát láttam már, hogy olyan mintha a húgom lenne baszki – itt egy pillanatra elhallgatok és kicsit összeszűkült szemmel nézek Marjoryra majd Remusra (amit amúgy bár ne tennék) mert most ez egy kurva nagy ÖNGÓL volt ha mondjuk Esmére gondolunk és inkább jobb ha nem gondolunk rá, de mondjuk Ő nem vérszerinti húgom bár Marjory se lenne az szóval -Hagyjuk – jelentem ki kicsit hangosabban még mielőtt Remus bármilyen szóra is nyitná a száját és hagyom, hogy kivegyen egy fánkot, mert most úgy érzem én járnék szarabbul, ha nem engedném. - Egyél most már Te is – tolom a fánkos dobozt Marjory felé, aki úgy néz ki, mintha már most rágódna valamin és tökre értetlenkedve meredek rá, mert tudtommal amúgy nincsen semmi a szájában – Jó étvágyat a reggelihez és legyen kurvára szép napotok – nekidőlök a pultnak és benyomok a számba még egy fánkot közben a fejemet csóválva nézek hol Remusra, hol Marjra – Azért ha már szendvicset nem csináltál valami kávét vagy teát összedobhatnál, vagy nem tudom mit szoktak csinálni az éppen dugáson kapott feleségek a férjüknek. Leszopják? – itt azért egy kicsit elmosolyodok, mert valljuk be elég nevetséges a helyzet – Csak vicceltem, nyugi – vagy nem .
Na most az van, hogy Romulus jöhetett volna mondjuk úgy húsz perccel később is - de ha reálisak akarunk lenni akkor elég lett volna úgy tíz-tizenöt perccel később hazatolnia a képét - és akkor most nem kellene menetre készen, egy hülye, szakadt alsónadrágban mutatkoznom előtte. Mármint persze, senkinek ne legyenek olyan téveszméi, hogy én ezért egy pillanatra is zavarban érzem magamat, inkább csak kibaszott dühös vagyok, mert hát te simán hagytad volna, hogy megdugjalak erre ez a szerencsétlen beállít és te nyilván ezek után nem fogod hagyni, hogy megdugjalak.
Úgyhogy csak felsóhajtok, elhúzódom tőled, nekitámaszkodom a konyhapultnak és rábámulok Romulusra bárminemű szégyenérzet nélkül és várom, hogy akkor te mondj valamit. Csak te nem igazán mondasz semmit csak mentegetőzől, pedig nem csináltál semmi rosszat, csak hagytad, hogy szerény személyem elvarázsoljon kifinomult modorával. Úgyhogy én nagy kegyesen felsóhajtok - nem mondták még neked, hogy ezzel konkrétan beismered, hogy tényleg elbasztad? - (ez a sóhaj tudod kicsit olyan csendre intés, persze nem egy olyan fogd már be a pofád végre fajta, hanem valami sokkal szofisztikáltabb LÉGYSZ NE fajta sóhaj), vetek feléd egy pillantást ( egy kicsit kussolj már pillantást, de inkább olyan MAJD ÉN ELINTÉZEM fajta, kinek mi tetszik) és képek egyet Romulus felé. Ennek igazából nem sok jelentősége van kettőnkre nézve, sokkalta inkább ahhoz van köze, hogy közelebb kerüljek a fánkos dobozhoz, vetek egy kósza pillantást a tartalmára - az az egyszerűbb fajta egészen jól néz ki!! - aztán csak megrántom a vállamat.
- Most nem tudom mit rinyálsz. - És ez nem neked szól, pedig egy kicsit úgy érzem, hogy te is rinyálsz, ez premierben Romulusnak van címezve. - Az sokkal kiábrándítóbb, hogy te nem csináltad meg a csajt. - Férfi EZ egyáltalán? Mármint, ha éjszaka is bugyi nélkül aludtál - és miért dobtad volna le reggel? - akkor valami nagyon nagy baj lehet Romulusszal. Össze is vonom a szemöldökömet. - Egyébként nem baj, ha inkább a faszra buksz testvérem, de az elég cinkes, hogy minket állítasz be itt a rosszfiúknak csak mert nem mered felvállalni a szexuális orientációdat. - Ezen a ponton azért rá vetődőm arra a fánkra - mármint értitek, elég gyorsan odanyúlok, hogy rámarkoljak és ha esetleg Romulus lecsapná a doboz tetejét, nos, hát abban az esetben is csak úgy vagyok hajlandó kihúzni a kezemet, hogy a fánkot rendesen markolhassam. - Amúgy is ez itt Amerika és... - Azért ezen a ponton, ha nem haragszotok nem vallom be, hogy én miket csináltam eddigi életem során, úgyhogy csak megrántom a vállamat és beleharapok a fánkba. Kibaszott finom. -... és nem kellene ennyire önzőnek lenned. Hát mikor sajnáltam én tőled bármit is? -
Figyelj, Remus, nagyon dögös a hangod, és én elhiszem, hogy ha úgy látsz engem, mint egy pénzzel kitömött csodacsomagot – mi a picsa az a csodacsomag? mondjuk, nem tudom, hogy létezett-e ilyen szó eddig, de akár igen, akár nem, én AZ VAGYOK! –, de azt nyilván nem tudod, hogy tizenévesen nálad is szakadtabban éltem, és azért csak elpattan az ajkam, amikor elnyomod a füves cigit. A FALON. Ráadásul még SOK VOLT BELŐLE. A bennem élő, örökké éhes és örökké szomjas és örökké tripre áhítozó kamaszlány – na nem mintha tizenkilenc évesen már annyira túllennék a tizenéves korszakomon, de NA! – felhördül, miközben ez a CSODACSOMAG, aki én vagyok, valóban ajzószerként regisztrálja Romulus illatát – Romulus, a faszért nem húztál meg az éjjel, ahányszor te voltál a nagykifli, mindig odatoltam a fenekemet, hátha veszed