Szeretek Sol társaságában lenni, mert azzal ellentétben, hogy milyen veszedelmes külseje és híre van, valójában érzelmes, figyelmes és rendes pasas. Ez az az oldala, amit szerintem nem sűrűn mutogat és nem mindenkinek, így az érzés, hogy különleges vagyok, mellette mindig jelen van. Valamiért úgy érzi, hogy érdemes vagyok arra, hogy őszinte legyen velem, így én sem tehetek másképp. Egyébként is jól esik valakivel önmagamnak lenni, netán a magam kis gyengeségeit is megmutatni, ő pedig tudom, hogy sosem élne vissza ezzel. Hiszen, neki is elkél néha egy barát. Kölcsönösen kellünk egymás életébe, még akkor is, ha nem feltétlenül egy oldalon állunk egyébként.
-Miért? Annyira borzalmas hangod volna? Hiszen, amikor beszélsz is kellemes, mély és szexi. Hogy lehet, hogy énekelni nem tudsz?- kérdezem nevetve. -Szeretném hallani, hogy valóban olyan rossz-e, mint gondolod.- vágom csípőre a kezeimet, jelezve ezzel, hogy most bizony megmakacsoltam magam és addig nem tágítok, míg nem fogom hallani a hangját. Amúgy is azért vagyunk ma itt, hogy szórakozzunk, jól érezzük magunkat és kiengedjük a gőzt, ráadásul ez az iroda olyan, mint Vegas. Ami itt történik, itt is marad.
Úgy döntöttem, hogy szükségünk van egy kis táncra is, így elé sétáltam és ellentmondást nem tűrő arccal felé nyújtottam a kezem. Sol egyébként is egy úriember, szóval biztos vagyok benne, hogy nem fog visszautasítani, bár arra nem számítok, amit végül mond nekem.
-Megadom neked magam? Úgy gondolod, hogy egy tánccal megadtam magam? - kuncogok kacér mosollyal az arcomon, miközben ő feláll a kanapéról és a derekamnál fogva közelebb húz magához. Apácának kéne lennem ahhoz, hogy ne érezzek némi bizsergést a közelségétől, bár könnyen lehet, hogy még egy apácát sem hagyna ez hidegen. Mosolyogva pillanatok fel rá, miközben tenyerem a mellkasára helyezem és a zene dallamára vele mozgok. Bármilyen is legyen a hangja, abban biztos vagyok, hogy nagyon jó ritmusérzéke van, mert úgy mozog, mint aki minden este a tükör előtt gyakorol. -Nahát, Mr McCarthy. Miféle rejtett képességei vannak még, amikről tudnom kellene?- húzódok vissza hozzá a forgatás után kuncogva, majd átkarolom a nyakát és csak hagyom, hogy vezessen. Igazából, ezt se sok férfinak hagynám, mert általában jobb szeretek én irányítani, de Vele más a helyzet. Könnyedén adom át a gyeplőt és bízom rá magam. Talán igaza van. Tényleg könnyen megadtam magam, de ez csak annak a furcsa apróságnak köszönhető, hogy a barátságunk során elérte, hogy megbízzam benne. Ez is nagy szó. -Most igazán jó fej leszek, mert megengedem, hogy a következő dalt majd te válaszd.- közlöm mosolyogva, ahogy kiperdülök a karjai közül a dal vége felé közeledve, majd visszasimulok hozzá egy újabb borzongás kíséretében. -Gyakran szoktál táncolni?- biccentem kissé oldalra a fejem szelíden mosolyogva, pillantásom kékjeibe fúrva. Őrület, mennyivel másabb az én társaságomban, mint egyébként. Így már egészen nehéz elhinni mindazt, amit az ember hallhat róla.

Nem véletlenül mondják, hogy az igazság fáj, de tény, hogy kevésbé fájdalmas, ha valaki olyan dörgöli az orrunk alá, aki a barátunk. Legalábbis én remélem, hogy Sol annak tekint és tudja, hogy azért vágok ilyen kemény szavakat markáns vonalú arcába, mert jót akarok neki. Ettől függetlenül ami fájdalmas, azon még egy barát sem tud szépíteni, akármennyire is szeretne, pedig megtenném, ha tudnám. Sol remek pasas. Sokkal jobbat és többet érdemelne annál, mint ami most van neki, de ezt már inkább nem is vágom a képébe. Minek fájdítsam még jobban a szívét? Inkább azon leszek ma este, hogy gyógyítgassam, hiszen ez is ugyanúgy a barátok feladata, ráadásul mivel most újfent itt van, okom van feltételezni, hogy jó vagyok ebben. Azt sem utasítja el, hogy máskor is csatlakozzon hozzám, aminek meg pláne örülök. Szeretek a társaságában lenni, mert sok férfival ellentétben, mellette úgy érzem magam, mintha valami úrhölgy lennék. Nem tudom, hogy ez zsigerből jön vagy Sol direkt kitanulta, hogyan kell bánni egy nővel ahhoz, hogy ezt váltsa ki belőle, de akárhogy is van, nekem nagyon tetszik. Cserébe pedig én is igazi férfiként tekintek rá. Olyasfajta férfiként, mint akik a lovagregényekben vannak.
