|
|
Juliet Charpentier
| | Elküldésének ideje -- Szer. Dec. 23, 2020 11:23 pm | Elfogadva, gratulálunk! üdvözlünk köreinkben Kedves Juliet,külön öröm számomra, hogy én fogadhatlak el, hiszen ha nem is túl jól, de azért ismerjük egymást édesanyád kapcsán, bár a történetedet olvasva valószínűleg nem tartozom a kedvenceid közé jelen pillanatban de ezt majd privátban megbeszéljük, mert arra mérget vehetsz, hogy elrabollak majd egy játékra! Nagyon tetszett, ahogyan felvezetted a múltad legfontosabb szeleteit, hallottam már a heves természetedről és arról, hogy időről időre eltűntél, aztán újra felbukkantál. Ám azt még én sem tudtam, ugyanabban a városban tengetjük a napjainkat. Tulajdonképpen sajnálom, ami történt veled, az olyan veszteség, mint ami téged is ért, egyáltalán nem kellene, hogy megtörténjen bárkivel is. De biztos vagy ebben, hogy ennek az egésznek Bastienhez van köze? Olyan sokan vádolják a kormányzót és engem, de még senki nem kérdezett meg minket az álláspontunkról. Te, drága Juliet, talán megtehetnéd? Hallgatva édesanyád intésére, aki még mindig jó barátnőm, mindannak ellenére, hogy sok mindennel ő sem ért egyet. Addig is, míg újra találkozunk, esetleg átgondolhatnád mindezt. Nem is tartanálak fel tovább: az alábbi néhány apróságot még jelezd felénk, azután pedig élvezd a játékot! Mielőtt a játéktérre betoppannál, el ne felejtsd tiszteleted tenni a foglalók birodalmában, különös hangsúlyt fektetve az avatarokra és a szerepkörökre. De itt még nem ér véget csodálatos kalandod: tudsz partnert keresni a rendes kerékvágásban is, vagy összesorsolhatunk valakivel, ha úgy szeretnéd. A plotjainkról hallottál már? Még nem késő. Ha pedig mindezen túl vagy, már csak azt kell lejelentened, hogy van-e főkaraktered az oldalon; ez ügyben kérjük szépen, vedd fel a kapcsolatot @Patricia C. McDermottal, vagyis velem; amennyiben titkos karaktert regisztrálsz, akiről nem szeretnéd, hogy mások tudják, hozzád tartozik, hát biztos lehetsz benne, hogy a titkod nálunk biztonságban lesz!
|
| | | Chatkép : Szerepkör : washingtoni lakos play by : ⇝ Kiernan Shipka Hozzászólásaim száma : 33 Pontjaim : 22 Pártállás : User név : ⇝ zsófi. Fő képességem :
⇝ metamorfózis Tartózkodási hely : ⇝ washington D. C. Korom : 57 Foglalkozásom : ⇝ újságíró | Elküldésének ideje -- Pént. Dec. 11, 2020 1:36 am | Juliet Charpentier az ezerarcú boszorkány | ft. Kiernan Shipka 1967. 03. 29. születési idő | |
|
Victoria Charpentier keresettje vagyok Kedves Édesanyám! Londonból írok neked legújabb veszekedésünk után. Bár messze kellett kerülnöm egy kicsit mégis olyan helyre jöttem, ahol az emlékeink vesznek körbe engem. Nem érdekes? Olykor úgy érzem, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy sokat legyek a közeledben… Tudom, ez ellentmondásosan hangzik, de tőlem aztán soha nem álltak távol az ilyen kijelentések. Remélem, nem haragszol rám nagyon, hogy megint kiabáltam. Tudom, hogy sokszor túlságosan elvesztem a fejemet, ha kell ostobaságnak tűnő dolgokon… és hogy te mindig megértő vagy velem, de egyszerűen csak… néha, tudod, kell egy kis levegő, hogy újra önmagamnak érezhessem magam. Erre pedig nincs is jobb megoldás, mint elutazni egy másik országba! Meglátogattam a kedvenc helyeinket, és reggeliztem a kedvenc kávézónkban. Meg is kértem Harry-t, hogy tegyen neked félre a kedvenc kávédból. Remélem, ez megfelelő kibékítő ajándék lesz a számodra! Azt is remélem, hogy jó egészségben talál meg a levelem és hamarosan kellemesebb körülmények között látjuk egymást! Szerető lányod, Juliet
