Nagyjából két pislogásnyi idő múlva már fent vagyunk a tetőtérben - és ha több pislogás is lett volna, hát akkor sem láttam volna többet olyan sötét van - ahol szintén koromsötét van, vagy hát épp ez az: inkább lenne korom sötét amihez az ember szeme simán hozzászokhat, mint ez a félhomály, mert így ha egy kicsit is félrenézek, akkor nem látok bele rendesen a sötét részekbe, és ettől eléggé megborzongok, mert eszembe jut az összes horrorfilm amit valaha láttam. Az a baj, hogy igazából túl lelkes voltam odalent, hogy jöjjünk fel, úgyhogy nem lehetek én az, aki azt mondja, hogy inkább mégis menjünk le, mert az milyen ciki lenne már, inkább csak bezárkózósan összefonom a mellkasom előtt a karjaimat, az hátha meggátolja, hogy kiugorjon a szívem a helyéről - ezen a ponton azért eszembe jut, hogy amúgy mindenki hallja rajtam kívül, hogy amúgy milyen tempóban ver a szívem, úgyhogy ez igazából lehetne egy néma vallomás is: halál para a hely - és hátha ettől megnyugszom egy kicsit.
Kiráz a hideg ettől a kötéltől meg attól is, hogy Albert a saját nyaka köré tekergeti, tulajdonképpen már nincs is melegem, szinte fázom attól, ahogy egyfolytában borzongomés miközben ez történik csak arra tudok gondolni, hogy ha most Marj megcsókolta Albertet, akkor ugye nekem nem kell megcsókolnom Mimit. Mármint Mimi kicsit olyan, mintha a húgom lenne, elég fura lenne, ha megcsókolnám, amúgy is fura érzés lányokkal csókolóznom, a legtöbbször csak arra tudok gondolni, hogy mikor lesz már vége; és most, hogy Mimit a húgomhoz hasonlítottam eszembe jut, hogy nekem tényleg volt egy húgom, és erről eszembe jut, hogy hogyan halt meg, erről meg eszembe jut az erdő, a kalapos férfi és hogy ő milyen régen nem jutott már az eszembe. Bezzeg most, idefent a sötétben rögtön úgy ugrik be a jelenet, mintha tegnap lett volna, izzad a tenyerem, eszembe jut, hogy hány kalapos tagot láttam most, és a szívem tényleg mindjárt át fogja hasítani a bordáimat.
Elkezdek hátrafelé fordulni, meg a sötét részekbe meredni, mert mi van, ha onnan fog előugrani? Mi van, ha amúgy engem keres? Mi van, ha tudja, hogy hol vagyok? És mi van ha azért jött, hogy megöljön?
Egy kicsit visszabámulok a lépcső felé, bárcsak visszamehetnék az időben és bárcsak húzhatnám a számat odalent ahelyett, hogy lelkesedtem volna efelé. Én csak megrázom a fejem Marjory felé, átadva a lehetőséget Miminek, egy kicsit megértem már, hogy Albert miért szerette volna, hogy józanabb maradjak, de aztán belegondolok, hogy ezt nem lehet józanul bírni ( mert mi van ha mindjárt jön a kalapos ember???) úgyhogy inkább csak kinyújtom a tenyerem egy tablettáért.

Vegyes érzelmeket kelt bennem, ahogy az egyik kis barátnőm ’le-eki-smárolja’ a másikat. Először is, én mért nem kapok? Másodszor, helló? Őket figyelve fenyegető félmosollyal Bobon villan a tekintetem. Egészen megjött a kedvem a smacihoz, de hát azért mégsem kéne. Az ábrázata mondjuk megér egy misét, úgy rezzen össze, mint egy őzgida és szerintem már a gondolatomtól el tudná hányni magát, amin igazán jót nevetek. Közben pedig visszakeveredek Silas mellé és átvetem a vállán a karomat, hogy kicsit magamhoz öleljem. Milyen édes illata van a bőrének, kielégülés és bódulat.
- Tudod, jobban beállhatnál, ha Bobot tömnénk ekivel és a vérét innád. – Nem akarok én ötleteket adni. Igazam van, de nem teljesen komolyak a szavaim. Azt mondjuk meg tudom érteni néha, hogy az operatőr miért rühell. Nem azért, mert én csini vagyok ő meg nem.

