…2008 …
Family in darkness
„Kedves naplóm! Az életem olyan, mint egy lassított felvétel. Nem tudom felgyorsítani, pedig már a következő szakaszba lépnék. Szeretnék felnőtt lenni, és önálló döntéseket hozni. Máshol élni, mást érezni. Körbe nézek itthon, és nem érzem a szeretet. Mintha csak egy színdarab egyik szereplője lennék, egy színész, aki játssza a szerepét, nem több…”
Az ablakban ültem, és írtam a naplómba. Kint szakadt az eső, én pedig néha felnézve az írásból, az utcára néztem. Ahogyan az emberek élik az úgymond tökéletes életük. A miénk is annak tűnt mások számára. A szüleim mintapolgároknak tűntek mások szemében, közben éjjel a kormánynak dolgoztak, mocskos dolgokat tettek, mások kárára. Azonban ezt senki sem látta, én sem láttam. Sokáig nem láttam át a hazugságaik, ahogyan a bátyám, Tristan sem. Mindenki azt hitte, hogy édes testvérek vagyunk, ámbár, én nem éreztem őt sosem annak, és ő sem engem. Inkább legjobb barátként tekintettünk a másikra, vagy komisz bajkeverőként. Így is hívtuk magunk: A Bajkeverők. Ő volt az én védelmező bátyám, akivel jól éreztem magam, sokat játszottunk, közös kalandjaink voltak a kutyánkkal, Hankkel, Segített nekem abban, hogy ha röpke pillanatig is, de gyereknek érezzem magam. Máskor azonban csak a zavaró gondolataim voltak. Azokban az időkben abban hittem, hogy valami jó vár rám a jövőben valami más, mint amit akkor éreztem. Ott volt a családom, a tökéletesnek tűnő életünk, mégsem éreztem azt, hogy egy család lennénk. Mintha csak tudtam volna mélyen legbelül, hogy minden hazugság.

…2015 …
Friends for life
Barbara és én azonnal jó barátok lettünk. Én azt hittem, ilyen mély barátság csak a regényekben, vagy filmekben létezik, de tévedtem, szerencsére. A gimnázium kemény hely egy lánynak, aki különcnek, kívülállónak érzi magát, és ha az még Washingtonban is van a természetfeletti bölcsőjében, hát különösen kemény lehet. Nekem Barbara mindig is a támaszom volt, és én is neki. A két harcos a világ ellen. Megvolt bennünk a közös a múltunk miatt. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Rájöttem arra, hogy örökbe fogadtak, és minden megérzésem igaznak bizonyult. A szüleim azt mondták, szeretnek, és mindig is szerettek, nem a vér számít, de én tudtam, hogy minden szó hazugság, akárcsak a tökéletesen felépített kis életünk. Elmondtam Barbarának, ő velem volt, megértett. Egy ideig ő volt a támaszom, hogy kibírjam a mindennapokat. Azonban neki sem mondtam el azonnal, hetek teltek el, mire rászántam magam.
-Örökbe fogadtak. – felelem neki könnyes arccal. Volt egy törzshelyünk Washingtonban, egy elhagyatott víztorony. Oda bújtunk el mindig játszani gyerekként, vagy éppen kibeszélni a fiúkat, elmondani a bánatunk. A korlátnak támaszkodva néztünk Washington fényeit a kezünkben 1-1 kólás üveg. A városhatár szélén volt, de messze a zavargásoktól. Ez egy menedék volt számunkra.
-Tessék? – néz rám meglepődve Barbara. Nem is csodálom, hogy meglepte, még engem is, aki éveken át sejtette, hogy nem Ward vér folyik az ereimben.
-Igen. – sóhajtok nagyot. – Ma tudtam meg. Kihallgattam őket. Még elmondani sem volt merszük! – felelem kissé dühösen. Éveken át sejtettem ezt, mégis fájt, hogy hazudtak nekem.
-Gondolom nem akartak megbántani, idővel elmondták volna. – Barbara csak vigasztalni próbál ezzel, tudom én, de sajnos mindhiába. – De a szülőknél sosem lehet tudni. – teszi hozzá. Igen, ő is büszkélkedhet problémás szülőkkel. Nála jobban senki nem érezheti át a bánatom.
-Tudom én, de attól még nem lesz könnyebb. Az viszont furcsa, hogy ennyire éreztem, hogy nem tartozom oda, évek óta. – nézek Barbarára, aki látni, hogy komolyan elgondolkodik ezen.
