Elküldésének ideje -- Vas. Május 23, 2021 11:08 pm
to Lenore
you are my strange addiction – – – – –
Nem akartam gondolkodni, nem akartam emlékezni és kurvára nem akartam másra figyelni, csak Nore-ra és magamra, el akartam felejteni mindent, úgy tenni ebben a pillanatban, mintha nem történt volna semmi sem közöttünk, elhinni naivan egy percre, semmi nem változott meg, nem emeltünk falat kettőnk közé. Hiszen működött a kémia most is, pontosan úgy ahogyan eddig is, évek óta. Valami mégis csak megmaradt az emberi énemből, hiába is éltem már régóta vámpírként.
Kellett nekem, minden porcikájára szükségem volt, hogy aztán magamhoz tudjak térni, így hát nem kíméltem, éppen ahogy ő sem engem, újra és újra megcsókoltam, letéptem a ruháját, hogy úgy férjek a feszes testhez, ahogyan nekem volt igazán kényelmes. Az alkohol és a vágy mámora egyszerre ködösítette el az elmémet, amikor kibontotta a nadrágomat és a kezébe vett. Olyan könnyedén vette el az eszemet az illatával, az érintéseivel, hogy egyetlen hosszú pillanatig el sem jutott a tudatomig, valójában mit is hallottam. Ám amikor felfogtam a szó… a név jelentését, az agyamat végleg elöntötte a vörös köd, ujjaim automatikusan a nő nyakára szorultak és eltaszítottam magamtól a szőkét, s csak akkor engedtem el, amikor már lelöktem magamról, nagyjából a kanapéra.
- Menj a picsába akkor, Alexejhez - a blöki nevét szinte csak odaköptem, nem üvöltöttem, de a hangom remegett a dühtől. Soha nem aláztak meg még ennyire. Felkaptam a whiskys üveget és meghúztam. Egy percig vacilláltam, aztán vámpírsebességgel tűntem el a lakásból. Az üveget lecsaptam a konyhapultra, magamhoz vettem a zakómat és szó szerint olyan erővel csaptam be az ajtót, hogy a tok körül a rosszul illeszkedő vakolat lehullott.
Elküldésének ideje -- Pént. Május 07, 2021 10:29 am
Solomon && Lenore
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
Vannak azok az örök érvényű megmásíthatatlan dolgok, melyeken erőnek erejével se tudunk változtatni. Ilyen a mi kettőnk kapcsolata is, az a kettőnk között húzódó kimondatlan kötelék. Mióta az eszemet tudom, te ott voltál mellettem, a jobb napokon velem örültél, míg a rosszakon támaszként álltál. Nem tudnám elképzelni, hogy milyen nélküled, mégis talán jobb lenne mindkettőnknek külön. Egymás gyilkosai vagyunk minduntalan, törünk, zúzunk és mérhetetlen csapásokat mérünk egymásra, hogy aztán órákkal később fellélegezzünk egymás karjaiban. Mégsem találunk nyugalmat, nincs menekvés számunkra önző módon kapaszkodunk egymásba, hogy a mámor közepette feledjünk. Keményen csapódnak egymásnak testeink, mintha semmi se számítana igazán, ruhámat feltűröd, hogy könnyebben hozzám férj. Hallom, ahogy édesen felnyögsz, mire egyetlen pillanat erejéig elmosolyodom. Talán ez az egyetlen dolog, amiben sosem okoztunk csalódást egymásnak. Nem bánom, hogy a ruhám anyaga összegyűrődik, ahogy azt sem, hogy letéped rólam a ruhát. Nem ez lenne az első eset, hogy egy estélyim így végzi. Szeretem, mikor a hajamba túrsz, így önkéntelen engedelmeskedek a hívásnak. Kéjes sóhaj törik fel belőlem, ahogy ajkaid végig csókolják a testem. Ez egy másfajta háború köztünk, mely rövid időre csillapítja az előzőt. Ez mégis más mint az előzőek, a kimondott szavainknak súlya van és nem tudjuk semmissé tenni, mérhetetlen csapásokat mértünk egymásra, melyek hegei örökre nyomot fognak hagyni bennünk. Az elmém egy része tudja, hogy ezen nem fogunk egyhamar túl lépni, ha egyáltalán sikerül. Testem a hűvös testednek feszül, mely megnyugtatja zilált elmémet és közelebb taszít a vágyhoz. Szükségem volt rád, arra, hogy kölcsönösen kihasználjuk egymás testét, mert nem látunk más megoldást, ahogy egymást se igazán. Nem látom tisztán a gondolataidat, bezárkóztál előttem és ez fáj, így a tested nyomán keresem a visszautat. Szívverésem magasabb ütemre vált és csak téged akarlak érezni, a haragot apránként felváltja a vágy és kitörli annak létét egy kis időre. Ujjaim végig szántják hajadat a tarkód mentén, hogy szabad kezemmel a nadrágodba nyúlok, hogy megmarkoljam férfiasságod. Csókjaidtól felsóhajtok, hogy aztán a következő pillanatban birtokba vehessem szádat. - Alexej... - suttogom ajkaid közé mindenféle gondolkodás nélkül és mire leesne, hogy mit mondtam már túl késő. Egyből ledermedek tudva, hogy te is hallottad, hála a képességeidnek. Zavarodottá válok és tudom, hogy újra felszítottam a szikrát, anélkül, hogy az előző tüzet eloltottuk volna.
Elküldésének ideje -- Pént. Márc. 26, 2021 10:01 pm
to Lenore
you are my strange addiction – – – – –
Mindig ugyanaz történt kettőnk között, és úgy látszott, minden megváltozhatott körülöttünk, a körülmények is, de mi ugyanazok maradtunk: egymás gyilkosai. A testünk keményen ütközött egymásnak, s hiába is volt a szőke ciklon halandó, ez nem egészen számított sem neki, sem nekem. Többet bírt el, mint bármelyik természetfeletti, ezzel magam is pontosan tisztában voltam. Feltűrtem a ruháját, amely csinos esését elvesztve gyűrődött össze, élveztem a forró testet az enyémnek feszülni, miközben az tépett és mart, ahol csak ért. Nore ajkai eltávolodtak tőlem, de csak alig pár pillanatig, hogy a nyakamat találják meg, harapásokkal tarkítva haladt lefelé rajta, miközben ujjai gyors mozdulatokkal szabadítottak ki, és önkéntelenül felnyögtem az érintésétől. Kezeim fejjebb szaladtak a testén, s a cipzár helyett letéptem Nore-ról a ruhájának zavaró részeit. Mit számított? A hajába túrva húztam vissza magamhoz, hogy aztán én csókolhassam végig a nyakát, a mellkasát, és haraphassak a melleibe.
Mindez persze nem változtathatott semmin sem, csak elfedtük egy rövid időre az egyre sokasodó problémákat és a kettőnk közt lángoló feszültséget és háborút, hogy aztán egy újabb szikra ismét mindent lángba borítson. Ebben az egyben biztosan meg tudtunk volna egyezni most: semmi nem tudja eltörölni mindazt, amit egymás fejéhez vágtunk és egyikünk sem fog tudni egyszerűen tovább lépni ezen az estén, bármit is tegyünk most egymással. Túl sok minden történt, túlságosan fájdalmasan érintett mindkettőnket és elmondhatatlanul sok kárt tettünk a másikban, mind a szavainkkal, mind a tetteinkkel. Hogyan is léphetnénk túl mindezen, ha még mindig ott zakatolt az egész a fejemben, s biztos voltam benne, Nore gondolatait is hasonlóan ostromolta mindez. Ezért is voltunk ilyen durvák és kemények egymással.
Miközben folytattam a ruha lebontását róla, közelebb húztam magamhoz, érezni akartam minden porcikáját, és azt, hogy a harag kitisztul belőlem az orgazmus által. Mert most csak használtuk egymást testét, mint mindig, amikor fájdalmasan messze sodródtunk egymástól és nem tudtuk megoldani a problémáinkat. Most pedig úgy tűnt, egyetlen ember felbukkanása az összes létező problémánkat felszította, mert minden ugyanabban vert gyökeret: az egymással való kimondatlan kapcsolatunkban.
Elküldésének ideje -- Szer. Márc. 10, 2021 7:06 pm
Solomon && Lenore
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
Hallom a hangjában azt a mérhetetlen keserűséget, érzem a belőle áradó sértettséget. De jelen pillanatban mocskosul hidegen hagy az egész. A harag túlságosan ellepte elmémet ahhoz, hogy normálisan gondolkodhassak. Szemére vetettem újra a nyilvánvalót, amit azelőtt sosem mondtam volna ki. Máskor is előfordult, hogy volt mellettem más rajta kívül, az mégsem érintette ennyire rosszul. Talán, mert az mind játék volt és minden este mellette hajtottam álomra a fejem, ő érinthetett, csókolhatott. Most semmit se akarok tőle, gyűlölöm és ezáltal szeretem is. Azt akarom, hogy még jobban fájjon neki és ez az érzés sose érjen véget igazán. A nevetése olyan mint a maró, kihányt epe, mely gusztustalanul kúszik fel az ember torkán, hogy újra megsebezze. Ez voltam én, a maró hazugság, mely befészkelte magát a bőre alá és sosem hagyta nyugodni. Hátra hőköltem az őszinteségétől, sosem csinált ilyesmit azelőtt, ahogy sosem adta a tudtomra, hogy a féltékenysége miattam lenne. Persze ez egyértelmű volt, de így kimondva teljesen más értelmet nyert, mintha egy vallomás lenne a részéről. Kissé eltátom a számat kikerekedett szemekkel, majd a büszkeség és a harag újra előtör és nyoma sem marad az előbbi meglepettségnek. Sértetten felhúzom az orrom, mintha nem lenne igaza. Inkább szóra se méltatom ezen kirohanását, míg az üvöltését pislogás nélkül tűröm. ...kurvára nincs jogod hozzá Most ő mar belém, hogy ez az adok-kapok játék működőképes maradjon. Sebeket tépünk fel egymásban, hogy aztán egy durva csókkal enyhítsük azt. Hamis gyógyír ez számunkra, mellyel minduntalan élünk. Bár tudjuk, hogy mérgezett mégis nagy kortyokkal iszunk belőle, akár a szomjan haló ember, ki kutat talál. A fájdalom erősebbé tesz minket és annyira a részünkké vált, hogy anélkül képtelenek lennénk létezni, éppen ezért tépjük, cibáljuk egymást, hogy aztán lehulljunk. Elbukunk és a hamvainkból újjá születve ott folytatjuk, ahol előtte abbahagytuk. Az alkohol sem segít, csupán enyhít a fájdalmon, mely újra a karodba taszít, mintha más nem is létezne. Nem érdekel mit hoz a holnap a pokol kapuját rég átléptük és nincs menekvés, se megváltás számunkra, csak végtelen szenvedés, hiszen arra kárhoztattuk önmagunkat. Hiába a vad csókok, forró érintések. A testiséggel leplezzük mindazt, minek léteznie se kellene. A gombok szerte rohannak a szobában, hogy legalább ők nyugalmat találjanak, míg az ölébe húz és viszonozza csókom. Combjaimba markol, mintha ez lenne számára az utolsó kapaszkodó, kissé felmorranok és képtelen vagyok eldönti, hogy az élvezet vagy a rosszallás váltotta ki belőlem ezt a hangot. Magához húz, hogy a vékony levegőréteg is kiszoruljon kettőnk közül, melynek nyomán egyből megérzem a csókunk nyomát a testén. A ruhám teljesen összegyűrődött, de ezen a ponton annyira nem érdekelt, hagytam hadd terüljön szét a kanapén, beterítve mindkettőnket. Egyetlen pillanatra sem engedem el, kezeim autómatikusan mozognak, ahogy kigombolom a nadrágját és lehúzom a cipzárt. A csókunkat megszakítom, ahogy végig csókolom borostás arcát, hogy a nyakán folytassam harapásokkal tarkítva az egészet. A vágy elegyedik az erőszakkal és önkéntelen egymásba simul, mintha mindig összatartoztak volna, ahogy mi ketten.
Dühös káromkodás közepette intettem le végül, mert szavakat is nehéz lett volna találnom arra mennyire kibaszottul dühös voltam rá. Igen, most már leginkább csak dühös voltam. A féltékenység meg a cserben hagyottság érzése eltörpülni látszott a tiszta harag mellett, amely úgy mart mint a sósav, abban a néhány szóban is, amit visszakézből vágtam hozzá.
- Te baszd meg, Lenore! - még az én fejemben is megfordult, hogy hátat fordítok a szőkének és egyszerűen elhúzok majd, akárhová, csak messze legyek tőle, mert jelen pillanatban nem bírtam elviselni a hazugságait, amikkel újra és újra belém rúgott, annak ellenére is, hogy már a padlón voltam. És ahogy újra a fejemre olvasta a kurva féltékenységemet, kényszerűen felnevettem én is, epésen.
- Tudod mit, játszunk őszintén: igen, féltékeny vagyok, mindig is féltékeny voltam miattad! De ha én emiatt vagyok vak, akkor Te a naivitásod miatt, magaddal szemben! - vetettem oda a szavakat egymás után, kivételesen túlságosan őszintén. Soha nem mondtuk hasonlókat egymásnak, hiába is bántottuk a másikat olyan sokszor és olyan kegyetlenül. Azonban most véglegesen elszabadult valami, ami nyilvánvalóan mindkettőnket fel fog zabálni, a kérdés pedig nem az volt, meg tudjuk-e majd állítani, hanem hogy lassan vagy gyorsan történik mindez. - Te se akarj engem kioktatni, kurvára nincs jogod hozzá! - üvöltöttem tovább, nem is foglalkozva azzal, ki hallja meg, akár az a nyomorult dög is hallhatta a cellájában, mit bántam én. Semmi mást nem akartam, csak hogy Nore ne viselkedjen úgy, mintha mindarról, ami történt én tehettem volna. Egy részem még azt is képes lett volna így kimondani, hogy mindketten hibásak voltunk, de nem úgy, hogy csak belőlem csinált bűnbakot. Azt az önérzetem nem volt képes lenyelni.
Mindennek ellenére a kemény, és cseppet sem szerető, szerelmes csók menedéket adott, nem csak nekem, neki is, éreztem, ahogy belesimult ebbe az érzésbe, ami ott lüktetett kettőnk között. Egymást marva, rángatva, belevájva a karmainkat a másikba forrunk össze a csókba, ami a szó legszorosabb értelmében méreg, de semmiképpen sem édes. Másnak talán még halálos is lenne, egyből a legkisebb dózisban is végzetes, ám mi oly régóta kortyoljuk mindezt a másikból, hogy szinte sóvárgunk érte. Fájdalmasnak kéne lennie ennek a felismerésnek, ám mint egy függő, szükségem van egy újabb adagra, így hát nem törődök azzal, mi történik a következő pillanatban majd, amíg Nore ajkai az enyémekbe harapnak.
Ahogy magamra hagyott egy rövid percre a kanapén, próbáltam kimászni abból a fojtogató gödörből, amibe olyan mélyen belezuhantunk, s talán volt is belőle menekvés, de az már kurva régen elveszett, mert egymás alatt ástuk egyre mélyebbre és mélyebbre. A kezem önkénytelenül nyúlt a finom test után, aminek melege vonzott, mint az éjszaka keringő bogarakat a lámpák fénye, és épp oly vakon és tudatlanul akartam megérinteni, hogy aztán egy pillanattal később a forrósága megöljön. Elvettem a felém kínált üveget végül, hagytam, hogy a whisky lefolyjon a torkomon, egészen addig míg a szőke ciklon meg nem szólalt, amire szívesen válaszoltam volna valamit, bármit, csak hogy éreztessem vele mennyire gyűlöltem abban a pillanatban, de kivételesen ő volt a gyorsabb nálam, és mire megszólalhattam volna, édes, mérgező ajkai ismét az enyémeknek feszültek, ujjai pedig gondolkodás nélkül tépték szét az ingemet. Hallottam a pattogó kis gombokat, ám nem törődtem velük, letettem az üveget valahová, csak az számított nem boruljon el, és húztam az ölembe Nore-t, úgy csókolva vissza, mintha az életem múlt volna rajta. Hasonlóan kemény mozdulatokkal martam a húsába: combja bőre besüppedt az ujjaim alatt, magamra húztam, hogy forró öle érezze a keményedő farkamat. A körmei szinte vágták a bőrömet, de az sem érdekelt volna, ha a szó szoros értelemben felhasították volna a mellkasomat. Élveztem. A fájdalmat is.
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
Úgy préseli ki a hangokat a torkán, mintha nem lenne képes többre. Mintha nem is akarna többet, de jól tudom, hogy ez csak a látszat a vihar előszele, ami belém kap, hogy aztán forgószélként felkapjon és atomjaimra cincáljon. Nincs menekvés, nincs visszaút. Ez a földi pokol, mit magunknak hotunk létre. A mi saját elcseszett gödrünk, mely feneketlen akár az üresség. - Bazd meg Sol! - vágom hozzá a tőlem megszokott stílusban eme jól ismert mondatot, hogy aztán még mérgesebben és ezzel együtt hangosabbn folytassam - Ó, hát persze a két szép szeméért, mi? Pedig azt hittem a farkáért - gyúnytól tocsog minden egyes elejtett szavam bele se godolva mit okozok ezzel. Direkt azt a testrészét említettem a farkasnak, a lehető legnagyobb fájdalmat akartam okozni Solnak, mert ilyenek voltunk. A bennünk lévő ürességet képtelenek vagyunk mással megtölteni mint fájdalom, éppen ezért leszünk egymás rabjai minduntalan. A bennem dúló harag arrogánssá tesz, mely egy nem létező felsőbbrendűséggel párosul. Elnevetem magam, de ez a kacaj messze áll a boldogságtól, epés és elveszett. - Ó, nem drágám! Ez nem az üzletről szól, hanem a farkasról odalent, akivel pár órával ezelőtt smároltam. Ez kibaszottul arról szól, hogy elmentek nálad otthonról és a féltékenységtől megvakultál. Mert az vagy, ezt mindketten tudjuk! 15 éve, 15 kurva éve csináljuk ezt az egészet és mindenben osztoztunk. Ne akarj engem kioktatni! - kiabálok vissza torkom szakadtából, újra szembesítve őt az igazsággal. Együtt építettük fel ezt az egész kócerájt, együtt néztük ahogy a lángok elemésztik az elődöm birodalmát. Mindig ketten voltunk, csak ő és én. Bonnie és Clyde. Mégis a pillekönnyű pilléreken álló szövetségünk meginogni látszik és ez arra sarkall mindkettőnket, hogy jobban bántsuk egymást. Megforgattam benne a pengét kíméletlen, hogy aztán gonosz mosollyal az arcomon folytassam a kínzását. Már nincs visszaút a végsőkig képes vagyok elmenni és ha ehhez az kell, hogy lemenjek a cellákhoz és megdugassam magam a farkassal akkor állok elébe. A benne élő szörnyeteg sosem riasztott, nem az késztetett megállásra. Inkább a gondolat, hogy még nem végeztünk. A háborúnk végeláthatatlan felvonásaiból ez csak egy volt. Megütöttem, nem először s nem is utoljára. Nem ismerünk más szeretetnyelvet, mint az erőszakét, gyermekkorunktól kezdve ez ivódott belénk, mit megfűszerez a vágy. Érzem a benne lélegző feszültséget, dühöt, amit a csókján át ad nekem, hogy egyesüljön a sajátommal. Tépjük-cibáljuk egymást, harcolunk a végsőkig, hogy aztán a semmi közepén a porba hulljunk, akár a vétkesek. Csókom viszonzásra lel, éppen olyan keményen, testem az övének feszül, mintha egyek lennénk, talán azok is vagyunk. Egyformák és végtelenül önzők. Kapaszkodunk egymásba, miközben tudjuk, hogy tönkre tesszük egymást. Haladunk előre egy olyan úton, ami sehová se vezet. A kanapén hagyom őt magányában, miközben újabb adag italt keresek. Anélkül nem fogom kibírni az est további részét. Szükségem van az alkohol bódító hatására és arra, hogy kitöröljem az emlékeimből maró szavait. Bele akarok fulladni az alkohol mámorítóan keserű ízébe, mely túlságosan hasonlít az életemre. Őt kémleltem, amint az üveg a magasba szökik kezemmel együtt, látom azt az apró mosolyt a szája szélén. Megállok előtte, miközben újra meghúzom az italt. Nem néz rám, ujjaival végig simít testemen. Szabad kezemmel az állánál fogva ösztökélem arra, hogy rám nézzen. Látni akarom a benn dúló poklot, miközben mindenféle finomkodás nélkül az ölébe ülök vele szembe. Kettőnk közé tolom a piát, felkínálva hogy ihat belőle, ha akar. Ha nem veszi el tőlem, akkor az asztalra teszem, ha meghúzza akkor rá bízom mit csinál vele. - Ne merj még egyszer szőke picsaként kezelni - morgom, majd mielőtt bármit is válaszolhatna ajkaimat az övére tapasztom. Durva mozdulat ez tőlem, a felgyülemlett haragomat vezetem le rajta. Nem tudom eldönteni mi hajt erősebb az iránta érzett feltörő vágy vagy a sértettségem. Ujjaim megtalálják a gombokat, de az alkoholnak hála képtelen vagyok kibújtatni a lukon, így inkább szét szakítom azokat, hogy a gombok szerteszét szóródjanak. Egyik kezemmel elkapom a tarkóját, míg a másik a mellkasán pihen, hogy aztán körmeimet végig húzzam rajta.
Szusszanásnyi levegőt préseltem ki a torkomon, ahogy a kapcsolati tőkét emlegette. Dühösen fújtattam, ami szavak nélkül is azt jelentette, ugyan már a kurva életbe! – Micsoda faszság! Ez nem a kapcsolati tőkéről szól… ez egy fasz, akinek a két szép szeméért úgy tűnik, borítanál mindent! Ennél okosabbnak hittelek – a szavaim nem túl hangosak, ám annál élesebbek, pengeként hatolnak a szőkébe, mintha nem is számítana, hogy mindaz, amit mondtam, mennyi kárt tett éppen ebben a pillanatban bennünk, a kettőnk viszonyában. Tulajdonképpen nevetséges volt ez az egész helyzet, mert nem hogy nem kellett volna előfordulnia ennek, valahol tudtuk a másikról, hogy igaza volt neki is. Valahol kibaszott mélyen. De a sértettségünk és a sebeink nyalogatása többet számított a jelen helyzetben.
Gyűlöltem… gyűlöltem, amikor úgy tett, mintha mindenki felett állt volna, mintha érinthetetlen lenne. Hogy lehetetett ennyire hülye, amiért nem látja, mi a valódi probléma. Azt nem vártam, hogy be is ismeri majd, mert az túl nagy luxus lett volna a részéről, és ennyi év után le is szartam, hogy igazat ad-e nekem vagy sem. De az, ahogyan arrogáns módon felemelte a fejét, csak még jobban felbaszta az agyamat. Gyűlöltem, amikor ilyen foghegyről volt képes kioktatni.
– Ó, bocsáss meg, hogy ennyi kurva év után azt mertem feltételezni, hogy a kurva közös hálózatunkat érintő ügyekben igenis magyarázatokat adsz – kiabáltam válaszként, úgy téve, mintha az lenne a legnagyobb gondom, hogy az üzlet hogyan fog működni, ha ennyire nem képes beavatni. De nyilvánvaló, hogy nem ez volt a baj. Mi a faszért zavar ez az egész annyira? Még számomra is ismeretlen volt a válasz, mert hosszú-hosszú évekig bárkivel is láttam Lenore-t, arról tudtam, hogy maximum időszakos jelenség, majd eltűnik. De a bundás barátunkkal nem ez volt az érzésem, mert ha már túl akart volna adni rajta, megtette volna. Kelendőek voltak a farkasok, és sokat fizettek értük, Tarasovért külön díjat is szabhattunk volna. Ezért baszott fel annyira, hogy az üzletre fogta ő is ezt az egészet, mert nyilvánvalóan nem a profitról szólt ez az egész.
Az arcán elterülő gonosz mosolyról tudtam, hogy akár valóban képes lenne meglépni, hogy elinduljon ahhoz a kurva farkashoz, és mindezt azért, csak hogy kikényszerítsen belőlem egy újabb reakciót, s ahogy egyre hátrább lépdelt az arcomon átfutott valami igazán mély és sötét, egy pillanatra kidagadtak a sötét erek a szemeim körül. Aztán reflexből hajoltam el a felém hajított üvegből. Aztán hirtelen közel volt hozzám, de csak fizikailag, fejben olyan messzire sodródtunk egymástól, hogy alig láttuk egymást a messzeségben. Talán ez az oka annak is, hogy elcsattant a két pofon, én pedig mindezt választ nélkül tűrtem, hogy aztán valódi bántás helyett a pulthoz szorítva csókoljam meg. Persze ez nem egy kedves gesztus, még ha külső szemlélőként úgy is tűnhet. Düh, keserűség és zavartság keveredett össze bennem, ahogy keményen Nore ajkainak estem, mire a nő egy röpke pillanatra megolvadni látszott, de aztán ugyanolyan kegyetlenséggel vágott vissza, ujjai a hajamba téptek. Eltolt magától, láttam a szemében, amit magamtól is tudtam: még nincs vége… mert sohasem ért véget az a héjanász, ahogyan egymásba marva próbáltuk a levegőben tartani önmagunkat és egymást. Gondolkodás nélkül csókoltam vissza ezúttal én, ahogyan magához rántott, fogaim a húsomba martak, mire szorosabban húztam magamhoz a testét. Engedtem a szőkének és hátrálni kezdtem a kanapéig vele, ahol végül a csókcsatánk megszakadt, amint a bútorra lökött. A párnák puhán csapódnak nekem, könnyedén kaptam el őket. Némán hagytam, hogy visszatérjen a konyhába, nem is érdekelt mit csinált; a térdeimen támaszkodtam meg és a tenyerembe temettem az arcomat egy pillanatra, majd átdözsöltem, mintha ez bármin is segített volna. Mondjuk a tisztán gondolkodásban… de semmi haszna nem volt a mozdulatban. Tekintetemet a nőre emeltem, aki egy újabb üveg whiskyt tartott fel, mint valami győzelmi zászlót, és ettől akaratlanul is halovány ívre görbült a szám. Ha megállt előttem Nore, kinyújtottam a kezemet, és az ujjaim végig simítottak a körvonalán, de nem néztem fel rá.
Elküldésének ideje -- Pént. Okt. 30, 2020 11:33 am
Solomon && Lenore
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
Nem tetszett a vissza vágása, minek hallatán egy frusztrált, mély sóhaj hagyja el ajkaimat. - Nyilván- motyogtam, bár biztos voltam benne, hogy hallja, ahogy azt is mekkora irónia leng körbe. Szemeimet forgattam, de nem voltam hajlandó normális válaszra méltatni eme gyerekes mondatát. Felhúzott és még messze volt a fehér zászló lengetése. Tisztában voltam vele mennyire megrázta az, amit pár órával ezelőtt látott, de nem tudott érdekelni. Rég elvesztettük azt a pontot, ahol nyugodtan tudnánk kommunikálni egymással vagy meg se találtuk. - Mióta hagyunk veszni egy ígéretes kapcsolati tőkét? - még nem kiabáltam, pedig az elfojtott indulatok minduntalan kikívánkoznak belőlem. Valahol a lelkem legmélyén tudtam, hogy a fele hazugság és csak magamat álltatom. Elbuktam és képtelen voltam kivonni magam a farkas bűvköréből, melybe oly könnyedén süppedtem. Jogosan haragszik rám, mégsem érzem azt, hogy magyarázattal tartozom neki. Én vezetem ezt az egész kócerájt mióta felégettem a múlt apró szálait és a hamuból teremtettem újjá mindent. Ez volt az éltem, aminek szerves részét képezte ő is, most mégis megingani látszott ez az ingatag lábakon álló jelen. Nincs rá kifejezés mennyire dühös vagyok rá. Sértetten beszívtam a levegőt, szemeim szikrákat szórtak. Jelen pillanatban gyűlöltem őt és még mélyebbre ásta magát a szavaival. Akár egy prűd, nagyvilági picsa magasba emeltem a fejem. - Természetesen! Minden alkalommal elvesztem az ítélőképességem, ha hozol egy újabb fogolyt - nem voltam hajlandó rá nézni. Fájdalmat okoztunk egymásnak, minden egyes szavunk egy-egy apró tüske, mely belénk ivódik minduntalan. - Nem tartozok magyarázattal neked! - kiabálom vissza arrogánsan, mintha felsőbb rendű lennék nála. Nem tudtam elmenni a keserű él mellett, amit kihallottam a szavaiból. Mégsem érdekelt a harag túlságosan elvakított és meggondolatlan tettekre sarkallt. A mondatok hamar buknak ki belőlem, melyekkel megszegtem minden ki nem mondott ígéretünk. A hosszú évek alatt sosem volt kérdés, hogy hozzá tartozom-e vagy sem, nem volt szükségünk arra, hogy kimondjuk. Mi ketten együtt voltunk teljesek, két bűnben fogant romlott teremtés. A legrosszabbat hozzuk ki egymásból, azt a pusztító erőt, mely mindent elsöpör és magával ránt a sötétbe. Mégis ő az egyetlen biztos pont az életemben, amihez ragaszkodom. Ketten vagyunk ebben a mérhetetlen sötétségben. A szavak elhangzottak, most már képtelenség őket vissza szívni. A levegőben maradtak, hogy aztán apránként belénk ivódjanak, mélyen a bőrünk alá. A jól ismert szavai hidegen hagytak, míg az üveg hangja jobban megviselt mint kellene és ezzel ő is tisztában van. Most mégis harmadrendűnek tűnt mindez, miközben a vitánk kezdett a csúcsára érni. Szükségem van egy hatalmas adag alkoholra, így magamhoz veszem a maradék whisky-t. Mégis mit akarok Alextől. Ez egy olyan kérés, amit magamnak is felteszek az első beszélgetésünk óta. Mégis most könnyebb Sol szemébe hazudni és hagyni hadd egye a féltékenység. Ahogy az ajtó felé int, egyből arra nézek egy ördögi mosollyal az arcomon. Meg is tehetném, sőt akár most el is indulhatnék. Várok még. A könnyed hazugságomról egyből lerántja a leplet, mire csak könnyedén megrántom a vállam. Egy lépés hátra. - Renden, megyek és megdugatom magam! - egyezek bele túlon-túl hangosan. Még egyet lépek, de nem azért, hogy az ajtó felé induljak. Csupán a kezemben lévő üveget hajítom felé, ami elől kitér. Utáltam a vámpírságának ezt az előnyét. Gyűlöltem azt a nyilvánvaló tényt is, hogy könnyedén hazudunk egymás szemébe, mintha a kéretlen igazsággal vagdalóznánk. Ez mind csak arról szól, hogy ki tud a másiknak nagyobb fájdalmat okozni, ki tud mélyebbre ásni. A szakadék alattunk tátong, legalábbis ezt hisszük miközben öntudatlan zuhanunk a semmibe. Kérdéseink a levegőben maradtak, ahogy közelebb léptem hozzá haragtól túlfűtve. Pillantásunk összeért, mégis úgy érzem egy hatalmas fal telepedett közénk. Éppen olyanok vagyunk, mint azok az emberek, akik lassan vakulnak meg, miközben a hályog apránként ereszkedik a szemükre. Még egy utolsó próbát teszek, hogy megértessem vele mégis mit jelent Alex neve és ezzel együtt ő maga is. Biztos voltam az elutasító válaszban, a józan ész újra pihenőre tért, hogy az agresszió vegye át a hatalmat. A kezeim gyorsan csattantak az arcán, mire egyből ökölbe szorultak a kezei. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy képtelen lenne kezet emelni rám, így egy csepp félelem nélkül néztem a vonásit. Ezt követően elléptem tőle, hogy piát keressek, legalábbis ez volt a cél, amit felül írt a tettével. Felém lép és maga felé fordít. Mire éppen megkérdezném mégis mi a francot akar ajkai kíméletlenül támadnak az enyémre, abban a pillanatban a konyhapult és közé szorultam. Egyetlen pillanat erejéig átadom magam az érzésnek, halk nyögést hallatok, hogy aztán visszacsókolva keményen a hajába markoljak. Kissé eltolom magamtól, levegő után kapkodok, tekintetünk összekapcsolódik. Még koránt sincs vége a harcnak, éppen csak egy újabb árnyalatát mutatja. Most én lendülök támadásba, magamhoz húzom egy újabb indulatos csókra, az alsó ajkába harapok erősen, mégsem annyira, hogy kiserkenjen a vére. Hozzá simultam akár egy kezesbárány, mégsem szándékoztam feladni a küzdelmet, a lehetőségre vártam. A csókcsatánk közepette elindultam vele a kanapé irányába, hogy aztán egy határozott mozdulattal rá lökjem. A kezembe kerülő párnákat hozzá vágom, mintha bármit is jelentene. Hatalmas levegőt veszek és hátat fordítva neki elindulok a konyhába megkeresni azt a bizonyos elrejtett üveget. Egy-két hangos szekrénycsapkodást követően magamhoz veszem az aranybarna nedűt és mint valami kincset a magasba emelem bizonyíték gyanánt. Mielőtt bármit is tehetne egyből meghúzom az üveget. Egy darabig csak nézem őt, ha nem lép semmit, akkor megindulok felé kezemben a piával. Még nem végeztünk...
– Hát persze, nyilván én vagyok az idióta – replikáztam gondolkodás nélkül, mert mérhetetlenül felbaszta azzal az agyamat, hogy úgy csinált, mintha egy fondorlatos terv részét képezte volna a bundással való smárolás és smúzolás. Ugyan már, a rohadt életbe! – Avass kérlek be, ha ilyen zseniális és hosszútávú elképzeléseid vannak! – kiabáltam a nőre, a hangomban lévő maró élből érezhette mennyire nem voltam hajlandó bevenni és gondolkodás nélkül lenyelni ezt a keserű pirulát. Sok mindent elfogadtam már az évek alatt a szőkével kapcsolatban, kurva sok mindent kérdés és zokszó nélkül teljesítettem is, és még több mindenben kellett csak a tekintetemet keresnie, ha akart valamit, és én azonnal meg is tettem, de ez az egész kibaszott helyzet… Ez most nem ment. Túlságosan felkészületlenül ért, és végtelenül összetörtnek éreztem magamat, még ha ezt nem is közöltem volna sohasem Lenore-ral.
– Talán mert elvesztetted a józan ítélőképességed egy farok miatt – köptem vissza a választ, nem is törődve azzal, mit jelentettek a szavaim. Pont annyira nem érdekelt milyen fájdalmat okozhattam Nore-nak, mint ahogyan neki sem számított egyetlen pillanatig sem ugyanez. A düh elborította az agyamat, a nőét is, és nem maradt semmi, ami gátat szabhatott volna a színtiszta rombolásnak, amibe újra és újra belecsúsztunk… együtt. Ez az egy dolog volt igazán és kizárólagosan a kettőnké: a kibaszott pusztítás, amibe ha belekezdtünk lavinaként sodort magával. És ahogyan kimondta, mennyire függetlennek tartja magát tőlem, éreztem, hogy a gyűlölet görgetege felgyorsult bennem. Nem voltam képes válaszolni, mert persze a nő tényleg nem volt az enyém, semmilyen formában, ezt még sem mondtuk ki – nem dörgölte soha így az orrom alá mindezt. Ezért volt annyira nehéz haraggal lepleznem a fájdalmat, ami megtelepedett a mellkasomban, hogyan beledöfte a kést a hátamba, majd meg is forgatta azt.
– Akkor mégis mi a picsának kellett beszervezned?! – vágtam rá dühösen, amikor felmerült, hogy nem tervezte magával vinni Bolyhoskát a bálra. – Mintha nem számíthatnál rám – ezek a szavak inkább voltak keserűek, mint haragosak, ahogyan ellöktem, hogy abbahagyja a kurva püfölést. Bármennyire voltam vámpír, azért kurva erőseket tudott ütni a nő. Nem néztem a szemébe, nem akartam hogy lássa, mennyire szarul érintett az a tény, hogy úgy éreztem, azt hiszi, képes lettem volna cserben hagyni. Soha, de soha nem hagytam volna szarban, eddig sem és a jövőben sem.
– Ó, baszódj meg Lenore! – vetettem rá a pillantásomat aztán, amikor az arcomba vágta a nyilvánvalót. Sok minden kavargott a fejemben, de képtelennek éreztem azt, hogy kimondjam: féltettem és ez a legnagyobb a bundás korccsal… jó és persze az is, hogy az ázott kutyaszag belepte a nőt, és ettől felfordult a gyomrom. Nem tudtam választ kicsikarni magamból, azonkívül hogy szitkozódtam, mert túl dühös voltam a nőre, hogy értelmesen megfogalmazzak bármit is. Ahogy lebasztam a pultra az üveget, láttam és tudtam, miért rezzent össze a szőke ciklon, de jelen pillanatban még az sem érdekelt milyen kellemetlen emlékei bukkantak fel a múltból ettől a hangtól. Aztán csak figyeltem, ahogyan a maradék whiskyt egyszerre lehúzta, és ezen más helyzetben talán még nevettem is volna, de most csak a szám széle rándult meg – ezzel elfogyott az alkohol…
– Neked elment az eszed, bassza meg! Ha annyira akarod, dugasd meg magad azzal a nyomorulttal, leszarom! – intettem az ajtó felé, hogy akár indulhatna is, de persze kurvára nem gondoltam komolyan, és ha meg is próbálkozna ezzel, tutira megállítottam volna, mert nem tudtam volna lenyelni ezt az egészet. – Sose tekintettelek szerencsétlen kislánynak és te is tudod, hogy ez nem igaz – hazugság az egész, és ismertem már annyira, hogy semmi mást nem akart már, csak bántani, hogy tovább görgessük a lavinánkat, ami egyre hangosabban zúdult lefelé, s kérlelhetetlenül utolért bennünket és betemetett. Elhajoltam az üveg elől is, úgy mint a korábbi pohár elől, ezek az apróságokat zavartak a legkevésbé, amikor üvöltöztünk egymással.
– Inkább az a kérdés, te mióta nézel engem egy fasznak, akit csak ugráltatsz? – ez legalább akkora hazugság volt, mint amit ő mondott nekem, és egy tisztább pillanatban nem mondtam volna ki a szavakat, de ez pont nem az a pillanat volt. Aztán hirtelen túl közel került hozzám, lenéztem rá, próbáltam valami mást is megtalálni a tekintetében, mint a haragot… – Leszarom – elutasítóan intettem a fejemmel, nem érdekelt, milye volt annak a vérfarkasnak. Éppen közölni akartam, hogy küldhetett volna egy kibaszott üzenetet a bál kapcsán, amikor elcsattant az első pofon, majd azt szorosan követte a második is. Az ütések nyomán ökölbe szorult a kezem, s eljutottam arra a pontra, hogy legszívesebben én is lekevertem volna neki egyet, bár erre maximum gondolati szinten voltam képes, mert soha egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy valóban ártsak Nore-nak. Helyette lehunytam egy röpke másodpercre a szemeimet, majd ahogyan elfordult tőlem, utána léptem, elég volt az emberi sebességet használnom, hogy megszűntessem a távolságot kettőnk között, és magam felé fordítsam, majd azzal a lendülettel durván megcsókoljam, két lépéssel hátrább kényszerítve pedig a konyhapultnak szorítsam.
Elküldésének ideje -- Vas. Szept. 27, 2020 5:56 pm
Solomon && Lenore
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
A szavaimra nem is reagál igazán, amivel csak még jobban felbosszant. Annyi düh és keserűség munkálkodik bennem, hogyha az egyszerre bukik a felszínre akkor minden össze törik. Túlságosan sokáig tartottam magam az este folyamán, mikor tombolni akartam volna. A morgása egy apró beleegyezés a részéről, jelen helyzetben nem is várhatok többet. Túlságosan dühösek vagyunk egymásra ahhoz, hogy normálisan tudjunk kommunikálni. Vajon létezik olyan? Valószínűleg nem és soha nem is létezett. Mi ketten a problémáinkat másképp oldjuk meg, mint a többi hozzánk hasonló. Megemelte a hangját, szavai mardosták a belsőmet. Talán azért, mert igaza volt vagy csak azért mert gyűlöltem, amikor ellenszegült. - Ne merészelj kioktatni és kétségbe vonni a tetteimet. Kibaszottul jó okom volt rá, hogy ezt tettem. Arról nem tehetek, hogy nem látsz tovább az orrodnál - burkoltan lehülyéztem, ami talán nem is volt olyan leplezett a részemről. Ahogy a tekintetünk összeforrt mindkettőnkből kibukott az összes bent rekedt indulat, sértés és vád, amit az est folyamán egymás fejéhez akartunk vágni. Napokkal ezelőtt világosan kifejtettem a gondolataimat arról, hogy nem akarom, hogy jöjjön ha késik. Mégis ismerem annyira, hogy tudjam sosem hagyna cserben, mióta együtt vagyunk minden tettével ezt bizonyítja. Ennek ellenére szembe mentem minden egyes megszokott taktikával. Tudta mivel hozhat ki a sodromból és nem is rest mindezt a tudtomra adni, hogy egy újabb arcul csapással támadjon. A szörnyeteg elkezdett munkálkodni bennem, a felszínt kapargatja, hogy minél előbb szabadjára engedjem és tombolhasson. - Ne legyél ilyen gyerekes! Nagyon nem áll jól. Amióta kétségbe vonod a tetteimet és a józan ítélő képességem, te seggfej! - válaszoltam vissza egyből éppen olyan stílusban, ahogy ő tette. Szavai késként fúródtak a szívembe, hogy aztán egy erős mozdulattal jól meg is forgassa benne. Vagdalózni kezdtünk, bele sem gondolva, hogy milyen károkat teszünk egymásban. Pedig azt tettük, minden egyes alkalommal. Olyanok vagyunk mint két lassan ható méreg, mely függővé teszi a használóját. Képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni, annak ellenére is, hogy folyton bántjuk egymást. Belül minden egyes alkalommal tönkre tesz és sebek keletkeznek a fekete szívemen, ami még hűvösebbé tesz a világ rezgéseire. A lehető legaljasabb módon vágtam vissza, ahogy megemlítettem neki a tényt, miszerint nem tartozom hozzá. Ez volt a keserédes igazság, amit sosem mondatunk ki egymásnak, mert egészen eddig szükség sem volt rá. Mégis valahol megszegtem a kimondatlan ígéretünket, mit némán suttogtunk az égbe aznap este, amikor az övé lettem. Most mindez egy halvány füstnek tűnt, amit a szél messzire visz magával, hogy átadja helyét a lángoló pokolnak. Nem vártam meg a válaszát, nem volt rá szükség. A bennem lakozó szörny megszabadult láncaitól és munkához látott. A pohár mellé ment, amire számítottam is, mióta vámpír sokkal nehezebb ellátnom a baját. Vasmarokkal szorította a csuklómat, ezzel meggátolva abban, hogy újabb erős ütéseket mérjek élettelen testére. - Mert szerinted végig ez volt a tervem? Most ki beszél éppen faszságokat, Térj már észhez! - kiabáltam vissza, majd az enyhe lökéstől kissé hátra tántorodtam, míg ő az üvegért nyúl újfent - Tudod mi a legnagyobb bajod? Az, hogy kibaszottul féltékeny vagy rá! Az egész életedet úgy élted, hogy ott voltam melletted és megosztottam veled az ágyam. Miből gondoltad, hogy jogod van kisajátítani? - üvöltöm neki, azzal sem törődve, hogy valamelyik emberünk meghallja. Kérdése kissé meglep, de nem vagyok olyan hangulatban, hogy normálisan tudjak vele társalogni. Még koránt sem végeztünk. Ahogy az üveg a pultnak csattan egyetlen másodperc erejéig össze rezzenek. Ez a mozdulat túlságosan ismerős és olyan képeket vált ki belőlem, amire nem akarok emlékezni. - Ó persze, elnézést kérek! Elfelejtettem említeni, hogy újabban lakosztályokat gyártunk a foglyoknak, sőt ki is próbáljuk őket! - szavaim gúnyban úsztak, hogy ezt követően megtörjem a tíz lépés távolságot. Nem azért mert annyira közel akarok lenni hozzá, egyből az üvegért nyúltam és úgy meghúztam, ahogy az előbb ő. Egyetlen apró különbség volt kettőnk húzása között. Ő a pultra vágta a kristály üveget egy nagyobb kortyot követően, míg én kiittam a tartalmát. - Minek mondjak bármit, ha úgy sem érted és faszságnak gondolod? - tettem fel a legnyilvánvalóbb kérést, hogy aztán széttárjam a karjaimat - Mégis mit vársz tőlem? Tudod mit akarok kezdeni vele? Azt akarom, hogy jó keményen megdugjon, úgy ahogy te sosem tennéd, mert gyáva vagy! Gyűlöllek! Mindig úgy nézel rám, mintha még mindig az a szerencsétlen lány lennék, akit pár órája erőszakoltak meg! Azt hiszed nem vagyok képes egyedül dönteni? Nem tudok józanul gondolkodni? - felé emelem az üres üveget, hogy aztán felé dobjam, a hazugságok olyan könnyedén buknak ki a számon, mintha mindig is hozzám tartoztak volna - Mégis mióta nézel egy faszságokat beszélő lotyónak? - közelebb lépek hozzá, testünk majdnem összeér Mindent akarok azt, ami neki van. Emberei, hatalma, befolyása! Egy kibaszott Tarasov! Ha ezt nem látod akkor vak vagy. Ja és ezt elfelejtettem - egy határozott pofonnal jutalmazom, aminek egyből meg is kapja a párját - Baszd meg Solomon! - teszem hozzá a nyilvánvalót, hogy aztán ellépve tőle újabb adag piát keressek a konyhában, feltéve, ha utamra enged.
Elküldésének ideje -- Vas. Szept. 13, 2020 9:29 pm
to Lenore
you are my strange addiction – – – – –
A rendkívül fantasztikus, és kibaszottul előrelátó elképzelését a korábbi találkozóról csak elengedtem a fülem mellett, mert mindketten tudtuk, hogy ez az egész nem arról szólt, ki késett el. Már régen nem. Kurvára nem ezen volt a hangsúly, és kezdett rohadtul irritálni, hogy Nore egyáltalán nem óhajt felelősséget vállalni az este történéseinek jó része kapcsán. A bizalmasommal kapcsolatosan csak mordultam egyet, amiben jeleztem, hogy tudomásul vettem, mit akart a nő.
Más esetben, ha valaki így viselkedett velem, mint a szőke ciklon, és nem téphettem a fejét, akkor mély levegőt vettem és elszámoltam magamban tízig. De ez Nore esetében nem működött sohasem. Már gyerekkorunkban is csak miatta tudott úgy elszállni az agyam, hogy elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, s ez nem változott meg azóta sem, hogy megszűntem embernek lenni.
– Nehogy már kiselőadást tarts nekem, bassza meg! – csattantam fel az utolsó szavaira. – „Több a megengedettnél”? Tudod, mi a több a megengedettnél? Az hogy az a korcs elvette a józan ítélőképességedet! – fel sem tűnt, de egyre hangosabban ejtettem ki a szavakat. Az agyamat most is kezdte belepni a vörös köd. Aztán a tekintetünk találkozott és valami végérvényesen elpattant mindkettőnkben. Szinte láttam a szembogara mélyén, ahogyan felbugyogott benne minden elhallgatott szó az estéről, minden, ami miatt keserű, kellemetlen íz töltötte be a szánkat.
– Talán úgy, hogy nem akartalak szarban hagyni – üvöltöttem vissza, majd dühösen felhorkantam, amikor arról Bolyhoskáról sajátjaként beszélt. – Ó, bocsájtsd meg, elfelejtettem, hogy ebben itt nem ketten vagyunk, hanem csak te! Mióta lett ez a kibaszott üzlet csak a tiéd?! Világosíts már fel, mióta vagyok a kurva beosztottad a társad helyett! – vetettem oda, szinte foghegyről, és cseppet sem érdekelt, mennyire dühítette fel bármelyik szavam még jobban Nore-t. – Na, ezt jól látod! Ez nem a farkasról szól, hanem rólad, meg hogy mekkora faszságot csinálsz – ez a mondat végtelenül fájdalmasan és őszintén csengett, ahogy kimondtam hangosan. Az sem érdekelt volna, ha tagadja, mert nem számított. Ez az egész ott volt köztünk, és talán mégis csak a fogolyról szólt, nem kizárólag Lenore-ról, meg rólam is. Nevetséges volt ez az egész. A következő szavai fájdalmasan martak belém, ennek ellenére valahol, a józan eszemmel tudtam, hogy tényleg nem volt az enyém, éppen ezért nem is kérhettem volna számon, ám a jelenlegi helyzetben, amikor kibaszottul elgurult már mindkettőnk nyugtatója, mindez nem fér össze a bennem kavargó tehetetlen dühvel, meg a féltékenységgel, ami igenis ott dolgozott bennem. Válaszolni pedig nem volt időm, mert a következő pillanatban már a mellkasomat püfölte az ökleivel, s hiába voltam vámpír, Nore meglepő erővel sújtott le újra és újra. Abban a pillanatban, ahogyan a pohárért nyúlt, oldalra léptem kissé, s az üveg csörömpölve tört szét a falnak csapódva. Elkaptam a nő csuklóit, hogy ne tudjon tovább verni, miközben tovább kiabáltam vele.
– Én kinek képzelem magam? Annak a fasznak, aki egész kibaszott életében ugrott, ha valamit akartál és ezért soha nem várt semmit. De azt mertem remélni, hogy az olyan kaliberű faszságokról tájékoztatsz, mint hogy az új pincsidet elviszed a bálra. Úgyhogy te baszd meg, Nore! – ellöktem magamtól a nőt, de éppen csak annyira, hogy hátra kelljen tántorodnia néhány lépést. Még ilyen elborult állapotban sem tudtam volna neki ártani, annak ellenére sem, hogy kívülről biztosan úgy tűnhetett, képes lettem volna megfojtani. Az üveg bourbonért nyúltam, és a poharat mellőzve meghúztam az üveget. Mostanra azért már éreztem, hogy az a számolatlan mennyiségű whisky bennem volt, bár mindannyian tudtuk, hogy mindez csak ideig óráig hatott nálam.
– Mesélj már, mit akarsz kezdeni a bundással? Mert hogy nem árúnak szánod az kibaszottul nyilvánvaló – kérdeztem széttárt karokkal, majd hangos csattanással találkozott a bourbon a pultlappal, de nem tört el. – Vagy én maradtam le a foglyok újfajta elszállásolásáról? – kérdeztem a konyhapult szélének támaszkodva, úgy tíz lépés távolságra a nőtől.
Elküldésének ideje -- Kedd Szept. 01, 2020 6:47 pm
Solomon && Lenore
So you leave me feeling dirty Because you can't understand
A napunk túlságosan hosszúra nyúlt és a kocsiban beállt csend se segített a helyzeten. Persze ez mind annak volt köszönhető, hogy ő és én külön utaztunk. Nem állt szándékomban magára hagyni a farkast, amíg vissza nem érünk a bázisra. Talán magam miatt, talán csak az este miatt. Vagy éppen ezért, hogy a lehető leghosszabb idei kerülni tudjam a vámpíromat, akit ugyanúgy fojtogat a helyzet, ahogy engem. Túlságosan régóta ismerem és mégis, mintha több évtized választana el minket egymástól ebben a pillanatban. Vajon mikor szűnt meg a kettőnk közötti összhang? Ez csak egy múló állapot? Reményeim szerint igen. A ki nem mondott feszültségek beszélnek belőlünk csupán. Elhitetem magammal ezt az apró hazugságot és hagyom, hogy szárba szökjön. Nem akarom a megérzéseimre hallgatni most az egyszer. Naiv akarok lenni, mint aznap este a kikészített ruhámat bámulva. Tudtam, hogy tudja egyetlen szó nélkül, hogy jelenése van nálam, mégis úgy éreztem helyesnek, ha a tudtára adom. Szükségem volt szóbeli megerősítésre, ami hihetetlennek tűnik. Hangtalanul követett az iroda fölötti lakásomba, hogy végre számot vessünk mindenről. A hidegháborús hangulat maga volt a pokol. A mi saját, egyedülálló poklunk, melyet magunknak hoztunk létre. Nem kellett rá néznem, hogy tudjam az ital után fog nyúlni, éppen ezekre a pillanatokra tartottam egy üveggel a legjobb bourbonból. Nekem is töltött, máskor értékelném eme gesztusát, de most szimplán egy villámló tekintettel jutalmazom, amit nem rest viszonozni. Ó, hát persze Gregor, a notórius késő, akinek mindent elnéztünk egészen a mai napig. - Ezért kellett volna egy órával előbbi időpontot megbeszélned vele. Timnek majd szólj, hogy jöjjön be hozzám az irodába. Egy kis plusz feladatot fog tőlem kapni - az első mondat egy ténymegállapítás a részemről, mintha arra akarnék utalni, hogy ő cseszte el. Aztán úgy beszélek, mintha ez egy kibaszott hétköznap lenne és semmi érdekes se történt volna. Nem tehetek róla, Tim nevének hallatán mindig ellágyul egy kicsit a jégbe zárt, fekete szívem. Olyan nekem az a kölyök mintha az öcsém vagy a saját gyerekem lenne. Aztán az apró melegséget egy fagyos fuvallat váltja fel, ahogy meghallom a mellékes megjegyzését. - Az a húsz perc a mi szakmánkban húsz évnek számít. A presztízs nagyon fontos, főleg ha olyan körökben mozogsz, mint ma este. Szóval az a majdnem húsz perc több a megengedettnél - látom, amint aprólékosan a kanapéra helyezi a zakóját, amiben kicseszettül vonzó volt este. De ez mellékes, ahogy az is, mennyire nem vesz rólam tudomást. Ó, szóval így játszunk? Ám, legyen! Földöntúli szavaimat követően inkább a pultra helyezem a poharat, mielőtt apró darabokra törik a kezemben és felvágja a lágy bőrt. Nem akartam, hogy kiserkenjen a vérem. Most nem. Érzem a változást benne, ahogy a feszültség apránként felszínre tör, úgy jön elő belőle a vad. Tekintetünk össze kapcsolódik, két kavargó örvény találkozása, melyek végleg elnyelik egymást. Nincs menekvés, se megbánás a szavak rég elfogytak és értelmüket vesztették. Kizárólag mi vagyunk ketten, egy láthatatlan szakadék peremén táncolva. Ostoba módon bekötött szemmel és csak várjuk a végső zuhanást. A semmibe. - Azzal jövök, amivel csak akarok. Nem te fogod nekem megmondani mit csináljak főleg nem ebben a helyzetben - kirobbant belőlem az összes elhallgatott szó - Hogy a picsába gondoltad, hogy eljössz? Megmondtam, ha késel ne merészeld odatolni a képed. Az én foglyom azt teszek vele, amit akarok. De ez kurvára nem róla szól! - újabb hazugság, hiszen az egész a farkasról szólt azóta, hogy képtelen voltam rajta túl adni fél nap leforgása alatt - Mégis mi közöd van hozzá, hogy kivel smárolok? Nem vagyok a tulajdonod! Nem tartozom elszámolással neked! - még egy, ami fájdalmasan égeti a torkomat, mégis gondolkodás nélkül buknak ki rajta a szavak. Nem érdekelnek a következmények, ahogy az sem, hogy szavaim mentén fokozatosan emelkedik a hangom. Kezd elborulni az agyam, képtelen vagyok logikusan gondolkodni. Tessék, itt van az igazi szörnyeteg, megbújva a sötétben, ki ilyenkor örömmel mászik elő rejtekéről. Bekebelez, hogy aztán átadva neki magam a túlélésért küzdjek. Mindazért, amit gondolok és aki vagyok. - Mégis mi a faszt képzeltél magadról? Kinek hiszed magad? - teszem fel a kérdéseket, de meg sem várva a válaszát elkezdem verni a mellkasát, amilyen erővel csak tudom - Baszd meg Sol! - kezeim közé kerül az előbbi pohár, hogy aztán egyből hozzá is vághassam.
Néma dühvel ültem be a bál igen szerencsétlen végén az autómban, és csak odavakkantottam a szőke ciklonnal, hogy nála találkozunk. Mindketten tudtuk, hogy ez részben elvárás is a nő részéről, bár nem ezért szándékoztam követni, miután porzó kerekekkel, alig pár perccel korábban mint Nore, megálltam, és vissza kellett fognom magamat, hogy ne csapjak akkorát a kormányra, hogy az eltörjön az ütésem alatt. Néha csak zavaró körülmény volt a vámpírságom. Minden izmom fájdalmasan húzódott, ahogyan követtem a szőkét a lakására, és kussban, összeszorított fogakkal léptem át a küszöböt mögötte. Na nem azért, mert olyan kurvára szégyelltem volna magamat a bálteremben történtek miatt, sokkal inkább azért, mert olyan kibaszottul mérges voltam, és életünkben most először nem tudtuk lerendezni egymást, aminek hála ez az egész csak szorította belülről a mellkasomat. Üvölteni volt kedvem, de hirtelen a csend ránk szakadt a négy fal között és nem is tudtam hol kezdhetném „újra” ezt az egészet.
Amíg Lenore levette a cipőjét, én a konyhájába léptem és kérdés nélkül vettem elő egy üveg bourbont, amit mindig tartott otthon, meg két poharat, de először csak magamnak töltöttem jó két ujjnyit, hogy rögtön le is húzzam. Villogó tekintetemet rá függesztettem, szinte pattogott a levegő kettőnk között. „Normál” esetben ezt még élveztem is volna, de most csak kibírhatatlanul fojtogatott az a hidegháborús helyzet, amibe belekeveredtünk.
– Késett az a fasz Gregor… Nem tudom mit képzelt. A vér rendben van, Tim biztonságban elhozta – nem kellett kimondanom, a válaszomból tudhatta, Gregort komolyan megfenyegettem, hogy egy életre megjegyezze, hogy engem vagy a királynőt nem várathatja meg, egyetlen pillanatra sem, és kurva gyorsan gondolja végig az életét, ha ez még egyszer megfordulna a fejében. Figyeltem, ahogyan vizet töltött magának, így nem kínálgattam felé a whiskyt, de még nem ittam meg a neki kiöntött adagot, ráértem vele később is. – De itt jegyezném meg, hogy alig húsz percet késtem – dühös mosolyra húzódott a szám, majd letettem a poharamat, és lehámoztam magamról zakómat. Nem is néztem rá, különös műgondot fordítottam a következő percekben a zakóra, amit végül a kanapé karfájára fektettem. A hideg, nyugodtnak érző hang azonban felháborított. Újra. Kurvára. Lassan fordultam a nő felé.
– Komolyan? Baszd meg Nore! Én hisztiztem? Mégis mi a faszomat gondoltál? Hogy majd örömömben ujjongani kezdek, miután végig nézhettem, ahogy lesmároltad azt a korcsot? Te hogy a picsába gondoltad, hogy egy kurva szó nélkül elviszed magaddal? És most ne merészelj nekem a főnök kártyával jönni! – még nem üvöltöttem igazán, bár felemeltem a hangomat, de ez még nálunk semmiség volt. Kortyoltam egyet a bourbonből, ahogy visszaléptem a konyhába. A tekintetemet Noréba fúrtam, most hogy végre engem figyelt, és nem akarta mindenáron elkerülni a pillantásomat. A vámpírság nagy előnye volt, hogy igazán ennyi pia után sem álltam fejre. Az ajkaim szétnyíltak, nyelvemet végig futtattam a felső fogsoromon, miközben megvakartam az államat. A némaság kezdett felszállni rólunk, és éreztem a késztetést, hogy a szokásos formában rendezzük az ügyeinket.
Nagyon, nagyon hosszú napom volt és ha ez nem lenne elég még fel is idegesítettek. Azt hittem gyorsan letudom a rendezvényt, szerzek pár új kuncsaftot hála a farkasnak. Végül is sikerrel jártunk, de azzal nem számoltam, hogy Sol a félig-meddig parancsom ellenére is eljött. A pár nappal ezelőtti vitánkkor is megmondtam neki, hogy ha késik inkább ne jöjjön. A mi szakmánkban nem megengedett a késés, azzal rossz fényt vet rám és ezáltal az üzletre is. Ezt nem engedhettem meg magamnak, jobb szerettem időben érkezni vagy ha lehet akkor egy kicsit előbb. A bál alatt volt egy pillanat, amikor úgy érzem magam, mintha vissza mentünk volna az időben arra az estére. Mégis a bál alatt szóváltásunk mindenben eltért az eddigiektől. Nem szoktunk így vitázni és ez mérhetetlenül bosszantott. Szerettem volna kiabálni, verekedni és törni, zúzni. De nem tehettem és ez bosszantott a legjobban. Jogosan volt feldúlt állapotban, de a szavai kellőképpen kihoztak a sodromból az este folyamán. Túlságosan jól ismer, mégsem gondolta át eléggé a tettei lehetséges következményét. Szavai épp olyan élesek voltak mint az enyémek, túl sok olyan dolgot mondtunk egymásnak, amit soha azelőtt. Megint sikeresen felidegesítettük egymást, azzal a különbséggel, hogy esélyünk se volt normális felnőttek módjára kezelni a helyzetet és kiüvöltözni magunkat. Pedig olyan szívesen pofán vertem volna már akkor, hogy aztán megpróbáljam péppé verni. Egészen mostanáig, amikor végre átléptem a lakásom küszöbét, míg ő egyetlen szó nélkül követett. Egyetlen sóhajjal ledobtam a táskámat a kanapéra, hogy aztán kibújjak a magassarkúból, ami megkínozta a lábamat. A kettőnk közé telepedett csönd sokkal fojtogatóbb volt, mint bármi más. Könnyebb lett volna kiabálni és mindent a szemére vetni, de képtelen voltam rá. A gondolataim ezer fele kószáltak. Valahol a sötét lelkem mélyén még mindig mérges voltam rá, de az est nagy részében olyan mélyen eltemettem magamban, hogy az már fájdalmat okoz. - Ha a szállítmánnyal minden rendben volt, akkor mégis mi a francért késtél ennyit? - teszem fel a kérdést, miközben egyetlen pillanatra csípőre teszem a kezem, hogy aztán elkezdjem kiengedni a hajam. Nem kell rá néznem, anélkül is érzi a hangomból kicsengő parancsoló stílust. Tudnom kell mi történt a legújabb szállítmánnyal. Közben öntök magamnak egy pohár vizet, ennyi alkohol után az a minimum, hogy elkezdek hidratálni. - Attól független, hogy az este nagy részében jól végezted a munkád még nincs elfelejtve az a gyerekes hiszti, amivel indítottál. Mégis hogy a picsába gondoltad, hogy egy szó nélkül beállítasz? - a hangom földöntúli nyugalomról árulkodik, mintha semmi baj se lenne, de ez csak a látszat. A pohár a kezemben láthatóan megremeg, erőt kell vennem magamon, hogy te törjem össze. A tekintetem végre rá emelem, egyik szemöldököm kérdőn a magasba szökik.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
