Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Corvus & Nick


Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Május 04, 2021 12:20 pm
Abban a néhány másodpercnyi csendben, amit feszült várakozás tölt ki, ő csak pótcselekvésként az ujjaival piszkálja, csipkedi, kapargatja a vékony takaró tetejét. Az ölében van mindkét keze, mégsem érzi a súlyát. Nem mintha olyan nehezek lennének a kezei, mégis ott motoszkál a gondolatai hátsó részében, hogy nem érzi. Mielőtt azonban ebbe belemerülhetne, te megszólalsz. ~ Te most elküldesz engem? ~ Most erre mit mondjon? Technikailag igen, gyakorlatilag nem? Egy kicsit még inkább lesüti a tekintetét, egészen addig, amíg újra megszólalsz. Elesetten és tiltakozva rántja rád minden figyelmét. Mert tudja, hogy igazad van. Pontosan ezt tette. Önhatalmúan eldöntötte, hogy Neked mire van szükséged. Illetve mire nincs: rá. Persze, persze, mondhatnánk, hogy törött szárnyakkal játssza itt a mártírt, kimondja a ’szakítást’, hogy ne téged terheljen annak a súlya, hogy ott hagyod a nyomorék pasidat, aki egyébként hivatalosan nem is a pasid. De amúgy meg az. Legalábbis ő úgy érzi, hogy összetartoztok. Hiába nem mondtátok ki, hiába nem kerültek címkék erre a dologra, bizarr módon közelebb érez téged magához, mint bárki mást. Ugyanakkor… ez nem is olyan nehéz. Elvégre nincs senkije. Most már végképp nincs. Most már csak a kollegáival sem járhat el inni, mert itt fekszik egy kórházi ágyon és ki tudja, mi lesz a karrierjével. Természetesen középtávon, mert azt nem veszi opciónak, hogy ő sosem tud majd járni. Talpra fog állni, mert ha valaki versenybe tud szállni a te makacsságoddal szemben, az ő. Kétségkívül ő. De mégis csak hónapokról van szó. Te pedig olyan csodálatos vagy. És persze ott motoszkál az is – még ha nem is akarja beismerni magának, még nem – hogy tényleg nem fog soha lábra állni. Nem teheti meg ezt veled, ugye?

Mint mondtam, mártírkodik itt.

Pedig Corvus sosem volt mártír alkat. Mindig is egy higgadt, realista férfi volt. Ezt figyelembe véve lehet azt mondani, hogy nézd el neki? Nézd el, mert ha maradsz, ez bizonyára még csak a jéghegy csúcsa annak a lejtőnek, amin ebben az élethelyzetben túl könnyen csusszanhat le az aljáig, ha nem figyel. Márpedig van rá esély, hogy nem fog figyelni. Ahogy arra is, hogy fog. Ki tudja. Corvus egészen kiismerhetetlen. Ha már jéghegyek, akkor idézhetünk a Titanicból is: a titkok mély óceánja.

- Nem… – Erőt vesz magán. Fáradt, csak szeretné lehunyni a szemeit, de erőt vesz magán és kézen fog, hogy visszahúzzon, ha el is mozdulnál. – Én sajnálom. Nincs jogom eldönteni, hogy mire van szükséged és mire nincs. De nem vagyok benne biztos, hogy tisztában vagy a helyzetem súlyosságával… – Az orvosi részével persze, tisztában lehetsz, de ő most a kovenre és minden egyébre is gondol. Hogyha maradnál, csak te lennél neki, ő pedig nem teheti meg veled, hogy ilyen mértékben rád támaszkodik. Attól is fél, hogy nem bírná ki a kapcsolatotok. Akkor nem egyszerűbb most ’elküldenie’? – Nick, én tényleg, tényleg nagyon kedvellek, – mint ahogy előtted még senkit, ez egyértelmű – de nem helyezhetem rád ennek a súlyát. – Jaj ne, jaj csak ezeket a szeme sarkában csillogó könnyeket ne. Fogjuk rá, hogy álmos és kába és attól ilyen piroskák a szemei. - Mert azért valljuk be, bármelyik ujjadra találhatnál valakit, ha akarnál. - Elneveti magát az orra alatt, mintha próbálná oldani a feszültséget, de leginkább csak kínjában mosolyodik el ezen. De tényleg akarnál? Ebben mélyen legbelül ő sem biztos. Fordított helyzetben ő sem biztos, hogy akarna. Titeket egymásnak teremtettek, nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 27, 2021 1:32 pm