a lapot, de NEM, hát csoda, hogy ennyire ki vagyok éhezve? –, aztán ahogy kinyitom a szememet, rájövök, hogy Romulus illata nem feltétlenül a pólómból származik. Nem CSAK a pólómból. – Hé! – Anyád a jöttment! És már-már azt hinném, hogy enyém az erkölcsi győzelem, amikor jön a „mi a fasz, Marjory?”, és hirtelen elönt valamiféle érzés, amit nem is tudom, hogy éreztem-e valaha, és ennek okán azt sem tudom, hogy mi a fene lehet az. Annyi világos, hogy sajnálom Romulust – mert olyan fényes a tekintete, és olyan szép vonalú az álla –, sajnálom magamat – mert nem húzott meg az éjjel Romulus, és mert most ezek után valószínűleg már Remus sem fog! –, Remust... Hát, Remust nem sajnálom annyira, mindenesetre igyekszem letoszigálni magamról, éppen csak a tenyerem marad a mellkasán, ahogy arrébb tolom ballal, a falnak támasztom a hátamat, a jobb kézfejemre meg ráköhintek, csak hogy húzzam az időt. Mert ezzel a fél másodperccel, amit a köhintéssel nyertem, máris előrébb vagyok. Ja, nem. Ránézek Remusra, hogy mondjon valamit, mert bár a szex ígérete sok mindent kisuhintott az agyamból, azért valami olyasmi határozottan rémlik, hogy azt mondta, hogy majd megvéd, vagy ilyesmi, hát itt a lehetőség, hogy hős lovag legyen, fényes páncélban, aki előadja azt a nyakatekert elméletét, hogy a próbahéten lehet hibázni. Még villogtatom is a tekintetemet, hogy na, lásson hozzá, mert én felfogni sem fogtam fel, amit mondott, nem hogy vissza tudjam adni újra. – Én csináltam szendvi-- Ja, nem, mert azt megette Remust. – Akartam csinálni szendvicset? Hozzáláttam. De a mustáros bödönben majonéz volt, és... – Miért is magyarázkodom? Mármint, Remus azt mondta, hogy TÉNYLEG nem csináltam semmi rosszat, de most, hogy így látom Romulust, kezében a fánkkal, AMIBŐL NEKEM IS HOZOTT, még soha senkitől sem kaptam ÉTELT, mármint Bobon kívül, pedig baszki, a legtöbb lány nem mindenféle faszságra vágyik, csak arra, hogy MEGETESSÉK, szóval most, azt hiszem, kezdek gyanút fogni, hogy mi a franc is lehet az, amit érzek. Már tökre itt van a nyelvem hegyén!
Tehát igazából, ha mindent összevetünk Marjory annyira nem is rossz feleség. Mármint nem hiszem, hogy amúgy ezt pár nap alatt meg lehetne-e mondani valakiről – de mondjuk miért is ne lehetne? – ha viszont valami összegzést kellene adni róla, akkor az egészen pozitív lenne, mert azt látom rajta, hogy próbálkozik. Komolyan veszi – emiatt én is kénytelen vagyok komolyan venni, mint most amikor a reggeli futásból hazafelé úgy döntök, hogy viszek neki meglepetés fánk kosarat. Mármint azt a mindenes fánkot, csokimázzal bevonva, némelyik töltelékkel és tök szépen kidíszítve – mert a csaj ezt ajánlotta egy fanyar mosoly keretében, amikor azt mondtam, hogy a feleségemnek viszem – tök szép dobozban. Mert lassan lejár a próbahete. És ügyes volt, mármint Marjorysan ügyes. MEGÉRDEMLI.
A ház felé közeledve eszembe jut, hogy nem a legegészségesebb dolog fánkot reggelizni, de akkor már tök mindegy. Azért sokat javít a dolgon, hogy tényleg kurva jól néznek ki szóval ha tegyük fel viszek neki narancslevet meg pirítóst első reggelinek, akkor utána már nem bűn fánkot enni. Igen, ez így lesz. Ezért is vezet az első utam a konyhába. Ami egy nagyon szar döntés. Több szempontból is. Először a fű szaga csap meg és arra gondolok, hogy baszki akkor most vagy Bartie vagy Remus van itt és akkor muszáj lesz adnom nekik a fánkokból. A legrosszabb eset, hogy mind a ketten itt vannak, de csak – haha – Remus az meg a legújabb áldozata. -Remus muszáj minden jöttment csajt megdugnod a konyhában? – szerencsére (?) Remus el van annyira foglalva, hogy ne foglalkozzon majd a fánkkal , ahogy lerakom a dobozt a pultra – Örülnék, ha mondjuk a szobádat használnád, mert reggelit kell készítenem – végül megcsap az ismerős szag meg már látom is a szőke fürtöket, ahogy oldalra billentem a fejem – Mi a fasz, Marjory? – nem is tudom, hogy egyébként melyik felismerés esik szarabbul, hogy 1, Marjory mégse lesz jó feleség 2, Remus sose lesz jó sógor 3, Hiába vettem a fánkot 4, Remus még EBBEN IS megelőzött - Ez most komoly? – nem mérges vagyok, hanem inkább csalódott. A kezdeti lelkesedésem már alább is hagyott, ahogy a kettősükre pillantok, aztán vissza a dobozra, amit hoztam – Még kibaszott fánkot is hoztam Neked reggelire – bökök a doboz felé, miközben a lehető legszomorúbban nézek Marjoryra. Oké, hogy nem én fogom elvenni – ezek után meg főleg, azt hiszem – de azért egy KICSIT bírhatta volna tovább. Mondjuk…végig? Remusra és a szakadt alsónadrágjára nézve nem igazán értem, hogy mi volt ENNYIRE ellenállhatatlan benne, de ezt azt hiszem sosem fogom megérteni. - Annyira kiábrándítóak vagytok – magamhoz húzom a fánkos dobozt és felcsapom, hogy kivegyek belőle egyet.
