Christian && Katherine

Every murderer is probably somebody’s old friend.

Még a gondolatát is gyűlöltem annak, hogy a városban összefuthatok Sammyvel, ahogy azt is, hogy Ő kicsúszott a markomból. Vajon mit rontottam el? Semmit! Ez mindketten tudjuk, szimplán ilyen a természete, amivel a 9 év alatt igazán megbarátkozhattam volna. Mégis motoszkál bennem egy gondolat, hogy egyik esemény se véletlen. Mintha minden szál egybe fonódna apránként, csak még én nem látom az egészet, csupán darabkák vannak előttem. Mint egy kirakós, mely napokon át tartó megoldásra vár. Gyűlöltem az egészet, a várakozást és a találgatást. A legjobb barátnőm megint a kórházban rostokol, így kénytelen vagyok egyedül lerészegedni - már amennyire lehet az én állapotomban - a legközelebbi kocsmában. Kockáztattam azzal, hogy emberek előtt mutatkozom, de untam a négy fal bámulását. Levegőre van szükségem, de leginkább egy kiadós vérengzés tenne jót. Mindent a maga idejében, előbb az ital. A kocsma ajtaját könnyedén rúgom be, senki se veszi zokon, eme tettem, már-már hétköznapinak tűnik. Könnyedén teszem le magam a pult előtti bárszékre, hogy a csapostól kérjek egy vodkát, tisztán. Először kérdőn néz rám, de elmúlik a zavartsága, amint rá villantom tűhegyes fogaimat. Megszólalni sem mer, inkább kitölti elém az italt, majd a többi vendéggel kezd foglalatoskodni. Vajon merre lehet? Telefonomon nézem Washington térképét, melyen kihúztam az eddig felkeresett helyeket, míg azt a bizonyost piros csillaggal jelöltem. Nem, ma nem gondolhatok rá. Megígértem magamnak, hogy ma nem fogok a keresésére indulni. Gyorsan lehúzom az italom felét, átadva magam a jóleső érzésnek, miközben újra zsebre vágom a kis kütyüm. Az ajtó nyílik, amivel nem is foglalkoznék különösebben, de megcsapja az orromat egy különleges illat. Apró mosoly bujkál a szám szélén, de még nem fordulok oda hozzá, úgy is tudom, hogy mellém ül.
- Hány éve is volt? Kettő? - emelem rá a pillantásom, miközben mosolyom kiszélesedik - Örülök, hogy újra látlak - óvatosan megérintem a kezét. Christian az a személy, akit a barátomnak mondhatok. Az idő vasfoga egy kis nyomott hagyott arcán, de semmit sem fakult a sármja, sőt talán még vonzóbbá vált. Hallom a szívverésén, hogy izgatottá vált a viszontlátás örömére. Titkon én is az vagyok, remélem, hogy tud nekem segíteni, bármiben. Az ő társaságában kifejezetten jó estének nézünk elébe.
- Szerinted? - nevetem el magam keserédesen, majd kissé megrázom a fejem jelezve, hogy inkább ne is beszéljünk róla - Inkább az a kérdés, hogy te mit keresel itt? - hárítok egyből, hogy inkább ő beszéljen. Nem akarom megosztani vele a nyomorom, amiről titkon úgy is tud. Egyszer már a segítségemre sietett, mikor őt kerestem és tudom most is megtenné, ha kérném. De ma este nem akarom ezzel traktálni. Jól akarom érezni magam egy ismerős társaságában.
- Van kedved egy kicsit szórakozni? - teszem fel a kérdést egyből, miközben szemeimben egy huncut fény csillan, ami ölni tudna egy kis régimódi vérengzésért.