pártállásom: semleges

- Anyu, apu.. - visszhangzik egy kétségbeesett 12 éves kislány elhaló segélykiáltása a hatalmas gyárépület valamelyik elhagyatott részéről, miközben kábultan magához térve ráébred arra, hogy nem ugyanazon a helyen van, ahol a legutolsó emlékei szerint lennie kellene. Fogalma sincs róla, miként kerülhetett ide, vagy hogy miért, mi célból. Az utolsó emléke az otthonából származik, miközben fennhangon olvassa fel a  kedvenc meséjét a plüssmackójának, egészen addig, amíg álomba nem szenderült.
Nem tett ő semmi rosszat, nem ártott egy léleknek sem. A rossz bácsikat szokták ilyen helyekre vinni, megbüntetni.. Mivel érdemelhetette ki hát a büntetését? Nem igazán tudott elképzelni más alternatívát a büntetésen kívül, ami végett ebbe az elhagyatott, elektromos micsodákkal teli helyiségbe szállíthatták volna, ami most körülvette őt.
Az apukája gyakran olvas fel neki bátor hercegnőkről szóló meséket, néhányukat saját maga találva ki, hogy elültesse a kislánya fejében az önvédelem gondolatát. Nem szeretné, ha egy nap arra a következtetésre jutna a lánya, hogy esélye sincsen egy nála erősebb férfivel szemben.. Rettenetesen a szívén viseli a kicsi lány sorsát, minta apaként szereti Zoya-t, még úgyis, hogy vér szerint nem is rokonok. Első látásra elbűvölte a kislány bája. A Moray család rá és feleségére bízta a kislányt, tudván, hogy családot szeretnének alapítani és már régóta is próbálkoznak, de sajnos nem sikerült gyermeket nemzeniük. A kis Zoya új lehetőségeket nyitott meg az ifjú házaspár előtt abban a pillanatban, amint alig pár hónapos babaként megjelent az életükben.
- Hol vagyok? Apu.. - A kislány kezdett pánikba esni, ugyanakkor igyekezett megőrizni a hideg vérét. Nem tehet hirtelen mozdulatot, az apukája nem örülne neki. Az ő szavai visszhangzottak a fejében: Légy résen, Зоя, ne tégy hirtelen mozdulatokat, csak ha azt látod, hogy a csúf bácsi nem figyel, ha ezt látod fuss.
Ez a mondat újra és újra elhangzott az apukája által felolvasott estimesékben, különböző változatokban ugyan, de majdnem mindig visszaköszönt valamilyen formában. Egy idő után furának is találta, hogy minden kislányt hozzá hasonlóan Zoya-nak hívnak, rá is kérdezett az apukájánál, aki ennek hallatán mindig elmosolyodott és a véletlent emlegette.
Ám, ekkor a kislány automatikusan kizökkent a gondolataiból visszatérve a jelenbe, mikoris halk lépések zajára figyelt fel. Egyre közeledtek felé. Ettől újabb pánik fogta el. Mozdulatlanul összehúzódott, levegőt is alig mert venni, síri csendben maradt és hallgatózott, mintha ott sem lenne, remélve, hogy így esetleg ő maga is láthatatlanná válhat a közeledőek számára. Tisztán hallhatta a saját szívverését is, amint kihagy egy-egy ütemet. A lépések kopogó hangja azonban nem szűnt meg, egyre hangosabb lett, ahogy az ismeretlen alakok is közelebb értek a lányhoz. A lépteket kisvártatva férfihangok is követték.
- Abram, valóban meg akarod ezt tenni egy 10 éves kislánnyal? - érdeklődik egy mély, zaklatott férfihang.
- Ez a kislány a legnagyobb fegyverünk lehet, idővel a szülei is belátják majd, hogy így van - válaszolt egy az előzőnél vékonyabb, ám sokkal határozottabb hang.
- Ha megtudja, mire készülsz, megöl - jelentette ki a kislány pártján álló férfi, legalábbis a szavai alapján. A lány a halál szó említésére nagyot nyelt. Nem akarta, hogy a szülei miatta öljenek..
- Akkor utánam ő fog következni, tudod jól. Az apja nagy hibát követett el, mikor megpróbálta elrejteni előlünk a lánya képességeit. - Látszott a férfin, hogy az elhangzottaktól hirtelen nagyon ideges lett.
Csak ne bántson, ne bántson, ismétlődtek a szavak a kislány fejében.. De a vér is megállt benne, mikor egyszer csak elindult felé az Abram névre hallgató férfi, közben egy éles tárgyat tartva a kezei között, olyan pozicióban, mint aki pont neki akarná szegezni azt.. és kisvártatva meg is tette, hiába próbált hátrébb húzódni, nem volt hová, falnak ütközött.. a fura kinézetű botját egyenesen a kislány hasának nyomta, mire ő csak egy erőteljes rázást érzékelt. Képtelen volt tovább magában tartani a sikolyait, legnagyobb igyekezete ellenére is előtört belőle. Érezte, ahogy az elektromos energia szétterjed az egész testében, egyre nagyobb hatókört befedve a közvetlen közeléből.. ami mintha a dühe és kétségbeesése növekedésével együtt csak nőtt volna, végül a helyiség másik felében levő falnak repítve nem csak az előtte álló férfit, de a másfél méterrel mögötte levőt is.
Fogalma sem volt, hogy csinálta mindezt.. vagy hogy miként ismételhetné meg, viszont nem is lett lehetősége rá, mert  ekkor hirtelen mély álomba merült.


Zihálva ébredtem fel a rémálmomból.
Nem hiszem el, hogy megint ugyanaz a gyerekkori emlék..
Évek óta kísért, mintha csak tegnap történt volna meg.
Azóta sem lettem előrébb a folytatást illetően, hogy mi történhetett velem, hogy juthattam onnan haza..
Senki nem hajlandó beszélni róla..
Az volt a második alkalom, mikor az erőm megmutatkozott. Valószínüleg a legelső miatt kerültem bele abba a szituációba, ami lelki szemeim előtt újra és újra felelevenedik előttem álomképek formájában. Senki nem erősítette ezt meg, de nem is kellett nekik, ahogy teltek az évek, egyre biztosabb lettem benne.
Viszont azt tudni szeretném, hogy mi történhetett pontosan azok után, hogy eszméletemet veszítettem 12 évesen, azon az ijesztő helyen.
Ám, ma nem engedhetem meg magamnak, hogy mély depresszióba essek.
Ma szállok repülőre és költözök az Egyesült Államokba, hogy egyetemi tanulmányaimat ott kezdhessem meg a GWU-n. Számítástechnika, jövök!

Azóta, hogy egyetem utolsó évétől csatlakoztam a MorCorp International IT részlegének tagjaihoz, majd bevontak a mögötte levő ügyletekbe is, az amúgy sem unalmas életem pillanatok alatt csak még izgalmasabbá vált.
Ez a bevonás konkrétan úgy indult, hogy véletlenül megtudtam valamit, amit nem szabadott volna a cégük mögött álló tényleges bizniszükkel kapcsolatban, majd védve a hátsómat felajánlottam nekik a segítségemet az aktuális "projektjükhöz". A dolog olyan jól alakult, hogy nem csak megmenekültem a büntitől, de idővel rendszeressé is vált a közreműködésem velük, egyre nagyobb és nagyobb megbizatásokat mertek rám bízni.
Tisztába kerültem a fejvadászat minden apró összetevőjével, érdekes és kevésbé érdekes részleteivel egyaránt. Elhihetitek ha azt mondom, ez a biznisz sosem áll le, mindig lesz kit felkutatni és "móresre tanítani".
Bár, azt magamtól ki nem találtam volna, hogy több közöm is van a vállalat mögött álló családhoz, mint amit az alkalmazotti munkaviszonyom magával hozott. Bár, hogy eről kinek van tudomása, azt egyelőre még homály fedi előttem.
Épp egy titkos orosz projekt miatt gyűjtöttem információkat mindenféle forrásból, mikor elém került egy  ősrégi cikk 2003-ból, egy olyan nevezetű újságíró hölgyemény tollából, akiről a cikk megjelenésének dátuma óta legális módszerekkel nem lehetett információt megtalálni a neten. Rejtélyes módon egy évvel később belefulladt a Kaszpi-tengerbe.
A cikk talán legszembetűnőbb mondatai ezek lennének: Hogy irányíthatja egy tíz éves kislány az elektromosságot?
A cikk nyílvánvalóan rólam szólt. De mi közük lehetett a Moray családnak hozzám? Illetve, miért lehettem ennyire fontos nekik, hogy eltüntessenek egy rólam írt cikket a föld színéről? Túlságosan sok volt az egybeesés az egykor engem kitartóan kísértő álmom, a cikk egyes mondatai és aközött, hogy milyen körülmények között bukkantam rá minderre.
Valami itt nagyon bűzlik.