Ha eddig akartam volna mondjuk egy volt nőmre gondolni - a numeráimat általában elfelejtem, mert vagy be vagyok állva vagy éppenséggel kurva felejthetők azok a csajok és a tripperen kívül amúgy sem hagynak semmilyen maradandó dolgot - ezek után biztosan nem tudok másra gondolni, csak rád, úgy bújsz hozzám, hogy hirtelen azt is elfelejtem, hogy pali vagyok-e vagy csaj - oké, mondjuk elég hamar eszembe jut, hogy mi van a lábam között, ne aggódj!! - ahogyan elfelejtem azt is, hogy szar napom volt, hogy rossz hetem, hogy szét van baszva az életem.
Szóval villantok rád egy lehengerlőnek szánt mosolyt és tudod bele tudnék veszni a csókba, ha hagynád, ha nem húzódnál el, ha nem kelletnéd magad, így viszont csak úgy érzem, hogy a cigi egy kicsit jobban érdekel téged nálam, és tudod igazából hibáztatni se tudlak, mert lehet lenne olyan pillanatom amiben helyetted én is valami könnyű partidrogot választanék - bocs bébi, függő vagyok - úgyhogy ki is veszem a kezedből, szádból vagy valamelyik testüregedből a cigarettát, meg is slukkolom, a füstöt rád is eregetem farkasvigyort villantva. Letüdőzöm még egyszer azt a keserű valamit, amitől a világ újból betompul, te közben egyre élesedsz körülöttem, elmosódott vonalaid tökéletessé válnak, az illatod érezhetőbbé, a szívdobbanásaid erőszakosabbá.
Úgyhogy elnyomom azt a kurva csikket a falon, minden perc egy kibaszott ul elvesztegetett pillanat, a szádra hajolok, hogy finomkodás helyett erőszakosan csókoljalak, a tenyereimet becsúsztatom a póló alá (nem pólód, mindketten tudjuk, hogy ez nem a tiéd, hogy Romulus illata mint valami ajzószer ékelődik közénk), felgyűrőm, hogy a melleidre is rámarkolhassak, hogy jobban hozzád préselődhessek, hogy végül a csípödhöz kalandozzanak vissza az ujjaim, hogy a feneked alá nyúlhassak, hogy megemelhesselek, a falnak nyomjalak és minimum úgy csókoljalak tovább, mintha többé már nem a levegő lenne az a dolog, amire ezen a bolygón szükségem van az élethez, hanem te, és tudod mit baszd meg? Még én is elhiszem.
Hm, megkértelek volna, hogy kopj le? Hát, ha te mondod, akkor biztos így volt, nem is igyekszem hát, hogy előtúrjam az emlékeim közül ennek a pontos hogy s mintjét, és hát igen, én valóban ártatlan vagyok – KHM –, na meg semmiről sem tudó – KHM-KHM –, szerencsére addig nem merészkedsz, hogy tiszta is, mert akkor valószínűleg ránk szakadna a plafon – habár a plafon stabilitásáról amúgy sem vagyok teljesen meggyőződve, tényleg rá kéne szoknom arra, hogy több időt töltök a reality show villájában –, de figyelj, szeretem, amikor udvarolnak nekem, és hát nem tudom, hogy ez udvarlásnak minősül-e, de valahogy így ki tudok békülni azzal a képpel, amit alkotsz rólam, oké? Hát teljesen rendben van az is, hogy csókolgatni kezded a nyakamat, én elégedetten sóhaj-nyögök válaszul – tudod, csak amolyan csendes elégedettséggel, ahogy a macskák dorombolnak, nem úgy, mintha legalábbis pornófilmbe képzelném magam –, aztán éppen csak kicsit vagyok kevésbé ártatlan és kevésbé semmiről sem tudó, amikor a munkára már éppen nem alkalmas hosszúságúra hagyott körmökkel ékesített hüvelykujjammal végigszántok az állad vonalán, majd alátartok, hogy rám figyelj, és ne azt képzeld, hogy valamelyik előző – vagy mostani? – csajod vagyok. Ennyi azért jár nekem, nem igaz? És hát mondom, továbbra is teljesen ártatlanul és semmiről sem tudón keresem az ajkadat – megpuszilom a felsőt, ráharapok az alsóra –, aztán a falnak döntöm a tarkómat, ívbe feszítem a gerincemet, és slukkolok még egyet a fűből, na nem mintha még inkább meg kellene hoznom hozzád az étvágyamat.