- Uggh. Elég már. – Miért is kell egy vámpírnak nyavalyognia? Igen, Alona, ez neked szól. Meghúzom az üveg italt, amit a fiatalok ADTAK nekem, aztán fogom Silast és máris a lépcsősor tetején vagyunk. Látod, nem volt ez olyan nehéz. Akkor most már valaki hozza Bobot. Út közben megemlítek a társaságnak néhány régi sztorit, például hogy a padláson egy páciens elbarikádozta magát és több embert is megölt, a hullagyalázásról nem is beszélve.
- Ne már, szerinted ilyen hülyeségekre van időm? – Ismerem Alona pillantását, ő viszont ismerhetne annyira ahhoz, hogy ez nagyon a kispálya, amivel én nem foglalkozom. De akkor már vigyorogva odalépek a kötélhez és a nyakam köré fogom. – Eeeeeww. – Kinyújtom a nyelvem is és jót szórakozok magamon, majd Alona kérdésére úgy vonok vállat, mintha nekem aztán tök mindegy lenne, de ha más nem választ útirányt addigra, akkor én indulok el.
- Mondjátok, hogy ti is érzitek ezt a seggszagot. – Húzom a szám, és bár a szaglásom legtöbbször a helyén van, ezt a szagot mégsem tudom hova tenni azon kívül, hogy rendkívül nyomasztó. Na nem annyira, hogy engedjek a nyomásnak, úgyhogy az eszkábált falak közt a kis ’tisztásra’ kilyukadva le is teszem magam a földre. Milyen mókás már, körül ülhetjük a ’tábortüzet’. – Na hol az az eki Marjcica? – Csábos mosolyt villantok felé. Persze annak ellenére, hogy hanyagnak tűnök, nagyon is résen vagyok, megfordul a fejemben többek közt az is, hogy ki a picsa gyújthatta meg a gyertyákat, akinek se hangja se szaga nincs idefent?

Csak hízelkedve simulok oda Albhoz a válaszát hallva, és ahelyett, hogy megjegyzést tennék a kérésére - ezen a ponton (és ez lehet, hogy a sok sör hibája) nem annyira értem, hogy totál beállva és részegen hogyan fogok neki rendesen detoxikáló varázslatot végrehajtani amikor nincsenek is hozzá cuccaim, de ezen a ponton inkább tényleg csak még jobban hozzá simulok hátha attól mindketten elhisszük, hogy képes leszek majd elvégezni azt a varázslatot, amikor szükséges - csak elégedetten elvigyorodom és amíg ő Marjoryra koncentrál én Mimi dereka körül fonom szorosabbra az ölelésemet. - Te is nagyon dögös vagy ám. - Fúrom egy kicsit a hajába az arcomat, hogy belélegezhessem a samponja illatát és így motyoghassam a hajába, hogy: - Igen, a fiúm, de azért ezt a kelleténél többet ne hangoztassuk. - Kicsit hátrább húzódom, hogy Mimi arcába vigyoroghassak és eltátoghassam neki, hogy 'cuki-mi?' valahogyan úgy, hogy Albert ne tudja leolvasni a számról, hogy mit tátogok. Lehet, hogy nem díjazná, ha nagyközönség előtt lecukiznám, de Mimi azért mégis csak Mimi, megérdemli, hogy tudja, hogy a pasim mégis csak cuki, meg aztán részeg is vagyok már annyira, hogy ezt meg is tegyem és aztán valahogyan így maradunk, félig ölelkezve félig elhúzódva, én egy kicsit be is szédülök, kicsit késve is nevetek fel a megszólalásokon, pedig lehet, hogy semmi vicceset nem is mondtak, egy kicsit Albertre vigyorgom meg aztán egy kicsit Marjra és Alonára is, egy kicsit elnyúlok a flaska felé, egy kicsit meg is húzom, aztán egy kicsit el is fintorodom ahogyan tovább adom. Most komolyan csak nekem van itt ennyire melegem?
Úgyhogy egy kicsit hátrább húzódom és kéztartást váltok, elengedem Mimi derekát, inkább a nyakánál karolom át, vagyis hát a vállánál - nyilván nem fojtogatom, ahhoz túl cuki  - meg egy kicsit lejjebb ügyeskedem a kezeslábasom cipzárját.- Uhh, menjünk, mert én mindjárt meggyulladok. - Egyezem bele elég sietősen máris a lépcsősor irányába húzva Mimit. - Na majd akkor mi megcsináljuk odafent a bulit! - Fordulok vissza egy pillanatra Alona felé izgatottan vigyorogva egyre magasabbra merészkedve a sötét lépcsősorokon. - Paraaaaaa - Kuncogok fel izgatottan, de közben lehet, hogy tényleg ijesztőnek találom és tudod mit, hálás vagyok, hogy gyalog jöttünk, mert biztosan rosszul lettem volna, ha abba az ici-pici rozoga liftbe tömörülünk be ennyien. - Egyébként mit olvastál a helyről? - Kérdezek félig vissza fordulva, hogy megbizonyosodhassak róla, hogy Albert mögöttem van és sehonnan sem fog kiugrani, hogy mondjuk jól rám hozza a szívbajt.

