Nem sok embert hív meg magához se uzsonnázni, se vacsorázni, meg hát az életviteléből adódóan nincs is sok barátja, akit meghívhatna. Vagy akit meg akarna hívni. Szóval vehetjük úgy, hogy ez a verhetetlen paradicsomos tészta az ő személyes véleménye. És ez tökéletesen elég is, hisz kellően biztos magában ahhoz, hogy ne hozza zavarba Nick kérdése. Nem mintha az a fajta pasi lenne, akit csak úgy zavarba lehetne hozni. Olyannyira illik egymáshoz az érdekes személyiségük, hogy ha szándékukban állna, tökéletes Addams family-t alkothatnának és az erkélyükről pezsgőzgetve ítélkezhetnének a város lakói felett.
- Nem elég, ha én mondom? – Negédes mosollyal ennyit felel csak. Ha ő azt mondja, hogy jó a tésztája, akkor az bizony jó. – Van otthon egy üveg minőségi zinfandelem is. Hidd el, meg fogja hálálni a szervezeted. – Szándékosan használja a szervezet szót test helyett, nem akarja, hogy Nick rosszul értelmezze azt, amit mond. Ő most szimplán arról beszél, hogy ilyen vérveszteség után kifejezetten jót fog tenni egy-két pohárka minőségi vörösbor, ami jól illik a paradicsomos dolgokhoz. Ha meg nála tölti az éjszakát, aludni fog, mint a bunda, ha kap utána egy erősebb fájdalomcsillapítót is.
Általánosságban nem sok időt tölt otthon, de amikor elmerül a felnőtt lét jóleső magányában, szeret elindítani egy podcastet vagy lejátszási listát, és csak úgy főzni közben valamit, meg persze kiválasztani a hozzá illő bort, ami önmagában is egy relaxáló folyamat. Ki sem nézné belőle az ember – bár ez igen sok mindenről elmondható az életében – hogy hobbi szinten pontosan tudja, hogy melyik ételtípushoz milyen bor megy. Ez mondjuk leginkább a tésztákra igaz. Imádja a tésztát. De sosem hagyna ki egy pohár Rosét a grillezett garnélájához.
- Oh… – Ő is elneveti magát és egy pillanatra megáll a férceléssel, amíg Nick újra nyugalmi pozíciót nem vesz fel. Ezen kívül nagyon többet nem reagál. Nem akar belemászni a másik srác családi dolgaiba. Egyrészt érzi, hogy érzékeny téma és nincs köze hozzá, másrészt meg ő sem szívesen nyilatkozna a saját családjáról, szóval ezt a témát egyelőre el is engedhetik. Azt persze nem fogja ilyen könnyen elengedni, hogy amúgy mi a büdös picsa történik és hogy sérült meg és mik ezek a visszanyelt mondatkezdemények, de nem akarja felzaklatni a kelleténél jobban. Ha nem lenne Corvus maga vadász, akkor ez bizonyára nem érdekelné és féltené vagy az életét, vagy a karrierjét, de őszintén… pont nem érdekli. Biztos magában, olykor túl biztos is.
- Ne aggódj most ezen. Néhány napig pihentetned kell, de ha ennyire fontos, utána szerzek rá valamit, ami teljesen eltünteti a heget. De ne gondold, hogy a két szép szemedért. – Corvus szolgálatainak is megvan a határa. A mai esetet mondjuk ingyenes termékmintának. Próbaverziónak. Szerezhet neki boszorkányoktól kenőcsöt, vagy egy sürgős időpontot a plasztikán. Corvus az a típus, aki bármit megold. Viszont ha ilyen igényei vannak a fiúkának, hogy ne maradjon semmilyen nyoma, az nem lesz ingyen, olyan jóban azért nincsenek.
- Nem, nem, maradj csak. – Nem hagyja felülni. A maradék csokit visszadugja a zsebébe, Nicknek ad egy nedves törölközőt, ő pedig új pár kesztyűt húz. – Megtisztítom és leragasztom a sebed. Aztán szerzek neked egy tiszta pólót és mehetünk. Nem lakom olyan messze, de autóval vagyok, úgyhogy nem kell sokat gyalogolnod. – De ’miszter-hilfiger-modell’ ne számítson sokra, egy műtős póló a legtöbb, amit tehet.

