Nem szeretem, amikor az emberek beskatulyáznak bármi miatt is, így aztán valamiért mindenképpen tudatni akarom Felix-szel, hogy sem akkor, sem most nincs oka félni tőlem. Attól még, hogy az vagyok, ami, tudok uralkodni magamon és erre mi sem jobb példa, mint az, hogy akkor régen ott vérzett előttem, mégsem estem a torkának. Kinőttem már abból a korból, amikor a vér látványa és illata elvette az eszemet, bár azt sem mondom, hogy olyan piszok könnyű feladat ellenállnom neki. Senkinek sem az, mégis, az emberi mivoltom egy halovány morzsácskáját ezzel próbálom megőrizni, hogy nem hagyom eluralkodni rajtam az öszönteimet. Jó pár év távlatában most Felix végre mutat némi érdeklődést irántam anélkül, hogy keresztet dobálgatna felém vagy akármi, ami igazság szerint egy egész picit jól esik. Nem ártana minden embernek rájönnie, hogy mi is emberek vagyunk/voltunk és meg van a magunk története. Kevés olyan van közöttünk, aki önszántából és azért akart vámpír lenni, mert egy pszichopata állat, de ez persze nem zárja ki azt, hogy van ilyen. -Egyáltalán nem bántam meg.- válaszolom tömören, kiismerhetetlen arccal, de ettől függetlenül minden szavam őszinte, csak épp eszem ágában sincs teljesen megnyílni neki és elmesélni, hogy mi miatt is volt ez szükségszerű.-Örülök, hogy ezt te is belátod most már.- mosolyodok el végül, ahogy ő maga is beismeri, hogy bizony már nem táncikálna itt velem ilyen jókedvűen, ha akkor régen meg akartam volna ölni. Már réges régen alulról szagolná az ibolyát vagy, ha kicsit is aljasabb némber lennék, talán átváltoztattam volna, hogy aztán életem végéig elszórakozhassak vele, de nem tettem. Mint ahogy a táncra való felkérését sem utasítottam vissza, hiszen miért is ne élvezném ki ezt a helyzetet? Erős a gyanúm, hogy soha többé nem fogja betenni ide a lábát, úgyhogy egy táncot igazán megengedhetünk magunknak, főleg, mert egészen kellemes érzés. Felix jól táncol és a teste is épp úgy reagál rám, ahogyan szerettem volna, úgyhogy az önbecsülésem egészen kezd helyreállni. Ha annak ellenére, hogy most már tudja, hogy vámpír vagyok, még mindig vonzónak talál, akkor nincs itt semmi probléma. A lényeg, hogy tisztában legyen vele, hogy mit veszített akkoriban, hiszen még most is szórakoztathatnánk egymást néha, ha nem rohan el olyan őrült módon. -Valahogy sejtettem, ugyanakkor érthető is. Melyik férfi ne szeretné?- mosolygok rá kacéran, bár mi nők is élvezzük, amikor hatással vagyunk a férfiakra, úgyhogy ez szerintem mindkét nemről elmondható. Én is szívesen simulok hozzá újra és újra, főleg, amikor hirtelen visszaránt egészen közel magához. Még mindig elképesztően jó pasi, így aztán kár is lenne tagadnom, hogy egészen buja gondolatokat ébreszt bennem annak ellenére, hogy elméletileg azért én még haragszom rá, vagy legalábbis nem akarok újra ugyanabba a hibába esni. Semmi kedvem egy újabb megaláztatáshoz, szóval jobb lesz, ha a táncra koncentrálok, miközben igyekszem róla megtudni ezt-azt, ha már egy ideig egymás ágyát melegítettük a múltban. -Kevés olyan nő van, aki szereti, ha beleszólnak a dolgaiba, de akad olyan is, aki kifejezetten igényli. Pechedre, ezek szerint az a lány az első kategóriába tartozik.- mosolyodok el, bár az első gondolatom az, hogy "mi a fene?". Egészen meglepő, hogy Felix ezek szerint egy ígéret miatt egy lányt nevelget, de miért is ne? Attól függetlenül, hogy mi történt köztünk, talpig úriember és biztos vagyok benne, hogy nem rossz példát mutatott annak a lánynak. Más kérdés, hogy csóri csajnak valószínűleg csorog a nyála a nevelőapucira, bár ez attól is függ, hogy hány éves kora óta neveli. Egy kislány még könnyen apaként tekinthetne rá, de, ha egy kamaszt vett a szárnyai alá, az már más tészta. -Mióta neveled?- érdeklődöm kíváncsian, hogy aztán levonhassam a magam következtetéseit, ha úgy van, de neki nem említem meg, mi mindenen jár az eszem, mert az is lehet, hogy felháborítónak tartaná. Mindazonáltal, a kamasz lányok könnyen tudnak szerelmesek lenni. Én is ezzel csesztem el az életemet... nagyjából. Felix következő kérdése azonban teljesen kizökkent a gondolatmenetemből és egy pillanatra még egészen meg is hökkent. -Nem volt még soha szükségem arra, hogy ilyesmihez folyamodjak, mert enélkül is el tudom érni, hogy valaki megőrüljön értem.- kúszik pimasz mosoly az arcomra, bár egészen őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy mit okozna valakinél az, ha a véremmel megitatnám. Azt tudom, hogy amennyiben megitatok valakit is meghal, átváltozik, de ilyen megőrjítős dologról nem hallottam. Kíváncsi volnék, mit reagálna Albert, ha ezt egyszer megkérdezném tőle. -Csak nem elkezdtek érdekelni a vámpírok?- lesek rá vigyorogva, bár ez egyáltalán nem lepne meg, hiszen az egyikkel egészen közeli kapcsolatot ápolt egy ideig és nyilvánvalóan sokkolta is a felismerés, amikor rájött, hogy mi is a helyzet. Lehet, hogy azóta is válaszokat keres bizonyos kérdésekre?
