Amikor magadra maradsz a sötétségben, ahol az őrületeden kívül nincsen semmid, mégis mit teszel? Amikor az elmédet elborítják az árnyak, hogy találod meg a kiutat? Ezeken gondolkodtam, miközben megálltam az egész falat takaró tükör előtt és lassan leengedtem a földre a vastag törölközőt, ami a testemet fedte. Lassan futtattam végig a tekintetem az üveglapról rám néző tükörképemen. Elégedett voltam a látvánnyal. Mi több...
Az angyali arc mögött megbújó ördög. Kedvesség rejtette romlottság. Hófehér bőr, karcsú, tökéletes alak fedte romlott lélek. Mosolyom, mint csillogó gyémánt, modorom, mint bársonyos selyem. Nem tudhatod, mi van fejemben, mi bújik meg gondolataim között.
Az óra indul, a homok pereg.
Hiába hiszed, különb vagy. Hiába gondolod azt, téged elkerül a vész. A sors fonalát nem te tekered. Nem tudod, mikor, hol ér véget életed. Nem tudod, mennyi adatott, nem tudod, mi jár neked.
Fogalmam sincs igazából, honnan kezdjem, mert lényegében jó messzire visszamehetnék, de inkább nem untatlak minden apró, rezdülésnyi kis előzménnyel, valamennyit viszont mégis jó, ha tudsz.
2018 december.
Közeledik egy kedves ünnep. Ami itt számomra a lényeg, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nem vagyok akkora szarházi, mint lenni szeretnék. Másrészt pedig egy jó kis sajtó forrása is lehet. A múlt héten nagyon csúnyán kirúgtam a hámból, az after partiról pedig képek is készültek. Előnytelenek kissé.
Pont ebben a kórházban történt az eset. Ezért is járok ide minden évben amióta elkezdtem ezt a mostani parádét. Talán ezért sem esik nehezemre aktívan részt venni a jótékonysági rendezvényeiken. A mai napon "vezető leszek", de gyűjtünk ruhákat, tartós élelmiszert, játékokat is a gyerekosztálynak. A kórusozás vicces lesz, mert az orvosok és az ápolók alkotják majd. De az előzetes próbákon úgy bizonyult, hogy ragyognak a tehetségek, mint a karácsonyfák. Még lehet, hogy sikeres lesz ez a kísérlet.
De előtte még van egy programpont. A kórház ebédlőjében gyűlik össze a kupaktanács. Minden önkéntes és a vezetés. Az utolsó masnit is meg kell igazítani. Elvégre életekre gyűjtünk pénzt, hogy visszakerülhessenek az élet vásznára. Ahogy egy kissé köpcös mammonista démon mondaná… visszatérnek a gazdasági vérkeringésbe.
Az öltözékem a mai napon nem olyan hivalkodó, mint általában. Nem jöhetek ide teljes puccban, öltönyben… Úgyhogy szürke kabát, fekete garbó, sötét farmer és egy egyszerűbb fekete bőrcipőnek hála nézek ki a szokottnál is magasabbnak.
Az étkezőbe érve már látom, hogy gyülekeznek az emberek. Van, aki ruhákat hajtogat, van, aki teát főz, míg mások megisszák, hangolnak egyesek, mások pedig el vannak mélyülve teljesen a tennivalójukban. Egy tea nekem sem árthat meg úgy vélem. Odalépek az egyik kiadóablakhoz, ahol egy szépség magában ácsorog. Reflexszerűen érintem meg futólag a derekát, miközben mellélépek, hogy egy mosolyt villantsak rá. De töltök teát is azért.
- Jó látni, hogy nem halt még ki az adakozószellem. – nézek körbe kicsit. Nem szeretem, amikor egy ilyen sötét hajú és szemű gyönyörűség magányosan van egy emberekkel teli teremben.
2020.
A sötéthajú gyönyörűség mellettem kötött ki végül, együtt élünk, ám a munkám leköt olykor, de programokat találok ki vele, hogy az időt kettesben tölthessük. Mint sok kapcsolat, ez is úgy kezdődött, hogy meghívtam egy italra és végigbeszélgettük az egész éjszakát. Rá négy hónapra össze jöttünk. Sok randin vagyunk túl... Azóta is töretlen a  kapcsolatom vele. Összeköltöztünk, eljegyezni készülöm. Azonban nem vállalom fel a kapcsolatunkat apám előtt. Sem a húgom, sem anyám előtt. Nem tudnak róla. Megóvnám őt a természetfelettitől. Hiszen csak egy halandó...ember.
Ez elég sok káoszt szűl a lelki nyugalmamban, szóval mindezt kiszoktam magamból futni. Sokat edzek, sokat futok, hogy a béke megmaradjon...
Felszálló feszültség,  semmivé foszló, elfojtott düh volt minden, mit éreztem. Mindez már a múltté.
Jól vagyok. Tudod, mit kell tennem, hogy ez állandó legyen. Megtaláltam azt, mi tényleg segíthet nekem.
Megtaláltam a munkámat is ebben a mókuskeréknek hitt világban. A genetikai intézetben megtaláltam a helyem, mint fejlesztési munkatárs.
Anyám mindig azt hitte, hogy majd apám mellé szegődök és imádni fogom a munkáját. Sajnos, nem így lett. Távol maradok ilyen téren a dolgoktól. Ahol ő a csúcson van, ott nem taposta ki az én ösvényem. Én itt kitaposom, s megtalálom a magam utját.