and so the adventure begins

Leta   &   Thea

Egy másik világban, egy másik életben, egy másik emberként biztosan cselekedtem volna úgy, ahogy; a szőke hajú nőben volt valami, ami azt üzente, hogy nemcsak ne húzz újat vele, de ha nem muszáj, ne is állj az útjába, még a szó legegyszerűbb értelmében is. A tekintete az a fajta feneketlen mélység volt, amiből sosem tudhatod, mit húzol ki, de abban majdnem biztos vagy, hogy nem fogod megköszönni. A tekintete már-már kifejezéstelen, a szemeiből mégis pontosan tudtad, ha épp csak átnézett rajtad, vagy szándékai is voltak veled.
A felé vivő lépteim mindennek ellenére határozottak maradtak, a tekintetem nyílt volt, és még a kíváncsiságot sem rejtettem el a szemeimből; azok a zöld íriszek tudták, hogy kíváncsi vagyok, hiszen másképpen nem jöttem volna ide hozzá.
Halvány mosollyal biccentettem én is az irányába, amikor nem titkolta el, hogy ő is pontosan tisztában van a kilétemmel. Egyszerű ember voltam, nem szerettem, ha valaki feleslegesen udvariassági köröket ró, amikor a szándékai egyenesek is lehetnének, és ebben a legkevésbé sem okozott csalódást. A mosoly egy kicsit kiszélesedett, amikor a random megzavarását említette; ennél többel nem adtam a tudtára, hogy ez nem randi volt, de ha az is lett volna sem szakítottam volna félbe miatta, ha olyan fontosnak ítéltem volna meg.
- Csakugyan? – vontam fel a szemöldököm, amikor rögtön a témára térve ajánlatot emlegetett, ezzel fel is keltve az érdeklődésemet. Milyen ajánlatot akar nekem tenni Bastien Monagham egyik legfőbb bizalmasa, aki a hírek szerint kifejezetten profi abban, amit csinál, így kételkedtem benne, hogy a saját feladatát akarná átruházni rám. Úgy éreztem, többről van szó, abban pedig biztos voltam, hogy állok elébe. – Rendben, akkor beszélgessünk – mentem bele a játékba, kíváncsian figyelve az érzelemmentes arcot. A kezeimet leengedtem a mellkasom elől, az egyikkel inkább a korlátra támaszkodtam, de ennél több nyitást nem tettem; hagytam, hogy ő irányítson.
A kérdése meglepett ugyan, de nem ért teljesen váratlanul. Annak a semmirekellőnek a meggyilkolása vezetett el engem hozzájuk, azért fogadtak be annak idején a csapatba, mert szívességet tettem nekik, és egyértelműen szimpatizáltam a szándékaikkal, viszont érdekelt, Leta miért pont erre volt kíváncsi. Főleg, mivel annak is megvolt a maga esélye, hogy már mindent tud, csak tőlem is hallani akarja.
- Bernard Lindholm egy perverz rohadék volt – kezdem szenvtelenül, a legegyszerűbb igazsággal. Már nincs bennem harag a történtekkel kapcsolatban, elvégre elintéztem, ráadásul a saját kezemmel. – Nem tudta, hogy nem a vérszerinti lánya vagyok, a felesége soha nem mondta el neki, hogy az ő lányuk meghalt, engem pedig egyszerűen elhozott helyette a kórházból. Mindenesetre ez egyáltalán nem zavarta, amikor tizenhat éves koromban először bemászott az ágyamba részegen. – Nem fordítom el a tekintetem, de nem is teszek úgy, mintha kellemes emlékekről mesélnék. – Eleinte próbálta visszafogni magát és csak fogdosott, aztán egyszer eleget ivott ahhoz, hogy minden gátlását feloldja, és onnantól nem zavarta semmi. Két éven keresztül csinálta ezt velem, mert megtehette. – Megtehette, mert akkor még gyenge voltam, és képtelen a cselekvésre. – A tizenhetedik születésnapom után elloptam a dolgozószobája asztaláról egy töltőtollat. A hegye miatt jó fegyverek tűnt, szóval eldugtam a párnám alá, hogy legközelebb majd azzal fogom elzavarni, de sosem volt hozzá merszem. – A bár felé pillantottam, ahonnan Jacob már eltűnt; nem tekintettem rá hős megmentőként, hiszen tudtam, hogy magam végeztem el a feladatot, de az biztos, hogy a jelenlétük sokat segített a dolgokon. – Amikor Bastien emberei eljöttek érte, és én megláttam egy székhez kötözve, tehetetlenül, tudtam, hogy itt az idő. Végre én irányíthattam a dolgokat, és ő nem tehetett semmit. Reménykedett, hogy a jelenlétem majd hat a támadóira és mentheti a szánalmas életét, de tévedett. A jobb szeme belső sarkába szúrtam a töltőtollat, és addig nyomtam a fejébe, míg szinte el nem tűnt benne. – Rezzenéstelen tekintettel fejezem be a kis mesémet, de nem azért, hogy az ádáz gyilkos hangulatát keltsem. Sokkal prózaibb oka van: nem is érzek semmit a történtekkel kapcsolatban, az elégedettségen kívül. Bernard azt kapta, amit megérdemelt.
- Miért fontos most a mostohaapám? – kérdeztem aztán kíváncsian.