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Pént. Júl. 10, 2020 9:44 am
Alona & Felix
never expected encounter
Alona, Alona. Ha tudja, hogy vámpír, talán bele sem kezd a szórakoztató kapcsolatba. Ha tudja, hogy vannak vámpírok, nem akad ki annyira, talán még most is egymás ágyát melegítenék. De ez már elszállt, ha lenne rá megint esély, és Felix bele is menne, nem tudja elképzelni, hogy a nőnek ne lenne valami hátsó szándéka. Persze az ő szakmájában ez nem meglepő, és nem is ítélendő el. Ő már megbocsájtott magának és Alona-nak is a régmúltról, és tudja jól, hogy elnézést kellene kérnie, de. Lenne annak értelme ennyi év távlatából, lenne bármilyen ráhatással a jelenre. Ő nem hisz benne, olyan rég volt már, és csak a vámpírnő egoját simogatná vele pár percre. Így, ha nem is mondja ki, a saját kitekert módján azért elnézést kér. - Ennek örülök – bólint úgy, hogy Alona komolyan vegye. Majd elmeséli, hogy mi volt akkor, és mi is volt a pontos hátterében. Nem nagy ördöngösség, ő régebben is istenfélő ember volt, a neveltetése végett, és ha ez a hozzáállása is megkopott a foglalkozása miatt – Isten sem nézte jó szemmel – azért egy vámpír léte szentségtörő. Most már persze hozzászokott és megtudta, hogy nem Isten műve, bár a boszorkányok és a vérfarkasok születésével nincs tisztában, így azért elfogadta az egészet. - Remélem nem bántad meg, de nem úgy tűnik, hogy igen. Igen, lett volna rá esélyed, elég sokszor – húzódik mosolyra az ajka, és nem mellesleg megindítja benne a férfit a buja hanghordozás. Alona mindig is értett hozzá, itt szó szerint értendő a hozzá. Valahogy nagyon tudta, hogy mi jó neki, és akár egy érintéssel, egy suttogással fel tudta a vérét korbácsolni. Ezt persze soha nem mondta el neki, talán ez is benne volt az akkori viharos „szakításban”. Igen, így visszagondolva túlságosan is beengedte az érzelmei közé, rábízta magát és hirtelen hatalmas árulásnak érezte a dolgot. Viszont már akkor is büszke férfi volt, akkor még fafejűbb is, így a végkimenetel nem lehet más. valószínűleg ugyanezt tenné, ha lenne időutazás, akár százból százszor is, ha a szituáció megegyezne. A célpont miatt táncra hívja a szexi tulajt, aki bele is megy az egészbe, Felix nagy örömére. Aztán természetesen kezdődik a férfi-nő játék a parketten is, Alona meg akarja neki mutatni, hogy még hatással van rá, ez egészen egyértelműen lejön neki. Ő pedig nem ellenkezik, így maradhat meg az álcája, tökéletesen. Ha kell a nő ágyába végzi majd, és most nem fog elrohanni. De ne szaladjunk ennyire előre, előbb még fontos dolga van. - Oké, oké, nyertél – pörgeti meg a másikat közben, és megpróbálja megmutatni, hogy nem viszolyog tőle, nem úgy, mint régen. Szóval elég közel táncoltatja magához, szerencsére Alona azóta sem lett frigid. Sőt, ugyanolyan szexi, mint volt, köszönhető a vámpírlétnek. - Hazudnék, ha nemet mondanék – tárja szét a kezét egy pillanatra, majd azzal a mozdulattal magához húzza Alonát, jó szorosan. Talán meglepő lehet az ereje, hiszen a boszorkányok segítettek rajta, nem is kicsit, de az sem biztos, hogy feltűnik. Egy picit azért le akarja nyűgözni őt, mert Sophia úgy néz ki, hogy valamilyen barátnővel beszélget, nem a fő célpontjával. Talán más irányba kellene vinni az egész estét, de Alona kiszámíthatatlan most, mert biztosan dolgozik benne egy nagyobb sértettség, de egy egészen pici biztosan. Így aztán, csak óvatosan figyeli a célpontját, fő figyelme a vámpírtulaj vérpezsdítő lényére irányul. - Többé kevésbé. Van egy kis számtech boltom, és mellette gardedámkodok egy lány felett, ígéretet tettem valakinek. Nem egyszerű egy fiatal nővel, de te ezt biztosan jól tudod. Amúgy nem sokáig kell már vele foglalkozni, érett nő lett és nem igazán szereti, ha beleszólok a dolgaiba – tereli el az igazság nagyját elhagyva a történetből. Inkább változtat a témán. - Ha adnál a véredből megőrülnék érted? – kérdezi, mert mindennel nincs tisztában a vámpírokkal kapcsolatban. Azt, hogy hogyan kell megölni, minden létező módját ismeri, de a szórakozásét már kevésbé. Egyszer kipróbálná olyan körülmények között, amiben nem veszhet el, de azt nem tudná megmondani, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni.
Csekély elégedettséggel tölt el, hogy Felix állítása szerint talán, ma már annyira nem viszolygott a velem való találkozástól, de abban biztos vagyok, hogy valamennyire tartott tőlem. Már, csak azért is, mert nem tudhatta, hogy mit fogok csinálni, ha újra látom. Talán, fiatalabb koromban, amikor még épp csak átváltoztam és az ezáltal kapott hatalom hajlamos volt megrészegíteni, ártottam volna neki, de ma már nem szokásom csak úgy rátámadni bárkire is. Felixnek nem tetszett, hogy kiderült, vámpír vagyok. Miért kellene emiatt megbüntetnem, mikor egy egyszerű emberi dolog az, ha elfogadjuk, hogy valakinek nem jövünk be? Előfordul, nem? -Örülök, ha megkopott. Nincs mitől tartanod. Nem vagyok egy vérengző fenevad.- dobom hátra egy kecses mozdulattal az egyik tincsemet, majd ahogy részletesebben szóba kerül az az ominózus nap, figyelmesen végig hallgatom, hogy miért is reagált úgy, ahogy. Jó, azt se vártam volna akkor, hogy majd ugrándozni kezd örömében, hogy az vagyok ami, de az akkor is túlzás volt, amit csinált. Bár így, hogy most már tudom, hogy előttem senki hozzám hasonlóval nem találkozott, már jobban értem a reakcióját. Igazából lehet, hogy akkor is csak ezt kellett volna tennünk: beszélni, ahelyett, hogy porig aláz és elvonul. -Tervezett volt, mert nem akartam fiatalon meghalni és, mint mondtam, ha bántani akartalak volna, lett volna rá alkalmam már korábban is nagyon nagyon sokszor.- a "nagyon nagyon sokszor" részt mondjuk olyan buján mondom ki, hogy még engem is meglep, de igazság szerint valóban, elég sok időt töltöttünk együtt, amire így már valamivel szívesebben emlékszem vissza, hogy tudom, a sokk miatt rohant úgy el. Nem, mintha így kevésbé esne rosszul, amiket mondott, de legalább már nagyjából értem őt. Ezek után mondjuk kicsit meglep, amikor táncolni hív, de nem tiltakozok. Sosem hagytam ki annak a lehetőségét, hogy jól érezzem magam, ha már anno kijátszottam a halált. Ajándékként tekintek arra, hogy nem kellett végül durva kínok között meghalnom, mert ez nem mindenkinek adatik meg, úgyhogy nincs ellenemre, hogy Felixhez simulva, dörgölőzve riszáljam magam egy kicsit a kellemes zenére, miközben az jár a fejemben, hogy most megmutatom Felixnek, hogy mit veszített az idők során. Mondjuk sosem rejtette véka alá, hogy hatással tudok rá lenni, mint ahogy most sem, mikor átkarolom a nyakát és úgy táncolok vele tovább. El is felejtettem, hogy milyen magas, ami mondjuk nekem mindig is tetszett. Erőt és biztonságot sugall, ha egy pasit nem csapok a hónom alá, hanem ő magasodik fölém. -Nem, nem előírás, de én egy fiatal nő vagyok, aki szintén szeret szórakozni, úgyhogy az a legkevesebb, hogy tudjak táncolni, nem?- nevetem el magam a kérdésén, de igazából tényleg nem volt ez kőbe vésve. Inkább, csak annak köszönhető, hogy ilyen vagyok eredendően. Mindig is szerettem a jó bulikat vagy azt, ha kihasználhattam a helyzetet és flörtölhettem kicsit, amihez a tánc az egyik legjobb eszköz. -Igaz. Te pedig kifejezetten szereted, ha a lábaid előtt hevernek, nem?- incselkedek vele tovább, de nem vagyok annyira hülye, hogy hagyjam magam elbűvölni azzal, hogy megtáncoltat. Pedig, nagyon izgató, ha épp egymáshoz simulunk és eszembe jut, mi mindent csináltunk még régebben, de mivel legutóbb olyan csúnya véget ért az egész, inkább visszafogom magam. Legalábbis, egy darabig nagyon igyekszem így tenni, miközben aljas módon az ő agyát is húzni akarom. Mondjuk gyanús nekem ez a hirtelen összhang, de jelenleg inkább, csak élvezem, miközben egyre gyanúsabb, hogy Felix sűrűn pislog az egyik box felé. Lehet, hogy már meg is van már a kiszemeltje. -Mesélj. Mi minden történt veled az évek során? Mondjuk úgy sejtem, még mindig agglegény vagy, aki habzsolja a nőket.- kuncogok, ahogy a nyakához közel hajolba próbálok tánc közben váltani vele pár szór, mert őszintén szólva tényleg érdekel, hogy mi történt vele azóta. Rég volt már és most már, hogy megbeszéltük az akkori eseményeket, inkább régi jó ismerősként gondolok Felixre, mint egy seggfejként, aki csúnyán pofára ejtett.
