Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Lou and Madison | Drake's Bar


Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Pént. Júl. 31, 2020 10:37 am

To: Lou

Once upon a time



Semmit sem utáltam jobban a természetfelettiek létezésénél, mert amióta csak az eszemet tudtam, azóta ezek a semmirekellő lények tették tönkre az életemet. Először ott volt az anyám, s ugyan a hivatalos jelentés szerint munkahelyi balesete érte, ám mi odahaza pontosan tudtuk, hogy feltehetően egy vámpír végzett vele. Aztán ott volt az öcsém, akit ezek a szemetek elraboltak, s akit évek óta nem láttam, akivel mai napig zsarolnak. Az apám...az apám is miattuk halt meg, s itt voltam én. Egy rabszolga. Egy szolga, aki éjjel-nappal nekik dolgozott, hogy mentse az öccsét, aki talán már nem is él. Alig volt valaki az életemben, akiben bízhattam, aki mellett megnyugvást leltem, éppen ezért zaklatott fel az, hogy Lou nem az, akinek eddig hittem.
Azon kevesek egyike volt, akire rábíztam volna az életem, akinek a közelsége, egyetlen érintése is megnyugtatott, aki olyan volt számomra, mint az oxigén, s ha huzamosabb ideig nem láttam, akkor már szinte fuldokoltam. Erre most kiderül, hogy az a kép, amit megismertem róla az elmúlt évek során, mindaz csak egy rohadt nagy hazugság volt, s hogy valójában ő sem jobb azoknál a korcsoknál, akiket inkább látnék a pokol bugyraiban égni, mint sem itt Washington utcáin pöffeszkedni.
- Hozzám ne merj érni, hallod? - szisszentem irányába ismét, dühösen, mint egy mérges kígyó, miközben szemeimben harag, s megvetés villant. Még az sem érdekelt, hogy megmentette az életem, mert ez százszor rosszabb érzés volt annál, mint hogy Darren majdnem megfojtott.
- Úristen Lou...ne is folytasd! Inkább fulladtam volna meg Darren keze által, mint hogy így lássalak - még mindig ott volt a megvetés a tekintetemben, s ha csak arra gondoltam, hogy alig néhány perce, még érintett, s csókolt, rosszul lettem. Éreztem, hogy a gyomromat összerántja a görcs, de nem az a szerelmes fajta, hanem az, mikor az ember ideges. Talán még a kezem is reszketett, miközben próbáltam hátrébb húzódni a férfitól, aki egyetlen pillanat alatt vált ismeretlen szörnyé számomra.
- Hát persze hogy nem, ha rajtad múlt volna, akkor el sem árulod! - vágtam hozzá keményen a szavakat, érdekes, hogy milyen az emberi lény, de egyetlen perc alatt képes voltam megutálni őt, legalábbis az agyam ezt az üzenetet diktálta, hogy féljek tőle, s hogy ne bízzak meg benne. Az eső még mindig szakadt, percek töredéke alatt áztatta el ruháinkat, mosta el arcomon a sminket, s varázsolt pocsolyát a talpunk alá.
Sietve próbáltam feltápászkodni a fal mentén, s ekkor bántam úgy igazán, hogy nincsen nálam az a pisztoly, amivel Felix lőni tanított. Tekintetem mélyen fúrtam Lou pillantásába, s annyira utáltam, hogy szívem szerint neki mentem volna, hogy lekeverjek neki egy jó nagyot. De ott volt bennem a félsz, hogy ha ezt tenném, akkor talán én is úgy válnék a hamu martalékává, ahogyan az a vámpír.
- Nem kell az engedélyed - sziszegtem, majd elindultam, de közvetlenül a férfi mellett még megtorpantam, hogy utoljára belenézzek azokba a szemekbe. Tekintetem azonban most nem úgy ragyogott, mint máskor, arcvonásaim eltorzultak az érzelmektől, azt se tudtam, hogy sírjak, vagy inkább üvöltsek, de úgy éreztem, hogy majd felrobbanok, s nem tudtam megállni. Kikívánkozott belőlem.
- Soha többé nem akarlak látni Lou - azzal sietve hagytam magam mögött a férfit, s csak akkor engedtem könnyeimet az útjukra, amikor már nem láthatta az arcomat. A saroknál nem értem tovább, olyan rosszul voltam az idegességtől, hogy a gyomrom a következő másodpercben felmondta a szolgálatot, s kiadtam magamból aznapi tartalmát.
Az alkohol bódító hatása sajnos addigra már elszállt, nagyon is józanítóan hatott rám a felismerés, de bár ne történt volna. Fogalmam sincs, hogyan keveredtem haza, de az életem egyik legrosszabb éjszakája volt.

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Hétf. Júl. 06, 2020 8:48 am

To Madison




Ha valaha is éreztél már ilyesmit, akkor tudhatod milyen cipőben jártam akkor és ott. Mit éreztem, mikor úgy nézett rám. Az a riadt pillantás… Az  a félelem a szemében, majd a tiltakozás, hogy ne érjek hozzá… olyan volt, mintha leforráztak volna.
Leengedtem kezeim, s nem nyúltam felé ismételten.  Nem hajtottam le fejem, nem lettem búskomor, és még a csalódottságom sem ült ki az arcomra, legalábbis azonnal nem.
Tisztában voltam azzal, hogyha nincsenek ezek a képességeim, nyilván a vérszívót sem tudtam volna likvidálni, de akkor is…
Oké, persze én vagyok a hibás. Titkolóztam előtte. Nem mondtam el neki mi vagyok, s milyen képességekkel bírok.
Elmélkedhettem volna ezen még jó ideig, de azzal talán végleg elszalasztom a pillanatot.
Még is tisztában voltam vele, meglehet ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt.
Aztán ismét tetem egy próbát afelé, hogy megérintsem. Megöleltem volna, de hangja, és felkiáltása mindenben megakadályozott.
-Ha elmondom mi vagyok… ha megmutatom mire vagyok képes… hozzám jöttél volna?! Kötve hiszem. Az ellenszenv, az előítélet mindent elsöpört volna. - morogtam, miközben újabb villám cikázott át az égen, s egyre hevesebben kezdett esni az eső. Mit nem adtam volna érte, ha képes vagyok irányítani az időjárást… de így csak egyre jobban szakadt, s mi ott álltunk az esőben.
-Nem így akartam hogy megtudd. - tettem még hozzá, ám a próbálkozással felhagytam, hogy bármikor is hozzáérjek, vagy éppen egy öleléssel próbáljam meg lenyugtatni. - Ha elkezdenék magyarázkodni, hogy nem használom az erőm … hogy te voltál a kapaszkodó pont, úgy sem hinnél nekem. - hátat fordítottam neki, majd vettem egy nagyobb levegőt, beletúrtam vizes hajamba, majd leengedtem kezeim, s elálltam az útból.
Gondoltam, szívesen elmenne innen, én pedig szívesen dúltam volna mérgemben, csalódottságomban, hogy még is mennyire elcsesztem az egészet. Ám ha hagyom meghalni, vagy csak szimplán rálövök a vérszívóra, nem érek el vele semmit sem, csak vagy mindketten meghalunk , vagy a kórházban kötünk ki.
Mindenféle forgatókönyv lejátszódott bennem, miképpen is mondhattam volna el az egészet neki, mikor még házasok voltunk, de egy apró kis hang bennem azt sugallta, ne tegyem. Tartsam meg magamnak a kis titkomat, s feledjem el, mintha ott sem lett volna.
És a kis hang mily bölcs is volt.
Vonásaim megkeményedtek.
Felemeltem karom, s intettem, menjen ha akar. Fusson. A vérszívó már nem bánthatja többet, én pedig nem ártanék neki. Egy ujjal sem.
-Menj… -emeltem fel egy pillanatra a hangom, aztán a lassan elhamvadó tüzek felé tekintettem, mik olyan gyorsan tűntek el, mintha ott sem lettek volna. Nem mondom, hogy ennek nem lehet majd következménye, de más vajon mit tett volna a helyemben?
Nem akartam, hogy így nézzen rám. Nem akartam azt az undort, gyűlöletet, és félelmet látni a szemeiben. Nem akartam sosem, hogy akár egyszer is így nézzen rám. Vajon ha elismerném mennyire fáj, azzal könnyebb lenne? Elcsendesedtem. Csak álltam ott némán, azt várva, mikor vág hozzám valamit, vagy éppen kever le nekem egy pofont az arcátlanságomért, amiért megmerészeltem menteni az életét ily módon. A fejéhez akartam vágni, hogy épp az előbb mentettem meg az életét, és érdemelnék érte egy kis hálát, vagy éppen köszönetet, de inkább lenyeltem a szavakat, s vártam, hogy távozzon.


Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Szomb. Júl. 04, 2020 8:30 pm

To: Lou

Once upon a time



- Darren ne csináld ezt.. - ijedten, s erőtlenül próbáltam észhez téríteni a vámpírt, de a hangom túl gyenge volt, ennek a vámpírnak pedig olyan gyűlölet volt a pillantásában, hogy kizártnak tartottam a menekülést. Tudhattam volna azt, hogy ha magamra haragítom a vámpírokat, akkor annak csúf vége lehet, ám valamiért azt gondoltam, hogy sérthetetlen vagyok, ha a begyűjtőknek dolgozom. Akkor talán majd nem mernek rám kezet emelni. S bár ez igaz volt a vámpírok egy részére, Darren viszont még ebben is másnak bizonyult.
Ahogy elkaptam riadt pillantásommal a gyilkos tekintetét, abban a pillanatban tudtam azt, hogy nekem itt befellegzett, mert nem lesz mellettem senki, hogy le szedje rólam ezt az átkozottat. Ennyi volt hát a földi lét és nyomor, úgy végzem, ahogy az emberek többsége, kiszolgáltatva egy ilyen semmirekellő vérszívónak. Ó hogy mennyire gyűlöltem! Ó, hogy csak lett volna bennem erő, hogy győzhessek ellene.
Nem volt.
Hiába volt minden próbálkozásom ellene, az erőm mit sem ért vele szemben. Rúgásaim úgy pattantak le róla, mintha csak nyári szellő érte volna a térdét. Szorítása egyre erőteljesebbé vált a nyakam körül, már nem kaptam levegőt, csak fulladoztam. Utolsó próbálkozásként megpróbáltam ráfogni a nyakamat szorító kezeire, s körmeimet belevájni a húsába, hogy akkor talán majd sikerül kizökkentenem, s elenged.
Nem így történt.
Már szólni sem tudtam, csak halk nyögés-kínlódás hagyta el a torkomat, mikor váratlanul elengedett.
Nem is tudom, hogy mi történt, megszédülve csúsztam le a fal mentén erőmet vesztve, közben dörrent az ég, s újabb villám szántott végig az égbolton. A fénye megvilágította a dulakodók arcát, s csak most láttam, hogy Lou ütötte arcon a vámpírt, aki rám támadott.
- Ne Lou, ő vámpír - próbáltam megformálni a szavakat, de nem sok hang jött ki a torkomon, ám a következő másodpercben már döbbenten figyeltem, hogy miféle tűzgömb játszott az exférjem kezében. Mi a jó élet ez?? Boszorkány? Minek nevezte ez a vámpír Lou-t?
Riadtan húzódtam hátrébb a földön a dulakodó kettősüktől, megijedtem, mikor Darren Lou felé indult, de az még inkább megijesztett, amikor azt láttam, hogy Lou szinte minden érintés nélkül, egyetlen kézmozdulattal falhoz szorította a vámpírt, aki a következő másodpercben lángra lobbant.
- Úristen - ijedséggel, s döbbenettel kavargó hangon csúszott ki a számon a szó, egyszerre tűnt hihetetlennek, s egyben ijesztőnek az, amit Lou művelt. Mégis, hogy történhetett meg ez? Lou boszorkány???
- Ne...ne gyere közelebb! - riadtan tovább hátráltam, míg hátam a falnak nem ütközött, kezemmel azonban ellöktem az övét, s az idegességtől remegve próbáltam a fal mentén feltápászkodni. Hogyan történhetett ez meg velem?
Hitetlenül, idegességtől, s gyűlölettől tomboló tekintettel pillantottam Loura. Lehet, hogy az életemet mentette meg, de én nem egy hőst láttam most benne, hanem egy szörnyet. Egy természetfelettit, aki nem volt jobb, mint az a hamuvá vált vámpír.
A rosszullét kerülgetett, miközben összeállt fejemben a kép, s ráébredtem arra, hogy kettő éven át voltam a neje, s azt követően nem egy alkalommal a szeretője, akit néhány perccel korábban még csókolgatott.
- Nem vagyok jól, rohadtul nem vagyok jól, és mondtam már, hogy ne nyúlj hozzám! - csattantam fel, ahogy újra próbálkozott, s idegesen fontam testem köré a karjaimat, nem mintha bárhogy is védekezhettem volna egy boszorkány ellen.
- Mégis mi volt ez, Lou? Hm? Mikor akartál szólni arról, hogy te nem csak egy szimpla zsaru vagy? Válaszolj! Úristen...én meg még hozzád is mentem...hogy tehetted ezt? - nem érdekelt abban a pillanatban senki és semmi, dühösen adtam hangot a sérelmeimnek, s ha újra közelebb mert lépni, akkor erővel löktem távolabb magamtól. A nyakam még mindig fájt, bőrömön ott virítottak a vámpír ujjlenyomatai, de még a támadásnál is jobban fájt az, hogy Lou elárult. Soha nem volt őszinte velem.