643 ➤ needed me

and so the adventure begins

Leta   &   Thea

- Szóval még mindig nem tudod, mi ez az újkeletű nyugtalanság?
Felvontam a szemöldököm és a pohár pereme felett néztem Jacobra.
- Kettőnk közül te vagy közelebb a tűzhöz – intettem felé a kezemmel és vállat vontam. – Ezt inkább nekem kellene kérdeznem tőled. Egyik nap beugró escortot játszottam valami unalmas fószer mellett, de semmit nem tudok azon kívül, hogy boszorkány volt. És uncsi. És savanyú. – Belekortyoltam a narancslébe, a pillantásom pedig a feje felett újra a kis sétálóhíd korlátjára támaszkodó nőre siklott. Még mindig engem nézett. – Felesleges lenne megkérdeznem, te tudsz-e valamit, igaz? – fordultam vissza Jacob felé.
Elvigyorodott és nagyot húzott a söréből, ami pont az a mozdulatsor volt tőle, amiből nem lehetett megállapítani, hogy hazudik, vagy tényleg nem tud semmit. Megforgattam a szemeimet, majd egy hajtásra megittam a maradék gyümölcslevet; a pohár talán kissé nagyobbat koppant a kelleténél a rattan asztal tetején, ahogy letettem.
- Ebben az esetben talán nem haragszol meg, ha elintézek valamit – mosolyogtam Jacobra, miközben az asztalra támaszkodva félig már felálltam.
Éreztem magamon a vizslató szempárt, szinte átszúrta a homlokomat.
- Randid van? – vonta fel a szemöldökét Jacob meglepve.
- Még nem tudom – feleltem lassan. – Nyugodtan hagyj borravalót a pincérnek! – villantottam rá egy ragyogó mosolyt, mielőtt elsétáltam volna az asztaltól, ráhagyva a saját fogyasztásom fizetését is.
Határozott léptekkel indultam el a nő felé, és közben hagytam, hogy újra találkozzon a tekintetünk. Álltam a pillantását; ismertem, kételkedtem benne, hogy lenne félnivalóm tőle. Bastien egyik közeli bizalmasa volt, a maga nemében talán egy kicsi para, legalábbis olyan értelemben, hogy én biztos nem szerettem volna az ellensége lenni. Emiatt szerencsére nem kellett aggódnom, egy oldalon álltunk.
Néhány lépésnyire tőle álltam meg, kezeimet összefontam a mellkasom előtt, de nyíltan néztem a szemeibe.
- Leta, ha nem tévedek? – szólaltam meg, kissé oldalra billentve a fejemet. Közvetlenül még nem volt dolgunk egymással, de biztos voltam bene, hogy felesleges bemutatkoznom. – Segíthetek valamiben? – Egyenes voltam és nem kerülgettem a forró kását. Egyértelművé tette, hogy szeretne tőlem valamit, én pedig megtettem a magam lépését felé, szó szerint. Nem lett volna újdonság, hogy megbízzanak egy feladattal, de tőle még soha nem kaptam instrukciókat.
Kíváncsivá tett.

348 ➤ needed me