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 21, 2020 9:12 pm
Alona & Felix
never expected encounter
Nem tudja, hogy Alona mit is szeretne pontosan hallani tőle. Az történt, ami történt, akkor így érezte és ezen már nem tud változtatni. Viszont a visszakérdezése kicsit elgondolkodtatja, mert jogosnak érezte a másik részéről. Lassan túl kell lendülniük ezen a témán, mert egyrészt régen volt, és talán már túltárgyalták az egészet. Felix szerint mindenképpen. - Ez is benne volt, de megkopott ez az érzés az idők során – adja meg magát, hogy adjon némi magyarázatot az eltűnésére és ez biztosan tetszeni fog a nőnek. Ráadásul a vámpírlétnek van egy pozitív oldal, hogy nem öregszenek, tehát Alona még ugyanolyan dekoratívan néz ki, mit régen, csak biztosan többet tud már sok esetben és sok helyzetben. Ez azért elég nagy előny lehet, bármiben is mesterkedik, Felix pedig megadja magát az éveknek. Igen, akkor nem tetszett neki a helyzet, még mondhatni meg is ijedt az ismeretlentől, de ezért aligha hibáztatható. De Alona szemtelenkedik tovább, Felix pedig sosem hagyta magát, így a piszkálódást sem szó nélkül. - Amikor vámpírrá váltál, nem ijedtél meg? Vagy tervezett volt? Nekem nem volt, hogy meglátok egy természetfeletti lényt, aki csak a mesékben létezett eddig. Szóval nem képzeltem semmit, és akár meg is ölhettél volna. Nem láttam a fejedbe, és amúgy is másoddal voltam elfoglalva. De oké, nem volt szép húzás - tárja szét a újból kezeit, reméli, hogy ennyivel Alona is megelégszik. Nem tud elnézést kérni, azt akkor kellett volna, most már eső után köpönyeg. Elmondták, hogy mit éreztek, persze akkor is elmondták egymásnak, de ennyi év távlatában már más ez az egész. De nem „élvezheti” tovább a felemás felelősségre vonást, vagy az újra találkozás örömét, mert közben elveszíti szem elől a célpontját. Szerencsére a vámpírlány felveszi a ritmust és nem ellenkezik, leáll vele táncolni. Mit leáll, még incselkedik is vele, ami elég pofátlan Felix szerint, de a másik nem tudhatja, hogy miért van ez az egész, így valójában nem szólhat érte. Meg nyilvánvaló, hogy ez egy kis bosszú is, mert otthagyta anno a legszexibb testet az asztalon. Ennek senki sem örülne igazán. Nyilvánvaló, hogy fel tudja izgatni őt a bártulajdonosok gyöngye, és az is, hogy nincs fából, szóval igen, megtörténik, amit a másik szeretne. - Aki nem tud táncolni? A bártulajdonosoknál előírás a jól táncolj? – szemtelenkedik ő is egy kicsit, de Alona nem hagyja annyiban, tovább fűti az eddig sem hideg kályhát. – Igyekszem – mondja, de átbámul felette és szemével keresi Sophiat. Újabb kérdés, de erre még nem válaszol. Persze, hogy jó kondiban van, ez régen is így volt, de sajnos korántsem olyanban, mint amikor találkoztak. Jópár év eltelt már, ő pedig öregszik, még akkor is, ha nem öreg. De más már, mint fiatalon, viszont a boszorkányok tettek róla, hogy a test felett nyerjen egy kis időt, és még meg is tolja egy kis plusszal. Így végül is kigurulta az öregedést, de nem tudja, hogy ez meddig tart. Emiatt kicsit nehezebb is neki kitörnie, tart attól, hogy esetleg ezen keresztül megfoghatják. - Természetesen. Tudod, tartani kell a formát, hogy a nők a lábam előtt heverjenek, mint régen – emeli fel a szemöldökét és közeledik Alonához újra. Megpróbálja elhitetni vele, hogy megint kívánja – ez persze tagadhatatlan -, de most már tervei vannak, és beindul a profizmusa. Reméli, hogy a másik kihátrál az egészből és az orra alá dörgöli majd, de meg kell találnia a célpontot és ez neki mind belefér. Hatalmas szerencséje van, mert Sophia megjelenik és bel egy másik boxba egy ismeretlen nővel szemben, a tánctér mellé nem messze. Felix úgy próbálja irányítani a tánc menetét, hogy Sophia közelébe érhessen, hátha elcsíphet néhány mondatot. Hiszen nem tudja, hogy ki a másik, lehet, hogy csak egy ártalmatlan bábú a páston. Így egy kicsit most jobban odafigyel Alonára és mosolyogva pörgeti, meg irányítja Sophia felé, hagyva, hogy a nő élvezetet leljen abban, hogy tetszik a férfinek.
Felix foglalja össze legjobban az egész lényegét, hiszen valóban, már egyáltalán nem számít, hogy mi volt. Ettől függetlenül jól esne, ha beismerné, hogy egy kicsit túl reagálta akkor az eseményeket, vagy legalábbis szerintem nem azt érdemeltem, amit csinált. Sosem ártottam neki és soha nem is akartam. Mondjuk az is igaz, hogy minden joga meg volt úgy tenni, ahogy, hiszen nem tartoztunk egymásnak semmivel. Azt azonban nehezen viselem, ha megsértenek, ennyi. Nem is sűrűn fordul elő, hála az égnek. -Vagy inkább remélted, hogy többé nem találkozunk, nem?- lesek rá szemtelen vigyorral az arcomon, csak épp azt nem tudnám megmondani, hogy azért remélte ezt, mert kényelmetlennek érezte volna a találkozást -az is-, vagy azért, mert félt tőlem, hogy mit fogok tenni. Nem félek ezt meg is említeni neki kissé burkoltan, kissé humorosan, aminek meg is van az eredménye. Végre mosolyog, ami legalább oldja egy kicsit a feszültséget köztünk. -Miért? Te talán ismered az öreget? Mázlista.- kérdezek vissza mosolyogva, majd komoly arccal végig hallgatom, ahogy újra tudtomra adja, hogy nem számított a találkozásra, én pedig bólintok egyet, bár a konkrét felelevenítése az emlékek kissé pocsékul érint. -Bár nehezen viselem a visszautasítást, de azért ez még nem lett volna indok arra, hogy megöljelek.- forgatom a szemeimet, majd a poharamért nyúlok, hogy egy kicsit csillapítsam az indulataimat, hiszen elég hosszasan, elég sok mindent tudnék igazság szerint a fejéhez vágni, csak épp nem látom értelmét. Minek? Mit akarok elérni ezzel? Már magam sem tudom. A politikai témával kapcsolatban azonban, most én leszek inkább szűkszavú és, bár talán rosszul esik neki a semmilyen válaszom, mégis ezt érzem korrektnek. Ne gondolja, hogy majd ilyesmiről beszélgetek vele hiszen ami volt, az már rég volt, jelenleg pedig inkább ellenszenv van köztünk, mint vonzalom. Vagy ezek furcsa elegye, de akkor sem osztom meg vele se a nézeteimet, de a gondolataimat. Mondjuk nem is próbálja ezt erőltetni, mert pillanatokkal később már azzal áll elő, hogy táncoljunk, amivel teljesen összezavar. Gyors és érdekes váltás, de ettől még elfogadom a felkérést. Miért is ne? Sőt. Még meg is ragadom az alkalmat, hogy egy kicsit nosztalgiázzak, ahogy Felix olykor finoman megérint vagy hozzám simul válaszul a mozdulataimra. Talán, kicsit túlságosan is élvezem a közelségét, és egyértelmű, hogy ezzel ő is így van. Érzékelem. -Miféle tulajdonos lennék, ha nem tudnék táncolni?-pillantok fel rá mosolyogva, miközben tenyereimet felcsúsztatom mellkasán, végül átkarolom a nyakát és úgy mozgatom tovább csípőmet a zene ritmusára, néha talán pimaszul közel préselve magam hozzá. Hatással vagyok még mindig rá, és ezt hiába is tagadná. -Te is elég jól mozogsz.- jegyzem meg mosolyogva és egészen élvezem is a táncot, csak ne jutna mindig eszembe, milyen durva dolgokat vágott hozzám. Nem táncikálnom kellene vele, hanem elhordani mindenfélének és itt hagyni a fenébe. Erre viszont képtelen lennék, mert még mindig vonzódom hozzá, mint férfihoz, szóval inkább csak kiélvezem ezt a táncot, aztán majd magára hagyom. És még így is örülhet majd, hogy nem alázom meg úgy, ahogyan ő tette velem. -Talán különórákra jársz megspékelve egy kis edzéssel?- hajolok hozzá közelebb, hogy érthesse a kérdést, közben alaposabban végig nézek rajta. Jó kondiban van, ez kétségtelen, még akkor is, ha eltelt pár év azóta. Előnyére vált, én viszont ugyanolyan maradtam, ami érthető, hogy furcsa is neki. Nem csoda, hogy az emberek ódzkodnak tőlünk, hiszen furcsa nekik, hogy mi ugyanolyanok maradunk, míg felettük eljár az idő. Nem is tudom, melyik a jobb.
