To: Lou

Once upon a time

Tenyeremben szorongatva a gyűrűt, utat törtem magamnak a bálozókon, s a mosdóba érve szinte egész testemmel az ajtónak feszültem, hogy átjussak rajta, mert nem bírtam tovább. Pánikszerűen törtek fel belőlem az érzelmek, zokogva csuktam be magam mögött az ajtót, s egy ideig csak sírtam, míg hátam a falaphoz simult. Közben viaskodtam magamban az érzelmekkel, hisz az eszem azt diktálta, hogy ez így a helyes, Lou nem hozzám való, ő ellenség és nem lehet hozzá közöm. A másik felem viszont toporzékolt, hogyan lehettem olyan ostoba, hogy hagytam elúszni ezt a kapcsolatot, s hogy elhittem, Lou valaki más mellett találta meg a boldogságot. Leginkább mégis az esett rosszul, hogy a gyűrűje immár az én tenyeremben hevert, s ezzel is tudtomra adta, hogy köztünk megszűnt minden létezni.
A csókját még mindig ott éreztem ajkaimon, felkavart és csak még nehezebb volt így elviselnem a veszteséget, de nem tehettem mást. Ő egy természetfeletti volt, én meg túl makacs ahhoz, hogy ezt megbeszéljük, hogy egyáltalán megpróbáljam megérteni őt. Mégis, ott volt bennem a düh, amit a vámpírok iránt éreztem, s a tudat, hogy valahol a boszorkányok segítségével talán még most is kínozzák az öcsémet. Mit kellett volna tennem?
Kétségbeesetten hullajtottam könnyeimet, de amint az egyik zárt toalettajtó mögül kilépett egy nő, s meglehetősen furán pillantott rám, úgy sietve álltam el az útjából, hogy a csaphoz sietve lemossam az arcomat, s összeszedjem magam valamennyire. Amilyen pocsékul festettem, úgy még sem mehettem vissza Anthonyhoz. Ó te jó ég, Anthony! Teljesen megfeledkeztem róla, s rájöttem, hogy még csak nem is szóltam neki, hogy hová megyek. Egész biztos, hogy már kezdett aggódni miattam, vagy lehet hogy azt gondolta, faképnél hagytam. De nem, ezt most nem szúrhattam el, őt nem veszíthettem el. Gyerünk Madison, szedd össze magad!
Miután megtöröltem az arcomat, s egy kicsit felfrissültem, a tükörben még láttam, hogy szemeim vöröslenek. Emiatt előhalásztam a táskámból a szemcseppet, s cseppentettem egyet-egyet a szemeimbe. Általában a munkában használtam, ha ügyeletes voltam, sokat javított a fáradt tekintetemen, most viszont arra volt szükség, hogy eltüntessem a sírás nyomait.
Egész testemben remegtem az idegességtől, szívem szerint hazakívánkoztam, de akkor sem sétálhattam ki úgy, mint egy mosott rongy, pláne nem a kis jelenet után. Emiatt még a sminkemen is igazítanom kellett, s bár nem lett olyan szuper, mint amikor megérkeztem, de ez már a legkevésbé sem számított. Egyszerűen csak meg akartam keresni Tonyt, hogy megkérjem, vigyen haza. Nem akartam újra szembesülni Louval, s arra gondolni, hogy talán ez volt az utolsó csókunk.


- Szia - felfrissülten, mosolyt erőltetve az arcomra visszasétáltam Tony mellé, aki néhány barátja társaságában ücsörgött az asztalunknál, s ha jól hallottam, épp egy régi akció emlékeit elevenítették fel. Mellé telepedve tenyerem a vállára csúsztattam, s közben szabad kezemmel magam felé fordítottam az arcát, hogy ellenőrizzem, mennyire vészes az orrsérülése.

- Szerencséd, nem tört el, és nem is lett görbe - még mindig kedvesen mosolyogtam, miközben karját a derekamra csúsztatta, s közelebb húzódott hozzám. Ez volt az a pillanat, amikor valamiért roppant kellemetlenül éreztem magam, s mintha nem is a saját testemben lettem volna, kikívánkoztam a helyzetből. Még mindig izzott az ajkam, s ha lehunytam a szemeimet, akkor Lou-t láttam magam előtt. Körbe is pillantottam, keresve őt, s meg is találtam, a barátai társaságában. Nehéz volt ilyen távolságból fürkészni, míg a mellettem ülő férfire kellett volna koncentrálnom. S ekkor döntöttem úgy, hogy igen, valóban Tonyval kellene foglalkoznom, mert ő itt van most velem, szeret és együtt képzeli el velem a közös jövőjét. Még súgott is a fülembe pár kedves szót, tenyere a combomra siklott, s ő elmosolyodott. Egész jóképű pasi volt, még akár szerencsésnek is érezhettem magam.
Miközben még mindig gondolatok kavarogtak a fejemben, Tony felállt, s elindult az asztaltól, mondván hogy hoz még egy üveg pezsgőt, így a többi cimborájával addig koccintottam, s kortyoltam a pezsgő italból. Jól esett, bár igyekeztem megtartani a mértékletességet, hisz a legutóbb többet ittam a kelleténél. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Daniels és Matthews nagyon pislognak a hátam mögé, s ahogy megfordultam, megláttam azt a gyönyörű szőke nőt, aki épp Tony karjaiba vetette magát. A korty pezsgőt is kiköptem vissza a pohárba, amikor megláttam kettősüket, s hirtelen a gyomrom összerándult az idegességtől. Ezt nem hiszem el, én vadbarom!
Azon nyomban felegyenesedtem az asztaltól, s pezsgőspohárral a kezemben indultam meg a párocska felé, majd a nagy ölelkezés közben megtorpantam mellettük. - Szóval ez igaz? Neked tényleg van egy menyasszonyod? - a nőcskéről Tonyra villantak a szemeim, aki láthatóan baromi zavarban volt, s hebegve-habogva azt se tudta, hogy melyikünknek mit mondjon. - Hát őőő , nem egészen...vagyis hát...gyakorlatilag még igen - nyögte ki végül, de ez épp elég volt nekem. Ajkaimra egy gúnyos mosoly kúszott, még egyszer a szőke felé fordultam, aztán visszapillantottam Tonyra. - Hát, sok sikert! - aztán a poharam tartalmát, ahogy volt, Tony fejére öntöttem, úgy, hogy a pezsgő azon nyomban végig csurgott a fején. Erre többen is hangosan felcsattantak, voltak akik nevettek, voltak akik kínos megjegyzéseket tettek, volt aki Tonyt bírálta, mások meg az én viselkedésemet. Ez volt a teljes megsemmisülés. Borzasztóan éreztem magam, lábaim céltalanul indultak meg, de akármerre indultam, mindenütt ácsorgott valaki, ettől meg kezdtem besokallni.
