Albert & Katherine

I don’t paint dreams or nightmares, I paint my own reality

Nem mondom, hogy nem lep meg az általad használt új becenevem. Kissé furcsa, de tetszik. A színlelt meglepettségeddel viszont nem tudok mit kezdeni, talán nem is akarok. Úgy veszem mintha csak udvariaskodás lenne a részedről. Nem ismerlek még annyira, hogy leessen mennyire púp vagyok a hátadon, csak azt érzem, hogy nem tetszik neked ez a véletlen találkozás. Felnézek rád, ahogy kissé oldalra döntöd a fejed és realizálom magamban, hogy ezen feled mennyire illene egy portréra. Talán bepróbálkozom azzal is a későbbiekben. Alona említésére csak megvonom a vállam. Elég nagylány ahhoz, hogy tudja mit csinál és ha az a papírmunka akkor nem fogom gátolni benne. Tudom nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, de megint sokat halogatta és a nyakába szakadt. Hallom a sóhajod, amit kiegészítenek a szavaid, mire egyből szétterül egy semmivel össze nem keverhető boldog mosoly az arcomon. Mielőtt elindulhatnék a lakásom felé te már nyitod is a kártyáddal az ajtót, hogy aztán úriember módjára előre engedj.
- Köszönöm - ez nem feltétlen csak annak szól, hogy lovagias vagy, hanem az előbbieknek is. Mielőtt a liftet választhatnám te már a lépcső felé veszed az irányt, így csatlakozom hozzád. A negyedik emelet nincs olyan messze, bár én jobban preferálom a liftet már csak a gyorsaság szempontjából is. A hétköznapokban nem szeretem használni az erőmet - kivéve azt a pár tombolós alkalmat - próbálok minél jobban emberi maradni. Kiérzem a hangodból a gúnyt, ami legfőképp Lona teékenységének szól, bár a gondolataimat legfőképpen az általad említett ital köti le.
- Egy jó minőségű italra vétek lenne nemet mondani - válaszolok könnyedén - Majd elmesélem neki, hogy milyen volt - teszem hozzá egy huncut mosollyal a szám szélén. Közben apránként felérünk az én emeletemre és már veszem is elő a kártyát, hogy ajtót nyissak neked.
- Bocsánat a kupiért, kissé belefeledkeztem a festésbe mostanság - teszem hozzá, míg előre engedlek a lakásba. A rövid folyosót követően tökéletes rálátás nyílik a nappalira, aminek a nagy része le van terítve nejlonnal, hogy megvédjem a bútorokat a festéktől. Egy fotel áll szabadon, fedetlenül kissé távolabb a többitől. A kanapén 1-2 kép kiterítve, előtte pár méterrel egy festőállvány, amin egy félig kész portré vár a befejezésre, míg előtte egy kényelmes fekete szék helyezkedik el. A föld csupa festék, mely már rég beszáradt. A káosz körül mindenhol festékes tubusok árválkodnak.
- Az egyetemi felvételire készülök - teszem hozzá, míg az amerikai stílusú konyhába megyek két kristálypohárért.

Albert & Katherine

I don’t paint dreams or nightmares, I paint my own reality

Fogalmam sincs mi ütött belém aznap este. Talán Alona szavai vettek rá vagy csak az a töménytelen mennyiségű alkohol, ami már kellően befolyásolta az ítélőképességem. Vagy szimplán csak Sam látványa megindított bennem valamit, amit egészen eddig a 10 hosszú év alatt elnyomtam magamban. Mindig is szerettem a művészeteket, ez az átváltozásom után se változott meg, bár el kellett telnie pár évnek, mire újra képes voltam egyáltalán képekre nézni. Fájt az a hiány, amit az átváltozásom keltett az életemben. Nagyszerű jövő állt előttem, hiszen művészeti ösztöndíjat kaptam és az álmom beteljesedni látszott egészen addig a végzetes nyárig, amikor találkoztam vele. Nem azt mondom, hogy Bennie életem tévedése volt, mivel akkor hazudnék saját magamnak is, de az tény, hogy sok mindent megváltoztatott bennem arról nem is beszélve, hogy élőholttá tett. Mégsem ezek az apró dolgok vettek rá, hogy jelentkezzek éppen a határidő utolsó napján a keresztféléves képzesre. Nem, sokkal inkább az a kép volt az utolsó löket. Az a bizonyos kép, amit évekkel ezelőtt festettem egy ismerősnek, az a kép melyet nem régen láttam viszont egy neves galéria falán. Könnyedén kiszedhettem volna a tárlatvezetőből, hogy mégis honnan szerezték. Valahogy mégsem tettem, mert nem is érdekelt igazán, hiszen ajándékba kapta az a férfi. Mégis emlékszem, ahogy a vászon előtt álltam és hol apró ecsetvonásokkal, hol pedig hatalmas íveket futva alakítottam ki a képet. A színek kontrasztja, az asszimetrikus formák melyek csak távolról adják ki az egészet, mely sokkalta többet mutat és mondd a kelleténél. Mégsem festhettem meg újra ugyanazt a képet, így újabb lehetőségek után kellett néznem. A jelentkezést elküldtem, nem másíthatom meg a döntésem bármennyivel egyszerűbb lenne, ahogy a küszöbön se adhatom fel. Éppen ezért a kért stílusokban kell festenem, hogy a felvételim teljes legyen, persze erre sincs sok időm. Szerencsére a nagyjával könnyedén elkészültem, de egy-kettővel igen csak meggyűlik a bajom. Ki kellett szellőztetnem a fejem, így az estét Bennie társaságában töltöttem, ami nem tűnt a legjobb ötletnek, tekintve, hogy a napom fele elment és a délután közepén a tegnapi ruhámban sétálgatok. Nem is értem miért nem hagyok ott nála pár cuccot? Ó, hát persze! Annak egy hatalmas veszekedés lenne a vége, mert egyből azt hinné, hogy oda akarok költözni. Francokat! Gondolataimból egy ismerős alak látványa szakít ki, mire megkettőzöm a lépteimet és nagy mosollyal termek előtte.
- Albert! Szia, mit csinálsz erre? - kissé oldalra döntöm a fejem úgy nézek fel rá, majd rövid gondolkodás után folytatom - Lona a bárban van, unalmas papírmunkát végez. Ha szeretnéd megvárhatod nálam, úgy is elkelne a segítség. Épp tegnap fejeztem be egy festményt. Van kedved megnézni? - hatalmas, kérlelő szemekkel nézek rá bízva benne, hogy igent mondd. Hatalmas szükségem van egy külső szemlélő véleményére.