so show me your soul
and I'll show you mine

Meglepődik azon, hogy Corvus a kezéért nyúl és maga felé húzza: Nick próbált rendes látogató lenni, nem odaállni az infúzió mellé és kritikus szemmel méregetni sem azt sem pedig a párnák minőségét, és próbált nem több gyufát kihúzni az ápolónőknél, mint amennyit már az elején kiborított a dobozból: ha most oda ül az ágy szélére akkor megszegi azt a szabályt, amit felállítottak - a beteget hagyni kell a legjobb minőségben pihenni és ha Nick oda ül, nem fog tudni: mi van, ha óvatlanságában a lábához ér majd, amit Corvus nem érez ellenben lát és ettől kiakad? Ugyan a pszichológus felkészítette hasonló helyzetekre, Nick most mégis úgy érzi, hogy nem tudná ezt kezelni, elméletben meg van, hogy mit is kellene mondania, de a gyakorlatban fogalma sincsen mivel is tudná nyugtatgatni a másikat.

Mindezek ellenére nem húzza ki a kezét undok módon a másik gyöngéd fogásából, sőt, hagyja, hogy áthúzzák az ágyra ahova végül óvatosan telepszik le. Ujjaival automatikusan kezdi el cirógatni Corvus kézfejét, arra gondol, hogy ha ő kerülne hasonló helyzetben neki mennyire jól esne, ha valaki kedves lenne vele és ha ő így gondolja, akkor hogyan máshogy gondolhatná Corvus - a férfi annyival sokkal jobb ember nála, annyival jobban igényli az érintéseket és a kedvességet, hogy Nick képtelen most megtagadni ezt tőle. Teljes nyugodtsággal pillant csak fel a másikra, amikor az a nevét mondja, megkeresi a tekintetét és biztatóan rámosolyog, türelmesen várja, hogy Corvus folytathassa a mondanivalóját, még a fejét is félrebiccenti. Az orvos azt is tanácsolta neki, hogy semmiképpen se siettesse majd a másikat az elfogadás útján, inkább vegye fel Corvus tempóját ő is. Nick számára amúgy sincs ezen az egészen mit feldolgozni, számára a másik nem lett félember: Corvus ugyanúgy az a férfi, aki eddig is volt.

Ettől függetlenül persze teljesen váratlanul éri amit Corvus mond, mint egy arculcsapás, benne is akad a szó, az ujjai megállnak a kellemes simogatás közben, megmerevedik ültében. Mit rontott el? Ez motoszkál a fejében: tudja, hogy undok volt, de próbált egészen simítani ezen a jellemvonásán így hát csak arra tud gondolni, hogy túl lőtt a célon. Egészen biztosan a betörés volt az utolsó csepp a pohárban, és habár értenie kellene ennek a miértjét, Nick számára mégis érthetetlen mindez. Pánikba esik, kapkodni kezdi a levegőt, a száját össze kell préselnie. Feláll az ágyról. - Te most elküldesz engem? - Elzárkózik, visszamenekül abba a várba, amiből a találkozásaik során mászott ki. - Azért küldesz el, mert elolvastad a leleteidet és önhatalmúan eldöntötted, hogy nekem mire van szükségem? Erről van szó? - Próbálj összerakni a képet, megérteni az okokat, de egyszerűen nem fér igazán a fejébe. - Vagy túllőttem a célon? Ne haragudj, hogy betörtem hozzád, és... - Türelmetlenül sóhajt fel, soha nem kellett volna közel engednie a másikat. Most már emlékszik miért húzott fel falakat: jobb ha el sem kezd reménykedni szebb és jobb dolgokban, mert a valóság csak hatalmas pofonnal csattan végül az arcán. Pont úgy, mint most.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Vas. Ápr. 25, 2021 11:38 am
Talán egy hosszú időre ez volt az utolsó mosolygós pillanata, amikor örömmel beleegyezel abba a vacsorameghívásba. Mert onnantól Corvus mentális állapotával együtt az egész beszélgetés is lefele indul a domboldalon.
A homlokát ráncolja, szabadkozna, ha nem dolgozna benne ennyi gyógyszer és lenne hozzá ereje, úgy egyáltalán kellő figyelme. Igen, tisztában van vele, hogy ez nem egy elmegyógyintézet, mégis égető vágyat érez arra, hogy minél előbb kijusson innen. Mert minél hamarabb jut ki innen, annál hamarabb van vége ennek az egész rémálomnak, amiből úgy érzi, hogy egyszerűen képtelen felébredni. De orvos, a fájó, józanabb része nyilvánvalóan tisztában van a saját helyzetével. Makacs, mint az öszvér, ezért eleve opciónak sem veszi, hogy Ő nem fog asap talpra állni. Nem hiába tartják úgy klisésen, hogy az orvosok a legrosszabb betegek.