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Pént. Jún. 12, 2020 8:57 am
Alona & Felix
never expected encounter
Ahogy ül és figyeli a nő minden mozdulatát elgondolkodik, hogy milyen máshogy lenne most már, hogy tudja, hogy léteznek vámpírok. Az is elképzelhető, hogy ki sem kezdett volna vele anno abban a bárban. Olyan nagyon nem kellett egyiküket sem noszogatni, hogy viszonylag rövid időn belül már egymás társaságát élvezzék szó szerint, most viszont valószínűleg már nem tenné ugyanezt. És most is másképp van, hiszen ismeri a nőt annyira, amennyire engedheti másoknak is, hogy megismerjék. Fogalma sincs, hogy belemenne-e bármilyen szexualitásba vele most már, csak azt tudja, hogy a fejéhez vágott dolgok jogosak, de akkor szükségszerűek voltak. Így ez elég patthelyzet, még szerencse, hogy a whiskey jó. - Most már teljesen mindegy, hogy akkor mi volt – jegyzi meg, de Alona csak folytatja a kérdés-vádolás művészetét. Persze ki tudja, hogy hány évtizede van életben a nő, sosem járt utána, de valójában nem is érdekes egy ilyen lénynél. Egyébként mindig érdekelte a téma, hogy miután túlesnek a halhatatlanság nehezén, azaz, amikor minden szeretted meghal, hogy marad valaki épeszű és mik a céljai. Ő maga nem tudná eldönteni, hogy mit kezdene saját magával, ha túlélné a számára megírt időt. De egyelőre nem is kell ezzel foglalkoznia. - Akkor az volt, de szerintem ezt pontosan tudod. És igen, elfogadtam, hogy léteznek természetfeletti lények. Egyébként pedig nem gondoltam, hogy valaha találkozunk, így ezen a dolgon nem gondolkodtam azóta sem – néz a szemei közé fürkészően a másiknak, elemelve az izgató domborulatairól a tekintetét. Mára már nem viszolyog a természetfelettitől, de elég sokat kellett megölnie ahhoz, hogy el tudja fogadni a létezésüket. Furcsa az ember, hogy fél a mástól, de egészen rövid időn belül az ellenkezőjére tud fordulni az érzés. - Te ilyet is tudsz? Elhiszem, ha mondod - elmosolyodik végre, talán erre ment ki a játék. – Te pedig látszik, hogy nem ismered Drakulát. De mint mondtam, nem gondolkodtam ilyesmiken, hogy miket tennél velem, ha találkoznánk újra. És ne mondd, hogy nem lenne jogos, ha már úgy otthagytalak az asztalon – emeli fel a szemöldökét kérdően. Újabbat kortyol és témát vált, a politika irányába. Sosem baj, ha tájékozott az ember, őt pedig szinte minden érdekli. Nem kap elégséges információt, tévedett, hogy azt hitte, megtudhat valamit erről. Pedig érdekelné, hogy semlegesnek tűnő természetfelettiek mit gondolnak. Csak bólint a kitérő válaszra, mert a nőnek igaza van. Egyáltalán semmi köze hozzá valójában, és nem is elvárható, hogy kimondja a véleményét. De legalább elfogadható magyarázatot ad Alonának arra vonatkozóan, hogy miért is tette fel a kérdését. A problémája csak ezután jelenik meg azzal, hogy Sophia eltűnik a szeme elől. Talán még itt van, talán csak táncol, vagy kiment a mosdóba. Nagyon reméli, hogy a célpontja nem lépett meg, amíg Alona elvette a figyelmét. Gyorsan táncba is hívja a lányt, hogy felmérhesse a terepet. Látja a kihívó tekintet, a mozdulatot, amivel annak idején is elkezdte szőni a szexi hálóját a vámpírlány. Válasz helyett megfogja a kezét és elvezeti a tánctérre, majd beleveti magát az önfeledt ritmusokba. A mozdulatai arról árulkodnak, hogy komolyan gondolja és azért, hogy jól érezze magát a partnere, még bele is megy egyes játékokba: megfogja a derekát, hozzásimul, hagyja, hogy játsszon vele a vámpír és megérezhesse a vágyát, ha az felkelti benne a tüzet. De a figyelme kis része a felmérésre összpontosítódik, és igaza lesz: Sophia pár perc múlva visszatér és táncolni kezd valakivel, nem túl messze mellettük. - Táncolni nem felejtettél el – bókol egy kicsit és még halvány mosolyt is illeszt az eddig kissé semleges arcvonásaira. Alona nagyon serkentő, és figyelnie kell, hogy nehogy elveszejtse az izgató domborulatokkal rendelkező bártulajdonos. Nem lesz könnyű feladat, ebben tökéletesen biztos.
Az az incidens, már egészen elhalványult az emlékeim között, de most, hogy megláttam Felixet a bárnál ücsörögve, lavinaként zúdultak rám az emlékek. Amikor először találkoztunk is ugyanígy a bárnál kortyolgatta az italát, csak akkor még nem így nézett rám. Eszembe jut minden egyes együtt töltött idő -na jó, némelyik kicsit talán összemosódik-, és az is amikor szó szerint kivillantottam a fogam fehérjét. Megalázó volt mindaz, ami utána történt még nekem is, pedig már megedződtem az idők során. Most a sebhely szétnyílt, nekem pedig szükségem van pár szóra, ami biztosít afelől, hogy nagyon is jó volt mindaz, ami köztünk volt. Miután sikeresen megegyezünk abban, hogy a vámpír létem inkább második esély, valamint az elővigyázatosság fontosságát is letudjuk, végre a lényegre térek. Hiszen elképzelhető, hogy egészen idáig tényleg valami bűbájjal magyarázta meg a köztünk lévő kapcsolatot. Ez eddig meg sem fordult a fejemben, csak ahogy megemlítette. Számomra evidens, hogy vagyok olyan vonzó és csinos, hogy ne legyen szükségem ilyesmire. Igen, ez a bűbájos feltételezés is sértő egy kicsit. -Helyesbítek: jók voltunk. Túl jók ahhoz, hogy úgy vess neki véget, ahogy tetted.- vonok vállat hanyagul, mert az is elég rosszul érintett, hogy a jól ismert férfi, akivel múlattam az időmet, vérig sértett és eltűnt.-Olyan borzalmas, hogy mindaz egy vámpírral történt? Vagy azóta megbékéltél a létezésünkkel?- biccentem oldalra a fejem kíváncsian, mert nem kevés idő eltelt azóta és nem tartom kizártnak a mai világban, hogy a cirka nyolc év alatt már egészen megszokottá vált, hogy a legendák köztünk élnek. Dühös voltam, amikor megláttam. Sőt. Ha valamivel korábban, mondjuk csak pár nappal az incidensünk után találkoztunk volna, valószínűleg kiosztottam volna, de mostanra már valamennyire enyhült a szégyen. Mindezt nem is kötöm az orrára, így a kérdésére a leglogikusabb választ adom, de neki ez sem tetszik. -Mit vártál, mi fog történni, ha valaha újra találkozunk? Kikandikálok a köpenyem rejteke mögül, mint Drakula, aztán feltépem a torkod? Látszik, hogy nem ismersz, Felix.- villantom meg a legbájosabb mosolyomat talán némi kacérkodással is megspékelve, de nem tehetek róla. A régi szokások visszatérnek, régen pedig mindig incselkedtem vele, így nehéz lenne most nem így tenni. A téma azonban, amire rátér, már nem igazán ad helyet az incselkedésnek. -Természetesen vannak gondolataim ezzel az egésszel kapcsolatban, de nem vagyunk olyan viszonyban, hogy megosszam veled.- sandítok rá összehúzott szemekkel, de a bujkáló mosolyommal igyekszem ellensúlyozni a komolyságomat. Talán Albert az egyetlen, akinek hajlandó lennék bármit is elárulni arról, hogy mit gondolok igazán, hiszen manapság könnyen ráküldenek az emberre egy kivégző osztagot, ha nem megfelelő a véleménye, én pedig túlságosan szeretek élni ahoz, hogy ilyen hülyeség miatt haljak meg. -Jogos. Bevallom, ezt a részét én sem értem egész pontosan, hogy ez miért volt szükségszerű.- sóhajtom, ahogy a város helyzetére gondolok, miközben hátra dobom a hajam, nehogy takarja a kilátást, ha Felix újra rajtam akarná legeltetni a szemeit. Mindezt kecsesen, elegánsan teszem de a kérdése hallatán jól látható értetlenség ül ki az arcomra, ami az iménti finom mozdulattal szöges ellentétben áll. Nem igazán vártam, hogy a mély politikai téma után épp ezzel rukkol elő, de végül bólintok és teszek egy lépést felé. -Biztos nem fogsz megrettenni, ha hozzám kell érned?- pillantok fel rá szemtelenül, hiszen így már, hogy nem a széken ül, bő egy fejjel magasabb nálam tűsarkú ide vagy oda, így a kérdésem elég viccesen hangozhat. Kivéve, hogy mi tudjuk, hogy mi vagyok valójában.
