A kápolna minden koszos kis sarkával remekül passzol a főépület dizájnjához, bár ha tippelnem kellene, ez nem egyszerűen mostanra lett ennyire lepusztulttá alakítva, hanem eleve ilyen borzalmas állapotban volt a templomocska. Igaz, nem ez az első dolog, ami szöget ütött a fejemben, amikor belépek Kendallt és Kylie-t követve, hanem a gyertyafény. Alap esetben imádom azt a sejtelmes derengést, amit az apró lángocskák idéznek elő, ám ez most más, mert nem tartottam túl reálisnak, hogy a buli szervezői órákkal ezelőtt gyújtották volna meg a sok olvadozó gyertyát. Márpedig – részegség ide vagy oda – ez azt jelenti, van itt valaki rajtunk kívül is. Talán Herbertünk…?
Abban a percben, hogy mindez megfogalmazódott a szőke kis fejemben, a kétszárnyú ajtó hatalmas dörrenéssel záródik be mögöttünk, én pedig öntudatlanul húzódok közelebb hozzád, csinifiú, főleg amikor meghallom a félreismerhetetlen hangot, amint a kulcs karistolódva fordul a zárban. Elkapom a kezed, meg sem fordul a fejemben, hogy korábban semmi hasonlóra nem volt példa, s közben végig nézem, ahogyan a Kylie-nak elkeresztelt iker és a vörös kísérőnk fegyvert rántanak. Oké, erre kurvára nem voltam felkészülve, és kurvára nem is terveztem. Persze ki a fasz tervezi úgy az estéjét, hogy egy pap majd bezárja egy lepukkant kápolnába, és néz keresztül rajta. Mert szemmel láthatólag a pasas nem hozzánk beszélt, inkább csak a semmibe… valaminek, amit csak ő látott. Igazán megnyugtató!

Belátom elég nagy faszság egy olyan rémisztő alak térképét követni, mint Herbert, de túl sok alkohol dolgozik a szervezetemben éppen, hogy ne egészen izgalmasnak tartsam ezt az egész kincskeresősdit. Ezért egy utolsó pillantást vetek rád, szépfiú, majd elindulok az ismeretlen, legújabb barnahajú barátnőm után. Lehet túl könnyen barátkozom? Mit gondolsz…? Hogy is hívhatna téged drágám? Rá kell jönnöm, hogy fogalmam sincs, de valahogy mégis el kellene nevezzelek, már csak az ikertestvéred miatt is, aki cseppet sem olyan lelkes, mint te vagy én a creepy bozontos szemöldökök meg a térképek iránt. Szóval mit szólnál, ha téged a jelmezed alapján Kendallnak hívnálak? Hmmmm? Tulajdonképpen neked valószínűleg kurvára mindegy, és nem is tudsz róla, úgyhogy bocs, de maradsz Kendall, a tesód pedig Kylie, csak hogy nekem egyszerűbb legyen az életem – megjegyzem: biztos vagyok benne, hogy a valódi neved közelében sem járok, de ez a jelenlegi állapotomban egyáltalán nem zavar.
Szóval követlek Kendal, gyönyörűm, bele a sötétbe, a perifériámon pedig látom, hogy velünk tart az imént csatlakozó vöröske is, aki legalább annyira lelkes mint a megszólalásig rád hasonlító ikred, aki aztán – gondolom én – ugyanúgy jön velünk, mint az én sármos, szöszke szépfiúm, mert nekik is jönniük kell. Megfordulok a tengelyem körül, s hátrálva teszek meg néhány lépést, mutatóujjammal intve neked, Keith, hogy meg se forduljon a fejedben itt hagyni, aztán egyetlen ügyes mozdulattal, továbbra is fantasztikusan egyensúlyozva, így megkímélve magamat a nyilvános leégéstől, meg a hátsó felemet egy hatalmas seggre eséstől. Visszafordulok menetirányba, hogy aztán folytassam az utamat, csatlakozva hozzád, meg az irányt mutató térképhez a kis társaságunk élén, hogy a sötétben botorkálhassunk a magassarkúinkon egy darabig a macskaköveken, majd megpillantsuk a kis kápolna düledező épületét.