Visszatérve arra, hogy mitől érezné magát jobban, hát tudod, mitől érezné magát jobban? Attól, ha közelebb érezhetne magához. Fogalmad sincs róla – és talán szerencsére, mert talán túl sok lenne és túl hirtelen a kis lassacskán bimbódzó kapcsolatotoknak – hogy jelenleg te vagy az egyetlen ’biztos pont’ az életében. Corvusnak nincs senkije. Senkije.
Hányavetett kapcsolata volt a kovennel is, de legalább tudta, hogy van mögötte egy híd, amin átsétálhat, ha szüksége van rá. Tudta, hogy ott az anyja, akinek boszorkányok tömkelege áll szolgálatában, ha szüksége van rá. Tudta, hogy ott az anyja, aki mégis csak az anyja. De most? Úgy érzi, egyedül hánykódik az óceán közepén egy kibaszott csónakban. Nem tudja még mi történt, de sejti, hogy nem sok jó. A koven legnagyobb előnye az volt, hogy az árnyékból dolgoznak. Anélkül olyan az egész ügy, mint egy léket kapott tengeralattjáró, jól lehet, halálra van ítélve. És ha nem is így van, ha Corvus logikája téved – nem téved persze – akkor sem lenne biztos benne, hogy hozzájuk fordulhatna. A legkritikusabb órában szegült szembe érted és a gyerekekért az anyjával. A legjobb esetben is az lehetne a büntetése, hogy oldja meg saját magának a bénulását.

Ez nem az én kulcsom.

El sem tudnád képzelni, mennyit fog neki később jelenteni, hogy ennyire türelmes és odaadó vagy vele. Te, odaadó. Lehet, hogy tényleg csak álmodik. Figyeli az új kulcscsomóját még egy ideig, rémesen kába a tekintete, ki tudja, hogy mi jár a fejében, ha egyáltalán jár valami. Végül nem kell elismételned a mondandód még egyszer, csak fogja a kulcsot és Corvusra nem jellemző hanyagsággal veti oda az éjjelijére. Rémesen, rémesen szomorúnak tűnik. És kicsit olyan, mintha még csak nem is tudná, hogy miért az. Olyan nagyon sok dolog van a tányérján, hogy bele sem tud gondolni. De felnéz rád, és te ott vagy, és ez most elég. Illetve majd mindjárt elég lesz, ha elég közel kerülsz.

- Nick… – A kezedet fogja, finom, de kellő erővel húz maga felé ahhoz, hogy vedd az adást és átülj az ágyra. Nagyon szeretne közelebb tudni magához. Te vagy az egyetlen kapaszkodója a valóságba. - Láttam a leleteimet… – Halkan beszél, de még meg is áll és gondterhelten nagyot sóhajt. Hogy mondja el neked, amit gondol anélkül, hogy értelmetlen zokogásba fulladna részéről az egész? Így inkább másfelől közelíti meg a dolgot, és ahelyett, hogy magáról beszélne, rólad fog. Az legalább még megy. – Én egy percig sem fogok rád neheztelni, ha most kisétálsz és… újra tinderezni kezdesz. – Tinderezni, hát persze. Most épp nem talált jobb megfogalmazást annak, hogy ’szakítsatok’, elvégre nem is vagytok együtt. Sőt, ki tudja, mi ez köztetek. De ő nagyon, nagyon kedvel téged. Jobb napjaitokon egyenesen rajongott érted. Ám most az egyetlen, amit érez az, hogy bár szüksége van rád, nem ránthat téged magával. Nem teheti meg, és neked sincs okod megtenni érte. Megkönnyíti hát a dolgod, szerinte.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 20, 2021 8:27 pm