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Pént. Jún. 05, 2020 9:08 pm
Alona & Felix
never expected encounter
Nagyon jó lenne ez a bár, és pont a tulaja az, aki elrontja az egész hangulatot. Legalábbis a rossza emlékek kérlelhetetlenül törnek fel az agya elszeparált részeiből. Persze, hogy védte magát ezután, azonnal elkezdett utánanézni a dolgoknak, és a kapcsolatai révén egész hamar megtudta, hogy nem csak vele szúrt ki az élet, hogy szembe kerülhetett egy valódi vámpírral. Tehát beszerzett mindenfélét, ami jó lehet ellenük, megnézte a mítoszokat és tájékozódott is. Egy bárban természetesen mindig akad fakaró, legyen az székláb, vagy biliárddákó. - Ó, hát nyilván – bólint egyet elgondolkodva, és nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy ő nem lett vámpír. Mert bár fantasztikus képességei vannak a vérszívóknak, ő velük ellentétben nem akar öröklétet. Meg, néhány boszorkánynak hála, ő is van elég gyors, hogy meglephessen bárkit, ami kitolja majd a szakmában az idejét. Azt sem felejti el, hogy Alona idomai viszont sosem öregednek és mindig szép marad, így ha akkor el tudta volna fogadni, hogy a partnere egy természetfeletti lény – vélhetően jóval idősebb nála -, akkor mindig ebben az állapotában csodálhatta volna a másikat. Sofia pedig tovább vár, így Felix belemehet a játékba, amit a bártulajdonos kezdeményez. - Csak oda ne égjen – emeli fel a tekintetét újra a másik szikrázó szemeibe, de azért nem áll meg, hogy ki ne ossza újra. Igaz, most már sokkal kifinomultabban teszi, mint korábban, és nem is igazán kukacoskodik. Csak amennyire a történet megkívánja. A következő kijelentésre nem tud mit mondani, valóban semmi szükség nem volt semmiféle babonára. Aki nem hiszi, nézzen rá Alonára és gondoljon arra is, hogy kell a nőnek. Na ugye, hogy nem kell hozzá boszorkányság, illetve az ő esetében vámpírság! - Hova akarsz kilyukadni? Vagy mit akarsz bizonyítani? Hogy jó voltál az ágyban? – néz a másikra, mert tényleg úgy érzi, hogy a nő győzködi, ahelyett, hogy csak kidobatná úgy, ahogy ő tette anno vele. Illetve otthagyta Alonát meztelenül az asztalon, megszégyenítve rengeteg dolgot vágva a fejéhez. Talán túlreagálta akkor, talán túlreagálta. Végül a „lány” kinyögi, hogy csak üdvözölni akarta. - Érdekes üdvözlési módszereid vannak – mondja végül, befejezve a vitát és a kikényszerített hazugságokat. Azt viszont komolyan nem érti, hogy miért nem vesz elégtételt a másik valamilyen szinten, mert az, hogy szavakkal hecceli… nem igazán hat rá. Felix van olyan rendes, hogy megdicséri a Whiskeyt, néhány korty után. De, hogy ne ragadjanak ebbe a kérdéskörbe benne, kíváncsiskodik egy kicsit. Talán kiderül, hogy mit akar majd a későbbiekben kezdeni magával Alona, talán tud a hatalomnak jót, vagy éppen rosszat mondani a hátborzongatóan kívánatos bártulajról. Vagy éppen az ellenfélnek, még maga sem tudja, hogy hányadán áll ezzel az egésszel. A legszembetűnőbb, ami nem tetszik neki, az, hogy lezárták a várost, Amerika szívét, a Fehér Házat a külvilágtól. Nem tudja, hogy Bastien ezt hogy érte el, de elég könnyen lehet valami a háttérben, amiről ő még nem tud. - Ó, hát gondolhattam volna. Azt hittem van néhány gondolatod erről, ha már természetfeletti vagy – bár az ő szemében inkább természetalattiak, de ezt nem szokta hangozhatni. Esetleg természet szégyenei, de mivel a természetnek semmi köze az egészhez, így ez a jelző meg is bukott. - Azóta, hogy egy vámpírúr uralta lezárt városban lakom – emeli el a fejét a vámpírlány – legalábbis testben fiatal nő – kebleiről. Újra megnézi a boxot, és hirtelen feszültebb lesz a tekintete, Sophia eltűnt. – Táncolunk? – néz a nőre és feláll, hogy körbe nézhessen. Talán ezzel egy kicsit kizökkenti Alonat, de valahogy el kell indulnia, és már lehet, hogy késő. Szemeit a másikéba fúrja kérdőn, aztán kiissza a maradék italát. Halkan koppan a pohár, ahogy tettre készen feláll, akár jön Alona, akár nem.
585 - táncoltál már az Ördöggel, sápadt holdfénynél? C
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 6:55 pm
• Felix & Alona •
- Do you fear Vampires? -
Nem is értem, miért veszem zokon, hogy hullának tart, hiszen valójában tényleg az vagyok. Meghaltam. Egészen pontosan 1972-ben dobbant utoljára a szívem, azóta pedig, csak valami ördögi fortélynak köszönhetően létezem. Mindenki azt hiszi, hogy könnyű ezzel megbékélni, feldolgozni, de valójában nem olyan egyszerű. Meg kell gyászolnod saját magadat, az emberi mivoltodat és felfogni, hogy már nem az a lény vagy, ami egykor. Elfogadni, hogy ez egyben teljesen meg is változtat, hiszen én sem az a lány vagyok már, aki akkor régen voltam. Hála az égnek. -Én jobb szeretek második esélyként tekinteni erre.- húzódik apró mosoly az arcomra, ahogy válaszolok Felixnek, majd pár pillanatig rajta is felejtem tekintetemet, mert feltűnik, hogy valami egész másra összpontosul a figyelme. Vagy direkt csinál úgy, mintha valami egészen más érdekelné, hogy bosszantson? Minden esetre kíváncsi vagyok, úgyhogy igyekszem is szemmel tartani. -Fő az elővigyázatosság!- bólintok egyet megjátszott komolysággal, majd elmosolyodok a fejemet csóválva. Beférkőztem volna a bizalmába? Ami köztünk volt, az nem a bizalmon alapult. Igazság szerint, alkalmam sem lett volna arra, hogy eláruljam neki a titkomat és, ha lett volna se tettem volna meg. Az már bizalmas lett volna, valóban és épp azért volt ez az egész csodás, mert nem ez volt a lényege. Élveztük egymás társaságát és kész. -Mindketten tudjuk, hogy nem volt szükség arra, hogy megbűvöljelek.- vonok vállat, mintha csak úgy mellékesen megjegyezném, holott ez fontos és tudom, hogy Ő is tudja. Sosem volt még szükségem arra, hogy bűbájjal csaljak be bárkit is az ágyamba és valószínűleg, ha ilyet is tennék, fele annyira se élvezném, mint azt, amikor valaki önszántából közeledik felém. Miért lenne vonzó egy bábu?-De, ha úgy is lett volna -ami nem igaz-, szerintem akkor sem lenne okod panaszra. Úgy tűnt, hogy élvezted.