Viszontlátni egy régi barátot hosszú évek után mindig izgalmas. Már csak önmagában annak gondolata is kíváncsivá tesz, mennyit változhatott az eltelt idő alatt az illető, illetve az sem mellékes, hogy pozitív-, vagy negatív változásra került-e sor. No, meg mindennek a tetejében, ha az illető személy még egy nagyon jó barát is, akkor az izgalomfaktorom száma a meglévő érték duplájára szökik.
Jó érzés volt kis időre félretenni a mindennapi problémákat, úgy tenni, mintha nem az én gondjaim lennének, legalábbis néhány óra erejéig, nem is haboztam egy percet sem, mikor előjött az üzeneteink során a találkozó ötlete.
Mindenféle jelenetek jelentek meg lelki szemeim előtt, miközben az említett találkozóra készülődtem. Vajon ugyanúgy néz ki, mint annak idején, vagy időközben szakállat növesztett? Mondjuk az utóbbira elég csekély esélyt látok, bár ki tudja, változhatott.
Christian rengeteget segített nekem a Washingtonba érkezésemkor, nem beszélve arról, hogy nélküle talán még a mai napig nem tudnám rendesen használni az erőmet. Vagy ugyanúgy félnék tőle, mint gyerekkoromban.. Nem kicsit lepődtem meg, mikor felkeresett, viszont a meglepettségemet hamar felváltotta az izgatottság is, miután lebeszéltünk egy találkozót az egyik külvárosi étkezdébe.
Valami különleges, nem túl zsúfolt helyet akartam javasolni, hiszen úgy vélem rengeteg mondanivalónk lesz egymásnak, tekintve, hogy évek óta nem hallottunk semmit egymás felől.  
Mivel tűkön ülve vártam, hogy sor kerüljön a találkánkra, egész nap ezen kattongtam. Rendesen meg kellett erőltetnem magamat, hogy az előttem álló feladatra fókuszáljak és nem a későbbi terveimre.
Annyira bezsongtam, hogy sikerült tíz perccel a megbeszélt idő előtt odaérnem az étkezőhöz. Mivel körültekintve, nem tűnt fel senki sem akinek a leírására ráillene Christian személye, ezért helyet foglaltam egy szabad asztalnál és addig is amíg a barátomra vártam rendeltem egy limonádét.