Horkantok egyet az orrom alatt azon, hogy Alona milyen szépen mutatkozik be a drága operatőrnek. És már be is szólnék, hogy nem akar-e inkább a farkába ülni, csak sajnos jó hatással van a modoromra, hogy Silas úgy csimpaszkodik rajtam, mintha az élete múlna rajtam.
- Azt csinálsz, amit akarsz, szépségem. De legyen kéznél a detox varázslat. – Odasúgom még neki, továbbra sem vagyok az anyja. Én figyelmeztettem őket, kétszer is, harmadjára már nem mondom el, ha itt döglünk meg se.

A másodikra felérve, Marjory dereka köré fonom a karjaimat, hogy néhány másodpercre megemelve viszonozzam a nagy nyakba borulását. Ha amúgy nem lenne tele mindkét kezem, akkor tuti a segge alá nyúlnék és úgy emelném fel. Imádom ezt a csajt akkor is, ha már rég nem vagyunk mézesbödön viszonyban.
Sanda pillantást vetek Silasra az ekirulett hallatán. Na tessék, témánál vagyunk. Most pont én kezdjem el játszani a prűd szűzkurvát, mikor máskor én vagyok az első, aki ilyesmibe belemegy? Jó, jó legyen. Persze a drámaiságom most sem maradhat el. Kelletlenül sóhajtok, mintha kötelező lenne, de aztán a nyakamban lógó Marjra pillantva elvigyorodok. Ki nincs?

- Hé, nyuszik. – Szólítom le a néhány fiatalt, akik elhaladnak mellettünk, illetve közülük is azt a csajt, aki kezében az alig megkezdettnek tűnő üveg rum van. Közben pedig meghagyom a lehetőséget társaságunk többi tagjának, hogy válaszoljanak Silas – igencsak szemrevaló – kis barátnője kérdésére a lépcsőket illetően, mert tőlem legfeljebb egy unott nem hangzana el.
Én addig Marjot eltolom, odalépek a fiatalokhoz, és úgy rántom ki a lányka kezei közül az üveget, mintha nekem hozták volna. Az egyik srác persze nekem áll(na), én meg úgy pöckölöm el, mint egy bogarat, a szemfogaimat kimeresztve még rájuk is szisszenek, hogy húzás van, mielőtt újra csatlakoznék a többiekhez, hogy érdemben is hozzátegyek a témához.
- Ve hasta el final. – Teljesen indokolatlannak tűnhet, hogy spanyolul idézem Bukowskit, amúgy nem az, mert tőlem megszokott, hogy idegennyelveken gagyarászok, Silas mellett meg hozzászoktam, hogy spanyolul kell, mert mást nem ért. Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha elindulsz, akkor már maxold ki. Bár kétlem, hogy ez a társaság lenne a megfelelő célközönsége a költészetnek. – Menjünk fel a tetőtérig. Annak idején érdekes dolgokat olvastam az újságban. – Bűnösen mosolyodom el, és az üveget is megemelem. – Piánk már van.