-Igen, ez tényleg az. Azt hittem csak azért van, mert kívülállónak érzed magad akárcsak én. A szüleink miatt, de ezt tényleg nem hittem volna. – feleli elgondolkodva. – Fogsz kutatni az igazi szüleid után? – kérdezi meg azt, amit hetek óta a fejemben motoszkál.
-Igen, de még nem érzem magam ahhoz elég erősnek. – ismét a könnyeimmel küszködőm.
-Ne aggódj B, minden rendben lesz. – ölel meg engem, és a szoros ölelés közben úgy érzem, bár elveszítettem a családom, ő mindig itt lesz nekem, ő az igazi családom.
-Tudom B, köszönöm. – mosolyodom el az ölelésében B&B a világ ellen! Barátok egy életen át! Ezek vagyunk mi! Mindig számíthatunk a másikra!

Step brother or more?
Valahogy, mintha az igazsággal együtt más is felszínre került volna, amit egy ideje már mindketten érezünk Tristannal. A naplómat írtam a szokásos helyem helyett az ágyon, mikor kopogott az ajtómon.
-Szabad. – szóltam, és felnéztem a naplómból, az ajtó felé. Tristan volt az.
-Nem jöttél vacsorázni. – szól nekem aggódva. Tudja jól miért, így azt sem értem, miért jött utánam ez miatt. Nem is szándékozom neki magyarázkodni.
-Nem vagyok éhes. – felelem komolyan, majd visszatérek a naplóm írásához.
-Azzal tisztában vagy, hogy csak téged védenek? – igyekszik védeni a szüleit, de engem ez nem érdekel. Sosem bocsájtok meg nekik, amiért hazudtak nekem ennyi éven át.
-Ha csak azért jöttél, mehetsz is Tristan. – szólok neki oda közömbösen, mire mélyet sóhajt.
-Rendben, hagyom a témát, de enned kell. – mondja komolyan, és felnézek rá, azokba a szép kék szemeibe, és képtelen vagyok nemet mondani neki.
-Később eszem, ígérem. – mosolyodom rá.
-Helyes, és ellenőrizni is fogom. – teszi hozzá szigorúan. Megint a védelmező bátyámat játssza, holott nem is az, nem tudok rá így tekinteni jó ideje, ehhez még az igazság sem kellett.
Odajön hozzám és leül az ágyam szélére. A lábaim feljebb húzom automatikusan, és a figyelmem rá irányítom, annyira, hogy a naplóm kiesik a kezemből, ő pedig felveszi. Mindig ez van, ha a közelemben van, a testem reagál, szinte azonnal. Körülbelül két éve kezdődött, mikor tizenöt éves voltam, ő már akkor tizenhét. Érdekelni kezdtek a fiúk, és bár elég későn, azonnal a dögös mostohabátyámra figyeltem fel. Rosszul is éreztem magam ez miatt, hiszen akkor még nem tudtam az igazságot, csak sejtettem.
Tristan felveszi a naplóm, és beleolvas. Fel sem fogom először mi történik, csak aztán hogy pimaszan elmosolyodik. Szent ég! Ő is benne van! Minden erotikus vágyálmom leírtam róla!
-Add ide! – szinte ugrom utána, de ő elrántja a kezét és tovább olvassa a naplót nevetve.
-„Kedves naplóm… ma Tristan futni volt, félmeztelenül. Alig bírtam róla levenni a szemem. „Valóban Breena? – nevet fel, én meg utána futok, és megpróbálom újfent kivenni a naplóm a kezéből, de mindhiába.
-Tristan ne szórakozz már! – morgok rá, miközben ott ugrálok előtte, hátha sikerül kikapni a kezéből a naplóm, de ő csak nevet.
-De, nagyon is jól szórakozom. – kacsint rám. – Szóval mesélj csak, hogy volt ez? Nem bírtad levenni rólam a szemed? – elégedetten vigyorog rám, én bennem meg kezd felmenni a pumpa.
-Ez a naplóm, a személyes gondolataim, nincsen hozzá jogod. – morgok, de őt ez nem igen hatja meg.
-Nincs? Ez itt az én nevem. – mutat az egyik lapra. – „Ma bejött a szobámba Tristan, és befeküdt mellém az ágyba, együtt néztük a kedvenc sorozatunk. Azt kívántam, bárcsak velem maradt volna éjszakára. Szeretnék vele szeretkezni, érezni őt…” – most már nem mosolyog, kicsit komolyan olvassa a naplót, én meg csak nézem, és zavarba jövök. Itt lett volna az alkalom, hogy elvegyem tőle, de nem tudtam megmozdulni, csak álltam ott, mint egy szerencsétlen, és tetőtől talpig elpirultam.