És akkor még nem beszéltünk arról a fojtott szexuális feszültségről, ami folyamatosan ott cikázik köztünk. Néha úgy néz rám, mintha meztelenül ácsorognék előtte és szerintem előfordul, hogy én is hasonlót művelek, de furcsa is lenne, ha nem játszanék el olykor a gondolattal, hogy milyen szerető lehet Sol.
Mindez azonban kezd kissé fullasztóvá válni, mint ahogy a furcsán idilli hangulat is, amiben tengődünk, miközben egyik keze az ölében lévő lábamon, másik pedig a kézfejemen időzik. Úgy döntök, hogy inkább megajándékozom magunkat még egy kis itallal, amit megfűszerezek egy incselkedő megjegyzéssel is. Ahogy elneveti magát, képtelen vagyok megállni, hogy ne utánozzam én is, ahogy válaszol a kérdésemre.
-Nem feltétlenül. Ha a közönség is elég ittas, akár egy jó koncert is lehet belőle.- kuncogok, majd a szoba túlsó felébe indulok, ahol egy ősrégi, de felújított zenegép ácsorog. Két kezemmel megtámaszkodok, úgy olvasgatom a dalok címeit, körmömmel pedig máris kopogtatni kezdek egy ütemet a kezemben szorongatott poháron.
-Ugyan! Egyrészt el sem kellene kapnod, másrészt pedig... - vigyorodok el, ahogy benyomom az egyik gombot, majd megfordulok és visszasétálok Solhoz, miközben a választott dal felcsendül. -Ha jól láttam, egy névrokonod az énekes.- állok meg előtte mosolyogva, majd az utalom maradékát egy húzásra megiszom, leteszem a poharamat és huncut mosollyal, ajkamba harapva Sol felé nyújtom a kezem. -Valami táncot említettél, ha jól emlékszem...- duruzsolom halkan, aztán nagyon remélem, hogy nem fog visszautasítani, bár ahogy ismerem, benne lesz a buliban. Egyébként is ráfér egy kis lazítás, ezt már ugye megbeszéltük és egy kis tánccal nincs semmi baj. Nekem is jól esne.

Tényleg, őszintén kíváncsi voltam arra, hogy mi van Sollal, mi nyomja a lelkét, mitől pocsék a hangulata és úgy általában, hogy miként éli a mindennapjait. Saját magamról tudom, hogy néha jól esik valakivel megosztani az ilyen gondolatokat, ráadásul szerintem mi már vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt egymással akár meg is tehessük. Még akkor is, ha néha magunk sem tudjuk, hogy pontosan mi is a baj, hiszen Sol is csak nehezen tudja megfogalmazni, de kivárom. Tisztelem annyira, hogy ne próbáljam meg siettetni na meg amúgy sem köteles elmondani nekem bármit is, de mivel nagyjából beavat a történtekbe, hálásan mosolyogva hallgatom és megpróbálok jó tanácsot adni. Erre valók a barátok, nem?
-Nos, igen. Egyáltalán nem könnyítitek meg a helyzeteteket. Talán, csak szimplán nem passzoltok úgy, ahogy kellene...- vetem fel vállat vonva, hiszen ha mindketten igazán akarnák, hogy rendben menjenek a dolgaik, akkor képesek lennének kommunikálni, nem pedig a kis egójukat tartanák szem előtt, de ezt inkább nem teszem hozzá hangosan. Szerintem Sol is nagyon jól tudja, hogy a legnagyobb akadály kettejük esetében a büszkeségük. Az az, amit olykor leljebb kell adni, hogy az ember kompromisszumot tudjon kötni.