Kedves Édesanyám! Tudom mindenféle kijelentés nélkül tűntem el otthonról, de Rose felajánlott egy remek lehetőséget, amire nem mondhattam nemet! Egy világkörüli út egy hatalmas hajón, amilyet szerintem még te sem láttál! Egészen lenyűgöző! Majd minden megállónál küldök neked egy képeslapot. Remélem, így kompenzálok neked azzal, hogy csak így fogtam magam és felrúgtam a jövőbeni terveinket… illetve remélem, hogy a barátnőd nem haragszik meg nagyon, hogy nem vettem részt abban a fontos varázslatban! Valahogy nagyon kellemetlenül éreztem magam miatta, de ezt tudod is, hiszen beszéltünk róla… Már nagyon izgatott vagyok az új kalandok miatt! Máris hiányzol! Ölel, Lányod
Kedves Édesanyám! Ezúttal Koreába kellet utaznom egy újabb roppant érdekfeszítő személlyel készíteni interjút. Úgy érzem ezzel az újságírással igazán megtaláltam magamnak a megfelelő elfoglaltságot. Ameddig az idő engedi, remélem, hogy hosszú ideig űzhetem a szakmát és minél több embert ismerhetek meg általa. Most is valami olyanban lehet részem, ami a washingtoni újságban először fordul elő! A főnök viszont nagyon bizakodó velem, úgy néz ki teljesen az ujjam köré csavartam. Nem mellesleg a képességem is igen csak hasznos tud lenni bizonyos szituációkban. Ne aggódj, mindig nagyon vigyázok magamra! Viszek majd haza neked egy igazán értékes dolgot… csak egy kis semmiség, de remélem, ez majd mosolyt csal az arcodra – ha már én csak folyton az aggodalom ráncait vagyok képes megteremteni rajta. Legyen szép hónapod, hamarosan találkozunk! Rosszalkodj helyettem is! (Persze, tudod, hogy csak viccelek.) Szeretlek, Juliet
Anya! Már majdnem 2 éve nem írtam neked ilyen bocsánatkérő levelet… legalább ennyi ideje is, hogy nem láttuk egymást az elmúlt időben. Talán amióta megtaláltál azon a forgalmas piactéren annyi évvel ezelőtt ez az első, hogy ennyire sok időt toltunk egymástól külön huzamosabb ideig. Nem is tudom miért nem írtam. Azaz tudom… Talán te is emlékszel még – bár sokszor nem történt meg velem, túlságosan hajtott mindig is, hogy valamilyen karriert építsek ki magamnak -, hogy mennyire őrülten szerelmes tudok lenni relatíve hamar. Nos… megtörtént ismét. … … Ez most viszont másmilyen… olyan boldog voltam! Annyira elvarázsolt engem, Anya. Ilyen érzésben… ilyen kapcsolatban még soha nem volt részem! Soha nem kerültem ilyen karizmatikus ember bűvköre alá. Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg valamilyen bűbáj áldozata lettem, ne adj isten egy szerelmi bájitalé! És mégsem. Az érzéseim igazak voltak az elejétől kezdve. Szenvedély és gyengédség keveréke volt a miénk. Humor és komoly eszmecserék. Esti összebújások és kapkodó, de annál édesebb reggelek. Megkérte a kezemet, Anya… És én… soha nem éreztem még úgy igazán, mintha szárnyalnék. Mintha igazán semmisé válna a talaj a talpam alatt, amihez annyira ragaszkodtam mindig is. Két marokkal kapaszkodtam belé. Aztán jött Ő és átölelt és édes szavakat suttogva a fülembe rávett, hogy engedjem el a földet és rugaszkodjak a magasba. A boldogság puha felhői vettek minket körbe és úgy éreztük, hogy legyőzhetetlenek vagyunk a világban, ha együtt indulunk neki. … … Mégsem így történt. Nick kiválasztott vol-