Egy kicsit hihetetlennek tartja, hogy most komolyan számon fogják tartani, hogy ki mire hívta meg a másikat, de azért nem foglalkoztatja annyira a dolog most - a sebe egy kicsit jobban fáj annál, mintsem azon töprengjen, hogy Corvus mi mindent tarthat még fejben -, hogy ellenkezni próbáljon, szóval csak felsóhajt. - Nem szeretek tartozni senkinek. - Nyögi ki minimálisan ellenkezve, érezhetően arra utalva, hogy Corvus most mégis csak egy szívességet tesz neki, és ha most Nick enged, akkor valami mással kell majd viszonoznia ezt a szívességet. Viszont nincs ereje most erősködni és igazán a paradicsomos tészta gondolata is eléggé ínycsiklandó a számára ahhoz, hogy végül megadóan pislogjon egyet. - Jó, de csak mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan verhetetlen-e a paradicsomos tésztád. Mármint ezt most csak te állítod vagy mondták mások is? - Úgy tesz, mintha legalább ételkritikus lenne Corvus pedig valami puccos helyen séf, nem pedig magát az ötletet találná vonzónak, hogy Corvus főz neki. Sosem vallaná be, de hízelgőnek találja a tényt, hogy a másik a díjnyertes receptjével akarja lenyűgözni.
Nem veszi magára, Nicholas tisztában van vele, hogy sokszor viselkedik pszichopataként: akkor nevet, amikor mások nem, sokszor pedig nem nevet, amikor rajta kívül mindenki teszi,néha érzéketlenül bámul másokat és érdekes a humora.
- Hát elméletben én is tudtam. - Nyög föl keservesen, tényleg borzalmasan van. Nick sosem volt az a fajta gyerek, aki túldramatizálná a dolgokat, mindent rezzenéstelen arccal tűr legyen szó szinte bármiről, de ez most mégis ezerszer jobban fáj, mint amit gondolt a helyzetről. Arról nem is beszélve, hogy elméletileg Nicholas tényleg tud magára vigyázni: többé-kevésbé képzett vadász, éppen csak az haladta meg a képességeit, hogy ehhez az egészhez semmi kedve nem volt.
Megforgatja a szemét, most sem energiája sem pedig türelme nincs azon gondolkozni, hogy milyen mesével álljon majd elő, ha Corvus nagyon kíváncsiskodni fog, Nick maximum nem válaszol a kérdéseire, elvégre mennyire lehet nehéz csendkirályt játszani?
Nevetni kezd, csakhogy aztán beleszisszen a fájdalomba, amit a hasizmainak összehúzódása okozott, szerencsére az érzéstelenítő hatni kezd, így Nick megszabadulhat a fájdalomtól. Olyan nagyot sóhajt, hogy még ő is meglepődik mennyire megkönnyebbült. - David az...szóval ő... az apám. - Undorodva ejti ki a szót, már vagy ezer éve nem szólította a férfit az apjának, most is nehezére esik, sőt egészen fel is kavarja a dolog, és ha valamitől még rosszabbul érezheti magát az az, hogy Davidre kell gondolnia.
Szerencsére Corvus nyugtatása célba ér, Nick megfogadja, hogy rákoncentrál kizárólagosan a hangjára figyel, közben pedig próbálja nem elképzelni, hogy milyen borzalmasan festhet, inkább a szemét is lehunyja és valami sokkal-sokkal könnyedebb dologra próbál koncentrálni, például kifejezetten nem gondol a karrierjére és, hogy Davidnek hála - igazából annak a vámpírnak hála, de miért is ne foghatná a férfire? - talán ketté is törik.