Elküldésének ideje -- Hétf. Nov. 30, 2020 12:52 pm
Az van, hogy nem akartam a szemedbe hazudni és esetleg kimondani azt amit amúgy biztosan mindketten kurvára tudunk - mármint most eljátszhatjuk, hogy nem tudjuk, meg hogy Romulust ennél jobb embernek ismerjük, de hát baszki, létezik élő ember a földön, akinek ez nem esne szarul? - Romulus nagyon meg fog sértődni. (Kivéve akkor, ha téged le sem szar, inkább csak úgy játszadozik veled, mint azok a kutyák akik már jól laktak de azért kikönyörögték azt a combcsontot maguknak, most meg az orrukat összemaszatolva igyekeznek elásni rosszabb időkre, de akkor gondolom bébi te fogsz rá megsértődni, mármint ki akarna valaki másnak a rosszabb időre félretett, néha elővehető csontja lenni?) Úgyhogy elkerülve azt, hogy már így a kapcsolatunk hajnalán hazudoznom kelljen neked, inkább csak úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, amit kérdeztél. Hidd el, baromi jól tudom hozni a hülye gyerek szerepét. - Ó, hát ezen egy kicsit sem kell aggódnod, ha be is akarna rágni úgy is engem tartana a köcsögnek, hogy rád, mint ártatlan, semmiről sem tudó lányra, ráhajtottam, amikor te megkértél, hogy kopjak le. - És emiatt tudod olyan büszkén húzom ki magamat, mintha minimum díjat kellene kapnom a teljesítményem miatt.
Mondjuk te is minimum kaphatnál egy kitüntetést, amiért így játszadozol velem, kicsit el is vesztem a józan eszemet ahogyan cirógatsz, mindig is az a fajta srác voltam, aki nagyon is szerette a törődést, meg azt, ha le akarták venni a lábáról - mondjuk neked elnézném, ha éppenséggel nem akarnál levenni róla, mondom túl jó nő vagy ahhoz, hogy apróságok miatt elszalasszalak, még azon sem vergődnék, hogy helyetted mondjuk nekem kell eléd térdelnem- úgyhogy nekem nagyon bejön ez a nevetgélős, simogatós dolog, tudod?
Kicsit rá is markolok a derekadra ahogyan közelebb tollak a falhoz, kicsit jobban be is szívom az illatodat, mintha a fű helyett téged akarnálak újonnan a drogommá tenni: adta az ég, hogy sem eper sem kurva kókusz illatod nincsen, mert akkor egy kicsit úgy kellene közelebb férkőznöm hozzád, hogy közben másra gondolok és habár tényleg egy faszfej vagyok, vétek lenne helyetted másra gondolnom. Szóval kicsit a combod alá is nyúlok, hogy úgy húzzalak közelebb, kicsit fel is morranok, ahogyan a kezem az illendőnél feljebb csúszik a fenekeden, kicsit közelebb is nyomakodom hozzád, most, hogy számomra is elég nyilvánvalóvá válik, hogy nincs rajtad bugyi - milyen kár, hogy rajtam van alsó nadrág - és ettől egy kicsit még jobban beindulok, a nyakadhoz hajolok, hogy a hajadat félresöpörve valahol az ütőered felett kezdjelek csókolgatni, és esküszöm tényleg ezerszer jobban hatsz rám, mint az a száznapja érlelt, majdnem szétszáradt, fűvel megvakított szál cigaretta.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 28, 2020 4:38 pm
heaving through corrupted lungs
setting fire to our insides for fun
– Nem tudom, te úgy ismered? – Órákig képes vagyok ezt játszani, most miért nem lehet csak úgy választ adni egy kérdésre? Aztán felnevetek, tudod, úgy, ahogy azok a lányok szoktak felnevetni, akiké az egész világ, mert hát igazából nekem már csak egy tigris hiányozna ahhoz, hogy az egész világ az enyém legyen, de szerintem ezen a szinten már igazán nevethetek úgy, mintha minden az enyém lenne, nem? – De velem eddig full jófej és cuki volt, szóval én tökre nem szeretném, ha berágna rám! Igazából el sem tudom képzelni, hogy milyen az, amikor berág valakire, vagy egyáltalán hogy mit kell tenni ahhoz, hogy berágjon valakire, és én így inkább azt bírom, amikor mindenki tündérvirágszálnak tart, tudod? – Persze, meggyőzőbb lenne az előadásom, ha közben nem simítanék végig a mutatóujjammal a kulcscsontodon, aztán pedig nem rajzolnám végig a tetoválásaid vonalát a körmöm hegyével, mintha csak össze akarnám kötni a pontokat egy óvodásoknak szánt foglalkoztatókönyvben. Aztán megint felnevetek, bár hozzáteszem, ezzel a dögös hanggal nem is biztos, hogy muszáj feltétlenül viccesnek lenned, én engedelmesen nevetek, mondhatsz bármit, mert tudom, hogy a pasik azt szeretik, ha egy lány sziporkázónak és szellemesnek tartja őket, és hát figyelj, ha ez kell ahhoz, hogy visszaragyogd rám azt a rajongást, amivel máris viseltetek irántad, hát előadom neked, hogy maga vagy a poénok zsebistene, oké? Szerintem semmi meglepő sincs abban, amikor a karodat a derekam köré fonod, ahogy abban sincs, hogy én a válladba kapaszkodom, éppen csak nem pörkölöm meg a füledet a spangliddal, és már-már nem tudom, hogy a saját leheletemet érzem-e a te felsőajkadról visszacsapódni, vagy az általad kifújt levegőt szívom-e be, és asszem, nem is számít annyira, mert végre, végre kívánatosnak és vonzónak érzem magam azok után, hogy Romulus egész éjszaka csak TŰRTE, hogy nagykifliben hozzábújjak, és táplálkozzak a testéből áradó meleggel, de az istennek nem akart megbaszni. Szóval figyi, igenis szükségem van arra, hogy megnyugtass, nem velem van a baj. Hát már-már hálásan nyögök fel, ahogy a falnak préselsz, a lábam önkéntelenül emelkedik, a combom belső fele a csípőd oldalának simul, a bokámat vádlim a fenekednek, és hát azt hiszem, innentől kezdve számodra sem kérdés, hogy van-e rajtam bugyi, vagy sincs.