Végül a pultot vettem célba, s bár Tony utánam sietett, semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy bármit is megbeszéljek.
- Hagyj békén, nem érdekel Tony. Hazudtál, és ez épp elég. Nem érdekel, ha szakítani akartál vele, az sem érdekel, ha nem akarsz vele. Felejts el - vágtam hozzá kíméletlenül, majd elkaptam egy pohár pezsgőt a pultról, amit azon nyomban lehúztam, s aztán még egy üveggel is elhalásztam, amivel megindultam az erkély felé.
Tulajdonképp az lett volna a legjobb, ha azon nyomban lelépek, de pechemre Tony hozott magával, pénz meg nem volt nálam, s irtó kínos lett volna odakint sétálgatni az utcán. Maradt hát a B, verzió, megvárni a buli végét, s utána csöndben, csatát vesztve távozni.
Az elkövetkezendő egy órában fogalmam sincs, hogy odabent mi történt, mert nagyjából csak az üveg pezsgővel kommunikáltam, s mikor ki is jött egy ismeretlen, attól legfeljebb egy szál cigarettát kunyeráltam. Pedig már ezer éve nem szívtam, most mégis jól esett. Hosszasan pöfékeltem odakint, miközben ittam, s próbáltam visszafogni a sírást, mely ismét a torkomat fojtogatta. Hogy lehettem ennyire szerencsétlen, hogy?
Végül, a pezsgőnek hála egészen felbátorodtam, még azt is meg merném kockáztatni, hogy egy fokkal jobb kedvem lett. Odakint már untam magam, így egy kicsit imbolyogva, de sikerült visszatérnem a bálozók közé. Tekintetemmel végigpásztázam a tömegen, kiszúrtam Tonyt és a menyasszonyát, mintha vitatkoztak volna, még egy elégedett mosoly is az arcomra szökött. Csesszék meg!
Aztán észrevettem Lou-t, aki Allisonnal táncolt. Mondhatott nekem bármit, azt is hogy Jack felesége, de még ilyen távolságból is úgy ítéltem meg, hogy a nő rá van gerjedve az én pasasomra. Mert bár az exférjem volt, akkor is hozzám tartozott. S ez abban a pillanatban annyira erősen élt bennem, hogy határozott léptekkel indultam meg feléjük, s odaérve a párocskához, lekértem Lou-t. Mi az, hogy lekértem, nagyjából kipenderítettem Allison karjai közül. - Inkább ennek a nyakát fogd - mondtam kissé mogorván a nőnek, s kezébe nyomtam az üres üveget, majd én fogtam át a férfi nyakát, hogy táncolhassunk.
- Utállak - mormoltam, miközben egy pillanat erejéig haragosan fúrtam tekintetem az övéibe, mégis arra vágytam, hogy közelebb húzzon magához.

words ❖ Kinézet ❖ note: xx ❖

To: Lou

Once upon a time

Míg én nagyon is komolyan vettem ezt a beszélgetést, s kiadtam magamból az érzéseimet, a dühömet, s a véleményemet, addig Lou mintha már nem is vett volna komolyan, hisz egyszer csak nevetés tört fel belőle, s úgy viselkedett, mint aki egyáltalán nem veszi komolyan a szavaimat.
- Jack...hogy jön ide most Jack, miért zavarsz meg? - pillantottam rá vádlón, miközben ő könnyedén dőlt neki a falnak, olyan lazasággal, mint amikor elcsábítani próbált annak idején. De ez most más volt, nem a csábítás művészetét gyakorolta, mégis olyan elégedettnek tűnt. De amint meghallottam a szavait, hitetlenül pillantottam rá, mert nem akartam elhinni azt, amit mond.
- Hát persze, miért nem hagysz fel ezekkel a gyerekes hazugságokkal? - nagyon is valósnak tűnt az állítása, ám valami belső késztetést éreztem arra, hogy tagadjam, s el se akarjam fogadni az igazságot. Nem lehetett Lounak igaza, mert akkor kiderült volna, hogy semmi köze sincs Allisonhoz, s akkor talán én sem...vagy mégis. Teljesen összezavart, s ezen az sem segített, hogy közben egészen közel állt hozzám, olyan közel, hogy nehéz volt nem arra koncentrálni, hogy milyen jó lenne, ha még egyszer megcsókolhatnám az ajkait. De aztán megszólalt újra, s engem elöntött a pulykaméreg.
Ó, hogy miért is ismertelek meg Lou O'Connell! Magamban fortyogtam, ahogy védekezően karoltam át testemet a karjaimmal, s közben figyeltem, hogyan készül távozni, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Végül csak odadörmögtem valamit, mire megfordult, s rólam beszélt, meg az erejéről, ezen kettő kapcsolódásáról. Bármit is jelentett, nem igazán értettem addig, míg tekintetem le nem kúszott a kézfejére, hogy lássam, amint lehúzza magáról a gyűrűt. Ő még mindig hordta. S bár én sem húztam le sokáig, azon az viharos éjszakán dühösen hajítottam el a gyűrűt a lakás távoli szegletébe. Akkor úgy éreztem, hogy valamit ezzel sikerült lezárnom, hogy ezt kell tennem, de őt látva, amint megszabadul a karikától, rossz érzés kerített a hatalmába. A torkomat gombóc fojtogatta, de majd belehasadt a szívem, mikor mondandója v égére ért, s kezembe nyomta a gyűrűjét. Egy szörny. Ennek nevezte magát, s most rosszul éreztem magam, hisz miattam gondolkodott így. Ó a rossebb vinné el, pedig tényleg annyira utáltam azért, hogy hazudott, de egy felem még mindig rajongásig oda volt érte. Szemeimben könnyek gyűltek össze, de mindennél jobban összpontosítottam, hogy ne bőgjem ott el magam előtte, mert hát az nem én lennék. Annyira megviselt már az élet, annyi mindent kellett már kiállnom, hogy nevetségesnek tűnhettem volna, ha épp most törik el a mécses. Mégis a határán voltam.
Meg kellett volna szólalnom, éreztem hogy ezt nem hagyhatom annyiban, s már talán szóra nyíltak volna az ajkaim, amikor nyílt az ajtó, s megláttam Allisont. Azonnal féltékenység lett úrrá rajtam, az érzelmeim össze-vissza viaskodtak a belsőmben, már kezdtem elhinni, hogy Lou megint csak hazudott, mikor a kolléganőm mellett megjelent Jack. Szóval mégis csak igazat mondott. Ráadásul hozzám vágta ugyanazokat a szavakat, amiket én címeztem neki néhány perccel korábban. Írtó kellemetlen érzés volt rádöbbennem arra, hogy tévedtem, éreztem, ahogy zavaromban elvörösödik az arcom, s hogy nem tudom, mit kellene mondanom.
- Én...csak...- olyan rosszul estek a szavai, de nem adhattam meg neki annak az örömét, hogy lássa, sikerült ebben a pillanatban megtörnie. - Ahogy mondod - nyögtem ki a szavakat, s mikor elindult, úgy éreztem, hogy meg kell állítanom. - Lou - hangosan szóltam utána, de azt hiszem, hogy nem gondoltam át ezt eléggé. Bármilyen érzések is kavarogtak bennem iránta, nem tudtam elfeledni, hogy mit tett azzal a vámpírral, s nem tudtam kitörölni az emlékeimből azt, hogy ő egy boszorkány.
- Gratulálok a kitüntetésedhez - hadartam el végül a szavakat sietve, mert valamit mondanom kellett, majd szinte fellökve őt siettem vissza az erkélyről, hogy elmeneküljek előle. Ekkor már elindultak a könnyeim, de igyekeztem nem lejáratni magam mindenki előtt, s azonnal bemenekültem a női mosdóba.
Jack neje persze még mindig a barátokat kalimpálta közelebb az asztalhoz, Jack viszont észrevette, hogy valami történt, s ha közelebb ért hozzájuk a barátja, meg is szólította őt. - Történt valami? - finoman érdeklődött, míg a többiek már a pezsgőt töltögették a poharakba.

words ❖ Kinézet ❖ note: xx ❖

To: Lou

Once upon a time

Annyira elvette az eszemet a harag, hogy még csak azzal a ténnyel sem tudtam foglalkozni, hogy mennyire jól fest ebben az öltönyben, s hogy milyen jól áll a frizurája. És ez az illat? Mi volt ez az új parfüm? Nagyon kellemes...áh, biztos attól a cafka Allisontól kapta, hogy fulladjon bele a papírmunkába!
Csupán néhány másodperc erejéig kalandoztak el a gondolataim, hogy képzeletben apró darabokra szaggassam a kolléganőt, közben pillantásommal végig fürkésztem a férfit, de ezt követően nem volt senki, aki megmenthette volna haragos kérdéseimtől. Tényleg nagyon felhúzott, így szinte követelve vártam a válaszát, hogy mégis mi a jó francért kellett műsoroznia, s ezzel kínos helyzetbe kevernie engem, Anthonyt és persze saját magát.
- Igen és? Ennek most nincs köze ahhoz, amit mondtam...- vágtam vissza dacosan, még jobban összeráncoltam a szemöldökeimet, ahogy haragos pillantásomat a férfi tekintetébe fúrtam, követelve a válaszokat. Az első, nos nem is értem, hogy miért nem lepett meg, hisz Lou volt annyira önző, hogy ami az övé, az az övé alapon megbillogozzon, bár az már egy kissé bizarrul hangzott, hogy ők ketten rólam beszéltek, s hogy az exférjem még tanácsokat is adott Anthonynak. A másik indok viszont felettébb érdekes volt, részben azért, mert meglehetősen féltékenyen hangzott, másrészt meg, az egész sztori olyan hihetetlennek hangzott.
- Na ne, ne...nem mész sehová, állj csak meg Lou O'Connell, még nem végeztünk! - azt nem tudom, hogy magától is megtorpant volna, de nem hagyhattam azt, hogy egy ilyen magyarázattal holmi bogarat ültessen a fülembe, s aztán csak úgy magamra hagyjon. Már amúgy is ideges voltam, amiket az orrom alá dörgölt, azok viszont csak még inkább felborzolták az idegrendszeremet.
Olyannyira hozzá akartam vágni a véleményem, hogy az már fájt, de mielőtt még szólhattam volna, Ő folytatta, én meg csak tűrtem, s tűrtem, közben ökölbe szorítottam a kezeimet, s próbáltam visszafogni azt a haragot, ami már nagyon, de nagyon kikívánkozott a begyemből.
- Ennyi? Befejezted, vagy még folytatnád Lou, hm? Ha tudod, hogy mennyire heves voltam, akkor azt is elmesélte, hogy hol csináltuk, és hányszor? Szeretnéd, hogy részletesen elmeséljem? - vádlón pillantottam rá, mert borzasztóan haragudtam. Egyáltalán semmi köze sem volt a magánéletemhez azok után, ami történt, s nem volt joga ahhoz, hogy így beszólogasson nekem. Bántott is a dolog, ám hiába is állt ott úgy, mint egy szomorú, ölelésre váló kis medve, bennem inkább csak a harag, s a csalódottság lángja lobogott.
- Látod, hallgatsz, és épp erről van szó. Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok Anthonyval. Nem csinálhatod ezt velem Lou! Hogyan is kérhetsz te engem számon, és én miért figyeljek oda arra a rohadt beosztásra, miért legyek rád tekintettel, ha te nem vagy rám? Mikor az én munkahelyemre jössz be csajozni, és a szemem láttára fűzöd be Allisont, akit aztán meg a régi lakásunkban kettyintesz meg. Te hol voltál rám tekintettel, mikor bejöttél oda fűzögetni őt, hm? Szóval csak ne tégy úgy, mintha áldozat lennél Lou... - vágtam hozzá dühösen, s bár nem akartam, de csak szóba hoztam azt a libát, mert rettentően bosszantott, ha csak arra gondoltam, hogy azzal a nővel hempereg. Végül vettem egy mély lélegzetet, miközben idegességemben a tarkómra fűztem ujjaimat, hogy egy kicsit tompítsak az idegességemen.
- Már semmi közöm hozzád, nem tartozol értem felelősséggel sem, hogy bárkit megüss, csak mert azt hiszed, hogy barátnője van. Jól ismerem Anthonyt, egy igazán rendes és kedves pasas, aki még sosem hazudott nekem, ellentétben veled Lou! Szóval ahelyett, hogy kivetíted rá a saját ballépésed, inkább hagyj engem végre békén! Lehet, hogy a feleséged voltam, és fogalmam sincs, hogy ti miféle játékot űztök egymással a rendőrség berkein belül, nem érdekel az sem, hogy kinek milyen tanácsot osztotgatsz, de leszel szíves nem úgy viselkedni, mintha még közöm lenne hozzád, és lehetőleg nem találsz ki ilyen történeteket, csak hogy elűzd mellőlem a férfit, aki tényleg érdeklődik irántam - ó igen, de jól esett ezt az orra alá dörgölnöm. Igen is, tudja meg , hogy Anthony érdeklődik, s hogy vele akár lehet komoly kapcsolatom. Vagy ha nem is komoly, de Lou tudja meg, hogy míg ő az Allison féléket dönti ágynak, addig nekem is van, akiben a kedvemet lelhetem.
- És igazán örülnék, ha nem akarnál mindenkit porrá zúzni azzal a....tudod mire gondolok, láttam odabent. Ön-és közveszélyes vagy - morrantam oda végén, miközben védekezően összefűztem magam előtt a karjaimat, majd elpillantottam Louról a távolba. Nagyon nem hiányzott nekem ez a veszekedés, mert nagyon kiborított. Ráadásul a gondolat sem hagyott nyugodni, amit Anthonyról állított, lehet hogy igazat beszélt?

words ❖ Kinézet ❖ note: xx ❖

To: Lou

Once upon a time

Ó, ne! Édes Szűz Mária, hogy sodorhattál ilyen helyzetbe? Ne csináld Tony, ajh ne, észrevett..
Benne volt a pakliban az, hogy egy ilyen nagy rendezvényen futólag összefuthatunk, hisz nem sűrűn rendeztek a rendőröknek bált, pláne nem olyat, ahol kitüntették a kiváló munkatársakat. Szóval nem kellett volna meglepnie annak, hogy Lou is felbukkant, azzal azonban nem számoltam, hogy majd ennyire közel lesz hozzánk, s hogy ráadásul ők ketten ismerik egymást. Mennyi is erre a valószínűség? Egy munkahelyen nem kell feltétlenül mindenkivel jóban lenni, ám úgy tűnik, ők mégis bratyiban vannak, hogy a fenébe lehet ez?
Azonnal aggodalmas vonások kúsztak az arcomra, s hiába karoltam Tonyba, hogy picit hátrébb húzzam, s ezzel finoman jelezzek felé, Tony már addigra leszólította Lou-t, aki felénk tartott. Kiszúrtam az exem kék íriszeit, s csak pillanatok kérdése volt, hogy Ő is észrevegyen engem. S ahogy ez megtörtént, úgy azt hiszem, hogy nem csak az én elmémben tört fel belőlem a szitokszó. A levegőben azonnal érezni lehetett a feszültséget, mielőtt azonban még bárki bármit is tehetett volna, Lou ökle már lendült is, s olyan erővel találta el Tony-t, hogy szegény még egy kicsit hátra is tántorodott.
- Jajj Tony! - aggódva kaptam pillantásom először a sérült partneremre, s azután villantak szemeim Lou felé. -  Mit csinálsz, megőrültél? - haragosan, s vádlón szisszentem, miközben már minden közeli kolléga a hármasunkat bámulta, s többen is összesúgtak mellettünk. Még sem mozdultak, s azt hiszem, hogy még én sem voltam felkészülve arra, hogy Lou nem hagyja ezt annyiban. Tonynak még felocsúdnia sem volt az első ütésből, mert máris kapta a következőt, amitől összegörnyedve rogyott térdre, míg az exem arcán láttam a dühöt, s íriszeiben azt a haragot, amit talán legutóbb abban az éjszakai esőben.
Megijedtem. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül utáltam, amiért ok nélkül neki ment szerencsétlen Tonynak, s legszívesebben felképeltem volna ott helyben, féltem is, hisz tudtam, hogy miféle erő birtokában rejtőzik. Elég lett volna részéről egyetlen mozdulat, hogy Anthony hamuvá váljon. Nem kockáztathattam, így ebben a percben csak egy dühös szemvillanás volt a válaszom, majd inkább aggódva guggoltam le a partnerem mellé.
- Minden rendben, nagyon fáj? - gyengéden érintettem az arcát, s jobbommal már eközben a táskám után kutattam, hogy zsebkendőt húzzak ki abból a pórul járt férfi számára.
- Jól, hagyj...- kissé morcosan lökte arrébb a kezem, s kissé értetlenül kapta pillantását az egyik szintén aggódó kolléga irányába. - Mi a fene ütött belé? Én csak be akartam mutatni - még mindig nem értette. Ezek szerint Tony semmit sem tudott, én pedig némán préseltem össze az ajkaimat, mert nem éreztem úgy, hogy most magyarázkodnom kellene. Ellenben a köpcös kollégától kaptam egy rosszalló pillantást, s végül ő felelt. - Megérdemelted, ennyire ütődött nem lehetsz, hogy elhozod a volt nejét, és még hencegsz is vele. Normális vagy? Őrülj, hogy ennyivel megúsztad - megcsóválta fejét, én meg azt éreztem, hogy bárcsak ott helyben megsemmisülnék. Kellemetlen volt az, ahogy vizslattak a tekintetükkel, mintha valami szörnyű dolgot tettem volna, mintha megcsaltam volna Lou-t. Tony is értetlenül nézett rám, mire csak bólintottam.
- Igen igaz, de ez a múlt, akkor sem kellett volna így reagálnia. Ezt meg fogd az orrodhoz, és ülj le, ne mozogj. Pár perc, és csillapodni fog a vérzés - megszólalt belőlem az orvos, s a barátnői gondoskodás, ezt követően viszont, mikor felegyenesedtem, s megláttam Lou-t, immár egy új pohár itallal, fellángolt bennem a düh. Tekintetem először a férfi kékjeit kerestem, aztán észrevettem, ahogy a poharában bugyborog az ital, mintha fel akarna robbanni. Nem nézhettem tétlenül. Tényleg nem hiányzott az, hogy kipusztítsa az ünneplőket, csak mert neki ehhez volt kedve. S bár nem hittem volna, hogy még valaha is beszélni fogok vele, ott hagyva Tony-t, sebes léptekkel vettem célba Lou-t a pultnál, majd határozottan kaptam el a vállát, s erősebben rászorítottam.
- Te most velem jössz, beszélnünk kell! - dühösen fúrtam pillantásom a tekintetébe, s ha magától nem mozdult, akkor a karjánál fogva húztam magammal át a tömegen, hogy átsétáláva a termen, kilépjünk az erkélyre, ahol behúztam magunk mögött az ajtót, majd csípőre tett kézzel fordultam felé.
- Mégis mi a fenét képzelsz, Lou? Miért kellett megütnöd Tonyt, hm? Most a fél társaság úgy néz bent rám, mint egy rongyra...Nem vagyok már a feleséged, hogy jelenetet rendezz. Miért kellett ez? - nem úszta meg, hogy ne lássa tekintetemben a haragot, látnia kellett azt, hogy mennyire elítélem a tettéért.

words ❖ Kinézet ❖ note: xx ❖

To: Lou

Once upon a time

A Lou-val történtek jobban megviseltek, mint azt hittem volna, pedig már rég elváltunk, mégis, most éreztem csak úgy, mintha lezárult volna a kettőnk kapcsolata. Gyászhoz hasonló érzések játszódtak le bennem, bár leginkább a düh, a hiány, s a csalódottság hármasa rúgdosta a mellkasomat. Sokszor arra lettem figyelmes, hogy pánikszerű tünetek lesznek úrrá rajtam, ilyenkor mindig berohantam egy félreeső helyre, akár a mosdóba, vagy valamelyik raktárba, csak hogy átvészeljem a nehéz pillanatokat. Többnyire akkor tört rám a kínzó érzés, mikor megcsörrent a telefonom, s láttam rajta Lou nevét, vagy mikor hozzá hasonló fizimiskájú pasas sétált be, vagy ha éppen olyasmi történt, ami rá emlékeztetett. Olyankor mindig gyorsabb lett a pulzusom, s szédülni kezdtem. Rémálmok is gyötörtek, így végül orvoshoz fordultam, aki fel is írt egy nyugtatót nekem, figyelmeztetve, hogy ne szedjek a kiírtnál többet, különben hallucinációim lehetnek. Hát nem szuper? Nem elég az, hogy a várost amúgy is ellepik az ijesztőbbnél ijesztőbb lények, akikkel napi szinten futhatok össze a folyosón, s hogy az álmaimat is átszövik a félelmeim, most még szedjek olyasmit, ami csak tovább szíthatja a tüzet...
Végül mégis csak bevettem egyet-egyet néha, közben igyekeztem kiverni a fejemből Lout, s helyette inkább a munkámra koncentrálni. Ez viszont elég nehezen ment úgy, mikor heti szinten legalább kétszer is láttam. Hol ugyanabba a kávézóba fordult be, ahonnét én ki, hol azon a postán akart feladni csekket, ahol én, hol meg arról jött szembe, amerre épp tartottam. Nem is egy ilyen helyzet volt, ám a legtöbb ilyen esetben, ha tehettem, szinte azonnal irányt váltottam, s messziről elkerültem. Nehéz volt. Már csak azért is, mert míg egy részem nagyon is gyűlölte őt azért, ami, s azért, hogy hazudott magával kapcsolatban, egy másik részemnek furcsa mód hiányzott ez a szörny.
S ha el is kerültem, lopva mégis fürkésztem pár másodperc erejéig, csak hogy lássam, hová megy, kivel, hogyan simul rá az a farmer, vagy épp hogyan túr a hajszálai közé...
Teltek a hetek, s bár egy részemnek tényleg hiányzott, mégis daccal, s haraggal hárítottam minden hívását és próbálkozását. Úgy gondoltam, ha nem reagálok, akkor idővel majd szabadulhatok és sikerül kivernem a fejemből. Aztán jött az a nap, amikor a munkámat akartam végezni, s épp a betegfelvételi pulthoz tartottam, hogy átvegyem Mary-től az aznapi beosztást, amikor észrevettem, hogy Lou is odd dekkol, s épp Alisonnal fecseg.
Azonnal frusztrált lettem a jelenlététől, főleg mikor a pillantásunk is összetalálkozott, minden porcikámon azon nyomban végig szántott valami furcsa érzés. Éreztem, hogy itt azért még sem nézhetem levegőnek, viszont nem sikerült kipréselnem magamból szavakat, ehelyett inkább csak biccentettem, majd gyorsan elmerültem a kezemben lévő dosszié rejtelmeibe, mint azon olyan nagyon fontos dolgok lennének.
- Szia Mary, kérem a beosztást - megtámaszkodva a pultnál - tisztes távolságban Loutól - átvettem a papírt, s magam elé csúsztatva elkezdtem átnézni, hogy kik kerültek fel az aznapi műtétlistára. Közben viszont nem tudtam nem figyelni arra, hogy a kedves Allison nővér milyen jóízűen fecserész az én..exférjemmel. Akaratlanul is hallottam, hogy leegyeztették az esti időpontot, s mindkettő úgy mosolygott a másikra, hogy abból érződött a szexuális túlfűtöttség. Vagy lehet, hogy csak én képzeltem bele?
Pillantásom rájuk terelődött, magamban majd felrobbantam, mert ez mégis csak pofátlanság, hogy a munkahelyemre jön csajozni, még akkor is, hogy tudja, utálom. Ez azért elég csúnya dolog Lou!
Nem tudom, miért, de borzasztóan felidegesített ez a kis fecserészés, így inkább fogva a lapot, megköszöntem Mary segítségét, majd mielőtt még Lou netán meggondolta volna, hogy megszólítson-e, sietősen vettem az irányt a liftek irányába, s szinte már futtában ugortam be az épp záródó ajtón keresztül.


Az utóbbi időben már sokadszor kötöttem ki Drake bárjában, bár nem tudom, hogy csak annak reményében, hogy ott láthatom Lout, vagy azért, hogy mérgezzem magam a tömény piáikkal. Azt hiszem, mindkettő benne volt a pakliban, ezen az estén viszont feltűnt egy másik ismerős arc a pultnál. Tony Durett nyomozó, akit felszínesen ismertem a kórházból, s aki az utóbbi időben mindig próbálkozott nálam, ám mégis mindig elhárítottam. Most viszont egy kis hang azt súgta, hogy menj oda.
Oda is sétáltam hozzá, s letelepedve mellé rendeltem magamnak egy italt, majd beszélgetésbe elegyedtünk. Tony szemei felragyogtak, az enyémek valószínűleg inkább csak a whiskeytől tündököltek, de legalább tompult az agyam, s így könnyebben fogadtam be azt a sok dumát, amivel a kedves nyomozó fárasztott. Félreértés ne essék, tényleg édes volt, csak képes volt hosszasan mesélni , néha már túlboncolgatni bizonyos témákat. Egy idő után, mikor már elég alkoholt fogyasztottam, megálljt parancsoltam a túlontúl megnyílt pasasnak, s belé fojtva a szót a lakásomra csábítottam. Valahogy így történt.
Mint egy cafka, gondolhatták ezt sokan, de nem tartoztam senkinek sem magyarázattal. Nem voltam kapcsolatban, nem volt férjem sem, az exem meg valószínűleg épp Allisonnal hetyegett lakásának lágy ölén. Nekem ne járt volna ez a szórakozás? S tulajdonképp Tony egész ügyes volt a maga módján, igaz, nem volt Lou. Mégis, azt hiszem, hogy miután elkezdtem randizgatni Tonyval, sikerült egy kicsit elterelnem a gondolataimat Louról, sikerült egy picit felengednem.
Egy nap aztán Tony megkért, hogy kísérjem el őt egy rendőrségi bálra, s bár megfordult a fejemben a gondolat, hogy ott esetleg összefuthatok Louval, rájöttem arra, hogy nem szabadna hozzá igazítanom az életem. Miért ne járhatnék olyan helyekre, ahová ő? Amúgy is, biztosan csodálatos lesz az oldalán Allison, nehogy már én fogjam vissza magam, s ne kísérjem el Tonyt. Emiatt végül belementem, s örömmel elfogadtam a meghívást.


- Ne haragudj, mióta megvan ez a kocsi, még nem jártam így, hogy ennyire lefulladt volna. Most késve érünk be, de azért a vacsoráról szerintem még nem csúsztunk le - kedves mosoly kúszott a férfi arcára, miközben kisegített az autóból, nem is értettem, hogy miért tőlem kér bocsánatot, végül is, ez az ő bulijuk volt. Ettől függetlenül kedves volt, már-már túl kedves, s ilyenkor elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg illik-e hozzám? Még olyan beteges gondolat is felmerült bennem vele kapcsolatban, hogy talán ő lehetne a kiugrási pont, aki mellett megállapodhatnék, akinek gyereket szülhetnék, s hátam mögött hagyhatnám ezt az őrületet.
- Ugyan, rám is várnod kellett, de menjünk, ez a te partid - kacsintva mosolyogtam rá, miközben elfogadtam a kezét, s együtt vonultunk be a bál helyszínére, ahol rengetegen nyüzsögtek már. Egy kicsit feszélyezett is talán ez a sok arc, de próbáltam nyugtatni magam, hogy ők csak rendőrök, itt nem lehet semmi probléma.
- Nézd csak, ott van az egyik kollégám, Dustin, neki szeretnélek bemutatni - Tony örömmel mutatott a pult felé, miközben így pár másodperc erejéig elszakadtunk egymástól, s egy kisebb csapat vágott keresztül rajtunk. Ekkor megtorpantam egy pillanatra, de amint áthaladt a tömeg, máris felvettem a ritmust, s beértem Tonyt, aki átkarolva húzott közelebb magához, majd bemutatott a kollégájának.
- Az igen, tényleg gyönyörű, ahogy mondtad! - hízelgő szavakkal illetett a negyvenes évei közepén járó, kissé kerek arcú, halántékánál kopaszodó férfi, mire kedvesen mosolyogtam vissza, s igyekeztem úgy fogadni a bókját, ahogyan azt kell. Ők társalogni kezdtek, s ekkor ismét úrrá lett rajtam az a feszélyezettség, így körbe is pásztáztam pillantásommal a termet.
- Minden okés? - Tony gyengéd érintését éreztem az arcomon, mire mosolyogva bólintottam, ő pedig egy pohár italt csúsztatott elém. - Hidd el, jó kis buli lesz - talán megérezte, hogy idegen nekem ez a helyzet, s mivel figyelmes volt, lehet hogy egy itallal próbálta oldani a gondjaimat. Ami azt illeti, jól is jött az a pohár ital, kortyoltam is egyet, Tony pedig közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, s a fülembe súgjon pár gondolatot. Eközben szúrtam ki Lout, aki alig egy méterre, szinte a semmiből tűnt fel a pultnál.
- Nahát O'Connell! Lépj már ide, hadd mutassalak be Madisonnak, Madison, ő itt a társam, Lou, ő pedig az a nő, akiről meséltem - hogymi? Társak?? Mesélt rólam? Ó egek. Az arcomon azonnal végig futott az érzés, s úgy tűnt, hogy az idős, kopaszodó kolléga fejében összeállt a kép, mert ahogy ide-oda pillantott, valami az ő vonásaiban is megváltozott, s láthatóan halkan csak ennyit motyogott: ííí bazdmeg.

words ❖ Kinézet ❖ note: xx ❖