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Szomb. Júl. 04, 2020 9:23 am

To Madison




Hogy szerettem e volna menni… nos Nagyon! Akkor és ott úgy éreztem, belegebedek, ha nem kapom meg, és mindent elfogok követni annak érdekében, hogy ez meg is történjen. Játszottam vele, ahogyan ő akart velem. Átvettem az irányítást, s aképpen cselekedtem. Játszottam vele, s már-már önmagam csapdájába estem.
Még az a hülye titka sem érdekelt volna, ha egyszer és mindenkorra  kész lett volna elhessegetni a gondolataimat felőle, ám valamiért ott motoszkált a fejemben a tudat, hogy valamit titkol, és meg kell tudnom azt.
Jó persze talán az én titkom nagyobb volt. Sokkal nagyobb. Varázslattal éltem. Persze nem mindig, s a legtöbb alkalommal elnyomtam az erőm, a képességeim, hogy ne legyen még csak közöm sem ehhez a világhoz. Azt hiszem egy egészen Apró porcikám, ember akart lenni.
Ám ott volt a másik felem, ami ragaszkodott, s kézzel lábbal küzdött az elnyomás ellen. Kész volt azt mondani elég volt! Cselekedni akart.
-Még nem… - mormogtam, miközben az italom messzire került, s ő tovább játszadozott velem és az idegeimmel. Hogy meddig fogom bírni cérnával, nos az egy remek kérdés volt…
Minden esetre csókoltam, közelebb vontam, de az italom, nos az csak az enyém volt.
Természetesen nem kerülte el a figyelmem az ujján díszelgő gyűrű, ami egy fokig elégedettséggel töltött el, hisz azt sugallta, még nem lépett túl rajtam. Vagy egyszerűen még nem akarta levenni, már csak azért sem, mert ez ad egyfajta biztonságot a barmok ellen…
Az italos megjegyzésére nem mondtam semmit sem, csak egy mosollyal feleltem, majd következett az a rész, amikor mindent elrontottam, hiszen a kíváncsiságom győzedelmeskedett.
A haragom egy pillanat alatt lobbant fel, mikor közölte, hogy valaki biztos nagyon szívesen hazakíséri helyettem.
Jelentőségteljes pillantásokat vetettem a fickók felé, majd legurítottam az italom, miközben Madison után néztem, majd kivágtam az asztalra a fizetséget.
Nem távoztam azonnal, előtte még bevertem egy orrot, majd jelvényt villantottam a biztonsági embernek, aztán indultam meg kifelé, hogy akkor most megkeresem, bocsánatot kérek, ami nem volt rám jellemző, és esetlegesen folytathatjuk onnan az egészet, ahol abbahagytuk… nos igen… ez a nő képes teljesen elvenni az eszem, és lassan beleőrülök az egészbe, hogy nincs ott mellettem… bár talán ebben nem voltam egészen biztos.
Odakint megálltam egy pillanatra, körbepillantottam. Ha fogott egy taxit, és azzal ment el, nos akkor ennyi volt a menet.
Megdörgöltem tarkómat, majd felpillantottam az égre, amin éppen akkor suhant keresztül egy villám, majd eleredt az eső, aztán oldalra pillantottam, hogy akkor irány haza, mikor megpillantottam a fickót a fal mellett a sikátornál. Valakit a falhoz szegezett.
Elsőre nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Minden nap akadnak ilyen esetek, s az emberek többsége önként ajánlja fel magát a vérszívóknak.
Aztán megpillantottam ki is az akit folytogat a pofa.
A haragom, olyan gyorsan lobbant ki, hogy mire felocsúdtam, már lerántottam róla. Nyilván ez azért sikerülhetett, mert ő elvolt foglalva a fojtogatással, és arra nem számított nagy elfoglaltságában, hogy valaki majd közbeavatkozik.
Mikor felém fordult, behúztam neki egyet, majd kezemben egy tűzgömb jelent meg, s sorra kaptak lángra a kukák, miközben szemem kékje egy pillanatra felvillant.
-Hagyd őt békén… - morogtam oda, miközben a kezemben ott égett a tűzgömb.
-Ne üsd bele az orrod Boszorkány!! - csattant fel, s már indult is meg felém, én pedig egy kézmozdulattal szegeztem a falhoz, miközben hozzá se nyúltam. Nos ilyenkor valóban jól jön, ha az ember birtokol bizonyos szintű tudást ezen a téren.
A meglepetés a szemében leírhatatlan volt.
A másodpercek tört része alatt gyújtottam fel, s egy részem dervistáncot akart járni, hogy végre szabad! Végre elengedtem magam.
A harag ott lobogott bennem, hogy olyanhoz mert nyúlni aki az enyém… illetve enyém volt, ám eme logikus gondolatok messzire elkerültek akkor.
A kiáltása betöltötte a sikátort, de ilyenkor minden arra járó pillanatok alatt válik vakká, s süketté. Nem akarnak mások dolgaiba avatkozni.
Mikor elveszítette érdekességét és kilehelte lelkét, s utána csak némi hamu maradt, nos akkor pislogtam párat, majd léptem oda Madison- hoz, s érintettem meg. Legalábbis ha hagyta.
-Jól vagy?! - aggodalom csillant szemeimben, a dühöm átváltott ebbe a rég érzett érzésbe, s kezem arca felé nyújtottam, hogy megsimítom, majd magamhoz ölelem, már ha hagyja, aztán rádöbbentem mit tettem… felfedtem magam…. Meglepetés!!!! Bár nem így akartam a tudtára adni a dolgot, ha egyáltalán akartam… de a francba is! Ne szórakozz azzal ami az Enyém!!


Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Pént. Júl. 03, 2020 10:17 pm

To: Lou

Once upon a time



Lou teljesen elvette az eszem, s mondhatjuk, hogy a saját fegyvereimet fordította ellenem. Csábítani akartam, eltekerni a fejét, hogy ezen az estén újra feltérképezhessem a lakását, na meg testének minden apró részletét. Ám ahelyett, hogy már a lakásán lettünk volna, Ő még mindig csak játszott velem. Egy kicsit adott, egy kicsit elvett, ajkai játéka, s a visszasuttogott szavak viszont mégis azt a látszatott keltették, hogy ő is akarja, pont úgy, ahogy én.
Még a pultnál is megerősítette korábbi szavait, miközben még mindig öleltem őt, s nem törődve a közelben lévő társasággal, ujjaim lassú hadjáratba kezdtek, s oldaláról azokat megindítottam hasának irányába, majd onnan egyre lejjebb. Ejj-ejj Madison. Azok a pasasok biztosan azt gondolták, hogy egy ringyó vagyok, talán még a kollégáim is ezt hitték volna, ha a pult mögött látják, hogy futnak ujjaim a farmer anyagára. Ez ott és akkor viszont nem számított. Lou így hatott rám, nem beszélve az elfogyasztott mennyiségű alkoholról, mert hát, józanul soha nem léptem át bizonyos határokat nagyközönség előtt.
- Akkor,nem megyünk?- izgatottan vártam az indulást, talán egy kicsit sürgetőnek tűnhettem, közben ő fordult egyet, s immár lábai közé férkőzhettem, hogy kényelmesen megtámaszkodhassak a combjain. Ha figyelt, talán még a gyűrűt is láthatta az ujjamon, ami furcsa mód a válás után is rajtam maradt. Nem kérte vissza, én meg...elfelejtettem levenni. Meg jól mutatott. És néha jó volt csak úgy rápillantani, megnyugtatott...
- Naaa, most miért húzod el előlem? - lebiggyesztett ajkakkal figyeltem, ahogy az italt tisztes távolságra helyezte tőlem, szerintem ha megpróbáltam volna átnyújtózni felette, akkor talán megragad és arrébb pakol. Szóval fölösleges lett volna próbálkoznom, mert a végén még előkerült volna a bilincs, és az őrsön ébredek. - Csak elérem a célom, Lou - megjegyzésére egy szemtelen mosoly szökött az arcomra, engedtem hogy közelebb vonjon magához, s kiélveztem a csókjait. Őrület. Nem értem, hogy miért voltunk még mindig a kocsmában?
Kívántam minden porcikáját, érezni akartam az ölelését, a csókjait, de ahogy megszólalt, s kiejtette száján a következő szavakat, úgy zúdította rám a hideg zuhanyt. Ha volt valami, amit nagyon utáltam, az a lelkizés volt, mikor Lou beszélgetni akart, ahelyett, hogy csak éltünk volna a pillanatnak. Hirtelen söpörtek rajtam végig az érzelmek, dühös lettem, mert kicsit úgy éreztem, hogy valóban csak játszott velem. Talán ez lett volna a büntetésem a legutóbbiért? Ez azért még tőled is aljas Lou O'Connell.
- Ez most komoly? Valamit valamiért? - hangomból, s mozdulataimból is érezhette sértettségemet, mert azon nyomban elengedtem a combjait, s haragosan fúrtam tekintetébe a pillantásomat.
- Áh...tudod, pont nem arra van szükségem, hogy beszélgessünk. Nem akarok beszélgetni Lou...de miért is hittem azt, hogy most majd más lesz? Ha szexelni akarok, te mindig beszélgetni akarsz...de én nem akarok...nem akarok beszélgetni, és semmi közöd az életemhez - haragosan szúrtam oda a szavakat, miközben még löktem is a vállán egyet, s kiléptem combjai közül. Ideges lettem, ha csak arra gondoltam, hogy színt kellene vallanom előtte. Nem beszélhetek ezekről a dolgokról, még ha szeretnék is, akkor sem lehet. Szükségem lett volna rá, de nem úgy, ahogyan azt ő szerette volna. Képtelen lettem volna megnyílni előtte.
- Nem alkudozom Lou, bizonyára akad egy úriember, aki hazakísér - szavaimat megnyomtam, miközben a mellettünk ülő férfiak felé is vetettem egy jelentőségteljes pillantást. S ugyan nem gondoltam komolyan, de arra talán jó volt, hogy egy kicsit visszavágjak Lounak, s a mosolyokból ítélve úgy tűnt, hogy lett is volna rá jelentkező.
- Na további jó járőrözést...vagy akármit is csinálsz - vágtam hozzá, majd sértetten fordultam menetirányba, és sietős léptekkel hagytam el a helyet, csalódottsággal, s kavargó gondolatokkal az elmémben. A francba is...
Rosszul éreztem magam, fájt az, hogy senkivel nem beszélhetek ezekről a dolgokról, hogy még Louval sem oszthatom meg. Gyűlöltem ezt a várost, amióta a természetfelettiek uralták, gyűlöltem néha a kötelezettségeimet, s azt, amibe belekényszerítettek. Olykor jó lett volna egy kicsit ellazulni, nem figyelni a gondolatokra, csak kiélvezni a pillanatokat. Ez viszont nem következett be.
Az utcán imbolygó lépteim vittek előrébb, bár a friss levegő jó hatással volt rám, még sem voltam még józan. Fülemet léptek nesze ütötte meg, de amikor megfordultam, nem láttam senkit sem a hátam mögött. Viszont ahogy előre fordultam, hirtelen találtam magam szembe Darrennel, azzal a vámpírral, aki jó ideje pikkelt már rám. Most pedig még felocsúdni sem volt időm, mert erővel ragadta meg a vállaimat, a falhoz lökött, mire erősen bevertem a fejem. A fájdalom azonban eltompult, ahogy ujjai erővel futottak a nyakamra, s erőteljesen fojtogatni kezdett. Hiába próbáltam kiabálni, egyetlen hang sem jött ki a torkomon, hiába próbáltam kalimpálni, ellökni őt, hiába próbáltam rúgni, semmi esélyem nem volt a vámpír ellen...

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Pént. Jún. 26, 2020 10:02 am

To Madison




Minden tette, minden megmozdulása átlátszó volt. Hisz tudtam, éreztem, az egész csak arra kell, hogy ne kelljen elmondania nekem semmit sem, ám talán már csak a foglalkozásomból kifolyólag is, kíváncsi természet vagyok. Kíváncsi, s így bizony az agyam elkezdett kattogni, vajon mi lehet az, amiről nem beszélt nekem.
Elvégre visszatekintve az évek során együtt eltöltött alkalmakra, mikor ismét egymásnak mutattunk tornagyakorlatokat, vagyunk olyan jó viszonyban, hogy bizony eljussanak hozzám az információk, de még nem kezdtem el kérdezősködni.
Ha játszani akar… nos akkor tőlem megkaphatja! Így aztán belekezdtem a játékba. Ne hogy ő legyen az, aki elcsábít egy fordulóra. Persze nem mondom, hogy így nem lettem volna már benne, de had szenvedjen egy cseppet…
-Meg… - csupán ennyit mondtam, majd ismét odahajoltam nyakához, beszívva az illatát, s közben talán ismét végigfuttattam ajkaim nyaka vonalán, aztán elnevettem magam, s nagy komolyan függesztettem rá tekintetem. - Azért gyomorrontást nem szeretnék!
Majd a zene véget ért, s visszatértem a pulthoz a társaságában.
Ő nem ült le mellém, mögöttem foglalt helyet, s közben kikértem magamnak egy italt, neki meg ugyebár a kávét, hogy kissé tisztulhasson a feje.
Én magam nem ittam eleget ahhoz, hogy első csettintésre beadjam a derekam, és ne érdekeljen, ne motozzon továbbra is a fejemben a gondolat, hogy valamit titkol előlem.
-Igen. - ismét egy rövid válasz, ám mosolyom ott ült arcomon, s a következő pillanatban, mikor ismét tett egy ajánlatot a fülembe súgta, mosolyom kiszélesedett, majd a mellettünk helyet foglaló pasikra nem figyelve, fordultam meg, s úgy helyezkedtem, hogy lábaim között kaphasson helyet, ezzel is közelebb engedve magamhoz, de az italomtól még is távol tartottam.
Kezem derekára siklott, majd doboltam párat rajta ujjaimmal, aztán kicsit közelebb vontam magamhoz határozottan.
-Táncolsz csak az idegeimen asszony… -nyakába hajoltam, csókoltam, s talán még kicsit feljebb is az állára, majd egy tónussal mélyebb hangon szólaltam meg ismét. - Felviszlek… ha elmondod mit titkolsz előlem… - nekidőltem a pultnak, megfogtam poharam, s felhajtottam tartalmát, mielőtt még azt teszi amire gondoltam, és a fejemre önthetné annak tartalmát. -Valamit valamiért… Édes.
A mellettünk ülők persze leszűrték, hogy nem egy éjszakai pillangó próbál meg elcsábítani egy fordulóra, hanem a „nejem”, így érdeklődésük egy kissé lankadt is, hisz tudták, vagy nagyon remélem nekik hogy tudták , hogy esélyük sem lenne elkapni egy fordulóra.
Furcsa érzés, hogy az egyik pillanatban közömbös a számomra, a következőben pedig ismét olyan érzéseket generál bennem, ami azt súgja, bizony összetartozunk, és mellette a helyem, és óriási hibát követtem el azzal, hogy belementem a válásba. No meg az, hogy képes volt kifordítani a megadott sarokból, és valami mindig elkattan bennem ha a közelembe kerül. Mintha kifordulnék önmagamból, ami mondjuk nem nehéz, hiszen így is hadilábon állok saját magammal… de ez van, ha valaki nem hajlandó elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Vívódik, míg végül aztán már nem lesz visszaút.
Szívesen lettem volna telepata, hogy tudjam, mi zajlik a fejében. Nem kellene kérdéseket feltennem, hiszen anélkül is megtudhatnám mi az amit annyira titkol előlem, s talán az első néhány alkalommal, még az sem zavarna, mennyire etikátlan mások fejében kotorni.
Szóval csak várakoztam, miközben még mindig vele szemben voltam, hátamat a pultnak vetve, s lélektükreim az övébe fúrtam.  



Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Csüt. Jún. 25, 2020 7:33 pm

To: Lou

Once upon a time



Tényleg jó volt Lou-val táncolni, érezni derekamon az érintését, ahogy tánc közben közelebb húz magához. A közelsége, az orromba kúszó illata, s a közös dalunk újabb és újabb emlékeket idézett fel bennem, olyan pozitív gondolatokat, melyeket még a hirtelen bevillanó anyósom gunyoros mosolya sem tudott tönkretenni. Lehet, hogy az anyja szívből utált és ki nem állhatott, mert nem voltam olyan sznob tyúk, mint a lánya, de tehetett bármit, Lou-t nem tudta megutáltatni velem. Szerettem, s azt hiszem, hogy a mai napig szeretem egy részét, az elmúlt évek vitáinak ellenére is. S ugyan tönkre ment a házasságunk, mégis mindig visszasodródtam hozzá, szóval ez már csak jelenthetett valamit, nem? Vagy lehet, hogy ez az egész varázs abban a kék szempárban létezett, mellyel úgy tudott nézni, hogy akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra? Vagy azokban az ügyes ujjakban, melyek épp a derekamat fogták közre?
Játékos fény csillant a szemeimben, s ahelyett, hogy rázúdítottam volna minden problémámat, a félelmeimet, vagy titkon segítséget kértem volna, hogy mentsen ki abból a lápos vidékről, amiben már nyakig elsüllyedtem...igen. Egy pillanat erejéig elhallgattam, s összepréselt ajkakkal figyeltem őt, mintha megfordult volna bennem a gondolat, hogy itt a pillanat, gyerünk csak, zúdítsunk rá mindent. Tudja meg, hogy évek óta zsarolnak, hogy mióta elváltunk, nincs normális életem, hogy rabszolgája vagyok a vérszívóknak. Ó, bárcsak elmondhatnám Lou. Bár azzal ne sodornálak Téged is bajba.
Csak a gondolattal játszottam el, de ahelyett, hogy beszéltem volna, a már jól működő stresszkezelésre és feszültséglevezetésre törekedtem. Bármit megadtam volna azért, ha nem beszélünk, csak hazavisz és újra összegabalyodhatunk. Benne lettem volna, s mindent meg is tettem azért, hogy ez így történjen. Csábosan fürkésztem kékjeit, miközben közelebb vonva magamhoz próbálkoztam, s pajzán ajánlatomat a fülébe búgtam. Ekkor ő is közelebb hajolt, ajkainak már a közelsége is felperzselte a bőrömet, s ahogy határozott mozdulattal közre fogta államat, azt kívántam, hogy bár a nappalijában lennénk, s nem egy ilyen tömeg zsúfolta helyen.
- Opsz, az a ronda bögre még megvan? - bűnbánóan pillantottam rá, miközben alsó ajkamba haraptam, mert tudtam jól, hogy azt a kedvelt tárgyat én törtem össze az egyik veszekedésünk alkalmával. Ha jól emlékszem, talán a fejét céloztam vele, bár esküdnék, soha nem voltam az a kiborulós, hisztis fajta, de azt hiszem, hogy egy-egy alkalom becsúszott, amikor megreccsentek az idegeim. - Utána bármit megragasztok...még főzök is neked - füllentettem a cél érdekében, miközben ajkaival újra a bőrömet karistolta. Hát nem aljas? Azt gondoltam, hogy én leszek a vadász, ehelyett máris felcserélődött a szerep, s űzött vad lettem, kinek szíve egyre szaporábban vert.

- Ők csak kollégák, és ez egy kötelező részvét volt inkább, hogy koccintsak egyet az ünnepelttel - ekkor pillantásom a társaság fel szökött, akik láthatóan még mindig jó hangulatban fecserésztek és nevetgéltek egymás közt. - Amúgy meg egyáltalán nem bánnák, ha egy ilyen dögös biztos úrral hagynám el a helyszínt - visszapillantva ismét játékos mosoly költözött arcomra, miközben tenyerem visszasiklott az oldalára. A tánc viszont véget ért, ahogy a zene is elcsendesedett, Lou pedig már vont is maga után. Nem telepedtem le mellé, inkább mögötte álltam meg, hogy hátulról karolhassam át, s úgy hajtsam közelebb fejemet az övéhez. - Te most tényleg kávét rendeltél nekem? Ahelyett, hogy inkább.. - fülébe játékosan búgtam gondolataimat, miközben a pultnál ülő férfitársaság is kiszúrta a kis magánakciómat. Talán még össze is súgtak, de nem vettem észre, mert az elmémet magával ragadta az ital, na meg Lou varázsa. S ha megkapta az italát, akkor le is csaptam rá, hacsak meg nem állított

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Csüt. Jún. 25, 2020 9:29 am

To Madison




És valóban lebukott. Régebben, nem volt szokása az ivás, ám mostanra úgy tűnik felnyalábolta ezt a szokást, ám akkor már magamra is illenék vetnem pár követ, hiszen én is buzdítottam magamon ezen a téren.
Foghatnám a feszültségre, hogy amiatt történt minden, hogy a vámpírok, és vérfarkasok, és az eluralkodó káosz, meg a sok meló, és az ivás mind mind amiatt van, de hatalmas hazugság lenne az egész.
Így aztán egy félmosoly költözött arcomra, mikor közölte lebukott. Ezt a biztosúr szót annyira speciálisan tudta kimondani, hogy mosolyra hangolt, hol ott a kedvem nem volt épp a legrózsásabb.
Aztán jött a dal, és bennem eluralkodtak az érzelmek, mintha minden azt akarná, hogy itt és most csak az exemmel foglalkozzak, ha egyszer már úgy is a család fekete báránya lettem miatta. Bár az is lehet, hogy ezt is csak fogni akartam valamire, és már alapból fekete bárány voltam.
-Nyilvánvaló… nem de? - mosolyodtam el ismételten, s már táncoltunk is.
Láttam rajta mennyire kellene neki az a csók, hogy jelen helyzetében odáig lenne minden pillanatáért, de nem tettem meg. Helyette csak elmosolyodtam, forgattam rajta párat, majd megfeleltem a kérdésekre, s halovány mosolyom eltűnt, egy ideig, mintha ott sem lett volna.
Hogy ennek a nőnek valamit mindig sikerül fenekestül felforgatni az elmémben, az egyszerűen káprázatos!
Kérdésemre nem őszinte választ kaptam. Tekintetét, s azt hiszem az arcvonásait is alaposan ismertem ahhoz, hogy tudjam, mikor is hallgat el előlem valamit, s mikor mondja azt amiről azt hiszi a másik hallani akarja.
Kissé közelebb vont magához, mellkasomon játszott az ujjaival, majd le az övemhez.
Vonásaim elkomolyodtak, majd kissé még is csak felbukkant egy félmosoly a képemen, hiszen minek is tagadnám a dolgot, bizony szívesen elvittem volna egy keringőre… A francba is… kár lenne tagadni, még mindig éreztem iránta valamit, s az nem gyűlölet volt, ám ha kérdezte volna sem vallottam volna meg.
Egészen addig míg nem ismertem, úgy tartottam, hogyha lezárok egy szakaszt az életemben, akkor nem jó pofizok tovább.
Akkor minden megy a maga útján tovább. Én jobbra a többiek meg mehetnek arra amerre látnak.
Kicsit közelebb hajoltam nyakához, beszívva illatát, s talán ajkaim érintették egy pillanatra a bőrét, majd mutató, és hüvelyk ujjam közé fogtam állát, s úgy emeltem fel fejét, hogy tekintetünk találkozhasson.
Szemem kékje egy pillanatra megvillant, majd mosolyom… kár is lenne tagadnom, hogy ezt hozta ki belőlem, és hogy ez miatta van.
Aki csak ismert, tudhatta jól, nem vagyok az a folyton mosolygó típus.
Mostanában sokkal többet voltam komor, és a mindentől eltorzulnak a gondolataim fajta, mintsem ez a bazsalygok, mert elveszed az eszem típus…
-Összeragasztod az eltört poharam? -hangom egy tónussal mélyebb lett, miközben talán szándékosan hajoltam közelebb hozzá, ajkaimmal finoman érintve meg a nyaka íves vonalát. -És a mulatozó barátok? Vagy annyira unalmas a party, hogy inkább az exeddel töltenél el egy görbe estét?
A zene véget ért, s a pult felé indultam, miközben megmarkoltam kezét, s húztam magam után, majd helyet foglaltam, s kértem magamnak még egy italt. Szükségem volt rá… nagyon is. Neki meg kértem, egy kávét, és egy ásványvizet. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy tiszta fejjel még csak felém sem nézne, hisz a családom ejtett rajta néhány… hogy is mondjam sebet… nem tartották elég jónak hozzám… a tiszta vérvonal megőrzése ugyebár, s ez egész addig ment, míg a végén válás lett belőle, és többé nem volt a zsák és a foltja, maradt helyette a borsó meg a héja… és ugyebár a héja nem rajong a borsóért…. Hát ha még egyszer rászánom magam, és elmondom neki mi is vagyok...




Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Kedd Jún. 23, 2020 8:51 pm

To: Lou

Once upon a time



Ajkaimra egy mosoly szökött, ahogy kék íriszeire fókuszáltam, a sármja mellett ez volt a gyengém. Hiába teltek az évek, azért még mindig volt valami az exemben, ami megfogott, s ehhez még csak az sem kellett, hogy ittas legyek, mint mondjuk most. A mosolyom talán egy hangyányit még jobban kiszélesedett, s úgy tűnt, hogy lebuktam Lou előtt, aki hamar észrevette, hogy már legurítottam néhány pohár italt az est során.
- Bocsánat biztos úr, lebuktam - mondtam jókedvűen, miközben pillantásommal végig mértem őt, majd újra a tekintetén állapodott meg a pillantásom. Ekkor egy ismerős dallam csendült fel a gépből, de épp, hogy csak elkaptam a dallamot, máris éreztem, ahogy Lou ujjai a kezemre fonódnak, s már húzott is magával a táncparkett felé. - Csak nem táncolsz velem? - bevallom, meglepett, mert nem sűrűn táncoltunk, sem a házasságunk előtt, sem aközben, a válás után meg pláne nem. Viszont ez a dal mindkettőnket emlékeztetett a közös pillanatokra, s emlékszem, erre a dalra táncoltunk az esküvőnkön. S bár magam sem voltam szentimentális, azért jól esett, hogy Lou nem feledkezett meg erről, így könnyedén mentem bele a táncba, s engedtem, hogy irányítson a parketten. - Emlékszem, ez volt az a szám. Hányszor is hallgattuk? Már nem is emlékszem - hiába gondolkodtam, nem tudtam volna megszámolni, de sokszor hallgattuk. Aztán ahogy jöttek a problémák, s ahogy napról napra távolodtunk egymástól, úgy tűntek el a percek, melyekben felcsendült.
Lou közben meglepően jól vezetett, s tánc közben egy külső szemlélő számára talán nem is tűnt volna fel, hogy már nem vagyunk egy pár. Élveztem a zenét, s a közös tánc minden mozzanatát, tetszett az, hogy könnyedén mozgatott, s amikor megdöntött, már azt hittem, hogy megcsókol. Ez azonban elmaradt, így ajkaim hiába sóvárogtak utána.
- Áhá, sejtettem, és milyen jól ismersz. Majd azon leszek, hogy mielőbb megbocsáss - mondtam játékos mosollyal, ahogy vállát, s kezét fogva tovább táncoltunk, nem zavartatva magunkat másoktól. A szeme ugyan nem árulkodott, de tudtam jól, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával megbántottam. Neki szüksége lett volna valakire, aki megérti őt, én viszont önző módon csak kihasználtam, majd leléptem. Igaz, most is megfordult a fejemben, hogy jó lenne együtt tölteni vele az éjszakát, de abban nem voltam biztos, hogy ő csak olyan könnyen megadná magát, tekintve a korábbiakat.
Gondolataimból a kérdése rántott vissza, ami a mosolyomból is lefaragott, s egy pillanat alatt megkomolyodtak a vonásaim. Ó, ha tudnád Lou, hogy mennyire pocsékul vagyok. A tekintetemből ezt olvashatta ki, talán még a vonásaim is erről árulkodtak, de próbáltam ismét mosolyt erőltetni. - Hát...most, hogy látlak, remekül - válláról tenyeremet a mellkasára simítottam, majd egyre lejjebb, ahol övébe akasztva ujjaimat, tánc közben húztam közelebb magamhoz. S mivel már ismert, tudhatta, hogy megint elhallgatom előle a gondjaimat, és terelek, csak hogy ne kelljen beszélnem. - Mit szólnál, ha felmennénk hozzád, és kiengesztelnélek,hm? -búgtam fülébe, miközben ajkaim egészen közel kerültek a bőréhez. [/b]

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Kedd Jún. 16, 2020 9:50 am

To Madison




Nem volt a legremekebb napom, és a végén még vele is összefutottam, szóval valamit igazán kell tennem annak érdekében, hogy valami visszafordítsa a dolgokat. Szóval odamentem a pulthoz, helyet foglaltam, intettem a csaposnak, aki mosolyogva mérte ki a szokásos italom, és tette le elém azt. Egy bólintással köszöntem meg, m ajd belekortyoltam. Kellemesen égette a torkom, s egy pillanatra még a szemem is lehunytam volna, ha nem nyekergődül meg mellettem a szék, és ha nem ő ült volna le mellém.
Megingattam a fejem, aztán vettem egy nagyobb levegőt, majd újabb korty következett, s csak utána emeltem rá tekintetem.
A hangulatom még akkor sem változott semmit sem, mikor kezem a combomra siklott.
Szemöldököm felszaladt, majd kezem finoman az ő kezére tettem, s kékjeim az övéibe fúrtam.
- Minek tagadnám a nyilvánvalót? - kérdeztem, miközben szabad kezembe vettem italom, és ismét beleittam, majd kicsit meglötyögtettem, hogy a jég mindenhol érje az italom.
Jól nézett ki, de a viselkedése arról árulkodott, bizony néhány pohárral több szaladt le a kelleténél.
-Ejnye Doktornő… mintha kicsit többet ivott volna a kelleténél… - elhallgattam, hiszen a zenegépben egy ismerős dallam csendült fel.
Egy nagyobb levegővétel után felkeltem, megragadtam kezét, s se szó se beszéd vontam magammal a parketre, és táncolni kezdtem vele. Tudtam, ilyenkor ellenállás csekély van… bár nem voltam sosem szentimentális, sem az a túl romantikus fajta, de egykor ez volt a mi dalunk, és bizony akkor meg kell táncoltatni az asszonypajtást.
Kezem finoman a derekára siklott, majd vontam magamhoz, s már táncoltunk is, s arcomra mosoly költözött. Nem akartam, de az emlékek még is elöntötték elmém, s ez olyasfajta nyugalmat kölcsönzött nekem, amiről régóta álmodni sem tudtam volna. A dal egy részén finoman megdöntöttem, közelebb hajoltam, ám a csók elmaradt, helyette inkább forgattam rajta még egyet, majd ismét magamhoz vontam, s kezem újfent derekára siklott, s csak ekkor válaszoltam a feltett kérdésekre.
-A körülményekhez képest jól… sok a meló… A harag, meg képlékeny, hisz úgy is lesz olyan megmozdulásod, amitől az elpárolog, és marad a szokásos megbocsájtás. -feleltem. A legutóbbi találkozásunk nem volt épp a legrózsásabb. Történt pár dolog, és támogatásra lett volna szükségem, de akkor és ott abban a pillanatban rossz helyre fordultam azt hiszem.
Némi szünet után mivel illik viszonozni a kérdést, hát én magam is feltettem.
-Hogy vagy… Édes? - szándékosan kis szünettel mondtam ki ezt a szót. Mondjuk nem értettem miért is voltam rá mérges, hiszen épp én voltam az, akinek titkai voltak előtte, hisz ő nem tudta mi is vagyok….




Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Hétf. Jún. 15, 2020 6:52 pm

To: Lou

Once upon a time



A Bennie and the Jets című számot talán azért választottam, mert a szüleim egyik kedvenc dala volt, és kiskoromban nem egyszer csendült fel az otthoni lejátszóban. Az a dal feldobott, s ha azt hallgattam, akkor egy picit visszarepülhettem az időbe, s megfeledkezhettem néhány perc erejéig a jelen cudar valóságról. Az alkohol meg csak rátett egy lapáttal arra, hogy efféle dalt válasszak, s amint felcsendült a dallam, máris átadtam a testemet a zene ütemének. A lassú ritmusú dallamra elkezdtem ingatni a fejem, a felsőtestem, s lassan már a lábaimat is mozgattam. Pechemre ekkor sikerült szétszórnom az aprót, amiért aztán le kellett hajolnom. Arra viszont nem számítottam, hogy felegyenesedve majd Lou-val találom szemben magam, aki most piszok szexinek tűnt. Még egy félmosoly is az arcomra kúszott, ahogy végig mértem őt, s pillantásom megállapodott helyes vonásain.
Őszintén szólva, úgy bazsalyogtam rá, mint aki megnyerte a fődíjat, s talán az is megfordult hirtelen a fejemben, hogy ebből még egy izgalmas éjszaka is lehet. A legutóbbi ilyen esetnél ez történt, most viszont Lou meglehetősen közönyösen viselkedett, amivel meg is lepett. Az egyik szemöldököm feljebb szökkent, amint azt láttam, hogy az ex választ egy számot, majd sarkon fordul, és lelép. Na szép, mondhatom. Ennél mondjuk többet vártam, például egy szia, mi újságot? Vagy legalábbis azt, hogy nem váltja le a zenét. Igaz, a dalom már épp a vége felé járt, így csak azt követően indult be az AC/DC szám. Meg sem lepett, hogy ezt választotta, annak idején nem egyszer küzdöttünk odahaza azon, hogy mi szóljon a lejátszóból, vagy a kocsiban. Az emlék persze mosolyt csalt az arcomra, s bár Lou hátat fordított nekem, úgy döntöttem, hogy nem engedhetem el csak így. Csak épp azt nem értettem, hogy miért lett ennyire közönyös velem. Lehet, hogy valamiért haragudott rám?
A gondolat nem hagyott nyugodni, meg amúgy sem akartam csak így elengedni őt, hogy ne váltanánk pár szót, ezért megindultam a férfi után, s a pultnál beérve őt, letelepedtem a bal oldalára. - Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy nem jövök be neked Lou - mosolyogva fordultam felé, miközben pillantásomat újra végig futtattam a vonásain. - De ez kizárt, szóval...hogy vagy édes? - kedveskedve becéztem őt, miközben megérintettem ujjaimmal a combját, ebből is látszott, hogy már egy itallal többet ittam a kelleténél. Közben intettem a csaposnak, s látva, hogy milyen alkoholt iszik az én drága exem, rendeltem neki abból egyet, magamnak pedig még egy gin tonicot. Még talán soha nem volt velem ennyire hűvös, s ez rettentően frusztrált, és kíváncsivá tett. - Haragszol rám valamiért Lou?

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down
Boszorkány

Lou O'Connell
Chatkép :
Lou and Madison | Drake's Bar H9eq
Szerepkör :
washingtoni lakos
play by :
Sam Worthington
Hozzászólásaim száma :
64
Pontjaim :
57
Pártállás :
  • Semleges

User név :
Cop
Fő képességem :
Pirokinézis
Tartózkodási hely :
Itt is, ott is
Korom :
41
Foglalkozásom :
Rendőr


Lou O'Connell

Elküldésének ideje -- Szomb. Jún. 13, 2020 2:35 pm

To Madison




Hosszú és fárasztó napom volt. Nem vágytam másra, csak egy kellemes italra, egy kis nyugalomra a pult mellett, s végre valami kellemesebb időtöltésre, mint mások után futkosni, hogy végre rácsmögé kerüljön mindenki, akinek ez a sors rendeltetett.
Ha úgy nézzük a dolgokat, egész jó napom volt. Nem kínoztak a már megszokott gondolatok, és nem akartam porig égetni mindent, és mindenkit aki a közelembe került, vagy csak hozzám ért.
Tény és való, mióta visszatértem a hagyatéki tárgyalásból, egy cseppet ismét elszaladt velem a ló.
Letelepedni akartam a pult elé, a szokásos helyemre, hogy aztán majd kérjem a szokásos italomat, ám már az ajtóban megtorpantam.
Egy boxban torta, mellette emberek, kik egy kicsit talán már öntöttek a garatra, s persze lassanként megkapta a helyét az ünnepelt is.
Magamban morogtam párat, s már készültem volna visszafordulni, hogy kösz, de nekem ennyi elég volt ebből, és inkább majd egy másik helyen döntöm magamba kedvenc italom, mikor ismerős alakot pillantottam meg a zenegépnél, így aztán arra vettem az irányt.
Megálltam úgy, hogy azonnal ne vehessen észre, zsebembe rejtettem kezeim, s figyeltem, miképpen kezdi el felszedni az aprót.
Aztán felpillantott, és észrevett. A zene választás, nos nem éppen a kedvemnek való volt, egy újabb szuper indok arra, hogy miért is nem kellene ezen a helyen maradnom.
Hogy elmosolyodtam e, azt nem tudom pontosan, de éreztem, hogy bizony átsuhant egy félmosoly a képemen, mikor felpillantott rám.
-Madison …. - többet nem mondtam, pusztán ismét végignéztem rajta. Szinte semmit sem változott. Egykor egy párt alkottunk. Két év… vajon elvesztegetett idő volt, vagy származott belőle valami haszon is? De nem ezen kellene éppen agyalnom. Pusztán zsebembe nyúltam, rátámaszkodtam a zenegépre, bedobtam egy érméz, s vizsgálgattam egy darabig, van e olyan zene, ami jobban tetszik a fülemnek. Aztán mikor a másik szám lassanként véget ért, felcsendült a nekem tetsző dal, majd a pult felé pillantottam.
~Basszameg kell azaz ital..~ szaladt át bennem a gondolat, s lassanként megindultam a pult felé. Ha akart követett, ha nem, nos akkor részemről rövid találkozás volt ez a mostani. Hosszú nap, idegőrlő emberekkel...


[/quote]
Vissza az elejére Go down
Ember

Madison Kane
Szerepkör :
a begyűjtők dokija
play by :
Blanca Suárez
Hozzászólásaim száma :
60
Pontjaim :
0
Pártállás :
  • Ellenálló

User név :
Madison
Tartózkodási hely :
Washington D.C
Korom :
39
Foglalkozásom :
vezető általános sebész


Madison Kane

Elküldésének ideje -- Pént. Jún. 12, 2020 11:19 pm

To: Lou

Once upon a time



A látszat néha csal. Sokszor egy mosoly mögött bánat bújik meg, s ha elég ügyes vagy, akkor talán észre sem fogják venni rajtad azt, hogy nincs kedved a bulihoz, nincs kedved enni a sütiből és a konfetti esőtől is a falra mászol. Ha jól alakítod a szereped, akkor majd nem fognak vájkálni a lelkedben, nem faggatnak majd, és kesereghetsz tovább anélkül, hogy bárki is megböködne a mutatóujjával. Mindez kizárólag akkor járható út, ha jól játszod a szereped.
Én eddig egész jól játszottam. A mai napom azonban veszettül sikeredett, s ugyan alapból pocsék napjaim voltak, mióta vámpíroké a világ, néha történtek dolgok, melyek felerősítették a félelmeimet. Mint például az a délutáni beteg, aki nem élte túl a sérüléseit, és piszok mód hasonlított az öcsémre. Míg az életéért küzdöttem, mindvégig azért rimánkodtam, hogy csak élje túl.
Végül, alig három órája feladta a szervezete a harcot. A műtőasztalon halt meg, és nem tehettem érte semmit. És hiába próbáltak nyugtatni a kollégák, hogy nem az én hibám, nem tehetek róla, ez mit sem jelentett. Ők nem tudhatták azt, hogy mi játszódik le bennem, talán még az öcsémről sem tudtak. Ki tudja, hol lehetett most Max? Nem tudtam, hogy él-e még egyáltalán. Ráadásul Caroline is felbukkant, s nem kis hírrel kavarta fel az életem.
Rossz passzban voltam, de a kollégák invitálására nem mondhattam nemet, már csak azért sem, mert a főnővér születésnapjáról volt szó, amit illik megünnepelni, és már vagy három hete készült rá a társaság. Ha nem jövök el, az rossz benyomást keltett volna rólam. Szóval bármennyire nem volt kedvem az ünnepléshez, képletesen fejemre kellett öltenem a bulikalapot, és meg sem állhattunk az első koccintásig a Drake's-ben.
Jó kis bár volt, közel a kórházhoz és a rendőrséghez, általában sok kolléga fordult meg itt, de szép számmal akadtak civilek is. Ez volt az a hely, ahol most az egyik boxban hatalmas torta ácsorgott az asztalon a sörösüvegek és kiürült rövides poharak társaságában.
Az első koccintás amolyan kötelező jelleggel jött, hogy felköszöntsem az ünnepeltet, és ne lógjak ki a társaságból. Aztán jött még egy, és még egy, s már azon kaptam magam, hogy többet iszok, mint a társaság, akik két röviddel meg is elégedtek. Alólam meg, mintha kicsúszott volna a talaj, nem tudtam kontrollálni a mennyiséget.
- Hé, Madison, jól vagy? - az egyik kolléga lépett mellém, a hangjából ítélve Peter, egyik kezét a vállamra helyezte, és úgy tűnt, őszinte aggodalom van a tekintetében. Meglepő, nem gondoltam volna, hogy a fül-orr-gégészekben van együttérzés. Abban a pöcsfej Andersonban legalábbis nem volt, aki Peter elődjeként számos galádságot követett el a kórházban. Ez a Pete viszont egész rendesnek tűnt. Csak kár, hogy ott virított az a flancos karikagyűrű az ujján.  
- Ahha, igen - bólintottam erőltetett mosollyal, laposakat pislogva, s nem is voltam biztos abban, hogy meggyőztem. De ez nem számított. Megelégeltem az ücsörgést, így feltápászkodva a boxtól, némi koordinációs zavart követően sikerült betájolnom a zenegépet, s elérve azt, jöhetett egy újabb szám. Nem tudom, hogy ki tette be Shakira-t, de én valami egész másra vágytam. Egy régi számra. Be is esett a cent, majd lenyomtam a megfelelő számot, s a régi zenegépből felcsendült a dal, melyre ingatni kezdtem a fejem. A pech csak az, hogy ekkor sikerült szétszórnom az aprót, így a gépnek támaszkodva igyekeztem felszedni a földről az aprót. Ám ahogy lehajoltam, két lábat pillantottam meg, meglehetősen közel a nyújtózkodó kezemhez. A pénzkeresés helyett így inkább felegyenesedtem, s legnagyobb meglepetésemre egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Naháát, Lou Lou Lou - bazsalyogva ismételtem a nevét, mert túl rég nem láttam már az én drága exemet.

words ❖ Beni and the jets ❖ note: xx

Vissza az elejére Go down


Ajánlott tartalom

Elküldésének ideje --
Vissza az elejére Go down
 
Lou and Madison | Drake's Bar
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lou & Madison
» Madison & Lou
» Madison Kane
» Madison & Felix
» Madison & Lucius

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
I N G O D W E T R U S T ❞ :: Archivált játékok-
Ugrás: