Alona && Katherine

Maybe I've always been
more comfortable in chaos.

Imádtam Európát és azokat a lehetőségeket, melyeket nyújtott számomra. Ott nem kellett félnem, hogy rám találhat Sammy vagy bármelyik vadász. Egy idegen voltam a sok közül, de legjobban az vonzott benne, hogy bárki lehettem. Nem volt, aki megmondta volna mit csináljak, senki se ismert és ez tökéletes talajt adott az átváltozásomnak. Lehettem híres festő, kalandor, vagy egy szegény lány, aki megmentésre szorult. Annyi életet megélhettem így, annyi lehetőséget kiaknáztam már, hogy egy idő után mind unalmassá vált. Talán azért is vonzz a gondolat, hogy most az egyszer társaságban kellene utaznom.
- Ó, nem drágám! Akkor lennénk abban, ha a reptérről kiérve egyből életed szerelmébe botlanál - nevetek vele együtt, ugyanakkor hálás is vagyok, amiért velem tartana. Mindkettőnknek szüksége van erre a kis kikapcsolódásra. Felhúzom a szemöldököm az egyszer élünk megjegyzésére, majd elnevetem magam. Persze, a halál utáni örök élet a miénk, melynek köszönhetően temérdek életünk van. Már csak 30 év kell hozzá, hogy felszabaduljak és ne kössenek a múlt láncai. Az egyetlen, aki a régi életemhez köt nem más, mint a szeretett bátyám. Alonában teljes mértékig megbízom, így tud a bátyámmal való kapcsolatomról és a sanyarú sorsunkról is. Hallgatom Alona komoly hangját és próbálok egyetérteni vele, de az évek számomra még nem telnek olyan gyorsan.
- Bárcsak túl lennék már azon a pár éven. Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy igazad van. De 9 évvel ezelőtt megbékéltem a sorsommal és azzal, hogy soha többet nem láthatom őt. Talán ezért is ragaszkodom annyira Benniehez - vonok vállat könnyedén, ugyanakkor a gondolat mélyen beleásta magát az elmémbe. De most nem gondolhatok erre, ahogy Sammyre sem. Nem búslakodni jöttem, hanem, hogy egy jót bulizzak a legjobb barátnőmmel. Aprót bólintok a lakás témán és már alig várom, hogy beköltözhessek. Szabad óráimban tuti lemennék hozzá, hogy csacsogjunk egy kicsit. Talán ha megállok egy kicsit akkor az életem is egyenesbe jön és minden egyszerűbb lesz. Megtalálom őt, hogy aztán faképnél hagyjam és vegyük a batyunkat egészen Párizsig. Olyan szépen hangzik ez, de a barátnőm kérdése hallatán megingok.
- Lehet, hogy ilyen egyszerűen elintézem - vonok vállat nevetve, majd megrázom a fejem - Olyan könnyű ezt mondani, de ha meglátom...Van benne valami megfoghatatlan, ami olyan vonzóvá teszi. Ó Lona, ha egyszer látnád milyen Bennie, lehet te se tudnál neki ellenállni - nevetek csillogó szemekkel, mint egy szerelmes kamasz. Hálás mosollyal az arcomon fogadom a majdnem tanácsát. A kapcsolatunk tényleg eléggé kibogozhatatlan, a külső szemlélők számára mindennek tűnhet csak nem egészségesnek. Mégis mi élvezzük ezt a játékot, mert ez csak is a miénk, amit senki se vehet el tőlünk. Persze Alonát se kell félteni a borzalmas szerelmi kapcsolatok terén, mi sem mutatja ezt jobban az ex-sofőrével való kusza kapcsolata. Nagyokat bólintok az elején, hiszen tényleg szemre való fickó volt, majd megrázom a fejem összeszűkítve a szemeimet. Látom rajta, hogy mennyire megviselte, mégsem feszegetem tovább a témát, ahogy ő se tette Sammynél. Nem azért vagyunk most itt, hogy búslakodjunk, hanem hogy bulizzunk és megoldjuk egy-két szükségletet. Ahogy megakad a pohár tatalmának felhörpintése közben önkéntelen elnevetem magam, majd megadva magam felemelem a kezeimet, miközben ő tetteti a sértettet.
- Ugyan kérlek, ok nélkül sosem lennék az - kuncogok a cipőmmel kicsit meglökve őt - Ez már nagyon hiányzott és még csak most kezdődött az este - csilingelem, miközben pillantásom a két férfire emelem. Úgy méregetjük őket, mintha a legújabb prédánkra vadásznánk, bár a kettő nem áll messze egymástól. Valamilyen szempontból ők most prédák, akiknek megengedjük, hogy most az egyszer ránk vadásszanak. A poharak csilingelő koccanását követően felhörpintem a maradékot és az asztalra helyezem mielőtt a barátnőm elkapná a kezem.
- Ne aggódj, ha csak bámulós fajták, akkor se maradunk társaság nélkül - kacsintok egyet még mindig nevetve. Kérnie sem kell egyből elindulok utána, miközben már félig átadom magam a zene ritmusának. A felvetése hallatán egyből pörgök egyet két lépcsőfok között, ahogy leérünk egyből megfogom a fekete szépség kezét és a táncparkett közepére húzom.
- Mutasd meg, mit tudsz! - vágom oda neki, miközben egyetlen pillanatra se állok meg tánc közben. Apránként engedem, hogy a ritmus vezessen és annak ütemére mozgatom az összes testrészem. Talán egy negyed óra telik el önfeledten táncolva, mikor mozgásra leszek figyelmes a bárpult felől. Egy veszedelmes mosollyal az arcomon átkarolom Alonát, hogy a fülébe tudjak suttogni.
- Úgy tűnik mégsem álldoglós fajták. Mindjárt ideérnek - ezt követően könnyedén engedem el, hogy a hajamat hátra dobva megpördüljek. A mozdulat végén a kezemet elkapják és újabb pörgésre ösztökélnek, mire a mosolyom kiszélesedik. A két kiszemelt közül a szőkével találom szembe magam, miközben látom a szemem sarkából, hogy a barnának sikerült becserkésznie Alonát. Jó kis este elé nézünk, talán egyikünk se marad finom falatok nélkül.