-harapom be alsó ajkam kacér pillantással karöltve, ahogy eszembe jut a hevessége, a vágya... majd a pillanat, amikor mindez szerte foszlott. Ez az egész ujjal mutogatás azonban már kezd nekem kellemetlen lenni. Akármit is mondunk egymásnak, ami történt, megtörtént. A múltat már nem lehet megváltoztatni és mindazt, amit szerettem volna, már közöltem vele, bár be kell lássam, az első pillanatba sokkal nagyobb volt a dühöm. Azóta enyhült valamicskét tekintve, hogy még mindig vonzódom hozzá, akármennyire is megsértett. -Csak üdvözölni akartam egy régi, kedves ismerőst. Azt hiszed, csak azért jöttem ide, mert feltétlenül akarok valami?-fordulok felé kíváncsian, az önmagát dícsérő, ízlésemmel kapcsolatos megjegyzésére meg inkább nem is reagálok, de valóban. Jó ízlésem van. Elég csak ránézni.-Örülök. Minőségi portéka. Csúnya lett volna, ha azt mondod, hogy pocsék.- sandítok a poharára, majd az enyémre is, melyet idő közben újra is töltetek. Sosem voltam egy whisky-s típus, de azért tudom, hogy mi finom és mi nem. De most nem is ez érdekel igazán, hanem az, hogy kit vizsgálgat mögöttem ennyire? A magamban feltett kérdés azonban köddé is válik, ahogy Felix feltesz nekem egy jóval komolyabbat, egy egészen politikai töltetűt. Nem is igazán tudom, hogy válaszoljak-e rá bármit is, vagy inkább csak hagyjam szó nélkül. Nem okos dolog manapság ilyesmiről nyíltan beszélni és míg ezt fontolgatom, alaposan megnézem magamnak a vonásait. Hogy jutott eszébe most épp ez a kérdés? -Nem vagyok egy csatározós fajta, inkább a "ne háborúzz, szeretkezz!" jeligére esküszöm, az sokkal békésebb.- közlöm vele egy mosoly kíséretében, majd az új italomat magamhoz véve közelebb lépek hozzá. Egész pontosan épp csak annyira, hogy csípőm a bárszéken nyugvó combjához simulhasson egy egész kicsit, ha már olyan leplezetlenül szemléli a dekoltázsomat.-Te nem így látod?- mosolyodok el, tekintetem az övébe fúrom és érdeklődve figyelem, vajon tudok-e még hatással lenni rá, vagy a tény, hogy vámpír vagyok, minden vonzalmat kiirtott belőle.-Egyébként mióta érdekel téged a politika?- biccentem oldalra a fejem, úgy vizsgálgatom tovább az arcát. Ez a kérdés is ékes bizonyítéka annak, hogy semmi bizalmi dolgo nem volt köztünk, hiszen én sem tudok róla semmit. A titkom tudatában már így is előrébb van, mint én.
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 3:46 pm
Alona & Felix
never expected encounter
Nem gondolta volna, hogy egy egyszerű követésből ennyire kifordult találkozás lesz. Ő azt vallja, hogy véletlenek nincsenek, biztos, hogy van vagy lesz dolga a vámpírnővel még az elkövetkező időkben, ellenben ennek egyáltalán nem örül. Olyannyira megzavarja ez a nem várt találkozás, hogy majdnem elfelejti, hogy miért is van itt pontosan. Attól függetlenül, hogy az álcáján segít az, hogy kéretlen ismerősként üdvözlik egymást, mégis jobb lenne, ha nem találkozott volna Alonával, pláne nem a felvágott nyelvű vámpírlányéban. Úgy gondolja, hogy nem véletlenül tetszett meg neki első látásra sem a bár, hiszen hasonlított a New Yorkira, ahol megismerkedtek. Akkor is bártulajdonos volt, akkor is dögös volt és akkor is pont ugyanígy nézett ki. Na, ez volt számára a bökkenő akkor, ma már, hogy kiderült a természetfelettiek létezése, más az egész. - Nos, 2012 óta úgy tűnik, a halottak mozognak. Legalábbis néhány fajtájuk – pillant vissza a lányra féloldalasan. Közben a poharát magához húzza és apró, gyakorlott mozdulatokkal táncoltatja a jégkockákat, amik már télig megolvadtak a hűs italban. A célpontot azonban nem akarja elvéteni, és ez feltűnik Alonának is, de Felix úgy látja, hogy nem jön rá, hogy kit figyel. Persze ebben benne van az ő profizmusa is, ahhoz nagyon bámulnia kellene, hogy egy gyakorlottabb szem észrevegye Sofia idegeskedését, ahogy lassan benyúl a táskájába és vadul nyomkodja a mobilját. Késhet az illető, vagy el sem jön… nem jó hír. Azonban sokáig nem tud ezen elmerengeni, mert a szexi bártulajdonos nem hagyja szó nélkül a visszaszólásokat sem. - Változtattam a szokásokon, mióta más fajúak is beférkőztek a bizalmamba – szinte azonnal jön a visszavágás, majd a kontrázás a megbabonázott beszerzőkkel. Tud ő is kegyetlen, meg pofátlan lenni, de most a „nem én kezdtem” elve miatt ront neki a nőnek. Holott azóta nem igazán haragszik rá, persze elfelejteni sem tudja azt az estét, és most, mint okozója, feltépte a régi sebeket. - Kinézem belőled. Akár meg is tehetted, honnan tudnám? – tárja szét a kezeit, mert ez teljesen igaz. Ha megbabonázták nem tudott róla, ha pedig nem, arról sem. Persze a természetes vonzódás is egyfajta babonázás, de mivel kölcsönös volt akkor nem gondolt ilyenre. Meglepődik kissé, ahogy Alona témát vált, már-már kedélyes hangnemre, amit nem tud mire vélni egyelőre az előzőek alapján. Nem igen hiszi el, hogy a szép belépő után a vámpírfőnökasszonyt tényleg érdekli a véleménye a bárból. Láthatóan jól megy, szóval másnak is van ízlése. - Mit vársz tőlem? Vagy mit akarsz? Jó volt az ízlésed eddig is, ez mit sem változott – ad némileg félreérthető választ, de igen, valóban tetszetős a hely. Ő nem szereti a dohányfüstöt sem, szóval amióta rendelet miatt nem lehet, még szívesebben jár ilyen helyekre, mint addig. – A Whiskey-d nem rossz – von vállat lazán, majd megint iszik egy kortyot és emögé rejti az újabb vizsgálódását. Sophianak már elfogyott a fél itala, amit eddig vitt neki a pincér, de továbbra is egyedül volt. Úgyhogy egyelőre egy nagy sóhaj kíséretében Alona felé fordul. - Szerinted mi lesz itt? Azt hallani, hogy a természetfelettiek is két részre szakadtak. Te minek örülnél, ha ki nyerne? – érdeklődik és megnézi megint Alona melleit, de nem csak azért, mert kellemes emlékeket idéznek, hanem ezzel is tereli a figyelmet, na meg simogatja a nő hiúságát. Emellett megtudhatja, hogy hányadán áll a másik, a kialakuló erők melyik oldalát támogatná. Nem utolsó sorban nem unja halálra magát, amíg megérkezik Sofia ismerőse.
Ha visszagondolok, hogy milyen kellemes estéket töltöttünk együtt ezzel a férfival és összehasonlítom a mostani helyzettel, szöges ellentétben áll a kettő. Azt hiszem, ha valaki lát vagy konkrétan figyel most minket -mondjuk a kedvenc kidobóm és testőröm biztos, hogy sasol valahonnan-, meg nem mondaná, hogy köztünk elég kellemes kis románc volt egykor. Inkább úgy tűnhet, hogy két idegen vagyunk és épp ismerkedünk. Ahogy Felix pillantása végig cammog a melleimen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutnak eszembe azok az a alkalmak, de inkább csak betudom annak, hogy ő is férfi. Már, csak azért is, mert amint fentebb halad a melleimen és felismer, a vágy legapróbb szikrája is eltűnik a szemeiből. Helyben vagyunk, hiszen épp ez az, amivel képtelen vagyok megbékélni. Nem azt mondom, hogy azt szeretném, ha a lábaim előtt heverne, mert nem erre vágyom. Még csak arra sem, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk, hiszen konkrétan semmi nem volt köztünk. Jól éreztük magunkat és kész. Nem voltak lefektetve szabályok, nem voltak érzelmek csak szórakozás és élvezet és az ilyennek elfogadom, hogy idővel vége szakadhat. Engem az zavar, ahogyan vége szakadt. Amíg nem tudta, hogy mi vagyok valójában, addig jó voltam most meg úgy néz rám, mintha felfordulna a gyomra már a kósza gondolatától is annak, hogy hozzám érjen vagy a közelemben legyen. Előtte nem így nézett rám és most még hullázik is. -Hullabár? Haláli poén.- forgatom a szemeimet mosolyogva.-Tudtommal a holtak nem mozognak, nem beszélnek és más, érdekesebb dolgokat sem művelnek. Szóval... úgy gondolod, hogy valóban egy hulla volnék?- kérdezem játékos mosollyal az arcomon, mintha épp egy kellemes, vicces csevely zajlana köztünk, holott valójában csak feszegetni próbálom a határokat és egy kicsit aljaskodni. Ennyit megérdemel mindazok után, ami történt. Abban azonban egyre inkább biztos vagyok, hogy nem véletlenül, ugyanakkor nem is miattam van itt. Egyáltalán nem sejtette, hogy belém botlik, ha beteszi ide a lábát, de nem is lep meg. Még azt is szóvá teszi, hogy takarom a kilátást, de ez mondjuk cseppet sem zavar, mint ahogy amiatt se fogok sírva fakadni, hogy nem tervezi, hogy bocsánatot kérjen tőlem. Pusztán a kényelem kedvéért dőlök végül a pultnak, na meg azért is, hogy láthassam, mi köti le annyira a figyelmét, de mivel többen is arrafelé szórakoznak, azt hiszem inkább csak az a célja, hogy ne rám kelljen néznie. Nem figyel senkit, ennek ellenére nem hagyom ki az alkalmat arra, hogy szemétkedjek kicsit. Szomorkásan elhúzom a számát, közelebb húzódok hozzá, de mindezt lassan teszem, mielőtt még azt hinné, hogy fel akarom tépni a torkát. Nem is értem, hogy miért akadt ki akkor régen. Millió és egy alkalmam lett volna rá, hogy igyak belőle. -Régebben még nem így szedted fel a nőket, ha jól emlékszem. Kijöttél a gyakorlatból, kis szívem?- duruzsolom halkan, szemtelen mosollyal az arcomon, majd elfordulok tőle a pult felé és a frissen kikért italomért nyúlok, hogy egy jókorát szürcsöljek belőle, de nem hagyja, hogy kiélvezzem. Ő is támadásba lendül. -Aucs. Ez fájt.- kapok a szívemhez fájdalmas arccal, majd megcsóválom a fejem és sóhajtok egyet.-Azt hiszed meg kell babonáznom bárkit is ahhoz, hogy dolgozzanak egy "ilyennek"? -nevetem el magam, majd a nevetésem hirtelen abba marad, ahogy megvilágosodok vagy legalábbis támad egy ötletem.-Hagy találjam ki. Azt hiszed, hogy téged is megvezettelek valami vámpír-humbuggal, igaz?- lesek rá kíváncsian, kutakodón, de szoborszerű arcáról nem sok mindent tudok leolvasni és ez idegesít. Amíg tartott a kis románcunk, sokkal könnyebb volt tudni, hogy mi jár a fejében -mondjuk nem is rejtette véka alá-, most meg olyan zárkózott, mintha óvakodnia kellene tőlem. Kínos volt, ahogy fény derült arra, hogy mi is vagyok valójában, de azért ennyire nem kellett volna kiborulnia. A mai világban már pláne nem.-Egyébként, hogy tetszik a hely? Igyekeztem olyanra tervezni, mint amilyen a másik volt, hogy mások is otthonosan érezzék magukat, akik a városba kényszerültek.- pillantok körbe és bár igyekszem úgy nézni a helyre, mintha még sosem láttam volna, nekem ez úgyse olyan, mintha valaki tényleg elsőre sétál be ide. -Persze, ha lehet tekints el attól, kérlek, hogy egy hulla a tulajdonos.- villantok felé egy szemtelen mosolyt, majd lehúzom a maradék italomat és, ha Felix poharában sincs már sok whiskey, jelzem a pultosnak, hogy azt is töltse majd újra, ha kiürülne, na meg persze az enyémet is.
NOTE:
Vendég
Vendég
Elküldésének ideje -- Szomb. Május 30, 2020 10:40 pm
Alona & Felix
never expected encounter
Felix három autónyi távolságból követte a célpontját. Magas, szőke nő volt, vélhetően ismert valakit, aki ismerte azt a kiválasztottat, akiről Alabama beszélt. Egy, a lánynál elvarrt szál, de ő szeret biztosra menni. Maximum megnyugszik, hogy kivételesen a védence nem követett el megint valami kapitális hibát. Kicsit talán túl szigorú vele, de muszáj, ha teljesíteni szeretné azt, amivel a barátja megbízta. Lehet, hogy ez Alabamának nem tetszik, meg fáj, de ha tudná, hogy mást már rég elásott volna valahol az ilyen jellegű beszólásai és hibái miatt, biztosan máshogy állna a ma is kifogástalan öltönyben lévő exbérgyilkoshoz. Ő nem gondol így magára, inkább legalizált bérgyilkosként gondol magára. Miután a szőke nő egy bárnál áll meg, apró mosoly suhan át kiszáradt ajkain. Nem is olyan baj, hogy Sofia Smith-nek – száz százalék, hogy hamis név – éppen erre van dolga, mert akkor legalább ő is lazíthat, amíg kitalálja, hogy hogyan kerüljön hozzá közelebb. Ezt a bárt még nem látta, pedig járt már erre, valószínűsíthető, hogy nem olyan rég nyitott, és ami azt illeti, tetszik neki a külső rész, az elrendezés és a táblák. Neki fontosak a részletek, mindig is ez tartotta életben. Amint eltűnik a célpont a bár ajtajában, kiszáll a kocsiból és elindul a nő után. Felvillan az autója fényszórója kétszer, amikor bezárja, és halk lépteivel megközelíti a bejáratot. Kellemes érzések öntik el, mert a belső dizájn is elnyeri a tetszését, a zene, a fények is megfelelőek a számára. Sofia az egyik eldugottabb boxban üldögél, várva a pincért, és valószínűleg még valakit. Felix pedig a bárpulthoz ül, onnan tökéletesen láthatja azt a boxot és környékét, ha nem lesznek túl sokan. Egyelőre még megfigyel, de a kérdésre, hogy mit parancsol, rendel egy komolyabb viszkit, két jéggel. Hamar megkapja és egy jó fél percig hagyja, hogy a jég egy kicsit lehűtse az italát, majd belekortyol jó ízűen. Már éppen kiélvezné a helyzetet, amikor a látóterébe egy pár kellemes idom férkőzik, amiket még fel is emelnek a karba font kezek enyhén, kitakarva tőle a célpontját. Ez alapvetően nem lenne baj, ha a két kebel mellé nem jönne egy igazán ismerős hang, amit már elég régen nem hallott, és ennek jó oka van. Alona. Felpillant a vámpírra kiismerhetetlen arccal - bár némi undort megenged magának láttatni -, amíg a másik provokálni próbálja. Természetesen nem felejtette el Alona-t, hiszen ha nem derül ki, hogy vámpír, még talán most is egymás ágyát – asztalát, kádját, szőnyegét, stb – melegítenék boldogan. De akkor sokkolóan hatott rá a tudat és az, hogy talán csak kihasználták, talán csak préda volt és szórakoztak vele. Nem mintha hatalmas érzelmekkel fűtött kapcsolat lett volna az övék, inkább csak mozgalmas és vágyakkal telített. Iszik egy kortyot, mielőtt válaszolna, mert a tulajtól eltérően a whiskey remek. - Nem tudtam, hogy tiéd a bár Alona. Nyilvánvaló, hogy egy hullabárba nem szívesen megy be egy élő – villant ő is egy nem túl kedves mosolyt. Vannak dolgok, amik nem változtak, és az, hogy a nő most is vonzó neki, és mivel a szemeibe néz, tudja jól, hogy mire számíthatna, ha az az eset nincs. Sőt azt is tudja, hogy milyen izgató testet takar a ruha, de a tudat, hogy vámpír a nő, még most is elborzasztja. Zsigeri a problémája, és valószínűleg ez csak Alona miatt alakult ki. Mert jó volt a vámpír az ágyban, mi több, minden percét élvezte, ráadásul kreativitásból sem volt hiány a részéről. De az, hoyg eltitkolta előtte a kilétét, míg ő nyílt lapokkal játszott, az nagyon zavarta. Nem mintha ő közölte volna a másikkal, hogy mi a foglalkozása, de más egyébben őszinte volt. Lehet, hogy kettős a mérce, de mivel az ő kárára történt az egész, nem tudta megbocsájtani ezt, akkor pedig mindent ki is mondott. Azóta persze már biztosan másképpen cselekedne, de mivel nem időutazó, minden marad úgy, ahogy van. Alona pofátlansága is. Még mindig szexi, ahogy játssza a femme fatale-t, de Felix immunis minden ilyesmire. Szakmai ártalom és néha nagyon sajnálja. Persze a férfi vágyakat fel lehet kavarni ilyesmivel, de a józan eszét már nem lehet elvenni ezzel. - Már válaszoltam. Nincs szükség bocsánatkérésre kis szívem. Ha nincs más, el is mehetsz, belógsz a képbe – pillant ki mögüle, a célpontja pedig még mindig a helyén. Persze már vannak elég sokan a bárban, nem lehet tudni, hogy mire gondolt pontosan Felix, vagy csak szimplán bukón beszólt. De mivel láthatóan más tervei vannak Alona-nak, újra a szemeibe néz és kortyol egy újabbat a whiskey-ből. - A beszerzőid viszont elég jók, nyilván megbabonáztad őket, mert nem dolgoznának egy ilyennek – szúr egy kicsit oda, ha már vele is szórakoznak, neki is legyen egy kis jó. Nem mellesleg elterelheti a figyelmet arról, hogy valójában miért is van itt. Talán még jól is jött ki, hogy Alona-é a bár, meglátja, mire jutnak. Azért reméli, nem dobatja ki a következő pár órában, amíg sejtése szerint Sofia itt lesz.