Pár szóban aztán én is megfogalmazom -vagy legalábbis megpróbálom- mindazt, ami a fejemben kavarog manapság, de végül arra lyukadok csak ki, hogy végtére is annyi a bajom, hogy néha unatkozom. Mármint nem azért, mert nincs mit csinálni, csak szimplán nem tudom, hogy mihez kezdjek az életemmel, ami a vámpírságnak köszönhetően elég hosszúra sikeredett már eddig is.
-Ha úgy érzed, hogy unatkozni szeretnél, csak látogass meg. Együtt is unatkozhatunk akkor már.- vigyorgok rá huncut pillantással, mert hát még mindig sokkal kellemesebb az ő társaságában nem tudni, hogy mit kezdjek az életemmel, mint egyedül, nem?
Ez az unatkozós dolog aztán, valamiért egy elég komoly kérdés felvetését eredményezi részemről, amiből aztán egy rövid válasz születik Sol részéről, majd némi csend. Az a fajta csend, amikor a pillantásod összefonódik a másikéval, a kezed az övére simul és csak némán bámuljátok egymást. Az a fajta csend, ami könnyen eredményezhetne valami mást és be kell valljam, egészen felizgat a gondolat, hogy szimplán csak odahajoljak Solhoz és megcsókoljam. Magam sem értem mondjuk, hogy egyáltalán mi a fenéért fordul meg ilyesmi a fejemben, mikor mi csak barátok vagyunk és semmi egyebet nem akarunk egymástól, mint pár jó szót és együtt iszogatást. Maradok is inkább ennél a dolognál és hogy gyorsan megtörjem azt a csendet, inkább az ivásra terelem a szót.
-Fején találtad a szöget.- pillantok le rá sejtelmesen, kacér mosollyal az arcomon, miközben újra töltöm a poharát, majd leteszem az üveget az asztalra és ismét felé fordulok. -Talán aggódnál a közelemben lenni részegen?- biccentem kissé oldalra a fejem kíváncsian, miközben huncut mosollyal az arcomon tovább ácsorgok előtte a poharammal a kezemben. -Mondd csak. Mi rossz származhatna abból, ha leitatnálak? - kérdezem somolyogva,majd kortyolok egyet a poharamból.

Szeretek tudni dolgokat, amelyeket más talán nem tud, hiszen az információ hatalom. Nem kereskedek én ezekkel, nem adom tovább vagy ilyesmi, de magamban elraktározom őket, mert később még lehet, hogy fontos dolgok kapcsán megvilágosodhatok általuk.
-Tán kételkedtél egy pillanatig is magadban? Hiszen, mindig tökéletesen elvégzed a feladatod, nem?- mosolyogtam rá, mivel Ő tényleg olyasfajta ember, akire bármit rá lehet bízni. Ezért is van Lenore mellett, mert a nő sem hülye, tisztában van vele, hogy mennyivel erősebb azzal, hogy ez a férfi mellette van és hűséges hozzá. Nem beszélve arról, hogy mindig a tökéletességre törekszik és bízik magában, bár a következő, emlékeivel kapcsolatos megnyilvánulása nem erről árulkodik. Figyelmeztetem is, hogy az emlékek törlése nem olyan bölcs és jó dolog, mint ahogy azt sokan gondolják. Azt hinné az ember, hogy azzal elmenekülhet valami elől -Sol esetében a dühítő, rossz emlékek elől-, de felajánlok neki helyette egy sokkal kellemesebb lehetőséget.
-Ó, hidd el, Édesem. Meg vannak a módszereim.- nevetem el magam, ahogy kíváncsiskodik kicsit, hogy ugyan miként is vonhatnám el a figyelmét a sok szarságról, ami most benne kavarog, majd a háta mögé sétálok és pár nyugtató érintéssel és szóval igyekszem valóban elérni, hogy csakis itt legyen most, a jelenben és velem foglalkozzon, semmi mással. Meg is dicséri a módszeremet, de nem vagyok benne biztos, hogy ezek után pszichológusnak kellene állnom. Vagy igen?
-Ugyan! Ez nem jár ám akárkinek, csak annak, akin segíteni akarok.- mosolygok a háta mögött, majd hálásan megsimítom a fejét, miközben csókot nyom a kezemre és visszatérek az italainkhoz. Vagyis, a poharainkhoz, amiket idő közben nem árt újratölteni.
Megfogadva a bölcs tanácsot, nem teszem messzire a piát, sőt. Ahogy leülök, egészen az asztalka szélére húzom, hogy könnyen elérhessük majd, aztán Solra lesek és végre rákérdezek arra is, ami igazán érdekel; hogy Vele mi a helyzet. Róla akarok hallani, hiszen Ő a barátom, nem Lenore vagy a többiek.