Megsercent a tollam a papíron, ahogy hüppögve próbáltam visszatartani a levelet egyre jobban összeszennyező könnyeimet. Felzokogtam és alkarommal próbáltam meg őket letörölni. Viszont akárhányszor neki láttam folytatni még jobban sírni kezdtem. A fájdalom mit minden egyes leírt szó okozott feltépte a lelkemet és úgy éreztem, hogy megfosztott minden meleg érzéstől… minden boldog emléktől, minden szeretettel elsuttogott szótól. Maradt a rideg üresség… és az égő bosszú. Felordítottam és fogva magam mindkét karommal leborítottam mindent, ami csak az asztalom megtalálható volt. Nagy csörömpölés hívta magára a figyelmemet zokogásom közepette… zihálva hajoltam le és vettem fel egy bekeretezett fotót, aminek üvege összetört az ostrom alatt. Mi voltunk rajta, ketten. Mosolyogva, boldogan. Düh árasztott el. Hogy elvették ezt tőlem. Megfosztottak tőle, mielőtt igazán kiteljesedhetett volna. Azonban már sírtam miatta eleget… sírtam, amikor megtaláltam a holttestét. Sírtam, amikor bevitték a hullaházba és sírtam a temetésén is. Talán éppen ezért nem vettem fel egyszer sem anyámmal a kapcsolatot – azon kívül, hogy egyáltalán nem is tudott rólunk… -, mert nem akartam, hogy így lásson engem. Talán fel se ismert volna. Nem is emlékszem az utolsó ezelőtti eseményre, amikor sírtam… Talán mikor egyszer eltörtem a karomat kiskoromban és vissza kellett tenni a helyére a csontot… de az sem tartott sokáig. Pillanatnyi fájdalom. Ez… ez a sajgás olyan, mintha egy hatalmas lyuk nyílt volna a mellkasomban, ami nem gyógyul be. Amiről csak elterelődhet a figyelmem, de amint egy kicsit egyedül maradok a gondolataimmal, azonnal visszatér és úgy váj belém, mintha egy kést döfnének a szívembe. Ha egyáltalán maradt még belőle valami… Nem, ennek vége. Vége a sírásnak, vége a szomorúságnak és a gyásznak. Vége az önsajnálatnak és magánynak. Felállok és remegő kezeimet igyekszem lefoglalni. Megigazítom a ruhámat, letörlöm a könnyeimet, megigazítom a hajamat. Aztán bemasírozom az öltözőmbe, előrángatom a bőröndömet és elkezdek ruhákat pakolni bele. Nem viszek magammal ebből a házból semmit… nem is az enyém volt feltétlen, hanem Nick- Nem lényeges. Elteszek egy fotóalbumot és a karkötőmet, amit ő vett az első évfordulónkra, a gyűrűmet pedig bezárom egy fekete bársonydobozba és leásom a csomagom aljára. Miután mindent elrendeztem, a rendetlenséget az asztal mellett egy pillantással sem méltatva elindulok lefelé, miközben hívok magamnak egy taxit. Ideje hazamenni. Bár anyám nem tudott róla, végig itt voltam az „orra alatt” Washingtonban… csak igyekeztem a kapcsolatunkat Nickkel… nem titokban tartani, csak egy kis időt akartam még magamnak, mielőtt mindenkinek mesélnék róla. Olyan különleges volt számomra, ami hihetetlenül önzővé tett és nem akartam megosztani még a legkedvesebbekkel sem, amíg én magam nem éreztem rá a hajlandóságot. Most már nem számít… Amennyire várom, hogy lássam édesanyámat ismét… nem ez az egyetlen ok, hogy visszatérek az „élők világába”. Véget vetek ennek. Kerül, amibe kerül, de a gyilkolásnak vége. Ha Washington „uralkodója” háborút akar… akkor megkapja. A felszín alatt Jellem nélkül nem lenne győzelem KülsőEz számomra egy igen érdekes kérdés lehet, tekintve, hogy egy gondolattal megtudom változtatni a kinézetemet. Valahogy kiskoromtól kezdve ahhoz van leginkább affinításom, hogy megváltoztassak dolgokat a testemen. Lehetnek ezek egészen kis dolgoktól kezdve, mint a szemem színe, olyan nagy dolgok is, mint a nemem. Azonban állatok formáját nem vagyok képes felvenni... csakis az emberi lét határain belül tudok mozogni - de a képességem folyamatosan fejlesztem, gyakorlom és relatíve még fiatal vagyok boszorkány éveket tekintve, szóval kitudja mit hoz a jövő. Tehát belekezdeni abba mégis hogyan ismerhetnél fel engem nehéz lenne, mert az sem biztos, hogy neked ugyanúgy fogok megjelenni, mint a következő embernek. Viszont a jelenlegi "alakomban" egy fiatalos arcot