so show me your soul
and I'll show you mine

Elmosolyodik, mert ez az ötlet nagyon is tetszik neki, Nick szeret csinos kis éttermekbe járni, új ízeket és konyhákat kipróbálni, szereti az otthonos, életteli helyeket, a helyiek által bejárt, kevésbé puccos, beülős, beállós, utca szélén elfogyasztós étkezéseket. - Rendben, elvihetsz vacsorázni. - Azért adja a beleegyezését, hogy a saját lelkét nyugtassa - ő a helyzet irányítója, részben legalábbis, nincs alárendelve sem a pillanatnak sem Corvusnak, magát valahova olyan pozícióba helyezné, ahol beleszólhat dolgokba, mivel általánosságban elnyomják így Corvusszal kapcsolatban ez igenis fontos Nicknek. - De ugye tudod, hogy ez nem egy elmegyógyintézet vagy valami hasonló ahonnan ki kellene jutnod? - Összeráncolja a szemöldökét, ezt igenis fontos tisztázni, kórházban vannak ugyan, de nem a zárt osztályon.

- Nem akarlak kiábrándítani, de tulajdonképpen majdnem megöltek. - Mutat rá egészen könyörtelenül, messze álljon tőle, hogy bármin is szépíteni próbáljon, amúgy sem igazán tudja, hogy hogyan kell dolgokon szépíteni, egyszerűen mindig őszinteségre nevelték legyen bármilyen rossz is  a helyzet.

Lepillant Corvus betakart lábaira és inkább nem mond semmit, nem tudja, hogy mit kellene mondania, vagy hogyan kellene mondania azt amit gondol: meg fog oldódni a helyzet, azt persze még nem tudják, hogy mi és hogyan fog történni, hogy hogyan fog megoldódni, de Nick egészen biztos abban, hogy meg fogják oldani, számára ez a dolog amúgy sem jelent problémát - nem azért kezdett el Corvuszal randizni, mert a másik lába elvarázsolta volna, Nick úgy érzi, hogy képes kezelni a kialakult helyzetet.- Rendben, amúgy sem tudom, hogy mitől éreznéd magad jobban, szóval.. - Csak megrántja a vállát, túl kevés dolgot tud Corvusról ahhoz, hogy akedvére tehessen, azt persze tudja, hogy Corvus jobban kedveli őt, ha érintkezik a másikkal, ha hagyja, hogy emberi gesztusokkal árassza el és Nick viszonozza ezeket, tudja, hogy szereti a csokoládét és a pezsgőt, de, hogy mitől érzi magát otthon egy idegen helyen, arról ötlete sincsen.

Így hát továbbra is csak áll ott az ágy mellett, a kulcsot mutatja majd óvatosan odahelyezi az éjjeliszekrényként funkcionáló korházi fiókos asztalra a poharak és egyéb tárgyak mellé aztán visszapillant a másikra. Másodpercekig bámul rá mereven, mintha nem tudná dekódolni az üzenetet, aztán csak összepréseli az ajkait, és odahúzza azt a kényelmetlen, fa széket amin gubbasztani szokott. - Inkább ezek nem a te kulcsaid voltak, de most már a tiéd. - Végtelen türelemmel viseltet a helyzet iránt. - Elhoztam neked egy pár cuccot és mivel nem tudom hol tartod a pótkulcsot így máshogy kellett bejutnom, sajnos ezt a zár sínylődte meg, úgyhogy kicseréltettem azt. - Itt a kulcsért nyúl, hogy a takaróra helyezhesse Corvus keze mellé. - Úgyhogy most már a tiéd. - Visszahúzza a saját kezeit, lazán az ölébe ejti őket és rápillant Corvusra, mintha tökéletesen készen állna arra, hogy elmondja még egyszer, kétszer vagy akár százszor is ugyan ezt a pár mondatot.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Csüt. Ápr. 15, 2021 12:40 pm
Corvus valóban remek munkatárs. És ezért mindenkinek megszakad egy kicsit a szíve, amiért most ő fekszik itt. Rengeteg, rengeteg kérdést vet fel ez a szituáció mindenkiben. Kivételesen jó szakembernek ígérkezik, mi lesz így a karrierjével? A beleölt évekkel? Mit keresett egyáltalán a kúriában, ahová leginkább vadászok és természetellenesek mentek? Elvégre Corvus eddig nagyon jól játszotta az átlagos embert. Már ha lehet átlagosnak nevezni egy ilyen fiatal és jóképű sebészt. Csak nézz rá a kába mosolyára, ahogy kicsit fentebb tolja magát az ágyon, mikor a kórházi koszttal jössz. – Ha kijutok innen, elviszlek vacsorázni. – Hisz ezért húzod a szádat, nem igaz?