-Helyes. Azért vagy itt, hogy lazíts.- sandítottam rá mosolyogva, majd érdeklődve figyeltem, hogy mire készül, miközben lábaimat az ölébe húzta és végig simított rajtuk. Nagyon kedves volt tőle ez a figyelmes mozdulat, hiszen sokkal kényelmesebb így ücsörögnöm, mint keresztbe vetett lábakkal. Kellemes az érintése is, pedig az ember el sem hinné Solról, hogy ilyet is tud. Ennyit tesz az, hogy ki, hogyan ismeri meg és hogyan áll hozzá a továbbiakban.
Csendben, őszinte érdeklődéssel figyelem az arcát, ahogy beszélni kezd és bár látom rajta, hogy nehezen találja a szavakat, nem zavarom meg. Hagyom, hogy szépen, lassan mondja ki mindazt, ami nyomja a lelkét, miközben a lábamon pihenő kézfejére rajzolgatok apró mintákat. Sosem értettem azt, ami Lenore és közte van, mert szerintem még ők sem értik, de az biztos, hogy fontosak egymásnak. Nem is értem, miért van az, hogy az a nő kerül fordul Solon vezeti le a dühét. Hát nem látja, hogy bármire képes lenne érte?
-Nem igazán látom át a köztetek lévő dolgokat, de abban biztos vagyok, hogy mindketten elég bénák vagytok a kommunikáció terén.- kezdem el komoly arccal, de a végére elnevetem magam, mert tényleg kezdek úgy beszélni, mint egy terapeuta.-Te jó ég, talán tényleg pályát kéne váltanom. Na de komolyan gondoltam, amit mondtam. Többet kellene beszélnetek egymással. Nyíltan. Őszintén.- lesek Solra, miközben továbbra is az arcát figyelem kutakodón, de egyben szeretetteljesen is. Tényleg igyekszem általában jó társaság lenni számára és talán még egy-két jó tanáccsal is ellátni és hát ki más lenne ebben jobb, ha nem én, akinek ott van Albert, aki néha szintén kicsit túl nyers és hirtelen pasas tud lenni? Ettől függetlenül mindig tudom, hogy szeret. Azt hiszem, hasonló lehet ez Solék esetében is. Néha bántják egymást, de azt is, csak szeretetből teszik.
Mikor rákérdez, hogy velem mi a helyzet, hasonlóan cselekszek, mint ő: sóhajtok egy nagyot, hátra vetem a fejem a kanapén és lehunyom a szemeimet egy pillanatra.
-Nem is tudom. Jól vagyok, bár néha olyan, mintha változó korban lennék vagy fogalmam sincs minek nevezzem. Az idő nagy részében tudom, hogy mit akarok és hogyan, aztán meg elkezdek kételkedni még abban is, hogy akarom-e ezt folytatni. Néha unatkozom egy kicsit, azt hiszem.- vigyorodok el kissé erőltetetten, de ha már ő is megtisztelt azzal, hogy őszinte volt velem, hát én is igyekszem elmondani mindazt, amiket manapság érzek.
Utána pár pillanatig, csak csendben ücsörgök mellette a kanapén, majd felemelem a fejem és felé fordulok. -Sosem akartál még valami mást csinálni? Nem képzeltél el magadnak egy teljesen más életet?-kérdezem végül, miközben tenyerem a lábamon pihenő kézfejére simítom és alaposabban elmerengek ezen az igen filozofikus kérdésen. Fancsali mosoly jelenik meg az arcomon akaratom ellenére is, hiszen kissé groteszk, ahogy két halhatatlan vámpír olyasmikről társalog, ami nem is kellene, hogy probléma legyen számukra. Hiszen, mi majd, hogy nem bármit megtehetnénk.-Na jó. Csinálnunk kell valamit, ami feldob minket egy kicsit, mert itt fogunk megsavanyodni.- nevetem el magam, aztán nyújtózkodok kicsit, hogy elérjem az üveget, miközben másik kezemmel ajkaimhoz emelem a poharamat és lehúzom a benne lévő italt. Lehet, hogy bontanom kell majd még egy üveget, ha így folytatjuk, de azért töltök magamnak újra és Solt is megkínálom.  

