Nagyon magabiztosnak tűnt. Látszott rajta, hogy kicsit sem ijesztették meg a szavaim, lehetetlennek találja azt, hogy ellenfele legyek, ha védekezésre kerülne sor.
Hát, lehet nem tudnék huzamosabb ideig kitartani, de hogy nem hagynám magam az biztos.. nemhiába járok bokszedzésekre már évek óta.
Nem felelek semmit, csak hagyom inkább, hogy azt gondolja amit szeretne. Ha gyengének gondol, legyen az, majd meglássa, hogy téved ha arra kerül sor.
- Majd kiderül - hagyom végül ennyiben, néhány ki-belégzés következtében, melyre erőgyűjtés céljából volt szükség.
Mikor int, hogy menjek előre, egy halk sóhaj kíséretében el is indulok az általa mutatott irányba. Aztán egy autó elé kerülök, ahol megtorpanok.. majd a megérzésem figyelmeztetései ellenére mégiscsak beülök az anyósülésére. Csak ne bánjam meg.. Igyekszem jól megjegyezni az irányt, a letérőket, az épületeket, mindent, hogy szükség esetén vissza tudjak emlékezni a pontos részletekre. Egy étteremnél állunk meg. Hagyom, hogy kisegítsen, bár legszívesebben ágyékon rúgtam volna.. majd az étterem hátsó bejárata fele indulunk el, hogy aztán a benti folyosóról egy lépcsőn keresztül belépjünk egy másik, számomra ismeretlen helyiségbe.
Hellyel kínál, illetve arra kér, hogy rendeljek. Tessék?
- Valahogy elment az étvágyam - mondom szarkasztikusan az előbbiekre reagálva, miközben helyet foglalok az egyik széken. Pedig szívesen kiettem volna a vagyonából.. bár, azt hiszem az akkor sem menne, ha meghányatnám magam legalább tízszer.

Kicsit mulattat a próbálkozása, hogy valamiféle érzelmet és reakciót váltson ki belőlem, ám sajnos ez nem igazán fog sikerülni. Nem vagyok nevetős kedvemben, így aztán marad a komoly tekintet és a hideg szemek.
- Nem mintha akármit is elérnél azzal. - szólalok meg, ahogy kicsit jobban megnézem őt. Nagyon emlékeztet az anyjára, jobban, mint azt elsőre gondoltam volna. Még a személyisége is, ami néha már idegesítően makacs és elképesztően kíváncsi. Ez utóbbi nem kevés bajba sodorta őt.
- Na látod, bár tőled függ. - szólalok meg a kijelentésemre adott választ hallva. Bár nem szándékom ártani neki, de ha mégis nekem akarna esni, akkor nem fogok ölbe tett kézzel tűrni. Hiába a családi ismeretség, hiába a személyes kapcsolat.
- S mégis mit tennél? Megcsípsz? - kérdezek vissza a fenyegetését hallva, ezzel talán egy picit idegelve is őt. Arról nem is beszélve, hogy ebből azt is kiveheti, hogy mennyire nem tartom fenyegetésnek.
- Akkor menjünk. - szólalok meg és odébb lépek, hogy elengedjem. Pár perc sétálás után megállunk egy Explorer mellett, aminek konyítom a jobb első ajtaját számára. Udvariasság még nincs kiveszve belőlem, bár sokszor érzem úgy, hogy a másik fél nem érdemelné meg. Amint beült beszállok én is és elindulok az étterem felé, ami szerencsére nincs is olyan messze. Visszafogott hely, aminek a parkolójában van csak több százezer dollárnyi autó. Kisegítem a lányt, majd elindulok a hátsó ajtóhoz, amin belépve egy folyosó tárul elénk. Ezen haladva, majd egy lépcsőn fellépve nyitok be egy ajtón. Külön helyiségbe jutunk, aminek az ablaka kinéz az utcára.
- Foglalj helyet kérlek és válassz, amit akarsz, én állom. - szólalok miközben várom, hogy leüljön. Bár már szinte hallom a kifogását ez ellen, de sajnos nincs olyan ruhában, hogy a lenti helyiségben együnk. Meg nem is akarom, hogy mások hallgassák.

▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿ ▴ ▿
szószám ◉ zene ◉ üzenet

Nem sokat értek a szavaim, a tekintete továbbra is kemény és hideg maradt, bár nem is tudom, mire számítottam. Megenyhülésre? Túl szép is lett volna.
Próbálok erős maradni, gondolatban mérlegelve, hogy mi is lenne a legjobb döntés a jelenlegi szituációban. Ah természetemnél fogva kíváncsi vagyok, ha valamit nem mondanak el nekem, addig nem szállok le a témáról amíg ki nem derítem, miről van szó. Bár, jelen pillanatban lehet tanácsosabb lenne, ha felvenném a nyúlcipőt és inkább elrohannék innen amilyen gyorsan csak tudok.. valószínüleg rám találna, de legalább nyernék némi plusz időt. Na meg a másik oldalon, mi van akkor ha nem is akar bántani? Tényleg csak beszélni szeretne? Vagyok elég bátor ahhoz, hogy kiderítsem?
Nem tudtam, mit felelhetnék, úgyhogy egy darabig csak csendben maradtam és tartottam vele a farkasszemet.
- Nem akarok senkit ide hívni.. - ellenkeztem, hisz nem erre értettem a korábbit, bár jobban belegondolva, nem is lenne olyan rossz ötlet szükség esetén megtenni. Ha kiáltanék egyet, tuti közelebb merészkedne hozzánk néhány épp erre járó.
Majd feltett egy újabb kérdést, ami viszont megerősítette bennem a második gondolatomat, miszerint nem is biztos, hogy bántani akar.
- Jó kérdés, remélem nem - bukik belőlem a tulságosan is őszinte véleményem. Mondjuk ha ártani akarna, már eddig a hajamat tépve húzott volna odébb, nem?  - Na jó, legyen, de figyelmeztetlek.. ha mégis ártani próbálsz, nem hagyom magam! - jelentem ki teljes magabiztossággal. Valahogy úgy voltam vele, mint a szükséges rosszal, jobb előbb túlesni rajta, mint halogatni a végtelenségig és csak hetek múlva visszatérni hozzá.

Egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat a válaszaival. Mintha direkt a sötétben akarna tartani valamiért.. vagy annyira dühös lenne rám, hogy legszívesebben letépné a fejemet? Na pont az utóbbi miatt nem maradhatok vele kettesben.
Ő ismer engem. Az elrablásom. Valószínüleg onnan. Ez kétségtelen, viszont ebből arra, hogy melyik oldalt is képviselte, aligha jöhettem rá. Nem igazán merek csak a vezetéknév alapján következtetéseket levonni, amíg nem tudok több háttérinformációt..
- Ez így nem túl fair - jegyzem meg arra, miszerint ő ismer engem, én meg nem őt, mintha meg sem hallottam volna, amit ezek után mondott. Próbálom erősnek mutatni magamat. Nem török meg, a Moray név erőt ad. Meg egyébként is, boxolok.. meg tudom védeni magam, bár az kérdéses, hogy egy ekkora férfival szemben mennyi esélyem lenne, de van egy trükk ami mindig beválik!
- Én pedig azt nem szeretem ha fenyegetnek - kötöm az ebet a karóhoz. Elég fagyos a levegő közöttünk, mindenesetre én továbbra is farkasszemet nézek vele. - Különben is, nem mindegy, hogy itt vagy odébb beszélünk? Senkit nem érdekel - mutatok arra az egy-két szállingózó alakra, aki elsétált mellettünk. Nem maradok vele kettesben. Addig semmiképp, amíg nem tudom az igazságot. Ilyen körülmények között csak egy Glock 17-es társaságában indulnék el abba az irányba, amerre vezényelni akart.

Ilyen nincs. Nem is keltem fel ma reggel bal lábbal, hogy lehetséges ez, hogy pont belé botlok? Ez nem lehet véletlen.. viszont nem tudhatja, hogy tudhatná, nem lehet olyan könnyen visszakövetni engem a dark weben, túl jó a védelmem ahhoz.. bár, nem lehetetlen, de valami vér profinak kell lennie annak a hackernek ahhoz, hogy eljusson hozzám. Lehetnek ilyen jó kapcsolatai? Ha igen, akkor sürgősen meg kell találnom őket, illetve megerősíteni a védelmemet!
Oh, basszus.. mi van akkor ha cégen belüliek állnak az egész mögött és a hacker fickók a saját kódommal követtek vissza engem.. van pár fickó, akikből ki is nézném, az idióták jó pénzért simán kiadnának bárkit.
Először viszont azt kell kiderítenem, hogy az aggodalmam jogos-e. Bár, Magnus Moray arcvonásai nem túl kedvezőek.
- Hogy mi? - kérdezek vissza értetlenül. - Ismerjük egymást? - teszem hozzá, hiszen személyesen még soha nem találkoztunk.. De amikor Zoya-nak szólított, a vér megfagyott bennem. Honnan tudja? Ekkor egy pillanatra lepergett előttem az az információ adag, ami alig másfél órája feltárult előttem.. az, hogy ismeri az orosz nevemet megerősíti azt, hogy az információk helytállóak és valóban köze lehetett az elrablásomhoz! Ezt a nevemet senki nem ismeri Esmond-n és az otthoni rokonaimon kívül. Ideát nem használom. - Honnan..? - bukik ki belőlem, de nem tudom folytatni. Bár, inti, hogy menjek, de én egyelőre mozdulatlan maradok. Nem merek kettesben maradni vele, szégyen a futás, de hasznos alapon, legszívesebben elrohantam volna, viszont valami azt súgta, azzal, csak kevés időt nyernék magamnak, nem kerülném el örökké a szembesítést, vagy bármi is legyen ez az egész.
Majd veszek egy mély lélegzetet és erőt véve magamon a szemébe nézek, hogy megtudakoljam az aggodalmaim valóban valósak-e, vagy valamit nagyon félre értek itt.
- Pontosan mi közöd volt a 2003. június 22-ei moszkvában történt elrabláshoz? - teszem  fel a legalapvetőbb kérdést, nem játszva tovább a tudatlant. Nem láttam értelmét. Ha az elrabásomban volt szerepe, rohannom kell.. vagy épp ellenkezőleg kifaggathatnám a történtekről. Talán végre válaszokat kaphatnék.. Közben apukám szavai ismétlődtek a fejemben újra és újra. Légy résen, Зоя..

Sürgősen le kell szoknom arról, hogy kíváncsiságból rákeressek emberekre a dark web-en! Nagyon, nagyon sürgősen! Főleg, ha a kiválasztott személynek hirneve is van. Ritkán szokott az előfordulni, hogy ne találjak semmi.. megbotránkoztatót. Bár, legtöbb esetben az ilyesmi mulattat, jó érzés, hogy a birtokomba kerülő információval zsarolni tudnék, ám akadnak olyan időszakjaim is, mikor viszont a frász kezd el kerülgetni mindattól ami a tudomásomra jutott.  
A mostani  is egy ilyen alkalom. Pláne, ha a célszemély egy Moray. Annak a családnak a tagja, akinek jómagam is a nevét viselem, vízum miatt. Különösebben nincsen problémám a családdal, sőt kedvelem őket, már amennyire egy ilyen kaliberű társaságot kedvelni lehet, sem a titkaikkal, Esmondot egyenesen imádom, nem vezérelt sem bosszú, sem a hiúság, amikor elkezdtem kutakodni utána, csak miután felkerült a radaromra,  tudnom kellett kicsoda is Magnus Moray.
Viszont miután megtudtam egyet s mást, edző cuccba bújtam és meg sem áltam az egyik belvárosi parkig - kivételesen kocogva indultam el -, hogy aztán ott tovább folytathassam a kocogást és elfeledhessem mindazt amiért fél órával korábban még bármit megadtam volna, hogy megtudjak.. Miért kell nekem ennyire kíváncsinak lenni, miért kell az orromat beleásnom másnak a dolgaiba? Hogy aztán ne tudjak többé az illető szemeibe nézni, ha véletlenül belebotlanék valamiért? Ő is Moray, simán megtörténhet, bár szerencsére egész csekély esélyét látom.
Csak szaladtam, egyik lábamat tettem a másik után, nem figyeltem merre haladok, nem is érdekelt merre visznek a lábaim, csak felejteni akartam. De ez sehogy sem akart összejönni, akármennyire is felgyorsulhattam.  Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve irányt változtatok, hogy a parkból egyenesen a kedvenc boxklubom felé tereljem magamat  - külsőleg valahogy úgy nézhettem ki, mint akit megszált a szentlélek, hogy ilyen vehemensen álltam meg és változtattam irányt. Viszont, a dolog csöppent sem úgy alakult, mint ahogyan azt elterveztem, merthogy annyira gyorsan perdültem meg a saját tengelyem körül, hogy arra sem maradt időm, hogy leellenőrizzem, nincsenek-e mások esetleg a közelemben, így a megperdulésem következtében egyenesen egy jó magas és izmos felsőtestnek ütköztem neki.
- Elnézést - szabadkozok, amint összeszedve magamat eltávolodok tőle, de szinte megfulladok a saját nyálamtól, mikor a tekintetem találkozik a férfiéval és felismerem az arcát.