Eleinte csak mosolygok, ahogy Kathet hallgatom, de aztán kuncogni kezdek, mert annyira édesen belélte máris magát ebbe az utazás dologba, hogy ezek után végképp képtelen lennék nem elmenni. -Kezdem egy kilencvenes évekbeli romantikus vígjátékban érezni magam, de benne vagyok. - nevetgélek tovább, mert ha elképzelem mindezt, tényleg úgy érzem, hogy szükségem van rá. Túl sok a bonyodalom, az összeesküvés és az agresszió manapság a környezetemben, pedig alapvetően én nem vagyok egy erőszakos jellem. Mostanság azonban muszáj az embernek megállni valahogy a helyét, így aztán idomulnom kellett nekem is, de itt az ideje, hogy egy kicsit ismét úgy éljek, mint ahogy az eredeti korom szerint kellene. Vagyis nem aszerint, amennyi most valóban lennék, hanem amennyinél leragadtam. Igazából nem is élnék már, ha halandó volnék, úgyhogy pláne emlékeztetnem kell magam néha arra, hogy élvezzem az életet pont úgy, ahogy Katherine teszi. -Nekem létezik vagyonom, majd kötjük azt. Végtére is, egyszer élünk, nem?- sandítok rá vigyorogva és őszintén meg kell mondjam, már most sokkal elevenebbnek érzem magam Kath közelében, mint az elmúlt pár hónapban bárkivel. Még akkor is, ha kevésbé vicces és boldog dolgok is szóba kerülnek, mint például a tesója, aki őt keresi. Remélem, nem azért, hogy el tegye láb alól, mert azt egyértelmű, hogy nem hagyhatom.
-De mégis csak a bátyád és, ha szigorúan vesszük, a te hosszú életednek nem sokáig lesz a része. Megöregszik és meghal. Ha most nem állsz elé, egyszer azon kapod magad, hogy kétszáz éves vagy és már nincs is erre esélyed. Higgy neke Az évek úgy elrepülnek, mintha nem is lettek volna.- veszem komolyabbra a figurát, ahogy próbálok a lelkére beszélni, de természetesen ez az ő döntése. Én csupán csak tanácsot adhatok és, mint vén szatyor, akinek az egyedüli rokona Albert, azt tudom tanácsolni, hogy becsülje meg, hogy a testvére él. Igaz, hogy vadász lett, de végtére is miatta lett vadász, tehát bizonyosan szereti. Egy próbát talán megérne, hogy találkozzanak.-Akkor meg is beszéltük. Megkapod a fölöttem lévő lakást, csak beszéljek Alberttel.- vigyorodok el és már előre várom, hogy Kath a szomszédom legyen. Legalább unalmasabb óráimban felsétálhatok hozzá, hogy egy kicsit megszínesítsem a napunkat. Maximum füldugót kell szereznem arra az esetre, ha megérkezne a pasija, de ennyi áldozatot hajlandó vagyok hozni. Vagy nekem kell a hangosabbnak lennem.
-Mit nem hallok? Ilyen egyszerűen elintéznéd? Kicsináljuk és lelépünk?- nevetem el magam, mert természetesen nem hiszem el, hogy valóban ez lenne a terve, csak most dacból ezt mondja. Meg azért, hogy minél előbb túl jussunk a témán, szóval nem is boncolgatom tovább. Hagyjuk is a pasikat a fenébe, akkor is, ha tesók. Kath végre itt van én meg élvezni akarom az estét. De persze, attól még a csajos esték része az is, hogy elpanaszoljuk egymásnak a bánatunkat, úgyhogy ezen túl kell jutni. Annál jobb lesz utána kiengedni a gőzt.
-Hát most nagyon szeretnék valami elképesztően bölcs tanácsot adni, de az a helyzet, hogy a szerelmi ügyekben nem igazán vagyok bölcs. A ti kapcsolatotokon meg végképp nem tudok kiigazodni, szóval...- vonok vállat tanácstalanul, ártatlan arccal, mert tényleg nagyon szeretnék Kathnek segíteni, de nem értem a játékszabályaikat sem, nem még azt, hogy vajon mi lesz velük.
-Attól még szexi... És érzéki... és édes volt, hogy az élete árán is megvédett. Épp ezért hittem azt, hogy van köztünk valami, de talán tévedtem. Mindegy. Egy nap majd megkeresem és felpofozom, de addig nem érdekel.- legyezgetek párat a kezemmel, mintha magát Nasht akarnám odébb tessékelni gondolataim sűrűjéből, mert útban van. Valóban útban van, mert kerül fordul eszembe jut és nem hagyja most sem, hogy jól érezzem magam. -Fene vigye el őket.- morgom halkan a poharam rejteke mögül, majd elhatározom magam, hogy el is tüntetem a tartalmát, de Kath szavai megakasztanak a mozdulat közben és csak unottan rápillantok, hogy legyen időm megfogalmazni a válaszomat.-Nem vagyok bepókhálósodva...- dünnyögöm megjátszott sértettséggel, de aztán nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. -Nem évtizedek óta élek szex nélkül, csak pár hete. Ne légy ilyen drasztikus.- nevetgélek tovább, majd a pillantásom megakad két, a pultnál ácsorgó pasasnál, akik elég finom falatnak tűnnek. Mármint így is meg úgy is. -A barnának jobb a segge, a szőke meg huncutabbnak tűnik. Válassz te, hiszen te vagy a vendég! Bármelyik is marad, tudni fogok mit kezdeni vele.- vonok vállat kuncogva, de aztán elgondolkozok Kath felvetésén is. -Igazad van. Sokkal lelkesebbek utána, ha azt hiszik, hogy ők szedtek fel minket.- bólogatok elgondolkodva, aztán a magasba emelem még a maradék italomat és Kath poharához koccintom. -Táncoljunk egyet, aztán meglátjuk elég tökösek-e egyáltalán, vagy inkább azok a távolból bámulós fazonok. - biccentek a lépcső felé elkapva Kath kezét, majd megindulok lefelé, de már útközben riszálni kezdek jókedvűen. Nagyon kellett ez már, mint ahogy a bulizás is, Kathel pedig tuti, hogy nem fogok unatkozni.-Riszáld csajszi, hagy jojózzon a szemük! - vágom oda röhögve, majd átadom magam a zenének és nem foglalkozok semmi mással.

Alona && Katherine

Maybe I've always been
more comfortable in chaos.