Elvigyorodom, olyan nagyon bűnösen és olyan nagyon elbizakodottan ahogyan azok teszik akik tudják, hogy nyert ügyük van és csak megrántom a vállamat: akkor, ugye, most nyert ügyem van? - Nem tudom.. TE hogy ismered? - És egy kicsit úgy pillantok rád, mintha csak azt akarnám némán üzenni, hogy 'bébi-bébi-bébi-hát én-pont-ÍGY-ismerem' de aztán azon kezdek el gondolkozni- még a szemmel üzenés előtt -, hogy te le fogod-e venni az adást, ha a szememmel üzengetek vagy inkább az a fajta csaj vagy, aki rendesen a szóból ért, és a végére az a nagy helyzet, hogy elfelejtek szemmel üzenni.
- De figyelj, max nagyon berág ránk és ennyi... - Mármint komolyan mi a rossz abban, ha Romulus egy kicsit zabosabb lesz, mint amilyen zabos általában szokott lenni? Mármint oké, rád nyilván nem haragszik úgy alapból - de rám mondjuk még elég zabos - de ha haragudna is, komolyan elhisszük, hogy ez a világ és ez az élet úgy van kitalálva, hogy az embereket nem lehet közben kiengesztelni? Mármint nézz csak rám: ha éppen most készülnék megharagudni, amiért nem akarsz bemászni az ágyamba, akkor simán kiengesztelhetnél azzal, hogy megdicséred a tetoválásaimat és meghívsz kajálni. Persze nem azt mondom, hogy Romulus is pont így működik, de azért nincs komolyabb alkatrészekből összerakva, mint te vagy én.
- Hát tudod bébi az a baj, hogy lehet szerintem kurva sokkáig fut, de lehet, hogy nagyon kevés ideig, aztán az is lehet, hogy amúgy csak egész átlagos ideig, de akárhogyan is legyen... most érted ha ciki, ha nem, lehet, hogy elég nekünk negyed óra is. - És nehogy azt hidd, hogy nem veszem észre, hogy a szádat rágcsálod, meg azt se hidd, hogy ez engem teljesen hidegen hagy, az olyan lányok mint te sosem hagynak hidegen, és itt most ezt arra értem, hogy csinos, szép, szexi lányok - mielőtt többet gondolnál ebbe, mint ami - nyelek is egy kicsit nagyobbat, mint amekkorát az ember átlagosan nyelni szokott, tényleg, tényleg, tényleg nagyon dögös vagy.
Úgyhogy, ha már így flörtölsz velem gyorsan betömöm a szendvicset, meg gyorsan slukkolok párat a kezedet fogva - és baszki, baszki, baszki kurva jó illatod van, meg kurva jó vagy te is - mielőtt olyan pofátlanul rád vigyorognék. Az a baj bébi, hogy nekem túlságosan bejön ez az egész, amit itt leművelsz és ahogyan előadod, úgyhogy egy ponton túl már azt sem tudom kontrollálni, hogy éppenséggel ne érjek hozzád: átfogom a derekad meg egészen hozzád simulok. - Tudod mit? Maradjunk inkább itt a konyhában. - És hát tudod egy kicsit rád vigyorgok egy farkasvigyorral, meg egy kicsit közelebb simulok hozzád - és hidd el, ez ezen a ponton tényleg lehetséges -, a falhoz is présellek meg meg is támaszkodom a fejed két oldalán. - Majd elviszem a balhét helyetted. bébi, mondhatjuk azt, hogy mindenre is kényszerítettelek. - Súgom egészen közel hajolva, vágytól kicsit megrekedt hangon, - nem is a cigarettától rekedtes, hova gondolsz? - én mondom neked, hogy ilyen tíz per tizes csajok nem igazán jönnek össze nekem.