- Jól van. – Helyeslőn bólogat. Túl fáradt most, hogy mélyebb beszélgetésekbe belemenjen, de máris arra gondol, hogy ha úgyis vissza kell jönniük még néhány vizitre, akkor meg fogja őket látogatni. Ha még nem tud akkor rendesen járni, akkor gurul, nem probléma. Bár ilyen könnyű lenne, ahogy ő most azt tagadva elképzeli.
- Úgy érzem magam, mint akit majdnem megöltek. – Nagyot sóhajt, fáradtan, de olyan furcsán szórakozottan mondja. Végülis… jól érzi, amit érez. Majdnem megölték. És egy része úgy van vele, hogy talán megérdemelte volna. – Mintha másnapos lennék. Bárcsak az lennék. A lábaim meg, hát… – Próbálja ő úgy folytatni, ahogy elkezdte, de a vékony takaró fedte lábai felé már teljesen elkeseredetten pillant. Hirtelen forróság önti el, és ezzel együtt olyan sok minden elönti az arcvonásait is. Nem csak a hűvös verejték, hanem minden kételye. – Otthonos így is… elég sokat aludtam a kórházban eddig is. – Fel sem néz rád, már csak az orra alatt motyogja.

Akkor kezd azonban látványosabban szétesni, amikor az orra elé teszed a lakáskulcsait. Annyi nyugtató van benne, hogy fel sem fogja, hogy mit csináltál az ajtajával, és hogy most új zárja van. Sőt, néhány másodpercig még csak figyeli kába tekintettel a kulcsokat, tudod, amikor nézed, hogy valami nem stimmel, de nem tudsz rájönni, hogy mi nem, aztán rájössz, hogy az a virágcserép, amit öt éve ugyanazon a helyen tartasz a komódodon, most húsz centivel arrébb lett téve. – Ez nem az én kulcsom. – Még egy fél kérdőjelet is hallani a mondat végén ahogy olyan kis elveszetten néz fel rád, és láthatóan másra sincs szüksége, csak hogy leülj végre mellé és megfogd a kezét.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Pént. Ápr. 09, 2021 3:35 pm

so show me your soul
and I'll show you mine

Fürkésző pillantással próbálja felmérni, hogy pontosan mekkora lehet a baj: nem gondolja, hogy Corvus  őrjöngő típus lenne, aki ordibál és fenyegetőzik, de azt sem gondolja, - sőt ezt igazából a pszichológustól tudja - hogy egy ilyen információt egyszerűen fel lehet dolgozni. Még neki is nehezen sikerült megértenie pontosan mit is jelent ez, milyen következményekkel jár és milyen változásokat hoz majd Corvus életébe, pedig vele nem történt semmi komoly: pedig azt kívánja bárcsak ő feküdne ott a másik helyett. Annyival jobban megérdemelné - kegyetlen a sors pont azzal bánik el, aki fontos szerepet tölt be: Corvus nemcsak kiválóan végzi a munkáját, de ahogyan Nick kivette az orvosok és ápolónők szavaiból, Corvus remek munkatárs is.