Párizs egy olyan szeletét képezi a szívemnek melyről egyedül Alona tud. Mindig is kíváncsi voltam rá, főleg a Montmarte érdekelt, a művésznegyed, ahol minden színes, zajos és mégis van benne valami megfoghatatlan harmónia. Ha sikerült volna bejutnom az egyetemre biztos, hogy fél évet ott töltöttem volna. Minden nap valamelyik galériában és festőkurzusokon lettem volna. Valahol sajnálom, hogy nem így alakult az életem. Mégsem bánkódom, hiszen akkor nem ismertem volna meg a mellettem ülő lányt, akivel éppen az előbb zsíroztunk le egy utazást.
- Alig várom, hogy megmutassam neked az összes érdekes helyet. Végig sétálunk majd a Champs-Élysées-n, Montparnasse-n mindenképpen kávéznunk kell, hogy aztán újjult erővel Rue de Rivoli-n elköltsük a nem létező vagyonunk - nevetek vel együtt csillogó szemekkel. Hangomból is érződhet mennyire oda vagyok a francia fővárosért. Persze a legjobb bulihelyszíneket direkt nem említettem neki, azt majd ha ott leszünk. Persze ez az este sem arról szól, hogy ömlengjek azokról a dolgokról, amiket imádok. A találkozásaink alkalmával néha komolyabb témákat is érintünk. Látom rajta, ahogy komolyabbá válik, miközben elmesélem neki az egyik legrosszabb dolgot, ami ittlétem alatt történt velem. Aprót bólintok a kérdése hallatán. Képtelen vagyok még egyszer kimondani, hoyg itt van. Olyan régóta menekülök a múltam elől, hogy lassan azt is elfelejtem milyen érzés volt egy légtérben lenni vele.
- Fogalmam sincs mit keres itt. Nem akartam elé állni, hogy 'hello Sammy! Te mit keresel itt?' 9 évvel ezelőtt se tudtam megtenni. Biztos, hogy nem! Semmi esélye sincs arra, hogy rám találjon. Az utazgatás és a játék erre is jó volt. Ha egy darabig a nyomomban is volt, rég elvesztette azt a fonalat - gondolkodom hangosan, hátra döntve a fejem a kanapé támláján. Nem akarom látni. Önző dolog, de tudni se akarok róla igazán, főleg mióta vadásznak állt. Nem, nem és nem. Alona szavai hallatán rá vezetem a pillantásom és halovány mosollyal az arcomon figyelek.
- Hmm, ez egészen jól hangzik. Vicces lenne, ha szomszédok lennénk. A másik két opciót inkább kizárnám. Nem akarom hogy a bárodnak vagy a lakásodnak baja essen - mindenttudó pillantást vetem rá, hogy aztán a következő szavai hallatán egyetlen egyenes vonallá préseljem a szám - A csinos kis nyaka tökéletes áll úgy, ahogy most van. Nem akarok találkozni vele. Szóval a terv egyszerű. Megkeresem őt, kicsinálom majd vesszük a bőröndjeinket és irány Párizs! - vázolom fel a tényeket egyszerűen, mintha semmi sem idegesíteni. Pedig dühít a tény, hogy kicsúszott a kezeim közül, hogy aztán Samet nem is említsük. Valahogyan vissza kanyarodunk rá, mire a legjobb barátnőm csak a szemeit forgatja.
- Ó, ez ponfon egyszerű. Lehet, hogy az előző alkalommal túl sokáig voltam távol - vállat vonja a körmeimet kezdem nézni - Aztán megunva a várakozást hagytam, hogy megtaláljon. Összeségében felrúgtam a kimondatlan szabályainkat - vonok vállat mintha nem lenne nagy dolog. Pedig az utolsó szereletlek és gyűlöllek között valahol, valami megváltozott. Éreztem, csak nem akarok róla tudomást venni.
- Megkeresne... - vágom rá Alona kérdésére, hogy aztán kissé elgondolkodjak - ...nem tudom Lona - sóhajtok, majd megrázva magam akár egy macska, inább az ő hónapjairól kérdezek. Felnevetek megrázva a fejem, amikor épp azt ecseteli, hogy Albert kérésére hogyn reagált. Aztán a csinos sofőrére terelődik a szó, akiről kiderül, hogy éppen olyan örökkévalóvá vált mint mi. Látom Alonán, hogy nagyon felzaklattá a történtek, az a pöcs teljesen beletaposott a női önérzetébe.
- Az összes pasi idióta - szögezem le tényként, hiszen látom túlságosan rosszul érinti a téma. Jobb, nem bele menni mélyen. Ezt követően kicsit viccesebbre veszem a témát és a tanulságosat levonva koccintunk. A korlátoz lépve kissé megvonom a vállam Alona szavain, hogy aztán a tekintem végig futassam a bulizókon. Mire vágyom jobban egy kis nasira vagy játékszerre?
- Na látod! A végén még kiderül, hogy teljesen bepókhálósodtál odalenn. Mielőtt belekezdenél engem nem kell félteni. A szívem adtam neki, nem mást. A testem csak az enyém, amivel azt kezdek, amit csak akarok -  utalok itt arra, hogy én nem vagyok rest kihasználni az adandó alkalmakat. Bár az is tény, hogy van ami pótolhatatlan és ilyenek azok a találkozások is.   Pillantásom a pultnál lévő férfiakra vezetem, kissé megnyalom az alsóajkam. Egészen jó fogásnak tűnnek.
- Elég tetszetősek! Melyiket szeretnéd? A szőkét vagy a barnát? - oldalra döntöm a fejem, miközben hol Alonára, hol a két pasira nézek - Vagy legyünk kedvesek és hagyjuk meg nekik a választási jogot? - könyököm a korlátra helyezem, s elmélyülten fixírozom a leendő társaságunkat. Ecc-pecc kimehetsz...