Az esetek többségében nem veszem észre, amikor lesajnálóan bánnak velem, és ez a te nagy szerencséd, mert ha észrevenném, akkor-- ööö hát akkor ööö NA JÓ, valójában, ha észrevenném, valójában minden bizonnyal akkor is eltekintenék tőle, mert dögös a hangod, és ez VALAMENNYIRE kompenzálja, hogy mennyire le vagy pukkanva, és érted, így megszépít meg minden! Mert hát lássuk be, oké, hogy rajtam Romulus pólóján kívül nincs semmi más – semmi. más. –, de azért az én hajam puha és csodálatos, a műszempilláim sűrűek, DE természetesek – mint azt már kifejtettem, de hát a jó munkát meg kell dicsérni, nem véletlenül tagelem be az Insta-posztjaimban folyton Esthert, aki baszatja –, a mellem úgy áll, ahogy kell, a bőröm finom illatú, mert beköltöztettem hozzátok a több ezer dollárt kóstáló piperéimet – mondtam már, hogy nem hagyhatom ki a tizenöt lépéses szépségrutinomat, ugye? –, szóval-- Várjunk, ki akartam lyukadni valamire azon kívül, hogy gyönyörű vagyok? JA, IGEN. Szóval, hogy azért annak ellenére, hogy rajtad csak egy szakadt alsó van – az illata alapján – bár az „illat” meglehetősen durva eufemizmus lehet ebben az esetben – nem is feltétlenül friss, és ha összefeküdnénk, meg esetleg meg akarnád fogni a kezemet nyilvánosan, vagy hát akár a ház falain belül is, akkor valószínűleg megkérnélek, hogy legyél szíves szépen felöltözni, de mivel nem akarod megfogni a kezemet sem kint, sem bent, ezért MINDETTŐL el tudok tekinteni, mert baszki, nagyon, de nagyon bejössz. Még így is. – És te úgy ismered Romcsit, mint aki ezt így elfogadná? – Na, nem AZÉRT kérdezem, mert szeretném szánt szándékkal elszúrni a dolgokat, csak hát, érted, elég nagy a nyomás, szóval kicsit lenyugodnék, és kevésbé lennék szexuálisan feszült is, nem? Már, ha tudnám, hogy pontosan mik a szabályok! A majonézes allegóriára már azért csak elmosolyodom, és még a kezemet is megmosom – most mondtad, hogy moshatom a kezeimet, nem? –, aztán ugyebár átveszem a füves cigit, ettől, na meg a lazábbra fogott szabályoktól egyszerre nyugszom le, aztán megint a homlokomat ráncolom. – És... Izé, sokáig szokott futni? – Mondom, csak a szabályok miatt kérdem! Az ajkamat sem azért harapom ám be, hogy alaposan végigmérhesselek, és ha észreveszed, akkor sem rajtakapottan pillogok ám, hanem csak... Amolyan pillogós pillogással, érted, nem? Aztán elpattan az ajkam, ahogy felajánlod, hogy feleségül kérsz – na, bazmeg, eddig csak a visszautasításokat kaptam, már kezdtem azt hinni, hogy valami elromlott a RENDSZERBEN, erre egy héten belül ketten is megkérik a kezem! ...vagy hát, asszem, ez történik, nem? SZÓVAL MÉGSEM VELEM VAN A BAJ! –, és talán a kelleténél kicsit hangosabban szívom be a levegőt, amikor a szádhoz húzod a cigarettát tartó kezemet. – Hát, az attól függ, hogy én is ott vagyok-e a szobában, gondolom – felelem OKOSAN, mielőtt oldalra biccenteném a fejemet, mintegy mellékesen végignyalom a felső fogsorom ívét.
Elküldésének ideje -- Szer. Nov. 25, 2020 12:56 pm
Te aztán tudod, hogy mivel vegyél le a lábáról olyan kanos férfiakat, mint amilyen én is vagyok: szívesen megdugnálak, de már rég kinőttem abból a korból, hogy mindenféle pillantásokra, meg kivillanó testrészekre csak úgy felálljon a farkam.- Köööööösz. - Mondom ezt neked olyan elnyújtva, mintha legalább azt mondtad volna, hogy ÉN vagyok a világ legjobb palija, kicsit dagad is a mellkasom meg kicsit már jobban is megnézlek magamnak, ha már itt ilyen szépeket mondasz nekem, és hát anyukám el kell, hogy mondjam, kurvára ott vagy a szeren!
- Tudod mit, bébi? Semmi baj. Semmi baj.- Mosolygok rád kicsit lesajnálóan, de persze nem tehetsz róla, általában a szépség nem jár együtt az ésszel és neked az előbbiből egy jó nagy adag kijutott, az utóbbiból meg, nos... nem lehetsz olyan önző, hogy mindent magadnak akarsz. Meg aztán egy cseppet sem kell aggódnod, én mindig is inkább a butus lányokat kedveltem, akik szépek voltak, mintsem az okoskákat, akik kevésbé voltak formásak, úgyhogy akárhonnan is nézzük, neked nálam már rég nyert ügyed van. - A próba azért próba, hogy akárhogyan is sikerüljön a végén mondhasd azt, hogy hééé Romi, ez úgy is csak pórba kör volt. - Itt a végén felviszem egy pár oktávval a hangomat, hogy téged utánozzalak. - Szóval, ha véletlenül bele is fekszel az ágyamba, vagy éppenséggel nem fekszel bele, de mondjuk olyan banális hibákat követsz el, minthogy majonézt teszel a szendvicsre, szóval MINDENKÉPPEN moshatod majd a kezeidet. - Adok neked még egy esélyt arra, hogy megértsd, de tudod már nem fűzök hozzá akkora reményt, inkább csak megrántom a vállamat ahogyan előkeresem azt a dugi füves cigit mielőtt elvigyorodnék.