Láttam rajta, hogy valami nagyon nyomja a lelkét, még úgy is, hogy nem vagyunk sem ősrégi cimbik sem öribarik. Elég volt fagyos kék íriszeit kicsit jobban megnéznem, amire talán Lenore nem szán elég időt vagy nem tudom, hogy nem veszi észre sem azt, hogy megbántotta Solt, sem pedig azt, hogy szerencsétlen férfi bele van bolondulva. Vagy az is lehet, hogy csak nem akarja meglátni, nem tudom. Na meg elég árulkodó már az is, hogy eljött hozzám, hiszen az utóbbi pár találkozásunk után nyilvánvalóvá vált, hogy jól esik neki, ha kiöntheti valakinek a lelkét. Mondjuk nekem, aki szívesen meghallgatja és még meg is próbálja kicsit elterelni a figyelmét. Az már más lapra tartozik, hogy a társasága nekem is kellemes, mert olyan perzselő pillantásokat tud rám vetni, amitől egyből a bujaság démonának érzem magam. Nem tehetek róla, de legyezgeti az egomat, ha egy Sol kaliberű férfi legelteti rajtam a szemeit, nem, mintha bármi gondom lenne az önbizalmammal.
Elismerése hallatán lágy mosoly jelenik meg az arcomon és bólintok egyet. Valóban, kiismerem már valamennyire az embereket, bár azért én sem vagyok mindentudó. Vannak, akik ügyesebbek és az átlagnál jobban el tudják rejteni az érzéseiket és a gondolataikat, amivel már sokszor én sem tudok mit kezdeni.
Ő azonban eléggé könnyen olvasható számomra, bár ehez is az is hozzá járul, hogy ezt ő is hagyja és akarja. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban el tudja rejteni az érzelmeit, csak épp itt, nálam elengedi magát picit, aminek őszintén örülök. Még azt is felajánlja, hogy válasszak valami italt neki és bár vissza élhetnék ezzel, ha aljas lennék, nem teszem. Valamiért úgy sejtem, hogy most nem feltétlenül van kedve vicceskedni. Nem ezért jött el hozzám.
Felemelkedek végül a helyemről kecsesen, lassú mozdulatokkal és a kezem nyújtom felé, hogy felinvitáljam a kanapéról és magam után csalogassam.
-Semmi olyanra, amit ne élvezhetnél, szépfiú!- kacsintok rá a vállam fölött mosolyogva és persze, már csak azért is buján riszálom magam előtte de, hát már megszokhatta ezt, mint ahogy én is megszoktam a bókjait. Lazán flörtölünk egymással mindig, mióta csak beivódott mindennapjainkban ez a furcsa szokás, hogy néha meglátogat és eltölt nálam egy kis időt, hogy kiereszthesse a gőzt.
Nem akarom, hogy bárki is megzavarjon minket, hogy nyugodtan beszélgethessünk és erre felhívom az egyik őr figyelmét is, hogy aztán jóval privátabb és kellemesebb helyen, az irodámban helyezkedhessünk el. Mivel az italválasztás rajtam állt, egy igazi minőségi ital mellett döntöttem, mert azt hiszem, mind a ketten megérdemeljük, ráadásul éreztetni akarom Sollal, hogy nagy becsben tartom az ismeretségünket. Biztos nem valami kommersz löttyel itatnám azt, akinek kellemes számomra a társasága.
-Különleges és ritka dolgokat, melyek pocsékabb napjaimon társamul szegődnek.- kacsintottam rá mosolyogva, élvezve a figyelmet, amivel kitüntette minden egyes mozdulatomat, majd miután kezébe nyomtam az italát, leheveredtem és ismét a kényes téma felől érdeklődtem. Ha nem is kellemes neki most erről beszélni, úgyis fog. Már csak amiatt is, mert Ő is ezért van most itt. Ha kiadja magából, csak akkor lesz képes ellazulni igazán, úgyhogy most ezt a kis fájdalmat túl kell élnie.