Nem lep meg a válasza. Épp azzal okozott volna csalódást, ha közölte volna, hogy gyorsan táncolunk egyet aztán mennie kell, mert siet. Nem, Kath imád bulizni, nem is sajnálja rá az időt, én meg imádok vele bulizni, szóval nem is akadékoskodok, csak hevesen bólogatok egyet értve azokkal a fincsi falatokkal is. Néha jó egy kicsit kikapcsolni, ő pedig mindig gondoskodik róla, hogy ez sikerüljön is. Talán, most is épp ez hiányzik nekem, mert az utóbbi időben kicsit sok volt az izgalom. Mondjuk éppenséggel Kath sem panaszkodhat, hiszen viszont látta a szívszerelmét, akivel ezt az őrült játékot játszták, ami felpezsdítő de egyben idegőrlő is lehet. Valószínűleg, én már bele bolondultam volna. Nem is értem, mit élveznek ezen, de végtére is, ez az Ő dolguk. Ha én valakit akarnék, azt el nem engedném magam mellől, annyi szent.
-Rendben.- nevetek továbbra is, hiszen épp most zsíroztunk le egy európai utat, amivel kapcsolatban csak sejtéseim vannak, hogy pontosan mire is vállalkoztam; buli, pasik és lazítás. Mondjuk ezekről a szavakról Monte Carlo jut eszembe, de lényegében bárhol jól tudnám most érezni magam, ahol nincs ez az őrület, mint ami Washingtont uralja.
Ettől függetlenül természetesen imádom. Kicsit olyan, mintha a kishúgom lenne -bár olyanom sosem volt, de pont ilyesmi érzés lehet-, így természetesen felajánlom a segítségemet, mikor pedig úgy is tűnik, hogy valamit szeretne kérni, komolyabb hangulatra váltok és figyelmesen hallgatom.
-A bátyád a városban van?- lepődök meg őszintén, hiszen tudom jól, hogy Sam vadásznak állt, miután a húga átváltozott. Sokszor eszembe is jut, hogy vajon mit tennék, ha épp Kath bátyja lenne az, aki egy sötét utcán szembe kerülne velem és azzal fenyegetne, hogy megöl, de hála az égnek ilyesmi még nem történt. Most azonban, hogy tudatosul bennem, hogy ez akár valóra is válhat, kicsit feszélyez a gondolat.-És miért van itt? Gondolod, hogy a nyomodra akadt?- bukik ki belőlem a kérdés, de aztán bólogatni kezdek, ahogy alaposabban végig gondolom, hogy mihez is kezdhetnék ezzel kapcsolatban.-Találok neked helyet, ne aggódj. Ha mást nem, kialakítunk itt egy lakrészt vagy beköltözöl hozzám. Beszélek Alberttel de, ha jól emlékszem, az én lakásom fölötti lakás üres.- mosolyodok el és el is játszok a gondolattal, hogy Kath a felső szomszédom lenne. Őszintén szólva azt, hogy hozzám beköltözzön csak amiatt nem pártolom túlzottan, mert egyrészt szeretek a magam ura lenni, másrészt pedig, ha netán egymásra találnak a szerelmével, tudom, hogy annak bútortördelés lenne a vége és nem örülnék, ha az történetesen nálam következne be. Hallani meg tuti biztos, hogy végképp nem akarom.
-Most, hogy megemlítetted a bátyádat, én is szívesen tűnnék el innen. Isten ments, hogy épp vele nézzek farkasszemet. Nem szeretném eltörni a csinos kis nyakát...- kúszik pimasz mosoly az ajkaimra, hiszen Kath mutatott képet Samuelről és hát igen csak bántam, amiért vadász a szentem, viszont épp emiatt tudom, hogy el kell kerülni messziről. Nem én akarok lenni az, aki végez a testvérével, viszont tudom, hogy ő megpróbálna megölni, szóval a legbölcsebb talán tényleg az, ha eltűnünk innen egy kis időre majd. Kérdés, hogy ezt mikor sikerül összehozni.
A szerelmi életére visszakanyarodva aztán megint csak nem győzök szemet forgatni meg vigyorogni. Őrület, hogy egyesek mit képesek művelni egymással, bár az is lehet, hogy baromi szórakoztató ez az egész. Végül is, előttük az egész öröklét, nem?
-Ki gondolta volna, hogy még össze is tudtok veszni, mikor alig találkoztok.- csóválom a fejem mosolyogva, bár nem is tudom, hogy bele akarok-e nagyon folyni a furcsa szerelmük kacifántos történetébe. Egy csomó perverz dolog jut eszembe, ha arra gondolok, hogy vajon min veszhettek össze, de végtére is elég szép, hogy már lassan tíz éve gyilkolják egymást. Már-már szó szerint.-És, ha nem indulsz el megkeresni, akkor mi lett volna?- értetlenkedek, hiszen az lenne a minimum, hogy a pasi is keresné, nem? Nem úgy kellene ezt játszani, mint a fogócskát? Néha Kath a hunyó néha meg a pasija? Mindig Kath kell megkeresse Őt? Keresgélné a fene, de hát nem vagyunk egyformák.
Próbálok mesélni neki egy kicsit az elmúlt hónapjaimról,amelyek meglepő módon elég eseménydúsak voltak ahhoz, hogy felvehessék Kath sztorijával a versenyt. Igen. Megtámadtak és Nash a védelmemre kelt, hogy aztán félholtan feküdjön előttem a földön. Átváltoztattam, ami önmagában lehetne akár egy teljesen romantikus sztori is, csak épp a megmentett lovag nem úgy reagált, mint szerettem volna.
-Igazság szerint Albert már jóval előtte, amikor egy jó barátunkat levadászták, kérte, hogy költözzek át ide csak hát én meg tudod milyen vagyok... - vonok vállat szelíden mosolyogva.-Utálom, ha megmondják, hogy mit csináljak és már, csak azért sem jöttem ide. Belátom, hiba volt. Meg is halhattam volna.- legyintek egyet, mintha ez egy olyan apró baki lenne, mint hogy rálépsz valakinek a lábára, de történetesen azt is utálom, ha be kell vallanom, hogy tévedtem így tőlem már ez is nagy szó. A Nashre utaló kérdése azonban kizökkent a lazaságomból és a mosolyom helyét értetlenkedés és némi sértettség veszi át.
-Nos, nem igazán örült annak, hogy átváltoztattam. Szerinte elvettem tőle a halálhoz való jogot meg amúgy is egy szörnyet csináltam belőle meg hasonlók... nem erre számítottam. Elment és azóta nem hallottam róla.- vonok vállat, mintha egyáltalán nem érdekelne, de valójában, hogy őszinte legyek elég rosszul esett. Azt hittem, hogy érez irántam valamit, de mivel ilyen könnyen itt hagyott, gyanús, hogy tévedtem.
Kath hála az égnek végül elég poénosan zárja le a témát, így én is elvonatkoztatok a hülye pasiktól és inkább nevetve koccintásra emelem a poharam. Igen. Ma nem kell ezekkel az idiótákkal foglalkoznunk, hiszen azért jött el hozzám, hogy jól érezzük magunkat. Úgyse sűrűn találkozunk, hát akkor ne a béna pasikkal kössük le magunkat meg a siránkozással.
-Hát ez elég paradoxon volt a vén csotrogánnyal egy mondatban említve, de benne vagyok.- csóválom a fejem, majd alaposan végig is kémlelem a lent mulató tömeget, ahogy felegyenesedek és a korláthoz sétálok Kath mellé.-Őszintén szólva, azt hiszem jól esne már egy kis hancúr. Mióta a városban vagyok, nem is nagyon fordítottam erre figyelmet.- sóhajtom, de hát épp Kathnek panaszkodjak, aki fél évente talán kap egy menetet? Mondjuk, nem akármilyen menetek lehetnek, ha számba vesszük, hogy általában lerendeznek egy egész lakást. -Az a két pasi a pultnál nagyon felfelé sandítgat...- biccentek az említett hely felé, ahol két nem akármilyen fazon beszélget elmélyülten kerül-fordul felpillantva ránk. Mondjuk nem nehéz minket észrevenni az emeleten, ahol csak mi tartózkodunk. Olyanok lehetünk, mint a reflektorral kivilágított fellépők, pedig kellemesen sötét van.

Alona && Katherine

Maybe I've always been
more comfortable in chaos.