- Szóval, csak hogy biztosan jól értem-e... VIP karszalagos vendég vagyok Romulus szobájában, ha véletlenül el megy futni, igaz? - Bocs, de nekem kvázi ez maradt meg ebből az egészből, meg az, hogy kicsit olyan hisztisnek tűnsz, hogy úgy érzem muszáj csinálnom valamit veled - na nem úgy - úgyhogy inkább átnyújtom a füves cigimet, jó nagyokat harapok a szendvicsből és közben olyan elégedetten hümmögök, mintha tényleg kibaszott finomak lennének. - Nem, dehogy! Ezek tényleg eszméletlenül jók lettek! - Ugrok le a konyhapultról, hogy közelebb lépve hozzád megpróbáljak kiengesztelni. - Olyan jók, hogy szerintem mindjárt feleségül is kérlek. - Kacsintok rád játékosan a kezedért nyúlva, hogy a csuklódnál fogva húzhassam egészen a számhoz a cigit tartó kezedet és jó mélyen tüdőzhessem azt le. - És, mit gondolsz ki tudlak azzal engesztelni, ha mondjuk beszököm Romulus szobájába? -
Figyelj, én észlelem amúgy, hogy mozog a szád, meg hallom is a hangodat – mondták már amúgy, hogy dögös a hangod? én mondanám egyszer, mondjuk, majd akkor, ha befogod a szádat, mármint, ezzel most nem azt akarom mondani, hogy fogd be, de ha befognád, akkor mondhatnám, szóval így, érted –, meg még külön-külön a szavakat is értem, de kurvára fogalmam sincs, hogy mit darálsz itt össze nekem. Én vagyok a hülye? (Meglehet.) Na de ennyire? (Az is esélyes.) – Dögös a hangod – ékelem aztán közbe abba a kis szünetbe, amit tartasz, és az ajkaim közé veszem a mutatóujjamat, hogy lenyaljam róla a fűszeres vajkrémet; éppen csak pár másodperccel tovább szopogatom, mint amennyire egy ártatlan szűzlánynak illene, de hát éppenséggel sem ártatlan, sem szűz nem vagyok, szóval azt hiszem, engem másfajta szabályok kötnek. – Dögös a hangod, de egy kurva szót nem értettem abból, amit mondtál – mondom aztán mégis, amikor halk cuppanással búcsúcsókot adok a mutatóujjamnak, és oldalra biccentem a fejemet, nyilván egyúttal mozdul a csípőm is, és felbámulok a plafonra, mintha odavetíthetné nekem bárki is neonbetűkkel a választ. – Miért veszíteném el feltétlenül a próbakört? És mi van, ha az a próbakör, hogy ez már valójában a rendes játszma? Vagy... Mi? – Sűrűn pislogok rád, a nem teljesen természetes pilláim, amik azért ELÉG drágák voltak ahhoz, hogy természetesnek látszódjanak annak ellenére, hogy a fizika meg minden más törvényeit is meghazudtolják, szóval a pilláim szinte csak úgy lobognak, én meg beharapom az ajkamat, és önkéntelenül lebiggyesztem, ahogy azt állítod, nem is mondtad, hogy felcsinálnál. – Ó. – Hát nem hiszem, hogy erre lehet bármi mást mondani! Mostanában feltűnően sok visszautasítást kapok, nem? Kezdődött az egész Albival, aztán folytatódott Francóval – vagy Francót én utasítottam vissza? nem tudom, be voltam baszva, asszem –, aztán meg Romulusszal, és most-- Mi a picsa, máris megöregedtem volna? – Hát mert minek költözzek a te szobádba, ha nem akarsz felcsinálni, vagy ha még nekem kéne téged rávennem bármire is? Itt vagyok Romcsi szobájában, tök közel a tiédhez, ha kell valami, akkor megtalálsz – vált durcásra a hangom, és sértődötten csücsörítek is, miközben átveszed a szendvicset, és bár átveszem tőled a füves cigit, azért még IGENIS durca vagyok, okéska? – Csak úgy mondod – teszem hozzá vérig sértetten, miközben a főzőlap egyik gázrózsáján gyújtom meg a cigidet, mielőtt még a csípőmet a pultnak döntve kezdeném szívni.
Elküldésének ideje -- Szomb. Nov. 21, 2020 1:50 pm
Tudod én mindig is szerettem az olyan klisés dolgokat, mint a sarokba bámuló kis kurvák csücsörítve, meg a buta kis kurvák - ezt se vedd magadra!! -, meg az olyan lányokat, akik rendesen kéretik magukat, mintha nem tudná mindenki, hogy nem akarnak mást, csak azt, hogy valaki olyan istenesen megcsinálja őket. Na már most az van, hogy az a valaki biztosan nem én leszek, vagy ha én is leszek - amit kétlek, mert tudod nem tudlak én olyan istenesen megcsinálni, max olyan közepesen istenesen, talán még a nevemet is elfelejted, de hát ugye kit érdekel, ha én legalább elmegyek közben - biztosan nem ilyen kibaszott másnaposan.