-Tarasov? A vőlegénye? -kérdezek vissza felvont szemöldökkel, mert ez még engem is meglep hirtelen, mert egyrészt nem tudtam, hogy Lenore üzletel a Tarasovokkal, másrészt meg nem tudtam, hogy bármelyik is belemenne ilyen kamuzásokba. Mondjuk ezt a nőről sem hittem, ha csak nem az volt ezzel a terve, hogy aljas módon féltékennyé tegye Solt. Ha igen, hát egyértelmű, hogy működött.-Igen, arról hallottam, de ez a jegyes dolog nem jutott még el hozzám bár, ha kamu volt, akkor talán nem is fog. De mi haszna volt ebből Lenorenak? - morfondírozok, mert valahogy sehogy sem értem, hogy ez a játék mire volt jó. Főleg így, hogy Solnak közben nagyon durván fájdalmat okoz. Látszik rajta, főleg, ahogy végül ram pillant és azt mondja, legszívesebben elfelejtené az egészet. -Ugyan, Sol!-mosolyodok el gyengéden, miközben le nem veszem róla komoly és együttérző pillantásomat.-Egy emlékünket sem szabad eldobni, legyen az jó avagy rossz, mert attól vagyunk azok, akik vagyunk. - pillantok rá lágy mosollyal az arcomon, majd felegyenesedek. -A figyelmedet azonban megpróbálhatom elterelni, ha akarod.- duruzsolom kacéran vigyorogva, miközben megkerülve a kanapét Sol mögé lépek és kezeimet finoman a vállára simítom. Lassan nyomkodni, vagy inkább simogatni kezdem majd egy kicsit előrébb csúsztatom tenyereimet, hogy a mellkasát és a szegycsontját is végig simítsam párszor, amolyan lazítás gyanánt. Meg hát, amúgy is imádom megérinteni, mert minden zsigeréből a férfias, nyers erő árad. -Ne gondolj most semmi másra csak, hogy itt vagy velem és iszogatunk. Nincs se Lenore, se munka, se bármi más.- duruzsolom nyugodt hangon, mint valami kicseszett terapeuta, majd megpaskolom pár perc múlva és elvigyorodok. -Na jobb? Vagy maradjunk inkább a piánál, mi?- nevetem el magam, ahogy visszasétálok az asztalhoz és újra töltöm a poharainkat,majd leheveredek én is, de immár nem szembe vele, hanem mellé. Egyik lábam átvetem a másikon és újabb koccintásra emelem a poharam. -Na és Veled mi a helyzet?- kérdezem hangsúlyozva, hogy most valóban Róla szeretnék hallani valamit, nem pedig a szívszerelméről vagy a melójáról. Az ő életéről, a gondolatától, a terveiről vagy akármijéről szeretnék hallani.

Ez az estém nem ígérkezett eddig túl izgalmasnak, de Sol megjelenése mindenképpen feldobta a hangulatot és valahogy előbújt belőlem az incselkedős énem is, akárhányszor elkaptam a pillantását. Vonzó férfi. Nagyon, már-már veszélyesen vonzó a maga rideg kék pillantásával és a skandináv isten külsejével. Meg tudom érteni Lenore-t, hogy maga mellett tartja, hiszen igen hatásos jelenség lehet, ha épp valakit móresre akar tanítani, ugyanakkor én azt is tudom, hogy Sol ennél jóval több. Nem csak egy eszköz, aki félelmet szíthat az ellenfelekben, hanem érző lény is, még akkor is, ha már hivatalosan halottnak számít. Csak a vak nem látja -azaz Lenore-, hogy bele van zúgva a szőke ciklonba, aki mindezek ellenére mégis mindig úgy kezeli, mint valami parancsnokot.
-Nem lep meg, hogy te már a mosolyaimból is tudsz olvasni. Jó megfigyelő vagy.- mosolygok továbbra is, de a pillantásom szándékosan sugall valami egészen mást, hogy mi mindenben lehet még Solomon egészen jó. A társalgásban mindenképp, mert vele mindig olyan egyszerű és könnyű kellemes hangulatot teremteni és, ha nem csalnak a megérzéseim, ő is élvezi a társaságomat. Talán, mert itt csak egy egyszerű vendég lehet, aki legurít egy pár pohár italt, miközben semmiségekről csacsog a tulajdonossal. Mindenki ezért jön be ide, mert ki akar egy pár órára kapcsolni, nekem pedig nincs más dolgom, mint segíteni nekik ebben. Solnak akár személyesen is, mert a laza hangulat engem is kikapcsol kicsit.
A kacsintása és a vigyora láttán én is elmosolyodok és beharapom alsó ajkamat, hogy aztán kihívó pillantással mérjem végig.-Minden? Egészen biztos vagy ebben, Sol?- duruzsolom szemtelenül, felvéve ezzel a kesztyűt és beszállva a játékba. Mindig hasonlóan zajlanak a beszélgetéseink, mert ez már valahogy természetessé vált köztünk. Eljön ide, beszélgetünk kicsit, miközben flörtölgetünk és végül elsétál. Pár hónapig megint nem látom, majd amikor tele lesz a hócipője újra eljön, hogy élvezze kicsit az életet. Mi másért jönne ide, ha nem azért, mert élvezi a velem töltött időt és a beszélgetéseket?