Szeretem azokat a találkozókat, amiket Alona társaságában tölthetek. Olyan érzés, mintha vissza röpültem volna az időben, mikor még önfeledt kamasz voltam és az volt a legnagyobb bajunk, hogy épp melyik pasit fogjuk meg magunknak. Néha hiányzik a régi életem, ugyanakkor semmi pénzért se cserélném el a mostanit.
- Egyet? Az egész estét átakarom táncolni veled egy-két fincsi fogással karöltve - nevetek fel, miközben megszorítom a kezét jelzés értékűen. Persze a fincsi falatok alatt azon férfiakat értem, akikbe egy kicsit bele is lehet kóstolni. Egyetlen egyszer öltem, azóta tudom hol a mérték. Ugyanakkor job szeretem a meleg vért, mint a zacskósat. Kövezzetek meg, de vannak olyan dolgok, amikről képtelen vagyok lemondani. Így volt ez Párizsban is, amikor éjjelente az utcán sétálgattam. Ó, az a város a szívem csücske. Mindenképpen szeretném megmutatni a legkedvesebb barátnőmnek.
- Tökéletes! - csapom össze kezeimet, mikor elneveti magát - Már csak meg kell találnom! - vigyorgok rá tettre készen. Tudom nem lesz egszerű, de a cél érdekében majdnem bármire képes vagyok. Ha kell felforgatom az egész várost, hogy újra a kezeim közé kaparintsam. Hálásan pillantok felé, ahogy eltereli a tesós témáról a szót. Ő az egyetlen, akiben annyira megbíztam, hogy elmeséltem neki a történetetmet a átyámmal kapcsolatban. A poharunk alig, hogy kiürült egyetlen intésre a pincér újra tölti számunkra. Egészen jól néz ki a fiú, így nem vagyok rest végig nézni a formás testét, majd az ajkamba harapok. Gondolataimból Alona szavai rántanak ki, mire aprót bólintok. Egy sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Tudom és köszönöm, ez kölcsönös. Lenne is itt valami... - kezdek bele nagy nehezen, majd erőt véve magamon kimondom - találkoztam Sammyvl azaz csak láttam őt. Itt van a városban és azóta bújkálok, miközben keresgélek is. Hotelről hotelre vándorolok... Nem akarom, hogy véletlen rám találjon. Nem találkozhatok vele - rázom meg a fejem elkeseredetten - Nem tudsz egy jó helyet ahol tanyát verhetek, míg meg nem találom? Tényleg jó lenne, ha hamar eltudnék húzni innen, persze veled karöltve - megeresztek felé őszinte mosolyt, ugyanakkor tekintetembe bánat is vegyül. Egyből le is húzom az új italom felét, hogy megnyugtassa zilált lelkemet. Ezt követően az én egyetlen vámpíromra tereli a szót, aminek hallatán képtelen vagyok nem ömlengeni. Valószínű túltoltam az első találkozásunk élménybeszámolóját, amiről mi sem árulkodik jobban, mint Alona szemforgatása. A barátnőm sosem találkozott szívem választottjával, így nem is értheti igazán mit eszek rajta annyira, de tulajdonképpen magam sem tudom. Gyűlölnöm kellene, erre menthetetlen szeretem immáron 9 éve.
- Sosem tudhatod. lehet mi vagyunk a két lábon járó mesés fantasy történet - nevetek , miközben a miértekre is választ adok neki.
- Ó, ne aggódj kapok én eleget abból a drogból, ha megtalálom. Tudod a kergetőzéseink általában egy vagy két szoba teljes leamortizálásával végződnek - sunyi vigyoromból kiolvashatja, hogy a tombolás alatt mit értek pontosan - Lassan itt van a 10. évfordulónk, ami hihetetlennek tűnik... Fél éve beszéltünk utoljára, amikor a szokásostól eltérően magamra hagyott. Kicsit össze kaptunk mielőtt lelécselt, azért is tartott ilyen sokáig, mire hajlandó voltam a keresésére indulni - miközben beszélek a mutató ujjamat az ajkamra teszem, mintha ez segítene pontosan felidézni a pontos időt. Minden egyes mozzanatára emlékszem az utolsó beszélgetésünknek, de ez most nem lényeges. Éppen ezért terelem a szót inkább a barátosném szerelmi életére. Éhezem a pletyka után, tudom kell mi történt vele és azzal a jóképű sofőrrel. Ugyanakkor nem kerüli el a figyelmem, ahogy zavarodottan a poharát kezdi fixírozni. Kíváncsian húzom fel a szemöldököm mondandóját hallgatva.
- Jesszus Lona! Annyira sajnálom! Miért nem hívtál? Oké, tudomez nem telefon téma, de akkor is! Mondjuk így már értem miért akarta Albert, hogy inkább itt legyél - morfondírozok hangosan, miközben iszom egy kortyot - Minek ment el? - teszem fel a kérdést, de inkább magamnak mintsem neki. Mindeközben megfogom a kezét, jelzés értékűen, hogy tudja itt vagyok mellette és bármiben számíthat rám.
- Igyunk a béna szerelmi életünkre és arra, hogy ma este többet szó se essék róla! Jól fogjuk érezni magunkat és kiküszöböljük a csorbát! - mosolygok koccintva vele, majd felhajtom a piám. Felkelek a kényelmes fotelből és megfogom Alona kezét, hogy finoman magammal rántsam, ha ő is hagyja.
- Na gyere te vén csotrogány! Nézzük meg, hogy mozognak-e még azok a csontok! Bulizni akarok egész éjjel a legjobb barátnőmmel, akinek muszáj lesz felszednünk egy valamire való hímet - heccelem nevetve, majd a kezét elengedve a korláthoz lépek, hogy jól szemügyre vegyem a felhozatalt.

