- Reméljük, arra nem lesz szükség. – Hogy te elkezdj nekem hálálkodni. Szép, szép ez a kapcsolat, de nem akarjuk kínossá tenni. Másrészt a némi szemtelenség mellett kellően komolyan, sőt, egyenesen komoran mondom ezt ahhoz, hogy tudd, számíthatsz rám. - Ha mégis, ismerek néhány embert. – Lehet, hogy pénzed van, de legjobb tudomásom szerint kapcsolataid nincsenek. Ha őszinték akarunk lenni, értéked sem sok van. Gondolok itt a celebségre, ami még önmagában nem tesz egy Greta Thunberggé. És bár nem sokéves a mi ismertségünk, kérned sem kellene, hogy a legjobb ügyvédcsapatot ugrasszam neked össze. Ha számítana még bármit Silver vagy a falkád, akkor most nagyon mérges lennék rád. Valószínűleg valami hegyibeszéddel döngölnélek a földbe az alkalmatlanságod miatt, de már nem számít. Legalábbis nem olyan mértékben, hogy még én is beléd rúgjak. Pedig most kurvaszívesen belerúgnék valakibe, elhiheted, mert nekem is van elég bajom. – Ránk jár a rúd Halloween óta, mi?

- Támogatom. – Mekkorát fordult a világ, nem? Egy évvel ezelőtt még örömmel ajánlottam volna fel, hogy megmosom a szépen ívelt kis hátadat, és te sem ilyen búval baszva közölted volna, hogy kell egy zuhany. Most csak egykedvűen ’támogatom’, mert érzékeny az orrom. Hát ne haragudj, hozzászoktam már, hogy mindig olyan édes kis whiskyvel leöblített la-di-da illatod van az otromba faraksjegyek mellett. – Nem vagy éhes? – Ha igényt tartasz rá, megállok az egyik útba eső mekinél, egy kis kóla, meg szemétkaja mindig jót tesz ilyenkor. Tulajdonképpen mindegy, mit mondasz, mert hamarosan eldöntöm, hogy én egyébként tökre megennék egy adag sültkrumplit, ha már sofőrt játszok, szóval ha más nem, akkor azért meg két üccsiért megállok útközben.

Szerintem ilyen csendben még sosem ültünk egymás mellett, mint az út további részében, de tekintve, hogy az esetek többségében a sebességhatár felett vezetek, hamar megérkezünk. Ha már úgyis közel van a kecód, lehajtok a Mayflower garázsába, ahol van egy bérelt helyem, és mehetünk hozzád.

Nem gondoltam, hogy amikor visszajövök ebbe a szájbabaszott városba, az első kevésbé jelentéktelen dolgom az lesz, hogy Téged kihozzalak az előzetesből.
Jaj, bocsánat.
Úgy értem, a kihallgatásról. De had áruljak el valamit, cicuka, ami még a te nem túl felvilágosult kis fejecskédben is kezdhet összeállni. Nem terveztek onnan kiengedni téged. A rendőrségi besúgóimtól kaptam meg azt az infót, hogy bevittek, és pontosan azt tervezték veled is, mint olyan sok színesbőrű fiatallal a kilencvenes években – lecsuknak, és olyan sokáig tartanak ott, ameddig csak tudnak. Napok? Évek? Sosem tudhatod. Persze, persze, a te anyagi helyzeteddel bármelyik ügyvédet kifizethetnéd. De mi van, ha zárolják a számlád? Mi van, ha kihasználják azt a káoszt, ami az elrablások óta a városban uralkodik?
Te vagy az én Marjorym a SAX-ból. Azt hiszed, hogy elfordítanám a fejem, amikor bajban vagy? Ugyan.
Hogy nyomatékosítsuk a szagodat, a rendőrnő után most én is felajánlok egy mentolos cukorkát, meg egy üveg ásványvizet is a kezedbe nyomok, mielőtt megszólalnék. – Láttad az arcukat, amikor besétált az ügyvédem? – Elnevetem magam, miközben nesztelenül indítom a Teslámat. – Tudod mi a legszebb? Még csak nem is ügyvéd volt. Beküldtem az első öltönyös hülyegyereket – érdemes tudni, hogy számomra még harmincöt körül is gyereknek számítanak a legtöbben, de hát viszonyítás kérdése – akit találtam. Jó tudni, hogy ilyen súlya van, ha a nevemmel kezd valaki dobálózni. Istenem, de megnézném az arcukat, amikor rájönnek. – Nem mintha nem tudnám odaállítani a legnívósabb ügyvédeket, de azt akarom, hogy forrongjanak. Nem tudom, hogy miért kedvellek a mai napig ennyire. Fiatal vagy, vérfarkas vagy, egész gyakran ostoba vagy, de nem hagynálak hátra. Márpedig jelen esetben, ha a rend hű őrei veled akarnak elkezdeni szórakozni, azt személyes sértésnek veszem. Rákanyarodok az egyik mellékutcára, de egyelőre lassan vezetek. – Hova menjünk? – A lényeget úgysem az autóban ülve fogjuk megbeszélni. Büdös vagy.