-Talán, ez nem is a jó szememnek köszönhető. Szimplán csak tudom, hogy miért szoktak hozzám betérni az emberek.- válaszolom szelíden, de ezt cseppet szándékozom szemrehányó stílusban mondani, mert én élvezem, ha valakinek szüksége van rám. Szívesen hallgatok meg másokat és segítek, ha tudok, hiszen a magam több, mint hetven évével elég sok helyzettel kapcsolatban tudok tanácsot adni. Na meg, ha mások gondjait hallgatom, talán az enyémek úgy egészen eltörpülhetnek.
Az ajánlata hallatán felvonom egyik szemöldököm és kacér mosoly jelenik meg az arcomon.-Azt hiszem, pontosan tudom, hogy mire van szükséged.- bólogatok elgondolkodva, miközben újfent megnézem magamnak, ha már ő is épp rajtam legelteti azokat a szürkéskék szemeit, végül felhajtom az italom a kérdésem után úgy, ahogy ő is, csak épp én valamivel gyengédebben szabadulok meg a poharamtól. Valamiért az az érzésem, hogy ez a bálos téma kicsit kényesebb, mint vártam, így aztán úgy döntök, hogy az általam választott italért indulok, valamint egyben Őt is magammal viszem egy jóval zártabb helyre, azaz az irodámba.
Talán, egy pillanatra meg is lepheti, ahogy felegyenesedek mellőle a kanapéról, de rögtön utána felé nyújtom tenyeremet és kacéran rámosolygok.
-Gyere az irodámba. Ott lapul az italunk is.- búgom halkan és, ha elfogadja a kezemet, már indulok is a V.I.P. rész hátsó szeglete felé, ahol az ajtóm mellett lébecoló őrnek biccentek és megkérem, hogy senkit se engedjen be.
Az ajtón belépve egy tágas helyiség vár minket, melynek az előtere valóban úgy fest, mint egy iroda, de a hátsóbb része már inkább olyan, mint egy nappali. Két kényelmes kanapé áll a közepén egy dohányzóasztallal, valamint egy harmadik a hatalmas ablak előtt, ahol általában ki szoktam élvezni a napsütötte város látványát. Én most azonban a bárszekrény felé riszálok inkább és lekapok a polcról egy Havana Club Maximo rumot, amit általában akkor nyitok ki, ha valami nagyon kemény dologgal nézek szembe. Solnak most szerintem épp ilyesmire van szüksége, miközben remélhetőleg elmeséli nekem, hogy mi is történt azon a bálon.
Három ujjal magamhoz veszek két poharat, miközben lerúgom magamról a magassarkút, másik kezemmel pedig elkapom az üveg nyakát és az egyik kanapéhoz sétálok, hogy aztán letegyem magunk elé a poharakat és a rumot is.
-Szeretnéd elmesélni részletesebben?- fordulok felé átható pillantással, miközben töltök magunknak italt, végül az egyik poharat a kezébe csúsztatom és elhelyezkedek kényelmesen. Kíváncsi vagyok, hogy mi zaklatta fel ennyire, hiszen érezhető rajta a feszültség, de amennyiben nem akarja velem megosztani, azt is tiszteletben tartom. Erős a gyanúm, hogy Lenore-hoz lehet köze...-Vagy inkább ne akarjam feltépni a sebeket?- biccentem kissé oldalra a fejem és, bár szívem szerint hozzá tenném, hogy cseveghetnénk kellemesebb dolgokról is, azért meghagyom az esélyt arra is, hogy beszéljen, ha szeretne.

Mindig is úgy tartottam, hogy egy hozzám hasonló üzletasszonynak nem árt, ha néha ápolgatja a kapcsolatait, hiszen minél jobb szájízzel gondolnak rád, annál nagyobb az esélye, hogy nem csak üzletfelekre, hanem csatlósokra is szert tehetsz. Nem igazán voltam ismerős ebben a városban, amikor idekerültem, de voltak, akikkel már az érkezésem előtt is akadt dolgom. Így volt ez Sol esetében is, hiszen egyszer segítettek nekem beszerezni egy igen ritka és értékes ékszert, amiért örökké hálás leszek. Igen. Ha van bármilyen gyengém is, az az ékszer. Imádom őket az öltözékemhez variálni és természetesen azt is szeretem, ha nem a legolcsóbb fityeg a nyakamban.