Halkan felkuncogok a szavain, ahogy a jó pasikra felcsillan a szeme és komolyan megfordul a fejemben, hogy oda csődítek magunknak párat, de végül úgy döntök, hogy most szívesebben töltöm az időt Kath-el, mint hogy mindenféle pasik zavarjanak meg minket. Ha majd egy kicsit kibeszélgettük magunkat, jöhet a buli és a pasik.
-Csak szólj, mennyi kell és már intézem is. Később úgyis muszáj lesz táncolnunk egyet.- vigyorgok rá, hiszen az sosem marad ki egyetlen találkozónkból sem. Általában szolidan indítunk egy kis iszogatással, nevetgéléssel és beszélgetéssel, aztán jöhet a tombolás. Kathet azért is imádom, mert nagyon tudja élvezni az életet és a bulikat, mellette pedig én is feloldódom.
Mondjuk nem annyira, hogy eszembe jusson a lehetősége annak, hogy csak úgy elmenjek utazgatni, de jelen pillanatban még ez is kecsegtetőnek tűnik. Általában jobban kedvelem, ha olyan helyen vagyok, amit jól ismerek és valószínűleg nem érhet meglepetés, de most még azt is el tudnám képzelni, hogy kiruccanjak Kathel.
-Akár, még lehet is róla szó. Manapság sűrűn eszembe jut, hogy ki kéne kicsit kapcsolódnom és Európa lehet, hogy jó helyszín lenne hozzá.- morfondírozok mosolyogva, miközben Kath olyan furcsán húzogatja a szemöldökét, amitől kitör belőlem a nevetés. Igazság szerint azért örülök, amikor megjelenik, mert egy kicsit én is visszafiatalodom vele együtt és nem érzem magam se öregnek, se gondterheltnek, mint egy begyöpösödött üzletasszony. Hiába az, amit a tükör mutat, azért mégis csak leéltem már több, mint hetven évet és néha bizony, egy kicsit fáradtnak érzem magam. Aztán jön Ő és felpezsdíti az életet a pörgésével és a csicsergésével, ami aztán újra megfiatalít.
Gondterheltnek azonban ő is gondterhelt, maximum csak nagyon jól tudja álcázni. Hiszen ott a tesója és ugye az a pszichopata pasija is, akivel ezt a hülye játékot játszák már nagyon régóta. Nem is értem őket, mire jó ez az egész. Inkább élveznék egymás társaságát, hiszen sosem tudhatjuk még mi sem, hogy meddig élünk.
Mivel a tesós téma fájó pont -érzékelem is a gyors hangulatváltozását-, inkább el is terelem a témát. Nem azért vagyunk  most itt, hogy sírdogáljunk a piánk felett. Apropó, pia! Lehúzom az italom és már intek is, hogy jöhet a következő.
-Ne felejtsd el, hogy én is segítek szívesen, amikor kell. Tudod, hogy számíthatsz rám, Kath. Bármikor felkereshetsz, az ajtóm nyitva áll előtted.- mosolygok rá szeretetteljesen és ezekkel a szavakkal nem csak nagyzolok. Valóban, őszintén így gondolom és akármikor, akármivel is keresne meg, az biztos, hogy megtennék mindent annak érdekében, hogy segítsek neki. Nem győzöm ezt hangsúlyozni olyankor is, amikor szóba kerül a pasija. Ha megkérne rá, felkutattatnám a csávót, leláncoltatnám a pincébe és megvárnám vele Kathet. Ahogy hallgatom a történetét, egyre inkább szimpatikus számomra ez a terv, de azért akkora szemét én se vagyok, hogy beleavatkozzak a dolgukba. Minden esetre, a pasas nem a szívem csücske, bár az is lehet, hogy jól csinálja, mert Kathnek meg épp ez tetszik. Annyira beteges ez az egész, de végtére is, ha ők így boldogok... Ettől függetlenül az ömlengését hallva mosolyogva szemet forgatok és el nem tudom képzelni, hogy mitől lehet az a pasas annyira különleges számára. Kath csinos, gyönyörű és zabolátlan. Bármelyik pasit megkaphatná, neki mégis ő kell. Nem is értem.
-Egészen meghatódtam ettől a romantikus történettől. Úgy csináltok, mintha el lennétek átkozva és nem mehetnétek egymás közelébe.-csóváltam a fejem tovább mosolyogva, de azért nem zavartam meg túlzottan a csöpögése közben, hanem tovább figyeltem a sztorira. Szóval, az a szemét már megint kapj el, ha tudsz-ot játszik.-Ezt értem. Vagyis nem, de mindegy. A drog lényege édesem az, hogy néha kap belőle egy kicsit az ember, hogy függjön tőle. Ti meg kergetitek egymást össze-vissza és nem történt köztetek semmi már... mióta is? Mikor váltottatok például utoljára pár szót?- kíváncsiskodok, mert a részletekre már nem biztos, hogy jól emlékeznék és talán Kath szemét is felnyitja kicsit, ha ő maga mondja ki a dolgokat. De ki vagyok én, hogy meg akarjam állapítani, hogy neki mi a jó? Hiszen látszik, hogy rajong azért a bolondért. Ki érti ezt? Az meg pláne nem jut el az agyamig, hogy keveredünk el a történetüktől egészen Nashig. Egy pillanatra össze is zavarodok, de aztán csak hátra dobom a hajam és a poharamat kezdem alaposan nézegetni.
-Ó, hát... elég sok mindenről lemaradtál. Már nincs itt. Fél éve nem láttam. Egészen pontosan azóta, hogy megtámadtak a vadászok és ő megmentett...- vonok vállat, mintha ez egy laza kis sztori lenne, amiről minden iszogatáskor beszélget az ember lánya, de valójában nagyon bánt az egész azóta is.-Átváltoztattam. Aztán elment.- nyögöm ki halkan, mert attól félek, hogy talán mindenki meghallhatja, hogy mit tettem, ha a suttogásnál hangosabban mondom ki a szavakat. Így talán, csak Kath fog elítélni, de talán ő tudja, hogy miért tettem. Nem véletlenül hozta szóba a hátsó ülést.-Szóval, nem...nem próbáltuk ki a hátsó ülést és valószínűleg már soha nem is fogjuk.- vonok vállat, ha pedig már megérkezett idő közben az utalom, hát most kortyolok is belőle egy nagyot. Pár pillanatig elmerengek, talán kicsit szomorkodok is, de aztán mosolyt erőltetek magamra és összecsapom a tenyereimet.-Na, akkor igyunk a béna szerelmi életünkre.- mosolygok Kathre őszintén, mert ilyen bénák is, csak mi lehetünk. Hetvenpár évem alatt se találtam senkit, ő meg megtalálta, csak folyton kergeti. Őrület.

Alona && Katherine

Maybe I've always been
more comfortable in chaos.

Már vártam a ami estét, azt hogy végre megint önfeledten bulizhassak kicsit. Szükségem van az ilyen apró kitérőkre. Különben bele őrülnék abba az állapotba, amit az életemnek hívok. Bár lehet azon már túl jutottam, de ezt senki se vetheti a szememre. Biztos megölném azt, aki így tenne. Alona társasága megnyugtat és vissza repít arra az időre, amikor még szertelen kamaszként esténként a barátnőimmel lógtam, pasiztam és mindenféle cuccot toltunk. Néha hiányoztak az ilyen csajos esték. Washington milliője pedig tökéletes erre, hogy a barátosném klubját ne említsem.
- Azokat a jó pasikat meg kellene néznünk magunknak, ha már így felhívtad rá a figyelmem - villantok rá egy sunyi vigyort.   A szívem foglalt és mindig az is lesz, de a testem az enyém és azt teszek vele, amit csak akarok. Sose mondanék nemet egyetlen lehetőségre sem miatta. Igazából, ha össze jönnék mással az se lenne tragédia, hiszen együtt se vagyunk igazán. Jesszusom! Milyen szánalmas a szerelmi életem, remélem Alonáé sokkal jobb. Az ismerős kedves mosoly láttán kissé megszorítom a kezét hálám jeléül. Akárhogy vagyok a világban egy ilyen jó barátra mint ő mindig szükségem lesz. Szóba hozom Párizst, ami egy olyan szeletét képezi a szívemnek, melyet senki se vehet el tőlem. Sosem volt hazám, mégis azt a város az otthonomnak tudom nevezni.
- Tudom, hosszú az örökélet, de egyszer spontánnak kellene lennünk. Mit szólnál ahhoz, hogy ha megtaláltam utána kiveszel egy kis szabadságot és elszöksz velem a szerelmesek városába? - elkezdtem huzogatni a szemöldököm, mintha felakarnám szedni. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat a részemről. Alona tudja milyen furcsa szokásaim vannak és ha megvan az én egyetlen vámpírom utána gyorsan el kell tűnnöm. Miért ne jöetne velem most az egyszer? Biztos nagyszerű móka lenne. Figyelmesen hallgatom a magyarázatát és nagyokat bólogatok. Én is hallottam ezt-azt a jelenlehi helyzetekről. Azzal is tisztában vagyok, hogy Albert milyen fontos Alona számára, mintha a testvére lenne. Ezen gondolat nyomás kissé elszomorodok és összeszorul a szívem.
- Egy testvér mindig jó ha van. Segít, amikor csak kell - sóhajtok egy nagyot, majd megrázom a fejem és lehúzom a piám. Nem, erről jobb ha nem beszélek. Tisztában vagyok vele, hogy megbízhatok a vámpírban, ahogy azt is tudom, hogy segítene. De nem akarom kimondani a nevét. Tudni se akarok róla egyáltalán. A kérdése kizökkent a gondolataimból és mosolyra késztet.
- Komolyan látnod kellett volna. Épp a pultnál álldogált olyan lezseren mint mindig. Olyan erős és szexi kisugárzása van, hogy arra szavak sincsenek. Hoppá, elkalandoztam. Na, szóval ott állt míg én éppen a tánctéren verekedtem keresztül magam. A zene már a szívemben lüktetett, amikor megérezte a jelenlétem. Talán óvatlan voltam és nem támadtam le egyből. De olyan jó lassan, hangtalan becserkészni a prédát... Felém fordult, tekintetünk találkozott és mintha elhallgatott volna a zene, csak ő és én voltam abban a pillanatban. Kissé megrázta a fejét azzal a sunyi vigyorával, majd abban a pillanatban el is tűnt - miközen meséltem nagyban gesztikuláltam a kezeimmel is, majd a végénél hátra dőltem a kanapén. Felnevetek a kérdése hallatán, majd megrázom a fejem.
- És akkor hol marad nekem a móka? Valamiért ez adja meg az egész fűszerét. Kicsit olyan, mint amikor az emberek adrenalin függővé válnak. Nekem ő a drogom - vonok vállat, majd Alonára nézek érdeklődő pillantással - Te hogy állsz a pasikkal? Mi van azzal a jóképű sofőrrel, akit a távozásomkor vettél fel? Vele nem próbáltad ki a hátsó ülést? - remélem az ő szerelmi élete sokkalta jobb mint az enyém. Megérdemelne egy kis boldogságot.