- Nem értem, hogy mit rinyálsz. Tudod ez olyan, mintha azt mondanád, hogy próbakört játszunk, valószínűleg elveszíted azt a próba kört, mert nem ismered a játékot vagy fasz se tudja, és úgy is mindenki azt mondja, hogy nem baj bébi, ez úgy is csak próba, de aztán úgy is jön egy rendes játszma, szóval... - Itt ezen a ponton a nagy mesélésben rád bámulok, aztán legyintek, tudod faszért magyarázom itt neked a dolgot, ha igazából most te éppen nagyon ellenállsz nekem, pedig nézd meg milyen dögös vagyok félkómásan, kivillanó bordákkal, szakadt alsónadrággal és kócos hajjal. - Nem mondtam, hogy fel is csinállak. - Szólok bele egy általam ideálisnak ítélt pillanatban, hogy aztán elnyújtózva, a mikró mögül előhúzzak egy cigarettát, dugi, füves cigi. - Csak azt mondtam, vagy hát nem mondtam, mert hé én csak azt ajánlottam föl, hogy beköltözhetsz a szobámba, te emlegetted aztán RÖGTÖN a kiverést, szóval lehet, hogy igazából te akarsz itt engem mindenféle dologra rávenni. - Nem mintha olyan nagyon kellene győzködnöd, de érted. Igazából te vagy a ludas. Nyilvánvalóan.
Rágyújtok, beleszívok egy hatalmasat, aztán lebámulok az elbaszott szendvicseidre és olyan teátrálisan felsóhajtok, hogy abból neked is tudnod kell, hogy éppen valami kibaszott nagyon áldozatot hozok érted. - Vegyük úgy, hogy ez is egy próba bébi. - Nyúlok a szendvicsért, a füves cigit meg feléd nyújtom, aztán harapok - a szendvicsbe, nem beléd - hümmögök, meg nyammogok. - Ez fasza lett! - Nyögöm ki tele szájjal. - De azért legközelebb hagyd el róla a majonézt, ha lehet. -
Ezen egy percre elgondolkodom, és azért amikor ÉN elgondolkodom, az eléggé látványos szokott lenni, értsd: csücsörítek, összevonom a szemöldökömet, még a fel is nézek egy full random sarokba, tehát nagyjából pont úgy festek, mintha stock photókat keresnél a neten arra a szókapcsolatra, hogy „erősen gondolkodó nő”. Persze, a „nő” szót esetleg kicserélheted „kis kurvára” is, mert Romulus pólójában, megcsinált mellekkel, műszempillával meg mindennel az egész csomag inkább hasonlít egy „erősen gondolkodó kis kurvára”, mint erősen gondolkodó nőre, de azért lejön a lényeg, nem? – Hát nem tudom, hogy ezt milyen szabálykönyvből szoptad, de nekem itt valami büdös. Már a fogkefémen kívül – teszem hozzá résnyire szűkített szemmel, mert HÉ, legyek akármennyire trash, ha valamit nem szoktam esténként – vagy hajnalonként! – elfelejteni, az a nyolclépéses arcápoló rutinom – Canyon de la Cruz kozmetikai termékeivel! –, valamint az alapos fogmosás! És hát az én fogkefém is látott már hányást, de az az én hányásom, és bár alapvetően semmi bajom mások testnedveivel, és Remus testnedveinek EGY RÉSZÉVEL is megismerkednék, a hányása-- NANANA, Romulus, Romulusra koncentráljunk! PRÓBAFELESÉG VAGYOK! Mindenesetre erre már kicsit eltátom a számat, és ha már a stock photóknál tartunk, akkor ez valószínűleg a „gecihülye liba” szócikk alatt szerepelne. – Ez most tök komoly? – Aztán becsukom a számat, és a homlokomat ráncolom. – Nem, erről egy szót sem szólt, azt mondta, hogy sok gyereket akar, és nem, nem azt mondta, hogy a te gyerekeidet akarja nevelgetni, arra azért emlékeznék szerintem – mondom megértően mosolyogva, én, a sógornők gyöngye, és csak kicsit ver félre a szívem, ahogy felugrasz a konyhapultra, a szendvicsem mellé, és hát tőlem aztán kurva messze áll ám a prűdség, de mondom, hogy nem jó helyen van elszakadva az alsógatyád, és TÖKRE értékelném, ha nem TÖKÖS szendvicset vinnék a PRÓBAURAMNAK. Most kéne azt mondanom szégyellősen és tünci módon, hogy „aww, de én nem olyan lány vagyok”, de pontosan tudjuk mindketten, hogy ez hazugság, és hát mindenki tudja, hogy nem tudok ellenállni annak, ha random faszkalapok elfelejtik a nevemet, és mindenféle módon becéznek! Albertnak ugyebár nyuszi vagyok, Titannak drágám és annak mindenféle permutációja, neked bébi, hát banyek, máris kocsonyás a térdem, miért vagyok én ennyire gyenge? Aztán valami megbassza az orromat, és döbbenten meredek magam elé, a vajazókést tartó kezemre, és arra a tubusra, amire az van írva, hogy-- – Miféle beteg háztartás ez, hogy a mustáros üvegbe teszitek a MAJONÉZT? Egyáltalán minek van itt majonéz?! – Mindjárt sírva fakadok. – Most kezdhetem elölről az egészet! Nem eszed meg? – Tudod, csak hogy ne kelljen kidobnom! – Bár ez így most már tényleg nem lesz annyira jó, mintha kiverném neked. Na, nem mintha ez azt jelentené, hogy megteszem! – Bámulok aztán határozottan az arcodba, és egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy mit tettél a fogkefémmel. Meg hogy Romulusnak készítek reggelit. Meg még, nos, sok minden mást is elfelejtek. Csak a kibaszott majonéz szagát nem tudom kikúrni az orromból!
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