- Hát, be kell vallanom, meglepődtem. Mármint mindig is tudtam, hogy nem gondolsz rám testvérként, de ez… - emeli fel közben a naplóm, majd felém nyújtja, de én még mindig lefagyva állok előtte, és persze elpirulva. Pimaszan elmosolyodik, majd leteszi az íróasztalomra a naplóm. Utána… közelebb jön.
-Ezek a személyes gondolataim. – csak ennyit vagyok képes kinyögni.
-Igen, ezt már mondtad, de én ismétlem önmagam, ott vagyok a lapok között. Szóval, tetszem neked, évek óta, és álmodozol arról, milyen lehet velem „szeretkezni”, hogy idézzelek. – rajzol macskakörmöket a levegőbe, miközben közeledni kezd felém, én pedig minden egyes lépésénél hátrálok egyet, míg nem az ágyba ütközőm. Azt hiszem felesleges is tagadnom, rájött arra, amit érzek, már csak az a kérdés ő mit fog most lépni.
-Szeretnéd, ha a leírtak teljesülnének, Breena? – néz le rám azzal az ördögi, huncut mosolyával, amitől teljesen elolvadok.
-Tristan...én…– nézek fel rá. Ott áll előttem az ágy szélén, én pedig ülök, és felnézek rá, zavartan.
-Igen? – kérdezi, és végig simít az államon, majd az ajkaimon. Teljesen a rabjává tesz.

+18
Odamegy az ajtóhoz, és bezárja, majd leveszi a pólóját, és a nadrágját is, én pedig az ajkaimba harapva nézem a tökéletesen kidolgozott testét. Felkelek az ágyról, és leveszem a felsőm, és a nadrágom is. Mosolyogva néz engem, majd végigmér tetőtől talpig. Hála égnek csipkés fehér melltartó és tanga van rajtam. Nagyon ciki lett volna az egyszarvús bugyi.
-Gyönyörű vagy. – jegyzi meg, és a tekintetét nem tudja levenni rólam. Közelebb lép, és hajol, majd finoman megcsókol. A csókja szenvedélyes és érzéki, és teljesen elvarázsol. Átkarolom őt csók közben, és a hajába túrok. Ő felkap, én pedig átkulcsolom a lábaimmal a derekát. Az ágyhoz visz, lefektet rá, fölém magasodik, és ismét megcsókol, aztán a nyakam, majd a dekoltázsom.
-Tristan. -nyögöm neki. Valamit el kell mondanom neki.
-Igen? – kérdezi két csók között, amit a nyakam vonalán ejt.
-Még szűz vagyok. – vallom be. Erre felkapja a fejét ugyan, de csak elmosolyodik ismét.
-Ne félj, gyengéd leszek. – mosolyodik el, és ismét megcsókol. Talán sejtette?
-Bízom benned. – felelem neki, majd én nyomok egy puszit az ajkaira. Az ellenálhatatlan mosolyát ismét csodálhatom. Egy szemrebbenés alatt kikapcsolja a melltartóm, majd finoman csókolgatni kezdi a melleim, és lassan halad lefelé.
-Most érzel? – kérdezi, és bár nem látom, biztosan elégedetten mosolyog. Még ilyenkor is pimaszkodik!
-Igen. – nyögdécselem, mert minden egyes csókjától, szinte lángol a bőröm. Finoman megcsókol odalent is, a csipkés anyagon át, és akaratlanul is hangosabban nyögöm fel. Aztán leveszi rólam az alsóneműt, és ismét csókot nyom a csupasz vénuszdombomra, aztán pedig nekiáll kényeztetni, érzéki kínzásba kezd, én pedig a hajába túrok, vagy éppen a paplant gyűröm, hogy leveszem valahol azt a bizsergető érzést, amit a nyelvével okoz. Nem szabad sikítanom, hiszen nem vagyunk egyedül a házban, pedig nagyon-nagyon közel vagyok ahhoz.  Abbahagyja a kényeztetésem, majd feljebb halad a csókokkal, és megcsókolja az ajkaim, miközben a kezével kezd el kényeztetni, eleinte csak a csiklóm, aztán az ujjaival is. Lassan kezdi, majd gyorsít a tempón, én pedig egyre közelebb vagyok az orgazmushoz. Mikor pedig elérem a csúcsot, a csókjával némít, el, hogy belém fojtsa a sikítást. Hosszan ,hosszan csókol, majd leveszi a bokszeralsóját, én pedig kissé kábultan, de ámulva nézem őt. Annyira tökéletesen néz ki! Ismét fölém kerekedik, majd finoman, lassan hatol belém. Fáj, de elviselhető. Élvezem őt, és örülök, hogy vele élhetem át ezt a mérföldkövet az életemben, és, hogy vele lehetek.