- Napok óta kórházi koszton élek. - Elhúzza a száját: bosszantja, hogy Corvus éppen őmiatta aggódik, amikor láthatóan nincs sok baja - persze itt-ott megzúzódott a karja, a lába, az arca is felhorzsolódott a cunamiszerű vízözönnek köszönhetően, de képes járni, képes az életét ugyanúgy tovább élni. Neki kellene azt kérdezni hogy van a másik, csak borzasztóan gyáva. - Nem rombolták le és most, hogy vége ennek az egésznek azt kell mondanom, hogy ráférne egy tatarozás. - Még mindig viccelni próbál éppen csak megint elfelejt nevetni hozzá. - A gyerekek pedig jól vannak. Behozták és két napig megfigyelés alatt tartották őket. Enyhe kiszáradás, alultápláltság, D-vitamin hiány. Apró zúzódások, horzsolások. - Mintha egy vadász-tételt mondana fel, egy pillanatra sem bizonytalanodik el: Nick kiharcolta azt is, hogy a gyerekek kórképét végig nyálazhassa, csak azután vette le róluk a kezét, mikor megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van velük. - Pszichológushoz kell majd járniuk, és vizitekre visszajárniuk, de jól vannak. - Ők jól vannak.

Nem tudja mit kellene tennie vagy mit kellene mondania, a pszichológus aki felkereste azt ajánlotta, hogy viselkedjen természetesen és Nick nem merte neki megmondani, hogy nem tud természetesen viselkedni - feszeng most is, kínlódik, hogy jól csinálja-e, máris azon görcsöl, hogy vajon elég természetes-e, nem pillantott-e a másik lába felé vagy az ajtó felé, nem beszél-e túl flegmán, többet kellene-e mosolyognia: most nem eshet szét.
- És te hogy érzed magad? - Kérdezi meg végül. - Nem vagy éhes? - Megköszörüli a torkát. - Az orvos szerint huzamosabb időt kell eltöltened majd itt. Szóval hoztam be neked egy pár cuccot, de nem igazán tudom, hogy mitől éreznéd magadat otthonosabban. - A testsúlyát az egyik lábára helyezi majd a másikra. - A kulcsod egyáltalán nem találtam így be kellett rúgnom az ajtót de azóta megcsináltattam a zárat és.. szóval itt vannak az új kulcsaid.  - Zavartan pislog párat aztán veszi csak ki a  nadrágja zsebéből a lakáskulcsokat. Az éjjeliszekrényre helyezi őket, mintha Corvus máris hazaindulhatna.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 06, 2021 7:31 pm
Nagyon-nagyon fáj a jobboldali járomcsontja. Fáj, mert minden figyelmét odairányítja. Szinte már erőlteti, képzeletben vörösödik attól a feje, hogy az arcán lévő kis zúzódások és horzsolások úgy fájjanak, mintha ecetes gézzel borogatnák. Minden jobb, mint az a kietlen tompaság, amit deréktól lefelé érez.
Nem voltál itt, amikor felébredt. Nem voltál itt, amikor elmondták neki. De tudja, hogy itt voltál. És tudja, hogy újra itt leszel. Különösen kiemelt figyelmet kap az orvosoktól és nővérektől, elvégre a kollégái. De rajtad kívül nincs senkije… és ha azt nézzük, te sem vagy neki. Tudja, hogy miattad jutott el a kórházig, de azt is, hogy nem várhatja el tőled, hogy néhány szimpátialátogatáson túl vele maradj. Olyan csodálatos vagy – nem, nem vagy az, ezt ő is tudja, leginkább csak a külsőd a csodálatos, de ő kívül-belül rajong érted – ő pedig most már… ez. Nagyot sóhajt. Összecsukja a könyvét, amit olvasgatott, hát igazából az, hogy olvasta túlzás, tíz percig meredt egy-egy oldalra, mielőtt tovább lapozott és az első mondatot olvasva rájött, hogy az előzőkből semmi nem ment át, szóval egyet előre, kettőt hátra alapon megy. Lényeg a lényeg, összecsukja az öltözőben lévő szekrényéből kapott könyvét és újra elmerülne a borús gondolatai között, amikor Te belépsz.