- Szerinted az mennyire lenne oké, ha most bevennénk valamit? Csak valami kedveskedőset, amitől egy kicsit izgibb lesz a dolog. Mármint van itt egy-két hely, ami halál para, de milyen vicces lenne már, ha azt hallucinálnánk, hogy a csontvázak életre keltek? - Vigyorodom el, nagyjából a harmadik pohár sör után esélyesnek mondható, hogy Albert is felenged egy kicsit, és a "nagyon kockázatost" mármint a nagyon kockázatost esély van benne feloldani egy kicsit. A magam részéről nekem amúgy is elegem van a "politikailag kockázatos" dolgokból, már vagy ezer éve nem csináltunk semmi ilyet, a Saxon kívül bulizni szinte nem is mozdulunk el más helyre, vagy ha el is mozdulunk, biztosan nem keveredünk az emberekkel, úgyhogy ez most háromszor felszabadítóbb, mint egy VIP szobában meghallgatni ugyan azt a szettet, mint két hete. Meg aztán nem lenne ebben semmi kockázatos, ha mondjuk Albert hagyta volna, hogy macskabajszokat rajzoljunk neki, kevésbé lett volna felismerhető, vagy kevesen hitték volna el, hogy Albert tényleg beleegyezik a macskabajszok, macskaszemek és macskaorr megrajzolásába.
Egy kicsit lejjebb húzom a pilóta overállom cipzárját - Top Gun -, egy kicsit melegem van, a napszemüveget meg visszatolom a fejem tetejére, hátha egy kicsit többet is látok majd, mint elsuhanó vakfoltok és vibráló neonfények. - Gondolj csak bele. Most bevesszük, iszunk valamit és utána lerakjuk a poharat. Semmi kockázat. Kettőre tiszta józanok leszünk. - Fonom össze izgatottan az ujjainkat abban reménykedve, hogy Albert tényleg elhiszi - vagy hát lesz olyan jó fej, hogy úgy tesz, mintha elhinné -, hogy ez történhet így, hogy nem esek bele mindenféle csapdába, amit az ínycsiklandó koktélok állítanak elém. - Naaaaa, légysziiii. - És ezután nagyjából annyiszor mondtam el egymás után ezt a mondatot, és követtem Albertet, amennyi lépést megtettünk ideáig, rápislogok kettőt Bobra és egy kicsit arrébb húzódom, teret adva a többieknek. Kiiszom a poharam tartalmát, aztán Mimire mosolygom. - Menőn nézel ki, csak egy kicsit józannak tűnsz. Ittál te rendesen? - Döntöm egy picit félre a fejemet, mintha csak azt próbálnám eldönteni, hogy Mimi arca vajon az alkoholtól piros-e vagy elsírta már magát, amiért a buli gócpontja helyett pont itt kell jól éreznie magát. Mert, ha az utóbbi lenne, lehet, hogy én is szívesebben sírnék vele egy kicsit azért, hogy menjünk táncolni, vagy álljunk be mi is üvegezni. Oké, az is megteszi, ha csak szimplán beállunk egy kicsit.

A legújabb kapucnis Hermès dzsekit viselem, barna báránybőr és fekete kasmír részekkel, fekete nadrág, meg fehér lenge ing, és úgy nagyjából ennyit a jelmezemről. Ja nem, ott vannak a hajamban a cicafülek. Az idei outfitet nem vittem túlzásba – hacsak nem az árkategóriát nézzük – még az arcra festett cicabajuszba sem mentem bele, pedig elhiheted, hogy az a két másik egy órán át könyörgött. Jó, Silas könyörgött, Alona meg hozzám vágott egy fazekat, de az megint egy másik sztori. Ezek ketten nagyon egyhúron pendülnek, mióta Sir Archibald velünk van.
Arra azért mindkettejüket figyelmeztettem a ma este előtt, hogy az eseménynek magas kockázata van. Jóval magasabb, mint tavasszal volt, amikor a hírszerzésünk kézben tartotta a dolgokat, úgyhogy egyikük se essen át a ló túloldalára, mert baj esetén számítok rájuk. Meglátjuk, hogy kinek mennyire sikerült felfognia.
Aztán valahol útközben elhagytuk Alonát, nagylány már, vannak ismertségei a városban, meg hát nem vagyok az anyja, hogy fogjam a kezét. Ellenben a kis boszorkány igencsak kívánós lett, márpedig ha ő nem bír magával, akkor én sem bírok magammal, hacsak nem muszáj. Valahogy a tavaszi bált is így kezdtük, egy gyors menet a limóban. Most meg egy gyors menet az első emelet egyik félreeső szobájában. A természetfeletti orr számára egyébként sem nehéz kiszúrni egymáson az illatunkat, hát még így.
Később a táncparketten futottunk bele újra a kutya önjelölt keresztanyjába, végülis nem is olyan rossz egy így hármasban. És valami kellemetlen melegséggel tölt el, hogy ők ketten jól kijönnek. Mert mint számomra is kiderült, mégis csak elég fontos tényező. A jóvoltamból pedig a hármasból hamarosan sokas lesz, mikor meglátom az emeleti italpultnál az engem a legkevésbé sem kedvelő emberkét.
- Oh, Bob! – A férfi arcára egy enyhébb egzisztenciális krízis rajzolódik ki, mikor meglát, de elhiheted, hogy a legkevésbé sem zavar. – Alona, ez itt Bob. – Vigyorgok a kis barátnőmre, és elnézve, hogy a szerencsétlen operatőr hóna alatt nem csak a kameráját tartja, de a kezében három pohárral egyensúlyoz, van egy olyan sejtésem, hogy a gazdája is a közelben lehet. Szóval vele tartunk a másodikra.
- Marj, drágám. – Tárom szét a karjaimat vigyorogva, egyik kezemben a poharamat, másikban meg ránézésre egy doboz cigit tartva. - Ki gondolta volna, hogy itt találunk. - Ironizálok, természetesen.