Az irodában alvástól olyan vagyok, mint egy összegyűrt szalvéta, akibe valaki jól beletörölte a pizzaszószós száját. Az alkohol és a porok maró hiánnyal tompítják le az érzékszerveit, vagy élesítik fel őket – a nézőpont lényegtelen, csak a viszkető bőr számít, meg a hirtelen rám törő érzelmek és a torkomat fojtogató valóság.
Józannak lenni szar.
Mint kiderül, átaludtam a napot, belealudtam az éjszakába és józanná pihentem magam. Nálam ez felér a másnapossággal, mert olyan vagyok, mint egy szarul megvarrt és kifordított ing, amit ki nem raknál soha a kibaszott boltba; soha senkinek nem kellene.
A buli zenéje beledübörög a fülembe, a szagok átkúsznak az ajtó alatt bujkáló papírvékony résen; lüktető tömeg, izzadtságnak és tömény vágynak a szaga mászik az orromba, akkorát nyelek, hogy az ádámcsutkám majdnem kiugrik a számból. Kicsámborgok az pult mögé, látom az embereket, meg nem is, mint amikor valaki a fától nem látja az erdőt. Italt töltök, az ujjaim automata módon nyúlnak a pohár után, nem gondolkodok és nem is lep meg, amikor túlcsordul az alkohol.
A szóda már csak felesleges giccs, nem pazarlom magamra.
Úgy vánszorgok vissza az irodába, mintha éjfél helyett hajnali öt óra lenne, koszos bakanccsal vágódók fel az íróasztalomra, cigarettára gyújtók és inkább nézek ki úgy, mint valaki, aki betört az irodába, mint úgy, mintha tényleg az enyém lenne. A füstölgő cigi sem elég ahhoz, hogy elnyomja a tömeg mellett felcsapódó illatot, aminek a gazdája felém dübörög; túl hideg és jeges az én szimatomnak.
És ez pont elég ahhoz, hogy sejtsem, kihez tartozik.
- Maximus – morgom azelőtt, mielőtt beléphetne, szép estét kívánhatna gödröcsés arccal. A morgás cseppet sem bosszús, inkább csak hiányzik belőle az a vodka, ami kisimítja az élét. – Még öt pohár ilyen – rázom felé az említett tárgyat – és tudok véleményt mondani a forgalomról. Most csak szimplán idegesítenek – forgatom meg drámaian a szememet, ami a férfi zsebéből előhúzott pénztől sem csillan fel.
Az egyik legtehetségesebb dílerem, ettől lusta félmosoly kúszik az arcomra és a pénz felét számolás nélkül visszacsúsztatom neki, miközben helyet foglal velem szemben. – A tied – kocogtatom meg a körmömmel a papírköteget. – És kurvára ne jótékonykodj azzal, hogy nem fogadod el. Megérdemelted. Cigit? – billentem felé az erőteljesen fogyatkozó dobozomat, noha a mai napig nem tudom teljesen lenyelni, hogy egy vámpír, akinek maga a légzés sem szükséges, az, hogy a francba cigarettázik.
Illetlenség lenne ilyesmikre rákérdezni?
- Tényleg? – kúszik fel a szemöldököm a homlokom közepére. – Csak aztán nehogy lincselés legyen belőle, hogy nem kapnak meg téged… Vagy nem a kis gödröcskékkel fogod meg őket?