Majdnem el is alszik, hiába tartja szóval Corvus, nehezen marad a jelenben, csak hümmög és laposakat pislog, nagyon kimerült. Fáradtan nyílnak fel a szemhéjai Corvus érintésére, a fény miatt nehezen fókuszál rá a férfira, de a kezének az érintése nagyon is jól esik neki, egy kicsit még bele is hajtja az arcát a másik tenyerébe, hogy aztán a fejét felemelve az oldalára pillantson. - Ughhh. - Nyög fel a heg láttán, tekintete rémülten csúszik rá a másikra. - Ez meddig fog gyógyulni? - Reméli, hogy mondjuk három-négy napnál tovább nem kell majd óvatoskodnia, egy csomó fontos dolga van, ami közül az egyik legfontosabb, hogy meg kell ölnie azt a vámpírt, vagy hát vámpírokat, ha úgy tetszik: talán nem volt a legokosabb gondolat besétálni arra a vámpírtanyára.
- Aha köszi, valahogyan vissza kell nyernem a lélekjelenlétem, ha... - Itt azért erőteljesen ráharap a nyelvére, nehogy elárulja, hogy talán, esetleg követték. Inkább felkönyököl - egy kicsit szédeleg - és elfogadja a csokoládét. - De a felét meghagyom neked. -A véres kezét a nadrágjába törli, közben pedig nagyon is Corvust bámulja, egyfajta köszönöm ez tőle: egy harapással elpusztítja a csokoládé felét, aztán visszanyújtja. - Segítenél innen lekászálódni? Meg kellene mosakodnom, csurom vér vagyok. - Ráfog Corvus kezére, hogy biztosan a segítségére legyen és biztosan rá figyeljen. - Egyébként, kösz. -Megerőlteti magát és megpróbálja nem elrontani a pillanatot amelyikben éppen nagyon hálásnak próbál tűnni.

Egyáltalán nem úgy látja Nicket, ahogy a srác bizonyára saját magát. Nem találja visszataszítónak, sőt ellenkezőleg. Igaz, hogy sápadtabb a kelleténél, de azon majd segítenek. Mindent szépen sorjában. Még azon sem gondolkodik el egyelőre, hogy mégis hogy keveredhettek egy ilyen abszurd helyzetbe.
- Legutóbb te hívtál meg ebédelni. Szerintem most rajtam a sor. A paradicsomos tésztám amúgy is verhetetlen. – És ha már a meghívásoknál tartanak, más esetben simán rávágná a flörtölés közepette, hogy ha ennyire meg akarja hívni valahova, az ágyába bármikor meghívhatja. De ez most nem annak a helye és ideje. Szorosan tartja Nicket, hogy viszonylag sietős léptekkel juthassanak el az orvosiig, ahol magukra zárja az ajtót és hamarosan már neki is lát a sebe ellátásának.
- Nem kellene nagyon rájátszanod. – Halkan elneveti magát, csak annyira, hogy az még ne legyen a helyzet kigúnyolása, de azért egészen érzéketlen is. Mondjuk Corvusról beszélünk, Nick társaságában. A másik srác sem tűnt neki valami szörnyen figyelmesnek, nem is mozognának ennyire egy hullámhosszon ha ez így lenne. – Tudok magamra vigyázni, szivi. – Magabiztosnak tűnik és nem is nagyon akar tovább foglalkozni ezzel a témával. Nicknek nem kell aggódnia miatta. Senkinek nem kell… senki nem is szokott. Meg hát a lebukás veszélyénél sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy szakszerűen és minél gyorsabban ellássa a sérülést.
- Nem. – Futólag elmosolyodik, miközben varr. Nem hinné el, nem most jött le a falvédőről. Nick nyüsszenését hallva pedig megáll egy kicsit, két ujjával finoman megmasszírozza a bőrét, ahova a helyi érzéstelenítőt adta be injekcióval. Mindjárt jobb lesz, nem fog fájni. Néhány óráig kitart majd, nagyjából. Csak az éjszaka lesz nehézkes. – Nagyon remélem, hogy ez a David nem a szeretőd. – Sandán rápillant, de egészen komolytalanul is. Persze mikor fél szemmel azt is látja, hogy Nick kezdi elengedni a dolgot megnyugtatja, megígéri neki, hogy vigyáz rá. Ott van neki.