Sokan úgy tartják, hogy a vámpírok érzéketlenek, hogy amikor a halandó életük elvész és ilyen vérszívó lénnyé válnak, a lelkük is eltűnik, de én ezt erősen kétlem. Szerintem, ha szeretünk vagy kedvelünk, az sokkal vehemensebb, sokkal erősebb érzés lesz és, ha gyűlölünk... nos, azt is sokkal jobban tudjuk csinálni. Talán ezért is van az, hogy egy baráttól nem ugyanolyan jól, hanem sokkal jobban esik egy őszinte és örömteli ölelés, amit legalább olyan lelkesedéssel viszonzok én is, hogy aztán Kath külsejét is illessem egy kedves bókkal, mert bizony tényleg nagyon jól néz ki. Mindig is olyannak gondoltam, mint egy rózsa: gyönyörűségesen szép, de annál veszélyesebb. Tudom, hogy nem egy kis gyámoltalan leányka és talán épp ezt kedvelem benne a legjobban. Ebben is magamra emlékeztet, mert sokszor engem is alábecsülnek a fiatal külsőm miatt, csak aztán jön a pofára esés.
-Igazság szerint, máris otthon érzem magam, szóval nem hiszem, hogy ez lenne az oka. A klub jól megy, jól érzem magam. Jó pasik is akadnak és ismerősök is, szóval nem panaszkodom.- vigyorgok, mint valami huncut kislány ahogy helyet foglal mellettem.-Igen, nekem is úgy dereng, hogy két éve lehetett, hogy véletlenül arra jártál. De most itt vagy.- villantok rá egy őszinte mosolyt, hiszen mindig jó érzés, amikor egy régi kedves ismerős vagy egy olyan barát, mint Kath megjelenik itt. Ennyiből szeretek ilyen kis biztos pont lenni a klubommal, hiszen így mindig mindenki megtalálhat, aki meg akar találni. Mondjuk ebben a rosszabb élményt okozó személyek is benne vannak, de jól tudom kezelni az élet nehézségeit, úgyhogy semmi gondom ezzel.
Figyelmesen hallgatom, ahogy mesélni kezd arról a szívszerelméről, akivel már elég régóta ezt a macska-egér játékot játsszák, bár nem mondom. Így Kath elmondása szerint valahogy mindig izgalmasnak találtam, csak én nem bírnám. Párizs hallatán viszont szemtelen vigyorral bólogatni kezdek.
-Ó, igen. Párizs csodás lehet. Olyan sokan és olyan részletesen meséltek már róla, hogy néha úgy érzem, már jártam ott, de valóban jó lenne egyszer végre tényleg járni is ott, nem csak elképzelni.- merengek el pár pillanatra, hiszen előttem az egész élet -ami természetellenesen hosszú lehet, ha elég ügyes vagyok- és pénzem is van. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megunom ezt a lehorgonyzós dolgot és neki indulok a nagyvilágnak, akkor pedig mindenképp jó buli lenne, ha Kath velem tartana.-Ne aggódj! Egyszer mindenképpen sort kerítünk rá!- kacsintok is mellé egyet, amit akár eskünek vagy ígéretnek is vehet, majd sóhajtok egy nagyot -mintha szükségem lenne rá- és vállat vonok.
-Nem is tudom. Így hozta az élet. Albert felajánlotta, hogy segít ide cuccolni, amin először felhúztam magam, de aztán úgy döntöttem, hogy nem is lenne rossz a közelében lenni, így végül eljöttem. Amúgy is olyan zavaros időket élünk. Nem árt, ha Albert a közelben van.- vonok vállat, hiszen ez minden szempontból hasznos lehet, felesleges is részleteznem. Én is a segítségére lehetek és Ő is az enyémre, hiszen tényleg olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Még olyankor is, ha kicsit távolabb kerülünk egymástól. -Na és... beszéltetek, amikor láttad vagy, csak láttad?- érdeklődök még kicsit a szívszerelméről, mert ezek után úgy tűnik, hogy jobban kell figyelnem, hátha ide is betéved a drága. Nem, mintha lenne hozzá pár keresetlen szavam... ja de lenne, csak nem vagyok az a fajta barátnő, mint a középsuliban, hogy a másik háta mögött szervezkedjek a szerelmi életével kapcsolatban. Kivéve, ha Kath kérne rá. -Akarod, hogy megkerestessem?- kúszik ördögi mosoly az arcomra.

Alona && Katherine

Maybe I've always been
more comfortable in chaos.

