Semleges

A család, ahová megszülettem több generációs fejvadászokból állt. Ez alól én se vagyok kivétel. Még most sem, hiába az az 56 év, attól még bőven utána megyek akármilyen ficsúrnak. Mondjuk mi már csak ilyenek vagyunk, mások már nem is nagyon tudnánk lenni. Mostanra már más nem számít, csak az, hogy minél jobbak legyünk és ezért nem is féltek az őseim sem belemenni minden féle hülyeségbe. Gondolva itt a vérfarkasokra, más boszorkány családokra és a fene tudja, hogy milyen kísérletekre. Van amikről, jobb, ha nem tudsz és akkor nem is fog bántani.

Még mindig emlékszem, amikor elkezdődött a kiképzésem, hogy jó vadász váljék belőlem. Nem lehettem több 12 évesnél és máris szinte egész nap tartó edzések, tanulások, gyakorlások hada töltötte ki a mindennapjaimat. A cég, amit apám testvére alapított meg, mára egy nemzetközi vállalattá nőte ki magát. Így pár év elteltével tanulásom náluk folytatódott azokkal, akik ott edzettek. Nagy részük ex katona volt, en meg egy kamasz, aki mégis lépést tartott velük. Mondjuk ennek hála meg is kaptam a bizalmukat és a tiszteletüket. Legelső feladatomnál alig lettem 18 éves és majdnem el is szúrtam, nem is kicsit. Csak 5 golyót kellett kiszedni belőlem, így annyira nem is lett rossz arány. Hiába a mágia és a pirokinézis, mindenhatók mi sem vagyunk. Főleg a fal túl oldaláról leadott lövésekkel szemben. Akkor öltem életemben először, nem meglepő mód piszkosul össze is zuhantam utána, de nem hagytak békén. Akkor szidtam őket ezért, ma már megköszönöm, csak egyikük se tudja meg.

Azóta már sokkal tapasztaltabb vagyok és kicsivel több golyót is bányásztak már ki belőlem. Utóbbit mondjuk mindig kevesebbnek mondom, ha kérdezik. Úgy kicsit jobbnak hat, mint a valóság, persze attól függ, hogy ki kérdezi. Gyerekeknek kicsit többet mondok, de csak nekik. Viszont olyan gyakran már nem járkálok idióták után, mint régen. Most inkább szivarozok nyugodtan egy jó pohár whisky mellett. Rendezgetem a fegyver boltom legális részét, meg a kevésbé legális részét. Attól függ, hogy éppen ki jön be az ajtón. Van aki ott helyben néz körül, van aki velem jön a hátsó raktár alatti pincébe az érdekes dolgokért. De persze a MorCorp továbbra is ott van a középpontban, ha megjelenik pár vékonyka, nagy szájú suttyó, akit meg kell tanítani lőni és futni órákon át 30 kg-s táskával. Elsőnek nem lehet rájuk adni a rendeset, így marad a lány méret.

Ami azt illeti, egészen élvezem ezt a fajta életet is. Kis semmit tevés, néha kimozdulni és elfogni pár célpontot, majd felvenni értük a fizetséget. Vén róka, de még egyáltalán nem rozsdás és ezt a szép kis feleség is megmondhatja, bárhol is legyen éppen. Akárcsak az a két mihaszna, akik még arra sem képesek, hogy ránézzenek az apjukra. Lehet, hogy rosszul neveltem őket és másképp kellett volna? Nem mintha annyira tudnék más módszert azon, amit én is átéltem, de ők azért mégis könnyebb utat kaptak. Néha azért mégis elgondolkozok azon az életen, ami mögöttem van. A sok harcon, lövöldözésen, tűzgolyón és egyéb mágiával kapcsolatos dolgon. A mostani washingtoni helyzetet elnézve, lehet mégis volt pár jó döntésem. Még, ha nem is túl sok, de azért volt pár.