Minden esetre Sol azóta megfordult nálunk párszor, aminek én mindig nagyon örültem. A rideg, zord külső ellenére tudom jól, hogy amúgy egy igen erőteljes érzelmekkel rendelkező pasas bújkál. Elég, ha valaki látja őt együtt megjelenni Lenore-al, hiszen lerí róla, hogy az életét is odaadná a nőért. Igazság szerint ölni tudnék azért, hogy egy Solhoz hasonló pasas álljon az oldalamon, mert akkor biztos lennék benne, hogy nem kell semmitől sem félnem. Mázlista Lenore. És még meg sem említettem Sol kisugárzását és külsejét, amivel most is magára vonja az összes nő figyelmét a klubban, amint felsétál a galériára. Az embereim nem állnak az útjába, mert már tudják jól, hogy őt mindig szívesen látom valamint, hogy valószínűleg akad valami üzleti dolgunk, bár ebben most tévednek. Az egyetlen oka annak, hogy ide hívtam az, hogy beszélethessek vele kicsit. Talán némi hátsó szándékom is van természetesen, hiszen Sol sok mindent tud a városról, így aztán, ha valami olyan jut a fülembe, amit nem igazán tudok elhinni, muszáj vagyok valaki olyat felkeresni, akinek bízok a szavában. Sol ilyen.
-Helyes. Azért fizetem, hogy bájos legyen.- mosolyodok el, de még nem vetem pillantásom az érkezőre, hanem a lent hömpölygő, táncoló tömeget figyelem. Csak akkor emelem rá mosolygós pilantásomat, amikor felteszi a kérdését és neki lát levenni a zakóját.
-Remekül, szépfiú. A klub jól megy, az élet szép. Mi okom lehetne panaszra?- vonok vállat mosolyogva, de azért ha valaki, hát Sol pontosan jól tudja, hogy mi vámpírok, milyen mesterien el tudjuk rejtelni érzelmeinket. Ettől függetlenül azonban, most tényleg jól érzem magam. A mosolyom őszinte, ami leginkább a tőle kapott becenévnek köszönhető, mire ő is kapott tőlem egyet. Valahogy az első találkozásunktól kezdve barátokként viszonyulunk egymáshoz, ami meglepő ugyan, de kellemes is. Nem rossz, ha valaki egy Solhoz hasonló pasast a barátjának tudhat.
-Nahát! Miért feltételezed rólam, hogy hátsó szándékaim vannak? Lehet, hogy tényleg csak be akarlak rúgatni. Nem tetszene az ötlet?- rejtem mosolyom a poharam mögé, miközben egyik lábam átdobom a másikon, hogy kényelmesebben felé fordulhassak. Férfias illata pillanatok alatt betölti az egész teret, az erő pedig, csak úgy sugárzik belőle. Nem értem, Lenore miért nem tartja hét lakat alatt. Én biztosan vigyáznék rá, ha a társam lenne, nehogy valaki ehappolja tőlem.
-Elég rád nézni ahoz, hogy az ember tudja: szükséged van jó pár liter whiskyre és egy kellemes társaságra. Nos, a társaság azt hiszem, már meg van. Whiskyt hozassak?- villantom rá huncut mosolyomat, hiszen egyrészt valóban szeretném, ha jól érezné ma este magát, mert azok alapján, amit Nore ügyködéseiről hallottam úgy sejtem, hogy nincs jó passzban, másrészről pedig, jó lenne, ha megtudnék ezekről a pletykákról pár konkrétumot, mert akárkinek akármit nem szokásom elhinni. Sol megbízható és tudom, hogy ha valamit ő állít, az valóban így van, tehát nála biztosabbat nem igazán tudna mondani senki. Na meg, amúgy sem épp rossz társaság, bár azt hiszem, ezt kevesen tudják vagy sejtik róla. -Jut eszembe...- kezdek bele, miközben leteszem a poharamat az előttünk álló kristály dohányzóasztalra, majd érdeklődő arccal felpillantok rá.-Milyen volt a bál?-biccentem kissé oldalra a fejem és bár úgy sejtem, hogy most egy aljas szemét vagyok, mert fájó pontot érintettem, tudni szeretném, hogy mi volt ez az egész "Tarasov Lenore vőlegénye" pletykahullám, ami a bált követte. Annak a nőnek még mindig nem esett le, hogy ez a férfi, aki itt ücsörög épp mellettem, bármit megadna érte. Nem is értem...