- Szerintem ez legyen most a legkisebb problémád. – Odaszúrná, hogy akkor legközelebb majd egy plasztikai sebészt ugrasszon a műszakja után, és ő talán majd összevarja úgy, hogy ne maradjon nyoma. Ja, és akkor már hivatalosan is intézheti és belibbenhet a főbejáraton. De nem kezd zsörtölődni, amúgy sem az a típus. Ő is elég apatikus a maga nemében. Meg már hozzászokott, hogy nem szólogathat be a betegeknek. Úgyhogy csak folytatja a seb összezárását. Nicknek ez valószínűleg nem tűnik fel, de Corvus a korához és a szakmai képzettségéhez képest meglepően gyorsan és jókora gyakorlottal dolgozik, teljesen biztos kezekkel. Nem ez a fiú első rodeója, abban biztos lehet. Ott van a vadászlét, és hát alkalmanként az alvilágnak is végez műtéteket. Bad boyyyy.
Persze még így is egészen sokáig tart a varrás, nem végezhet csak úgy hentesmunkát. Közben igyekszik figyelni Nickre is. Szóval tartja, ha szükségét érzi, még azt is elmondja neki, hogy mennyire dögösnek tartja így borostával, mikor pedig végre végez, ledobja az orvosi kesztyűt egyenesen a kukába, a véres gézeket is, és kicsit Nick fölé hajol, mielőtt nekifogna a tisztításnak és kötözésnek. Alig várta már, hogy megérinthesse.
- Hé, végeztünk. – Az egyik tenyerébe fogja az arcát, hogy magára irányítsa a tekintetét, a hüvelykujjával pedig meg is cirógatja, majd a másik kezével előhúz a zsebéből egy Snickerst, amit egyébként a hazaúton akart megenni. – Csokit?

Megkönnyebbül amikor meglátja Corvust, az adrenalin zubogása kezd egy kicsit alábbhagyni, helyét a villódzó fájdalom veszi át, és ha most nem támaszkodhatna teljesen Corvusnak, ha nem nehezedhetne rá, akkor egészen biztosan a fal tövéig csúszna le és fel sem tudna kelni onnan.
Corvusnak kórház szaga van, fertőtlenítő és tisztaság illata egy kis reménnyel fűszerezve Nick pedig képtelen nem ebbe kapaszkodni. Kifújja magát és iszik pár kortyot, csak most ébred rá, hogy ténylegesen mennyire kifáradt: véres és izzadságtól csatakos, lassan undorodni is kezd magától, nem szeret hanyagnak tűnni, mindig ügyel rá, hogy jól öltözött, friss és üde legyen, most mégis borzalmasan nézhet ki. Kiábrándítónak gondolja magát és visszataszítónak, jobb is, hogy semmilyen felülettel nem találkozik ahonnan visszatükröződhetne  a kinézete, mert képtelen lenne farkasszemet nézni saját tükörképével. - Ha ezek után még el akarsz hívni vacsorázni, akkor lehet, hogy valami baj van veled. - Hangosan szuszog, tényleg baromi fáradt, mintha maratont futott volna. -Ezek után nekem kellene téged elhívjalak bárhova. - Bármilyen nyers is, érezni a hozzáállásán, hogy éppenséggel semmi másra nem vágyik jelen pillanatban, minthogy Corvusszal vacsorázhasson, egy kicsit jobban rá is nehezedik, kapaszkodó keze erőtlenül szorít rá a másik vállára egyfajta köszönőmként.
Próbál kitartani és próbál kizárólagosan Corvusra koncentrálni, figyeli a lélegzetvételét, a lépéseinek a súlyát, azt ahogyan a  kezét szorítja, ahogyan tartja, figyeli az illatát, a hajának a rezdülését minden egyes lépésnél, figyeli ahogyan a szempillái csukódnak majd nyitódnak, ahogyan megmozdul a szája, szinte észre sem veszi és máris ott vannak, ő pedig végre-valahára hanyatt dőlhet, eleresztheti azt az átkozott sebet, a kezét megtámasztja a homlokán, nyel egy nagyot, a szemét is lehunyja, amíg Corvus ténykedni kezd.
- Ha ránk törnek. - Erőtlenül nyílik fel a szeme, pillantásával a másikat keresi, nem tudja, hogy mennyit mondjon vagy, hogy egyáltalán mit kellene mondania, igazából meg sem kart szólalni, csak aludni szeretne, de erre nem lehet nem válaszolni, egyszerűen nem hagyatja, hogy Corvus azt higgye nem tenne meg bármit azért, hogy kimenekítse az adott helyzetből. - Ha ránk törnek, akkor eljátszom a pszichopatát. - Szórakozottan próbálja felhúzni a szemöldökét, pedig valószínűleg mindketten tudják, hogy Nicholas képes lenne rá, ott a kése is -amiről Corvus eddig még nem tud - és habár nem gondolja, hogy ez tökéletes ötlet lenne, tényleg bármire képes lenne azért, hogy kimentse Corvust a szorult helyzetéből amibe miatta keveredett bele.
- Akkor lassan csináld, mert most nem tudok azon gondolkozni, hogy milyen indokot találjak ki. Utcai verekedés? Ezt el fogod hinni? - Tulajdonképpen jól esik neki, hogy Corvus eltereli a figyelmét, pedig felszisszen mindannyiszor ahányszor a sebe körül kezd matatni, sőt az ujjai görcsösen szorítják az asztal szélét, de az, hogy szóval tartják legalább kizökkenti jelenlegi állapotából.
- Ha ismernéd Davidet.- Itt egy kicsit felnyüszít. - Akkor semmi sem tudna már igazán meglepni. - Az lehet, hogy kezd rosszul lenni? Émelyegni és szédülni? És az lehet, hogy ettől be fog pánikolni?
Nagyokat nyel, Corvus pillantását keresi, mondjuk szeretne bizonyosságot kapni arról, hogy mindjárt rendbe szedi, hogy mind a fájdalom, mind pedig a sebe el fog tűnni egy csettintésre. - Mhh, csak ne beszéljünk többet róla, mert el fogom hányni magam. - Szorítja a tenyerét a homlokára. Miért ilyen hideg a keze és miért érzi olyan nagyon forrónak a homlokát? - Egyetlen-egy nagyon fontos dolog van. Úgy kell összevarrnod, hogy ne maradjon utána heg. Hilfiger modell vagyok és nem lehet heges az oldalam az új kollekció fotózásakor. - Lehet, hogy nem ennek kellene a legnagyobb gondjának lennie és lehet, hogy sokkal hálásabbnak kellene lennie és sokkal jobban figyelni Corvusra, de most tulajdonképpen nem tud másra koncentrálni azon kívül, hogy mindjárt elhányja magát és, hogy pokolian ég az oldala.

A kapott üzenetek után egy része meglepő módon aggódott Nickért, a másik része viszont feltette a kérdést, hogy miért és mióta ér neki ennyit ez a srác, hogy látatlanba beváltsa a legértékesebb valutáját. A szívességeket. Mert hogy ebben a világban, bizonyos esetekben azoknak nagyobb értéke tud lenni, mint bármi másnak. Főleg az ő életvitele esetén. Így mindig igyekezett jól bánni a kollégáival, még ha legtöbbször puszta színjáték volt is. Szívességeket tett nekik, kockázatot vállalt értük, és igen sokszor ő maga teremtette meg azt a helyzetet, ahol segítő kezet nyújthatott. Crafty bitch. Ő maga sem tud róla, de Corvus anyja sok gyermekkel próbálkozott, akiket a valódi szüleiktől elrabolva a sajátjaivá tett, hogy felnevelje a koven vadászkopóját. De egyikük sem volt igazán jó. A legtöbben nem élték meg a tizennyolcat. Nem, ez enyhítés. Senki nem élte meg, rajta kívül. Valahol az út során elbuktak. Valahol nem feleltek meg. Ezt pedig a nő nem tűrte. És itt van Corvus, aki nemhogy a tizennyolcat megélte, de közelebb van a harminchoz. Ezt pedig a tudta nélkül is a találékonyságának és a szívós jellemének köszönheti.
- Nick…! – Halk döbbenettel szólal meg, mikor megérkezik, akit várt a mentőbejárónál. Jó szeme van az ilyesmihez, és mielőtt a másik srác összehúzza a bőrdzsekijét, nehéz is lenne nem észrevennie. Azonnal hozzálép és ahelyett, hogy hagyná, hogy a falnak támaszkodjon, ő válik a támaszává. Nicknek éreznie kell, hogy nincs egyedül. Hogy most már biztonságban van Corvus erős karjai közt, és természetesen a hozzáértő szakmai kezei alatt. Az egyik keze automatikusan lecsúszik a másik kézfejére, amivel a sebét szorítja le, és ezzel együtt a sápadtságát elnézve tudja, hogy nem ácsoroghatnak itt sokáig. Ha Nick meg akarja úszni a dokumentációt, akkor semmiképp. Ad neki néhány másodpercet, meg egy kulacs ásványvizet, hogy kifújja magát, de nem többet, máris a garázson át az épület hátsó bejáratához kezdi vezetni, ahol majd eljuthatnak egy félreesőbb vizsgálóig, amit a negyed óra alatt gyorsan előkészített. Nem húzhatják az időt.
- Ha összekapod magad annyira, hogy ezután meg tudjalak hívni vacsorázni, akkor mindenképp. – Válaszol közben, ösztönzésnek szánja, hogy tartson még ki egy kicsit. Azon el sem gondolkodik, hogy ez vajon Nick számára is ilyen csábító ajánlat-e az újabb randi, amiért megéri kitartania. – Tudom, hogy fáradt vagy, de még egy kicsit tarts ki.
Nick számára talán örökkélvalóságnak tűnhet, de valójában nem mennek túl messzire. Két kanyar és már ott is vannak. A szoba nincs túl jól felszerelve, de arra, mire kell tökéletesen elég lesz. Remélhetőleg.
Segít neki felfeküdni a vizsgálóasztalra, a következő másodpercben pedig már olló van a kezében, amivel levágja róla a pólót. Nem húzza az időt és nem finomkodik, legalábbis ilyen értelemben semmiképp. Teljesen átkapcsolt (vadász)orvosba és minden irreleváns tényezőt kizár. Jobb híján egy borzasztóan egyszerű hemoglobinszintmérővel ellenőrzi, hogy megfelelő mennyiségű oxigént szállít-e a vére, amiből következtethet arra, hogy mekkora a vérveszteség. Lehetne jobb is, de megmarad vér nélkül.
- Mivel belementem, hogy ne legyen dokumentációja az ellátásodnak, jó nagy szarban leszek, ha ránk törnek. – Ezt nem szemrehányásként mondja, és a legkevésbé sem aggódva. Az ismertségük kezdetétől, minden megnyilvánulásával van Corvusban valami rejtélyes és sötét, ami baromi szexivé teszi. Ezzel valószínűleg mindketten tisztában vannak. Most inkább csak próbálja szóval tartani a fiatal férfit, miközben a fertőtlenítővel és némi érzéstelenítővel végzi a dolgát. Ezt a ’ránk törnek’ dolgot is úgy mondja, hogy ennyi erővel szexről is beszélhetnének. – És találj ki valami jó indokot, hogy mi történt és miért kell stikában intézni, mert mihelyt rendbe tettelek, ez lesz az első kérdésem. – Ez is bizonyítja, hogy bár morálisan igencsak hajlítható, Corvus remek szakember… és igazán kedveli Nicket. Nem egy nívós sebész, akit nem rakhatnak innen csak úgy ki, hanem egy gyakornok sebész, aki megüthetné a bokáját egy olyan srác miatt, akit mondhatni alig ismer. Persze ez azt is ismét csak alátámasztja, hogy Corvus baromi bevállalós.
A sérülést jobban megvizsgálva kiadna egy nyugtanalító ’uuuff’ hangot, mert azért nem néz ki túl jól, mély és láthatóan sok vért vesztett általa. – Nem gondoltam, hogy ilyen szívós vagy. – Flörtölve mosolyog rá, részben figyelemelterelés, részben meg őszinte, ahogy elkezdi varrni, és mivel elég multifunkcionális, közben tovább beszél hozzá. – Tudod elég szerencsésen sikerült felnyársalnod magad. Könnyen hozzáférek a sebhez és nem kell eret varrni. Más esetben muszáj lenne betolnom egy műtőbe. – Az más kérdés, hogy olyan műtétet nem is végezhetnék egyedül, de szerintem nem ezen a ponton kellene elkezdeni a szabályokat hánytorgatni. – De azért elég mélyre szaladt…

Nem tudja pontosan, hogy hogyan tudott üzeneteket pötyögni, pontosabban: nem tudja, hogy hogyan sikerült úgy üzeneteket írnia Corvusnak, hogy közben ne vérezzen el. Persze nyilvánvalóan túldramatizálja, ennél azért ezerszer több kellene ahhoz, hogy ténylegesen elvérezzen, de Nick elég filmet látott ahhoz, hogy azt gondolja tizenöt perc alatt a sebe még el is fertőződhet, sőt, ami még ennél is rosszabb lenne: tizenöt perc séta elég ahhoz, hogy a környék összes vámpírja kiszagolja, kövesse és élve felfalja, úgyhogy végérvényesen csak arra tud gondolni, hogy minden bizonnyal azért tudott üzeneteket írni, mert balkezes, a sérülése pedig - nagyjából egy tizenöt centis vágás a csípőcsontja irányából a bordái felé keresztül az oldalán - jobb oldalon helyezkedik el.
Először ubert akart hívni magának, de sokkal kockázatosabbnak tartotta egy helyben ácsorogva várni a sofőrt, mintsem fokozatosan, apró lépésekkel mozgásban maradni. David legalábbis erre tanította, rögtön azután, hogy semmiképpen ne sérüljön meg, csakhogy Nick már akkor is a leghülyébb szabálynak tartotta ezt: mégis hogyan várja tőle el a férfi, hogy ne sérüljön meg, ha eleve ölni küldi?
Nick legalább háromszor küldi el Davidet a picsába, addig is nem kell azzal foglalkoznia, hogy az oldala hasogat, éget és minden lépésnél csak egyre nagyobb fájdalommal jár ahogyan a teste megmozdul, mintha még tovább szakadna a bőre és a húsa. Piszkosul fáj: emlékszik, gyerekkorában David drasztikus módszerekkel készítette fel az ehhez hasonló esetekre, egyszer meg is lőtte Nicket - aminek a nyomait aztán boszorkányokkal tüntetett el -
a vállán találta el, két csont között és arra kényszerítette, hogy ne sírjon, csak gyalogoljon, fusson ameddig csak bír. Nick nem emlékszik pontosan, hogy mennyire fájt az, gyerek volt még, csak azt tudja, hogy ez azért pokolibbnak tűnik, mint az volt.
Előregörnyed, a kezével próbálja elszorítani a sebet, a pólója már rendesen átázott a vértől, a tenyere is egészen nedves már, ha tippelhetne azt tippelné, hogy sosem ér majd oda a kórházhoz, hiába látja az épületet, hiába közeledik, olyan érzése van, mintha egyre csak távolodna.
A kését, amit eddig a bal kezében szorongatott - hátha kiszagolták ténylegesen, hátha követik, hátha küzdenie kell az életéért - most a zoknijába rejti, felszisszen, ahogyan kiegyenesedik, vagyis hát félgörnyedt állapotba emelkedik, egy kicsit támaszkodnia kell a kórház falán, a bal keze is véres már, a pólójába törli, a fehér anyagnak már úgy is rég lőttek, a bőrkabátját kicsit jobban összehúzza maga előtt, hátha Corvuson kívül belefut másba is. - Mindenképpen meg kell tudnom, hogy meglepődtél-e? -  Próbál higgadt maradni, sőt egészen játékos próbál lenni, menteni a menthetőt, úgy tenni, mintha minden rendben lenne. - Meg azt is, hogy ez randinak minősül-e? - Áll meg három lépés távolságban a másiktól, vállával a kórház falát támasztva. Ki kell fújnia magát, legalább másfél kilométert gyalogolt le, kifáradt úgyhogy szeretne pihenni. Tényleg nagyon-nagyon szeretne pihenni.