A testem a távolabbról hozzánk szűrődő zene ritmusára ring tovább, hiába nem táncolok már, miközben feléd… felétek nyújtom a cigimet. Ha részegebb lennék, még a végén azt hinném kettőt látok, pedig csak rohadtul egyformák vagytok, eltekintve a Jenner lányokat utánzó jelmezetektől. Ezen kívül csak az elfogyasztott alkohol mennyisége látszik meg rajtatok, és nevetek, miközben cigarettát vesz egyikőtök és tüzet adok. A szavak úgy hatnak, mintha ezer éve ismernénk egymást, én pedig mindezt nem teszem szóvá, túl jól érzem magamat, kellemesen elzsibbadtam már az alkoholtól és zsong a fejem a zenétől.
Aztán befutsz Te, és pont az arcodba fújom a füstöt, ahogy magad felé fordítasz, én meg még mindig vigyorgok, és a megjegyzésedre csak felvonom az egyik szemöldökömet. Kihívó pillantást vetek rád: nyomkövetőt mi? Ne légy naiv, drága, a techkütyükkel nagyon jó viszonyt ápolok, esélyed se lenne. De persze ezt nem kötöm az orrodra, szépfiú, túl nagy előnyöd lenne velem szemben, és a kedves főnökeid amúgy is szaglászni küldtek utánam. Mondjuk nem bánom, hogy téged kell elviselnem… erről a pillantásom is árulkodik, amellyel végig mérlek.
– Kösz… – hagyom, hogy rám terítsd azt a köpenyt, bár nem különösebben fázom, de érezd csak úgy, mennyire könnyen el tudod velem feledtetni, hogy miért is hívtál el erre a bulira. Ebben a pillanatban jelenik meg a furcsa alak, akitől a hideg ráz, arról nem is beszélve, hogy poshadt borszag árad belőle, és most különösen nem bánom, hogy dohányzom, a nikotin kesernyés íze elnyom valamit mindebből.
– Merre mutat Herbertünk térképe? – kérdezem nevetős, kíváncsi hangon, ahogy visszaszerezted a papírlapot a kukából, ahová a testvéred nagyon pontosan hajította az imént.

A dübörgő zene szinte berobban a fülembe, ahogyan a kopott és omladozó épületben éppen elengedem magamat, a táncoló tömeggel együtt mozdulok, hajlok, dobálom a hajamat. Az életem azon része, amelyik él-hal a hasonló ritmusokért bármennyire is háttérbe szorult mostanság, végre ki tud szabadulni. És ehhez jól jössz te is, Keith, bármennyire is az ellenségeim egyikének dolgozol. Nem kötöttem az orrodra, mert miért rontottam volna el a lelkesedésedet, ami a hangodban csendült fel a telefon másik végén, hogy nem azért jövök el veled erre az illegálisnak címkézett bulira, mert olyan nagyon odáig lennék érted. Kurvára tudom, hogy Lenore küldött a nyakamra, én pedig már elég nagy voltam ahhoz, hogy egyedül menjek bárhová. De az a helyzet, szépfiú, hogy ma szabad napot vettem ki magamnak, és ebbe beleférsz te is.
Egy darabig mindenképpen: aztán mikor megunom a ritmusra rázni a fenekemet, rád kacsintok, és szó nélkül indulok el a tömegben, nem várva tőled válaszra. Az egyik kijáratot célzom meg, miközben egy tálcáról lekapok valami színes rövidet, amit aztán gondolkodás nélkül hajtok fel: talán vodka lehet az alapja, de a koktélszirup elnyomja az alkohol ízét. Nem ez volt az első ma éjjel, és nem is lesz az utolsó. A hűvös levegő megcsap az ajtóban, és csak hogy igazán autentikus legyen a jelmezem a cigarettámat a szipkába teszem, s úgy gyújtom meg.
Egy test melegét érzem hirtelen közel magamhoz, aki egészen biztosan nem te vagy, annál puhább illat, amely a vodka jellegzetességével keveredik. Nevetek magamban, mióta megérkeztem a mosoly levakarhatatlanul az arcomon feszül. A két nő beszélgetése viszont még eljut hozzám. Én pedig kissé tompán, néhány pillanatnyi késéssel lépek utánatok. Végig mérlek titeket, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy kettőt látok, mert kurvára egyformák vagytok, csak a ruhátok különbözik.
– Vegyél csak – nyújtom felétek a cigimet, miközben én a sajátomat szívom már, s a kék füst lassan gomolyog körülöttem egy pillanatig, ahogy kifújom.