Valóban tompa a pillantása a nyugtatók miatt, nem rég kapta meg a negyediket, de mióta ébren van, fájdalomcsillapítót nem volt hajlandó elfogadni. – Szia… – A helyzethez képest túl nyugodtan pislog rád, a kapott szedatív cuccok miatt, de még ilyen állapotban is felzaklatnád, ha a kedvességed mellé még mosolyognál is. Szereti a mosolyodat, de tudja, hogy nem osztogatod csak úgy. Vagyis nem lehet olyan rossz a helyzet, ha nem mosolyogsz és nem hozol virágot, ugye? Egyébként még minden oké. Még nem érett be a fejében, hogy mekkora is a baj. Mert mindenki téved, ő meg majd néhány héten belül szaladni fog. Most még a tagadás fázisában van. – Jól…jól vagy? Mi van a kúriával? A gyerekek…? – Te és ő?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


Vendég

Elküldésének ideje -- Kedd Ápr. 06, 2021 6:33 pm

so show me your soul
and I'll show you mine


Eleinte nem akartak neki semmit sem mondani Corvus állapotáról egy csomó dologra hivatkozva, mígnem Nick olyan balhét rendezett, hogy a főorvos, sőt az igazgató is úgy látta jobbnak ha beengedik a férfihoz és megosztanak vele bizonyos információkat. És Nick azt kívánta egy pillanatra, hogy bárcsak kipenderítették volna a kórház fertőtlenítőszagú folyosójáról, hogy bárcsak ne lenne ilyen makacs, bárcsak lett volna valaki, aki még nála is makacsabb és majd csak akkor engedik, hívják be, amikor Corvus már újra az eszméleténél lesz, amikor majd ő kéri, hogy Nick látogassa meg: akkor könnyebb lenne, egyszerűbb lenne együtt megtudni a diagnózist és amíg a másik hüledezik, ő magára ölthet valami komoly, rezzenéstelen álcát, erős maradhat és sebezhetetlen, így viszont, ahogyan a kórlapot olvassa és a főorvost hallgatja folyton vissza-vissza kell kérdeznie szakszavakra, folyton át kell rágnia magát a dolgok összességén, hogy a végén kihámozza azt az egy információt amire szüksége van, és amit inkább nem szeretne tudni.

Nehéz vele megküzdenie így, hogy a másik olyan békésen alszik, nehéz elhinnie, hogy Corvus most másmilyen lesz, órákkal ezelőtt bejött hozzá egy pszichológus, hogy megpróbálja felkészíteni bizonyos dolgokra, de Nick már vissza sem tudja idézni, hogy milyen tanácsokkal látta el. Fáj a feje és úgy érzi napokat öregedett: nem is tud semmit Corvusról, amikor az ápolónő megkérdezte, hogy kik a legközelebbi hozzátartozói, nem tudott választ adni. azt is csak ímmel-ámmal tudta elhitetni vele, hogy igazán ismeri, fel-felkapott információkból élt, kreált pillanatokból, hogy kibújjon a gyanakvó kérdések sora alól.

Most is csak annyi időre tűnt el amíg hazaszaladt átöltözni, az ápolónő szerint attól nem lesz jobb egyikünknek sem, ha Nick nem foglalkozik magával: menjen haza, tusoljon le, egyen valamit és aztán jöjjön vissza, mert ha a férfi felébred, valakinek mutatnia kell, hogy nem olyan rossz a helyzet, gondoljon csak bele nick mit fog gondolni Corvus ha meglátja csatakosan, mosdatlan, össze-vissza álló hajjal, megviselt arccal, ápolatlan: azt gondolja majd, hogy olyan nagy a probléma.

Nem számít arra, hogy ébren van, éppen ezért meg is illetődik mikor benyit és a másik ismerősen kék, kissé nyugtatózott és fájdalomcsillapítózott, tompa pillantása köszön vissza rá. Nem számított arra, hogy ébren lesz. - Szia. - Lép közelebb óvatosan, megállva az ágy mellett, karnyújtásnyi távolságra. - Most aztán jó sokat aludtál, biztosan jól kipihented magad. - Próbál viccelődni, rettenetesen silányul, elfelejt hozzá mosolyogni vagy nevetni, csak nézi Corvust, mintha most találkoztak volna először.


Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Corvus & Nick
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Corvus & Nick - after
» Corvus & Nick - never have I ever
» #foamparty - Corvus & Nick
» Nick & Corvus - ice ice baby
» Nick Jenkins

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: