A szíve a torkában dobog ettől az egésztől, úgy érzi elég nagy lépést tett, túl nagy lépést, mi lesz, ha Corvus éppenséggel majd visszautasítja a múltkori viselkedése miatt? Mit fog csinálni abban a megalázó helyzetben? Fogja magát és elsétál minden méltóságát hátra hagyva? Hogyan tudná egyáltalán túlélni azt, ha visszautasítanák?

Szerencsére nem is kell ilyen dolgokon rágódnia, hatalmas kő esik le a szívéről amikor Corvus magához húzza, a kétségei nagy része sietve párolog el: a kezeit becsúsztatja a másik felsője alá, végig simít a hasfalán, mintha csak arról akarna megbizonyosdni, hogy biztosan Corvusszal van-e dolga vagy valaki más bújt a bőrébe? Nem kell csalódnia - nem mintha képes lenne felismerni a testét pusztán tapintás nyomán - a férfi nem válik köddé, nem lesz belőle egy visszataszító, csúnya, öregember. Ugyanaz marad, aki a jégen nevetett vele, aki kedvesen próbálta minden feszültségét elhessegetni felszínes beszélgetéssel, most már igazán hálásnak kell lennie érte. Nick igyekszik nagyon hálásnak tűnni, amiért Corvus ma találkozott vele annak ellenére, hogy milyen pokróc módon viselkedett a múltkor, hogy összevarrta és most sem éreztette azt vele, hogy neheztelne rá.

A kezeivel ráfog Corvus arcára két oldalról, hogy teljes szinkronitásban legyenek a csók közben, nem engedi, hogy a másik eltávolodjon vagy kihátráljon a helyzetből, idomul hozzá a ritmusban és a mélységben, de azért nem adja olyan könnyen az irányítást. Hátrálásra készteti amíg végül a másik háta egy falnak nem ütközik, egészen a falnak préseli ahogyan hozzányomakodik, neki feszül, éppen csak annyi időre szakadva el, hogy a saját pulcsijának a nyakába kapaszkodhasson és lehúzhassa magáról, majd a pólójával is így tegyen.

Türelmetlen, már most biztos benne, hogy nem akar egészen a fürdőszobáig elmenni, fölöslegesnek tűnő köröket futni. Nem akar semmit igazán csak újra Corvust csókolni, hozzásimulni, a bőrét a saját bőrén érezni: egy pillanatra habozik mielőtt elszakadna tőle, hogy a szemébe nézhessen, válaszokat és biztatást keresve - csak aztán segíti le róla a felsőjét. A nyakába csókol, a mellkasába, végig a hasán, hogy aztán az övét oldja ki sietősen, hogy elé térdelhessen és levetkőzzön minden gátlást, amit magára szedett az évek alatt.

Nem tudja mikor jutnak el a fürdőbe, vagy hogyan jutnak el oda, csak arra eszmél, hogy mikor a pezsgőt bontják és a csokoládét kóstolják már végérvényesen is este van: Nicknek olyan, mintha csak most kezdődne valami, egy új nap, egy új pillanat vagy egy új élet.

Az a fesztelen beszélgetés nem is megy olyan rosszul, főleg tekintve azt, hogy mindketten milyen… hát hogy is mondjam, milyenek vagytok. Illetve te. Leginkább te. De te elmondod, hogy szereted a csokoládét, ő pedig elmondja, hogy három doboz kézműves bonbonja is van otthon, közben elgondolkodik és nevetve hozzáteszi, hogy igazából csak kettő, mert egyet majdnem teljesen megevett magában, és hát ez milyen szomorú, és akkor rátértek a belga csokoládékra, és mindenféle nívós, intelligens dologra, ami ebből vezethető ki. És bármennyire is felszínes a téma, Corvus mellett azt érezheted – legalábbis ő így érzi, és reméli, hogy te is – hogy teljesen fesztelen és egyáltalán nem felszínes. Jó, messze nem filozofáltok, de igenis értelmes dolgokról beszélgettek, jókedvűen és… jézusom! Várj, mi az az arcodon? Csak nem egy izgatott mosoly? Meg még egy! És még egy? Hát nézd már, mit művel veled a doktorbácsid.

Észre sem lehetett venni, hogy mennyire benn tartotta a levegőt az utolsó lépéseknél, csak most tűnhet fel, amikor nyitja az ajtót és beléptek. Megkönnyebbülten fújja ki. Hát néhány percig komolyan izgult, hogy rendet hagyott-e, hogy hogy fog kinézni a lakás. Pedig tudja jól ő is – és legutóbb láthattad te is – hogy Corvus lakása nagyon szép tiszta és rendezett. Persze nem makulátlan, elvégre láthatóan laknak itt, nem csak egy lakberendezési magazin fotóanyagául szolgál, de jó illat van és tisztaság. Ő is az ajtó jobb oldalán tárolja a cipőjét, hasonlóan katonásan, mint te. Amikor pedig észreveszi, hogy ugyanazt csináljátok, egy másodpercnyi odabámulás után jóízűen elneveti magát, meg valami aranyos megjegyzést is tesz rá.

Amikor felteszed neki azt az igazán buja kérdést, először visszakérdezne, hogy de hát a pezsgő milyen finom, jöjjön, igyon egy pohárkával. De folytatod a zuhanyzás gondolatával, benne pedig minden más szertefoszlik, maradsz egyedül te. Látni, ahogy csettintésre lángol fel a vágy a szemeiben. Kicsit elveszve a tekintetedben, megnyalja az ajkait, lepillant a tieidre, majd vissza fel és bűnösen mosolyodik el. -  Igen, tusoljunk. Valóban rám fér egy zuhany. – Egyetértően bólogat, de a szélesedő mosolyából látszik, hogy zuhany alatt ’’’’zuhanyt’’’’ ért. Kacéran pillant rád és a nadrágod  derekába akasztva az ujját magához húz, hogy azzal a mozdulattal meg is csókoljon. Először puhán csókol, de hamar fellángol benne az akaratosság. Olyan régen kaphatott már belőled. Olyan ritkán kaphat belőled. Figyel a rezdüléseidre, nem akar túl hamar, túl messzire menni, de az ágyékát a tiédnek préseli, amikor a kezeit a derekad köré fonja és hamar megérezheted, hogy valójában mennyire is akar. Egyébként is ki kell engesztelned azért a jégkoris traumáért… a jégre rángattad, megvártad, hogy zúzzon egyet és utána hirtelen meggondoltad magad. Ó, hát az ő legnagyobb örömére.

Jól van, sőt Nick úgy érzi, hogy szinte sosem volt ilyen jól még akkor sem ha itt fekszenek a jégpálya hűvös padlóján és a kabátja lassan nedvesedni kezd, az ujjbegyei fázni kezdenek és a lehelete látszik ahogyan nevet. Oldalra fordítja  a fejét, hogy leolvashassa Corvusról is az érzéseit, hogy vajon ő is jól van-e: Nick szeme csillogásából kiolvasható, hogy mennyire jól érzi magát, hogy nem akarna most máshol lenni, sőt elkomolyodik: mással sem szeretne lenni. A mellkasába kicsit beszorul a levegő ahogyan ledönti a lábáról a másik jelenléte, sosem gondolta volna, hogy létezik bárki a világon aki ilyen egyszerűen tudja ledönteni a lábairól, átugrani a felhúzott védfalait és egyenesen a legvédetteb részeit támadni. Úgyhogy csak kiszalad a száján a kérdés és mire feleszmél arra jön rá, hogy vissza sem szeretné szívni.

A jégpályáról kifelé azért megjegyzi, hogy szereti a csokoládét és aránylag megpróbál elnavigálni egy fesztelen beszélgetést valamilyen felszínes témáról, de nehezen tud koncentrálni így, hogy a gyomrába jóleső izgalom költözik: úgy érzi magát, mintha tilosban járna, hiszen Nick sosem kérdez senkitől ilyesmit, sosem tesz ilyen megjegyzéseket, sosem gondol arra, hogy milyen szívesen menne vissza az időbe, hogy ott a jégpályán megcsókolhassa a másikat: pedig ha megtehetné, ha visszatekerhetné az időt, akkor minden bizonnyal megtenné és bátrabb lenne, meg lehengerlőbb és ellenálhatatlanabb.

Fesztelenebbnek érzi magát most, hogy másodszor jár Corvusznál, most, hogy nem úgy érkezik, mint akinek éppen szívességet tettek, most, hogy egyenesen ő szeretett volna idejönni. A lakásban mindenhol Corvus jelenléte érződik ami ezalkalommal megnyugtatja Nicket. Lerúgja hát a cipőit amiket aztán katonás sorrendbe helyez el az ajtó jobb oldalán, a kabátját is felakasztja a fogasra, hogy aztán a farmere zsebébe dughassa a kezeit és Corvus mellé léphessen. Megköszörüli a torkát - nem mintha eddig Corvus másra figyelt volna, hiszen ketten vannak -, hogy magára vonja a másik figyelmét és mielőtt visszakozhatna vagy éppen meggondolhatná magát csak átszeli maguk között a távolságot és magához képest meglepő önbizalommal a derekára helyezi a kezeit. - Mi lenne ha fordítva csinálnánk: majd később innánk a pezsgőt és ennénk a csokoládét? - Nyel egy nagyot, fogalma sincsen, hogy hogyan kell ezt csinálni - nem szokott sem flörtölni sem kezdeményezni. - Esetleg letusolhatnánk, hogy a múltkori alkalom helyett valami jobbra emlékezzünk. - Egy másodpercre lesüti magát ahogyan eszébe jut milyen undok is volt amikor Corvus összefércelte: most mindenképpen szeretné jóvá tenni.

Vadászként az első, amit mindketten megtanulhattatok az, hogy ösztönösen is tudjatok jól esni. Corvus egyébként is van olyan szívós, hogy előbb törje be ő a jeget, mintsem fordítva, de így végképp nincs kutya baja azzal, hogy hanyatt vágta magát. Egyébként is tompítottad az estést azzal, hogy magával rántott téged. Így persze, hogy csak jó ízűen nevet, aztán felül és nevetősen tovább szuszogva figyel téged – Jól vagy? – persze látja rajtad, hogy a válasz igen lesz. Hiszen Te is nevetsz. Ebbe pedig egy kicsit bele is kábul. Ritka kincsnek tűnik a nevetésed. Nem mintha általában ellenére lenne, hogy olyan furán mogorva vagy, de jobban szereti, ha mosolyogsz.

Aztán hirtelen lefagy az arcáról a mosoly.

Nyilvánvalóan nem azért, mert ellenére lenne, amit hall. Szimplán csak megleped, de úgy nagyon. Egészen kiszárad a szája is, reflexszerűen és éhesen nyalja meg az ajkát, az aprócska mozdulat végén pedig finoman be is harapja, ahogy téged figyel. Mindig igyekszik ő udvarias lenni, de hát nyilván nagyon hiányzik neki, hogy dugjatok egy jót. Nem mintha valaha annyira erőltette volna. Sőt, mindig nagyon alkalmazkodó volt – nem mintha eddig olyan sok randitok vagy lehetőségetek lett volna rá, de néhány azért akadt.
Legszívesebben megcsókolna, de nem fog itt mindenki előtt lekapni, helyette izgatottan mosolyodik el és hirtelen – az eddigi bénázásához képest karakterhűtlen magabiztossággal – már talpra is áll és ’’esze ágában sincs’’ elesni. Lelkesen nyitja a száját, közölné veled, hogy van otthon pezsgője behűtve, két üveggel is! De szegényke pont olyan lendülettel zárja is és valahogy alább hagy a lelkesedése. Nem tudja, mi bajod van az ilyen kellemes, laza italozással – mert a nyomorult meggysörét is hogy lenézted – úgyhogy inkább nem is mond semmit, csak magára feszíti azt a kis udvarias kifejezést és kezet nyújt neked. Még vicces is, hogy úgy tünteti fel, mintha ő akarna kivezetni téged, pedig azért nyújtja a kezét, mert nélküled az életéért küzdene, mire elérné a korlátot. – Van pezsgőm és csokoládém. – Na hát csak nem bírja ki, hogy lelkesedésében benyögje.

Kár lenne tagadnia: IMÁDJA ezt a helyzetet és szituációt, de nem azért, mert Corvus nm érzi magát biztosnak a jégen vagy éppenséggel mert erősebbnek vagy dominánsabbnak látszik a helyzetben, hanem azért, mert szeret ő uralkodni minden szituációban, szeret ő lenni az a fél aki az ütemet diktálja, aki megmondja, hogy mi történjen, aki fölényesebb helyzetből indulhat. Nem tehet róla, az élete egy részében el volt és el is van nyomva, nem furcsa hát, hogy olyan helyzeteket és szituációkat keres az életében, ahol ő emelkedhet felül a másikon. - Most komolyan azt várod, hogy erre feleljek? - Kérdez csak vissza lágyan mosolyogva, olyan mindent megvallósan: habár nagyon kevés ideje ismerik egymást Corvusszal, úgy érzi, hogy a férfi egészen hamar kiismerte a legalapvetőbb tulajdonságait éppen csak azt nem tudja, hogy mit érez ezekkel kapcsolatban a másik. Próbálja elhitetni magával, hogy ez igazán nem is érdekli és ha érdekelné is Corvus benyomásai egyáltalán nem számítanak, de éppenséggel arra kell rájönnie, hogy ha leheletnyit is, de azért igyekszik a kedvére tenni.
Összepréseli az ajkait, összeszűkíti a szemeit úgy méregeti egy hosszú másodpercig a másikat, nem tudja, hogy igazán meg akarja-e fogni a kezét de nem azért zavarja a gondolat, mert bárki megláthatja őket: Nicket egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak róla mások egyedül csak azzal szeretne tisztában lenni, hogy mit gondolna saját magáról. Ha most megfogja Corvus kezét, akkor egyenesen egyenrangú felekként fog magukra tekinteni és ez nem teljesen a kedvére való: persze, szeretne vele egyenrangú lenni valahogyan úgy, hogy mégis ő legyen a főnök.
Szóval felsóhajt. - Legyen. - Nagy kegyesen megadja magát és a másik tenyere felé nyúl, meglepően jól esik neki az érintés: meglepődik saját magán - hogy találhat valamit egyszerre ennyire giccsesnek és elcsépeltnek miközben jó érzésekkel tölti el? És miközben Nick azon morfondírozik, hogy inkább tartja ezt kínosnak mintsem nagyon is jónak, a zsebében megcsörren a telefon, kizökkentve őt is - a gyomra önkénytelenül zsugorodik öklömnyi méretűre, mi van ha David keresi? -, kiábrándul a pillanatból, de mielőtt esélye lenne rezignáltan elengedni Corvus kezét, a férfi magával rántja.
A világ a feje tetejére áll, a levegő egy kicsit a tüdöjébe szorul és csak bámulja és bámulja a jégkorcsolyapálya mennyezetét mielőtt kirobbanna belőle a nevetés: őszintén, hangosan, még a hasa is belefájdul. - Corvus? - Hirtelen hagyja abba a nevetést, mintha elvágták volna. A másik felé fordul. - Elmegyünk hozzád? - Zavarba jön a hirtelen vallomástól, pedig ki sem mondta: semmit nem szeretne jobban, mint Corvusszal lenni, csak vele, csak ketten.

Corvus nagyon sokáig el tudná nézegetni a mosolyodat, és így talán még értékesebbnek is hat, hogy viszonylag ritkán láthatja. Mert ugye egyrészt nem vagytok összenőve, másrészt meg nem vagy egy napsugárka. Ráadásul az alapján, hogy az imént a pincérrel viselkedtél, vagy amilyen fejeket a publikus helyeken tudsz vágni, van egy olyan sejtése, hogy igazán kiváltságosnak érezheti magát ilyen tekintetben. Mindketten sérültek vagytok, de lám milyen szerencse, hogy a töredezett széleitek tökéletesen illeszkednek egymásba.

Vicces, hogy pont elkezd lépkedni, amikor rászólsz, hogy ne lépkedjen. Ő meg olyan kis elveszetten pillant fel rád. Mintha nem is az a srác lenne, aki – nem tudván, hogy vadász vagy – gondolkodás nélkül eléd vetette magát a vámpírral szemben, meg aki nem sokkal azelőtt kérdések nélkül fogadott és azonnal összevarrt. Pedig volt már jégen – igaz, hogy más szituációban, de az alapmozdulatokat élesben tapasztalta ki – talán épp ezért utálja a jeget. – Ezt nagyon élvezed, mi? – Ironikusan nevet egyet az orra alatt, célozva a helyzetre, hogy te láthatóan mennyire tudod, mit csinálsz, ő meg nyomorékoskodik itt a pályát szegélyező korlátba kapaszkodva.

- Ne csináljunk ebből etikai kérdést. Csak fogd meg a kezem. – Kezdi úgy érezni, hogy kicsit túl komolyan veszed ezt a helyzetet, ő meg nem akarja kényelmetlenül érezni magát azért, amiért ő nem. Szóval ahelyett, hogy húzhatnád, tolhatnád, vagy akármit is akarsz csinálni, lendületesen megfogja a kezedet, majd kevésbé lendületesen elengedi a korlátot. Először csak áll egyhelyben, igyekszik megtalálni az egyensúlyát. Titanicosat meg pláne nem szeretne játszani, hogy együtt csúszkáljanak. Kínosan érezné magát. Persze, persze, el van varázsolódva tőled, de mégis csak az első srác vagy, akivel úgy tényleg randizgatni kezdett. Bizonyos szempontból kényelmetlenebbül, más szempontból viszont kényelmesebben érezné magát egy ilyen helyzetben egy lánnyal.

Szóval mehettek így, ő beléd kapaszkodva, de azért mégis egészen diszkréten. Az számodra sem lehet meglepetés, hogy ha a mozdulatai kétballábasak is, az egyensúlya kiváló. És előnyére szóljon, hogy nagyon koncentrál. Egészen addig, amíg meg nem csörren a telefonod, ráadásul pont akkor néz fel rád, hogy valamit mondjon – teljesen lényegtelen mit, csak általános beszélgetés ezzel a korizással kapcsolatban – és együtt ez a két dolog elég ahhoz, hogy kibillentse, ő meg olyan hátast vág, hogy az öröm nézni. Öröm lenne nézni, de mivel beléd kapaszkodik és megpróbálja megtartani magát, így magával ránt téged is. Mire pedig feleszmélsz, már ketten fekszetek a jégen, ő meg egy másodpercnyi kínos egymásra pislogás után szórakozottan elneveti magát. – Jesszusom… Tudtam! – Tudta ő, hogy ez lesz.

Nick úgy tesz, mintha ezt a mondatot meg sem hallotta volna, az agya automatikusan kikapcsol, pedig tudja, hogy Corvus hogyan fejezte volna be a mondatot, éppen csak nem akar tudni róla, úgyhogy úgy tesz, mintha képes lenne uralni az időt, lágyan elmosolyodik, nyelvbotlás volt ez Corvus részéről, ebben teljesen biztos és ha ez csupán egy nyelvbotlás akkor abba bele sem kell kötnie, sőt még csak a szemöldökének sem kell egy kicsit magasabbra csúsznia a homloka felé, elég ha úgy tesz, mintha ez a mondat el sem hangzott volna kettőjük között. Mindketten jobban járnak, ha Nick nem kezd azon morfondírozni, hogy biztosan jó ötlet volt-e az egész. Inkább próbálja biztos kézzel tartani Corvust, hogy egy esteleges rossz lépés ne okozza mindkettejük vesztét és ne dobjanak már most egy hátast itta jégen. Persze alig-alig kószál egy-egy lélek a folyosón, a jégen pedig szinte csak ketten vannak, de azért Nick semmi képpen sem szeretne rosszul szerepelni a másik előtt. Úgyhogy próbálja tartani az egyensúlyát, az egyensúlyukat miközben óvatos mozdulatokkal csúszik hátrafelé. - Nem, ezt egy szóval sem mondtam. – A mosolya egészen kiszélesedik, már most remekül érzi magát, végre úgy gondolja, hogy képes felengedni, most, hogy az egész helyzetet ő uralja – Nick szerint legalábbis – semmi oka arra, hogy feszélyezze Corvus jelenléte. Corvus amúgy is kellemes ember, Nick a legtöbbször jól tudná magát érezni vele, ha felhagyna a távolságtartó viselkedéssel. - Azt mondtam, hogy helyezd az egyik lábadra a testsúlyod. – És Nick kész arra, hogy be is mutassa pontosan mire gondol, de Corvus elengedi és Nick arra gondol, hogy túl nagy távolság ékelődik közéjük.
– Ha lépkedsz akkor nem fog menni. – Szól közbe a próbálkozásba, de azért egy pillanatra sem tágít Corvus mellől, zsebre vágja a kezeit, úgy figyeli – mintha edző lenne – minden mozdulatát. - A helyes mozdulatsor ez lenne. – Corvus elé csúszik, hogy lassítottan – már amennyire ezt lassította be lehet mutatni – tegye meg a mozdulatokat: az egyik lábára helyezi a testsúlyát, azon csúszik, majd a másikra, vissza és mire feleszmél már méterekkel előrébb jár.
Elgondolkozva csúszik vissza, lefékezve Corvus előtt. - Mennyire bízol bennem? – És ez most nem egy olyan kérdés aminek a végén szeretne megsértődni és a pálya másik felébe csúszni, ez sokkal inkább egy olyan kérdés ami a jelenlegi helyzetre irányul. - Mert ha meg tudsz bennem bízni, akkor tulajdonképpen tudlak húzni vagy tolni, de ez csak akkor működhet, ha teljes bizalommal vagy irányomba és nem fogsz kibillenni az egyensúlyodból. – Nem sértődne meg, ha Corvus visszakozna, mer hasonló helyzetben Nick nem adná át az irányítást, inkább azt mondaná, hogy köszöni szépen neki megfelel ez így, ahogy van.
A választól függően cselekszik Nick, ha felhatalmazást kapott arra, hogy így tegyen, akkor Corvus mögé csúszik, a kezeit a derekára helyezi és azt susogja a fülébe, hogy csak csukja be a szemét és élvezze a pillanatot, aztán hajtani kezdi magukat, hogy egyre gyorsuló sebességgel csusszanak a pályán; ha pedig Corvus nem bízik benne eléggé akkor magányosan csúszkál egy-két kört míg végül visszatér Corvus mellé, hogy megnézze mire jutott.

Érdekes baleset lesz az a közös főzőcske, az biztos. Corvus képtelen megfelelően követni az utasításokat. Nem azért, mert ostoba lenne, hanem egyszerűen így működik. Neki nagy mozgástérre van szüksége. Ebbe az anyjának is bele kellett törődnie ahhoz, hogy használni tudja a fiút. Megmondja neki, hogy mit érjen el, de azt nem mondhatja meg neki, hogy hogyan érje el.
Az nem lepi meg, hogy te minden pontosan, szabályszerűen követsz. Valahogy inkább ennek az ellenkezője okozott volna számára meglepetést. Tessék, ebben is szöges ellentétek vagytok. Mégsem zavarja, sőt továbbra is biztos benne, hogy nagyon jól fogtok szórakozni és még a konyhai nézeteltéréseitek is viccesek és édesek lesznek, különösen finom bort vagy konyakot kortyolgatva mellé. Furcsa ez számára. Sosem várt még így közös főzést senkivel. Illetve egy időben próbálta ezt a randizgatást Maggievel, egy gyakornok a kórházban, aki rá van függve Corvusra – egyébként nagyon szép és nagyon kedves lány – akivel egyszer közösen főztek, de ő személy szerint feszengett egész végig. Aztán nem is lett belőle semmi a távolságtartó barátságon kívül. Most már persze tudja, miért. A beállítottságával volt a ’baj’. Szereti a nőket és tényleg gyönyörűnek találja őket, de sosem érezte igazán azt a szikrát. Azt nem, amit veled érez. Azt, hogy sok időt akar veled tölteni. Hogy alig várja a találkozóitokat. Hogy izgul előtte és háromszor átöltözik, mire eldönti, hogy mit vegyen fel. Ilyesmit eddig csak és kizárólag te váltottál ki belőle.
A zenét illetően azt is megjegyzi, hogy ő főzés közben szeret jazzt hallgatni, vagy valami chillstepet, még beszélgethettek is kicsit zenéről. Neki nem lenne ellenére a vadászosdi, ő teljesen máshogy áll ehhez, mint te. Viszont ez is tetszik neki, hogy a civil dolgok mentén haladtok. És persze tiszteletben is tartja, hogy neked erre van szükséged, ezt te is észreveheted. Te pedig boldoggá teszed őt azzal, hogy ott alszol nála.

Nem sokkal később a jégen, beléd kapaszkodva, már elég érdekes fejet vág az instrukcióid hallatán. Látni az ábrázatán, hogy próbálja összerakni, hogy akkor most mit és hova kellene pakolnia. Látod, látod, egy lőtt sebet erekkel együtt bármikor összefércel, de itt vannak problémái. – Igazából amikor legutóbb voltam jégen, az korcsolya nélkül volt. Kint az egyik tónál, amikor egy vérfa… – Szabályosan elharapja a sztorit, ahogy észreveszi magát és lesüti a tekintetét, inkább a lábaira figyel. Vérfarkassal küzdött. Hát az képzelheted, hogy kemény menet volt. Végül nem is ölte meg, szerencséje volt, mert az állat alatt szakadt be a jég, alatta meg csak félig a nagy hempergésben és ki tudott kúszni a partra. Annyira próbál inkább a lábaira figyelni, hogy ahogy lenéz majdnem vág is egy hátast, de szerencsére tartod és neki is jó az állóképessége, úgyhogy hamar újra megtalálja az egyensúlyát.
- Várj, azt mondod, hogy csúszkáljak egy lábon? – Felvonja a szemöldökét és körbe néz, de nem sok ember csúszkál, akit megfigyelhetne. Aztán gondolkodva hümmög egy sort. Ez az ő fejében valószínűleg nem úgy néz ki, mint ahogy a gyakorlatban kellene kinéznie, de ezen a ponton elenged téged és inkább a korlátba kapaszkodik, hogy egyedül próbálja meg. Kínosan érzi magát, ő nem szokott bénázni semmiben, és most nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni. Ő mindenesetre láthatóan igyekszik és próbálja azt tenni, amit javasoltál neki, - mondjuk sokkal inkább figyelt arra, ahogyan mondtad, imádja a hangod, mintsem arra, amit mondtál – de kezdi frusztrálni a helyzet.

Nick csak sejtelmesen elmosolyodik ugyanis ő az a fajta, aki szinte minden utasítást pontosan követ annak érdekében, hogy a tökéletes végeredményt érje el, meg aztán ha a végeredmény nem olyan lesz, mint ahogyan várná, akkor legalább foghatja a szabályokra. Nick főzni nem főz sokat, a bejárónőjük készíti otthon a vacsorát vagy Nick gyakran rendel helyi éttermekből esetleg beül valahova, de kevés alkalommal ál be ő maga is a konyhapultba. Afelől persze nincs kétsége, hogy ketten együtt sikerrel fognak járni, Nick amúgy sem az a fajta aki úgy áll neki a dolgoknak, hogy nem hisz a sikerében. Már most tudja, hogy remekelni fognak. - Ó ne aggódj, én szeretek mindenben pontos lenni. - Efelől Corvusnak még csak kétsége sem lehet, Nick nem fogja hagyni, hogy bármit is a leírtaktól eltérően tegyenek. Azt persze nem tudja, hogy hogyan küzdjenek meg majd egymással, de már most készíti magát arra, hogy engedékenyebbnek kell lennie a szokásosnál, hiszen ez nem élet-halál kérdése lesz. Szórakozni fognak, Nicknek csak el kell engednie magát.
- Nem kell aggódnod, nem az a típus vagyok, aki orosz rappet hallgat. - Őszinte, önfeledt mosolyt villant, kezd feloldódni most, hogy átlagos férfiakként átlagos dolgokról beszélgetnek. Jól érzi magát így, ismerkedve, lassan haladva, meghagyva ezt az izgalmas atmoszféráját a találkozásoknak. Tetszik neki, hogy Corvus az ajkait harapdálja, oda vonzza Nick szemeit, meg is szédül egy kicsit, a szája kiszárad és el kell fordulnia, mert eszébe jut, hogyan szalasztotta el az alkalmat mikor legutoljára - és legelőször - ott aludt a másiknál.
Felpillant a telefonjából, Corvus válaszára várva, szeretné, ha ráérne vasárnap és amikor a másik bele egyezik sietősen pötyögni kezd, hogy ne visszakozhasson. Csak akkor pillant megint rá, amikor megemlíti, hogy a hétfője id szabad. Úgy néz rá, mintha nem értené a szavakat amik megalkotják ezt a mondatot, értetlenül pislog párat mielőtt határozottan bólint rá.- Háromra be kell mennem az ügynökséghez, de a délelőttöm szabad. - Megköszörüli a torkát, egy kicsit zavarba jön a ténytől, hogy ezt máris megbeszélik, de szeretné újra játszani a múltkori alkalmat. Az nem sikerült valami jól Nick pedig szeretné helyrehozni, ha lehet.
Kimérten issza ki a maradék teáját, hogy aztán indulhassanak: rutinos az előkészületekben ahogyan rutinosan áll rá a jégre is, hogy izgatottan - ezt jól leplezi egyébként, csak a szeme csillan egy másodpercre meg - forduljon Corvus felé. A kezét nyújtja és amint elfogadják határozottan nyújt segítséget: addig el sem engedi amíg nem érzi azt, hogy biztos lábakon áll, de aztán tesz Corvus körül pár bemelegítő csúszást, hogy végül előtte fékezzen le. Nem akarta lenyűgözni, inkább csak felfrissítette a tudását. - Oké, akkor fogd meg a kezeimet és elindulunk. - Kicsit máris főnökösködik miközben a kezeit nyújtja. Nick tervei szerint ő hátrafelé fog csúszni, Nick pedig előre. - Mintha ki akarnád csúsztatni a lábaidat, éppen addig a pontig amíg már majdnem nem kényelmes. Akkor fel kell emelned és a másikra helyezned a testsúlyod. Arra a lábadra nehezedj amelyiket csúsztatod. - Bólint egyet ahogyan magában összegzi, hogy elmondott-e mindent. - Minél hosszabra hagyod a lábcsúszás részt, annál kevesebb az esélye, hogy eless. - Türelmesen megvárja, hogy a kezébe adja Corvus a saját kezeit, végigsimít a tenyerein, hogy végül az alkarjára fogjon magabiztosan. A pillantását Corvusra szegezi és kicsit elveszik a másik szempárban.

Nevetősen szusszan egyet az orrán, amit egy mosoly is kísér. Ha eddig nem tűnt volna fel neki, akkor most biztosan feltűnne, hogy mindketten vezéregyéniségek vagytok, egyikőtök sem az a meghátráló vagy szupportív szerepű alkat. Amit ebben a kontextusban olyan édesen viccesnek talál, de azért nyilván akadhatnak ezzel problémáitok bőven. Nem mintha ez most különösebben érdekelné, sőt, ezt hallgasd. – Jól van. De előre szólok, hogy problémáim vannak az instrukciók követésével a receptekben, úgyhogy duplán figyelned kell. – Ő is félrebiccenti a fejét, szándékosan téged letükrözve, abba az irányba és abba a szögbe, ahogy te tetted. Úgy figyeli a szemeidet, le-lecsúszva a tekintetével az ajkaidra. Utóbbi esetében az alsóajkába harap, csak úgy finoman – de hát ilyen közelről nyilván elég észrevehető az irántad érzett vágya – mielőtt ismét a szemeidé lenne a figyelme. Ugye te is érzed ezt az erotikát a levegőben? Mondd, hogy nem csak ő képzeli oda. És nem is egyenesen testiségekről van szó, hanem úgy a teljes csomagról, testestől-lelkestől, valami igazán vonzóról, ami köztetek van. – Kíváncsian várom, hogy megismerjem a zenei ízlésed. – Kiegyenesedik normálisan, most már nem ’’utánoz’’ téged. Kortyol a söréből, és bár elkezdhetne piszkálódni, hogy na mi van milyen elfoglalt valaki, hogy be kell írni a naptárba, nem teszi. Helyette ő is előveszi a telefonját, meg kell néznie a beosztást, hogy jó lesz-e a vasárnap délután. Elvileg igen, de szeret ránézni, az a biztos. – Jó lesz, igen. – Mondja apró mosollyal és közben eszébe jut még egy nagyon fontos részlet, amit hozzá is told. – Hétfőn is ráérek. Tudod, ha… szeretnél ott aludni. – Egészen ártatlanul teszi hozzá, hallani, hogy nagyon megerőlteti magát, hogy ne tűnjön tolakodónak, vagy ne érezd kényszernek, ami így azért elég aranyosra sikerül. Ó pedig!
Miután pedig elfogyasztottátok az italotokat, lecseréltétek a cipőtöket, és ideje jégre lépni, ő még egy hatalmas sóhajjal áll meg a pálya előtt. Kicsit úgy néz ki, mintha kezdhetnéd készíteni a vontatóhorgot, hogy behúzd magaddal a pályára. De végül a szemeit forgatva fogadja el a felé nyújtott kezet és egyik kezével erősen beléd, másikkal meg a korlátba kapaszkodva fárad a jégre. Másodperceken belül elengedi a korlátot, és ahhoz képest, hogy hogy előadta magát, hogy milyen rémes lesz, viszonylag stabilan áll. Egyelőre.

Ettől a vallomástól majdhogynem zavarba jön, sőt a pillantását le is kell sütnie a fényesre lakkozott pultra, hogy összeszedje magát, az egész csak egy pillanat, de mikor újra felnéz a másikra, a szemében vidámság csillan. Boldognak érzi magát, vagy hát a boldogsághoz egészen közelinek, nincs hozzászokva, hogy bárkit is érdekeljen, vagy bárki ilyeneket mondjon neki, persze sokszor dicsértek már, a fotózásokon szinte mindennapos, hogy elhalmozzák kedveskedő szavakkal, de ez most valami teljesen más. Ettől tempósabban ver a szíve, és úgy érzi, hogy pont jó helyen van, hogy jól tette, hogy nem húzta el a kezét: úgy tippeli hosszú-hosszú ideig bírná ezt, nézni Corvust és így hagyni a kezüket. Hagyni, hogy a szívverése visszalassuljon, hogy a gondolatai szárnyra keljenek, iszogatnia a teáját és semmit sem mondani, csakhogy Corvus kihúzza az ujjai közül a sajátját és Nick arra gondol, hogy valószínűleg megint elrontott valamit éppen csak azt nem tudja, hogy ezúttal mi okozhatta a gondot.
A kezét bénának érzi ott hagyni a pulton, úgyhogy sietősen vissza is húzza, immáron üres és szabad kezével a teás bögréjét kezdi el kocogtatni pótcselekvésként, bele is néz a lágy színű italba hátha attól eszébe jut valami amivel elsöpörheti ezt a pillanatnyi kellemetlenséget, de szerencséje van. Corvus máris megmenti, persze Nick csak lassan pillant felé, mintha a másik éppen kiszakítani valamiből egy gondolatmenetből vagy az ábrándozásból, de a tekintete figyelmes és türelmesen várakozó: kíváncsi mi fog ebből kisülni, hogy a férfi mit fog neki mondani.
- Főzés és borozás.- Ismétli a szavakat a másik után, alaposan megrágva őket, mintha fontolóra kellene egyáltalán vennie, hogy szeretne-e Corvusszal több időt tölteni. – De csak ha valami olyasmit főzünk, amit nem tudsz kívülről. – Félrebiccenti a fejét, ha valamit, hát azt semmiképpen sem szeretné, hogy Corvus főnökösködjön ő pedig sous-chefként a keze alá dolgozzon. Valószínűleg nem is menne neki, Nick mindenképpen szeretne egyenrangú partnerként jelen lenni a konyhában – persze nem utasítaná vissza, ha övé lehetne a chef szerepe – és ahhoz, hogy ne feszüljön be, tudja, hogy erre van igazán szüksége. -És ha én választhatom a zenét. – A szeme izgatottan csillan fel. - Mondjuk vasárnap délután? – Elő is kapja a telefonját, hogy be tudja állítani a naptárjában az időpontot.

Elmotyog egy jólvant az orra alatt és enyhén szórakozott mosollyal bólint. Igen, tovább léphettek. Arra gondol, hogy talán neki sem kellene ennyire anyáskodónak lennie, de hát ő varrt össze, és tényleg kedvel, felelősséget érez azért, hogy jól legyél és jól legyen a sérülésed. Pedig valóban nem kellene aggódnia. Szépen összefércelt, még az anyja gyógyító kréméből is adott, amit saját magára szokott kenegetni, ha megsérül egy vadászaton, szóval tényleg jól kell lenned.
Nem tud nem feltűnni neki, ahogy a pincérre meredsz, amikor megérkezik a söre. Nagyot kell nyelnie, hogy ne nevesse el magát rögtön. Előbb rád pillant, majd fel a személyzetre, akinek egy udvarias bólintással megköszöni az italt. Azután viszont beharapja az ajkát és lesüti a fejét egy másodpercre, ahogy csóvál vagy hármat a fején. Most komolyan, te látod ilyenkor, hogy milyen arcot vágsz?

Érdeklődve figyel, amikor felteszed neki a kérdésed. Szerinte egyértelmű, hogy mit érez ezzel kapcsolatban, de talán mégsem az. Kezdve azzal, hogy napokig nem keresett, miután reggel leléptél tőle. De hé! Te sem kerested őt. Aztán meg igen. Furcsa a kapcsolatotok, furcsák vagytok ti is. Mégis tagadhatatlan a kettőtök közti dinamika. Valami olyan, ami mással sosem volt meg. Kérdés, hogy felfelé vagy lefelé húzzátok-e majd egymást, hisz mik vagytok ti a felnőttes felszín alatt? Sérült gyerekek.
Mindketten megkapjátok a válaszotokat azzal, hogy Corvus megfogja a kezed, te pedig viszonzod a jól eső gesztust. Ő is örül, hogy így alakult, egyet ért veled, de tudja, hogy nem rendezheti le egy bólintással, neki is illene normális választ adnia, ha már így rákédeztél. De most legyen őszinte? Mi van akkor, ha az túl sok? Igazából lényegtelen, a legutóbbi találkozásotok után nem most fog elkezdeni szégyenlősködni.
- Sosem érdekelt még ennyire senki, mint te. – Van ott valami furcsaság a hangjában, de az csak annak szól, hogy eddig sosem randizgatott férfiakkal, az egyéjszakásokat pedig nem nevezné randinak. Ezt pedig te is tudod, hisz már említette. Talán az ebédnél. Az ajkaidra fut a pillantása, elidőzik ott egy másodpercre, de nyilván nem fog itt megcsókolni. Majd kihúzza az ujjait az érintésedből és ő az, aki elnéz, ha te nem vagy hajlandó, hogy tovább kortyolgassa a sörét. Ami egyébként nagyon finom!

- Tudod arra gondoltam, hogy megismételhetnénk a múltkori estét. Vagyis… nem megismételhetnénk, hanem. – Be sem fejezi a mondatot, el kell gondolkodnia egy pillanatra, hogy ennek hogy lenne most értelme. Csak úgy szimplán az asztalra támaszkodik kicsit az alkarjaival és az ujjbegyeivel dobolgat a pohár szélén, mielőtt újra nekifutna. – Más körülmények között sokkal élvezhetőbb lenne egy közös főzés, borozás. Még néhány hete kaptam egy üveg nagyon finom vörösbort, nem volt szívem egyedül felbontani. – Kedvesen mosolyodik el, ahogy a szemeidbe pillant, és csak reménykedik benne, hogy nem utasítod majd el.

Tartja a szemkontaktust miközben a válaszon gondolkozik: tényleg ennyire hihetetlennek tartja, hogy valaki anélkül érdeklődjön a hogyléte felől, hogy aztán megjegyzéseket tegyen és megalázza? Nick számára a személyeskedős kérdések valahogyan mindig is ezt jelentették, Davidet sosem érdekelte igazán, hogy mi történik vele vagy hogy van egy-egy elfajult vadászat után őt mindig is csak az eredmény érdekelte vagy annak a hiánya; Franny persze más volt mindig is, érdeklődő és szeretetteljes, kedves bárminemű rosszindulat nélkül. Persze nem az van, hogy úgy hiszi Corvus gúnyolódni vagy kritizálni szeretné, inkább csak nem ismeri eléggé ahhoz, hogy szívesen tárja fel előtte a gyengeségeit.
Úgyhogy csak felsóhajt és, mint aki óriási szívességet tesz azzal, hogy egyáltalán válaszra méltatja a másikat, semleges hangon mondja el a begyakorolt szöveget. - Nem fáj, nem húzódik, nem bizsereg és nem viszket. Nem szakadt fel, szóval tovább léphetünk? - Persze annak ellenére, hogy semmilyen érzelmet nem mutat ezzel kapcsolatban, azért mégis csak jól esi neki a másik törődése (bár jobb szerette volna, ha ez valami más miatt történik meg, valami sokkal emberibb dolog miatt.)
Kimérten megkevergeti a teáját miközben megérkezik a pincér, szúrós szemmel vizslatja, mintha csak azt hinné, hogy éppen ki akarja hallgatni őket és egészen addig nem hajlandó Corvus felé fordítani minden figyelmét amíg hallótávolságon kívül nem ér.
Akkor aztán jól megrágja azt a felvetést, amit Corvustól hallott: ha jobban belegondol ő sem így képzelte ezt az egészet, mármint Nick konkrétan nem képzelt semmit azon kívül, hogy gyorsan térdre kényszeríti a másikat és soha többé nem is találkozik vele. Belekortyol a teájába, nem tudná megmondani, hogy tulajdonképpen miért is alakult ez tovább kettőjük között, mármint persze szimpatikus neki a másik férfi és szívesen meg is ismerné jobban, de ez az érzés mégis csak egészen rémisztő a számára, Nick sosem akar megismerni másokat. - És mit érzel ezzel kapcsolatban? - Próbál nem nagyon nyers és száraz lenni ezzel az egésszel kapcsolatban, de ötlete sincsen, hogy ebből most olyan filmekben látott szakítós szöveg lesz-e vagy nem. Elkezd szorítani a mellkasa ahogyan arra gondol soha többé nem írhat Corvusnak vagy éppenséggel nem találkozhat vele. Rémes még csak elképzelnie is.
A pillantása a kezeikre rebben, de ahelyett, hogy elhúzódna vagy menekülne az érintés elől, a tenyerét úgy fordítja, hogy az ujjaikat össze tudják kulcsolni, Nick legalábbis befűzi a saját ujjperceit Corvus ujjai közé és egészen határozottan pillant fel. - Mert én örülök, hogy így alakult és tényleg szeretnélek jobban megismerni. - Megköszörüli a torkát de még véletlenül sem pillant el, ha visszautasítják sem fog megfutamodni.

Nevetséges, hogy milyen mértékben mozognak más síkokon, és mégis mennyire egymásra vannak hangolódva. És nem csak most, hanem a néhány találkozásuk alkalmával úgy általánosságban is. Talán ez a legjobb tanúbizonyság arra, hogy egyiknek sincs ki az összes kereke, de ha együtt vannak, akkor talán kikerekedik a történet.
Szerencsére ha Corvus tapasztal is valamennyit Nick nemtetszéséből, nem veszi magára – ahogy eddig sem tette soha – és egyébként sem különösebben érdekelné, hogy a másik mit gondol. Nagyfiú, azt iszik, amit akar. Nem röviditalozni áll itt neki, csak egy sört iszik. Tudod, úgy férfiasan, vagy hát nagyjából férfiasan.
- Ebben ne legyél olyan biztos. – Most, hogy már itt van, számára elmúlt a kellemetlen izgalom, így Nick érezhetően kínos szavaira is csak tök cukin elneveti magát. Mondjuk a jégkorcsolyán kívül neki sem jut olyan eszébe hirtelen, amivel képes lenne beégni, de biztosan van olyan dolog!

- Már miért ne kellene? – Felszalad a szemöldöke. Nem akar olyan komolyan belemerülni a témába vagy hivatalosabb vizekre evezni, szimplán csak beszélgetnek. - Vagy ilyen hihetetlen, hogy valakit tényleg érdekel, mi van veled? - Persze, persze, Nick teste az övé, azt csinál vele, amit akar, de ő azért mégis csak fontosabb számára, mint például a random maffiózó palánták, akiket olykor össze szokott varrni egy kis mellékesért. Tényleg érdekli, hogy hogy van. Ha csak annyit is mondana, hogy feszül a sebe, képes lenne addig csókolgatni simogatóan körülötte a bőrét, amíg meg nem nyugszik. Azért valamelyest kihallani a hangjából, hogy mikor kimondja a kérdést, ő maga is szembesül vele, hogy fordított esetben számára is hihetetlen és kényelmetlen lenne, hogy bárkit hátsó szándék nélkül érdekel, hogy hogy van.

Közben rekordsebességgel megérkezik az ital – még jó, hisz nincsenek sokan – előzékenyen megköszöni a pincérnek, majd a figyelmét ismét Nickre irányítva máris erőltetés nélkül vált témát. Hisz ezzel a ’hogy-van-a-sebed’ dologgal nyilvánvalóan nem fognak messzire jutni. – Tudod, nem gondoltam volna az első randin… vagy hát nevezzük bárminek is a kis találkánkat az ügynökségi rendezvényen, hogy lesz belőle több is. – Nem azért, mert ne lett volna baromi jó, hanem azért, mert egy dugásnak indult. De láthatóan nagyon örül neki. Igazából minden nappal, minden üzenetváltással egy kicsit jobban beleesik a másikba. Kétésfélkerék. A vadászkodós alkalmat nem hozza fel, nem említi meg, úgy összességében a randi kategóriába sorolható dolgaikról beszél csak. Amikor összefeküdtek, a közös ebéd, nála a közös vacsora - körülményektől függetlenül - és most itt, ez.
Az asztalon Nick kezére pillant. Elmosolyodik, miközben az ujjait a kézfejére csúsztatja, hogy fordítva rajta a tenyerébe vehesse a másikét. Szereti, hogy olyan puha a bőre. És reméli, nem utasítja el ezt az apró gesztust. Azt a részét akarja Nicknek, akit senki másnak nem ad meg. Persze ha érzi, hogy túl sok lenne, akkor azonnal visszavesz. Nem biztos benne, hogy hányadán állnak.

Ha Corvus kérdezné, akkor Nick készségesen elmondaná, hogy mi mindenre jó éppenséggel a menta tea és hogy éppenséggel ezt ajánlaná Corvusnak is ha ténylegesen annyira izgul, mint ahogyan azt előadta, de éppenséggel még egészen kínosan érzi magát az előbbi öleléstől, hogy most okoskodni kezdjen, úgyhogy csak egészen kimérten megkeveri a teáját, jelezve, hogy köszöni szépen ő éppenséggel ezt issza és teljesen elégedett is vele. Megállja, hogy a szemöldöke kérdően a magasba szaladjon, elvégre neki semmi köze ahhoz, hogy Corvus mikor és mit iszik, csak azt tudja, hogy neki nagyon ki kellene mozdulnia a komfort zónájából ahhoz, hogy egy pohár ital után ne rögtön hazamenjen hanem szórakozni, Nick nem szereti elveszíteni az irányítást, szeretne mindent kontroll alatt tartani, szereti tudni milyen lépések fognak következni meg aztán tényleg csak egyetlen egy dolog létezik az életében ami felett mindig korlátlan hatalma van: saját maga.
Nick nem bírja megállni, hogy ne mosolyogjon vissza de még tanulja ezt: annyira megszokta már, hogy komolyan kell viselkednie, hogy rögtön feltűnik neki ha az arckifejezése boldogabbá és önfeledtebbé válik. Próbál persze nem megijedni ettől és nem konok módon, komoly tekintettel bámulni a másikra, de a kérdés végére egészen elkomolyodik. - Nem tudnál olyat csinálni, amivel beégnél előttem. - Legfeljebb szerencsétlennek lenne képes tartani a másikat, de abban biztos, hogy kínosan nem igazán fogja érezni magát: tud megvető lenni, érzelemmentes, ítélkező de tulajdonképpen úgy gondolja, hogy ő sokkal felsőbbrendű annál, hogy egyszerűen csak úgy 'be-lehessen-égetni'.
- Jól. - Vágja rá egészen gyorsan és egészen komolyan. - De ha rosszul is lenne, neked semmiképpen sem kellene ezzel foglalkoznod. - Elvégre a sebe csak és kizárólag Nick baja, az egyetlen ember akinek azon kellene morfondíroznia, hogy nem hasadhat-e fel a sebe egy hirtelen mozdulattól, az csakis ő. - Jó volt az orvosom. - Sietősen teszi hozzá mikor arra eszmél, hogy talán túl nyers volt az előbb. - Köszönöm. - Köszörüli meg a torkát, kínosan érzi magát, mégis hogyan mondja meg Corvusnak, hogy mégis csak megvette azokat a ruhákat és elvitette már hozzá? Nick nem szeret és nem is fog tartozni senkinek.

Az érkezés után az első, ami feltűnik neki az, hogy a pincér milyen kétségbeesetten pillant fel rá. Mintha azt próbálná felmérni, hogy akkor most még egy vendéggel végig kell mennie ugyanezen, amint épp átment – bármi is legyen az – vagy végre valaki megváltást fog hozni a számára és elmehet?
- Persze, hogy eljöttem. – Hisz ez nem is volt kérdés… a totál félremenő üzenetváltásuk után sem. A kezdeti randikon jellemző kínos mosollyal felel ő is, ahogy hasonló esetlenséggel viszonozza az ölelést, mielőtt letenné magát a másik székre. Ők valahogy a megszokottnál is döcögősebben indulnak, de őszintén szólva, nem meglepő ezt a két jómadarat külön-külön is ismerve. A pincér csak ezután kap a tényleges figyelméből. – Öhhm, – elgondolkodva pillant Nickre, hogy ő rendelt-e már valamit, a rövidke válasz után pedig fel a pincérre ismét – egy meggysört kérek. – Ennyit a gintonikjáról. Azt viszont komolyan gondolta, hogy ő nullás véralkohol szinttel nem fog jégre lépni. Nem mintha itt iszákoskodni akarna, eszében sincs, de egy sörtől még nem lesz semmi. Nagyon szereti a különböző söröket. Azt meg mondjuk pont magasról leszarja, ha valami valaki szerint nőies vagy nem nőies ital.
- Szóval? – Mikor kettesben maradnak, egy cuki, idétlen kis nevetéssel pillant a másikra és úgy folytatja. – Készen állsz rá, hogy tökre leégessem magam előtted? – Közben pedig a mosoly elhalványul és kissé a rózsaszín ködjével pásztázza a másik vonásait. Most valahogy még annál is csinibbnek tűnik számára, mint amikor először találkoztak. És olyan finom az illata. Tény, hogy Corvust az első alkalom óta körbe lengi az a kis rózsaszín köd, amit ez a srác vált ki belőle arról a kibaszott tinderről. És akármennyire próbálja megállni, végül kiböki azt is, ami ténylegesen érdekli az udvariaskodás rétege alatt.
- Hogy van az oldalad? – Itt már komorabban teszi fel a kérdést, olyan professzinálisan. De hát mit tehetne, valahol egy pácienséről van szó, akivel szemben felelősséget érez. Az már más kérdés, hogy ez mellett még vagy tízet fel tudna tenni. Kezdve azzal, hogy végülis az apja megelégedett-e a ’’teljesítményével’’? Minden rendben ment-e utána? Satöbbi.

Azon kapja magát, hogy meglehetősen izgatott akárhányszor a délutánra gondol és habár próbálja elhitetni magával, hogy tulajdonképpen csak az adrenalinra vágyik ennyire a szervezete, valahol mélyen tudja, hogy a korcsolyánál egy fokkal jobban érdekli a partnere. Ezt persze még magának sem vallja be igazán, sőt ha valami ilyenféle konklúzióra jutna, még idejében elhessegeti a gondolatot.
Jóval előbb érkezik, mint ahogyan azt megbeszélték, hogy legyen ideje felmérni a terepet, hogy biztos lehessen abban nincsenek valami sokan: egy pillanatra az is az eszébe jut, hogy csúszik egy-két kört nehogy Corvus előtt kelljen bénáznia, de ezt egészen hamar elengedi: azt próbálja magában ismételni, hogy tulajdonképpen nincsen oka arra, hogy lenyűgözze Corvust. Legalábbis szeretné nagyon, hogy ne kelljen bizonyítania vagy hát ne ilyenekben kelljen bizonyítania.
Átsétál a bárba, kicsit kiidegeli a pincért. Nick felsoroltatja vele az egész itallapot, megizzasztja ahogyan nem enged neki, nem elégszik meg néhány koktél felsorolásával, újabb és újabb italok felsorolását kéri, hogy így tompítson saját feszült hangulatán.
Izgul. Erre döbben rá, amikor felemeli a szemöldökét, hogy újabb kérdést tegyen fel. Ezért nem kegyelmez.
A fiú olyan lassan sorolja fel a választékot, hogy Nick a végére elfelejti az elejét, de ahelyett, hogy újabb kellemetlen helyzetbe kényszeríteni a baristát, inkább csak rendel egy mentateát.
- Szia! - Fordul oda jól leplezett izgalommal, még a teája kevergetését is abbahagyja egy pillanatra, hogy megemelkedjen ülő helyzetéből. Kissé tanácstalan, de mivel tényleg jó kedve van félszegen átöleli Corvust egy fél másodpercre, hogy aztán visszavonulót fújva zavartan üljön vissza előbbi helyére. - Jó, hogy eljöttél. - Vallja be egészen zavarban, csalódottan lebiggyenő ajkakkal amiért nem bír uralkodni izgatottságán. Ötlete sincsen, hogy ezt hogyan kellene csinálnia, miként kellene helyén kezelnie ezt az új, idegen helyzetet.

Továbbra sem biztos abban, hogy jó ötlet volt rábólintania erre az egész jégkorcsolya hercehurcára. Ami azt illeti, minden találkozásuk alkalmával egyre szembetűnőbb lehet mindkettejük számára, hogy valójában mennyire is különböznek. A legutóbbi eset valóságos hullámvasút volt számára.
Meglepődött, amikor Nick a sérülésével felkereste.
Megörült, amikor kiderült, hogy nem csak ember, hanem vadász is.
Titkon még inkább megörült.
Csalódott, amikor kiderült mellé az is, hogy mennyire máshogy vélekednek az egészről.
Hogy Nick mennyire utálja ezt.
Aztán annyira nem is bánta, mert cuki volt az ’’előbb civilben ismerkedjünk’’ dolog.
Különbözőek, nagyjából minden téren, de ez Corvust tulajdonképpen nem zavarja. Nagyon kedveli Nicket – amire valószínűleg erősen rásegít az is, hogy gyönyörűnek találja és még ott kering körülötte a kis vattacukorszínű köd – igazából ő az első srác, akit kedvel. Vagy akivel már a sokadik – sokadik? ez mondjuk attól függ, honnan nézzük, de akkor nevezzük harmadiknak – randira megy el, nem csak kielégít néhány szükségletet vagy kíváncsiságot és aztán vissza az erőltetetten hetero hétköznapokba.
Szóval jégkorcsolya. Nick is felvette volna autóval, de várt még rá némi papírmunka a kórházban, úgyhogy inkább abban maradtak, hogy majd az épület bárjában találkoznak, ami puccos módon a pályára néz. Corvus egyáltalán nem bánja, hogy a belvárosi nagy koripálya helyett a Mayflowerbe mennek, ahova leginkább csak a vendégek járnak és nem olyan forgalmas, mint az előbbi. Neki ez így tökéletesen megfelel. A kórházból már igazából gyalog jött, nincs messze, szeret sétálni, az érkezés után pedig egyenesen a megbeszélt helyre veszi az irányt.
- Szia. -  Hátulról közelíti meg Nicket és mellette áll meg. Nem tudja, hogy most meg kellene-e puszilnia, kezet fogni, vagy… akármi köszönésképpen, szóval csak kissé kínosan megáll mellette és elmerül a zöldesbarna szemekben.