Elküldésének ideje -- Szomb. Május 30, 2020 9:13 pm
• Felix & Alona •
- Do you fear Vampires? -
Bevallom, furcsa volt New Yorkból Washingtonba költözni, hátra hagyni mindent, amit már olyannyira megszoktam, az meg még nehezebb volt, hogy a klubbot, amihez hozzá sikerült jutnom, az eredetihez hasonlóvá tegyem. Jó ideig kerestem a megfelelő épületet, majd egy hónapnyi munka árán végre sikerült kicsinosítanom -na jó, csinálni nem én csináltam természetesen- és végül meg is nyitottunk. Furcsa, hogy a régi megszokott vendégek helyett, most teljesen új fazonokkal találkozok, ugyanakkor sok ismerős arcot is felfedezek a vendégek között. Elég sok embert megismertem az idők során és elég sokan kötöttek ki végül Washingtonban, akik most mind örülnek, hogy áttelepültem. Na meg imádom azt is, ha valahol imádnak, itt pedig tulajdonosként mindenki igyekszik a kegyeimbe férkőzni. Akad azonban olyan vendég is, akinek láttán cseppet sem kellemes emlékek jutnak eszembe, mint például a jóképű öltönyös pasi a pultnál, Felix. Egy időben elég szoros ismeretség volt köztünk és igen kellemes órákat töltöttünk együtt egészen addig, míg egy kellemetlen incidens keretében fény nem derült arra, hogy mi is vagyok valójában, mert a pásztoróráink alatt nem igazán közöltem vele soha. Kiakadt. Nagyon. Azt hiszem, talán meg is ijedt tőlem, pedig sosem akartam bántani, sokkal inkább azon voltam, hogy kölcsönösen kellemes pillanatokat okozzunk egymásnak. Mégis úgy sétált ki tőlem, mintha egy undorító, vérengző szörnyeteg lennék, ez pedig elég rosszul esett, akármennyire is szeretek kemény nőnek tűnni. Megsértett. A hiúságomnak egyáltalán nem esett jól, hogy ott ültem az irodaasztalon felajzva, miközben ő durvábbnál durvább dolgokat vágott a fejemhez. Pedig, ugyanaz a nő voltam, akivel pár nappal azelőtt is hempergett. Túl élénken él mindez az emlékeimben és túlságosan sérti az egomat még most is, úgyhogy úgy döntök, hogy kitüntetem a kedves vendéget a figyelmemmel, azaz letipegek a galériámról és célba veszem a pultot. Útközben mondjuk azért megragadom az alkalmat, hogy alaposan végig mérjem Felixet, de nem hagyom, hogy a sármja elterelje a figyelmemet. -Tisztában vagy vele, hogy egy vámpír klubjában ücsörögsz?- lépek oda karba font kezekkel, emelt fővel és cseppet sem barátságos stílusban.-Jajj ne.- kapok a számhoz megjátszott riadtsággal, majd hátammal lazán a pultnak támaszkodok Felix mellett.-Most jön az, amikor elrohansz, ugye?- kérdezem sajnálkozó pillantással, majd ajkaimon megjelenik a legaljasabb mosolyom és várom a szavaim hatását. Még mindig dögös pasi, ez kétségtelen, de most nem ezzel akarok foglalkozni. Sokkal inkább a bosszú hajt, hogy egy kicsit letörhessem a szarvát és én is megtépázzam a hiúságát, ahogy ő megtépázta az enyémet. Nem szoktak a pasik csak úgy ott hagyni, amikor szexi fehérneműben ücsörgök az asztal tetején és nem vagyok hajlandó elfogadni azt sem, hogy Felix undorodik tőlem. Azt láttam rajta akkor: undort és némi félelmet. Cseppet sem esett jól. Nem tartom magam szörnyetegnek attól függetlenül, hogy technikailag már halott vagyok. Öltem már, de alapos indokból tettem és nem iszom emberekből - maximum nagyon kivételes esetben-, ráadásul nem azért fordítok a külsőmre olyan sok időt, hogy aztán egy pasas elszaladjon tőlem, amikor egészen mást kellene csinálnia. -Most vagy azért bátorkodtál ide jönni, hogy bocsánatot kérj, vagy szimplán csak nem tudtad, hogy az enyém a hely.- ötletelek hangosan félre biccentett fejjel, kíváncsian tanulmányozva férfias vonásait, majd a pultosra sandítok egy bájos mosoly kíséretében. Zack remek munkaerő, mert már tolja is elém az áfonyás vodkámat, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Ennyire kiismerhető lennék?
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Alona, Alona. Ha tudja, hogy vámpír, talán bele sem kezd a szórakoztató kapcsolatba. Ha tudja, hogy vannak vámpírok, nem akad ki annyira, talán még most is egymás ágyát melegítenék. De ez már elszállt, ha lenne rá megint esély, és Felix bele is menne, nem tudja elképzelni, hogy a nőnek ne lenne valami hátsó szándéka. Persze az ő szakmájában ez nem meglepő, és nem is ítélendő el. Ő már megbocsájtott magának és Alona-nak is a régmúltról, és tudja jól, hogy elnézést kellene kérnie, de. Lenne annak értelme ennyi év távlatából, lenne bármilyen ráhatással a jelenre. Ő nem hisz benne, olyan rég volt már, és csak a vámpírnő egoját simogatná vele pár percre. Így, ha nem is mondja ki, a saját kitekert módján azért elnézést kér.
Nagyon jó lenne ez a bár, és pont a tulaja az, aki elrontja az egész hangulatot. Legalábbis a rossza emlékek kérlelhetetlenül törnek fel az agya elszeparált részeiből. Persze, hogy védte magát ezután, azonnal elkezdett utánanézni a dolgoknak, és a kapcsolatai révén egész hamar megtudta, hogy nem csak vele szúrt ki az élet, hogy szembe kerülhetett egy valódi vámpírral. Tehát beszerzett mindenfélét, ami jó lehet ellenük, megnézte a mítoszokat és tájékozódott is. Egy bárban természetesen mindig akad fakaró, legyen az székláb, vagy biliárddákó. 
