Csak sietősen rázom meg a fejemet, nem haragszom rád, még csak meg sem fordul a fejemben, hogy olyan fiú lehetsz, aki bocsánatot kérne a viselkedése miatt, meg aztán hozzá szoktam már az ilyen felcsattanó fiúkhoz, akik valahogyan sosem elégszenek meg hosszú és forró csókokkal, mindig egyre többet és többet akarnak, hogy aztán kéretlen és bántó szavakkal dobálózzanak. Persze nem azt mondom, hogy te ilyen fiú lennél, éppenséggel csak arra akarok kilyukadni, hogy nem várok tőled sem bocsánatkérést sem pedig sajnálkozást. Ami azt illeti egy kicsit tartok is tőled, biztos távolságba hátrálok el, mielőtt újból felcsattanhatnál, önkéntelen reakció ez, menekülés, ha úgy tetszik.

Egy részem azt akarja, hogy hagyjalak itt, a reakcióid mind azt mutatják, hogy jobb lenne ha mennék, hogy éppenséggel nem kívánatos társalgópartner vagyok számodra, hogy lenne jobb dolgod is, mint velem kellemetlenkedni; egy másik részem viszont, a farkasos felem valamiért mégis érdeklődve szimatolna meg téged, furcsa kötődést érezve, beazonosíthatatlan mégis ösztönös dolgot, amire persze most semmiképpen nem tudnék rájönni.

Lesütöm a pillantásom, meg a számat harapdálom, elsuttogok egy ó-t, feltűnően én is másfelé pillantok, ideje lenne mennem, minden jel ezt mutatja, el kellene indulnom, csakhogy a lábaim nem mozdulnak. Ismeretlen eredetű kíváncsiság tör felszínre, az egyik szemöldökömet fel is vonom jó magasra, az ujjaimat kicsit tördelni kezdem, az igazság az, hogy még mindig rémesen rosszul érzem magamat. - Megbántott? Mert, hát egészen biztosra mondhatom, hogy Levi nem akart volna ártani neked.- Ösztönös reakció ez, hogy így védem, ilyen kedveskedve, heves bólogatással megtűzdelve. Valamiért hirtelen mindennél jobban szeretném kimenteni a helyzetből a bátyámat, feloszlatni a köztetek lévő feszültséget, hiszen nem lehet, hogy akárki, bárki rossz véleménnyel legyen a világ legjobb emberéről.

- Igen. - Úgy vallom be neked, hogy egyedül vagyok, mintha kicsit te is a bátyám lennél, közelebb is húzódnék hozzád védelmet keresve, ha nem lenne ilyen elgondolkoztató a kiállásod. Így viszont csak a cipőm orrát kezdem bámulni zavarban, mintha arra várnék, hogy akkor most kioktatsz vagy helyre teszel. Kissé megrémiszt, hogy nem tudom mire számíthatok tőled. - Lemerült a mobilom és hát tudod... nem igazán vannak barátaim. - Kicsire és láthatatlanra szeretném összehúzni magamat, borzalmasan magányos vagyok és elveszett. - Esetleg ha hívnál nekem egy taxit, azt megköszönném. -

A karjaimat a mellkasom előtt fonom össze, szinte fázósan, még a nyakamat is kissé behúzom ahogyan felcsattansz, félősen lépek egyet hátra, a tekintetemet lesütöm a cipőmre. Azt hiszem nem ez volt életem legjobb döntése, mert ha jobban belegondolok, igazán meg sem tudom mondani, hogy ismerlek-e, hogy láttalak-e már valaha Levi közelében, hiába kutakodom az agyam minden eldugott kis szegletében az arcod valahogyan ismeretlen marad. Nevek ugranak be, amiket néha-néha hallottam, futólag képek nélkül, hozzájuk mérlek: Mattnek, Thomasnak és más fiúknak képzellek, akikről valaha is szó esett köztünk, akiket valaha is híváslistákban láttam, véletlenül megnyitott chatbeszélgetésekben, amikbe sosem olvastam bele. - Ne haragudj, nem akartalak így letámadni. - Motyogom magam elé hol felpillantva rád, hol pedig vissza a cipőmre, abban sem vagyok igazán biztos, hogy a dübörgő zene ritmusa alatt hallod a hangomat.

Nekem is fel kell néznem rád, hogy egy kicsit olvashassak is a szádról, hátha félrehallok valamit. Az ajkaim kicsit csalódottan is biggyednek le, a hegeim viszketni kezdenek, így hát kioldom kezeim összefonódását és a hosszú ujjú felsőm felett kezdem el vakargatni az évek alatt összeforrott és kifehéredett vágások nyomait. - Ó, értem. - Bólogatok bocsánatkérően. Azt hiszem mindent megmagyaráz, hogy egy ideje nem láttad - biztosan az az egy ideje nem lehetett azért olyan régen, hiszen rajtad van az illata és emiatt egy kicsit csak hozzád szeretnék bújni, de azt hiszem nem örülnél neki - azért csak az a fakó illatfoszlány, éppen csak megül rajtad, én is csak azért érezhetem, mert Levi illata egyenlő az otthon illattal számomra.

Összerezzenek ahogyan felmorransz, a szemöldököm a magasba szalad, még egy lépést teszek hátrább, a farkasom nyüszögve dobja magát hátra előtted, behódolna neked bármelyik pillanatban. - Levi a bátyám. - Adok gyorsan választ sietősen, megadóan, gondolkodás nélkül. - És én csak megéreztem az illatát rajtad, és.. tudod nem érzem magam olyan jól és gondoltam, hogyha itt van, akkor esetleg hazakísérne, vagy valami. - Zavartan pislogok párat pár lépés távolságból. A tekintetem azért kíváncsian kéredzkedik a tied felé. - Ti nem vagytok valami jóban, ugye? - Biccentem félre a fejemet visszautalva rá, ahogyan reagáltál rám, ahogyan lemorogtál és ahogyan itt állsz, kicsit kényelmetlenkedve, kicsit úgy, mintha magadat és engem is valahova máshova kívánnál.

A fejem egészen szédül már az elfogyasztott italmennyiségtől, az érzékeim betompultak, a fény villogásától pedig hajlamos lennék pánikba esni, ha közben nem ölelne valaki hátulról. A tenyere egészen a csípőmre simul, édes szavakat suttog, olyanokat, amiket csak nevetve fogadok, ellegyintve, úgy téve, mintha nem akarnám komolyan venni. A lehelete cirógatja a nyakamat, libabőrös leszek tőle és még inkább csak nevetnem kell. Éjfélkor csillámló konfettik hullanak alá, beleragadnak a hajamba, rásimulnak a bőrömre, csiklandoznak ők is.

A zene ritmusa erőszakosabbá válik, a mögöttem lévő ölelése pedig kényelmetlenné. Hirtelen túlságosan melegem lesz, megszédülök, szomjassá válok. Hátrafordulva a fülébe kiáltok, lépteim a mosdó felé vezetnek, beállok a hosszan kígyózó sorba, karjaimat a mellkasom előtt fonom össze míg várakozom, a lábammal a zene ütemére dobogok, hátamat a falnak vetem, a fejemet is megtámasztom rajta mígnem hosszú várakozás után végre a csuklómat a hideg víz alá nem nyomhatom. A tarkómat is megnedvesítem, a hajamat háta tűröm, a rúzsomat egy papírtörlővel törlöm le teljesen, a pillantásom találkozik egy másik lányéval, a szemöldöke a magasba emelkedik, a tenyere meg a táskájába csúszik, apró, átlátszó zacskót emel ki belőle, fogai az alsó ajkába marnak, fejével egy mosdó felé biccent.

Nem tudom miért lépek be mögötte, azt sem tudom, hogy miért hagyom, hogy a nyelvemre helyezzen egy apró, kék pirulát, de hagyom neki, pedig tudom, Levi mindig óvva int ezektől, valószínűleg el is szörnyülködne rajtam, én is szörnyülködöm, mikor magamra hagy, a WC csésze mellé guggolok, a hajamat hátrasimítom, rám tör a pánik, a levegő kiszorul a tüdőmből, és csak hosszú-hosszú percek múlva hagy alább amikor már egészen kiöklendeztem magam.

Odakint az arcomat mosom, hirtelen hatalmas fáradtság telepszik a vállamra, csak szeretnék hazamenni, az ágyamba feküdni és holnapig aludni.

Kibotorkálok, igyekszem összeszedni magam, rágóért nyúlok, az illatodat pedig csak véletlen kapom el, és mire már föleszmélek, már a közeledben állok, mélyen belélegezve markáns aromád, ami úgy hordozza magán a bátyám öblös, otthon illatát, mintha percekkel ezelőtt a kezét rajtad pihentette volna. Lábujjhegyre emelkedem, a hátad mögé próbálok belesni, Levit keresem, de sehol sem találom. Végül a tenyeremet az alkarodra simítom, így hívom föl magamra  a figyelmed, türelmesen várom ki, hogy idefordulj, akkor aztán lábujjhegyre emelkedem, hogy a füledhez hajolhassak. - Meg tudnád mondani, hogy Levi merre ment? Egy ideje már őt keresem. - Húzódom vissza hátrább, édesen, de fakón mosolyogva.