-Az enyém vagy Breena Ward. – mondja a szemeibe nézve, és akkor abban a pillanatban jövök rá, hogy igen, mindig is az övé leszek.

…2019…
The Offer
Barbara ott hagyta az egyetemet, én pedig úgy éreztem elvesztettem őt, mert eltávolodtunk. Éppen ekkor derült ki egy újabb szörnyű igazság a családomról, és róla is. Mindig is tisztában voltam a Washingtonban zajló természetfeletti harcáról, de sosem hittem volna, hogy a családom is érintett, már ha annak nevezhetők. Az igazi meglepetés a bátyám volt, Tristan. Sosem hittem, volna, hogy csatlakozik a szülei ádáz tervéhez, és ártatlanokra kezd el vadászni. Tévedtem, a vérében volt, és ezzel veszített el engem.  Nem akartam ezt az egészet, és a családot sem, holott Tristant szerettem, de dönteni kellett. Vagy elmenekülök hátra hagyva mindenkit, és eltűnök Washingtonból, vagy maradék, és megvédem Barbarát, még ha árulóként is tekint rám ő és Washington lakosai. Utóbbit választottam. Vártam a pillanatot mikor keresnek meg engem is az úgynevezett szüleim, de tudtam, ha túl hamar belemegyek, gyanús lesz nekik.
-Breena, kislányom. – hallom az anyám hangját. Mind összegyűltünk a nappaliban. Apa, anya, Tristan. Kicsit furcsa, bár nem a szüleim, nem is érzem őket annak, nem tudom őket másképp hívni. – Neked nagyon fontos feladatod lesz. – szólal meg.
-Nem teszek én nektek semmit sem meg. – nézek rájuk gyűlölködve. Az egész életem egy hazugság, ők pedig elvárják, hogy azt tegyem, amit mondanak?
-Azt teszed, amit mondunk, lányom. – feleli szigorúan az állítólagos apám.
- Nem vagyok a lányod. – vágom rá és szinte gyilkolom őt a tekintetemmel.
-Breena. – hallom meg Tristan hangját.
-Nem Tristan, tudom te is olyan vagy, mint ők már, de én nem fogok senkit levadászni. – felelem neki kimérten, és igen eléggé szemrehányóan is.
-Ez a kötelességünk. – mintha átmosták volna az agyát. Hol van az a Tristan, akit szerettem?
-Csak a tiéd, én nem vagyok Ward. – kelek fel a kanapéról.
-Talán véredben nem, de a szívedben, igen. Mi neveltünk fel. – anyám mélyen a szemebe néz, és látom benne a büszkeséget, mintha valami tökéletes festmény lennék, egy mestermű.
-Tristan és te vagytok a család jövője, és te megteszed ezt nekünk, mert akkor olyat adunk neked, amire mindig is vágytál. – feleli anyám, és a mosolyából ítélve tudom, bele fogok egyezni. Úgy is megtettem volna, ez az egész csak színjáték, elvégre Barbarát akarom védeni, de érdekelt mégis mi az, amivel szándékoznak meggyőzni.
-Mégis mi lenne az? – kérdően nézek rá.
-Tistan. – feleli, én pedig kérdően a mostohabátyám felé nézek, ő pedig komolyan néz engem, a szeme sem rebben, tehát tudja mi az ajánlat.
-A felesége lehetsz. – apám hangja szinte villámcsapásként ér. Én? Tristan felesége?
Be kell vallanom, igencsak meggyőző érvet hoztak fel, de én nem érte teszem meg majd mindezt, hanem Barbaráért, erről azonban nem kell tudniuk. Tristan amikor begyűjtő lett és a szülei bábja elvesztette a jogot arra, hogy együtt legyünk, én mégis titkon belül örültem, hogy a közelemben lesz, és a felesége lehetek egy napon.
-Mit kell tennem? – kérdezem meg az úgynevezett anyámat. Elégedetten elmosolyodik, és ugyan így apámra néz. Tristan arca viszont most zavart lesz. Meglepődött, elég rendesen. Ennyit a póker arcról…
-Bastien Monagham kémje leszel. – mosolyodik el anyám, én pedig tudom, ez egy lehetőség arra, hogy megvédjem Barbara. Egyenesen az oroszlán barlangjába sétálok be érte. Megjátszottam, hogy én is Ward vagyok, egy Begyűjtő, aki hűseges Bastienhez és a kormányhoz. Jó mélyen önmagamban eltemettem azt a Breenát, aki másra vágyott, aki álmodni akart, és világot látni, azért, hogy megvédje azt, aki a világon a legfontosabb neki, Barbarát. A baj azonban az, hogy túl mélyre ástam, és már nem tudok a régi önmagam lenni, elnyert a sötétség, amit egy végzetes éjszaka tovább rontott.

The bite
Fél éve már annak, hogy Tristan jegyese lettem, és Bastien kis kémje. Lepaktáltam magával az ördöggel, hogy védjem a legjobb barátom. Sokan árulóként tekintettek rám, és ez vezetett ahhoz az éjszakához is, mikor vérfarkassá váltam. Nem sokra emlékszem abból az éjszakából, de a fájdalomra, amit az átváltozás okozott, tisztán. Utána pedig a sok vérre. Nem tudom kiket bántottam, de másnap reggel tiszta véresen ébredtem az erdő középén, valahol Washington határain túl. A ruhám sehol, véres voltam, pucér, és nem emlékeztem semmire. Elindultam kifelé az erdőből, az illatokra támaszkodtam, amit érzek, hogy valahol, valaki segítsen rajtam. Tudtam mi lettem, hiszen Bastien embereként sok mindennel találkoztam az elmúlt fél évben. Nem féltem, nem estem kétségbe sem, a kiképzésem begyűjtőként, megtanított az érzelmeim kizárása. Habár harcoltam a régi önmagamért, már csak haloványan lángolt bennem a régi Breena. Szimpatizáns voltam, Bastian kémje, akitől mindenki félt, és Tristan jegyese leendő felesége, aki egy napon hivatalosan is Ward lesz, még ha most nem is érezte magát annak. Általunk pedig a mostoháim még nagyobb hatalomra tettek szert. Szerettem Tristant, de egyben gyűlöltem is, mert részben miatta lettem ez, aki most. Vérfarkasként azonban nem tudom mennyire fognak örülni a tökéletes kis Ward-ék, már nem illettem az általuk elképzelt idilli képbe, amit évek óta mutatnak a világ felé, egy szörnyeteg lettem, de még mindig nem akkora, mint ők. Az viszont meglepett, hogy bár hatalmas csalódást okoztam nekik, nem dobtak el, mint valami darab szemetet. Túlságosan mélyen beépültem Bastien birodalmába, és túl sok hasznot húztak belőlem. Még a fiúk is feláldozták ezért, ahogyan engem is…
Véresen sétálok az úton, mikor Bastien egyik embere rám talál, micsoda véletlen, pont Tristan és egy másik begyűjtő az.
-Breena? Mi történt veled? – hallom meg haloványan Tristan hangját, majd a karjaiba zuhanyok.
-Minden rendben lesz, ne aggódj. Itt vagyok, vigyázok rád! – aggodalommal teli hangja mai napig tisztán cseng a fülemben. Szeret, én is őt, minden ránk nehezedő sötét teher ellenére. Rám teríti a zakóját eltakarva meztelenségem, és azonnal az autóba visz, onnan pedig a korházba. A vér azonban nem az enyém. Az én sebeim begyógyultak, legalábbis, amik a testemen voltak, a lelkem pedig ismét egy darabkát veszített régi önmagából.
Bastien szerencsére értékelte a harapást, amit én átoknak véltem, hiszen így még erősebb lettem, és az ő kis madárkájából, aki mindig információval látta el, a vérfarkasainak egyike lettem, aki egyszerre kém, és fegyver is a kezében, én pedig mint egy robot, mindent megtettem, amire csak kért…Barbara számított csak, senki más, csak az ő biztonsága érdekelt. Ami Tristan illeti, szeretem őt, de nem tudom, hogyan fogok egyszerre két világban, két oldalon élni, mert az egyiküket úgy is elveszítem.