Mindenkinek szüksége van barátokra, apró kis mentsvárakra, akikhez tartozhat. Még nekem is szükségem van ilyenekre a nem mindennapi életvitelem mellett. Valljuk be a legtöbben kinevetnének vagy a képembe mondanák, hogy mennyire kattant vagyok, amiért utána futok vagy menekülök előle. De sajnos ilyen az én formám, az érzéseimet nem tagadhatom meg, bármennyire jó lenne. Egy kissé elkalandoztam, mert nem is ő a lényeg most, hanem egy másik személy, aki igen kedves a szívemnek. Évekkel ezelőtt találkoztunk és már az első pillanattól kezdve kialakult egy kölcsönös szimpátia. Én irigyeltem azt, hogy ő képes 10 évig is egy helyen maradni és tenni a dolgát az embereket kémlelve. Így én folyton úton voltam, városról városra. Ugyanakkor egyikünk se feledkezett meg a másikról és folyton tartottuk a kapcsolatot e-mailben vagy telefonon, mikor mire volt időm. Néha sikerült leszervezni egy-egy találkozót. A mai este is ilyennek számított, hiszen végre megint mindketten egy városban tartózkodunk. Hihetetlenek tűnik. Mosollyal az arcomon lépem át a klubja ajtaját, elég a nevemet mondani és a két méteres ajtónálló egyből beenged. Gyorsan körbe futtatom pillantásom a termen, egy kissé elidőzök a bárpultnál, hogy magamhoz vegyek egy italt. Végül felpillantok a galériára, egyből int. Nem kell kétszer kérnie, egyből felsietek hozzá, mire oda érek már tárt karokkal fogad Alona. Könnyedén viszonozom az ölelését. Talán ő az egyetlen, akivel sikerült ilyen közvetlen kapcsolatot kialakítanom, amiből semmit se bánok.
- Ez rád is igaz! - válaszolom a bókjára, ahogy elengedjük egymást - Csak nem jót tett a környezetváltás? - kíváncsiskodok, miközben helyet foglalok mellette. Nem kerüli el a figyelmem a kérdése, aminek hallatán egyből mosolyra emelkedik az ajkam.
- Túlságosan is sok! Két éve láttalak utoljára még New Yorkban? - teszem fel a kérdést, persze napra pontosan emlékszem az utolsó bulinkra.  Kissé elrévedek, hogy egy korty martini után mesélésbe kezdjek.
- Egészen jól, bár nem régen csúszott ki a kezeim közül. A szemközti szórakozóhelyen megtaláltam, mikor felszívódott. Fél éve láttam utoljára. Időre volt szükségem és Párizs se kutya, azt meg kell hagyni - sunyi vigyort meresztek rá - A konyha, az ott élők mentalitása, na meg férfiak. Mennyei! Valamikor elmehetnénk közösen - vetem fel az ötletet, bár tudom, hogy velem ellentétben ő nem azaz utazgatós fajta.
- Inkább te mesélj! Mi történt veled? Hogyhogy ide költöztél? - érdekel, hogy mi van vele. Mégis mire jók a barátnők, ha nem erre? Később is rá érek kiönteni a szívem és elmondani a kétségeimet. Hosszú még az este.

Amondó vagyok, hogy legyen szó vámpírról, vérfarkasról, emberről, boszorkányról, kentaurról vagy erdei tündéről,  mindenkinek szüksége van szövetségesekre vagy még ennél is jobbra; barátokra. Általában igyekszem is ápolni az ilyesfajta kapcsolatokat, na nem, mintha nagyon bővelkednék bennük, mert valószínűleg egy kezemen meg tudnám számolni, hány élőlény tartozik ebbe a kategóriába. Alapból nem is egyszerű bekerülni nálam ebbe a kasztba, de évekkel ezelőtt Katherinenek sikerült, már csak azért is, mert egyrészt úgy láttam, hogy szüksége van némi támogatásra, másrészt pedig feltűnt, hogy igen érdekes stílusa és jelleme van. Mindig is tiszteltem az olyan embereket, akik őszinték és határozottak, Katherineről pedig mindezt el lehet mondani többek között. Fogalmam sincs, hogy régen, mikor még egyszerű halandó volt milyen lehetett a természete, de azt tudom, hogy a jelenlegi állapotában elnyerte a szimpátiámat seperc alatt. Olyannyira, hogy az évek során még én is azon igyekeztem, hogy tarthassuk a kapcsolatot, mert nekem sem árt néha, ha ki tudom valakinek önteni halott kis szívemet és lássuk be, Albert tökéletes báty, de talán nem ő az a személy, akivel pizsipartyt rendezhetek, hogy aztán köröm festés közben csacsogjunk a szívügyeinkről. Mert igen. Még nekem és neki is vannak ilyenek, mint ahogy Katherinenek is meg van a maga baja azzal a személlyel, aki anno átváltoztatta és Stockholm szindrómássá tette. Legalábbis, az én szememben az, ha valakit bezárva tartanak, majd az illető belezúg a fogvatartójába, az Stockholm szindróma. A könyvek is ezt mondják, úgyhogy biztos lehet benne valami, de azért ezt nem szoktam Kath orra alá dörgölni.
Minden esetre, amikor évekkel ezelőtt találkoztam a lánnyal, nem ez volt az első és a legmérvadóbb gondolatom, hanem az, hogy milyen kár, hogy nem úgy megy keresztül mindenki az átváltozáson, hogy közben ott van mellette egy olyan biztos pont, mint nekem Albert. Valamiért saját egykori önmagamat láttam a lányban és úgy éreztem, hogy segíteni akarok neki, ami aztán egy egész jó kapcsolattá alakult. Még akkor is, ha olykor hónapokig nem hallunk egymás felől, mindig megtaláljuk a módját annak, hogy végül összefussunk. Úgy, mint például ma este is, minek örömére a klubbomban ücsörgök és várom, hogy a vagány vámpírlány megjelenjen, miközben én valami édes trutyit kortyolgatok, amire a mixerem azt mondta, hogy biztosan ízleni fog. El ne felejtsem kirúgni a találkozó után, vagy legalábbis elmagyarázni, hogy mennyire tévedett az ízlésemmel kapcsolatban.
Míg Kath meg nem jelenik, azzal töltöm az időmet, amivel általában szoktam; figyelem az engem körülvevő embereket, akik élvezik a klubban szóló zenét és az italok jótékony, mámorító hatását. Valamiért, még mindig nem untam halálra magam, amiért folyton ezt csinálom, pedig már jó pár éve, hogy erre adtam a fejem. Valamiért élvezem nézni, ahogy mások szórakoznak, na nem, mintha én nem tudnám ugyanezt kivitelezni, csak épp nem mindig akad hozzá megfelelő társaság. Amúgy is, mostanság inkább van elmélkedős hangulatom, mint ugrálós, ordibálós, de természetesen, ma sor kerülhet mindenre, ha Kath megérkezik. Jöhetnek a mélyre szántó beszélgetések, majd az orbitális buli is, hogy aztán a felgyülemlett negativitást kitomboljuk magunkból, de az is lehet, hogy Neki más tervei vannak.
Ami biztos: amikor megpillantom a bejáratnál, elmosolyodok a galéria korlátján támaszkodva és intek neki, ha felém pillant, majd amint felsétál hozzám, már megyek is oda, hogy egy öleléssel üdvözölhessem.
-Minden nappal gyönyörűbb és gyönyörűbb leszel.- mosolygok rá, ahogy eleresztem, majd leülök a helyemre és intek az egyik pincérnek.-Sok idő eltelt, mióta láttalak. Hogy vagy?- kérdezem máris kíváncsian, mert mindig érdekel, hogy valaki, aki teljesen más életmódot él, mint én és a lecövekelés helyett, inkább ide-oda jár a nagy világban, hogy tengeti a napjait.