Madison & Felix

Elküldésének ideje -- Csüt. Júl. 09, 2020 2:41 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

- Látom nagyon megviselte ez a dolog, legközelebb ügyelni fogok, hogy kényelmesebb legyen – mondja, aztán elmondja, hogy ő mit gondol. Megérti a nő előítéletét, mégiscsak egy gyilkos hozta el egy elhagyatott házba. Ezt nehéz azért feldolgozni amellett, hogy tele van veszélyes fajokkal a város. Az ember biztos azt várná a másik embertől, hogy a saját faján belül legalább ne kelljen félnie… de a világ sosem működött így. Amíg nem voltak itt a „szörnyek”, mi emberek voltunk azok. Így talán lett egy közös ellenség, de mégsem így van. Felix nem lát különbséget, csak annyit, hogy több élősködő faja lett a világnak, és nem az ember a csúcsragadozó. Most már több ilyen van, de nem tudná kiemelni, hogy melyik áll a ranglétra csúcsán… talán egyik sem.
- Nem fogom elmondani senkinek a kávés titkát. Túl könnyű préda lenne, Ms. Kane – viccelődik tovább, de bólint azért a nő mondanivalójára. Sok mindenen ment ő is keresztül és persze nagyon sokféle begyűjtő is van. Ott van például Alabama, aki semmibe nézné őt, csak amíg szüksége lenne rá, addig kedveskedne neki, vagy addig sem. A kis védence nem egyszerű eset, és ezt még finoman is fogalmazza meg magában. Jelentőségteljesen néz a nőre, amikor az fogkefét említi, de nem mond semmit, csak elmosolyodik. Ő el tudja képzelni, hogy a következő alkalomra Ms. Kane hozni fog egy fogkefét, már csak a poén kedvéért is. Kétségek közt hagyja inkább, hogy neki kell kitalálnia mit gondol Felix az egészről. Felőle egyébként maradhatna is, csak akkor kénytelen lenne megmutatni az alsó szintet is, ahol van zuhanyzási lehetőség is, meg egy normálisabb ágy. Na meg egy műtőasztal, orvosi felszerelések, és túléléshez hosszú lejáratú ételek.
- Én nem szoktam kínozni, más módszereim vannak – ezzel sem megerősíteni nem fogja a dokinő tézisét, sem megcáfolni. Hagy maradjon egy kicsi misztikum belőle is. A félreérthető beszélgetés szórakoztatja és hagyja a csinos Madisont szórakozni. Még kicsit bele is áll a játékba, halkan sóhajt, ahogy a nő birizgálni kezdi a gombját Ha akarná, most megcsókolhatná, a másik nem igazán emelhetné fel a hangját ellene. De Felix nem ilyen, ha a másik nem akarja őt valamiért, akkor nem fogja ráerőltetni magát.
- Nem értettem félre, de maga nagyon… hogy is mondják? Huncut? – vigyorodik el. – Azért egy kicsit sajnálom – flörtöl egyet röviden, majd máris a berendezés hiányán kell felülemelkedniük.
- Nem haragszom, örülök, hogy igazi nő – hogy miért mondta ezt, maga sem tudja. Azért tényleg örül, hogy Madison Kane ilyen jellem. Bármennyire is gyanakodó, meggyőzhető egyszerű igazságokkal. Ez egy nagyon jó jellemvonás. Azt nem tudja, hogy mennyire lehet őt megvezetni, de ez se ma fog kiderülni, nincs rá oka, hogy tesztelje a másikat. Plusz a bizalmába kell férkőznie, és ha egy rosszat lép, akár örökre kizárhatja az életéből a nő.
- Annyira nem meglepő, de örülök, ha megtiszteltetésnek veszi, jól esik – biccent és kiteszi a szendvicseket, és kisvártatva már mindketten jóízűen falatoznak. Megköszöni a szükséges frázist az evészethez, és jót mulat magában, hogy milyen éhes volt a dokinő. Nem ártott volna azért reggeliznie, úgy gondolja.
- Csak nyugodtan, én aztán nem ítélkezem éhes ember felett – ejti ki a szavakat viccelődve, ő is eszik, ahogy a másik. Csak ő megrágja a falatokat jó sokszor, mert volt, hogy nélkülöznie kellett, és egy ideje inkább kiélvezi az ízeket.
- Köszönöm – végül nem mondja, hogy nem kell sajnálkoznia a családján. Mindenkinek megvan a maga keresztje a rokonaival, neki máshogy alakultak az évei, mint a legtöbb embernek. De nem sajnálja, Alabama bőven elég egy új családnak, pont eleget bosszankodik miatta. A régi élete pedig már annyira megkopott az emlékeiben, hogy nem is szívesen emlékezik vissza rá. Inkább áttereli a beszélgetést a mai napra, amit dr. Kane összefoglal, nagyjából Felix is elégedett az eredménnyel.
- Esküszöm lesz itt egy franciaágy, amikor legközelebb jön – nevet a nővel, de csak visszafogottan. Az biztos, hogy neki, ha ilyenben is gondolkodik, lapraszerelt ágyat kell hoznia. Áhh, nem is érti, miért gondolkodik ilyenben, dr. Kane csak ugratja. Egy normális ágy pedig van lent, ezt jól tudja, habár a matracról sem hazudott.
- Nos. Egészen jól meg tudja jegyezni, amit mondanak és rendkívül makacs tud lenni, csak, hogy magának legyen igaza. Szimpatikus, ahogy az egészhez hozzááll és… - már ő is hallja, amiről Madison beszél. Nem tudja, hogy ki ez, de vélhetően egy eltévedt valaki lehet, gondosan ügyel mindig arra, hogy ne kövessék. Azonnal ugrik, és elővarázsol valahonnan egy pisztolyt az egyik szekrény mögül.
- Maradjon itt, és lőjön rá, ha bejön valaki. Én kopogni fogok kettőt, onnan ismer meg. Lehetőleg rám ne lőjön Madison – szándékosan nem tegezi, ezzel a bizalmát egy időre a nő kezébe adja. Előveszi a gyakorlófegyvert, és gyorsan megtölti, majd az asztalra teszi dr. Kane elé. Kimegy, és eltűnik a nő szeme elől. Bármit is próbál tenni Madison, nem látja, hogy hol van Felix, vagy a motoros. Majd két lövés hallatszik, aztán megint kettő. Egy puffanás és csend. Egy jó perc telik el, amikor az ajtón két kopogást hall a doktornő, majd Felix lép be rajta, fogva a véres vállát.
- Na, ha kalandot akart, itt vagyok – mondja vigyor-vicsorogva, majd a kredenc oldalán megnyom egy rejtett gombot. A padló félrecsúszik és Felix egy lépcsőn kezd el lebicegni. – Jöjjön, lenne itt egy magára váró feladat – mondja, majd tovább megy lefelé. A fények hirtelen gyulladnak fel, Madison pedig több kameraképet lát, egy pár polcot, fegyvereket, műtőasztalt – oda igyekszik épp Felix – konzerveket, mosdót, zuhanyzót, ágyat, még egy elég nagy hűtőt is. – Ott lesz, ami önnek kell most – mutat egy vöröskeresztes ajtójú szekrényre, ami mögött rengetegféle gyógyszer, még infúzió is akad, nem beszélve orvosi eszközökről is. Nagy nehezen és ziláltan felmászik az asztalra és próbál ébren maradni. – Remélem nem utoljára láttuk egymást Ms. Kane – vigyorodik el, majd elveszti az eszméletét.

925 - lehet megmenteni xD
C

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 22, 2020 2:33 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

- Ezt örömmel hallom, megnyugtató tudni azt, hogy ez a zsákos túra csak nekem szól, és azért akadnak, akik normál eljárásban részesülnek - jegyeztem meg egy mosollyal, és most már tényleg nem kellett tartanom attól, hogy Mr. Hercoggal nem stimmel valami. Egész normális fickó volt a maga módján, és nem is éreztem magam veszélyben a társaságában. Talán emiatt engedtem meg magamnak azt, hogy egy kis humorral is oda-odaszúrjak. Szerencsére jól vette az eddigi beszélgetésünket, s már bennem sem volt meg az az ellenszenv, amit az elején éreztem. Nem azt mondom, hogy beletörődtem a sorsomba, de megpróbáltam átérezni a helyzetét. Ő is csak egy feladatot teljesített, így ezért nem hibáztathattam őt. Bár nem tudom, hogy neki miért érte meg az, hogy a behajtóknak ténykedik, ezt még ki kellett derítenem.
- Nem kell meggyőznie, a kávéval már tényleg megvett. És tudom, nem jó dolog előítéletek alapján rangsorolni, de sajnos eddig csak a legrosszabbakkal találkoztam. Szóval most lehet, hogy viccelődik, hogy a legjobbat fogtam ki, de még az is lehet, hogy ez így megállja a helyét - még egy mosolyt is párosítottam szavaimhoz, s ezt vehette akár bóknak is, ami kissé szürreális, tekintve hogy semmi kedvem nem volt idejönni, viszont azt hiszem, megérdemelte azok után, hogy végig kellett hallgatnia a szenvelgésem. Elég kitartó volt arra, hogy tanítgasson, nem adta fel, nem csapott agyon, és nem hajtott el a francba, így ennyi talán járt.
- Hogyne, veszek , és fogkefét is hozok - nevetve megráztam a fejem, tényleg kész téboly, hogy elkezdtem viccelődni vele azon, hogy egy zsákot húzott a fejemre. S még akkor is, ha elmagyarázta, miért, azért kissé bizarr, nem? Mindenesetre, nem akartam vele ezen vitatkozni, amúgy sem hiszem, hogy egy fegyverrel szemben sok szavam lett volna, de azért bíztam abban, hogy ez a férfi tényleg nem olyan, mint a behajtók többsége, s talán lesz kedves és gondol máskor arra, hogy a durvaság helyett inkább egy álom legyen vele az utazás.
- Na jó, ez most tényleg meglep. Azt hiszem, egy kicsit túlmisztifikáltam ezt a helyet. Azt gondoltam, hogy ha valakivel gondja van, azt elkapja, idehozza és jól megkínozza. De úgy tűnik, ismét rosszul ítéltem, ne vegye zokon - jegyeztem meg, ahogy beljebb értünk, s volt időm szemügyre venni az építményt belülről is.
- Francba, most lebuktam! Maga annyira szívdöglesztő, miből jött rá? - közelebb lépve hozzá, felpillantottam rá, egyik szemöldököm kicsit feljebb szökkent, miközben jobbom ujjai pillanatok alatt az ingének gombjait karistolták. Egy kicsit talán még közelebb is hajoltam, mert talán kíváncsi voltam, hogy zavarba tudom-e hozni. Végül nevetve húzodtam hátrébb, s megráztam a fejem. Azt nem tudom, hogy hatott-e rá bármi is, mindenesetre én jól szórakoztam már a feltételezésen is.
- Bocsánat, bocsánat...ne értsen félre, de tényleg nem. Csak tudja, női logika, bemegyek egy házba, és egyből a kényelmi szempontokat keresem - tettem hozzá mosolyogva a szavaimhoz, ami nem biztos, hogy enyhítette az előbbi megmozdulásomat, mindenesetre próbáltam nem megölni a hangulatot, ha már volt kedves, hogy szendviccsel és kávéval kínált, ahelyett, hogy csak úgy étlen-szomjan visszavitt volna a városba.
Végig hallgatva a rövid bemutatást, hümmentve bólintottam, miközben összefűztem magam előtt a karjaimat. - Végül is, praktikus hely, és védett. Azt mondta, hogy még senkit nem hozott ide, szóval meglepő, hogy engem ért a megtiszteltetés - ezt komolyan gondoltam, de azért nem kezdtem el dicsérgetni, hogy két kézzel összehozott egy ilyen kis házat. - Önnek is jó étvágyat! -az első kóstolást követően sietve rohamoztam meg a szendvicset - ebből is látszott, hogy mennyire éhes vagyok - s alig telt el néhány perc, már túl voltam a sonkás felén. Aztán észrevettem magam, hogy talán nem illendő így falni, ezért két falat közt a szám elé tettem a kezem, és elnézést kérően pillantottam fel. - Bocsánat..csak tényleg éhes voltam - mondtam falattal a számban, remélve hogy nem haragszik meg, és talán látott már éhes embert.
- Oh, sajnálom - meg is álltam az evésben, amikor felvázolta a helyzetét, valamiért mást gondoltam, de egy kicsit megsajnáltam, amikor a családját említette. S ugyan nem ment bele a részletekbe, nem tudhattam, hogy egész pontosan mi történt, vagy mivel tudták sakkban tartani, de úgy tűnt, hogy nem csak én voltam az egyetlen, akit efféle módszerekkel állítottak a sötét oldalra.
Talán be is állt a beszélgetésünkben néhány másodpercnyi csend, úgy éreztem magam, mint akit arcon csaptak, mert talán tényleg tévesen ítéltem meg őt. Egy kicsit talán szégyelltem is magam, hogy az évek alatt már-már belém égett ez a gúnyosság, de nem tudtam leküzdeni. Lenyelve a falatot inkább csak nyújtóztam a pohár után, és én is ittam pár korty narancslevet.
- Hm, lássuk csak... - egy pillanatra elgondolkodtam, ahogy a tekintetembe fúrta az övéit, de a szék nyikorgása visszarántott, így folytattam. - Az utazás pocsék volt, azon még van mit javítani. Az óra az elején unalmas volt, de végül sikerült elérnie, hogy kezembe vegyem a fegyvert, és ez már nagy dolog! Pár konzervet el is találtam. Kaptam szendvicset, és kávét is, ami finom volt. A tízből hét pontot adnék. A környezeten van még mit javítani, és beszerezhetne egy ágyat - utóbbit már nevetve tettem hozzá, s pillantásom Felix tekintetére függesztettem. - És Ön, hogyan értékeli a napot? - engem is érdekelt a véleménye, ekkor azonban a fülemet megütötte egy különös hang, mintha motor zúgása lett volna. - Mondja...nem...nem azt mondta, hogy erről a helyről nem tud senki? - kissé értetlenül ráncoltam össze a homlokomat.

zene címe || végre kaja XD

Elküldésének ideje -- Vas. Jún. 14, 2020 11:02 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

Az őszinteség jó, de nem mindig kifizetődő. Az, hogy a doktornő a begyűjtőket ekézi, ironizál, vagy éppen szarkazmusát hegyezi az igen erőteljes fenőkövével általában megtorlást von maga után. Felix viszont nem ilyen, mert ő attól, hogy begyűjtő, kicsit kívülállónak érzi magát. Persze elfogadták, persze előléptették és még fel is turbózták, mégsem érzi magát közel az ügyhöz. Megértette, hogy a kiválasztottak veszélyesek a rendszernek, ő pedig ezzel kapott célt, amit ki kell lőnie. Ennyi és nem több, nem fog felvonulásokon tüntetni sem az egyik, sem a másik oldalért. Persze lojális, és még az is lehet, hogy emiatt hal meg. Csak halványan elmosolyodik az elismerésre, mert végül is Madison a furcsa, kitekert szövegével megdicsérte őt, de nem köszöni meg a bókot, sőt nem is mond rá semmit. Inkább tovább oldja a feszültséget a kávéval, és ami azt illetti, egyre szimpatikusabb neki a doki. Nem csak azért, mert fegyelmezett, hanem mert elismerésre méltó a humora. Más már biztosan belekötött volna, de Felix érzi a finomságokat is és tudja jól, hogy valójában Madisonnak csak az a problémája, hogy kötelezően-ajánlottan itt kell most lennie. Ebben persze igazat ad neki, bele tudja képzelni magát a helyébe, hiszen enélkül nehéz lenne bárkit is becserkészni, ha nem lenne ehhez affinitása.
- Higgye el Ms. Kane, ha le akarnám nyűgözni, nem vinném el vakon egy erdőbe lőgyakorlatra, akaratán kívül. Biztos vannak ilyen típusok is, de távol áll tőlem ez a fajta kedveskedés – finoman fogalmazott. Más a magánéletben és más, ha harci helyzet vagy munka van. Ez most ugyan félig munka, legalábbis annak könyveli el, mert tényleg meg akarja a nőt tanítani lőni, és arra, hogy ne pánikoljon közben. Ez nem lesz egyszerű, mert az első ilyennél el fog dőlni, hogy mennyire alkalmas rá a sebészünk.
- Nem mindegyikük olyan, mint képzeli. Csak kis szeletet lát belőlünk… bevetéskor én sem hozok se kávét, se szendvicset, sőt. Akkor kedves sem vagyok. Azt sem tagadom, hogy vannak közöttünk olyanok, akikkel nem jó egy légtérben sem lenni. Az a szerencséje, hogy pont a legjobbat fogta ki – felnevet a maga reszelős hangján, amiből kiérződik, hogy csak viccelődik és nem ennyire beképzelt, mint ahogy a mondandója mutatta. Sajnálatos, hogy nem csak azért beszél így, mert jóba akar csak úgy lenni a dokival, muszájból is csinálja. Ez kicsit zavarja is ebben a helyzetben, mert Ms. Kane nem célpont, mégsem viselkedhet másképpen.
- Igyekszem észben tartani. De maga is vegyen egyet Ms. Kane, ha esetleg elfelejteném – mondja visszafojtva a nevetését. Ez persze látszik rajta, egész jó kedvre derült, örül, hogy Madison olyan, amilyen. Kissé öntörvényű, de ismeri a határokat. Legalábbis semmi olyat nem tett még, ami miatt bármiféle retorziót kellene tennie, és úgy hiszi, nem is lesz rá szükség.
- Meg fog lepődni, de ön az első vendég – Alabamát már elhozta egyszer, de ő is eltakart szemekkel érkezett, amit finoman szólva nem viselt jól. Ő viszont látta az alagsort is, ami egy jól berendezett túlélőbarlang. Visszatérve, a lány viszont nem vendég. Egyszer el fogja árulni neki a pozíciót is, de még úgy érzi, túlságosan szeleburdi ehhez. Ezért is megkapta a beosztását Felix, de nem bánta.
- Pihenni szeretne? Vagy félreismertem és elszeretne csábítani? Megpróbálhatja – nevetgél, mert biztos benne, hogy Madison lenne az utolsó, aki pont itt a kunyhóban akarná leteperni, vagy akarná tőle, hogy teperje le. Nem, láthatóan nem érzi otthonosan magát a nő, és tudja, hogy kiféle-miféle Felix. Száz százalék, hogy nem akarna kikezdeni vele sem itt, sem sehol. Persze a korrekció hamar megjön, de Felix nem szívja tovább a dokinő vérét.
- Van egy kis matrac, csak le van engedve, ha itt kellene éjszakáznom – fordul a nő felé. Ez igaz is, de odalent van ágy is, habár lehet, hogy a matrac kényelmesebb, mint a bolhapiacon vett ősrégi ágy. Felix szereti a múltat, azt az ágyat is azért vette, majd egyszer felújítja, hogy ne nyikorogjon annyira, hogy két kilométerre is hallják. Közben pedig kipakol mindent és választani hagyja a másikat.
- Akkor jó étvágyat – tölti ki a kávét is, majd ő kiválassza a tonhalas szendvicset. Neki is a sonkás jön be ezek közül a legjobban, de nem bánja, mert látja, hogy a tanítványa – kissé fellengzősen mondva – jóízűen eszik. Valóban éhes lehetett a másik.
- Igazán nincs mit – köszöni meg a bókot, majd várja az újabb kérdéseket. Azt látja, hogy Madison nem a magának való alak, kíváncsi és nem fél kérdezni még akkor sem, ha a másik elevenébe lát. Persze sebész, és ott nem lehet teketóriázni, talán ezért is lett elsőre egész jó a lövészet is. Csak el ne bízza magát. A magyarázata a begyűjtőkhöz való kerülését félreérti és üti a vasat, amíg meleg Madison. Ő pedig harap még egy párat a szendvicsből és miután lenyelte válaszol.
- Áh, nem sikerült az iróniát érzékeltetnem, de sebaj. Természetesen nem adtak más lehetőséget, de mivel elég feszült a helyzet, el tudtam fogadni. Nekem már nincs családom, Dr. Kane, elég régóta – ez persze nem annyira biztos. Azt tudja, hogy a szülei meghaltak, de a húgáról semmilyen információja nincs. Amikor belefogott a szakmába, elszakadt a családjától, mert nem akarta, hogy az történjen, mint a dokinővel. Úgyhogy sosem kereste, csak a szülei haláláról jutott el hozzá a hír. Ő meg is eszi a szendvicsét majd gyorsan utána önti a kávét. Elővesz még egy narancslevet is, és abból is leküd egy pohárral.
- Szóval, hogy értékeli a mai napot, Ms. Kane? – dől hátra, és megnyikordul alatta a szék. A szemei a nőébe furakodnak és még véletlenül sem kalandoznak el. Így nem kell azt hinnie Madisonnak, hogy ki akar vele kezdeni, vagy megerőszakolni szeretné, stb. Pedig az előbbit nem vetné el feltétlenül, csak hát az említett okok miatt nem is valószínű, hogy lenne rá esélye.

931 - értékelés xD
C

Elküldésének ideje -- Csüt. Jún. 11, 2020 6:21 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

- Nem is tudom, elszoktam attól, hogy a begyűjtők bármiféle normális viselkedésformát kövessenek - nem megsérteni akartam őt, egyszerűen csak őszinte voltam, és csak a tapasztalataimból tudtam táplálkozni. Azok viszont nem voltak túl jók, eddig kizárólag nyers, lenéző, flegma és gyilkos ösztönöktől vezérelt bérencekkel sodort össze az élet, így nem volt róluk túl jó a véleményem. Felix azonban talán más volt, tényleg meglepett az, hogy megdicsért, s bár nem vallottam be neki, azért egy kicsit jól esett az, hogy elismerte a délutáni bénázásomban fellelhető pozitívumokat.
A kávé említésével meg szinte elvette az eszem, ami eddig nem sok pasasnak sikerült, mert többnyire egy kávétól még nem fordult mosolyra a szám, de jelen esetben kifejezetten vágytam rá. Éppen ezért, egyetlen hajszállal ám, de szimpatikusabbá vált szememben a német, s ezt nem is rejtettem véka alá.
- Egyre több meglepetést okoz Mr. Hercog. A végén majd azt fogom hinni, hogy le akar nyűgözni - mosolyt is párosítottam a szavaim mellé, leginkább azért, mert tényleg nagyon örültem annak, hogy felajánlott egy kávét, és még szendvicset is hozott magával. Némelyik csak belökött volna a kocsiba, hogy visszavigyen a városba étlen és szomjan, de ez a fickó gondoskodónak tűnt. Ezt egyfelől kicsit furcsának tartottam, s egy pillanatra el is gondolkodtatott, de aztán inkább nem kezdtem firtatni a családi hátterét. Pedig le mertem volna fogadni, hogy mondjuk volt egy szerette, akit gondozott annak idején.
- Jó, most ne nézzen így, még szoknom kell, hogy nem olyan, mint a többiek. De ez szimpatikus, hogy még szendvicset is hozott, tényleg - az iróniát követően jobbnak láttam, ha kap némi dicséretet is, végül is, rászolgált, s nem akartam, hogy azt higgye, idióta liba vagyok, aki mindig vinnyog, meg flegmázik, ha valami nem tetszik. Mert nem mindig voltam ilyen, sőt, emlékeim szerint régen baromi jófej voltam, míg az életemet nem keserítették meg.
Gondolataim egy pillanatra meg is akadtak a rossz emlékek partjain, de aztán megindultunk a kunyhó felé, s ahogy egyre közeledtünk, úgy lettem én is egyre jobban kíváncsi, hogy milyen titkot is rejt ez a tanya. Érdeklődve meg is hallgattam a férfit, és nem is mondott butaságot. Ha a helyében lettem volna, talán én is hasonló módon járok el, így már értettem, hogy miért nem akarja, hogy bárki is idetaláljon.
- Rendben, elfogadom. Ám ha Ön is elfogad egy javaslatot, akkor legközelebb, ha hölgy vendéggel érkezik, kímélje a zsáktól, mert annyira nem kellemes. A drogériákban lehet kapni alvómaszkot, esetleg olyat beszerezhetne egyet - a javaslatom egyben enyhe utalás is volt, hogy ha netán a jövőben még szeretne engem elhozni ide, hogy folytassuk a kiképzést, akkor örülnék, ha nem kezelne úgy, mint egy tyúkudvarból szalajtott csirkét.
A kunyhóba érve egyáltalán nem voltam elragadtatva, női szemmel nem tűnt sem kényelmesnek, sem szépnek a hely. Elkélt volna egy takarítás, némi felújítás, bár mindezek ellenére egész jó alapokkal rendelkezett a viskó. Nyári laknak akár tökéletes is lenne.
- Cél? Most már értem, maga igazán trükkös fickó Felix. De nem is akarom elképzelni azt, hogy kiket hozott eddig ide - nem fejtettem ki erről a véleményem, de volt egy olyan megérzésem, hogy ez a hely nem csak edzőteremként funkcionált, hanem ha olykor akadt valaki, akiből kínzással lehetett csak kicsikarni a titkokat, akkor valószínűleg az is itt kötött ki.
- Ágy nincs is? - pillantottam körbe, de a kredencen, a kis asztalon, a székeken, és a kályhán kívül sajnos mást nem láttam. - Mármint, ne értsen félre, csak megfordult a fejemben, hogy akkor hol alszik? - utólag még gyorsan kiegészítettem a kérdésemet, nehogy rosszat feltételezzen rólam. Közben a pillantásom megakadt a kis asztalra kipakolt szendvicseken, s emiatt csak még éhesebb lettem. Ha szemmel lehetett volna falatozni, akkor már hiányzott volna néhány harapásnyi abból a sonkásból.
- Legyen a sonkás, imádom - máris lecsaptam a szendvicsre, miután letelepedtem az egyik székre, és közelebb húzódtam az asztalhoz. A kávéstermosz sem kerülte el a figyelmemet, mindennél jobban imádtam ezt az italt, képes voltam napi öt-hat adagot is ledönteni belőle. - Feketén, köszönöm - tovább nem vártam, bele is haraptam a szendvicsbe, s míg jóízűen majszoltam a sonka-majonéz-sajt és baguette keverékét, addig kíváncsiskodtam egy kicsit a férfiről. Azt gondoltam, hogy talán most majd megtudok róla néhány dolgot, például azt, hogy mégis hogyan került a begyűjtőkhöz, ám a várt ellenére szűkszavúan reagált.
- Köszönöm, hm ez nagyon jó lett. - dicsértem meg a szendvicset, majd nyeltem egy nagyot, s ha megkaptam a kávémat, akkor nem tudtam megállni, hogy ne kortyoljak abból is egyet. A válasza azonban nem hagyott nyugodni, így a korty után visszapillantottam Felixre. - Szépen? Lehet, hogy magát szépen kérték fel, de engem leginkább megzsaroltak. Szerintem mondanom sem kell, hogy nem a hatalmas szívem miatt végzem ezt a munkát - jegyeztem meg, bár volt egy olyan érzésem, hogy Felix azért tudott rólam ezt-azt. A pletykák mindenütt hamar terjedtek, s szerintem akik ismertek, azok tudták rólam azt, hogy nem vagyok szimpatizáns. Talán néhányaknak kedvük lett volna belefojtani egy kanál vízbe, de hála az égnek, egyelőre a nagyfejesek még nem akarták, hogy a föld alatt végezzem. - De most komolyan, mivel tudták rávenni arra, hogy begyűjtő legyen? Megzsarolták a feleségével, gyerekével? A szüleivel? - tényleg érdekelt, így kíváncsian fürkésztem a pillantását, miközben újra haraptam a szendvicsből.

zene címe || végre kaja XD

Elküldésének ideje -- Szer. Jún. 10, 2020 8:59 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

A megfigyelésen nagyon sok múlik. Ahogy tanítgatja figyeli a nőt, hogy mennyire érdekli az egész. Látja, attól függetlenül, hogy a másik élcelődik, hogy önkéntelenül is figyel. Másodjára, már szorosabban feszül a keze a pisztoly markolatára, a szemei halványabb, de komolyabb koncentrációt sugallanak. Természetesen látszik a testtartásából az is, hogy meg képzetlen és hihetetlen dac működik benne, de ezt Felix tudtára is adja a doktornő. Az neki bőven elég, hogy figyelnek rá, nem is várt igazán nagy eredményt, főleg az első benyomások alapján, ezért számára pozitív meglepetéssel zárul az oktatás első felvonása. Elégedett a doktornő teljesítményével, még egy kicsit bele is megy a játékába, mert nem akarja, hogy egy lelketlen gazembernek, egy szimpla kiképzőnek tartsa a másik. A vérengző gyilkost úgysem tudná letagadni, de a bizalom apró magvait szépen lassan megpróbálja elvetni a másik kerítésén belül. Igaz a módszerei megkérdőjelezhetők, hiszen a drótkerítésen átdugva dobálja a magokat, hogy majd terméssé érjenek be.
- Lesz ilyen még többször is. Ha más nem, az ilyen gyakorlások végeztével – elmosolyodik és ezzel előrevetíti, hogy nem, nem az első és utolsó közös szeánszuk a lőtéren. Tudja jól, hogy egyelőre ez még nyűg, de ahogy majd beférkőzik Ms. Kane bizalmába, még talán lesznek később felhőtlen nevetgélések is. Ki tudja? A következő lépésben pedig a maga módján elismeri szóban is a doktornő teljesítményén, halvány mosolyt párosít a mondandójához.
- Igen. Miért, mit várt? Megtette, amit kértem, talán még túl is lőtt a célon, hogy elcsépelt metaforával jöjjek – mondja, majd szépen feszteleníti a fegyvert, és elpakolja, ahogy azt illik. Közben pedig megemlíti a legtöbb ember fétisét: a kávét. Tudja jól, hogy most még bőven nincs gólhelyzetben a nő bizalmával kapcsolatban, de a támadást már szépen megkezdte felépíteni és biztos benne, hogy így, vagy úgy, de eljön még az ideje arra, hogy kapura is lőhessen.
- Azt, hogy kávézni fog? – emeli fel most ő a szemöldökeit, hasonlóan ahhoz, ahogy Madison tette röviddel ezelőtt. A szendvicset majdnem elfelejtette, az utolsó pillanatokban jutott eszébe. Hozott néhány fajtát: sonkást, gombást, tonhalast és vegánt is. Nem tudta a nő étrendjét, ő mindegyiket szerette, bár a vegán annyira nem volt ínyére. A méretükből ítélve maradni fog, így nem fél, hogy esetleg éhen marad. Ms. Kaneből nem nézi ki, hogy megeszik négyet.
- Igyekszem, hogy ne csak egy gonosz gyilkosnak tűnjek. Szeretek meglepetést okozni – minden téren, de ezt már nem teszi hozzá. Például ezt az első alkalmat Alabamának nem fogja említeni, mert tudja jól, hogy őt még nem vitte el piknikezni. Legalábbis a lány fejében ez egy piknik kis szórakozással. Nehéz kivernie a fejéből a védencét, mert ő több meglepetést és bosszúságot okoz neki, hogy bármikor is kimenjen a fejéből. Talán majd egyszer lehiggad, ha el nem viszi a drog, a pia, vagy az aktuális küldetés. Egy aprót ingat a fején, amikor Madison visszatalál az ironikus hangneméhez és sóhajt egy kicsit. De nem tesz ennél többet, ami akár idegesítő is lehet, inkább int a fejével, hogy jöjjön a másik utána be a kis házba, ahová tette a cuccait, amikor megérkeztek.
- Tudja ez egy olyan hely, amit csak én ismerek, senki más. Legalábbis a helyzetét. Egy nagyobb sugárban nem működnek itt a mobilok a természet adta lehetőségeknek köszönhetően, tökéletes, ha azt szeretném, hogy ne érjenek el. Emellett önnek ez a tudás potenciális veszélyforrás, mert ha kitudódik, hogy itt volt, kiszedhetnék magából. De így nem kell hazudnia és mivel ismernek engem, akiknek kell, rá fognak jönni, hogy nem tudja az utat, ha bevallja, hogy nem is látta. A zene sem véletlenül volt hangosabb egy kicsivel. Egyébként az évek alatt építettem, egyedül – van is pár hulla elásva az erdőben, akik követni akarták és sikerült is nekik egy darabig. Sok búvóhelye van, néhol egy kis lyuk, vagy nagyobb apartman, de ez nem publikus senki számára.
- Az jó, ha nem tetszik. Ez volt a cél, hogy az eltévedőknek se tetsszen – elmosolyodik és felteszi a kis asztalra a hátizsákját. Valójában tényleg nem egy nagy kunyhó, és alatta van az izgalmas része, de azt nem kívánja megmutatni Ms. Kane-nek. A szobában egy kis kályha egy nagyobbacska asztal, három szék, egy kis szekrény, egy mosogató, meg egy kredenc van. A kályha biztos nem fatüzelésű, a padló pedig kemény fából van. A kérdésre a kis asztalra teszi a becsomagolt szendvicseket és előhúzza a termoszt is, amiben a kávé lapul. Tesz mellé két tiszta poharat is.
- Válasszon. A kávét, hogy kéri? Korlátozottak a lehetőségek, van cukor és édesítőszer – tárja szét a kezeit, majd mosolyogva figyeli a nőt, ahogy válaszol, meg azt is, hogy hogyan méri fel a terepet.
- Hasonlóan magához, szépen felkértek – fúj egyet, aprót nevetve. Nyilvánvaló, hogy senki normális nem vállalja önként, az más kérdés, hogy neki volt választása is és még alkudozott is. Ha nagyon akart volna, vélhetően kijut a városból, de nem szereti a célkeresztet a hátán. És egyébként is mindegy neki, hogy kit öl meg, ha nem gyerek. Azt sosem vállal. Hellyel kínálja a másikat, majd leteszi magát is az egyik székre, szembe Madisonnal. A kávéját üresen issza, lehunyva szemeit élvezi, ahogy a kesernyés íz végigtapogatjaa nyelvét, majd lehajtja egy mozdulattal az egész pohár kávét. Választ magának egy szendvicset – nem a vegánt – és aprólékos pontossággal kibontja.
- Jó étvágyat – mondja, majd megvárja, hogy Madisonnak mennyire ízlik a szendvics, aztán ő is beharapja a sajátját.

865 - harapdáljunk Wink

C

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 11:14 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

Nem volt egyszerű társalogni ezzel a pasassal, már csak azért sem, mert úgy éreztem, hogy más véleményen vagyunk, s valószínűleg nem értett meg. Mondjuk nem is meséltem magamról, és talán nem tudott ő sem többet rólam, mint amennyit én róla, de ez most nem is számított. Egyszerűen csak éreztem a zsigereimben, hogy nem ő lesz az, akivel megvívom majd a csatát, hogy fellázadjunk a rendszer ellen.
Kellő ellenszenv volt bennem, s eléggé felpaprikázott ahhoz a beszélgetésünk, hogy ne akarjam folytatni, így legyintve hagytam rá, s ehelyett inkább azzal foglalkoztam, amiért érkeztünk. A tárcserével kapcsolatos információkat meghallgattam, de úgy voltam vele, hogy ha elfogyna a golyó, akkor majd úgyis megmutatja azt menet közben, ezért nem aggódtam amiatt, ha esetleg nem tudnám megjegyezni elsőre a hallottakat.
A lövészkedésem hullámzó értékeket mutatott, volt amikor célt találtam, volt amikor nem, de legalább motivált az előttem lebegő arca, mert bizony kedvem lett volna ott helyben lelőni, amiért felbosszantott. Aztán ez a kis lövöldözés valahogy segített abban, hogy levezessem a stresszt, s ne egy embertársamban okozzak kárt, így a végére valamelyest lehiggadtam, s legfeljebb már csak az a hangyányi dac munkálkodott bennem, ami az érkezésünkkor is átjárta bensőmet. - Nagyszerű, azt hiszem, hogy most először gondoltunk ugyanarra - jegyeztem meg teljes komolysággal, ezzel helyeslően alátámasztva a döntését, miszerint mára csak ennyit tervezett. Reméltem is azt, hogy ezen kívül ma nem lesz más, s nem kell majd egy szabadkezes közelharcot elsajátítanom, mert ahhoz már tényleg nem lett volna kedvem, hogy előtte ugrabugráljak, vagy kötelet másszak, esetleg fussak négy-öt kört csak úgy a ház körül.

- Most megdicsért? - az egyik szemöldököm egy kicsit feljebb kúszott, ahogy némi bizalmatlansággal pillantottam rá, mert nem tudtam, hogy őszintén dicsér-e, vagy szimplán csak manipulálni próbál. Mindenesetre, ha őszintén gondolta, akkor jól esett, s már nem éreztem magam annyira bénának, mint amikor legelőször adta kezembe a fegyvert. Azt viszont már nem adtam a tudtára, hogy ez az egyetlen mondata egy hangyányit barátságosabbá varázsolta a szememben, s már csak 99 százalékéban gondoltam róla azt, hogy ő az ördög jobb keze.
- Ó igen, kávé, kávé...tudja, hogy ez mit jelent? - azt hiszem, mondanom sem kellett, hogy mennyire voltam koffeinfüggő, mert amint kiejtette a száján ezt a szót, úgy másra sem tudtam koncentrálni, mint egy jó erős feketére. A szendvics pedig a grátisz volt minderre, s nem volt kérdés, hogy a dodge-ban lévő, saccra másfél órás döcögést választom, vagy az azonnali szendvicset. Naná, hogy az utóbbira esett a választásom.
- A szendvics tökéletes lesz, nem is hittem volna, hogy ennyire felkészült - ezen szavaimat vehette dicséretnek is, miközben megváltam a kezemben tartott fegyvertől, s arrébb léptem az asztaltól. Gondolataimba már befészkelte magát az ízletes szendvics, s mint Pavlov kutyájánál, nálam is beindult az a bizonyos effektus, természetesen nem látványos módon. Egyszerűen csak éreztem, ahogy összefut a nyál a számban, ha a sonkás szendvicsre gondoltam. Bár ki tudja, hogy ő épp milyen szendvicset készített, lényegében most még a tonhalasat is megettem volna.
- Ezt a zsákos dolgot nem igazán értem, szóval kifejthetné, hogy miért lennék veszélyben, ha látnám az utat. És maradok, de csak a szendvics, és a kávé miatt! - a mutatóujjamat is megemeltem, hogy ezzel nyomatékosítsam a szavakat, még mielőtt másra számítana. Tényleg nagyon éhes voltam, ezért ha elindult, akkor követtem őt a ház felé, közben körbepillantottam.
- Nagyon békés helynek tűnik ez, szóval tényleg nem értem, mitől tart ennyire. Ez valami családi örökség? Vagy a vámpíroktól kapta? - volt bennem némi kíváncsiság, főleg amikor átléptük a ház küszöbét. Nem tűnt igazán otthonosnak, inkább olyan elhagyatott volt, legalábbis nekem annak tűnt. Össze is fűztem magam előtt a karjaimat, s úgy lépdeltem beljebb, ahogy a ház belső terét szemügyre vettem. - Elég elhagyatott...nem túl bizalomgerjesztő - jegyeztem meg, látva a helyet, bár el tudtam volna képzelni egy kis átalakítás után, s egész jól ki lehetett volna pofozni ezt a helyet. - Nos, milyen szendvicset kapok? - beérve vele szembe fordultam, s talán volt bennem egy kis szemtelenség, mert nem tudtam türelmesen várni, de hát éhes voltam. - Amúgy meg, ha már korábban úgyis szóba jött, elmesélhetne azt, hogy Önnek mi a sztorija, hogy került a begyűjtőkhöz? -

zene címe || végre kaja XD

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 01, 2020 10:22 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

Kezd rájönni, hogy a nő csak akkor fogná be a száját, ha ő tapasztaná be valamivel. Ezért, hogy a másiknak kényelmesebb legyen, és végre figyeljen azokra a dolgokra, amiket elmond, felveszi a fonalat és válaszol, sőt, még kérdez is, habár konkrét kérdés nem hangzik el, inkább gondolkodtatásra késztető.
- Nem mindegy, hogy valaki bástya, vagy gyalog azon a táblán, nem igaz? Már csak azért is, mert ön is rajta van, dr. Kane – mosolyog hasonlóan vissza, de nem tartja meg a mosolyát, inkább csak afféle replikának szánja. Nem olyan egyszerű ez a helyzet, mint amilyennek tűnik semmilyen szempontból. Most kényes egyensúly van, és ki tudja, hogy mi lesz, ha ez az egész megbomlik. Az egy dolog, hogy a városon belül, ami ugye le is van zárva, és azon kívül? Egy ideje már foglalkoztatja ez a kérdés, de komolyabban nem tud erről beszélgetni senkivel, hiszen senki sem semlegesként tekint a kialakult helyzetre.
- Nehéz volt, a városban, nincs és nincsenek. Talán a lemenő nap narancsvöröse… nos, az utolsóra nem tudok válaszolni, mert nem tudom, hogy pontosan mire vonatkozik a kérdés. Egyébként tényleg szuper kényelmes a Dodge - néz rá a nőre, akinek még a szájából most láthatatlan irónia csöpög, mert a dac munkálkodik benne. Ő pedig könnyedén túllép ezeken, mivel nagyon sok mindene túl kellett már lépnie, amit a mellette álló nő valószínűleg sosem fog átélni, remélhetőleg a kis részét sem.
- Mindig vannak határozottabbak és keménykezűbbek. Nem mellesleg van mindenkiben egy életösztön, meg egy életcél és ha aszerint tartja magát, még bármi lehet – bölcselkedik, bár nem fűlik igazán hozzá a foga, de ha a doktornő erre vágyik, hát legyen. Majdnem olyan már, mint Alabamával, csak nála egészen más a téma. Nem tudja leszoktatni semmiről, félő, hogy valamibe hal bele, nem pedig egy küldetésbe. De megöregedni nemigen fog, csak ha nincs szerencséje. Legalábbis most főleg emiatt bosszankodik a bérgyilkos, hogy hogyan tudná egy kicsit normálisabbá varázsolni a védencét.
- Nagyon egyszerű a gondolkodása Ms. Kane. Mi van, ha lelketlen vagyok? És mi az ördög, vagy ki? Most már nem lehet tudni azt sem - mondja, majd bólint arra, hogy inkább folytassák. Reméli, hogy nem a beszélgetésre gondol a másik, így segít neki tovább, amiben csak tud és instruálja. Túl gyorsan feladná a szemrevaló dokinő, úgyhogy megmakacsolja magát és erőltetni kezdi. Azt már azóta tudja, hogy motiválásba ma nem lesz jó, mert a zsigeri elutasításon nem segít a beszéd. Talán később.
- Ragaszkodom – mondja és elmagyarázza a tárcserét is, hogy a doktornő tisztában legyen még azzal is, hogy mi van, ha kifogy a tölténye. Egyelőre fegyvertisztítással, karbantartással és tárfeltöltéssel nem foglalkozik, pedig legalább az utóbbit tudnia kell majd a doktornőnek. Végül feladja Madison a próbálkozást, ami Felix meggyőzését illeti és megcsinálja, amire kéri. Szinte egyszerre veszik le a fülvédőt és koppintják az asztalon, Felix arcán pedig elégedettség terül el. No lám, no lám.
- Nem, mára csak egy kis bemelegítést, ismerkedést gondoltam. Egyébként egészen kielégítő volt ez a néhány próbálkozás. Látja, ha odafigyel, megy ez. Persze még gyakorolni kell, de szerintem elsőre megfelelő volt – ha már kérte, elmondta a véleményét. Nem akarta egyből lelombozni, mert annyira már kiismerte a másikat, hogy a negatív vélemény nem tesz jót a jövőben az ilyesfajta edzésre nézve.
- Van nálam néhány szendvics és főzhetek egy kávét. Persze, ha nagyon menne, visszaviszem, ahová szeretné. Sajnos nem tudok eltekinteni a zsáktól, a biztonsága érdekében – húzza el a száját egy kicsit, megjátszva magát, hogy mennyire törődik a másikkal. Holott ez az igazság, mármint a biztonsága fontos, hogy ne tudjon erről a helyről beszélni.
- Nos, marad még egy kicsit itt a csendben egy kávé mellett, vagy inkább visszatérne a betondzsungelbe? – tényleg egészen csendes, az állathangoktól is majdnem teljesen mentes a környék, lehet meditálni és pihenni. Persze nem fogja erőltetni, ha a másik menni akar, hát mennek. Miközben a választ várja, elteszi a fegyvert, egyelőre még nem adja a nőnek.

640 - gyakorlat vége xD Cool

C

Elküldésének ideje -- Vas. Május 31, 2020 3:30 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

Azt hiszem, elrendeltetett a sorsom, amikor összeakadtam ezzel az alakkal, legalábbis nagyon úgy tűnt, mert önmagamtól egész biztos, hogy nem jöttem volna el egy lőgyakorlatra, főleg nem egy ilyen kietlen helyre, ahol egy-két madáron, és azon a rozzant viskón kívül mást nem is nagyon láttam. Tényleg nem volt kedvem ehhez az egészhez, bár egy részem meg tisztában volt azzal, hogy talán nem ártana, ha valóban meg tudnám védeni magamat. Ráadásul nagyon is úgy tűnt, hogy ezt várják el tőlem.
S bár nem fűlött hozzá a fogam, és ennek már az első pillanattól kezdve hangot is adtam, a percek múlásával végül mégis elfogadtam azt, hogy nekem ezt most csinálnom kell. Igen, valószínűleg erre az is rájátszott, hogy egy pillanatra rám hozta a frászt ez a pasas, és igen, rájöttem arra, hogy jelen esetben nem tudnék ellene mit tenni, szóval nem árt ez a lecke egy cseppet sem. Mégis, a másik felem unta a dolgot, s minél előbb túl akart lenni ezen az egészen.
A szemöldököm egy kicsit feljebb szökkent, a vigyorból ítélve igazam volt, ám ezt már nem tettem szóvá, inkább igyekeztem megjegyezni az elhangzottakat, és memorizálni a fegyver részeit. Ez azonban továbbra sem ment túl könnyen, a szakszavakkal még egyelőre nem boldogultam, s nem azért, mert ostoba lettem volna megjegyezni azt, hogy szán, hanem szimplán csak nem jött a nyelvemre a szó. Ezt még tetézte Felix következő megjegyzése is, amivel kissé sikerült megzavarnia a gondolataimat, de talán csak azért, mert nem számítottam arra, hogy majd valami pozitívat dünnyög a kérdésemre. Zavarba akartam ejteni, ehelyett neki sikerült megakasztania, de csak egy fél pillanat erejéig, míg kinyögtem egy köszönömöt, mert hát más épp nem jutott az eszembe.
Aztán, miután beállította a lábamat, meg a testtartásomat, nem tudtam megállni, hogy ne szúrjak oda egy-két gondolatot, hisz továbbra sem tudtam napirendre térni afelett, hogy egy ember miért segítené a vámpírokat, ahelyett, hogy mondjuk megtisztítani tőlük a várost. Mr. Hercog pedig ránézésre épp olyan alkat volt, akiből ezt kinéztem. Lehetett volna egy remek vadászcsapata, ehelyett a begyűjtőket szolgálta, hogy ezzel a másik oldalt erősítse. Ezt finoman szólva az orra alá is dörgöltem, ám látszólag nem tetszett neki a megjegyzésem.
- Ó, látom, hogy most sikerült a lelkivilágába gázolnom. Szóval mégis van lelke? Ez édes, már kezdtem azt hinni, hogy maga is csak egy bábu, akit Bastien ide-oda helyezget azon a sakktáblán. - negédesen mosolyogtam rá, igen egy kicsit még provokáltam őt, mert továbbra sem tetszett az, hogy ezeket a betolakodókat szolgálja. S ha sikerült volna felnyitni az ilyen emberek szemét, akkor talán tehettünk volna valamit az ellen, ami Washingtonban történik.
- Nem téved, ezt a hibát elvétettem, teljesen igaza van. Miközben zsákot húzott a fejemre, és beültetett ebbe a fantasztikusan kényelmes dodgbe-ba, amivel lehozott erre a kietlen helyre, meg kellett volna kérdeznem, hogy milyen volt a gyermekkora, hol él, van-e felesége és gyerekei, mi a kedvenc színe, és miért kell ezt csinálnia...- szavaimból áradt az irónia, ami talán a bánásmódnak is szólt, így utólag, de ezzel még nem vetettem véget a mondandómnak, folytattam. - Egyébként meg, nem gondolnám, hogy magát bárki is arra kényszerítené, hogy ezt csinálja. Ahhoz túlságosan is határozott, és keménykezű - ezzel korábbi megmozdulására utaltam, ami ugyan egy pillanatig tartott csak, de abból máris érezhető volt, hogy ez a pasas nem egy kis katona a sok közül.
- Talán még élvezi is, biztosan extra jutalmakat kap érte, ingyen tagságit a night klubokba, menő órákat, apartmant a város legjobb részében...gondolom eladta a lelkét az ördögnek - tettem még hozzá, mert abban a percben ez volt róla a szent meggyőződésem.
- Mindegy, folytassuk - gyorsan intettem is, nehogy végig kelljen hallgatnom a szenvedéseit, igyekeztem minél előbb letudni ezt a lövést, de pechemre nem sikerült. Hiába sütöttem el a fegyvert, a golyó nem talált célt, de legalább elhittem, hogy ezzel ennyi volt, a pasi rájön majd, hogy menthetetlen vagyok, befejezzük az edzést, és hazavisz. Ehelyett azonban nem ez történt, ő nem adta fel, s tovább oktatott.
- Maga sosem ismer lehetetlent, igaz? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, még mindig nem értettem, hogy ez miért éri meg neki, de nem küzdöttem ellene tovább. Jól tudtam, hogy addig úgy sem kerülök innen el, míg nem tanulom meg ezt a nyamvadt lövészetet. Ezen némiképp nehezített az, hogy már kellően feszült voltam, részben a korábbi szóváltás végett, részben meg azért, mert a férfi nem érezte, hogy mennyire nincs kedvem ehhez az egészhez.
- Jól van, ha ragaszkodik hozzá, ellövöm azt a két tárat... - mondtam kissé morcosan, összehúzva a szemöldökeimet, majd átvettem tőle a fülvédőt, s leraktam a fegyvert az asztalra, ahogyan azt kérte. Magamban persze puffogtam, s azon agyaltam, hogy a kórházban majd hogyan fogom kimagyarázni a monoklim, meg a mai napi hiányzásom.
- Remélem, így megfelel - felpillantottam rá, miután felhelyeztem a fülvédőt, bár így meg nem hallottam azt sem, ha esetleg mondott volna valamit. Ezután vettem kézbe újra a fegyvert, s ahogyan azt tanította, hátrahúztam a szánt, majd célra tartottam, s a konzervdobozok helyére odaképzeltem őt magát. Majd meghúztam a ravaszt, és sorra kezdtem lőni a konzverdobozokat.
Az első tárral talán csak 1-2 doboz hullott a földre, a többi inkább mellette száguldott el az erdő felé, a következő tárral lőve viszont már egyre több találatom lett. S azt hiszem, hogy amikor az ő arcát képzeltem oda, úgy kimondottan sikeres volt a lövésem. A fegyvert csak ezután tettem az asztal lapjára, majd lekapva magamról a fülvédőt, a férfi felé fordultam.
- Ellőttem a két tárat. Lehetne, hogy mondjuk megfelelően értékel, aztán hazavisz? Vagy tervezett még mára valami kiképzést? Csak mert nagyon éhes vagyok... - összefűztem a karjaimat magam előtt, miközben kissé paprikásan fúrtam pillantásom a tekintetébe. Pedig meg is köszönhettem volna azt, hogy az idejét áldozza rám, de egyelőre még jobban tombolt bennem a dac, mint sem az észérvek. Nem beszélve arról, hogy éhes voltam. Farkas éhes.

zene címe || kedves üzenet a játszótársadnak :3

Elküldésének ideje -- Vas. Május 31, 2020 11:31 am

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

Erre már nem szól semmit, a szemforgatást mindig is gyerekesnek tartotta. Alabamától pedig elég sokat látja, de hisz ő még majdnem gyerek. Felfogta, hogy ironizál a másik, majd jobban oda kell figyelnie emiatt, mert elsiklathatnak egy fontosabb dolog mellett.
- Nem zavar, ha humorizál. De jó lenne, ha komolyan venné a dolgokat, amiket majd mondok, mert az életét menthetik meg. Ahogy mondani szoktam: aki az életet viccnek tartja, gondoljon a poénra – megenged magának egy „ugye megmondtam” mosolyt, és tovább folytatja az alapokat. Lehet, hogy egyszerűbb lenne neki, ha csak a kezébe nyomná a fegyvert és előbb utóbb rájönne a dolgokra a nő is. De ő precíz volt mindig, ahogy most is, nem engedheti meg saját magával szemben, hogy ne úgy oldjon meg egy feladatot, ahogy magának is csinálná. Így kénytelen részeltekbe menően belemenni dolgokba, ami lehet, hogy unalmasak elsőre, meg nehézkesek, de a legjobb eredményt így lehet majd elérni. Emiatt, hogy a másik is lássa, hogy komolyan veszi, bepillantást enged Madisonnak, hogy lássa pár pillanatra a szörnyet. Igen, általában úriember, sőt a legtöbb esetben, de nem szabad elfelejtenie senkinek, hogy könyörtelen gyilkos is. Hogy ez hogyan fér meg egymás mellett? Sok évnek kellett eltelnie hozzá, és remek barátoknak, akik utat mutattak neki. még akkor is, ha az ő szakmájában a barátság nem túl tartós és nem is olyan szoros. Nem sokáig tartott az erőfitogtatás részéről, és észrevehetően sikerült egy kicsit komorabbá tenni a hangulatot. De, ha ez kell, hogy ez a nő életben maradjon, bármennyiszer megcsinálja vele, akár rosszabbat is. nyilvánvaló, hogy nem ismeri a másikat, ezzel kicsit bajban is van. Ha tehette volna, akkor megfigyeli őt, a szokásait, a barátait és úgy alakítja ki a stratégiáját ehhez a lőgyakorlathoz. Valószínűleg sakkban van tartva valamivel, látszik, hogy az egészhez semmi kedve, és itt nem a lőgyakorlatról van szó csak. Sóhajt egyet a szándékos félreértésre, de végül megenged egy mosolyt magának.
- Ha ön mondja – a vigyora szélesebbé válik, miközben tovább magyaráz, és újabb kérdés üti fel a fejét. – Igen, azt a vackot – bólint, és nem veszíti el továbbra sem a türelmét. Még a végén puszipajtások lesznek ők ketten. Azért még igazít a tartáson és azon gondolkodik, hogy mit nem mondott még el. Egyelőre az egészről Madison eltereli a figyelmét ezekkel a kisebb közjátékokkal, de helyt fog állni, tudja jól. – Igen, nagyon csinos bokája van Ms. Kane – pillant fel rá és még a szemöldökét is felemeli egy pillanatra, de visszatér a nő beállásának tökéletesítéséhez. Azért abban ő nem olyan biztos, hogy nem találnának még egy ilyen orvost, de neki tetszik az állhatatosság és az elkötelezettség, ami bizony már nincs meg mindenkiben. Számtalan orvos segítette már a begyűjtőket és kevés ilyen akad, mind Madison. Persze be nem áll a szája, szóval meg sem lepődik azon, hogy a nő megkérdezi tőle, hogy miért áll azon az oldalon, és a válasz után meg is jön a vélemény. Ebben igazat adna, de nem teregeti ki teljesen a kártyáit.
- Nem ismerem engem Ms. Kane. Fogalma sincs, hogy honnan jöttem, mire mi, vagy ki vett rá, mire kényszerítettek és mit csináltam magamtól. Ezek nélkül ez egy elég meggondolatlan kijelentés egy komoly sebésztől, aki mindig megvizsgálja az előzetes jelentéseket, mielőtt műtene. Vagy tévednék? – pillant rá hűvösebben, mint szeretne. A múltját őrzi, nem is beszél róla senkinek, akik meg ismerték a legtöbb valószínűleg, de lehet, hogy mind halott már. A nő viszont fajgyűlölő, és ha ezt a fejéhez vágná, biztos kiakadna. Mivel lövészeten vannak, ezért megkíméli a teljes véleményétől.
Némi irónia után dr. Kane elereszt egy suta lövést, de legalább senki sem sérül meg.
- Látom, de eddig sem tudott, ezért nem meglepő az eredmény. És nem volt elég mára – mondja elég komolyan ahhoz, hogy komolyan vegyék. Persze jön az újabb poén, Felix pedig kezdi elveszíteni a hitét és a türelmét. De még bírja.
- Szóval lövés előtt, mikor már eldöntötte, hogy mit szeretne, és hogyan szeretné kiiktatni a veszélyes konzervdobozt, szívja be a levegőt, tartsa bent a célzásnál és kezdje el lassan kiengedni, majd lőjön. Szeretném, ha ma ellőne két tárat és lenne legalább egy sikeres találata. Ezt pedig vegye fel – előveszi a fülvédőket és odaadja a nő kezébe az egyiket. – Mielőtt felvenné, tegye a fegyvert az asztalra, de óvatosan – mondja, majd felveszi a fülvédőjét. – Aztán a célra mutat és megvárja, amíg a nő kilövi az összes golyót a tárból.

713 - ez egyre jobb Cute

C

Elküldésének ideje -- Pént. Május 29, 2020 7:40 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

- Ah, igen, mindenképp ezt gondolom - szemeimet megforgatva, egy kicsit meg is nyomtam a szavakat, csak hogy érezze részemről az iróniát. Úgy tünik, még nem igazán sikerült kiismernie, vagy csak jól tűrte a beszólásaimat. Ez mondjuk plusz pont, s azt hiszem, hogy talán még szerencsém is van vele, mert lehet, hogy más már rég kijött volna a sodrából, és ott helyben agyonver. Hogy vágytam-e erre? Nem is tudom, lehet hogy jobb lett volna megszabadulni ettől az élettől, ami inkább volt fogság, mint sem szabad boldogság.

- Talán zavarja, ha humorizálok? Azt ne mondja, hogy nincs humorérzéke - jegyeztem meg, s talán ez volt az első alkalom, hogy mosolyt villantottam Felix felé, amihez még csak nem is kellett megerőltetnem magam. Valahogy őszintén jött. Ezt követően tovább firtattam neki a témát, majd a meglepettségemnek is hangot adtam, arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd egy hirtelen mozdulattal rászorít az államra, és egész közel hajol hozzám. Túl közel, olyannyira, hogy pillantásom jeges íriszeiről egy pillanatra a hozzám beszélő ajkakra futott, majd vissza a kék íriszekre, hogy azokkal nézzek farkasszemet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem állt meg bennem az ütő egy pillanatra, hisz ez a megmozdulás akár erőszakba is torkolhatott volna, s valljuk meg, nem voltunk egy súlycsoportban. Ezt a küzdelmet valószínűleg magas főlénnyel Mr. Hercog nyerte volna. Szóval testem megfeszült a váratlan mozzanattól, s bár fegyvert tartottam a kezemben, nem voltam kész arra, hogy használjam is.
Ő meg, mint aki jól végezte a dolgát, elengedve már újra a fegyverrel foglalatoskodott, meg persze azzal, hogy hogyan is kell célozni ésatöbbi. Én meg csak álltam, s néhány másodpercig még mozdulatlanul pislogtam amolyan mi a franc volt ez előbb nézéssel, s a pillantásomban talán volt némi dühvel átitatott most azonnal szétégetlek parázs. Pech, hogy nem voltam se boszorkány, se Marvel képregényhős, így a képességek is elmaradtak, s maradt a kezemben tartott maroklőfegyverrel való bénázás.
Koncentrálj, koncentrálj.
Próbáltam a célra fókuszálni, úgy állni, ahogyan azt az uraság kérte, de ahhoz azért még nem voltam hozzászokva, hogy Thor-t megszégyenítő módon egyensúlyozzak a messzibe egy kisebb kalapács súlyát birtokló fegyverrel.

- Tehát jobb, ha nagyobb...értem - perverz pasas. Vagy lehet, hogy csak én asszociáltam arra, amire talán ő nem? Mindenesetre fogtam és markoltam, ahogy csak kell, s aztán engedtem, hogy Felix úgy simítsa rá az ujjaimat, ahogyan azt illik. - Szánt? Úgy érti ezt a vackot itt? - mutatóujjam rácsúszott arra a bigyóra, amit ő szánnak nevezett, én viszont megmaradtam inkább a számomra ismeretlen valami jelzőnél. Közben próbáltam az utánzott testtartásban megmaradni, míg körbejárt, de valószínűleg az sem volt tökéletes, mert éreztem, ahogy az egyik bokámat megfogja, és kicsit arrébb helyezi, mintha csak egy próbababa lennék valamelyik kirakatban.
- Vallja be, hogy élvezi ezt a helyzetet - szóltam oda a férfinek, majd feltettem neki néhány kérdést, hogy tudjam, mégis hogyan gondolkodik ez a pasas.
- Az meglehet, de ilyen dokit úgy sem találnak még egyet - egy mosolyt villantottam felé, a szavaim nagyképűen hangozhattak, pedig nem ez volt vele a célom. Leginkább arra utaltam ezzel, hogy nem igazán volt olyan doki, aki annyira a kezükben lett volna, mint mondjuk én, vagy ha volt is, az már vagy öngyilkos lett, vagy elpatkolt, vagy kinyíratta magát. S ha belegondolok, bennem is ezerszer megfordult az a gondolat, hogy megmérgezzem őket, elég lenne csak egy injekció vizsgálat közben. De nem, nem kockáztathatok, hisz ki tudja, hogy hol tartják fogva az öcsémet.
- Elégedett? Hát maga...maga sem túl emberbarát, képes eladni magát ezekért...- szúrtam oda, s érezhette, hogy emiatt neheztelek rá, mint ember az emberre. Jobb lett volna azt hallani, hogy kényszerítik, hogy ő is szívesebben látná azokat a dögöket a föld alatt, Washingtont meg újra szabadon. Ám Felix inkább semlegesen reagált, s valamiért úgy éreztem, hogy talán még húz is Bastien csatlósai felé.
- Jól van, kezdjük, nehogy a végén még beinduljon a lelkiismerete - fűztem még hozzá, hasonló stílusban, ahogy korábban, majd ezután igyekeztem azt tenni, amit mond. A fegyvert tőlünk elfordítva, kicsit az ég felé tartva a csövét, másik kezemmel felvettem a tárat, és a magyarázatnak megfelelően kattintottam be a helyére. Ezt követően felhúztam a szánt, majd a konzervdobozok felé céloztam, legalábbis a bal szélsőt igyekeztem eltalálni, de amikor meghúztam a ravaszt, a golyó a doboz alatt ácsorgó tuskóba hasított.
- Tessék, látja? Nem tudok célozni, szerintem ennyi elég is volt mára - sóhajtottam, mert nem éreztem úgy, hogy ez nekem majd sikerülni fog. - Inkább hozzon egy csirkét, és megmutatom, hogyan kell boncolni - rápillantottam, s bevallom, több kedvem lett volna most a szikéhez, mint sem, hogy lövöldözzek tovább a konzervdobozokra.

zene címe || kedves üzenet a játszótársadnak :3

Elküldésének ideje -- Pént. Május 29, 2020 5:45 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

A doktornőnek van sütnivalója, ez szimpatikus Felixnek. Még néhány poénra is futja tőle, így végül is értékeli azt, hogy tulajdonképpen nem kapott hisztirohamot a barna, amiért ide lett hozva. Kedvességből.
- Gondolja udvaroltam? – néz mélyen a szemeibe, csak, hogy kicsit elbizonytalanítsa Madisont. Biztosan nem tegezné, kevés embert tegez, ha jól belegondol csak Alabamát, a többit, akit tegezett már meghaltak, vagy eltűntek. Egyik sem az ő hibájából történt, hiszi ezt szentül, már ha ennek a szónak van még szó szoros értelme. De ha némi tudást átad most, talán dr. Kane is megismerheti annyira, hogy tegező viszonyba kerüljenek. Azonban ahhoz elég jól kellene teljesíteni és Felixet nehéz lenyűgözni ilyen szempontból.
- Tehát udvarlás nincs, viccelődés igen, Ms. Kane? – pillant rá újból, majd megpróbálja meggyőzni, hogy miért is kellene megtanulnia lőnie a nőnek. Megtoldja egy személyes véleménnyel, amit természetesen félreértelmez a doki. Megmozgatja az állkapcsát, de aztán visszafogja magát, hiszen az ő ötlete volt az egész, amíg viszonylagos béke van kettejük között, nem fog kiborulni, vagy olyat mondani, amivel megbánthatja a tanítványát.
- Nem pont erre gondoltam, de szerintem jelen állapotában arra alkalmatlan lenne – állja a felkúszott szemöldökkel körbeszőtt tekintetet, és valami olyasmit mutat az övé: haladjunk. A férfi halad is tovább, nem fog egyelőre fennakadni ilyen apróságon, meglátja, később mennyire akarja ezzel dr. Kane fárasztani, vagy éppen szándékosan provokálni.
- Megleptem? Na, ne mondja. Nyilván tanítgatnám, ha nem érdekelne, hogy él, vagy hal-e. Nem örülnék a vérbe fagyott arcának, jó ez így élettel teli – mondandója közben megfogja a nő állkapcsát, a felturbózott reflexeknek és erejének köszönhetően. Szinte egymást éri az arcuk, a szemük pedig egy rövid csatát vív. Szinte reagálni sincs ideje Madisonnak erre, mert ezután azonnal elengedni és próbál a célra fókuszálni Felix, azaz arra, hogy megtanítsa a nőnek a lövés alapjait.
- Nem, pont jó. Nézze meg a hosszú ujjait, a kis maroklőfegyver nem lenne jó a kezébe. Kényelmetlen és pontatlan is lenne a kezében. Próbálja csak ki a fogását – szív egy hangosat a levegőből, majd kifújja azt. Bár megnyerő a tekintete, valami baljóslatú van Felix kisugárzásában és könnyedségében. Elkezdi mutatni és tanítani a nőt, szépen lassan, ha kell, az ujjain is igazít. Madison eléggé figyelmesen követi az utasításait, így elég gyorsan haladnak.
- Igen, így megfelelő. Tehát hátra húzza a szánt, ezzel betölt egy golyót a tárban, Utána már csak az elsütőbillentyűt kell minél rövidebb úton maga felé húznia majd – mondja és körbejárja a dokit, figyelve rá, meg egy kicsit állít a testtartásán. Nem kérdez, csak megcsinálja és nem zavarja, ha a másiknak ez ellen kifogása van.
- Nem tudom, hogy mire van pénze és mire nincs. De lehet, hogy olcsóbb egy másik dokit találni, mint két testőrt fizetni, nem gondolja Ms. Kane? – most rajta a sor, hogy felemelje a szemöldökét kérdő üzemmódban. Végül úgy érzi, hogy itt az ideje a lőgyakorlat elkezdésének, és már elő is venné a fülvédőket az asztal alsó részéről, ha nem érkezne még egy kérdés. Lazán nekitámaszkodik két kézzel az asztalnak és sóhajtva néz a nőre az újabb kérdés felmerülés után.
- A vámpírok előtt is voltak gonoszok – mutatja a macskakörmöket is, elengedvén az asztal szélét – és ha eltűnnének, utána is lesznek. Szóval azért, mert ismeretlen valami, nem biztos, hogy rosszabb, vagy jobb, mint a másik – bölcselkedik a maga kiforgatott módján. – Attól függ, hogy kinek mi a normális. Én elégedett vagyok ezzel, ami van. De most már kezdjük – zárja le a témát. majd a teli tárat a nő kezébe nyomja.
- Semleges irányba tartja a pisztoly csövét, és egy erőteljes mozdulattal tolja fel a tárat kattanásig. Aztán húzza fel a szánt és célozzon a bal szélső célra úgy, ahogy elmondtam. Lássuk – várja meg a pillanatot és figyel mindenre. Ha hibázik Kane, természetesen el fogja mondani neki és nem engedi meg, hogy bármi baleset történjen velük. Már csak a lövések vannak hátra, aztán még mondd majd néhány szót.

632 - nem kell félni dokikám!
C

Elküldésének ideje -- Csüt. Május 28, 2020 10:11 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

A megjegyzésre csak egy negédes mosolyt villantottam, hisz nem voltunk még egymással olyan jó viszonyban, hogy cukiskodjunk. Amúgy sem hittem azt, hogy ez valaha is bekövetkezne, tekintve hogy ez a pasas egy volt azok közül, akiket már csak a pártállásuk végett is az utálom kategóriába soroltam, s egyelőre nagyon úgy tűnt, hogy ott is fog maradni. Még a vakítóan kék szemei, vagy a sármos vonásai ellenére is.
- Na jó, udvarlás helyett nézzük, hogy mivel fogunk játszani - enyhe célzást szúrtam oda, hogy azért érezze, nem feltétlenül kell ennyire őszintének lennie velem, még akkor sem, ha jelen esetben teljesen igaza van, és valóban full hülye vagyok a fegyverekhez. Közben a tekintetem megakadt az elém hurcolt fegyveren, ami meg kell vallanom, enyhén eltért attól, mint amit a filmekben a revolver címszó alatt megismertem. Valamiért sokkal kisebbnek képzeltem el egy marokfegyvert, ez viszont olyan tömzsinek tűnt. - Szerencsére az orvosin nem kellett ilyen masszív CZ-2075-ösökkel barátkoznom, ott beértem egy BCF-0011-es csontfűrésszel. -jegyeztem meg, ahogy tovább fürkésztem az eszközt. Nem volt számomra túl bizalomgerjesztő, s orvosi aggyal máris inkább azt kutattam, hogy miféle sérüléseket tud okozni egy efféle lőfegyver. Felix közben próbált meggyőzni arról, hogy miért is érdemes megtanulni és elsajátítani a használatát, s már azt is mondhatnám, hogy egész meggyőzőnek bizonyult, mint egy jó marketing szakember. Csak kár, hogy irtóztam az ilyen erőszakhoz köthető eszközöktől.
- Több? Ezzel mire akar célozni? Hogy némi kiképzéssel én is beállhatnék maguk közé gyilkolni? - egyik szemöldököm kicsit feljebb kúszott, míg szavaimban volt némi él, s ebből is érezhette azt, hogy mit gondolok róluk. Semmi jót. Azt viszont már feleslegesnek tartottam, hogy neki álljak kifejteni a véleményemet erről az egészről, mert feltehetően neki erről egész más véleménye lehetett.
- Na ezzel most meglepett. Eddig nem úgy tűnt, mintha bárki is bánná, ha elpatkolnék - volt olyan a begyűjtők közt, aki annak idején még vitázott is, csak hogy engem ne vigyenek oda, s biztos voltam abban, hogy nem feltétlenül voltam egy közkedvenc köztük, talán azért sem, mert pontosan tudták, hogy mennyire másfelé húz a szívem. Bár lehet, hogy ez éppenséggel Felixet nem érdekelte, ezt még nem tudhattam, mindenesetre furcsáltam azt, hogy nem akarta, hogy bajom essék.
- Nem túl nagy? Úgy értem, nem volt egy nőiesebb verzió? - kérdeztem, miután átvettem tőle a fegyvert, s próbáltam azt úgy fogni, ahogyan a férfi mondta. Egy másodperc erejéig azért átfutott a fejemen a gondolat, hogy most rácélozva elsüthetném, és akkor egy szimpatizánssal kevesebb lenne, de valljuk meg, azzal még nem tisztulna meg Washington, s én sem érném meg a holnapot. Nem beszélve arról, hogy valószínűleg erre nem is lettem volna képes, mert bármelyik oldalon is állt, még mindig csak egy ember volt, s nem olyan átkozott vérszívó, mint Bastien.
Beszélgetés közben igyekeztem utánozni a férfi mozdulatait, a fegyvert kérésére a konzervdobozok felé irányítottam, majd enyhe terpeszbe álltam, és lepillantva először szemügyre vettem a férfi beállását, azután a sajátomon próbáltam korrigálni.
- Így? - miután megpróbáltam úgy fogni a fegyvert, ahogyan azt mondta és mutatta, ellenőriztettem vele a pózt, hisz mégis csak ő volt a tanár, és ha már időt szántunk erre az egész képzésre, akkor jól akartam csinálni. Nem azért, mert élveztem, nem azért, mert úgy éreztem, hogy oly nagyon szükségem lenne erre az egészre, hanem azért, mert nem akartam elpocsékolni egyetlen percet sem. S minél előbb tanulom meg, annál előbb visz majd vissza a városba, ebben biztos voltam.
- Igen, érthető. De még mindig nem értem azt, hogy miért ne kaphatnék egy-két testőrt, akik figyelnének erre helyettem. Nincs rá pénze a nagyvezérnek?- szavaimmal a vámpíruraságra gondoltam, miközben oldalra pillantva Felix arcát fürkésztem. Fel is merült bennem a kérdés, hogy neki mégis mi érdeke van abból, hogy annak az alaknak dolgozik.
- Megéri ez amúgy magának? Úgy értem az, hogy kiválasztottakat fog el, vagy öldös annak a vámpírnak a nevében? Soha nem gondolt arra, hogy talán jobb lenne ez a világ nélkülük? - nem akartam ajtóstul rontani a házra, de mégis érdekelt az, hogy őt vajon miért nem zavarja ez az egész. - Vagy így normális életet tud élni? - míg beszéltem, a tartásom enyhült, így a fegyvert is lejjebb engedtem a célnál, s már a terpeszem sem volt megfelelő.

zene címe || kedves üzenet a játszótársadnak :3

Elküldésének ideje -- Kedd Május 26, 2020 12:47 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

Visszasétálás közben a nap a szemébe süt, amiatt hunyorog egy rövid időre. A doktornő alakja így egybemosódik, nincs fej, nincs láb, nincsenek női domborulatok, csak egyetlen groteszk test. Ugyanígy látja áldozatait is, amikor el kell pusztítania valakit: nem gondol bele, hogy van-e gyermeke, éppen ma van-e a születésnapja, esetleg túlesett egy életmentő műtéten a héten… csak egy céltábla, akire le kell adnia a pontos lövést, a szívébe kell mártania a kést, vagy éppen karót. Eltorzultak ilyen értelemben az érzelmei, mert fogalma sincs, hogy az ösztönök mennyire engedik majd valójában érezni egyszer, amikor kéne. Annyit színjátszott már, annyi áldozata volt, hogy már abban sem biztos, hogy mikor önmaga és mikor egy szerep. Ezen próbál mostanában javítani, nem akar elveszni és ösztönlénnyé válni. Emiatt gondolta, hogy megtanítja a szkeptikus doktornőt néhány dologra, még akkor is, ha az jelenleg nem akarja, és nem érti, hogy miért kell ez neki.
- Nem néztem ki ezt sem önből, Ms. Kane – biccent az őszinteségért, holott tudja, hogy irónia volt, amit a másik mondott.
- Ez egy CZ-2075-ös félautomata. Ismerkedjen meg vele – mondja, és érdeklődik, hogy van-e a doktornőnél óhaj, sóhaj, bánat. Van.
- Tudja, nagyon sok mindenre képes vészhelyzetben az emberi tudat. Úgyhogy igen, szükséges. Emellett nem csak terepen támadhatják meg, nem árt, ha legalább esélye van megvédeni magát – néz a szemébe, és fürkészően kutakodik benne. – Értékes a társadalmunknak, és higgye el, több van magában, mint gondolná. Jó szemem van hozzá – sóhajt egyet, és a gyűrűsujján megtekeri a kígyógyűrűje… helyét önkéntelenül. Megvárja, amíg Ms. Kane befejezi a mondandóját, addig csak feltérképezi a gesztusait, a mozdulatait, a tekintetét. Szakmai ártalom a másik megfigyelése.
- Lehet, hogy lenne, de nem szeretném, ha meghalna bármi miatt is. Megfogom tanulni néhány önvédelmi fogásra is, de előbb nézzük meg, hogy mit tud ezzel kezdeni – mutat a pisztolyra, majd felveszi. Egy pöccintéssel kiereszti a tárat, felhúzza és meggyőződik róla, hogy nincs a csőben lőszer. Aztán odanyújtja a nőnek.
- Nos, vegye kézbe. A legfontosabb dolog, hogy mindig magától elfelé tartsa, jelen esetben a dobozok felé – magyaráz és a nő mellé lép, előveszi a saját Glock-19-esét. Azt is hasonlóképpen üríti, és az asztalra teszi a tárat.
- Nos, álljon vállszélességű terpeszben és vegye kézbe a fegyvert így – mutatja, mivel ő jobb kezes a bal lábát egy picit előrébbhelyezi, a jobbat kicsit hátra. – A fegyvernek úgy kell állnia, mintha a keze meghosszabbítása lenne, így – mutatja és nézi, ahogy a nő vele csinálja. – Remek, eltaláltama méretét. Fogja meg marokra, a másik kezét tegye rá a markoló kézre. Arra vigyázzon, hogy a szánszerkezet mögé ne kerüljön a stabilitásért felelős kéz, különben csúnya dolgokat kell átélnie – fejtegeti, hés emlékszik, hogy ő hány balesetet szenvedett el még kölyökként emiatt, de most a nő jó kezekben van. Már, ami a tanítást illeti. – Ez itt a nézőke, ez itt a céltüske. A célpontnak ennek közepében kell lennie. A tüske nem lehet magasabban a nézőke felső tengelyén, és annak közepén kell lennie, eddig érthető? – néz a nőre, természetesen mindent pontosan elmutogat a másiknak, de lehet, hogy elsőre így is sok lesz.

501 - nem kell félni dokikám!
C

Elküldésének ideje -- Hétf. Május 25, 2020 6:24 pm

BANG BANG, I SHOT YOU DOWN

BANG BANG, YOU HIT THE GROUND

Nem volt egy kellemes utazásban részem, már csak azért sem, mert mindvégig egy zsákot kellett a fejemen viselnem, ami elrejtette előlem a külvilágot, s azt, hogy pontosan hová is tartunk ezzel az ismeretlen férfivel. Azon kívül ugyanis, hogy tudtam a keresztnevét, és ő volt az a pasas, aki két nappal korábban kimentett egy majd halállal végződő szituációból, mást nem tudtam róla. Például azt sem, hogy most bámul-e, vagy mennyire biztonságos az a hely, ahová visz. Ha őszinte akarok lenni, nem igazán bíztam benne, és semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de más választásom nem igen volt. Bármennyire is nehezemre esett beismerni, amióta a begyűjtőknek dolgoztam, azóta minden egyes alkalommal veszélyben volt az életem, különösen akkor, ha közvetlenül a terepre kellett kimennem, hogy életet mentsek. Velük ellentétben azonban nem voltam egy felkészült harcos, s ha ő nem ment ki, akkor valószínűleg ott maradok. Nem, mintha nem lenne tökéletes végszó a jelen helyzetben amúgy is sivár életemre, de valamiért még nem volt kedvem meghalni, valamiért úgy éreztem, hogy nem szabad feladnom a reményt, és egyszer talán ezek a mocskok majd mind egytől egyig megfizetnek a bűneikért. Csak addig böjtöljem ki valahogy.
Amint a kocsi végre megállt, s lekerült a zsák a fejemről, végre fellélegezhettem. Az apró, durva szálak már nem karistolták a bőrömet, s bár a hirtelen jövő napfény némi hunyorgásra késztetett, legalább friss levegőt szívhattam magamba, nem a régi dodge szagát. A zavaró fény persze nem tett túl jót, még mindig hasogatott a fejem, nem beszélve arról a monokliról, ami a jobb szemem alját díszítette. Nem tudom pontosan, hogyan szereztem, de feltehetően ez is ott ragadt rám, a széttépett cafatok közt. Talán belesétáltam egy gerendába, vagy elbotlottam.
- Vizet - nagyjából ennyit tudtam kipréselni magamból, bár ez még így is több volt annál, mint amit összvissz szóvá tettem az autóút alatt. Mondhatnám azt is, hogy némaságba burkolóztam, nem beszéltem, nem faggattam, s nem fecserésztem fölöslegesen. Nem volt miért. Ha kaptam egy kis vizet, akkor a farmerom zsebéből előhúztam a már korábban bekészített fájdalomcsillapítót, s abból bekapva egyet, ráhajtottam néhány kortynyi vizet, míg Felix, a megmentő pasi konzervdobozokat pakolászott.
A hely egyébként elég jól nézett ki, barátságosnak tűnt, és kietlennek. Tökéletes helyszín lenne egy szexuális ragadozó számára. Ő vajon az lehet?
Lopva végig futtattam rajta a pillantásom, míg háttal állt nekem, aztán a kezemben tartott flaskát az előttem álló asztalra tettem, majd összefűzve mellkasom előtt a karjaimat, pillantásomat a fickó jeges pillantásába fúrtam.
- Egyszer légpuskával plüsmedvére egy vidéki felvonuláson, de a fejét találtam el a pálca helyett - hogy ez megfelelő előzménynek bizonyult-e, azt döntse el az oktató, ám azt gondoltam, hogy az én kezembe még mindig szike való, mint sem pisztoly. Nem is szívesen szemeztem a fegyverrel, túlságosan távol állt tőlem ez az egész dolog.
- Igen, lenne. Tudja, én sebész vagyok, és ha egy nyílt terepre visznek ki, akkor két kezem van, hogy megmentsem a sérültet. Hogyan is tudnék közben lőni? Biztos, hogy erre nekem szükségem van? - némi bizonytalansággal emeltem pillantásomat újra a férfire, mert még mindig nem volt kedvem ahhoz, hogy elsajátítsam a lövészet mesterségét. - Talán jobb lenne, ha visszavinne, és inkább kijelölnének mellém mondjuk egy testőrt, vagy kettőt. Amúgy is, gondolom, hogy van ennél sokkal jobb dolga - miért is ne lett volna. Mondjuk azt nem néztem ki belőle, hogy odahaza egy szerető család várja, de még a begyűjtőknek is lehettek barátaik, vagy hobbijuk. Mondjuk a konzervdobozpakolás.

zene címe || kedves üzenet a játszótársadnak :3

Elküldésének ideje -- Vas. Május 24, 2020 6:19 pm

Ms. Kane & Felix

Én mutatom, maga csinálja

A hevenyészett állványzat fáján halkan koppan a konzervdoboz, ahogy a férfi az utolsót a helyére teszi. Még megnézi, hogy elég messze van-e mindegyik egymástól, majd a várakozó nő felé fordul. A nő, aki a begyűjtők doktora lett, és megmentett pár napja egy nőt, aki nem volt elég óvatos, amikor vérfaskara vadásznak. Szerencséje volt, hogy Ms. Kane időben érkezett. Viszont láthatóan idegenül mozgott terepen a sebésznő, potenciális célpontként téblábolt a vérrel felmosott házban. Felix nem tudja milyen alapon, de némi hálát érzett aziránt, hogy a nő egy: nem hányta el közben magát, kettő: rezzenéstelen kézzel dolgozott. Igaz, látszott rajta, hogy sebész és látott már vért, de itt a kidülledt szemek, kitépett karok és mindenféle komoly sérülések azért nem egy steril műtőasztal nyugodtságát szimbolizálták. Ráadásul sietni is kellett, és ott már igazán rángatni kellett őt, hogy ne maradjanak ott mind, mire megérkezik a felmentő sereg az ellenség oldalán. Most pedig, miután a nő valamiért igent mondott neki, itt vannak a Rock Creek parkban, ahol jelenleg senki sem zavarja őket, főleg, hogy ez egy lezárt rész, ahová nincs mindenkinek bejárása. Távol a piknikezők helyétől, jó messzire bejöttek már Felix egyik régebbi búvóhelyéhez, amit évek alatt titokban épített. Nem sok, egy kis kunyhó áram és fűtés nélkül, de a célnak megfelelt. Ugyan van bent egy kandalló, és van hozzá fa is, de még soha sem gyújtotta be, az is lehet, hogy az állatok belakták már a kéményt. Mindenesetre, ha nyugodtságot akar, és azt, hogy ne zavarják, ide jön, néha még Alabama elől is ide távozik, ha éppen rászállhatnékja van a lánynak. Azt nem hiszi, hogy jól esett Ms. Kane-nek, hogy zsákkal a fején kellett idejönnie, de ez feltétel volt Felixnél. A régi Dodge-dzsal jött, amiben semmi elektronika sincs, még az ablakokat is kézzel lehet lehúzni, ha valaki friss levegőt szeretne leengedni. Szereti ezt a kocsit, és eléggé vigyáz is rá, majdnem teljesen rozsdásan vette, de szépen fel lett újítva. Na, de hiába időz egy kicsit a kocsin a szemeivel, végül a doktornőre pillant.
- Lőtt már valaha Dr. Kane? – persze ezt csak olyan bevezető és nem komoly kérdésnek szánta. Lassan visszasétál, és a háta mögé nyúlva előhúz a tokból egy kismértű pisztolyt. A sebésznő előtt egy asztal áll, rajta egy doboznyi 9 mm-es lőszerrel. Felix leteszi elé a fegyvert, ami hangosan csattan az asztallapon.
- Van kérdése, vagy kezdhetjük? – kérdezi, miközben karba fonja a kezeit és fürkészően Dr. Kane tekintetét vizsgálja. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy könnyen fogja venni az akadályokat, de Felix egyébként sem szeretett kiképezni senkit. Most mégis megteszi, önszántából. Biztos a küldetés alatt apró elmezavar kerítette hatalmába. Mindenesetre itt vannak, és a német nagyon kíváncsi, hogy mire jutnak egymással a sebésszel.

445 - nem kell félni dokikám!
C