Belülről rágcsálja az alsó ajkát, miközben a szemei a főnökasszony hátáról lecsúsznak az asztalon pihenő mappára. Lawren Demaury. Hogy ő mennyire utálja ezt a nevet. Persze most ennek használata zavarja a legkevésbé. Vajon miért van itt? Vajon mi van benne? Megfélemlítés, mi? Tuti az. Annak kell lennie.
Hirtelen kapja fel a mappáról a fejét azzal a citromba harapott kifejezéssel, mint akit rajta kaptak, amikor a nő az asztal felett félig áthajolva a szemeibe vájja a sajátjait. Erre nem lehet mást mondani, mert jelenleg úgy érzi, mintha valóban karmokat akasztanának a szemgödrébe, és az sem segít, hogy ráadásnak még az a kurva is hátulról kaparász az agyában. Nagyot nyel. Komolyan veszi, amit Lenore mond, hisz nem tudja, hogy a nő jó eséllyel nem bántaná. Még csak reménykedni sem mer benne. Néhány másodperc erejéig megfordul a fejében, hogy talán engednie kellene a vállaira nehezedő nyomásnak, hátra kellene dőlnie és elmerülnie a nemlétezésben, a sötétségben, miközben a mellkasában lakó őse átveheti az irányítást. De minden alkalommal nehezebben kapja vissza. Ha valaminél jobban fél, mint ez az egész helyzet, az a megszállás. Tudja, hogy egy nap akár örökre is elveszítheti önmagát, ha elég ostoba hozzá. Tudja, hogy a prioritásának annak kellene lennie, hogy megszabaduljon a kísértettől. Mégsem teszi. Az ő titka. Erre gondol, amikor már azt gondolná, hogy ennél rosszabb nem lehet. Sajnos lehet.

Jaj, hát nézzenek már rá, mindjárt elsírja magát.

Szóra nyitja az ajkait, úgy tűnik, még csak nem is kell húzni belőle a szavakat. Aztán hirtelen valami mégis átfordul a tekintetében. Úgy tűnik, az eddigi meghunyászkodás után a védekezés a támadás lesz valami bizarr belső impulzus hatására. Hát nem tartott sokáig, hogy Lala megint… Lala legyen. – A kormány elmehet a faszba! És Alice is elmehet a faszba! – Hirtelen és viharosan áll fel a székből. Jellemző a fiúra, hogyha pánikol, akkor dühössé válik, csak rá kell nézni. Mégis, elég Lenore szemeibe néznie ahhoz, hogy máris visszavegyen kicsit. Összeszorítja az ajkait, hamarosan már megadóan húzza a száját, majd vissza a széket maga alá, hogy helyet foglaljon, ha nem kap golyót azonnal.
- Másfél éve… azt hiszem… – Nehéz lenne behatárolni. AJ valamivel hamarabb jelent meg, mint a képességei és emiatt akkoriban szinte mindig be volt állva. Az is kérdéses volt számára, hogy haluzik-e vagy tényleg tárgyakat mozgat a gondolataival.

Krisztus fasza.
Nagyjából ennyit tudna hozzáfűzni a múlt hónapban történtekhez. Legyen szó a grandiózus partiról, az Ivannal való bajuszakasztásáról, vagy szimplán annak az árnyékáról, hogy a főnökasszony úgy alapjáraton is széttaposná a tűsarkújával a golyóit. Mert ugye a múltkori – számára rettentően kínos – beszélgetésük nem volt elég, nem volt elég az, hogy a félresiklott munka után Lenore irodájában landolt, és a léha testtartása helyett még a székben is kihúzta magát (!!!) hogy azzal, meg a szempillarebegtetésével meggyőzze, hogy semmi nem történt, hogy rosszul látták. Hajszálgörbülés nélkül távozott az irodájából, pedig tudta jól ő is, hogy most már a főnökasszonya is tudja jól. Tudja jól.

Olykor azt kívánja, hogy bárcsak hullámvasútnak nevezhetné az életét. Egyszer fent, egyszer lent. De a hatalomátvétel óta már-már zuhanórepülésnek lehet nevezni. Lélegzik, ennyi. Van különbség a lélegezni és az élni között. Mielőtt AJ megjelent, legalább egyszerűen voltak a dolgok. Ő rendesen végzi a dolgát, tartozik valahova, és Lenorenak csak a cuki és félig félelmetes oldalával találkozhat. De mégis mire számítson most? Amikor észnél kellett volna lennie, elvonási tünetei voltak, szorongott, fegyverrel hadonászott. Arról nem is beszélve, hogy milyen szép ívben vágta a falhoz Solomont, amikor hozzáért ahhoz a szőke kurvához. Nem, nem a főnökasszonyára gondol, a másikra. A pornós nevűre.

Szóval megint itt tartanak. Be az irodába, le a székre, úgy érzi magát, mintha a fogorvosi ítéletre várna, hogy vajon felfúrnak-e az agyáig vagy sem. Csakhogy ezalkalommal nem találja magát szemben a főnökével. Nem vár rá a székéből figyelve, ellenben háttal áll, kifelé nézve az ablakon. Lala nem szól semmit. Úgy teszi le magát, mint a kisangyal, de minimum, mint akinek valamit feldugtak a seggébe. Amikor kezd – számára – kínossá válni a csend, csak akkor köszörüli meg a torkát. Ha a főni ekkor sem fordul hátra, akkor néhány másodpercnyi kínos várakozás után még hozzátoldja, hogy – Figyu, ha le akarsz lövetni vagy… vagy nem is tudom… akkor nem eshetnénk túl rajta? Kérlek. – Hiába próbálja itt mindenféle nagyfiúnak előadni magát, az a kérlek valami szívbe hasítóan jön ki. Akaratlanul is belekerül minden. Nem a jelenlegi helyzet, hogy geccóóó essünk már túl rajta, nem. Az, hogy egyedül van, hogy fél, fél AJ-től, fél a kormánytól, fél Lenoretól… nem lehetne egyszerűen vége? Elvégre előbb-utóbb úgyis ki fogja nyírni valaki. És őszintén szólva, inkább végezné holtan szexilenore karjaiban, mintsem AJ karmai között, kiradírozva a létezésből.