viselek, szőke hajjal, sápadt bőrrel. Alakom "alap esetben" edzett a sok tevékenységtől, amit szeretek űzni vele. (Rengeteg féle fajta sport, jóga, más edzés fajták, balett.) Magasságom átlagos, talán kicsit az alacsonyabb skála felé mozog. Egyedül talán a hangom (az eredeti) lehet szokatlan, mert eléggé mély és kissé karcos, bár soha nem dohányoztam huzamosabb ideig. Amúgy teljesen egészséges vagyok. Igyekszem minél egészségesebben étkezni, de nem vagyok válogatós, így rengeteg mindenből tudok választani. Kedvencem az ázsiai konyha, de természetesen közéjük tartozik a jó kis francia hagymaleves, illetve a sajt is (akármilyen mennyiségben). BelsőNagyon ambiciózus és hátorozott vagyok, erős igazságérzettel. Emellett könnyen bele tudom magam képzelni mások helyzetébe, kifejezetten empatikus vagyok az elesettekkel. Nagyon magamon viselem mindazok sorsát, akik mások keze által szenvedtek/szenvednek. Sokáig hasonló hozzáállással igyekeztem tekinteni a világra, ahogyan az anyám tette. Senkit sem megvetni, mindenkivel elfogadó és megértő lenni… békés, engedékeny – de valójában sokat küzdöttem a saját erős véleményemmel. Pontosan tudtam mit gondolok a világról és a benne élőkről, mégis úgy éreztem, hogy ez rossz és hogy többet kéne igyekeznem olyannak lenni, mint az anyám… Végül történt valami a múltban, ami teljesen felbolygatta a lelkivilágomat és már többé nem tudok visszatérni arra az útra, amit az anyám taposott ki. Ettől függetlenül a lehető legidillibb kapcsolatban vagyunk Victorával. Anyám helyett anyám. Ő a legfontosabb az életemben. Nagyon szorosan kötődünk egymáshoz, még ha néha nem is jövünk ki teljesen. Ezek a pillanatok viszont hamar elmúlnak, és nem olyan bajosak, hogy bármikor is ketté válasszanak minket. Mégis... mostanában aggódom, hogy olyan helyzetbe helyezem magunkat, ami elhozhatja ezt a törést számunkra - de igyekszem eféle félelmeimet elrejteni. Bár soha nem éreztem úgy, hogy kevesebb lennék bármiben is, valószínűleg az már világéletemben igaz lesz rám, hogy azért küzdök, hogy anyám büszke lehessen rám. Legnagyobb fegyverem a szám, mert ha kinyitom, képes vagyok addig vitatkozni, míg meg nem nyerem a másik felet - azonban azt is tudom, hogy mikor kell hallgatnom vele. Valahogy mindig érzésszerűen tudom, hogy mit és mikor kell mondani az embereknek. A csáberőm sem elhanyagolható, szeretek évődni az emberekkel, és nem tud zavarni semmilyen beszélgetési topik sem. Legnagyobb erényem talán, hogy szeretek törődni az emberekkel, akármilyen kis dologról is legyen szó. Szeretem értékelni és boldoggá tenni őket (már, aki megérdemli), ezért pedig szeretek elismerést kapni (még ha nem is tudom aztán, hogy mit kezdjek azzal). Emellett erősségeim közé tartozik a balett, bár én magam soha nem szerettem volna híres lenni benne, és nagyon sok tapasztalatom van a zongorán is. Rettentő makacs természet vagyok és nehezen tudok bocsánatot kérni, ha úgy érzem, hogy nekem van igazam. Ami inkább problémás, amikor már annyira belelovalltam magam a dologba, hogy ha rá is jövök, hogy nincs igazam már nem vagyok képes visszamenni és bocsánatot kérni. Fel tudom bosszantani magam nagyon gyorsan kis dolgokon, de aztán ilyen gyorsan el is engedem őket. Kifejezetten jól megy számomra a hűvös viselkedés és mindenféle megbánás nélkül képes vagyok embereket kivágni az életemből, ha úgy látom, hogy ez a jobb számomra. Nehezen megy számomra dolgokat elengedni és addig hajtom magam, ameddig bírom szusszal. | |
|
| | | | Juliet Charpentier | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|